True Love 9.rész

Reggel frissen és üdén keltem fel,de egyedül voltam az ágyba. Kicsit megijedtem mert nem volt mellettem, gyorsan ki pattantam az ágyból és szemem törölgetve mentem ki.

- Jó reggelt. – köszönt Lay mosolyogva és adott egy jó reggelt csókot.

- Neked is. Azt hittem el mentél. – mondtam halkan

- Nem hagynálak itt. – mondta aranyosan

- Akkor jó. – mosolyogtam rá. Miután mindent kibeszéltünk megreggeliztünk és egész nap csak lustálkodtunk. Beszélgettünk, nevettünk és elvontunk.

Mindketten boldogok voltunk egymás mellett, főleg én mellettem. Madarat lehetett volna velem fogatni a boldogságtól.

- Figyelj. Ne haragudj hogy tegnap csak úgy elvittelek a szüleimhez, csak be akartalak mutatni nekik. – mondta és közben kezemet szorongatta, mintha félne hogy elhagynám. Pedig ez soha nem fog megtörténni.

- Semmi baj. Igaz kicsit na jó nagyon meglepett. De az apukád egész kedves volt velem. – mondtam mire meg csípte kicsit az oldalam

- Látszott rajta hogy nagyon szimpatizál veled. – mosolygott rám

- Ki nem szimpatizálna velem?- egóztam egy kicsit mire elmosolyodott.

- Senki. Főleg nem én. – adott egy puszit ajkaimra.  Kis puszinkat a csengő szakította meg, össze néztünk mert nem tudtuk ki lehet az.

- Megyek már. – nyitottam ki az ajtót és Lin állt az ajtóban.

- Lay itt vagy?- kérdezte flegmán

- Mit akarsz?- kérdezte Lay hátam mögül

- Beszélni akarok veled,négyszemközt. – nézett rám undorral

- Itt is mondhatod. – mondta feszülten Lay

- Terhes vagyok. Te vagy a gyerek apja. – mondta mire elkerekedett a szemem és Lay-re kaptam a tekintetem. Lay is úgy reagált ahogyan én is tettem.

- Mi van?- kérdezte megrökönyödve

- Terhes vagyok. – mondta egyszerűen én meg csak álltam ott mint egy darab fa.

Nem hittem a fülemnek. Most akkor Lin terhes és Lay az apja?

- Te most csak szórakozol velem igaz?- rángatta meg idegesen kicsit Lay Lint.

- Nem komolyan. Ha nem hiszed mennyünk el egy nőgyógyászhoz. – felelte teljesen egyszerűen.

- Takarodj innen. .- kiabálta Lay teli torokból és rá vágta az ajtót. Én még mindig meg kövülve figyeltem az eseményeket.

- Kicsim, figyelj ez nem igaz. Biztos nem igaz. – nézett mélyen a szemembe, és akkor tudatosult bennem hogy mi is történt az előbbi 5 percben. Könny csatornáim megteltek és folyni kezdett belőlem a könny mint a Niagara vízesés. Álltam előtte és csak sírtam, szomorú szemekkel nézett le rám és magához akart húzni,de nem engedtem, Berohantam a szobámba és kulcsra zártam az ajtaját. Majd az ajtónak dőlve csúsztam le a földre és sírtam tovább.

- Szerelmem engedj be,kérlek. – könyörgött Lay

- Menj innen. – mondtam sírva

- Kérlek beszéljük meg. Könyörgöm, ne sírj miattam. – csuklott el a hangja

- Nem vagyok a gyerekének az apja, az teljességgel lehetetlen. És tudod miért mert mikor meg ismertelek le sem feküdtem vele, csak te jártál a fejemben éjjel-nappal. – mondta halkan

- Menj el! – kiabáltam ki majd befogtam a szám mert rám tört a zokogás. Elárulva éreztem magam, holott lehet sőt biztos nem is volt rá semmi okom. De akkor és ott úgy éreztem elárult.

- Kérlek. – könyörgött halkan

- Menj el!- kiabáltam ki ismét.

- Szereltek, ezt ne feledd. – mondta halkan, halottam hogy a bejárati ajtó becsapódik, lassan fel keltem és ki néztem az ajtón. Elment, itt hagyott, én küldtem el, én voltam az aki őt elküldte. Végig néztem az üres házon és belém csapott a felismerés villáma, egyedül vagyok, megint. Megpillantottam Lay tegnapi pólóját, oda mentem és felvettem. Lay illata volt. Egész nap a pólóját szorongattam apró kis markomban. Este valaki csöngetett, féltem kinyitni. Ki néztem a kukucskáló részén,meg hökkentem mert Chen állt az ajtóban.

- Hát te?- kérdeztem. Nem válaszolt semmit csak meg ölelt, belőlem meg feltört a zokogás.

- Semmi baj, itt vagyok. Minden rendbe jön. – vigasztalt ami el is érte a hatását. Lassan meg nyugodtam és szipogva figyeltem mit is mond,de csak mosolyogva letörölte az arcomon lefolyt könnyeket.

- Mi történt? Lay csak úgy őrjöng. – mondta kicsit komolyabb hangon.

- Lin beállított ma. Azt mondta terhes és Lay az apja. – mondta és elő tört belőlem a sírás újra.

- Mennyi víz van benne? Ki teszlek a napra,kiszáradni. – hülyült egy kicsit amitől elmosolyodtam.

- Szebb vagy ha mosolyogsz. Meg különben is, el mennek majd orvoshoz és ő majd meg mondja mi is van pontosan. – érvelt Chen

- Rendben. – mondtam

- Na gyere csinálok neked vacsorát,mert gondolom nem ettél semmit. – nézett rám ferde szemmel. Le hajtottam a fejem mert igaza volt, csak sóhajtott egyet és a konyhába ment. Mentem utána és leültem az asztalhoz, ő csak serénykedett előttem, össze-vissza forgolódott. Vicces volt hogy néha kapkodott,de elismerésen neki. Mikor elém tette az egy tál ételt szám tátva mardt, nagyon finomnak tűnt.

- Na egyél. – ült le velem szemben mosolyogva

- Biztos?- kérdeztem incselkedve

- Eszek veled. – mondta

- Erre mentem. – adtam neki egy kanalat és már falatozni is kezdtünk.

- Tele vagyok. – simogattam a pocim ami majd kidurrant.

- Ne is mond. – dőlt hátra Chen is.

- nézzünk valami filmet. – ajánlottam fel.

- Rendben. – ment bele egyből. Kerestünk valami, de miért is ne nem volt semmi a tv-ben. Miért is lett volna benne valami értelmes? Mérgemben az egyik fotelbe dobtam a távkapcsolót. Chen eme tettemen nagyot röhögött és elment érte. Zene adóra kapcsolt ahol egy lassú szám ment, szép volt a szán. Az ütemére dölőngéltem jobbra-balra.

- Gyere. – nyújtotta kezét, hülyén néztem rá mire felrántott. Derekamnál fogva húzott magához és lassúzni kezdtünk, jól esett hogy itt van velem. De akkor és ott nem gondoltam semmire, csak én voltam és Chen a nyugalom szigetén. A szám végén nem egedet elhanem meg szorongatott egy kicsit.

- Mennem kell. – nézett az órájára, mire elszomorodtam

- Nem lehetne hogy itt maradsz?- kérdeztem félve, rá sem mertem nézni. Nem, nem akartam egyedül maradni, ez a lehetőség ki van zárva.

- De ebből nem lesz baj?- kérdezte

- Nem. – mondtam egyszerűen

- akkor itt maradok. – mondta kedvesen én meg hálás szemekkel néztem rá. Letelepedett a kanapén mire, meg rángattam egy kicsit a kezét.

- Mit csinálsz?- kérdeztem fel vont szemöldökkel

- Aludni próbálok. – válaszolt egyszerűen

- Itt?

- Itt.

- De van vendég szóba is. – mondtam és mutattam az ajtóra,mire fel pattant és berohant a szobába. Mondanom sem kellet nekifutásból vetődött az ágyra. De minden elismerésem az ágy készítőjének mert nem tört össze ekkora becsapódás után.  Végig néztem ahogy kényelembe helyezi magát és rám néz.

- Gyere a papához. – paskolta meg maga mellett a helyet. Fejem rázva mentem oda és ültem le az ágy szélére. Ő a könyökömnél fogva meg rántott és maga mellé fektetett, de nem ölelt meg vagy mászott rám. Csak feküdt mellettem és néztük a plafont, egy szót sem szóltunk. Kezdtem álmosodni, fáradt voltam a mai nap megpróbáltatásai miatt.

- Szép álmokat kedvesem. – halottam Chen halk hangját de reagálni nem tudtam rá, mert elnyomott az álom.

Reggel mikor ki nyitottam csipás szemeim, nem az fogadott mint este. Teljesen meg ijedten. Chen mellkasán feküdtem ő pedig engem ölelve nézett engem. Igen nézett mert fent volt már, gyorsan le „ugrottam” Chenről és magamra rántottam a takarót. Nagyon zavarban voltam. Ő csak jó ízűen kacarászott én meg égtem mint a rongy.

- Na,nincs semmi baj. Hallod?- nevetett még mindig és leakarta húzni a fejemről a takarót,de én nem engedtem. Erőlködése közepette elengedtem a takarót mire ő a földre huppant, kerek szemekkel nézett majd ki tört belőle a nevetés.

Fel pattant és rám vetődött, ott csikizett ahol csak ért. Már folytak a könnyeim és a szám is fájt a sok nevetéstől.

- Kérlek hagyd abba. – nevettem alatta

- Kérek egy puszit. – mutatott az arcára és leszállt rólam, elgondolkodtam aztán valamitől vezérelve ki futotta a nappaliba. Nem sokáig jutottam mert meg fogott a derekamnál fogva.

- Büntetést kapsz. – mondta mire villám gyorsan megfordultam és egy puszit nyomtam az arcára.

Lassan délután 3 óra fele járhatott az idő mikor újra visszajött Chen. Mert haza akart menni fürdeni ilyenek. Éppen leakartam ülni mikor csöngettek. Fel keltem és ki nyitottam az ajtót, Lay állt velem szemben lehajtott fejjel.

- Beszélnünk kell. – mondta fájdalmas hanggal. Előre féltem mit is szeretne beszélni velem.

- Gyere. – mondtam halkan és ki nyitottam az ajtót.

- Nana ki az?- kiabált ki Chen a kanapén ülve a tv-t nyomogatva

- Én. – mondta Lay fel vont szemöldökkel.

- Áhh hello. – intett neki és nézte tovább a tv-t.

- Gyere a konyhába. – mondtam halkan

- Nem tudom hogy mondjam el. – mondta fájdalmas és meggyötört arccal.

- Csak gyorsan. – mondtam össze szorított szemekkel. Nem mondott semmit csak magához rántott és megölelt, szorosan megölelt. Éreztem a könnyeit a nyakamban, ezért nekem is eleredtek a könnyeim. Ott ölelt hosszasan magához és nem engedett, lassan elvált tőlem és ajkaimra tapadt. Ott és akkor tudatosult bennem hogy ez igen,ez a mi búcsú csókunk. Erősen kapaszkodtam belé és a könnyeim csak úgy folytak le az arcomon az övével együtt. Mikor elvált tőlem könnyes szemmel nézett rám és fájdalmasan elmosolyodott.

- Mindig a szívemben leszel. – mondta és adott még egy rövid csókot majd sarkon fordult és kiment. Tehát Lin tényleg terhes, tudatosult bennem a tény. Lerogytam a földre és sírtam. Chen oda jött hozzám és ölelgetett és nyugtatgatott. De nem sikerült neki, most jött ki minden fájdalmam. Chen próbált nyugtató szavakat mondani ám ez feladta mikor látta hogy semmi esélye. Elkezdett énekelni, én meg abba hagytam a sírásom és csak hallgattam. Mikor abba hagyta a dalt rám mosolygott és a fejemre nyomott egy puszit. Este megint vele aludtam, ezek után végképp nem akartam egyedül maradni.