Mindenkinek kijár a szerelem~Hongbin part1

Még hogy nemlétezik csoda? Aki ezt mondja egy nagy hülye, csoda igen is létezik. Az én történetem is ehhez hasonló. Soha nem volt felhőtlen gyerekkorom, talán amiatt is hogy árva voltam. Árvaházról árvaházra jártam, soha nem volt egy család sem aki örökbe fogadott volna, vagy ha mégis akkor sem azért mert kellettem volna nekik. Nem dehogy is, csak valakinek el kellett látni a házi munkát ha az „anyám” nem akarta. Sokszor meg is vertek de az idők sorával megszoktam azt hiszem, de a legrosszabb még is az volt amikor zaklattak. Remélem mindenki érti hogyan,de ha nem hát sajnálom de erről beszélni nagyon nehéz nekem. Már kezdtem feladni az életem és azt is hogy valaha lesz egy család is aki elfogad és családtagként kezel.

13 évvel ezelőtt:
Egy reggel az árvaházban arra keltem hogy a nevelő kirángat az ágyból egyenesen egy szobába.
- Itt van erről beszéltünk. – mondta a nevelőm.
- Mi az hogy erről?Ő is csak egy gyerek. – védett meg egy számomra ismeretlen nő.
- Ez nem gyere, még érzései sincsenek. A szülei 1 éves korában csak úgy kidobták őt mert csak nyűg volt nekik. – mondta a nevelőm én pedig csak álltam ott.
- Nem érdekel. Őt fogadjuk örökbe. – mondta majd hozzám sétált és felemelte a fejem. Egy 30-as éveiben járó nő térdelt velem szemben, nagyon szép nő volt.
- Rendben, a papír munkát itt intézzük el. Addig te meny és pakolj össze. – mondta a nevelőm de én csak álltam és néztem a nőre aki örökbe akart fogadni.
- Nem halod mint mondtam?Indíts!. – kiabált rám és azzal rá vert a fenekemre egy jó nagyot.
- mégis mit művel? Hogy mert akár egy ujjal is hozzá érni?- emelte fel az újdonsült anyukám a hangját.
- Jól van drágám meny és pakolj össze. – simogatta meg az arcom és aláírta a papírokat. Vissza futottam a szobámba és a kis táskámba beletettem az össze kis értékemet.
- Hanna hova mész?- kérdezte kisbarátom.
- Egy szép nénivel megyek el. – mondtam boldogan.
- De jó neked. – keseredettel a kisbarátom.
- Ne félj hamarosan érted is jönnek majd. – öleltem meg és már szaladtam is ki.
- Gyere drágám. – mosolygott le rám az új anyukám és megfogta a kezem. Az út az új otthonom felé talán pár óra lehetett, de nem emlékszem pontosan mert elaludtam.
- Megérkeztünk gyere csak. – ébresztett fel kedvesen. Szófogadóan felkeltem és megfogtam a kistáskám,mikor kiszálltunk a kocsiból egy nagy ház tárult a szemeim elé. Meglepődve néztem a hagy házra majd a kedves hölgyre aki csak mosolyogva meg simogatta a fejem.
- Gyere,bemutatlak a testvérednek. – mosolygott rám és megfogta a kezem, majd felvezetett egy nagy lépcsőn egyenesen egy ajtóig. Rám mosolygott bíztatóan, aztán lenyomta a kilincset. Bementünk, épp egy kisfiú játszott egy autóval vagy mivel. Felcsillant a szemem a sok játék láttán, és a kis macimat szorongatva néztem.
- Kisfiam. – szólt kedvesen a hölgy.
- Omma. – szaladt oda anyukájához és szorosan megölelte.
- Ő meg ki omma?- kérdezte rám mutatva.
- Ő a te új testvéred Hanna. – mosolygott rá. – És Hanna ő itt a bátyád Hongbin.
A kisfiú nézett egy ideig majd mellém lépett és megütötte a kezem, az eddigi ütésekhez képest ez meg sem kottyant. Gondolkoztam majd vissza adtam a kedves gesztust és visszaütöttem. Rám mosolygott majd megfogta a macim lábát és annál fogva húzni kezdett a szoba közepéig.
- Gyere játszani velem. – húzott le magával szemben és a kezembe adott egy kocsit. Egész este csak játszottunk majd eljött a fürdés ideje, megszokottan fogtam meg a kis szakadt háló ingemet és a fürdő felé mentem ahol már anya várt.
- Kislányom dobd azt ki,itt egy másik. – adta a kezembe az új ruhadarabomat, nagyon megörültem neki. Boldogan mélyen meghajoltam és megköszöntem.
- Ugyan már, gyere fürdeni. – mosolygott és betett a meleg kádba. Pancsoltam vagy 1 órát olyan jól esett a meleg víz és a kedves gesztusok. Fürdés után már mentem is lefeküdni,nem voltam éhes csak fáradt. Mikor beértem a szobámba Hongbin várt rám.
- Aludhatok veled?- kérdezte én meg odaszaladtam hozzá.
- Gyere. – húztam az ágy felé és jól betakargattam,őt jobban mint magamat és már el is aludtam.
Teltek múltak az évek és mi egyre nagyobban lettünk Hongbin-el. Mindig tudtam hogy én nem vagyok igazi családtag és hogy sok mindent köszönhetek anyának aki örökbe fogadott engem,pár évvel ezelőtt. Nevelő apukám kezdetben tartott attól a gondolattól hogy egy árvát engedjen a házába,de miután megbékélt a tudattal megszeretett engem. Én mindig is szerettem őket mert oly nagy hálával tartozóm nekik. Ám Hongbin nem az volt mint régen. Erre 18 évesen jöttem rá,egy osztályba kerültünk az iskolában. Mindenki kérdezgette Hongbin-t hogy kije vagyok neki, ő csak annyit mondott hogy egy senki. Rosszul esett,ezek után teljesen megváltózott ő is és én is. Iskola mellet munkát kezdtem el keresni holott csak 18 éves voltam, de rá kellett jönnöm hogy én nem tartozom oda ahová ő. Ő gazdag és mindene megvan, még én csak egy örökbe fogadott gyerek vagyok.
Én mindig is felnéztem Hongbin-ra bár ezt nem lehet annak mondani hogy felnéztem rá, mondjuk annak hogy szerettem. Igen ez a jó kifejezés erre. Szerettem holott tudtam hogy soha nem nézne rám úgy mint egy lány, még csak azért sem mert nem vagyok gazdag, vagy mert örökbe fogadtam és testvérek lettünk. Tudtam de ettől függetlenül mindig is szerettem, de ezt soha sem mutattam ki neki. Egyik nap arra keltem hogy valaki kivágja majd becsapja az ajtómat, takarom alól néztem ki.
- Felkelnél végre?- rántja le rólam a takarót Hongbin.
- Yaaa eszednél vagy?!- ripakodtam rá majd visszarántottam a takaróm.
- Yaa kelj már fel el fogunk késni. – kezdettel rángatni.
- Meny úgy ahogy szoktál. – néztem ki a takaróm alól.
- Mennék én ha anyáék nem vitték volna el a kocsit, úgy hogy szed fel a kis segged és húzzál öltözni de nagyon gyorsan. Morogva rúgtam le magamról a takarót és elindultam a fürdő felé. Persze majdnem átestem szegény kutyámon.
- Uhh ne haragudj Mikage. – simogattam meg hű barátom, aki lihegve nézett rám majd kaptam tőle egy puszit.
- Mi lenne ha készülődnél?- nézett rám unottan Hongbin és közben eldőlt az ágyamon.
- Áhh tényleg. A suli hercege hogyhogy mutatkozik velem, nem lesz ciki? – kérdeztem és kijöttem a fürdőből és felvettem az ingemet. A tükörben láttam hogy Hongbin engem néz, mikor észre vette hogy nézem elkapta a tekintetét.
- Jótékonykodni nem bűn nem?- kérdezte cinikusan mire felment a pumpa bennem. Mosolyogva közelebb léptem hozzá majd fogtam egy párnát és egy jól irányzott mozdulattal fejbe vágtam vele.
- Rohadj meg. – mondtam mérgesen és arrébb löktem  majd a táskámat megfogva kimentem a szobámból.

Hongbin powo:
- Fiam ébresztő. – keltett fel anya.
- Még 5 perc. – dünnyögtem.
- Annyi nincs. Keltsd fel Hannát. – mondta anya mire ki pattantak a szemeim.
- Minek kelteném fel?- kérdeztem szemöldök ráncolva.
- Mert ma együtt mentek iskolába. – mondta mire kikerekedett a szemem.
- Na azt már nem, én nem megyek vele. – hadakoztam.
- Már pedig de! Ő a húgod! És te pedig ma vele fogsz menni!- jelentette ki anya majd kiment a szobámból.
- Mi a szarért kell nekem vele mennem?- túrtam a hajamba majd elmentem felöltözni. Mikor készen lettem, a nappali felé vettem az irányt. Mikor elhaladtam Hanna szobája mellet bekiabáltam neki,de semmi. Majd megint és megint.
- Komolyan ez a lány. – vágtam ki az ajtót majd becsaptam.
- Felkelnél végre?- rántja le róla a takarót
- Yaaa eszednél vagy?!- ripakodott rám majd visszarántotta a takarót.
- Yaa kelj már fel el fogunk késni. – kezdettem el rángatni.
- Meny úgy ahogy szoktál. – néztett ki a takaró alól.
- Mennék én ha anyáék nem vitték volna el a kocsit, úgy hogy szed fel a kis segged és húzzál öltözni de nagyon gyorsan. - morogva rúgtam le magáról a takarót és elindult a fürdő felé. Persze majdnem átesett a kutyáján,mosolyogva figyeltem ahogy bénázik.
- Mi lenne ha készülődnél?- nézetem rám unottan és közben eldőltem az ágyamon.
- Áhh tényleg. A suli hercege hogyhogy mutatkozik velem, nem lesz ciki? – kérdezte és kijött a fürdőből hogy felvegye az ingét. Egy szoknya volt rajta és egy melltartó, végig néztem rajta és megakadt a szemem a testén. Meg kell hagyni formás alakja volt. Mikor észrevettem hogy látja hogy nézek elfordítottam a fejem és válaszoltam a kérdésére. Erre kaptam egy párnát a fejembe majd még lökött is egyet rajtam. Kicsörtetett a szobából engem ott hagyva.

- Most meg mi van?- néztem Mikage-ra de ő csak rám mordult és kiment Hanna után.
- Áhh nem is érdekel. – felvettem a táskám a földről és én is lementem, reggeli közben rám sem nézett. Furcsa volt mert ha rossz kedve volt ha nem mindig rám nézett és rám mosolygott reggeli közben,de most nem. Mintha hiány érzetem támadt volna.
- Mi a bajod?- kérdeztem átlagosan és ezzel megtörve a csendet. Rám nézet majd fintorgott egyet és evett tovább.
- Ennyi? Komolyan csak ennyit tudsz csinálni?- kérdeztem mérgesen mire levágta a kanalát az asztalra és rám nézett.
- Nem fogok jópofát vágni, induljunk. – mondta és felvette a táskáját.
- Kikészít ez a lány. – vakartam meg a tarkóm, röhögve vettem fel a táskám és kimentem utána. Ő már bent ült a kocsiba, gondoltam piszkálom még egy kicsit ezért óvatosan neki dobtam a táskám, mire vissza kézből mellkason vert. Megfogtam a kezét és kicsit megrántottam, közel került hozzám. Láttam hogy zavarba jön féloldalasan elmosolyodtam és még közelebb hajoltam hozzá. Pár centi választott el minket egymástól és már majdnem megcsókoltam mire megcsípte az arcom.
- Húzzál ki az aurámból. – lökött el magától majd kiszállt a kocsiból. Én is kinyitottam az  ajtót de kiszállni már nem tudtam, mert vissza lökte rám az ajtót.
- Hülye vagy, majdnem rám csuktad az ajtót. – kiabáltam rá.
- Épp ez az hogy csak majdnem. – mondta vissza fordulva és mosolyogva. Én is elmosolyodtam.
- A kisasszony ma igazán elemében van. – mosolygott a sofőr Hanna után.
- Nem tudom miről beszélsz. – mondtam majd én is a suli felé vettem az irányt.

Hanna powo:
- Hongbin egy retardált. – mondtam barátnőmnek
- De attól még jól néz ki. – mosolyogott barátnőm rám.
- De Kim, attól még egy retardált. – mondtam mire felnevetett és közben bejött az emlegetett szamár.
- Szia kicsi lány. – karolta át Hongbin Kim vállát és meg majd megpukkadtam.
- Szakadj meg. – köszönt kedvesen Kim Hongbin-nak.
- Ne már, olyan szép napunk van ma. Mért nem ebédelsz velem?- kérdezte Kimtől.
- Nem is tudom, Hanna nem baj?- kérdezte Kim.
- Nem. – mondtam unottam és kinéztem az ablakon. Hongbin-nak mindig is tetszett Kim. Ami nem is csoda, szép, okos és még gazdag is, miért is ne tetszene neki.
- Oké akkor veled eszek. – mosolygott Kim Hongbin-ra aki levágta magát mellém.
- Szurkolj nekem. – mosolygott rám.
- Aha hogyne. – mondtam unottan és a padra hajtottam a fejem.
- Most márt vagy ilyen húgi?- suttogta a fülembe mire felkeltem és rá néztem.
- Ha nem akarod hogy mindenkinek elmondjam hogy a testvéred vagyok,akkor nagyon gyorsan akadj le rólam. – néztem rá komolyan.
- Csak rajta. – mondta mire bólintottam és felkeltem.
- Hé kapok egy kis figyelmet?Köszi,na szóval Hongbin….- kezdtem bele de lerántott a székre.
- Mi van Hongbin-al?- kérdezte Kim. Az említett megszorította a pad alatt a kezem.
- Szeretne melléd ülni. – mondtam mire még mindig szorította a kezem, rá néztem mire ő csak engem nézett. Majd elengedte a kezem és mintha mérges lett volna rám, felkelt és Kim mellé ült. Egész órán csak néztem ki az ablakon,vagyis jobban mondva egész nap. Ebédszünetben Kim és Hongbin leültek mellém,de szinte tudomást sem vettek rólam. Végig egymással beszélgettek mintha én ott sem lettem volna, megelégeltem és kimentem a teremből. Kint jó idő volt így kimentem és leültem egy padra a fa alá,fülembe a fül hallgatóm és már nyugi is volt. Pár perce hallgathattam a zenét mikor valaki nekem rúgta a labdát,vagyis a lábamnak. Kirántottam a fül hallgatóm a fülemből és a labdára néztem.
- Bocs. – jött a labdáért egy srác,rám nézett majd elmosolyodott és leült mellém.
- Lee Jae Hwan vagyok de neked csak Ken. – nyújtotta a kezét felém.
- Park Hanna. – fogadtam el a gusztust és kezet ráztam vele.
- Hé Ken jössz már?- kiabáltak neki.
- Jobb dolgom van. – mondta és oda rúgta nekik a labdát, majd megint helyet foglalt mellettem.
- Mit hallgattál?- kérdezte és rá mutatott a telefonomra.
- Nyugtató zenét. – mosolyogtam rá és felé nyújtottam a füles felét. Elfogadta majd hátra dőlve hallgatni kezdtük a zenét. Meghallgattunk vagy 3 zenéz mikor becsöngettek.
- Jó volt veled zenéz hallgatni. – kelt fel mellőlem Ken majd a kezét nyújtotta nekem. Mosolyogva fogadtam el és felkeltem én is.
- Mondanám hogy menjünk együtt haza de még dolgom lesz. Szóval majd máskor. – mosolygott rám majd elengedte a kezem és elindult a haverjai felé. Mosolyogva indultam el én is befelé,de valaki megrántott a kezemnél fogva.

Hogbin powo :
Miután Kim és én leültünk Hanna mellé,nem tudom miért de Kim akarta. Végig beszélgettünk majd hírtelen Hanna felpattant és kiment a teremből.
- Vele meg mi lett?- kérdezte Kim.
- Tőlem kérdezed?- vontam fel a szemöldököm.
- Igaz is,ti nem bírjátok egymást. – mondta Kim,mire jobban felvontam a szemöldököm.
- Ezt ő mondta?- kérdeztem.
- Nem akarok pletykálni. – védekezett Kim.
- Na lökjed. – néztem rá.
- Nem bír, mindig panaszkodik hogy egy retardált vagy. – mondta én meg félre nyeltem.
- Mi van?- kérdeztem mérgesen.
- Ne mond el neki hogy elmondtam ,mert akkor megharagszik majd rám. – mondta Kim én meg idegesen kinéztem az ablakon. Erre mit látom hogy valaki oda megy hozzá majd beszélnek aztán. Mi van?A pofám leszakad. Egy tök idegen sráccal hallgat zenét? Ezt most komolyan gondolja? Felkeltem a helyemről és kiindultam a teremből.
- Oppa hova mész?- szólt utánam Kim
- A wc-re. – mondtam majd kimentem. Persze nem oda mentem,az udvar bejáratához mentem és ott vártam meg a becsöngetést. Mikor becsöngettek a srác felkelt Hanna mellől és megfogta a kezét, valamit

magyarázott neki majd elment. Hanna meg mosolyogva indult befelé,már éppen be ment volna mikor megrántottam a kezét és egy eldugott helyre rángattam magammal. Falnak löktem majd idegesen a hajamba túrtam,aztán rá néztem.
- Ki volt az a srác?- kérdeztem

Hanna powo:
Hongbin elrángatott egy eldugott helyre majd kérdőre vont.
- Ki volt az a srác? – kérdezte
- Miért érdekel?- kérdeztem
- Elmondtad neki hogy a testvérem vagy?- kérdezte mire kikerekedett a szemem.
- Ha csak ez érdekelt akkor nem. – mondtam mérgesen majd félre löktem és el akartam menni de megint megfogott és a falnak passzírozott.
- Remélem is hogy nem mondod el senkinek. – nézett rám mérgesen.
- Elengednél? Ez fáj. – mondtam mire még mindig engem nézett.
- Ohh el is felejtettem hogy retardált vagyok. – vágta a fejemhez mire kikerekedett a szemem.
- Ezt meg honnan?- kérdeztem halkan.
- Az mindegy. Tényleg ezt gondolod rólam?- kérdezte ő is halkabban.
- Ezt, senkivel és semmivel nem foglalkozol csak is magaddal, már nem vagy az aki régen. – mondtam és éreztem hogy könnyek gyűlnek a szemembe. Hongbin kerek szemekkel nézett rám majd engedett a kezei szorításán de még mindig fogta a kezeimet.
- Ne haragudj. – mondta halkan nekem meg a szemem még ennél jobban is kikerekedtek.
- Tes-tesék?- dadogtam.
- Nem mondom el még egyszer,de a reggeliért is bocs. – mondta majd elengedte a kezem és elment. Lerogytam a földre és sírni kezdtem,nem mentem vissza az órára. Nap végén elmentem a cuccaimért mikor már senki nem volt a teremben,miután összeszedtem minden cuccom kifelé indultam a suliból. Már a sarkon jártam mikor észrevettem a sofőrünket.
- Magácskát vártuk Hanna kisasszony. – mosolyodott rám a 40-es éveiben járó sofőrünk.
- Köszönöm,de fölösleges volt. Ma egyedül akarok haza menni. – mondtam majd meghajoltam és elindultam.
- Szállj már be te hülye!- kiabált rám Hongbin.
- Hagyj lógva. – vissza se néztem rá,felszálltam a buszra és leültem egy kétszemélyes helyre, majd valaki mellém huppant.
- Az agyamra mész. – mondta Hongbin és közben közelebb jött egy kicsit.
- Akkor mért jöttél velem?- kérdeztem és arrébb mentem,de nem tudtam sokáig mert már nem volt hova.
- Mert hülye vagy és még a végén valahol máshol kötsz ki. – mondta majd a vállamra hajtotta a fejét. A szívem kihagyott egy ütemet, zakatoló szívvel néztem le rá.
- Miért csinálod ezt?- kérdeztem halkan és reméltem hogy nem halja mert a busz elnyomja a hangom.
- Mert így esik jól. – dörmögte. – Szólj ha le kell szállnunk. – helyezkedett el és az egyik kezét átfűzte az én kezemnél. Nem mertem megmoccanni, féltem ha megmozdulok az a pillanat is elillan majd. Fejemet fejére hajtottam és úgy néztem ki az ablakon. Fél óra alatt el értünk arra a helyre ahol le kellet szállnunk, megsimogattam Hongbin arcát és szóltam neki hogy leszállunk.
- Mi most merre kell menni?- kérdezte hülye fejet vágva.
- Kb 20-25 perc mire innen haza érsz. – vontam vállat mire visszarántott.
- És te egyedül akartál jönni?Te tényleg hülye vagy. – nézett rám mérgesen majd megfogta a kezem és zsebébe tette. Kikerekedett szemmel néztem rá,de ő csak meredt az útra.
- Elengedheted a kezem. – szólaltam meg 5 perc némaság után.
- És mi van ha én azt mondom hogy nem akarom?- kérdezte és megállt.
- Akkor én ezt csinálom. – mondtam és közben elrántottam a kezem. – Nem tudom mit akarsz ezzel elérni de,a hideg futkos a hátamon ettől az énedtől. Nem kell erőltetned magad,legyél olyan mint aki szoktál. Retardált. – vágtam a fejéhez,bár én sem tudom miért is tettem pontosan.
- Kikészítesz tudsz róla?Egyszer azért hisztizel mert retardált vagyok,máskor meg hogy kedves vagyok veled. Most komolyan mi a francokat akarsz?- akadt ki teljesen,és szerintem ez most jogos is volt.
- Azt hogy ne szórakozz velem!- kiabáltam rá majd otthagytam.
- Merre kell mennem?- kérdezte utánam kiabálva.
- Egyenesen majd balra. – mondtam és futottam tovább. Hazáig meg sem álltam, otthon beleütköztem anyába.
- Szia drágám, milyen volt az iskola?- kérdezte kedvesen, nyomtam egy puszit az arcára és már mentem is a lépcső felé.
- Szia anya, jó. De most a szobámban leszek. – mondtam és már fel is futottam.

Hongbin powo:
Nem hiszem el hogy kiakadt, komolyan megörülök tőle. Pedig olyan jó volt a vállára hajtani a fejem,és mikor megéreztem hogy ő is rám dől boldog voltam. Az is jó érzés volt hogy még sétálnunk kellet és nem értünk haza azonnal,amikor fogtam a kezét próbáltam nem kimutatni hogy most jól érzem magam, erre semmire fel letorkol. Utána meg otthagy,az eszem meg áll.
- Fiam mi baja Hannának?- kérdezte anya.
- Fogalmam sincs,lehet bejön neki valaki. – mondtam másodlagosan mire anya megragadott.
- Ki az? Ismered? Olyan boldog vagyok,végre szerelmes. Remélem majd megkér hogy segítsek neki. – ujjongott anya.
- Nem tudom ki az,de minek örülsz ennyire?- kérdeztem
- Mart ő az én egy szem kislányom. És olyan jó lenne ha be is mutatná majd nekünk nem gondolod így?- kérdezte anya mosolyogva.
- De nem is a vérszerinti lányod. – böktem ki mire belém csípett.
- De attól még úgy szeretem te házsártos. – kelt fel mellőlem anya. - Meg ne haljam hogy megint piszkálod a húgod. – fenyegetett meg.
- Én aztán nem. – tettem fel a kezeimet és én is fel indultam a szobámhoz. Megálltam Hanna szobája előtt és gondolkoztam hogy be menjek-e vagy sem.  Végül úgy döntöttem hogy bemegyek,lenyomtam a kilincset és beléptem. Hanna az ágyán feküdve aludt, Mikage meg elém ügetett.
- Hé nyugi,nem csinálok semmit. – paskoltam meg az oldalát,majd elindultam az ágy felé. Leültem az ágya szélére és csak néztem ahogyan alszik,most olyan más volt mint eddig.
- Mért vagy a húgom?- kérdeztem halkan tőle és kisimítottam egy tincset az arcából. Mocorogni kezdett,de nem kelt fel. Egy hírtelen ötlettől vezérelve mellé feküdtem,derekát át karoltam és behunytam a szemem.
- Régen milyen sokszor aludtunk így. – dünnyögtem a nyakába mire megfordult. Az ütő is meg állt bennem,átkarolta a nyakam a kezével és közelebb bújt. Elmosolyodtam és még szorosabbra fogtam kezem dereka körül és úgy aludtam el én is.

Love is friendship~Jonghoon 4.rész

- Haló. – vette fel a telefont.

- Hongki veled van?- kérdezte köszönés nélkül.
- Igen itt van. – mondtam mert Hongki eszeveszett módon hadonászott.
- Mit csináltok? – kérdezte Jonghoon
- Mért mondanám el?- vontam fel a szemöldököm.
- Áhh ezt nem hiszem el. – mondta mérgesen. Hongki meg lefordult a kanapéról annyira nevetett. Én is elmosolyodtam.
- Na jó le kell tenne. – mondtam.
- Miért? – kérdezte azonnal.
- Mert fáradt vagyok és mert Hongki nem igazán bír már magával. – mondtam.
- Miért mit csinál?
- Szia. – köszöntem el tőle.
- Le ne merd tenni hallod?Yaaa….- a többit nem értettem. Kinyomtam.
- Király vagy Nana,pacsit. – tartotta fel  a kezét mire én bele csaptam.
- A fene eszi szerintem. –mondtam mire Hongki megint elröhögte magát.
- Szerintem torlaszoljuk el az ajtót,mert lehet ránk rúgja. – mondta majd az ajtó felé ment. De mikor oda ért valaki a csengőre tapadt.
- Ezt nem hiszem el. – fogtam a fejem és elröhögtem magam.
- Nyissam ki vagy tudod mit, menj be a szobába. – mondta és levette magáról a felsőt.
- Te mit csinálsz?- kérdeztem mosolyogva.
- Had egye a fene. – mondta és beküldött megint. Bementem és résnyire nyitva hagytam az ajtót.

Hongki powo:
Ez jó lesz már előre érzem, Jonghoon olyan féltékeny lesz. De meg kell valljam Nana nagyon szép. És ha nem a legjobb haverom tetszenek neki akkor talán ráhajtanék de így nem.
- Miben segíthetek?- nyitottam ki az ajtót és Jonghoon kikerekedett szemekkel nézett rám.
- Hol van Nana?- kérdezte idegesen.
- Már lefeküdt. – mondtam.
- Engedj be. – mondta de útját álltam.
- Mondom lefeküdt. – ismételtem meg magam.
- Engem meg nem érdekel. – mondta és arrébb lökött,aztán egyenesen Nana szobája felé vette az irányát.

Jonghoon powo:
Nem bírtam magammal és azzal a tudattal hogy mit csinálnak ezek ketten. Felöltöztem kocsiba ülve már mentem is  Nana lakása felé. Mikor oda értem idegesen tapadtam a csengőre, de csak nem akarták kinyitni az ajtót. Ám mikor az ajtó kitárult előttem meglepődtem. Hongki póló nélkül állt előttem és engem nézett. Beszéltünk pár szót aztán félre löktem őt és Nana szobája felé vettem az irányt. Kétféle érzelem járta át az egész testem. Mi van ha lefeküdtek,vagy ha összejöttek? Akkor én mit fogok csinálni? Félve nyitottam be vagyis löktem meg az ajtót mert nyitva volt. Nana ott ült velem szemben az ágyon és engem nézett. Becsuktam magam mögött az ajtót és a biztonság kedvéért be is zártam.
- Mért zárod be az ajtót?- kérdezte felvont szemöldökkel.
- Mert beszélnünk kell. – mondtam komolyan.
- És azért be kell zárni az ajtót?- állt fel és az ajtó felé indult.
- Mért nem akarsz velem beszélni?- kérdeztem fájó szívvel. Tehát elszúrtam, összejöttek.
- Mert Hongki kint van. Aztán meg nem azt mondtam hogy nem akarok veled beszélni. – mondta nekem de már mindegy volt.
- Mibe jobb mint én?- kérdeztem hirtelen
- Mi?
- Hongki.
- Mi van vele?
- Miben jobb mint én? Mért pont ő és nem én?- törtek ki belőlem a kérdések.
- Mi van?
- Mit nem értesz? Összejöttetek mi?- röhögöm el magam.
- Te miről beszélsz?
- Le is feküdtetek? Jó volt. – estem teljesen kétségbe, mire Nana akkora pofont lekevert nekem hogy a pofon helye égett.
- Hogy te mekkora egy idióta vagy. Mért jöttem volna össze Hongki-val? Márt ő kellene? Te kellesz nekem már vagy 2 éve téged szeretlek,de akkora egy gyökér vagy hogy észre sem veszed. Ma is akit mondtam az nem Hongki volt hanem te, de te persze észre sem veszed. Most meg jössz a marhaságoddal. De tudod mit meguntam hogy mindig én vigasztallak minden szerelmi afférod után. Elegem van. – sírta el magát én meg csak néztem rá teljesen lefagyva. Azt mondta hogy szeret? Csak néztem rá majd eljutott a tudatomig az utolsó mondata: „Elegem van”
- Azt mondtad szeretsz?- kérdeztem halkan.
- Már nem. – szipogta mire megszakadt a szívem, miattam sír. Csak is kizárólag miattam.
- Kérlek ne mond ezt,csak azt ne mond hogy nem szeretsz. – mentem oda hozzá és meg akartam ölelni de nem hagyta magát.
- Hagyj békén. – kiabált rám majd kinyitotta az ajtót és kilökött majd rám vágta. Megrökönyödve álltam és néztem az ajtót. Szívem szakadt meg, most nem engedhetem el. Mert ha elengedem végleg elveszítem.
- Ezt jól megcsináltad. – veregette meg a vállam.
- Ez most nem igazán segít. – mondtam neki
- Nana én vagyok Hongki engedj be. – kopogott be mire kattant a zár.
- És ezzel most jössz eggyel. – lökött be az ajtóm majd becsukta mögöttem. Nana az ablaknál állt háttal nekem. Vettem a bátorságom ami nem igen volt nagy főleg most nem. Mögé léptem és átkarolta a derekát,fejem pedig a nyakába fúrtam.

Nana powo:
Kitörtem és én hülye mindent elmondtam Jonghoon-nak, aztán meg kilöktem az ajtón. Erre pár perc múlva Hongki be akart jönni ezért elfordítottam a zárat, majd az ablakhoz mentem. Könnyeim már nem folytak de a szívem vérzett. Két kar fonódott a derekam kör. Majd a karok tulajdonosa a fejét a nyakamba fúrta. Lenéztem a kézre és felismertem hogy Jonghoon az, kezeimet a kezeire tettem és megpróbáltam lefejteni magamról de nem nagyon sikerült.
- Annyira sajnálom, kérlek most az egyszer még bocsáss meg nekem. – könyörgött. Nem tudtam mit tegyek.
- Mért tenném? – kérdeztem
- Mert fontos vagy nekem…..- kezdett bele de én közbevágtam.
- Mert egy nagyon fontos barát vagyok. – fejeztem be mire maga felé fordított.
- Hogy nem vettem eddig észre hogy te nem csak egy barát vagy. Hah?Mért nem mondta előbb?Mért kellet szenvedned miattam?Mért vagy ilyen tökéletes?- tette fel a kérdéseket és közben végig mosolygott.
- Jonghoon én…- kezdtem bele de ez utal ő szakított félbe.
- Szeretlek,most már tudom. Mindennél jobban. – mondta majd kezei közé fogta az arcom és megcsókolt. Fel se tudtam fogni hogy mi történik jelen pillanatban,csak néztem rá kerek szemekkel. Aztán mikor eljutott az agyamig hogy mit is mondott könnyeim elkezdtek folyni, és közben viszonoztam a csókot. Jonghoon elmosolyodott majd kicsit eltolt magától és lecsókolta a könnyeimet.
- Nem szeretem ha sírsz. – mondta és letörölt még egy kósza könnycseppet.
- Pedig ez a te hibád. – nevettem el magam.
- Tudom. De ezek után nem hagyom hogy sírj. Senkinek sem hagyom hogy bántson. – tűrt egy tincset a fülem mögé. – De ha valaki megbánt azt egy szerűen agyon verem. – mondta ki én meg még mindig sírtam.
- Naaa,ne sírj hallod. – csókolgatott össze-vissza.
- Héé elég lesz. – toltam el magamtól de nem sok sikerrel.
- Egyezünk meg valamiben. – mondta mire bólintottam. – Majd én szabályzom mikor elég a pusziból. – mondta szemtelenül gyönyörű mosollyal.
- Nekem beleszólásom?- kérdeztem mosolyogva.
- Öhmm várjunk csak. – gondolkozott el. – Nem nincs. – mondta majd megint megcsókolt, elmosolyodtam és nyaka köré fontam a kezem, ő pedig a derekam karolta át és előre dőlt.
- El fogunk esni. – váltam el tőle nevetve.
- Nem. – mondta ki mire eldőltünk. Elfeküdtünk a földön majd kitört belőlünk a röhögés. Aztán csendben néztük egymást. Én Jonghoon haját piszkáltam ő pedig az arcom simogatta.
- Mért bocsátottál meg ilyen gyorsan?- kérdezte mire felvontam a szemöldököm majd folytatta. – Nem mintha rossz lenne félre ne érts,csak rákészültem hogy hetekig szóba sem állsz majd velem. Hogy őszinte legyek nem tudom hogy bírtam volna ki ha nem beszélsz velem. – tört rá az őszinteségi hullám.
- Tudod mi az mikor valakit nagyon szeretsz?- kérdeztem de csak nézett rám. – Ha valakit igazán szeretsz valakit mindent elnézel neki, bármi is legyen. Érted már?- kérdeztem tőle mire csak vigyorgott rám.
- Most mi van? – kérdeztem
- Semmi, csak nagyon szerencsés vagyok. – mondta ki.
- Tudom. – mondtam mosolyogva mire megpuszilt az orrom.
- Na fiatalok mindent megbeszéltetek?- vágta ki az ajtót Hongki.
- Haver ne már. – mondta Jonghoon.
- Most mi van, ma még az én csajom. Ma én alszok itt. Huzzá haza. – mutatott az ajtó felé Hongki én meg mosolyogva figyeltem az eseményeket.
- Aha és majd itt hagylak Naná-val mi? Na nem. – szögezte le.
- Oké mindketten induljatok haza most!- jelentettem ki mire mind a ketten megszeppentek.
- Kifelé. – mutattam az ajtóra. – mire mind ketten elkezdtek szedelőzködni. Mosolyogva figyeltem ahogy Hongki az 1 és fél óra alatt szétdobált cuccait szedi össze. Nem értem miért jött ennyi cuccal,na mindegy. Jonghoon meg csak ténfergett.
- Veled meg mi van? – mentem oda mellé mire megfordult és azonnal átölelt.
- Gonosz vagy. – bigyesztete le ajkát és meg elmosolyodtam.
- Miért?
- Mert a barátod nem maradhat itt. – mondta mire kikerekedett a szemem.
- A barátom?- kérdeztem mire zavartan a tarkóját kezdte vakarni.
- Hát izé… azt gondoltam……… hogy őhmm……… tudod…hogy mi. Na érted. – mondta én mer csak néztem rá.
- Nem,nem igazán értem. – mondtam meg őszintén.
 - Na akkor megkérdezem. – mondta és vett egy mély levegőt. – Lennél a barátnőm?- kérdezte
- Nem. –vágtam rá mire elsápadt, vártam egy kicsit és félő volt ha tovább bárok még a végén a lelki elszáll.
- Nem lenne rá más válaszom csak az igen. – mondtam mire rám nézett.
- Most szívatsz?- kérdezte és kezdett vissza térni a színe.
- Csak egy kicsit. – vallottam be mire elröhögte magát.
- Ezt nem hiszem el. – csapta fejbe magát mire elnevettem magam. – Ezt vissza kapod még. – mondta majd nyomott egy puszit arcomra és kilépett az ajtón Hongki-val az élen.  Én pedig fáradtan rogytam le a kanapéra, és gondolkozni kezdtem. Én biztos ezt akarom? Biztos megérdemlem én egyáltalán Jonghoon-t? Nem csak egy futó kaland leszek neki mint az eddigi kapcsolatai? És mit mond majd a kiadó, és a rajongók?
- Áhhhh. – temettem a kezeim közé arcom és eldőltem a kanapén. – Ez mind a te hibád, mert elcsavartad a fejem. – beszéltem magamba majd megfogtam a macit és magam elé vettem.
- Szerinted megérdemlem őt?- kérdeztem a macitól.
- Na jó nekem el ment az eszem,egy plüss macival beszélgetek. – röhögtem ki magam és a szobámba mentem,majd eltettem magam holnapra. Reggel arra keltem hogy a vekker csörög. De hisz ma nem is kell bemennem. Akkor meg minek csörög?Mérgesen nyomtam ki majd vissza dőltem, rá két másodpercre a szemeim kipattantak és felugrottam és kiszaladtam a tv-elé. Én hülye ma az ft island van a tévében, vágtam

homlokon magam ami a kelleténél kicsit nagyobbra sikeredett,miközben kerestem az adót a fájó pontot simogattam. Mire végre megtaláltam az adót addigra már Jaejin és Seunghyun is már elmondta a válaszát. Hongki következett és kíváncsian vártam a kérdést és a választ is.
- Mondja csak Hongki van-e valaki aki közel áll a szívéhez?- kérdezte a nő. Na ne már? Komolyan jobb kérdése nincs? Miért kell mindig ezeket a kérdéseket feltenni.
- Nincs. De várom az igazit. – mosolygott a kamerába Hongki.
- És neked Minhwan? – kérdezte a műsor vezető.
- Én is úgy vélekedek mint Hongki hyung. – mondta és következet Jonghoon.
- Jonghoon-ssi neked esetleg elrabolta a szíved egy szép leány?- kérdezte mosolyogva a műsorvezető én meg imátkoztam hogy azt mondja mint a többiek.
- Azaz igazság hogy nekem elrabolta egy lány a szívem. És most is nála van. – mosolygott a kamerába én meg csak meredtem a tévére. Te nem vagy eszednél drága szerelmem.
- És megtudhatnánk többet erről a lányról esetleg?- kérdezte
- Ő egy átlagos lány, olyan mint a többiek. Vagyis nem különlegesebb. Ő a legszebb az egész világon, nincs nála jobb ember. Ő mindig mellettem volt, elviselte minden hülyeségem. Kellet egy kis idő mire fel is fogtam milyen sokat is jelent nekem,aztán majdnem elvesztettem. De hála istennek ez nem történt meg. – mosolygott a nőre. Én meg csak ültem és bőgtem mint valami hülye.
- Nagyon szeretheti.
- Az nem kifejezés, mindennél jobban. – mondta Jonghoon
- És a rajongók hogy fognak erről vélekedni?- kérdezte.
- Nagyon remélem hogy megértik. Nekem még mindig nagyon fontos a karrierem és a rajongóim is. Remélem ők is boldogok lesznek velem és nem kell attól félnem hogy majd bántják mert ő az én barátnőm. – mondta komolyra fordítva a szót.
- Reméljük tényleg így lesz. – mondta mosolyogva a műsorvezető. – És remélem drágám te is ilyen szerelmes vagy mint Jonghoon-sii. És sok sikert a kapcsolatotokhoz. – mondta a kamerába mire elmosolyodtam.
- Ohh csak nem a rajongom? – kérdezte mosolyogva Jonghoon
- Hát meg kell vallani de.- mosolygott.
- Mi és én?- kérdezte Hongki és teljesen ki volt akadva.
- Téged is nagyon szeretlek. – mondta mosolyogva. A további műsor idő alatt arról volt szó hogy ki is a jobb. Hongki vs. Jonghoon. Már a könnyeim folytak olyan hülyeségeket beszéltek össze vissza. Miután vége lett az adásnak volt egy olyan érzésem hogy csörögni fog a telefonom, és így is lett.
- Igen?- kérdeztem köszönés nélkül.
- Nézted a műsort?- kérdezte Jonghoon.
- Milyen műsort?- kérdeztem.
- Azt nem mond hogy nem nézted. – akadt ki teljesen.
- Miért kellett volna? – kérdeztem vissza mosolyogva.

- Nem. Leteszem . – mondta és ki is nyomta. Hisztis,nevettem el magam. Délutánig fetrengtem mert már nem tudtam mit csinálni magammal. Aztán valaki csöngetett.
- Most tényleg nem nézted a műsört? – kérdezte köszönés nélkül Jonghoon és meg elmosolyodtam.
- Szerinted? – kérdeztem mire felvonta a szemöldökét.
- Most komolyan hagytál egész nap ezen pörögni mikor nézted azt a tetves műsort? – akadt ki majd magához rántott és megcsókolt.
- Bünti csók? – kérdeztem halkan és mosolyogva.
- Az csak most jön. – csókolt meg szenvedélyesen, én pedig teljesen elvesztem karjaiban. Beletúrtam selymes hajába mire bele morgott a csókba. Teljesen a falnak nyomott és úgy csókolt,keze bejárta az egész hátam majd megállapodott a fenekemen. Majd lecsúszott a combjaimra és kicsit megemelt, vettem az adást és ugrottam egy kicsit. Dereka köré csavartam lábaim és úgy csókoltam tovább, nagy léptekkel indult el velem a hálóba majd ráborult az ágyra. És igen én voltam alatta.
- Áhh te isten barma. – vertem hátba mire elröhögte magát.
- Bocs,de ha tovább megyünk nem tudom vissza fogni magam. – csókolt meg és közben kisimított egy tincset az arcomból.
- De nem így kellett volna. – mondtam durcásan.
- Szerintem meg pont így volt jó. – adott puszit az arcom minden szegletére, én meg nevettem alatta.
- Szeretlek te barom. – mondtam neki mire szemembe nézett.
- Én is szeretlek. – mosolygott rám majd mellém feküdt és csak nézett.
- Ne nézz már így. – takartam el az arcom, mikor már vagy 10 perce csak engem nézett.
- Mért, te vagy a világon a legszebb. Hadd nézzem a barátnőm amikor csak akarom. – mondta és elvette a kezem az arcom elől.
- Mért mondtad el a nagyvilágnak hogy van valakid? – kérdeztem félve.
- Az a valaki te vagy. – pöckölte meg a fejem. – És azért mert így éreztem jónak. – vont vállat.
- És mi van ha megunsz,vagy ha rá jössz hogy nem is szeretsz?- szaladt ki a számon mire Jonghoon szeme kikerekedett és rám meredt.
- Ilyen meg se forduljon a fejedben, érted? – kérdezte komolyan én meg csak bólintottam. – Te vagy a nagy Ő. Nekem senki más nem kell. Ha te nem löksz el magadtól, akkor hát tőlem nem szabadulsz. – tárta szét a karját amolyan „ez van” stílusban.
- Az nem fog megtörténni. – vágtam rá gondolkodás nélkül mire szélesen elmosolyodott és egyik kezével beletúrt a hajamba.
- Én vagyok a legszerencsésebb hogy vagy nekem. – mosolygott rám majd adott egy nagy cuppanos puszit.
- Én is az vagyok. – mondtam és már csücsörített is, elnevettem magam és adtam neki egy puszit.
- Hé,ez mi volt?- akadt ki teljesen,én meg mosolyogva adtam neki egy kis szájra puszit amit ügyesen átalakított egy csókká.
- Még sem bírsz magaddal. – mosolyogtam a csókba.
- Tehetek róla hogy nem bírok ellenállni neked? – kérdezte pajkosan és belemarkolt a fenekembe. Én csak fejbe vertem.
- Vadmacska. – simogatta az ütés felületét én meg nevetve mentem ki a konyhába egy pohár narancsléért. Nem sokkal később két kar fonódott derekam köré.
- Te vagy a végzetem. – csókolt a nyakamba.
- És te az enyém. – csókoltam meg.

                                                             ~Vége~

~u.i:

Köszönöm drágáim hogy olvastátok ezt a kis mini ficci amit Erikának írtam. Remélem meg vagy elégedve vele drágám és békén hagyod végre a hajam. Remélem mindenkinek tetszett és mert olyan rendíthetetlen módon olvastátok kaptok oér képecskér randonban. ~

                                                                 (macsó)

 

                                                (na itt a jó élet vége drágáim <3 )

Love is friendship~Jonghoon 3,rész

Az este folyamán hívogatott még Jonghoon de nem vettem fel,egy idő után meguntam és kikapcsoltam a telefonom. Inkább ez mint hogy a falhoz vágjam.

Reggel úgy néztem ki mint a mosott szar,vagy talán még az is szebben festett. De nem volt más választásom munkába kellett mennem. Felöltöztem és a leheletnyi smink helyett lett egy kicsivel több,hogy valami normál ember külsős vegyek fel. Miután mindennel készen lettem fogtam a táskám és a munkahelyem felé vettem az irányomat. Egy kis kávézóban dolgoztam mint pincérnő, nagyon szerettem ott lenni. Mikor oda értem köszöntöttem mindenkit majd elmentem átöltözni, majd mentem is a dolgomra. Egész délelőtt nyugi volt,nem voltak sokan. Ám ebéd szünetben annál többen voltak. Dugig volt a kis kávézó, mindenki most akart ebédelni vagy éppen felfrissülni egy finom kávé segítségével. Éppen kiszolgáltam az egyik vendéget mire az ajtó feletti kis csengő csilingelni kezdett, az ajtó felé kaptam a tekintetem és kik álltak ott? Na kik? Nem fogjátok kitalálni,nem mást mint az egész FT ilsand cakkom-pakk. Remek már csak ők kellettek,vagyis csak Ő. Elkaptam a tekintetem és visszamentem a pulthoz.
- Unni őket te rendezd le. - kértem barátnőm mire bólintott egyet. Én meg,meg könnyebbülve ültem le egy kicsit a székre.
- Mért nem te szolgálsz ki minket?- kérdezte egy hang mire összerezzentem.
- Mert most unni szolgál ki titeket. – mondtam felé fordulva.
- És nem baj ha én itt fogyasztom el?- kérdezte Hongki
- Nem dehogy. Unni felvette a rendelésed?- kérdeztem mire bólintott.
- Rendben. – mondtam és csináltam magamnak egy kávét mert kezdtem fáradni.
- Donsaeng tudnál jönni?- kérdezte és már intettem is. Nem néztem hova kell mennem csak mentem unni mellé.
- Őket kéne rendezni. – mutatott a srácokra.
- Oké. - mondtam fáradtan. – Mit hozhatok?- kérdeztem a srácokra nézve.
- Szokásos. - mondta Minhwan
- Nekem meg egy telefonhívást. – nézett rám Jonghoon
- Azzal nem szolgálhatok. Mást esetleg?- kérdeztem
- Pedig én azt kérek. – makacsolta meg magát
- Rendben. – adtam meg magam és elő vettem a telefonom és tárcsáztam. Hülyén nézett rám,nem értette mit csinálok,majd mikor csörgött a telefonja a zsebben Minnhwan felröhögött.
- Most szórakozol velem?- kérdezte kicsit mérgesen
- Nem,egy hívást kértél. Megkaptad,most pedig mennék a dolgomra. – mondtam és otthagytam a srácokat. És visszamentem a pulthoz.
- Most mivel húztad fel ?- kérdezte Hongki szórakozottan mire Jonghoon-ra néztem aki majdnem felrobbant. Elmosolyodtam és mindent elmondta Hongki-nak aki a végén kegyetlenül felröhögött. Megbeszéltem hogy unni viszi ki a rendelést és szívesen bele is ment,gyanítom sok köze van ehhez Jaejin-nek. Miután unni kivitte a rendeléseket én leültem Hongki-val szembe és beszélgetni kezdtünk.
- Hogy vagy?- kérdezte hirtelen.
- Jól. Miért?- kérdeztem mosolyogva.
- Tudom hogy összekaptatok. - mondta és beleivott a kávéjába.
- Mit tudsz még?- kérdeztem
- Őszintén?
- Jó lenne.
- Hogy Jonghoon teljesen készen van. Maga alatt van és össze-vissza csapkod mindent. - mondta komolyan
- Miért?
- Mert tudja hogy most nagyon megbántott, emészti magát mert neked fájdalmat okozott. – vázolta a helyzetet Hongki.
- Értem. Eméssze is csak magát. – mondtam keményen. De mélyen legbelül én magam sem gondoltam komolyan.
- Később még jövünk. – adott puszit Hongki és fizetett közben.
- Rendben. – mosolyogtam rá és megveregettem a vállát.
- Semmi édesem vagy hasonlók?- incselkedett
- Semmi. – vontam vállat. Óvatosan Hongki mögé néztem és találkozott a tekintetem Jonghoon-éval, elkaptam a tekintetem és intettem egyet a többieknek.

Jonghoon powo:
- Mégis mi volt ez az előbb?- vontam kérdőre Hongkit a próba előtt.
- Mégis mi lett volna,adtam neki egy puszit. – vont vállat,engem meg elöntött a düh.
- És mégis mi a fenéért puszilgatod?- akadtam ki.
- Miért tán nem szabad?- kérdezte Hongki
- Nem. – vágtam rá
- És miért nem?Tudtommal csak barátok vagytok nem?Akkor meg ne szólj bele. – lépett el mellettem én meg csak álltam ott és néztem ki a fejemből. Nem hittem a fülemnek,de nem tökölhettem sokat mert kellet menni  próbára. Nem tudtam mit csinálni beszálltam a kocsiba és egész úton zenét hallgattam és az ablakon néztem ki, mikor megérkeztünk kezdődött a próba. Rontottam jó párszor de a végére már ki tudtam mindent kapcsolni és csak a zenére koncentráltam semmi másra.
- Oké mára ennyi. – mondtam és ittam egy kis vizet.
- Nem vagy ma magad hyung- szólt oda Jaejin
- Bocs srácok. – mondtam és ki mentem szívni egy kis friss levegőt.
- Beszélned kéne vele. – szólalt meg mögülem valaki
- Basszus, azt akarod hogy szívrohamom legyen?- kérdeztem Hongki-t
- Bocs. De tényleg beszélnetek kellene. – ivott bele a vizébe
- Már próbáltam,de semmi. – túrtam a hajamba.
- Menj el hozzá. – tette a kezét a vállamra, majd ott hagyott. Gondolkodtam és arra jutottam hogy már nincs veszteni valóm,beszaladtam a cuccaimért és utána a kocsim felé vettem az irányom. Bepattantam és meg sem álltam Nana lakásáig, ott felszaladtam az emeletre és a csengőre ültem. Tudtam hogy mérges lesz és kinyitja majd,így is lett. Szó szerint kivágta az ajtót és mérgesen nézett rám, mikor felfogta ki áll vele szemben be akarta csukni az ajtót de meg előztem. Beléptem és magamhoz rántottam,szorosan megöleltem. Eleinte küzdött és ütött ott ahol ért de nem érdeket, megérdemeltem és tudtam hogy ez kijár. De mégis melegség járta át a testem hogy a karjaimban tarthatok egy értékes barátot. Barátot?!
- Sajnálom, nem akartalak megbántani. – suttogtam a nyakába.
- Pedig sikerült. – dünnyögte
- Nem akartam hidd el,csak a sok munka kihozza belőlem a paraszt énemet. – suttogtam.
- Tudom.
- Kérlek ne haragudj. – húztam magamhoz még közelebb és közelebb.
- Megfujtasz. – veregette meg kicsit a hátam.
- Bocs. – fogtam lazábbra a kezeim de nem engedtem volna el még ha fizetnek érte is.

Nana powo:
Mikor Jonghoon megölelt mindent elfelejtettem abban a pillanatban, és még bocsánatot is kért. Megszólalni sem tudtam de sikerült pár választ kipréselnem magamból,fejem mellkasába fúrtam és beszívtam édes férfias illatát amit úgy szeretek. Nagyon beléd szerettem. – mondtam magamban majd megveregettem a vállát mert a fulladás veszélye fenyegetett. Kaptam egy „bocs”-ot és még mindig nem engedett el. Ott álltunk az ajtóban és öleltük egymást,majd Jonghoon kicsit hátrább tolt és belökte az ajtót. Nem akartam hogy elengedjen,nem akartam hogy ez a pillanat véget érjen mert mi van ha ez többet nem fordul elő hogy ennyire közel tart magához.
- Szent a béke?- kérdezte félve
- Igen. – mondtam mire elvált tőlem és a szemembe nézett,elmosolyodott és adott egy puszit majd még egyet és még egyet. Elnevettem magam és próbáltam ellökni magamtól kisebb-nagyobb sikerrel.
- Jó elég lesz már. – mondtam és végre elszabadultam tőle.
- Még nem. – jött közelebb hozzám és megrántott, ezzel szembe kerültem vele. Az arca vészesen közel volt az enyémhez és a szemembe nézett, a szívem  kihagyott vagy pár ütemet és csak néztem rá. Elmosolyodott majd adott még egy puszit a homlokomra és magához ölelt.
- Belőled sose elég. Van róla fogalmad min mentem keresztül egész héten?- kérdezte és éreztem hogy mosolyog.
- Megérdemelted.
- Meg,de ennyire nem. Szenvedtem mintha muszáj lenne. – nevette el magát és még egy puszit nyomott a fejemre.
- Nagyon puszis vagy ma. – mondtam ki.
- Ez az egész heti adagod. – mondta és eltolt magától. – Egész héten egy puszit sem adtam. – vont vállat. Aztán a konyhába ment és szokásához híven a hűtőbe bújt.
- Mit keresel?- kérdeztem a pultra ülve.
- Ezt. – vette ki az egyik csokit a hűtőből és felmutatta.
- Elkellet volna dugnom. – mondtam mire rám kapta a tekintetét.
- Szóval el kellet volna dugnod? – vonta fel a szemöldökét és a kezét megtámasztotta a pulton engem oda bezárva.
- El.- mondtam mire még közelebb jött. Most már két lábam között állt.
- Nem hiszem én azt. – jött még közelebb és éreztem hogy kezdek zavarba jönni. Nyomott egy puszit az arcomra majd tört egy csoki darabot és bement a nappaliba és levágta magát a kanapéra.

- Szakadj meg. – mondtam halkan. Mért van az hogy akár egy érintéséra is zavarba tudok jönni,arról nem is beszélve mikor megpuszil mert akkor a szívem kihagy egy ütemet. És mikor a személyes teremben van? Miért csinálja ezt velem, és vajon meddig fogom még bírni én ezt egyáltalán?
- Nana nem jössz?- kérdezte mosolyogva
- De megyek. - ugrottam a pultról.
- Mit nézünk?- kérdeztem és tv-t nézve.
- A koncertünket,amire ugye nem voltál hajlandó eljönni. – mondta kicsit mérgesen.
- Dolgoznom kellett- vontam vállat.
- Aha értem. – mondta mire fejbe vertem.
- Nekem is van munkám mint neked. – mondtam mérgesen mire nem mondott semmit sem csak elfeküdt a kanapén és a fejét az ölembe hajtotta. Engem nézett én pedig a tv-t.
- A tv-t figyeld ne engem. – fordítottam arcát a tv-felé. Mire sóhajtott egyet és egyik kezét a lábamra tette és úgy figyelte az adást.

Jonghoon powo:
Nem tudom miért de elfeküdtem a kanapén és a fejem Nana ölébe hajtottam. Majd rá néztem és elvesztem az arcában, néztem ahogy figyeli a koncertet. Néha elmosolyodott néha pedig komoly volt,csak őt néztem és néha késztetést éreztem arra hogy megérintsem az arcát,de vissza fogtam magam. Aztán rám szolt hogy ne  őt nézzem hanem a koncertet. Sóhajtva a tv felé fordultam de az egyik kezem a lábára tettem. Muszáj volt valahol megérintenem már nem bírtam magammal. Meg kellet érintenem hogy biztos legyek benne hogy itt van velem.
- Mond csak miért nincs barátod?- csúszott ki a számon.
- Csak a gond van velük. – mondta
- De nem akarsz valakit aki melletted van? Faggattam tovább magam sem tudom miért.
- De,de jó lenne. – adta meg magát.
- És esetleg tetszik valaki? – kérdeztem félve
- Igen. – mondta ki teljesen egyszerűen.
- Ismerem?- kérdeztem ismét.
- Igen. – válaszolta mire bent rekedt egy adag levegő a tüdőmben.
- Mennyire ismerem?
- Nagyon. – válaszoltam és rám nézett. Felültem az öléből és csak azon járt az eszem amit mondott. Hogy ismerem és hogy nagyon. Nem ugrott be senki majd a tv-re néztem és Hongki énekelt valamit.
 - Ezt a számot egy nagyon fontos személynek küldöm aki ma nem tudott velünk lenni. – mondta mire Nana elmosolyodott. És itt ugrott be hogy Hongki aki neki tetszik. Mérges lettem,magam sem értem miért de az lette.
- Most mennem kell. – mentem a ajtóhoz és felvettem a kabátom és a cipőm.
- Hova mész? – kérdezte Nana és adta a kulcsot is.
 - Majd beszélünk. – mondtam és nyomtam egy puszit a homlokára,igaz nagyon meg kellet erőltetnem magam de nem akartam hogy észre is vegyen valamit. Mikor haza értem egyenesen a szobámba mentem.
- Beszéltetek?- kérdezte Hongki az ágyon fekve.
- Ja. – válaszoltam kurtán
- És?- faggatott tovább.
- Kiderült hogy valaki tetszik neki. – mondtam mérgesen.
- Na végre. És ki az?- faggatott tovább.
- Te. – mondtam mérgesen és levágtam a pulcsim a földre. Mért vagyok ennyire mérges és dühős. Örülnöm kéne hogy tetszik neki valaki és hogy ismerem is azt a személyt aki neki tetszik. Akkor mért érzem mégis rosszul magam.
- Szerintem te félre értelmeztél valamit. – ült fel az ágyán.
- Miért? Számot is küldtél neki a koncerten. – vágtam oda
- Még szép, nem volt ott. – mondta egyszerűen.
- Ja és az ő szeme meg felcsillant. – mondtam mérgesen
- Még jó hogy, ez a kedvenc száma. – mondta és elmosolyodott majd a telefonját kereste.
 - Most mit csinálsz?– kérdeztem
- Felhívom Nanát. –mondta egyszerűen és kiment a szobából engem ott hagyva, Kedvem lett volna mindent szétverni a szobában.

Hongki powo:
Hogy ez mekkora egy hülye, Nana konkrétan bevallotta mit is érez ez meg azt hiszi belém szerelmes. Komolyan nem értem Nana mit lát benne. Mikor kimentem a szobából felhívtam Nanát.
- Szia. – köszönt bele
- Szia. Mond csak mért hiszi Jonghoon hogy tetszem neked?- tértem a lényegre
- Mi van? –kérdezte Nana
- Ezt hiszi. – mondtam mosolyogva.
- Isten barma. – mondta mire elröhögtem maga.
- Figyelj most készen van, szóval valamit érez de tudod mit most át megyek hozzád és nálad alszom. – mondtam.
- Mi? Minek?- kérdezte
- Mert szerintem így az a hülye is végre rájön hogy mit érez. – mondtam
- De…- kezdett bele
- Semmi de, összebakolok és hamarosan ott vagyok. – mondtam majd bontottam a vonalat. Majd be mentem és elő vettem egy táskát és bele dobáltam pár dolgot.
- Hova mész?- kérdezte Jonghoon a telefonjából felnézve.
- Nanánál alszom. – mondtam semlegesen mire ki kerekedett a szeme.
- Hogy hol?- kérdezte
- Nanánál. – mondtam majd fogtam a cuccom és kimentem,halottam hogy utánam szol de nem érdekelt. Ha ekkora gyökér hogy nem veszi ész mit érez Nana akkor így járt. Beültem a kocsiba és már indultam is Nana lakása felé. Mikor odaértem rohantam is fel az emeletre,becsöngettem és nem kellet sok és már nyílt is az ajtó.
- Szia. – pusziltam meg a homlokát
- Na jó mit keresel itt? – tette csípőre a kezét.
- Ha tudni akarod, féltékennyé teszem Jonghoon-t. – mondtam neki és leültem a kanapéra.
- Hogy mi van?- csukta be az ajtót.
- Mondom,azt hiszi tetszem neked. – röhögtem el magami mire ő lefagyott és csak nézett rám.
- Mi?
- Azt hiszi bejövök neked,mert te mondtad neki hogy tetszik neked valaki és hogy ismeri. Pont akkor küldtem neked a dalt és a szemed meg felcsillant. Ő meg félre értette az egészet. – mondtam neki mire lehuppant mellém.
- Komolyan néha nem tudom felfogni hogy ennyire hülye. – mondta Nana én meg csak mosolyogtam.
- Hát jó lesz ha megszokod, már ha eddig nem szoktad meg. – simogattam meg kicsit a hátát aztán csörgött a telefonja,mosolyogva figyeltem ahogy a telefonjáért nyúl.
- Jonghoon az. – mondta
- Vedd fel. – mondtam neki
- Haló. – vette fel a telefont. 

Love is friendship~Jonghoon 2.rész

Reggel arra keltem hogy valami kisüti a retinám, nem volt valami szép élmény. Szememet dörzsölve ültem fel az ágyamon, magam mellé néztem de már nem volt ott senki. Majd halottam egy kattanást és a hang irányába néztem,de bár ne tetem volna. Eddig a fénytől sült ki a szemem de most mástól, Jonghoon kijött egy nadrágban és felső nélkül a haját törölgetve. Nyeltem egy nagyot mikor megláttam kidolgozott felső testét, arcomat pír öntötte el és lehajtottam a fejem hogy ne lássa piros pozsgás arcom.

- Felébredtél? – ült le mellém és megsimogatta a fejem.

- Ühüm. – bólintottam

- Baj van? – kérdezte

- Öltözz fel. –suttogtam

- Mi?

- Öltözz fel. – mondtam kicsit hangosabban

- Nem akarok. – mondta mire rá kaptam a tekintetem. Nagyon közel volt,nagyon is sőt túl közel.

- Pedig jó lenne. – mondtam halkan

- Láttál már így eddig is, most mért zavar?- kérdezte komolyan de tudtam hogy élvezi.

- Mert csak és kész. – zártam le a vitát

- Akkor sem veszek fel pólót. – feküdt el az ágyon csukott szemmel.

- Akkor ne,de most ne nyisd ki a szemed. –keltem fel mellőle és a szekrényemhez léptem. Levettem a felsőmet és az ágyra dobtam, tudtam hogy engem néz ismertem már annyira. Kivettem egy felsőt és felvettem. Nadrágot nem cseréltem elég volt neki ennyi is. Majd kimentem a konyhába.

Jonghoon powo:

Élveztem ahogy Nana engem néz és zavarba jött. Imádok az idegeivel szórakozni ami az elmúlt időben sokszor sikerül is. De az már nem tetszik hogy ő is az én idegeimen táncol. Igaz mondta hogy ne nyissam ki a szemem de nem bírtam ki, ott állt előttem 5 méterrel egy nadrágban amiben olyan jó feneke van és egy melltartóban. Persze hogy megnézem, melyik férfi ne tenné. Mikor mellém dobta a pólóját össze rezzentem, majd nem sokkal felkapott magára egy felsőt. Kezdtem örülni hogy nadrágot is cserél de nem így lett, rám se nézve ment ki a szobából.

Nana powo:

Kint elkezdtem reggelit csinálni, rántottára gondoltam azért elő vettem pár tojást. Elkezdtem megcsinálni közben a kis dinka is kijött de immáron pólóban, mosolyogva figyeltem ahogy leült a székre és gondolkozik.

- Mikor lesz már kaja asszony?- vert egyet az asztalra, ijedtemben kiesett a kezemből egy tojás. Szikrákat szóró szemmel néztem rá.

- Egy nem vagyok asszony, asszony a barátnőd. Kettő most mész egy felmosóért és feltakarítod. –mondtam neki, láttam hogy nem tetszett neki a válaszom és a kijelentésem de hát ez van. Ne szórakozzon velem. Miután feltörölte a tojást visszavitte a felmosót a helyére és a pultnak dőlt.

- Mi a bajod mostanában? – kérdezte úgy hogy rám sem nézett. Gondolkoztam azon hogy bevallom neki hogy is érzek valójában,de ezt az ötletemet elvetettem.

- Fáradt vagyok mostanában. – hazudtam.

- Akkor jó, már azt hittem rám haragszol. – mondta de hallottam a hangján,hogy nem tetszett neki a válaszom és hogy nem hiszem nekem.

- Gyere kész a reggeli. – mondtam és az asztalra tettem a tányérokat.

- Kösz de nem vagyok éhes. – mondta mogorván.

- Choi Jonghoon most leteszed a kis segged és eszel!.- emeltem fel a hangom mire rám nézett.

- Elment az étvágyam. – mondta

- Mitől?

- Tőled. – mondta a szemembe. Nem hittem a fülemnek, szemeim kikerekedtem és felálltam a helyemről.

- Hogy? –kérdeztem

- Jól hallottad, nem tudom mi van veled mostanában de kezd idegesíteni. Meg most már hazudunk is egymásnak?- vágta a fejemhez.

- Miattad vagyok olyan amilyen, észre sem veszed és úgy bántasz meg engem. Egem aki mindig melletted volt. – mondtam könnyekkel teli szemmel.

- Már abban is kételkedem hogy eddig az igazat mondtad-e. – nézett megvetéssel a rám. Kicsordult egy könnycsepp, majd felé léptem és egy hatalmas pofonnal jutalmaztam.

- Megörültél?- nézett rám nagy szemekkel.

- Takarodj!.- mondtam halkan, arcát fogva nézett rám.

- Nem hallod? Azt mondtam takarodj innen! Látni sem akarlak! Kifelé. – kiabáltam rá ő meg csak nagyokat pislogott. Elkezdtem hozzá vágni a cuccait és kilökdöstem az ajtón. Könnyekkel áztatott arccal csuktam be az ajtót, majd le is rogytam ott helyben és zokogni kezdtem.

Jonghoon powo:

Miután azok a bizonyos szavak elhagyták a szám Nana egy hatalmas pofont adott, égett a pofon helye. Majd elkezdett kilökni az ajtón, miután rám vágta hallottam hogy sírni kezd. Szívem össze szorult mert tudtam hogy ez mind miattam van, utáltam magam mert tudtam hogy miattam sír. Legszívesebben bevertem volna magamnak, vettem egy nagy levegőt és be akartam kopogni de minden bátorságom elinalt. Lelkiismeret furdalással mentem le és bevágtam magam a kocsiba, egészen hazáig meg sem álltam. Mikor beértem becsaptam magam mögött az ajtót jelezve hogy haza értem.

- Na mi volt?- kérdezte Hongki.

- Semmi. – vágtam le a kabátom.

- Na mi van?- kérdezte és leült az egyik fotelbe és engem nézett.

- Hülye voltam. – vágtam le magam az ágyamra.

- Nem újdonság, de most kivételesen mit csináltál?- kérdezte unottan.

- Megbántottam.

- Ahogy eddig?

- Mi eddig sem bántottam meg, de ez most komolyabb. Sírt is miattam. – temettem kezeimbe az arcom.

- Hogy te mekkora egy gyökér vagy. – nézett rám mérgesen

- Tudom jó,nekem sem könnyű. Nem tudom hogy meg bocsát-e valaha is. – néztem a semmibe.

- Remélem hogy nem, és akkor felfogod végre mit hagytál veszni. – vágta oda nekem és kiment a szobából. Fel sem fogtam mit is mondott Hongki egészen addig míg ki nem ment és be nem vágta az ajtót. Márt mondja mindenki hogy egy fasz vagyok?! Nem értem, csak annyit szeretnék hogy Nana bocsásson meg nekem. Nem kell semmi más, szükségem van a legjobb barátomra.

Nana powo:

Nagy nehezen de elmentem a kanapéig. Térdem felhúzva ültem le a kanapéra és csak néztem ki a fejemből,már nem sírtam. Nem tudtam sírni, már csak dühös voltam rá de nagyon. Telefonom csörgésére felkaptam a fejem. Jonghoon volt az, ő hívott. Gondolkoztam hogy mi legyen felvegyem vagy ne, nem vettem fel. Hagytam had csörögjön.

Love is friendship~Jonghoon 1.rész

Mért van az ha az embernek egy fiú a legjobb barátja mindenki féltre érti a köztetek lévő köteléket?Mért nem tudják elhinni hogy ti csak barátok vagytok és nem több?Meg mondom a választ. Én sem hiszek a fiú lány barátságban, valamelyik fél mindig érez valamit a másik iránt csak idő kérdése az egész. Velem is ez volt,nem is tudom mióta ismerem a legjobb barátom, szerintem már jó pár éve. De 2 éve ébredtem rá hogy én többet érzek iránta mint holmi barátság,de titkolom még mindig mert féltem a barátságunk. Nem akarom hogy magamra hagyjon,azt nem élném túl ha nem hívhatnám fel minden problémám végett. Ha már nem lenne senki aki ennyire közel áll hozzám. Még azt is elviselem ha éppen egy lány miatt aki vagy kikosarazta vagy azért volt vele mert híres volt. Végig hallgattam és bíztattam hogy ne adja fel mert majd jön egy lány aki nem ilyen,azért szereti aki és nem azért mert híres vagy mert van pénze. Titkon reméltem egy ideig hogy felfigyel rám de 1 év után rá kellett jönnöm, hogy nem minden rózsaszín és habos-babos. Meg kell mindenért küzdeni.

- Nana gyere már ki!- kiabált be a szobába azaz esze ment.
- Hee?- jött tőlem az értelmes kérdés.
- Azt mondtam gyere ki,de nekem beszélhet az ember. – mosolygott rám. Az a mosoly, ha tudnád hogy ilyenkor képes lennék bármire csak hogy mosolyogni lássalak.
- Me?- tettem fel a következő értelmes kérdést. Nem kétséges a mai nap szárnyalok.
- Nem me! Hanem miért?!- oktatott ki.
- Értettem ezredes. – vágtam vigyáz állásba magam.
- Nem vicces. Néz magadra,megint hogy vagy felöltözve te lány?- végig néztem magamon és nem tudom mi a baja van. Maci naci meg egy bő póló, de kérem ki nézi a lakáson belül?!
- Kényelmesen?- kérdeztem mire megpöckölte a fejem
- Mint egy fiú. Komolyan ha nem ismernélek azt hinném hogy srác vagy. – mondta  fejét csóválva. – Hogy lesz így barátod?- kérdezte mire összerándult a gyomrom.
- Sehogy. Akit szeretek észre sem vesz. – mondtam a bajszom alatt.
- Mi?
- Semmi,éhes vagyok te nem?- tereltem a témát
- Akkor most a nagy Jonghoon csinál neked egy fincsi ebédet. – dörzsölte össze a két tenyerét.
- Ételmérgezést fogok kapni?- kérdeztem incselkedve mire megtorpant és felém fordult.
- Jobb ha menekülsz. – mondta mire megfogadtam a tanácsát és futni kezdtem, az életemért. Nem sokig jutottam mert megragadta a derekam és magához húzott. A szívem majd kiesett annyira meg lepődtem a közelségétől, de nem sokáig tudtam tanakodni azon a tényen hogy a mellkasa a hátamnak van passzírozva. Egy határozott mozdulattal maga felé fordított és mélyen a szembe nézett, aztán elmosolyodott és már féltem is. Lehajolt és a hátára vett mint egy zsákot és kicsit ugrálni kezdett. Én meg sikongattam mint akit ölnek, és annyira nevettem hogy folytak a könnyeim.
- Jó leszek. – esküdöztem
- Meg eszel mindent amit csinálok?- kérdezte de még mindig a vállán tartott.
- Van más választásom?- kérdeztem és éreztem hogy a keze lassan felfelé halad.
- Öhm nincs. – mondta és rácsapott egy kicsit a fenekemre, nekem sem kellet több vissza adtam eme kedvességét. Persze ő is aztán én is,mikor elfáradt és letett a földre,de persze rá kellet vágnia még egyet a fenekemre ami már sajgott.
- Mint az óviban.- jegyeztem meg mögülem valaki mire hátra kaptam a fejem, Hongki állt karba font kézzel.
- Azért annyira nem is. – próbáltam fényesíteni a helyzetet de az a nagy igazság hogy teljesen igaza van.
- Ohh csakugyan? Akkor had csapjak én is a formás kis fenekedre. – jött közeledd és emelte a kezét de valaki elkapta.
- Meg ne próbáld. – mondta Jonghoon
- Mert nem szabad?- kérdezte Hongki felvont szemöldökkel
- Pontosan, meg nincs is olyan jó formás feneke. – mondta nekem meg elkerekedett a szemem.
- Hogy te mekkora egy fasz vagy. – mondta Hongki mikor látta hogy ez szarul esett.
- Mert?- vonta fel a szemöldökét
- Eszem megáll. Nana nem értelek, hogy lehetsz jóban egy ekkora gyökérrel?- kérdezte Hongki
- Mert most mi van?- értetlenkedett tovább Jonghoon és hol engem nézett hol Hongki-t.
- Semmi, nincs semmi. – mondtam egyhangúan és a szobába mentem,hogy össze pakoljam a cuccaim,mikor készen lettem nem foglalkoztam azzal hogyan vagyok felöltözve a bejárati ajtóhoz igyekeztem.
- Hova mész? Még nem is ettél. – állt velem szembe Jonghoon
- Haza. –feleltem kurtán
- Akkor haza kísérlek.
- Nem kell. – mondtam és kikerültem
- Baj van?- fogott meg a kezemnél fogva
- Semmi bajom. – rántottam ki a kezem a kezei közül majd kiléptem az ajtón. Hogy lehet valaki ekkora gyökér? És én miért vagyok olyan hülye hogy szeretem?! Lassan lelépkedtem a lépcsőn és kivágtam az ajtót és kiléptem a „nagyvilágba„. De nem volt semmi érdekes, titkon reméltem hogy utánam jön és vissza rángat. De miután hátra néztem és nem jött senki, sóhajtottam egyet és tovább mentem. Lakásom ajtajáig meg sem álltam, mikor bementem megcsapta az orrom az állott szag. Fintorogva nyitottam ki az ablakokat, és eresztettem be a friss levegőt.
- Az eszem meg áll, hogy lehet valaki ekkora tahó?.- csapkodtam össze vissza idegességemben, aztán csöngettek.
- Na már csak ez hiányzott. – mérgelődve mentem az ajtóhoz és nyitottam ki.
- Na mi van besértődtél?- kérdezte az ajtó tokának dőlve Jonghoon, nem válaszoltam semmit csak elmosolyodtam és rá vágtam az ajtót.
- Nem te gyökér. – mondtam az ajtón túl.
- És beengedsz?- kérdezte
- Nem.
- Akkor mégis megsértődtél.
- Tudod mit nem érdekelsz. - mentem a konyhába és töltöttem magamnak egy pohár vizet. Aztán csörgött a telefonom,felvettem.
- Jó lenne ha beengednél. Komolyan már 3-an néztek hülyének hogy az ajtónak beszélek. – mondta Jong
- És ez nekem miért is éri meg, és miért is rossz nekem hogy hülyének nézek?- kérdeztem
- Mert ha nem engedsz be és bíz isten rád töröm. – mondta kicsit idegesen
- Lehet próbálkozni, és csak egy tipp ne ott lökd az ajtót ahol nyílik. – mondtam majd kinyomtam a telefont. Nem időztem sokat a tv előtt mikor kattant a bejárati ajtó zára, fel kaptam a fejem és az ajtó felé vettem az irányt.
- Te meg hogy a fenébe?- akadtam ki
- Nagy okos kulccsal, most pedig agy inni. – ment a konyhába, elhaladva mellettem rácsapott egy kicsit a fenekemre. Nem reagáltam rá csak bementem a szobámba és elfeküdtem az ágyamon.
- Na most mi a baj? Mondtam vagy csináltam valamit amivel megbántottalak?- feküdt mellém az ágyba.
- Semmi bajom. – fordítottam neki hátat.
- Veszem észre. – mondta kicsit mérgesen,nem mondtam rá semmit csak feküdtem ugyan úgy,még meg nem éreztem hogy átölel. Derekamnál fogva húzott magához.
- Nem tudom mivel bántottalak meg de sajnálom, tudod hogy te vagy a legjobb lány barátom. – puszilta meg a fejem.
- Semmi baj. – sóhajtottam egy nagyot.
- Akkor most fordulj felém. – utasított,mire úgy tettem.
- És most?
- Gyere ide te lány. – húzott magához,mellkasára hajtottam a fejem ő meg a hátam simogatta.
- Ma itt aludhatok?- kérdezte félve
- Miért?
- Mert nem akarlak most itt hagyni. – húzott magához még közelebb. Szívem kihagyott egy ütemet és eszeveszett dobogásba kezdett és féltem hogy kiszakad a helyéről.  Egyre jobban bújtam hozzá ő meg kuncogva húzott közelebb magához,addig addig simogatta a hátam míg el nem nyomott az álom.

True Love 10.rész

2 évvel később:

Minden megváltozott azon a napon mikor Lay kilépett a lakásom ajtaján. Minden a feje tetejére állt körülöttem, és miért mert együtt voltunk 2 napig? De Chen végig velem volt,támogatott és bátorított. Jiho megnősült lassan már egy éve. Luhan pedig párkapcsolatban él egy szép kínai származású lánnyal,akivel nagyon jó kapcsolatot ápolok. Nagyon kedves lány, ellehet vele nevetgélni, vásárolni. Szóval mindent lehetett vele csinálna ami csajos. És hogy velem mi van? És boldog vagyok a világ legjobb pasijával. Jobbat nem is kívánhatnák magamnak, Vicces, okos, jól néz ki ami nem mellékes, és csodaszép hangja van. Ha még ebből sem jöttetek rá akkor elmondom. Az én nagy szerelmem( az igazi) Kim Jong Dae más néven Chen. Igen az a Chen, sokat támogatott mint már említettem, elején még nem éreztem iránta semmit. Minden nap találkoztunk és sokat beszélgettünk, jó inkább rengeteget. Igaz hogy retardáltnak mutatta magát az elején de ez a kép teljesen meg változott mikor meg ismertem. Komoly és okos is, rengeteget olvas ami jó mert én is szeretek olvasni.

- Nyuszi gyere kész az ebéd. – kiabált ki Chen a konyhából mire letettem a képes albumot az asztalra,és rohantam a konyhába.

- Omo ezt mind?- néztem a púpos tányéromra.

- Igen. – fonta kezeit derekam köré és megcsókolt. Pillangóim még 2 év után is örült módon repdestek a gyomromban minden egyes csókjától. Kezeit levezette fenekemre,majd egészen le a combomig. Fel kapott a karjaiba és a falnak döntve úgy falta ajkaimat.

- Nem reggelizünk?- váltam el tőle lihegve

- Én azt csinálom. – csókolt nyakamba,mire a hideg kirázott.

- Neh csináld. – próbáltam erőt venni magamon és ellökni.

- Nem birok magammal. – csókolt megint a nyakamba és kicsit meg haraptam érzékeny bőröm mire meg csaptam egy kicsit a hátát.

- Pedig jó lesz ha bírsz magaddal. – mondtam kuncogva és letett a földre

- Folyton csak ennél. – jegyezte meg nevetve

- Nem, csak amikor ennék nem hagysz. Úgy mint tegnap este. – elevenítettem fel az ominózus estét mire csak kajánul elvigyorodott és derekamra tette a kezét.

- De mond hogy nem volt jó. – vigyorgott rám

- De jó volt. – pirultam bele a válaszomba.

- Nagyon szeretlek. – mondta kedvesen mire a nyakába borultam.

- Én is nagyon-nagyon-nagyon szeretlek. – mondtam szipogva.

- Most meg sírsz?- kérdezte meg rökönyödve

- Nem. – szipogtam még mindig

- Oké. Terhes vagy? Nyugodtan mond meg ha igen, sőt annak nagyon is örülnék ha babát várnál. – mondta mire elsápadtam. Ő meg csak a hasam simogatta.

- Elment az eszed? Csak meg hatódtam, nem vagyok terhes. – mondtam

- Még. – vágta rá mire meglöktem egy kicsit.

- Most komolyan, szeretnék gyerekeket. Tőled. – nézett mélyen a szemembe,mire megint meg hatódtam.

- még egy kicsit várjunk vele. – mondtam és nyomtam egy kis puszit ajkaira.

- Rendben. – puszilt meg. Majd leültünk ebédelni miután hatalmasat kordúlt a hasam. Magam is meglepődtem de mindet meg ettem amit drága barátom főzött. Ebéd után elmosogattam,majd csatlakoztam barátomhoz aki a kanapén ült tv-t nézve. Valamin nagyon tanakodott mert nem a tv-t nézte hanem a semmit.

- Valami baj van?- kérdeztem kedvesen a vállára téve a kezem.

- Mi? Ja semmi,csak gondolkodtam. – mondta kedvesen

- És szabad tudnom min?

- Csak egy fontos kérdésen. – válaszolt még mindig homályosan

- Na mond el. – kérleltem. Mire fel állt és le térdelt elém,szám elé kaptam a kezem és figyeltem hogy mi lesz.

- Kim Nana,szeretlek mindennél jobban. Mond megtisztelnél azzal hogy hozzám jössz feleségül?- kérdezte és elő vett egy gyönyörű gyűrűt és felém nyújtotta. Nem tudtam meg szólalni a meghatódottságtól csak néztem rá könnyes szemmel.

- Még szép. Igen. – mondtam mire elmosolyodott és az ujjamra húzta a gyűrűt. Mosolyogva néztem a kezemre majd meg csókoltam.

- Szeretlek szerelmem. – mondta két csók között Chen

- Én is szeretlek Kim Jong Dae. – mondtam a csók végén. Hát ez lenne az én kis szerelmi történetem. Mindenkinek van egy párja a nagy világban, és a párja csak rá vár. Csak erőt kell venni magunkon és meg kell keresni. Nemek a párom Jongdae volt.

                                                                ~Vége~

True Love 9.rész

Reggel frissen és üdén keltem fel,de egyedül voltam az ágyba. Kicsit megijedtem mert nem volt mellettem, gyorsan ki pattantam az ágyból és szemem törölgetve mentem ki.

- Jó reggelt. – köszönt Lay mosolyogva és adott egy jó reggelt csókot.

- Neked is. Azt hittem el mentél. – mondtam halkan

- Nem hagynálak itt. – mondta aranyosan

- Akkor jó. – mosolyogtam rá. Miután mindent kibeszéltünk megreggeliztünk és egész nap csak lustálkodtunk. Beszélgettünk, nevettünk és elvontunk.

Mindketten boldogok voltunk egymás mellett, főleg én mellettem. Madarat lehetett volna velem fogatni a boldogságtól.

- Figyelj. Ne haragudj hogy tegnap csak úgy elvittelek a szüleimhez, csak be akartalak mutatni nekik. – mondta és közben kezemet szorongatta, mintha félne hogy elhagynám. Pedig ez soha nem fog megtörténni.

- Semmi baj. Igaz kicsit na jó nagyon meglepett. De az apukád egész kedves volt velem. – mondtam mire meg csípte kicsit az oldalam

- Látszott rajta hogy nagyon szimpatizál veled. – mosolygott rám

- Ki nem szimpatizálna velem?- egóztam egy kicsit mire elmosolyodott.

- Senki. Főleg nem én. – adott egy puszit ajkaimra.  Kis puszinkat a csengő szakította meg, össze néztünk mert nem tudtuk ki lehet az.

- Megyek már. – nyitottam ki az ajtót és Lin állt az ajtóban.

- Lay itt vagy?- kérdezte flegmán

- Mit akarsz?- kérdezte Lay hátam mögül

- Beszélni akarok veled,négyszemközt. – nézett rám undorral

- Itt is mondhatod. – mondta feszülten Lay

- Terhes vagyok. Te vagy a gyerek apja. – mondta mire elkerekedett a szemem és Lay-re kaptam a tekintetem. Lay is úgy reagált ahogyan én is tettem.

- Mi van?- kérdezte megrökönyödve

- Terhes vagyok. – mondta egyszerűen én meg csak álltam ott mint egy darab fa.

Nem hittem a fülemnek. Most akkor Lin terhes és Lay az apja?

- Te most csak szórakozol velem igaz?- rángatta meg idegesen kicsit Lay Lint.

- Nem komolyan. Ha nem hiszed mennyünk el egy nőgyógyászhoz. – felelte teljesen egyszerűen.

- Takarodj innen. .- kiabálta Lay teli torokból és rá vágta az ajtót. Én még mindig meg kövülve figyeltem az eseményeket.

- Kicsim, figyelj ez nem igaz. Biztos nem igaz. – nézett mélyen a szemembe, és akkor tudatosult bennem hogy mi is történt az előbbi 5 percben. Könny csatornáim megteltek és folyni kezdett belőlem a könny mint a Niagara vízesés. Álltam előtte és csak sírtam, szomorú szemekkel nézett le rám és magához akart húzni,de nem engedtem, Berohantam a szobámba és kulcsra zártam az ajtaját. Majd az ajtónak dőlve csúsztam le a földre és sírtam tovább.

- Szerelmem engedj be,kérlek. – könyörgött Lay

- Menj innen. – mondtam sírva

- Kérlek beszéljük meg. Könyörgöm, ne sírj miattam. – csuklott el a hangja

- Nem vagyok a gyerekének az apja, az teljességgel lehetetlen. És tudod miért mert mikor meg ismertelek le sem feküdtem vele, csak te jártál a fejemben éjjel-nappal. – mondta halkan

- Menj el! – kiabáltam ki majd befogtam a szám mert rám tört a zokogás. Elárulva éreztem magam, holott lehet sőt biztos nem is volt rá semmi okom. De akkor és ott úgy éreztem elárult.

- Kérlek. – könyörgött halkan

- Menj el!- kiabáltam ki ismét.

- Szereltek, ezt ne feledd. – mondta halkan, halottam hogy a bejárati ajtó becsapódik, lassan fel keltem és ki néztem az ajtón. Elment, itt hagyott, én küldtem el, én voltam az aki őt elküldte. Végig néztem az üres házon és belém csapott a felismerés villáma, egyedül vagyok, megint. Megpillantottam Lay tegnapi pólóját, oda mentem és felvettem. Lay illata volt. Egész nap a pólóját szorongattam apró kis markomban. Este valaki csöngetett, féltem kinyitni. Ki néztem a kukucskáló részén,meg hökkentem mert Chen állt az ajtóban.

- Hát te?- kérdeztem. Nem válaszolt semmit csak meg ölelt, belőlem meg feltört a zokogás.

- Semmi baj, itt vagyok. Minden rendbe jön. – vigasztalt ami el is érte a hatását. Lassan meg nyugodtam és szipogva figyeltem mit is mond,de csak mosolyogva letörölte az arcomon lefolyt könnyeket.

- Mi történt? Lay csak úgy őrjöng. – mondta kicsit komolyabb hangon.

- Lin beállított ma. Azt mondta terhes és Lay az apja. – mondta és elő tört belőlem a sírás újra.

- Mennyi víz van benne? Ki teszlek a napra,kiszáradni. – hülyült egy kicsit amitől elmosolyodtam.

- Szebb vagy ha mosolyogsz. Meg különben is, el mennek majd orvoshoz és ő majd meg mondja mi is van pontosan. – érvelt Chen

- Rendben. – mondtam

- Na gyere csinálok neked vacsorát,mert gondolom nem ettél semmit. – nézett rám ferde szemmel. Le hajtottam a fejem mert igaza volt, csak sóhajtott egyet és a konyhába ment. Mentem utána és leültem az asztalhoz, ő csak serénykedett előttem, össze-vissza forgolódott. Vicces volt hogy néha kapkodott,de elismerésen neki. Mikor elém tette az egy tál ételt szám tátva mardt, nagyon finomnak tűnt.

- Na egyél. – ült le velem szemben mosolyogva

- Biztos?- kérdeztem incselkedve

- Eszek veled. – mondta

- Erre mentem. – adtam neki egy kanalat és már falatozni is kezdtünk.

- Tele vagyok. – simogattam a pocim ami majd kidurrant.

- Ne is mond. – dőlt hátra Chen is.

- nézzünk valami filmet. – ajánlottam fel.

- Rendben. – ment bele egyből. Kerestünk valami, de miért is ne nem volt semmi a tv-ben. Miért is lett volna benne valami értelmes? Mérgemben az egyik fotelbe dobtam a távkapcsolót. Chen eme tettemen nagyot röhögött és elment érte. Zene adóra kapcsolt ahol egy lassú szám ment, szép volt a szán. Az ütemére dölőngéltem jobbra-balra.

- Gyere. – nyújtotta kezét, hülyén néztem rá mire felrántott. Derekamnál fogva húzott magához és lassúzni kezdtünk, jól esett hogy itt van velem. De akkor és ott nem gondoltam semmire, csak én voltam és Chen a nyugalom szigetén. A szám végén nem egedet elhanem meg szorongatott egy kicsit.

- Mennem kell. – nézett az órájára, mire elszomorodtam

- Nem lehetne hogy itt maradsz?- kérdeztem félve, rá sem mertem nézni. Nem, nem akartam egyedül maradni, ez a lehetőség ki van zárva.

- De ebből nem lesz baj?- kérdezte

- Nem. – mondtam egyszerűen

- akkor itt maradok. – mondta kedvesen én meg hálás szemekkel néztem rá. Letelepedett a kanapén mire, meg rángattam egy kicsit a kezét.

- Mit csinálsz?- kérdeztem fel vont szemöldökkel

- Aludni próbálok. – válaszolt egyszerűen

- Itt?

- Itt.

- De van vendég szóba is. – mondtam és mutattam az ajtóra,mire fel pattant és berohant a szobába. Mondanom sem kellet nekifutásból vetődött az ágyra. De minden elismerésem az ágy készítőjének mert nem tört össze ekkora becsapódás után.  Végig néztem ahogy kényelembe helyezi magát és rám néz.

- Gyere a papához. – paskolta meg maga mellett a helyet. Fejem rázva mentem oda és ültem le az ágy szélére. Ő a könyökömnél fogva meg rántott és maga mellé fektetett, de nem ölelt meg vagy mászott rám. Csak feküdt mellettem és néztük a plafont, egy szót sem szóltunk. Kezdtem álmosodni, fáradt voltam a mai nap megpróbáltatásai miatt.

- Szép álmokat kedvesem. – halottam Chen halk hangját de reagálni nem tudtam rá, mert elnyomott az álom.

Reggel mikor ki nyitottam csipás szemeim, nem az fogadott mint este. Teljesen meg ijedten. Chen mellkasán feküdtem ő pedig engem ölelve nézett engem. Igen nézett mert fent volt már, gyorsan le „ugrottam” Chenről és magamra rántottam a takarót. Nagyon zavarban voltam. Ő csak jó ízűen kacarászott én meg égtem mint a rongy.

- Na,nincs semmi baj. Hallod?- nevetett még mindig és leakarta húzni a fejemről a takarót,de én nem engedtem. Erőlködése közepette elengedtem a takarót mire ő a földre huppant, kerek szemekkel nézett majd ki tört belőle a nevetés.

Fel pattant és rám vetődött, ott csikizett ahol csak ért. Már folytak a könnyeim és a szám is fájt a sok nevetéstől.

- Kérlek hagyd abba. – nevettem alatta

- Kérek egy puszit. – mutatott az arcára és leszállt rólam, elgondolkodtam aztán valamitől vezérelve ki futotta a nappaliba. Nem sokáig jutottam mert meg fogott a derekamnál fogva.

- Büntetést kapsz. – mondta mire villám gyorsan megfordultam és egy puszit nyomtam az arcára.

Lassan délután 3 óra fele járhatott az idő mikor újra visszajött Chen. Mert haza akart menni fürdeni ilyenek. Éppen leakartam ülni mikor csöngettek. Fel keltem és ki nyitottam az ajtót, Lay állt velem szemben lehajtott fejjel.

- Beszélnünk kell. – mondta fájdalmas hanggal. Előre féltem mit is szeretne beszélni velem.

- Gyere. – mondtam halkan és ki nyitottam az ajtót.

- Nana ki az?- kiabált ki Chen a kanapén ülve a tv-t nyomogatva

- Én. – mondta Lay fel vont szemöldökkel.

- Áhh hello. – intett neki és nézte tovább a tv-t.

- Gyere a konyhába. – mondtam halkan

- Nem tudom hogy mondjam el. – mondta fájdalmas és meggyötört arccal.

- Csak gyorsan. – mondtam össze szorított szemekkel. Nem mondott semmit csak magához rántott és megölelt, szorosan megölelt. Éreztem a könnyeit a nyakamban, ezért nekem is eleredtek a könnyeim. Ott ölelt hosszasan magához és nem engedett, lassan elvált tőlem és ajkaimra tapadt. Ott és akkor tudatosult bennem hogy ez igen,ez a mi búcsú csókunk. Erősen kapaszkodtam belé és a könnyeim csak úgy folytak le az arcomon az övével együtt. Mikor elvált tőlem könnyes szemmel nézett rám és fájdalmasan elmosolyodott.

- Mindig a szívemben leszel. – mondta és adott még egy rövid csókot majd sarkon fordult és kiment. Tehát Lin tényleg terhes, tudatosult bennem a tény. Lerogytam a földre és sírtam. Chen oda jött hozzám és ölelgetett és nyugtatgatott. De nem sikerült neki, most jött ki minden fájdalmam. Chen próbált nyugtató szavakat mondani ám ez feladta mikor látta hogy semmi esélye. Elkezdett énekelni, én meg abba hagytam a sírásom és csak hallgattam. Mikor abba hagyta a dalt rám mosolygott és a fejemre nyomott egy puszit. Este megint vele aludtam, ezek után végképp nem akartam egyedül maradni.