Love is friendship~Jonghoon 1.rész

Mért van az ha az embernek egy fiú a legjobb barátja mindenki féltre érti a köztetek lévő köteléket?Mért nem tudják elhinni hogy ti csak barátok vagytok és nem több?Meg mondom a választ. Én sem hiszek a fiú lány barátságban, valamelyik fél mindig érez valamit a másik iránt csak idő kérdése az egész. Velem is ez volt,nem is tudom mióta ismerem a legjobb barátom, szerintem már jó pár éve. De 2 éve ébredtem rá hogy én többet érzek iránta mint holmi barátság,de titkolom még mindig mert féltem a barátságunk. Nem akarom hogy magamra hagyjon,azt nem élném túl ha nem hívhatnám fel minden problémám végett. Ha már nem lenne senki aki ennyire közel áll hozzám. Még azt is elviselem ha éppen egy lány miatt aki vagy kikosarazta vagy azért volt vele mert híres volt. Végig hallgattam és bíztattam hogy ne adja fel mert majd jön egy lány aki nem ilyen,azért szereti aki és nem azért mert híres vagy mert van pénze. Titkon reméltem egy ideig hogy felfigyel rám de 1 év után rá kellett jönnöm, hogy nem minden rózsaszín és habos-babos. Meg kell mindenért küzdeni.

- Nana gyere már ki!- kiabált be a szobába azaz esze ment.
- Hee?- jött tőlem az értelmes kérdés.
- Azt mondtam gyere ki,de nekem beszélhet az ember. – mosolygott rám. Az a mosoly, ha tudnád hogy ilyenkor képes lennék bármire csak hogy mosolyogni lássalak.
- Me?- tettem fel a következő értelmes kérdést. Nem kétséges a mai nap szárnyalok.
- Nem me! Hanem miért?!- oktatott ki.
- Értettem ezredes. – vágtam vigyáz állásba magam.
- Nem vicces. Néz magadra,megint hogy vagy felöltözve te lány?- végig néztem magamon és nem tudom mi a baja van. Maci naci meg egy bő póló, de kérem ki nézi a lakáson belül?!
- Kényelmesen?- kérdeztem mire megpöckölte a fejem
- Mint egy fiú. Komolyan ha nem ismernélek azt hinném hogy srác vagy. – mondta  fejét csóválva. – Hogy lesz így barátod?- kérdezte mire összerándult a gyomrom.
- Sehogy. Akit szeretek észre sem vesz. – mondtam a bajszom alatt.
- Mi?
- Semmi,éhes vagyok te nem?- tereltem a témát
- Akkor most a nagy Jonghoon csinál neked egy fincsi ebédet. – dörzsölte össze a két tenyerét.
- Ételmérgezést fogok kapni?- kérdeztem incselkedve mire megtorpant és felém fordult.
- Jobb ha menekülsz. – mondta mire megfogadtam a tanácsát és futni kezdtem, az életemért. Nem sokig jutottam mert megragadta a derekam és magához húzott. A szívem majd kiesett annyira meg lepődtem a közelségétől, de nem sokáig tudtam tanakodni azon a tényen hogy a mellkasa a hátamnak van passzírozva. Egy határozott mozdulattal maga felé fordított és mélyen a szembe nézett, aztán elmosolyodott és már féltem is. Lehajolt és a hátára vett mint egy zsákot és kicsit ugrálni kezdett. Én meg sikongattam mint akit ölnek, és annyira nevettem hogy folytak a könnyeim.
- Jó leszek. – esküdöztem
- Meg eszel mindent amit csinálok?- kérdezte de még mindig a vállán tartott.
- Van más választásom?- kérdeztem és éreztem hogy a keze lassan felfelé halad.
- Öhm nincs. – mondta és rácsapott egy kicsit a fenekemre, nekem sem kellet több vissza adtam eme kedvességét. Persze ő is aztán én is,mikor elfáradt és letett a földre,de persze rá kellet vágnia még egyet a fenekemre ami már sajgott.
- Mint az óviban.- jegyeztem meg mögülem valaki mire hátra kaptam a fejem, Hongki állt karba font kézzel.
- Azért annyira nem is. – próbáltam fényesíteni a helyzetet de az a nagy igazság hogy teljesen igaza van.
- Ohh csakugyan? Akkor had csapjak én is a formás kis fenekedre. – jött közeledd és emelte a kezét de valaki elkapta.
- Meg ne próbáld. – mondta Jonghoon
- Mert nem szabad?- kérdezte Hongki felvont szemöldökkel
- Pontosan, meg nincs is olyan jó formás feneke. – mondta nekem meg elkerekedett a szemem.
- Hogy te mekkora egy fasz vagy. – mondta Hongki mikor látta hogy ez szarul esett.
- Mert?- vonta fel a szemöldökét
- Eszem megáll. Nana nem értelek, hogy lehetsz jóban egy ekkora gyökérrel?- kérdezte Hongki
- Mert most mi van?- értetlenkedett tovább Jonghoon és hol engem nézett hol Hongki-t.
- Semmi, nincs semmi. – mondtam egyhangúan és a szobába mentem,hogy össze pakoljam a cuccaim,mikor készen lettem nem foglalkoztam azzal hogyan vagyok felöltözve a bejárati ajtóhoz igyekeztem.
- Hova mész? Még nem is ettél. – állt velem szembe Jonghoon
- Haza. –feleltem kurtán
- Akkor haza kísérlek.
- Nem kell. – mondtam és kikerültem
- Baj van?- fogott meg a kezemnél fogva
- Semmi bajom. – rántottam ki a kezem a kezei közül majd kiléptem az ajtón. Hogy lehet valaki ekkora gyökér? És én miért vagyok olyan hülye hogy szeretem?! Lassan lelépkedtem a lépcsőn és kivágtam az ajtót és kiléptem a „nagyvilágba„. De nem volt semmi érdekes, titkon reméltem hogy utánam jön és vissza rángat. De miután hátra néztem és nem jött senki, sóhajtottam egyet és tovább mentem. Lakásom ajtajáig meg sem álltam, mikor bementem megcsapta az orrom az állott szag. Fintorogva nyitottam ki az ablakokat, és eresztettem be a friss levegőt.
- Az eszem meg áll, hogy lehet valaki ekkora tahó?.- csapkodtam össze vissza idegességemben, aztán csöngettek.
- Na már csak ez hiányzott. – mérgelődve mentem az ajtóhoz és nyitottam ki.
- Na mi van besértődtél?- kérdezte az ajtó tokának dőlve Jonghoon, nem válaszoltam semmit csak elmosolyodtam és rá vágtam az ajtót.
- Nem te gyökér. – mondtam az ajtón túl.
- És beengedsz?- kérdezte
- Nem.
- Akkor mégis megsértődtél.
- Tudod mit nem érdekelsz. - mentem a konyhába és töltöttem magamnak egy pohár vizet. Aztán csörgött a telefonom,felvettem.
- Jó lenne ha beengednél. Komolyan már 3-an néztek hülyének hogy az ajtónak beszélek. – mondta Jong
- És ez nekem miért is éri meg, és miért is rossz nekem hogy hülyének nézek?- kérdeztem
- Mert ha nem engedsz be és bíz isten rád töröm. – mondta kicsit idegesen
- Lehet próbálkozni, és csak egy tipp ne ott lökd az ajtót ahol nyílik. – mondtam majd kinyomtam a telefont. Nem időztem sokat a tv előtt mikor kattant a bejárati ajtó zára, fel kaptam a fejem és az ajtó felé vettem az irányt.
- Te meg hogy a fenébe?- akadtam ki
- Nagy okos kulccsal, most pedig agy inni. – ment a konyhába, elhaladva mellettem rácsapott egy kicsit a fenekemre. Nem reagáltam rá csak bementem a szobámba és elfeküdtem az ágyamon.
- Na most mi a baj? Mondtam vagy csináltam valamit amivel megbántottalak?- feküdt mellém az ágyba.
- Semmi bajom. – fordítottam neki hátat.
- Veszem észre. – mondta kicsit mérgesen,nem mondtam rá semmit csak feküdtem ugyan úgy,még meg nem éreztem hogy átölel. Derekamnál fogva húzott magához.
- Nem tudom mivel bántottalak meg de sajnálom, tudod hogy te vagy a legjobb lány barátom. – puszilta meg a fejem.
- Semmi baj. – sóhajtottam egy nagyot.
- Akkor most fordulj felém. – utasított,mire úgy tettem.
- És most?
- Gyere ide te lány. – húzott magához,mellkasára hajtottam a fejem ő meg a hátam simogatta.
- Ma itt aludhatok?- kérdezte félve
- Miért?
- Mert nem akarlak most itt hagyni. – húzott magához még közelebb. Szívem kihagyott egy ütemet és eszeveszett dobogásba kezdett és féltem hogy kiszakad a helyéről.  Egyre jobban bújtam hozzá ő meg kuncogva húzott közelebb magához,addig addig simogatta a hátam míg el nem nyomott az álom.