Mindenkinek kijár a szerelem~Hongbin part1

Még hogy nemlétezik csoda? Aki ezt mondja egy nagy hülye, csoda igen is létezik. Az én történetem is ehhez hasonló. Soha nem volt felhőtlen gyerekkorom, talán amiatt is hogy árva voltam. Árvaházról árvaházra jártam, soha nem volt egy család sem aki örökbe fogadott volna, vagy ha mégis akkor sem azért mert kellettem volna nekik. Nem dehogy is, csak valakinek el kellett látni a házi munkát ha az „anyám” nem akarta. Sokszor meg is vertek de az idők sorával megszoktam azt hiszem, de a legrosszabb még is az volt amikor zaklattak. Remélem mindenki érti hogyan,de ha nem hát sajnálom de erről beszélni nagyon nehéz nekem. Már kezdtem feladni az életem és azt is hogy valaha lesz egy család is aki elfogad és családtagként kezel.

13 évvel ezelőtt:
Egy reggel az árvaházban arra keltem hogy a nevelő kirángat az ágyból egyenesen egy szobába.
- Itt van erről beszéltünk. – mondta a nevelőm.
- Mi az hogy erről?Ő is csak egy gyerek. – védett meg egy számomra ismeretlen nő.
- Ez nem gyere, még érzései sincsenek. A szülei 1 éves korában csak úgy kidobták őt mert csak nyűg volt nekik. – mondta a nevelőm én pedig csak álltam ott.
- Nem érdekel. Őt fogadjuk örökbe. – mondta majd hozzám sétált és felemelte a fejem. Egy 30-as éveiben járó nő térdelt velem szemben, nagyon szép nő volt.
- Rendben, a papír munkát itt intézzük el. Addig te meny és pakolj össze. – mondta a nevelőm de én csak álltam és néztem a nőre aki örökbe akart fogadni.
- Nem halod mint mondtam?Indíts!. – kiabált rám és azzal rá vert a fenekemre egy jó nagyot.
- mégis mit művel? Hogy mert akár egy ujjal is hozzá érni?- emelte fel az újdonsült anyukám a hangját.
- Jól van drágám meny és pakolj össze. – simogatta meg az arcom és aláírta a papírokat. Vissza futottam a szobámba és a kis táskámba beletettem az össze kis értékemet.
- Hanna hova mész?- kérdezte kisbarátom.
- Egy szép nénivel megyek el. – mondtam boldogan.
- De jó neked. – keseredettel a kisbarátom.
- Ne félj hamarosan érted is jönnek majd. – öleltem meg és már szaladtam is ki.
- Gyere drágám. – mosolygott le rám az új anyukám és megfogta a kezem. Az út az új otthonom felé talán pár óra lehetett, de nem emlékszem pontosan mert elaludtam.
- Megérkeztünk gyere csak. – ébresztett fel kedvesen. Szófogadóan felkeltem és megfogtam a kistáskám,mikor kiszálltunk a kocsiból egy nagy ház tárult a szemeim elé. Meglepődve néztem a hagy házra majd a kedves hölgyre aki csak mosolyogva meg simogatta a fejem.
- Gyere,bemutatlak a testvérednek. – mosolygott rám és megfogta a kezem, majd felvezetett egy nagy lépcsőn egyenesen egy ajtóig. Rám mosolygott bíztatóan, aztán lenyomta a kilincset. Bementünk, épp egy kisfiú játszott egy autóval vagy mivel. Felcsillant a szemem a sok játék láttán, és a kis macimat szorongatva néztem.
- Kisfiam. – szólt kedvesen a hölgy.
- Omma. – szaladt oda anyukájához és szorosan megölelte.
- Ő meg ki omma?- kérdezte rám mutatva.
- Ő a te új testvéred Hanna. – mosolygott rá. – És Hanna ő itt a bátyád Hongbin.
A kisfiú nézett egy ideig majd mellém lépett és megütötte a kezem, az eddigi ütésekhez képest ez meg sem kottyant. Gondolkoztam majd vissza adtam a kedves gesztust és visszaütöttem. Rám mosolygott majd megfogta a macim lábát és annál fogva húzni kezdett a szoba közepéig.
- Gyere játszani velem. – húzott le magával szemben és a kezembe adott egy kocsit. Egész este csak játszottunk majd eljött a fürdés ideje, megszokottan fogtam meg a kis szakadt háló ingemet és a fürdő felé mentem ahol már anya várt.
- Kislányom dobd azt ki,itt egy másik. – adta a kezembe az új ruhadarabomat, nagyon megörültem neki. Boldogan mélyen meghajoltam és megköszöntem.
- Ugyan már, gyere fürdeni. – mosolygott és betett a meleg kádba. Pancsoltam vagy 1 órát olyan jól esett a meleg víz és a kedves gesztusok. Fürdés után már mentem is lefeküdni,nem voltam éhes csak fáradt. Mikor beértem a szobámba Hongbin várt rám.
- Aludhatok veled?- kérdezte én meg odaszaladtam hozzá.
- Gyere. – húztam az ágy felé és jól betakargattam,őt jobban mint magamat és már el is aludtam.
Teltek múltak az évek és mi egyre nagyobban lettünk Hongbin-el. Mindig tudtam hogy én nem vagyok igazi családtag és hogy sok mindent köszönhetek anyának aki örökbe fogadott engem,pár évvel ezelőtt. Nevelő apukám kezdetben tartott attól a gondolattól hogy egy árvát engedjen a házába,de miután megbékélt a tudattal megszeretett engem. Én mindig is szerettem őket mert oly nagy hálával tartozóm nekik. Ám Hongbin nem az volt mint régen. Erre 18 évesen jöttem rá,egy osztályba kerültünk az iskolában. Mindenki kérdezgette Hongbin-t hogy kije vagyok neki, ő csak annyit mondott hogy egy senki. Rosszul esett,ezek után teljesen megváltózott ő is és én is. Iskola mellet munkát kezdtem el keresni holott csak 18 éves voltam, de rá kellett jönnöm hogy én nem tartozom oda ahová ő. Ő gazdag és mindene megvan, még én csak egy örökbe fogadott gyerek vagyok.
Én mindig is felnéztem Hongbin-ra bár ezt nem lehet annak mondani hogy felnéztem rá, mondjuk annak hogy szerettem. Igen ez a jó kifejezés erre. Szerettem holott tudtam hogy soha nem nézne rám úgy mint egy lány, még csak azért sem mert nem vagyok gazdag, vagy mert örökbe fogadtam és testvérek lettünk. Tudtam de ettől függetlenül mindig is szerettem, de ezt soha sem mutattam ki neki. Egyik nap arra keltem hogy valaki kivágja majd becsapja az ajtómat, takarom alól néztem ki.
- Felkelnél végre?- rántja le rólam a takarót Hongbin.
- Yaaa eszednél vagy?!- ripakodtam rá majd visszarántottam a takaróm.
- Yaa kelj már fel el fogunk késni. – kezdettel rángatni.
- Meny úgy ahogy szoktál. – néztem ki a takaróm alól.
- Mennék én ha anyáék nem vitték volna el a kocsit, úgy hogy szed fel a kis segged és húzzál öltözni de nagyon gyorsan. Morogva rúgtam le magamról a takarót és elindultam a fürdő felé. Persze majdnem átestem szegény kutyámon.
- Uhh ne haragudj Mikage. – simogattam meg hű barátom, aki lihegve nézett rám majd kaptam tőle egy puszit.
- Mi lenne ha készülődnél?- nézett rám unottan Hongbin és közben eldőlt az ágyamon.
- Áhh tényleg. A suli hercege hogyhogy mutatkozik velem, nem lesz ciki? – kérdeztem és kijöttem a fürdőből és felvettem az ingemet. A tükörben láttam hogy Hongbin engem néz, mikor észre vette hogy nézem elkapta a tekintetét.
- Jótékonykodni nem bűn nem?- kérdezte cinikusan mire felment a pumpa bennem. Mosolyogva közelebb léptem hozzá majd fogtam egy párnát és egy jól irányzott mozdulattal fejbe vágtam vele.
- Rohadj meg. – mondtam mérgesen és arrébb löktem  majd a táskámat megfogva kimentem a szobámból.

Hongbin powo:
- Fiam ébresztő. – keltett fel anya.
- Még 5 perc. – dünnyögtem.
- Annyi nincs. Keltsd fel Hannát. – mondta anya mire ki pattantak a szemeim.
- Minek kelteném fel?- kérdeztem szemöldök ráncolva.
- Mert ma együtt mentek iskolába. – mondta mire kikerekedett a szemem.
- Na azt már nem, én nem megyek vele. – hadakoztam.
- Már pedig de! Ő a húgod! És te pedig ma vele fogsz menni!- jelentette ki anya majd kiment a szobámból.
- Mi a szarért kell nekem vele mennem?- túrtam a hajamba majd elmentem felöltözni. Mikor készen lettem, a nappali felé vettem az irányt. Mikor elhaladtam Hanna szobája mellet bekiabáltam neki,de semmi. Majd megint és megint.
- Komolyan ez a lány. – vágtam ki az ajtót majd becsaptam.
- Felkelnél végre?- rántja le róla a takarót
- Yaaa eszednél vagy?!- ripakodott rám majd visszarántotta a takarót.
- Yaa kelj már fel el fogunk késni. – kezdettem el rángatni.
- Meny úgy ahogy szoktál. – néztett ki a takaró alól.
- Mennék én ha anyáék nem vitték volna el a kocsit, úgy hogy szed fel a kis segged és húzzál öltözni de nagyon gyorsan. - morogva rúgtam le magáról a takarót és elindult a fürdő felé. Persze majdnem átesett a kutyáján,mosolyogva figyeltem ahogy bénázik.
- Mi lenne ha készülődnél?- nézetem rám unottan és közben eldőltem az ágyamon.
- Áhh tényleg. A suli hercege hogyhogy mutatkozik velem, nem lesz ciki? – kérdezte és kijött a fürdőből hogy felvegye az ingét. Egy szoknya volt rajta és egy melltartó, végig néztem rajta és megakadt a szemem a testén. Meg kell hagyni formás alakja volt. Mikor észrevettem hogy látja hogy nézek elfordítottam a fejem és válaszoltam a kérdésére. Erre kaptam egy párnát a fejembe majd még lökött is egyet rajtam. Kicsörtetett a szobából engem ott hagyva.

- Most meg mi van?- néztem Mikage-ra de ő csak rám mordult és kiment Hanna után.
- Áhh nem is érdekel. – felvettem a táskám a földről és én is lementem, reggeli közben rám sem nézett. Furcsa volt mert ha rossz kedve volt ha nem mindig rám nézett és rám mosolygott reggeli közben,de most nem. Mintha hiány érzetem támadt volna.
- Mi a bajod?- kérdeztem átlagosan és ezzel megtörve a csendet. Rám nézet majd fintorgott egyet és evett tovább.
- Ennyi? Komolyan csak ennyit tudsz csinálni?- kérdeztem mérgesen mire levágta a kanalát az asztalra és rám nézett.
- Nem fogok jópofát vágni, induljunk. – mondta és felvette a táskáját.
- Kikészít ez a lány. – vakartam meg a tarkóm, röhögve vettem fel a táskám és kimentem utána. Ő már bent ült a kocsiba, gondoltam piszkálom még egy kicsit ezért óvatosan neki dobtam a táskám, mire vissza kézből mellkason vert. Megfogtam a kezét és kicsit megrántottam, közel került hozzám. Láttam hogy zavarba jön féloldalasan elmosolyodtam és még közelebb hajoltam hozzá. Pár centi választott el minket egymástól és már majdnem megcsókoltam mire megcsípte az arcom.
- Húzzál ki az aurámból. – lökött el magától majd kiszállt a kocsiból. Én is kinyitottam az  ajtót de kiszállni már nem tudtam, mert vissza lökte rám az ajtót.
- Hülye vagy, majdnem rám csuktad az ajtót. – kiabáltam rá.
- Épp ez az hogy csak majdnem. – mondta vissza fordulva és mosolyogva. Én is elmosolyodtam.
- A kisasszony ma igazán elemében van. – mosolygott a sofőr Hanna után.
- Nem tudom miről beszélsz. – mondtam majd én is a suli felé vettem az irányt.

Hanna powo:
- Hongbin egy retardált. – mondtam barátnőmnek
- De attól még jól néz ki. – mosolyogott barátnőm rám.
- De Kim, attól még egy retardált. – mondtam mire felnevetett és közben bejött az emlegetett szamár.
- Szia kicsi lány. – karolta át Hongbin Kim vállát és meg majd megpukkadtam.
- Szakadj meg. – köszönt kedvesen Kim Hongbin-nak.
- Ne már, olyan szép napunk van ma. Mért nem ebédelsz velem?- kérdezte Kimtől.
- Nem is tudom, Hanna nem baj?- kérdezte Kim.
- Nem. – mondtam unottam és kinéztem az ablakon. Hongbin-nak mindig is tetszett Kim. Ami nem is csoda, szép, okos és még gazdag is, miért is ne tetszene neki.
- Oké akkor veled eszek. – mosolygott Kim Hongbin-ra aki levágta magát mellém.
- Szurkolj nekem. – mosolygott rám.
- Aha hogyne. – mondtam unottan és a padra hajtottam a fejem.
- Most márt vagy ilyen húgi?- suttogta a fülembe mire felkeltem és rá néztem.
- Ha nem akarod hogy mindenkinek elmondjam hogy a testvéred vagyok,akkor nagyon gyorsan akadj le rólam. – néztem rá komolyan.
- Csak rajta. – mondta mire bólintottam és felkeltem.
- Hé kapok egy kis figyelmet?Köszi,na szóval Hongbin….- kezdtem bele de lerántott a székre.
- Mi van Hongbin-al?- kérdezte Kim. Az említett megszorította a pad alatt a kezem.
- Szeretne melléd ülni. – mondtam mire még mindig szorította a kezem, rá néztem mire ő csak engem nézett. Majd elengedte a kezem és mintha mérges lett volna rám, felkelt és Kim mellé ült. Egész órán csak néztem ki az ablakon,vagyis jobban mondva egész nap. Ebédszünetben Kim és Hongbin leültek mellém,de szinte tudomást sem vettek rólam. Végig egymással beszélgettek mintha én ott sem lettem volna, megelégeltem és kimentem a teremből. Kint jó idő volt így kimentem és leültem egy padra a fa alá,fülembe a fül hallgatóm és már nyugi is volt. Pár perce hallgathattam a zenét mikor valaki nekem rúgta a labdát,vagyis a lábamnak. Kirántottam a fül hallgatóm a fülemből és a labdára néztem.
- Bocs. – jött a labdáért egy srác,rám nézett majd elmosolyodott és leült mellém.
- Lee Jae Hwan vagyok de neked csak Ken. – nyújtotta a kezét felém.
- Park Hanna. – fogadtam el a gusztust és kezet ráztam vele.
- Hé Ken jössz már?- kiabáltak neki.
- Jobb dolgom van. – mondta és oda rúgta nekik a labdát, majd megint helyet foglalt mellettem.
- Mit hallgattál?- kérdezte és rá mutatott a telefonomra.
- Nyugtató zenét. – mosolyogtam rá és felé nyújtottam a füles felét. Elfogadta majd hátra dőlve hallgatni kezdtük a zenét. Meghallgattunk vagy 3 zenéz mikor becsöngettek.
- Jó volt veled zenéz hallgatni. – kelt fel mellőlem Ken majd a kezét nyújtotta nekem. Mosolyogva fogadtam el és felkeltem én is.
- Mondanám hogy menjünk együtt haza de még dolgom lesz. Szóval majd máskor. – mosolygott rám majd elengedte a kezem és elindult a haverjai felé. Mosolyogva indultam el én is befelé,de valaki megrántott a kezemnél fogva.

Hogbin powo :
Miután Kim és én leültünk Hanna mellé,nem tudom miért de Kim akarta. Végig beszélgettünk majd hírtelen Hanna felpattant és kiment a teremből.
- Vele meg mi lett?- kérdezte Kim.
- Tőlem kérdezed?- vontam fel a szemöldököm.
- Igaz is,ti nem bírjátok egymást. – mondta Kim,mire jobban felvontam a szemöldököm.
- Ezt ő mondta?- kérdeztem.
- Nem akarok pletykálni. – védekezett Kim.
- Na lökjed. – néztem rá.
- Nem bír, mindig panaszkodik hogy egy retardált vagy. – mondta én meg félre nyeltem.
- Mi van?- kérdeztem mérgesen.
- Ne mond el neki hogy elmondtam ,mert akkor megharagszik majd rám. – mondta Kim én meg idegesen kinéztem az ablakon. Erre mit látom hogy valaki oda megy hozzá majd beszélnek aztán. Mi van?A pofám leszakad. Egy tök idegen sráccal hallgat zenét? Ezt most komolyan gondolja? Felkeltem a helyemről és kiindultam a teremből.
- Oppa hova mész?- szólt utánam Kim
- A wc-re. – mondtam majd kimentem. Persze nem oda mentem,az udvar bejáratához mentem és ott vártam meg a becsöngetést. Mikor becsöngettek a srác felkelt Hanna mellől és megfogta a kezét, valamit

magyarázott neki majd elment. Hanna meg mosolyogva indult befelé,már éppen be ment volna mikor megrántottam a kezét és egy eldugott helyre rángattam magammal. Falnak löktem majd idegesen a hajamba túrtam,aztán rá néztem.
- Ki volt az a srác?- kérdeztem

Hanna powo:
Hongbin elrángatott egy eldugott helyre majd kérdőre vont.
- Ki volt az a srác? – kérdezte
- Miért érdekel?- kérdeztem
- Elmondtad neki hogy a testvérem vagy?- kérdezte mire kikerekedett a szemem.
- Ha csak ez érdekelt akkor nem. – mondtam mérgesen majd félre löktem és el akartam menni de megint megfogott és a falnak passzírozott.
- Remélem is hogy nem mondod el senkinek. – nézett rám mérgesen.
- Elengednél? Ez fáj. – mondtam mire még mindig engem nézett.
- Ohh el is felejtettem hogy retardált vagyok. – vágta a fejemhez mire kikerekedett a szemem.
- Ezt meg honnan?- kérdeztem halkan.
- Az mindegy. Tényleg ezt gondolod rólam?- kérdezte ő is halkabban.
- Ezt, senkivel és semmivel nem foglalkozol csak is magaddal, már nem vagy az aki régen. – mondtam és éreztem hogy könnyek gyűlnek a szemembe. Hongbin kerek szemekkel nézett rám majd engedett a kezei szorításán de még mindig fogta a kezeimet.
- Ne haragudj. – mondta halkan nekem meg a szemem még ennél jobban is kikerekedtek.
- Tes-tesék?- dadogtam.
- Nem mondom el még egyszer,de a reggeliért is bocs. – mondta majd elengedte a kezem és elment. Lerogytam a földre és sírni kezdtem,nem mentem vissza az órára. Nap végén elmentem a cuccaimért mikor már senki nem volt a teremben,miután összeszedtem minden cuccom kifelé indultam a suliból. Már a sarkon jártam mikor észrevettem a sofőrünket.
- Magácskát vártuk Hanna kisasszony. – mosolyodott rám a 40-es éveiben járó sofőrünk.
- Köszönöm,de fölösleges volt. Ma egyedül akarok haza menni. – mondtam majd meghajoltam és elindultam.
- Szállj már be te hülye!- kiabált rám Hongbin.
- Hagyj lógva. – vissza se néztem rá,felszálltam a buszra és leültem egy kétszemélyes helyre, majd valaki mellém huppant.
- Az agyamra mész. – mondta Hongbin és közben közelebb jött egy kicsit.
- Akkor mért jöttél velem?- kérdeztem és arrébb mentem,de nem tudtam sokáig mert már nem volt hova.
- Mert hülye vagy és még a végén valahol máshol kötsz ki. – mondta majd a vállamra hajtotta a fejét. A szívem kihagyott egy ütemet, zakatoló szívvel néztem le rá.
- Miért csinálod ezt?- kérdeztem halkan és reméltem hogy nem halja mert a busz elnyomja a hangom.
- Mert így esik jól. – dörmögte. – Szólj ha le kell szállnunk. – helyezkedett el és az egyik kezét átfűzte az én kezemnél. Nem mertem megmoccanni, féltem ha megmozdulok az a pillanat is elillan majd. Fejemet fejére hajtottam és úgy néztem ki az ablakon. Fél óra alatt el értünk arra a helyre ahol le kellet szállnunk, megsimogattam Hongbin arcát és szóltam neki hogy leszállunk.
- Mi most merre kell menni?- kérdezte hülye fejet vágva.
- Kb 20-25 perc mire innen haza érsz. – vontam vállat mire visszarántott.
- És te egyedül akartál jönni?Te tényleg hülye vagy. – nézett rám mérgesen majd megfogta a kezem és zsebébe tette. Kikerekedett szemmel néztem rá,de ő csak meredt az útra.
- Elengedheted a kezem. – szólaltam meg 5 perc némaság után.
- És mi van ha én azt mondom hogy nem akarom?- kérdezte és megállt.
- Akkor én ezt csinálom. – mondtam és közben elrántottam a kezem. – Nem tudom mit akarsz ezzel elérni de,a hideg futkos a hátamon ettől az énedtől. Nem kell erőltetned magad,legyél olyan mint aki szoktál. Retardált. – vágtam a fejéhez,bár én sem tudom miért is tettem pontosan.
- Kikészítesz tudsz róla?Egyszer azért hisztizel mert retardált vagyok,máskor meg hogy kedves vagyok veled. Most komolyan mi a francokat akarsz?- akadt ki teljesen,és szerintem ez most jogos is volt.
- Azt hogy ne szórakozz velem!- kiabáltam rá majd otthagytam.
- Merre kell mennem?- kérdezte utánam kiabálva.
- Egyenesen majd balra. – mondtam és futottam tovább. Hazáig meg sem álltam, otthon beleütköztem anyába.
- Szia drágám, milyen volt az iskola?- kérdezte kedvesen, nyomtam egy puszit az arcára és már mentem is a lépcső felé.
- Szia anya, jó. De most a szobámban leszek. – mondtam és már fel is futottam.

Hongbin powo:
Nem hiszem el hogy kiakadt, komolyan megörülök tőle. Pedig olyan jó volt a vállára hajtani a fejem,és mikor megéreztem hogy ő is rám dől boldog voltam. Az is jó érzés volt hogy még sétálnunk kellet és nem értünk haza azonnal,amikor fogtam a kezét próbáltam nem kimutatni hogy most jól érzem magam, erre semmire fel letorkol. Utána meg otthagy,az eszem meg áll.
- Fiam mi baja Hannának?- kérdezte anya.
- Fogalmam sincs,lehet bejön neki valaki. – mondtam másodlagosan mire anya megragadott.
- Ki az? Ismered? Olyan boldog vagyok,végre szerelmes. Remélem majd megkér hogy segítsek neki. – ujjongott anya.
- Nem tudom ki az,de minek örülsz ennyire?- kérdeztem
- Mart ő az én egy szem kislányom. És olyan jó lenne ha be is mutatná majd nekünk nem gondolod így?- kérdezte anya mosolyogva.
- De nem is a vérszerinti lányod. – böktem ki mire belém csípett.
- De attól még úgy szeretem te házsártos. – kelt fel mellőlem anya. - Meg ne haljam hogy megint piszkálod a húgod. – fenyegetett meg.
- Én aztán nem. – tettem fel a kezeimet és én is fel indultam a szobámhoz. Megálltam Hanna szobája előtt és gondolkoztam hogy be menjek-e vagy sem.  Végül úgy döntöttem hogy bemegyek,lenyomtam a kilincset és beléptem. Hanna az ágyán feküdve aludt, Mikage meg elém ügetett.
- Hé nyugi,nem csinálok semmit. – paskoltam meg az oldalát,majd elindultam az ágy felé. Leültem az ágya szélére és csak néztem ahogyan alszik,most olyan más volt mint eddig.
- Mért vagy a húgom?- kérdeztem halkan tőle és kisimítottam egy tincset az arcából. Mocorogni kezdett,de nem kelt fel. Egy hírtelen ötlettől vezérelve mellé feküdtem,derekát át karoltam és behunytam a szemem.
- Régen milyen sokszor aludtunk így. – dünnyögtem a nyakába mire megfordult. Az ütő is meg állt bennem,átkarolta a nyakam a kezével és közelebb bújt. Elmosolyodtam és még szorosabbra fogtam kezem dereka körül és úgy aludtam el én is.