Lélektárs~Vixx Leo(part2)

Napok teltek el azóta miután Leo elvitt arra a tisztásra ahol először álmodtam vele. A kapcsolatunk sokkal jobb lett mint előtte,már egy pár vagyunk hivatalosan is. Megtudtam,hogy Ravi lélektársát megölték,de ő maga különleges,mivel hogy neki lehet más lélektársa is. Kevés az ilyen mint Ravi,de megesik. Próbáltam Ravival beszélni,de soha sem sikerült,Leo mindig ott volt a közelembe és rám vigyázott. De ha nem láttam akkor a fejemben volt ott,és úgy vigyázott rám. A képességeim is csiszolódtak,mert Leo szülei segítettek benne,mint megtudtam az apját Jihun-nak hívják,és hogy a látszat ellenére nagyon kedves és segítőkész ember.  Anyáéknak egy szót sem szóltam erről a dologról,mert lehet el sem hinnék vagy orvoshoz vinnének,mondván a lányuk megörült. Mindezt az ágyamban gondoltam végig szombat reggel,és közben a plafont néztem. Kopogást halottam az ajtómon,de a választ nem tudtam megadni mert már be is nyitott az a valaki aki kopogott.
- Oppa. - ugrottam fel örömömben és a régen látott testvérem nyakába ugrottam.
- Megjöttem. - ölelt meg ő is.
- Gyerekek mért nem jöttök le enni?- kérdezte anya mosolyogva.
- Fél pillanat és megyünk,csak kifaggatom a húgom. - mondta anyának és belökött a szobába,majd becsukta  maga után az ajtót.
- Na ki az a gyerek aki nálam jobb?- csapott bele a lényegbe.
- Tessék?- kérdeztem.
- Ne tessékez itt nekem,nem vagyok itt és már is össze állsz valami kölyökkel? Jobb mint én?-kérdezte én meg elnevettem magam.
- Mért baj az ha van barátom?- kérdeztem mosolyogva.
- Mert neked nem lehet,te az én kishúgom vagy. Addig nem lehet barátod még én nem engedtem meg. - fonta össze a karját.
- Pedig most ez van. - vontam vállat,mérgesen nézett rám és feltépte az ajtót.
- Apa te ezt engeded?Engeded hogy Vicknek legyen barátja?- szaladt le a lépcsőn egyenesen a nappaliba,mosolyogva mentem utána.
- Mért jó gyerek. - vont vállat apa.
- Én ezt akkor sem engedem. - mondta mérgesen.
- Mett gyere enni és hagyd a húgod!- parancsolt rá anya,tesóm persze még mindig engem méregetett.
- Oppa te vagy a legjobb. - ugrottam a hátára.
- Tudom. - mondta mosolyogva,nyomtam egy puszit az arcára és közben letett a konyhában. Reggeli közben apa faggatta hogy milyen az ottani élet meg ilyenek,reggeli után segítettem anyának elmosogatni,közben csörgött a telefonom. Elmosolyodtam a néz láttán és felvettem.
- Szia. - köszöntem bele mosolyogva.
- Ráérsz ma?- kérdezte kedvesen.
- Öööö nem tudom. - mondta és közben anyára néztem,mosolyogva bólintott.- Igen rá érek. - mondtam mosolyogva.
- Akkor tíz pert és ott vagyok érted. - mondta azonnal.
- Oké. - nyomtam ki a telefonom és felszaladtam az emeletre. Elővettem egy farmer rövidnadrágot és és felsőt,gyorsan magamra kaptam és összekötöttem a hajam. Kisminkeltem magam egy kicsit és felvettem egy cipőt is. Mire készen lettem halottam hogy valaki csönget,elindultam lefelé,de nem voltam elég gyors. Tesóm nyitott ajtót.
- Te ki vagy?- kérdezte nem igen kedvesen,még jó hogy anya is kiment.
- Ohh Taekwoon gyere csak be,Vick is mindjárt készen lesz. - mondta és közben fejbe verte a bátyám. Leléptem a lépcsőről és barátom mellé álltam.
- Bocs,csak a tesóm kicsit félt. - mondtam gondolatban,elmosolyodott és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Na haver mik a szándékaid a húgommal?- kérdezte Mett és közben katonásan ült.
- Elviszem ma randizni. - mondta minden félelem nélkül.
- És én ezt megengedtem?- tette fel a következő kérdést.
- Nem kérdeztem. - vont vállat és láttam hogy felvillan tesóm szeme.
- Akkor most megkérdezheted. - morgott,és én úgy éreztem ideje közbe lépnem.
- Oppa befejeznéd?- kérdeztem mérgesen.
- De hát te vagy a húgom,tudnom kell kivel vagy. - nézett barátomra,aki meg se rendült.
- Tudod mit,ha ezt tovább csinálod nem leszek a húgod,nem foglak többet oppanak hívni sem. - mondtam és közben elindultam az ajtó felé,Leot magam mögött húzva.
- Anya hallottad ezt,a húgi nem szeret már. - motyogta,mosolyogva vettem fel a farmer kabátom.
- Megérdemelted,mért csinálod mindig ezt?!- mondta anya és közben ránk mosolygott. Vissza mosolyogva léptünk ki az ajtón,batárom egyenesen a kocsihoz vitt és beültetett,utánam ő is beült. Közel hajolt hozzám és adott egy gyors csókot.
- Ne haragudj a tesóm miatt. - szabadkoztam.
- Semmi baj,csak félt. Amúgy is te is láttad az én családom,mi sem vagyunk az az átlagos család. Legalább megnyugodtam,hogy ti sem vagyok a toppon. - nevetett fel én meg megütöttem a karját.
- Azért normálisabbak vagyunk. - néztem rá mosolyogva.
- Jah leszámítva a húgkomplexusban szenvedő bátyád. - vágott vissza azonnal.
- Kinek az öccse dobálózik almával?- kérdeztem vissza.
- Te nyertél. - ismerte be.
- Yeee- örültem a fejemnek. Egy parknál álltunk meg,kiszálltunk és Leo közben a csomagtartóhoz ment. Elővett egy pokrócot és egy kosarat is,mosolyogva figyeltem mit csinál.
- Piknikezünk?- kérdeztem mosolyogva.
-Igen válaszolt és a kezem után nyúlt,elvettem tőle a pokrócot és a másik kezembe fogtam. Elindultunk egy nekünk tetsző helyre,a fa alatt kiterítette,leültünk rá és csak néztük a tájat.
- Nem eszel?- kérdezte és közben az orrom alá tolt egy szendvicset.
- Te csináltad? - kérdeztem mosolyogva.
- Igen. - válaszolta halkan,közelebb másztam hozzá és adtam neki egy puszit.
- Köszönöm. - öleltem meg.
- Neked bármit. - simogatta meg az arcom. Mondani akartam valamit,de rossz érzés fogott el.
- Hé minden oké?- kérdezte Leo ijedten.
- Rossz érzésen van. - válaszoltam. - Nem tudom mi ez,de mintha valami rossz történne hamarosan. - rázott ki a hideg.
- Álmodtál valamit mostanában?- tért a lényegre.
- Nem,semmit. - ráztam meg a fejem.
- Pakoljunk össze,és menjünk hozzánk. Ott meg tudjuk kérdezni apáékat. - kezdett el pakolni.
- Sajnálom. - hajtottam le a fejem.
- Hé semmi baj,te erről nem tehetsz. Ilyenek vannak és lesznek is,erről te nem tehetsz. - emelte fel a fejem államnál fogva és megcsókolt. Szorosan hozzá bújtam és hagytam had öleljen, aztán gyorsan össze pakoltunk és már mentünk is Leo-ék házához. Furcsa érzés fogott el,félve néztem Leora és szorítottam meg a kezét. Ő sem festett túl jól,nem csillogtak úgy a szemei mint. Félve léptem be Leo után a házba,de hál isten nem volt semmi baj. Láttam hogy barátom is megnyugszik és nyugodtan felsóhajt.
- Hát ti meg mit kerestek itt? Nem randizni mentetek?- kérdezte meglepetten Hongbin.
- De oda mentünk,de Vicknek rossz érzése támadt. - karolta át a vállam barátom.
- És még mindig?- nézett rám.
- Már nem.- erőltettem magamra egy mosolygott.
- Tudod rémesen hazudsz. - veregette meg a szabad vállam Hongbin.
- Tessék?
- Mondom szarul hazudsz,nyugodtan megmondhatod,hogy valami fog történni csak te nem látod még. - vont vállat és ott hagyott.
- Ez igaz?- kérdezte Leo,de válaszolni már nem tudtam. Minden el sötétedet előttem,nem tudom meddig voltam eszméletlen,de mikor felkeltem Leo volt az első akit megláttam. Lassan felültem egy kis segítséggel,körbe néztem.
- A szobámba hoztalak. - szólalt meg halkan.
- Ohh értem. - bólintottam.
- Hé,minden oké?- kérdezte,nemlegesen megráztam a fejem.
- Valami itt nincs rendjén,rosszul érzem magam és nem tudom miért,folyton csak egy fiút látok aki halottam esik össze mellettem. Mikor megnézném az arcát végre mindig akkor kelek fel. - mérgelődtem.
- Nem lesz semmi baj,kitaláljuk majd hogyan hozhatjuk elő a látomásaid - ölelt meg gyengéden,nyakába fúrtam a fejem és beszívtam férfias illatát.
- Tényleg sajnálom a mait. - váltam el tőle egy kis idő elteltével.
- Semmi baj,anya azt mondta itthon hagynak minket hogy randizni tudjunk még így is. - nevetett rám.
- Tessék?- kérdeztem kerek szemekkel.
- Azt mondtam,hogy csak mi ketten vagyunk itthon. - jött közelebb hozzám. - az egész ház a miénk. - kacsintott rám.
- Mit akarsz?- kérdeztem alatta feküdve,komolyan mintha nem lett volna egyértelmű mit is akart most. Elmosolyodott és egy gyengéd csókot nyomott ajkaimra,lassan rám nehezedett. Nyelvével megnyalta az alsó ajakam,belesóhajtottam a csókba és ő ezt ki is használta. Átdugta a nyelvét a számba és táncra hívta nyelvem,kezével oldalamat simította végig. Beleremegtem az érintésébe,hátába kapaszkodtam és néha a hajába túrtam. Kezdett felforrósodni a levegő köztünk,Leo a pólóm végért nyúlt mikor egy huppanást halottunk. Azonnal szétrebbentünk és az ablakhoz kaptuk a tekintetünk.
- Ugyan csak nyugodtan folytassátok tovább. - ült le Ravi,Leo székébe és ránk mosolygott.
- Mit keresel itt Ravi?- kérdezte mérgesen Leo,én pedig a ruhám igazgattam a helyére.
- Nyugi most nem Vick-ért jöttem. Csak szólni akartam,hogy vannak akik nem olyanok mint mi. Ők úgy gondolják,hogy a mi fajtánk veszélyes és meg akarnak minket ölni,gondoltam szólok. - állt fel a székből és felém lépett, Leo végig rajta tartotta a szemét.
- Ha bármi baj van,vagy csak meguntad hívj fel. - adott a kezembe egy cetlit és már el is tűnt.
- Én ebből semmit nem értettem. - szóltam fel kb tíz perc hallgatás után.
- Vannak akik soha nem találják meg a lélektársukat,ezért össze állnak egy másik emberrel. Féltékenyek azokra akik megtalálták,mert mi sokkal erősebbek vagyunk ha együtt vagyunk. - fogta meg a kezem.
- Akkor az a két személy nem régről ők is?- kérdeztem félve,de valahol mélyen tudtam rá a választ.
- Igen. - mondta komoran és a kezembe tartott cetlire vándorolt a szeme. - Ugye nem hívod fel?- kérdezte,elmosolyodtam.
- Féltékeny lennél?- kérdeztem mosolyogva.
- Nem. - válaszolta vállat vonva.
- Biztos vagy te ebben?- kérdeztem incselkedve. - Mert ha igen akár most is felhívhatom. - vettem elő a telefonom,mire kikapta a kezemből.
- Nagyon rossz vagy. - tette le a telefonom a szekrényére,majd újra fölém támaszkodott.
- Én ilyenről nem tudok. - karoltam át a nyakát,lehajolt hozzám és mosolyogva megcsókolt. Minden ellenvetés nélkül csókoltam vissza,egy hirtelen mozdulattal megfordított minket. Csípőjén öltem ő pedig derekam fogta,lehajoltam és megcsókoltam,most én kezdeményeztem. Egyik keze derekamról a hátamra vándorolt,még a másik a fenekemre. Meglepett a tette,de nem zavart annyira hogy szóljak neki. Nem tudom mióta falhattuk egymást mikor felült velem és levette a pólóját. Félve néztem rá,megnéztem kidolgozott felsőtestét és lassan végigsimítottam rajta,megsimogatta az arcom és az én pólóm is levette. Kipirult arccal néztem rám,próbáltam nem zavarban lenni még ennél is jobban,de nem ment.
- Gyönyörű vagy. - suttogta Leo és magához rántott,nyakamat csókolgatta én meg a hátát simogattam vagy a hajába túrtam. Lassan ledöntött az ágyra és elhelyezkedett a lábaim között,láttam a vágyat a szemében és gondolom ő is az enyémben. Mert innen már nem volt vissza út egymás után sorban kerültek le rólunk a ruhadarabok és megtörtént az aminek meg kellet. Életemben nem éreztem ilyen jól magam mint mikor Leo szorosan tartott a kezei között és halkan a nevem suttogta a fülembe.
- Ugye nem bántad meg?- kérdezte Leo halkan az aktus végén.
- Nem,remélem te se. - bújtam közelebb hozzá.
- Dehogy,te vagy a mindenem.- csókolt meg gyengéden,nem akartam haza menni és Leo is mondta hogy maradjak mert az ö szülei is csak holnap jönnek vissza. Írtam anyának egy sms-t hogy holnap reggel megyek majd haza és hogy ne legyen olyan mérges,ő pedig azt írta hogy majd lerendezi apát és érezzem jól magam. Csendben feküdtem Leo ágyán még ő lement valami harapnivalóért,eszembe jutott ha nem megyek haza akkor Mett zaklatni fog. Felvettem e telefonom és kikapcsoltam,mikor vissza tettem Leo is bejött egy tálcával a kezében,leült az ágy szélére és lerakta a tálcát.
- Gyere együnk. - mosolygott rám.
- Oké,csak fél perc valamit magamra kapok. - mondtam és felvettem a kezem ügyébe eső első ruhadarabot és felvettem,megkerestem a bugyis és azt is magamra kaptam.
- Nem olyan nagyon muszáj felvenned akár mit is. - mondta Leo nekem háttal,mikor vele megfordult végignézett rajtam és felkelt az ágyról.
- Iszonyat szexi vagy a pólómban,ugye tudod?!- suttogta kéjesen,lábujjhegyre álltam és átkaroltam a nyakát.
- Most már igen. - hajoltam közel hozzá,meg akart csókolni de elhajoltam és megpöcköltem a homlokát.
- Együnk. - mosolyogtam rá,mérgesen nézett rám és a derekam után kapott,szembefordított magával és az ölébe emelt. Átkaroltam a lábammal a derekát és arcát simogattam.
- Kérek egy csókot. - utasított,minden ellenvetés nélkül tapadtam ajkaira. Mikor elváltunk egymástól letett és leültünk enni,csinált pár szendvicset amit finoman el is majszoltam.
- Ez nagyon jól esett. - feküdtem el az ágyon.
- Ennek örülök. - simogatta meg az arcom és nyomott egy puszit a homlokomra. Bekapcsolta a tv-t és azt kezdtük el nézni,később elmentem fürdeni,de hogy ne azt a bugyit keljen felvennem ami volt rajtam Leo adott egy alsógatyát a sajátjából. Miután megfürödtem visszabújtam Leo karjai közé aki derekamat karolta át. Nem tudom mikor aludhattam el,de arra még emlékszem hogy Leo betakart és egy kis csókot nyomott a homlokomra majd ő is mellém feküdt. Reggel halk suttogásra ébredtem fel,elkezdtem mocorogni a takaró alatt.
- Menjetek már ki. - morgott Leo és magához húzott még szorosabban,mosolyogva bújtam hozzá és egy puszit nyomtam az arcára.
- De hát olyan aranyosak vagytok. - örvendezett Bomin.
- Apa ,anya nem hagy békén!- kiabált ki Leo mire az említett személy belépett.
- Szívem gyertek már ki,hagyjátok már szegényeket. - védett minket Jihun.
- De olyan édeske nem Hyuk?- magyarázott Bomin.
- De azok,csak had menjek már. - hisztizett Hyuk,és itt lett vége. Leo lerántotta magáról a takarót, én pedig féloldalasan felültem és néztem ahogyan kipaterolja a látogatókat a szobából és bezárja az ajtót.
- Na akkor most van hat óra tehát még tudunk aludni. - feküdt vissza mellém morcosan,kuncogtam egyet rajta mert nagyon cuki volt ahogyan össze-vissza állt a haja kora reggel. Magához rántott és ránk terítette a takarót,simogatta a hátam és vissza aludt. De én már nem tudtam vissza aludni,mosolyogva néztem ahogy szuszog mellettem. Óvatosan megsimogattam az arcát és tovább néztem,aztán olyan érzés kerített hatalmába mintha elhánynám magam. Vettem egy mély levegőt és lehunytam a szemem,de bár ne tettem volna. Látomások sora következett,össze-vissza minden sorozatot kizárva. Képek ugráltak be hol Leo-val voltam hol egyedül egy tisztáson és egy mások személy állt mellettem,hol pedig ismét Leo-val akinek a szemei izzottak a dühtől. Majd Ravi ahogy elém ugrik és elránt mellőle majd elvisz valahova,de én ezt nem akarom és rángatom a karom és keservesen kiáltok Leo után aki utánam jön. Majd valaki a földön köt ki csurom véresen. Felsikítottam és remegve ültem fel az ágyon,Leo ijedten nézett rám és engem kérdezgetet,de nem válaszoltam csak magam elé meredtem. Persze a sikításomat nem csak Leo hallotta,hanem a szülei is akik az ajtón kopogtak. Leo felkelt mellölem és kinyitotta az ajtót.
- Mi a baj?- kérdezte Bomin.
- Nem tudom,arra ébredtem hogy felsikít és remeg. - mondta Leo halkan.
- Vinck kislányom mi a baj?- kérdezte Bomin kedvesen,de nem tudtam válaszolni semmire. Folyton az a véres test lebegett a szemem előtt és nem tudtam ki volt az,Leo vagy Ravi. Fogalmam sem volt ,de azt tudtam hogy nem akarom,hogy bárkinek is baja essen miattam.
- Szívem hagyd,nem fog semmit sem mondani. Olyat látott amit fel kell dolgoznia. - mondta Jihun és megsimogatta a vállam.
- Most mennem kell. - álltam fel az ágyról és elkezdtem össze dobálni a cuccaim,Leo próbált segíteni,de nem sok sikerrel. Rángattam a cuccaim össze vissza és mikor össze pakoltam elköszöntem és már rohantam is ki a házból. Leo haza akart kísérni mert aggódott értem,de nem engedtem neki. Mikor már kellően távolt voltam Leo-ék háztól előrángattam a telefonom a táskámból és elő keresetem a cetlit is ami Ravi száma volt. Bepötyögtem a számokat és már hívtam is.
- Vick vagyok. - szóltam bele köszönés képen.
- Tudom,hogy te vagy az. - mondta és mintha mosolygott volna a vonal másik végén. - Miben segíthetek?- kérdezte.
- Találkoznunk kell. - mondtam komolyan.
- Rendben,mikor és hol?- kérdezte azonnal.
- Most és a közeli parkban,hamarosan ott vagyok,legyél te is ott. - tettem le a telefont és eltettem a táskámba,mikor felnéztem Ravi állt velem szemben.
- Nem gondolod komolyan hogy hagyom hogy egyedül menj ezen az óton?- kacsintott le rám és megragadta a karom,magához rántott és a fejem a mellkasának nyomta,lehunytam a szeme. Mikor kicsit eltolt magától kinyitottam szemeim,de nem a parkban voltunk,hanem egy szobában. Ravi kényelmesen leült az egyik fotelba és mutatta nekem is hogy nyugodtan üljek le.
- Szóval miben segíthetek?- kérdezte mosolyogva,de mégis komolyan.
- Oké nekem ez még rohadtul ujj és kezdek kiakadni,nem is kicsit. - mondtam komolyan.
- Értem,tehát mit szeretnél tudni?Hogy mi mik vagyunk?- kérdezte.
- Nem,azt akarom tudni hogy mért vannak látomásaim veled és Leoval is egyaránt,mert nekem elvileg Leo a lélektársam és nem te. De akkor mért van az hogy hozzád is kötődöm,igaz nem annyira mint hozzá de akkor is. - szaladt ki a számom amit mélyen legbelül éreztem.
- Azért mert te más vagy. - komolyodott el.
- Más vagyok?- kérdeztem.
- Nem sok olyan lány van mint te,ha mondhatnánk úgy is hogy ötszáz évente egy olyan lány van mint te. Akinek nem egy lélektársa van hanem kettő,sőt volt olyan akinek négy is volt. De szerencsére neked csak én és Leo vagyunk.- mondta én meg lesápadtam és értettlen fejje néztem rá ezért folytatta.- Ez nem azt jelenti hogy te rossz vagy,csupán ez az élet játéka ellenünk,nem kell választanod. Nem is tudnál,mindkettőnkhöz kötődsz és ezen nem lehet figyelmen kívül hagyni. Nekem is annyi jogom van veled lenni mint Leo-nak. - mondta és a végére mintha dühös lett volna.- Tudod mit éreztem mikor meg láttalak a karjaiban?Hogy csókol téged,fel tudtam volna robbanni,meg akartam őt ölni azért amiért ő hozzád érhet és én nem,mert ő ölelhet téged,de én nem tehetem mert mindent össze hordanak rólam neked. Dühös voltam mert mindig látlak az iskolában,és mikor nem akkor meg kereslek. Dühös voltam mert nem én értem hozzád előbb hanem Leo,nem rólam álmodtál először hanem róla.- mondta végig a szemebe nézve,és láttam rajta hogy nem hazudik. Tényleg így érzett,lassan felkeltem a helyemről és leguggoltam elé. Úgy éreztem hogy meg kell vigasztalnom,de nem tudtam hogyan ezért csak megfogtam a kezét és megsimítottam.
- Sajnálom. - mondtam,bár még magam sem tudtam mit is sajnálok pontosan.
- Kérlek ne utálj,csak te vagy nekem.-suttogta halkan és felhúzott magával. Szemben állt velem,de nem engedte el a kezem.
- Próbáltam milyen is lehet ha van valakid aki olyan mint én,össze is jött. Találkoztam egy lánnyal,sokáig együtt voltunk,de közbe szólt a sort és találkozott a társával. Egészen eddig egyedül voltam,de mikor ebbe a városba jöttem valami nem engedett,valami azt mondta nekem hogy itt megtalálom azt akit nekem rendeltek. És így lett,mert megtaláltalak magamnak téged.- suttogta halkan az arcomba,lassan közelített az arcával felém,de nem löktem le. Megcsókolt,először vétkesnek éreztem magam,majd magával ragadott a hév. Márt éreztem mint mikor Leo csókol,más volt az érzés. De mikor Ravin is megcsókolt nem tudtam elengedni,éreztem hogy hozzám tartózik,hogy ő is a társam. Egymás ajkait téptük,hajába túrtam és úgy hoztam közelebb magamhoz,ő derekamnál fogva húzott még közelebb magához. Mintha megszűnt volna körülöttünk minden,csak mi voltunk egymásnak és senki más nem volt aki félbe szakítson minket. Ravi lassan lejeb haladt a kezeivel és megállapodott a fenekemen,majd lejeb hajolt és a combjaimnál fogva felemelt az ölébe. Leült velem együtt a székre és a nyakamat kezdte csókolgatni. Lassan eltoltam magamtól és mélyen a szemébe néztem.
- Bocs,egy percre elvesztettem az eszem. - szabadkozott.
- Semmi baj,én is vétkes voltam. - ismertem be,mert én is ellökhettem volna magamtól,de nem tettem. Sőt vissza csókoltam és ugyan úgy öleltem őt magamhoz mint ő engem. Lassan felkeltem az öléből és vissza ültem a helyemre.
- Tehát,te is a lélektársam vagy mint Leo?- kérdeztem.
- Igen és ezt ő is tudja,úgy ahogy a családja is. Te nem vagy mindennapi. - jött oda hozzám és megsimította az arcom.
- De akkor mért nem mondták el?- kérdeztem.
- Mert nem akarják maguknak sem bevallani,hogy te nem csak Leohoz tartózol,hanem hozzám is. - ült le a karfára nekem háttal.
- Sajnálom hogy én ezt nem tudtam. - öleltem meg hátulról,megfogta a kezem és megsimította.
- Erről te nem tehetsz. - fordult felém és rám mosolygott. - De most haza viszlek,lehet Leo felkeres majd. - komorodott el kicsit,bólintottam és felálltam. Megfogta a kezem és kivezetett a házból és beültetett a kocsiba,egészen a házunkig nem állt meg. Gondolkoztam mit is mondjak hogy mért Ravi hozott haza,de mire kitaláltam volna addigra a szüleim és Mett is kijött.
- Ő kicsoda?- kapcsolt először Mett.
- Örvendek a szerencsének,Kim Wonshik vagyok. Vick osztálytársa és egyben az egyik barátja is,erre jártam és láttam hogy sétál,ezért gondoltam haza hozom. - válaszolt Ravi a kérdésre.
- De mért nem Taekwoon hozott haza?- vonta fel a szemöldökét Mett.
- Mert szerettem volna sétálni és gondolkodni. - válaszoltam.
- És min?- kérdezett tovább.
- Oké,ez remélem nem egy vallatás. És azon hogy ma veled kéne legyek,mivel ritkán vagy itthon,de ha ilyen leszel akkor nem. - vágtam rá gondolkozás nélkül.
- Ne már húgi,tudod hogy csak meg akarlak védeni. - jött oda hozzám és megszorongatott,megveregettem az izmos karjait hogy engedjen,mert megfulladok.
- Köszönöm hogy haza hoztál. - mosolyogtam Ravira.

- Semmiség. - mondta és csettintett egyet,mintha meg állt volna az idő. Rám kacsintott és egy lassú csókot adott az ajkaimra,beleremegtem a csókjába,mikor elvált tőlem újra csettintett és minden ment úgy mintha meg sem állt volna az idő. Elképedve néztem rá,rám mosolygott és beszállt a kocsiba majd elhajtott. Befelé mentet bátyám hátára ugrottam és bevitettem magam a házba,azt terveztem hogy lefürdök és ma egész nap Mettel leszek. Mikor a szobámba mentem és becsuktam magam mögött az ajtót azt hittem megáll a szívem,mert abban a pillanatban Leo előttem termett és az ajtónak nyomott.
- Meg tudnád azt nekem magyarázni hogy mért faltad úgy Ravit?- kérdezte kimértem és dühösen.
- Tessék?- kérdeztem és próbáltam egy kis időt nyerni, hogy gondolkozni tudjak.
- Jól hallottad,mindent láttam. Nagyon cukin megállítja az időt és te meg a karjaiba borulsz?- kérdezte cinikusan.
- Ezt te nem értheted,és tudod mi a legjobb?- kérdeztem és ellöktem magamtól.- Az az hogy én sem értem,nem értem mért vágyom arra hogy Ravi is velem legyen,mikor te itt vagy nekem. Nem értem mért álmodok vele és veled egyáltalán és nem értem mért vágyok az ő csókjára is mikor te teljesen boldoggá teszel engem!- sírtam el magam.
- Mert neked ő is a táras,de gondolom ezt már elmondta. - mondta keserűen és közben megölelt.
- Mért történik ez velem?- sírtam a karjaiban.
- Mert te vagy a mi mindenünk,érted mindenre képesek vagyunk. - mondta a szemebe. - Sajnálom hogy rád ijesztettem az előbb,csak fájt hogy vele látlak,mikor már az egyén voltál. - törölte le a könnyem,de ujjak törtek elő. Fájt hogy fájdalmat okoztam neki,pedig azt nem akartam hogy neki fájjon. Inkább nekem fájjon,csak neki ne.
- Nem lesz semmi baj,megoldjuk ezt is valahogy. De most menj fürdeni mert a testvéred mindjárt itt lesz. - puszilta meg a homlokom és már el is tűnt. Gyorsan a fürdőbe szaladtam és a zuhany alá álltam,magamra engedtem a meleg vizet. Jó volt megfürdeni,jó érzés volt ahogy a víz végigfolyik a testemen. Mikor végeztem a fürdéssel felöltöztem és kimentem a szobámba,tesóm az ágyamon ült és engem várt.
- Hova menjünk ma?- kérdezte mosolyogva.
- Ahova csak szeretnél. - ült le mellé mosolyogva.
- Akkor mehetünk is?- kérdezte mire bólintottam és felvettem a táskám és egy pulcsit is a biztonság kedvéért. Mindenhova mentünk,össze-vissza a városban,mindent megnéztünk még azt is amit már ezerszer láttunk. Egész nap sokat nevettünk és voltak akik egy párnak néztek minket,persze nekik megmagyaráztuk,hogy csak testvérek vagyunk és akkor sajnálkoztak hogy milyen kár,pedig milyen szépek lennénk együtt. Néha ezért néztek meg minket mert Metten jobban lehetett látni hogy külföldi volt,vagyis hogy félvér. De őt ez nem érdekelte csak velem foglalkozott,ruhákat is vett nekem és magának is egy párat,bár elmondása szerinte neki nem igazán fog kelleni a seregben,de nem baj legalább van pér új gönce. Csak vacsorára mentünk haza,bár a városban már ettünk,otthon anya kifaggatott hogy neki is vettünk-e valamit,mert ha nem akkor menjünk és neki is vegyünk. Persze ezen jót nevettünk és oda adtuk neki a csomagját amiben az a cipő volt amit meg szeretett volna venni,apának is vettünk egy cipőt ami neki is tetszett.
- Jól van gyerek alvás holnap Vicknek suli. - mondta anya és ezzel le is rombolta az idilli hangulatot,morogva keltem fel a helyemről és indultam a szobám felé. Gyorsan lefürödtem és bebújtam a pizsimbe,majd az ágyamba. Mett bejött és két puszival jó éjszakát kívánt és már magamra is hagyott,amit nagyon nem akartam,nem akartam elaludni. Féltem hogy ismét álmodok valamit amit nem akarok,hogy megint olyanokat látok amitől össze szorul a szívem. Aztán azért ijedtem meg mert valaki mellettem feküdt,ijedtemben majdnem felsikítottam,de befogta a szám.
- Csak én vagyok az. - suttogta Leo és bebújt mellém,hozzá bújtam és fellélegeztem.-Gondolkoztam azon amit ma láttam. - kezdett bele nekem meg rossz érzésem támadt,féltem hogy mit fog mondani,rettegtem attól hogy elhagy,amiért megcsaltam. Mert azt tette,mást csókoltam meg mikor ő a barátom.
- Tudom hogy neked a legnehezebb,mikor a szíved két felé húz. És ezt Ravi is tudja,de mi is szeretünk,nem tudunk ez ellen tenni,és én nem is akarok. Ezért beszéltem Ravival. - mondta nekem meg kikerekedett a szemem. - Mind ketten tudjuk,hogy neked ez milyen nehéz,ezért úgy döntöttünk megpróbálunk kijönni egymással miattad. A suliban minden olyan lesz mint eddig,de utána felváltva leszel velem és vele. - mondta én meg kiröhögtem.
- Ugye nem gondoljátok komolyan hogy ide oda adogattok majd egymás között?- ültem fel az ágyamon.
- Mást nem tudunk kitalálni,te nem tudnál választani. - mondta ki a legnagyobb igazságot. Nagy szemekkel kamilláztam és kezdtem azt hinni,hogy hülyét fogok kapni vagy már hülyét kaptam és ez a sors játéka velem.- És tudod hogy neki más a képessége mint nekem,hozzá kell szoknod ahogy az enyémhez is. - mondta és közben a hátam simogatta.
- De én ezt nem szeretném,vagyis nem lenne szabad. Én veled vagyok. - mondtam és közben könnybe lábadt a szemem.
- Ez nem a te hibád,fel voltam már rá készülve. De mélyen legbelül reménykedtem,hogy ez sose fog megtörténni,de sajnos megtörtént. Ezen nem tudunk váltóztatni.- sóhajtott fel és lehunyta a szemeit. Felkönyököltem és egy apró puszit nyomtam az arcára,majd mellé feküdve lehunytam a szemem. Reggel ziháltan és izzadtan ébredtem,Leo mocorgott mellettem de nem ébredt fel. Gyorsan a fürdőbe szaladtam és megmostam az arcom.
- Mi a baj aranyom?- ült Ravi a kádam szélén,már meglepődni sem volt energiám.
- Kezd elegem lenni az összes ilyen rohadt álomból. Mért nem tudom meg soha hogy mikor fog meghalni az-az ember,és miért és persze az hogy ki?!- fakadtam ki.
- Nyugi ez is elmúlik majd egy idővel,most te is zaklatott vagy így az erőd felerősödött. - mosolygott rám.
- Viccesnek találod?-kérdeztem mérgesen.
- Inkább az a vicces ahogy kinézel. - mondta,magamra néztem és nem volt semmi furcsa,majd a tükörbe és rájöttem. A hajam az égnek állt a sminkem lefojt,vállat vontam és elfogadtam a tényt,hogy így nézek ki.
- Menj vissza,már úgy is fent van. - szólalt meg Ravi halkan,válaszolni készültem de már eltűnt. Morogva mentem vissza a szobámba,ahol Leo már várt engem.
- Sikerült lenyugodnod?- kérdezte kedvesen.
- Igen. - válaszoltam halkan,mosolyogva adott egy puszit a homlokomra.
- Mennem kell. A suliban találkozunk. - köszönt el és egy pukkanással eltűnt.
- Kezd elegem leni,hogy meg sem várják,hogy bármit is mondjak. - morogtam magamban és közben magamra rángattam a ruháim. Reggeli után elindultam a suliba,vagyis szerettem volna de Ravi állt a házunk előtt a kocsijának dőlve. Furán nézhettem rá mert elmosolyodott és felém intett.
- Azt nem mondta,hogy nem vihetlek be a suliba. - mosolygott rám és elvette a táskám.
- De pletykálni fognak a többiek. - mondtam halkan,félve a választól.
- Úgy is esni fog az eső,és amúgy is majdnem egy helyen lakunk. - mondta és közben ő is beszállt mellém. Amit becsukta az ajtót eleredt az eső.
- Teljesen máshol laksz mint én. - nevettem fel.
- De neki ezt nem kell tudni,vegyük úgy hogy ez egy baráti szívesség. - kacsintott rám és indította is a kocsit.
- Köszönöm,a reggelit és hogy beviszel a suliba. - néztem rá,ő csak bólintott egyet. Nem telt sok időbe és megérkeztünk a sulihoz. Kiszálltam a kocsiból és magam fölé emeltem a kezem,hogy ne ázzak meg olyan nagyon.
- Ez sem rossz ötlet,de mit szolnál ehhez?- vettem elő az esernyőt Ravi és kinyitotta.
- Jó oké a te ötleted jobb. - nevettem el magam és alá álltam. Az osztályba érve Sora és Leo pillantásait élvezhettem magamon. Egyik kíváncsi másik inkább mérges pillantás volt. Leültem Leo mellé és próbáltam természetesen viselkedni. De nem sokáig ment mert Leo a pad alatt megszorította a kezem,így késztetett engem arra hogy rá nézzek.
- Mért jöttetek együtt?- kérdezte fel vont szemöldökkel.
- Mert esett az eső és mert el jött  értem. - mondtam meg az igazat.
- Nem tetszik ez nekem. Azt nem hagyod,hogy én hozzalak be a suliba,de azt igen hogy Ravi igen. - nézett rám mérgesen és szomorúan.
- Sajnálom. - suttogtam halkan.
- Semmi baj. - húzott magához és egy puszit nyomott a homlokomra,miután bejött a tanár kezdődhetett az óra. Nagyszünetben Sora rángatott ki a teremből.
- Vick nem értelek,mi van közted és Leo között?- szegezte nekem a kérdését a tetőn.
- Mi lenne?Nem értem mit akarsz. - válaszoltam.
- Akkor úgy kérdezem milyen jogon jössz te suliba Ravival?- mordult rám és majdhogynem kiabált is.
- Na most fejezd be!- néztem rá mérgesen. - Mégis mi jogon vonsz te engem kérdőre?Ravi talán a tulajdonod?- emeltem fel a hangom.
- Nem ismerek rád Vick. - nézett rám lenézően.
- Én nem ismerek rád,nekem ugrasz mikor semmit nem tudsz!- mentem el mellette vissza a terembe. Útközben Ravi mellém lépett.
- Na mi van?-kérdezte nevetve.
- Csak ne most.- emeltem fel a kezem és beléptem a teremben,Leo ott ült a padomon és a telefonját nyomkodta. Mikor észre vett eltette és rám mosolygott,már nem voltam ideges sem mérges. Egész testemet bejárta a nyugalom,megindultam felé és karjaiba bújtam.
- Mi a baj életem?- simogatta a hátam.
- El akarok menni innen. - néztem rá kérlelően.
- Most?-nézett le rám.
- Igen,jó lenne. - válaszoltam. Kicsit eltolt magától fogta a táskáját,majd az enyém és miután megfogta a kezem elindult velem a sulin kívülre. A kapunál beültetett a kocsiba és elhajtott.
- Nos hova menjünk?- kérdezte kedvesen.
- A parkba. -mondtam hümmögött egyet és arra az útra hajtott ami a parkhoz vezet. Mikor oda értünk kiszálltunk a kocsiból és Leo mellé lépkedtem,megfogtam a kezét. Hagytam neki had vezessen arra amerre menni akar,minden jól alakult ahhoz képest ami délelőtt történt. Kezdtem felszabadulni,kezdtem elfelejteni mi is történt mikor rossz érzés fogott el. Nem kellett sok és rá jöttem mi is volt a probléma,az a két személy állt előttünk akikkel nem is olyan régen találkoztunk. De most nem volt az a kedvesnek vélt mosoly az arcukon,sőt gyűlölet volt a szemeikben.
- Te kis átokfajzat,hát nem megtaláltad a másik társadat is?Mertem remélni hogy ez nem fog bekövetkezni,de mivel ez megtörtént nincs más választásunk. - mondta és vállat vont. - Meg kell halnod,nem hagyhatjuk,hogy az erőd még jobban felerősödjön és veszélyeztesd a tervünket. - mordult rám a nő.
- Tessék?- kérdeztem nagyokat pislogva.
- Kicsi lány a lényeg,hogy meg kell halnod,tehát tedd meg azt a szívességet hogy nem ellenállsz és idejössz szépen,nincs kedven játszadozni. - válaszolt a kérdésemre a férfi.
- Azt nem fogom hagyni.- nézett Leo komolyan a két személyre és maga mögé tessékelt.
- Nem is gondoltuk,de mivel a lány nem tud harcolni,mi pedig ketten vagyunk hátrányban vagy picinyem. - mosolygott rá a nő.
- Nem hinném én azt. - jött egy hang mögülem. - Nem szép dolog,hogy kihagytok engem a buliból. - lépett Leo mellé Ravi is.
- Te meg mit keresel itt?- kérdezte Leo Ravira nézve.
- Csak nem gondolod,hogy elviszed úgy hogy én még csak nem is tudom merre vagytok?Nyugi már itt vagyok. - nézett hátra rám és mosolyogva kacsintott. Én valahogy nem tudtam mosolyogni,a gyomrom borsó méretűre zsugorodott és kezeimet tördeltem. Arra lettem figyelmes hogy Ravi és Leo együttes erővel taszítottak hátra majd neki ugrottak a párnak. Ravi kapta a nőt,de nem volt könnyű dolga. Mintha valamit dobált volna felé,de Ravi ügyesen elkerülte a labdákat vagy miket,majd ő is visszatámadott. Leo felé néztem aki a férfivel küzdött,de ők nem használtak képességeket. Puszta ököllel küzdöttek egymással,hol egyik ütötte a másikat hol a másik. Kezeimet a szám elé kaptam és hol Ravit hol pedig Leo-t néztem,csak úgy kapkodtam a fejem. Aztán Ravit eltalálta egy dolog,hátra esett és vért köhögött fel,mellé akartam ugrani de intett,hogy ne tegyem. Majd felugrott és a nő mögé teleportált és egy jól irányzott mozdulattal kitörte a nyakát. A férfi oda kapta a fejét és meredten nézett a nőholttestére,elborult az agya úgy esett neki Leonak,de ez nem kottyant meg neki. Bár bekapott jó pár ütést mégis a végső csapást Leo hajtotta végre. A férfi is holtan esett össze,mikor felfogtam mi is történt Ravi mellé futottam aki a földön feküdt és a mellkasát fogdosta és vért köhögött fel. Letérdeltem mellé és ölembe vettem amennyire csak tudtam.
- Hé jól vagy kislány?- kérdezte és mosolyt erőltetett magára. Könnyeim utat törtek maguknak és úgy néztem le rá.
- Én jól vagyok. - szipogtam. - De te hogy vagy?- kérdeztem nagy nehezen.
- Jól,mert tudom neked nem esett bajod. - emelte fel nagy nehezen a kezét és arcomért nyúlt,kezét az arcomhoz szorítottam és egy csókot leheltem rá.
- Ravi kérlek,mid fáj. Had segítsek. - kérleltem mikor láttam,hogy arca folyamatosan eltorzul a nagy fájdalmai miatta.
- Nem tudsz édesem,ebben nem tudsz. - nézett rám fájdalmas mosollyal.
- De biztos lehet!Leo mondj valamit!- néztem fel rá.
- Vick méreg volt abban a szarban amivel meglőtt,erre nincs ellenszer vagy bármi más. - nézett rám komolyan. Mihelyst eljutott az agyamig és fel tudtam fogni az információt könnyeim még jobban folyni kezdtek és nehezebben vettem a levegőmet is.
- Ravi kérlek,ne hagyj itt. Szükségem van rád. - sírtam keservesen.
- Egy utolsó csókot kérek tőled kicsi Vikc. - nézett rám kedvesen,bólintottam és könnyes arccal fölé hajoltam és egy apró csókot leheltem véres ajkaira. Mikor elváltam tőle keze lecsúszott az arcomról és megállta szíve. Meredten néztem rá,majd rázni kezdtem és a nevén szólongattam,de semmi. Keservesen zokogtam fel és szorítottam magához elernyedt testét. Nem tudom mennyi idő telhetett el,de a könnyeim elapadtak,nem folyt több.
- Gyere mennünk kell. - nézett rám Leo együtt érzően. Felsegített,majd Ravit a karjaiba véve elindult a kocsi felé. Ravit befektette a hátsó ülésre én meg beültem előre Leo mellé,felém nézett és becsatolta a biztonsági övemet. Majd elindult és meg sem állt a házukig,ott kiszállt és bekiabált a szüleinek akik aggódó arccal rohantak ki a házból utánuk Hyuk és Hongbin. Bomin engem segített ki a kocsiból,Hongbin pedig Leonak segített Ravit bevinni a házba. Remegve mentem utánuk és végig Ravi testét néztem,mikor letették a kanapéra letakarták egy lepedővel,de én lehoztam az arcától és őt nézve simogattam nyugodt arcát.
- Vick kérlek. - térdelt le mellém Leo és maga felé fordított. - Nem a te hibád,kérlek engedd el őt had menjen oda fel és onnan vigyázzon rád. - mondta és megpuszilta a homlokom. Újra megeredtek a könnyeim.
- De még csak nem is ismert olyan régóta és az életét adta értem. - zokogtam fel és karjaiba vetettem magam. Remegtem a zokogástól,de Leo szorosan tartott magához. Lassan a zokogásom is alább hagyott,üveges tekintettel néztem magam elé.

Leo powo:
-Fiam haza kell vinni Vicket a szüleihez. - nézett rám anya szánakozva.
- ÉS mégis mit mondanék,mért néz ki így a lányuk?Mert meghalt a szeme előtt az egyik lelki társa?- néztem anyára komolyan.
- Nem tudom fiam,komolyan nem tudom. - simogatta meg anya Vick arcát,aki szorosan kapaszkodott belém.
- Anya hívd fel Vick szüleit hogy elmentünk kirándulni egy pár napra és ti is jöttök utánunk holnap. - néztem komolyan anyára és apára is aki csak bólintott. Karomba vettel Vicket és felvittem a szobámba,leültettem az ágyra és elővettem két nagy táskát és beledobáltam néhány fontosabb dolgom,aztán átmentem anyához és elvettem néhány ruhát ami szerintem jó lesz majd Vicknek. Mikor vissza mentem a szobámba még mindig ugyan úgy ült ott az ágyon,ahogyan hagytam. Össze szorult a szívem és leguggoltam elé.
- Szerelmem,ma elmegyünk valahova. Csak mi ketten mit szólsz?Hüm?-simogattam meg az arcát.
- Jó. - felelte halkan rám se nézve,fájdalmas arccal álltam fel és pakoltam tovább mikor anya bejött a szobába.
- Vick szülei nem örültek nagyon hogy nem ment haza elkéretözni de úgy gondolják egy kis kirándulásból nem lehet baj.- nézett rám anya kedvesen és megölelt. - Nyugalom minden a régi lesz,csak kell egy kis idő neki. - súgta a fülembe és egy kis pénzt nyomott a kezembe,a kocsikulccsal együtt. Bólintottam és a táskákkal együtt lementem és bepakoltam a kocsiba,majd felszaladtam Vick-ért aztán vele együtt újra lementem és beültettem a kocsiba. Minden szó nélkül indultunk el,órákat vezettem még elértem oda ahova akartam itt senki nem tud elérni minket.
- Hol vagyunk?-ébredt fel Vick,mikor leállítottam a kocsit.
- Egy erdőben,régen sokat jöttünk ide. Ez a mi nyaralónk,itt senki nem zavar minket. Se telefon,se semmi.- simogattam meg az arcát.
- Biztos jó lesz itt?- kérdezte félve.
- Néz körül,hát nem szép itt?- kérdeztem és kisegítettem a kocsiból.
- Bárcsak Ravi is látná.- mondta halkan. Kezeim ökölbe szorultak és inkább kivettem a cuccokat a kocsiból és bevittem a házba. Nem volt egy kis ház,de nagynak sem mondható. Éppen megfelelő volt,mindent a természettől kaptunk,az áramot és mindent. Miközben pakoltam Vick is bejött és mögöttem állt,de nem figyeltem rá inkább pakoltam tovább.
- Sajnálom. - hallottam halk hangját. Nem válaszoltam,mert nem tudtam mit válaszoljak.
- Sajnálom,tényleg. - ölelt át hátulról,felegyenesedtem és kibontakoztam az ölelésből.
- Nem azt kérem hogy,felesd el őt. Csak annyit hogy engem is vegyél figyelemben,gondold végig hogy én mit érezhetek. Gondolj bele nekem milyen érzés mikor rám sem nézel vagy nem is válaszolsz. Szerinted én mit érezhetek?- kérdeztem fájdalmas arccal.
- Sajnálom. - sírta el magát Vick.
- Nem akartalak megbántani. - öleltem magamhoz.
- Szeretlek Leo. - nézett rám könnyes szemmel és csókra nyújtotta. Lehajoltam hozzá és megcsókoltam,éreztem ahogy a könnyei végig folynak az arcán. Lecsókoltam egy-két könnycseppet az arcáról és mélyen a szemébe néztem.
- Én nem foglak elhagyni,soha. Erre még csak ne is gondolj. - néztem mélyen a szemébe mikor megláttam mire is gondol.
- Ígérd meg kérlek,nem tudnék éni nélküled. - szipogott,egy apró mosoly szökött az arcomra.
- És sosem hagylak el. Ígérem,hidd el én sem tudnék nélküled élni.- simogattam meg az arcát és vállát átkarolva a nappaliba vezettem. Leültünk a kanapéra és néztük a tájat. Egy hatalmas nagy ablak volt előttünk ami láttatni engedte azt a gyönyörű erdőt.

Vick powo:
Leo mellett ülve minden gondomat elfejetettem egy kis időre,néztem az erdőt. Olyan érzés volt mintha hívogatott volna,mintha szólna hogy menjek,mert ott a helyem. Vettem egy mély levegőt és felkeltem Leo mellől,elindultam kifelé. Kinyitottam a nagy ablakot és kiléptem a szabadba,mélyen beszívtam a friss levegőt és kicsit összébb húztam magamon a pulóverem. Leléptem a lépcsőn és a puha földre léptem,testemet egy furcsa ám mégis kellemes érzés futotta át. Kezeimet kinyújtva magamhoz hívtam a természetet,körülöttem minden felfénylett. Indák csavarodtak a karomra és az egész testemre. Tovább mentem és egyre több rész fénylett az erdőből. Valami boldogság fogott el,mintha mindig is ide tartóztam volna. Mosolyogva fordultam hátha hogy Leo is lát-e engem. Mosolyogva nézett rám és indult felém,de a természet mintha nem hagyta volna,indák sokasága akadályozta meg hogy közelebb férkőzzön hozzám.
- Vikc,egyetlenem,ne lökj el magadtól. - kérlelt.
- De nem én csinálom. - mondtam kétségbeesetten.
- De igen,te teszed ezt,de ne tedd. Koncentrálj és engedj magadhoz,ne lök jel. Hiszen tudod,megígértem hogy soha nem hagylak el. - nézett rám,könny futott a szemembe és vissza fordultam eredeti célom felé. Az erdő mélyéig meg sem álltam,ott azonban leültem a földre.
- Mért nem vagyok elég erős?Mért nem tudtam megvédeni Ravit?Mért kellett meghalnia?!- törtek elő belőlem a kérdések.
- Gyermekem,elég erős vagy. - hallottam egy hangot magam mögül. Pillanatok alatt fordultam meg né néztem egy asszonyra.
- Ki maga?- keltem fel a földről.
- Olyan vagyok mint te gyermeke, már sok-sok éve várom,hogy elgyere. - mosolygott rám a hölgy.
- Rám várt?- kérdeztem.
- Rád bizony. Már vagy 500 éve mást sem csinálok mint rád várok. - nézett jelentőségteljesen rám.
- 500 éve rám vár?De hisz ez lehetetlen. - néztem rá mérgesen,mert úgy éreztem a bolondját járatja velem.
- Nem lehetetlen,itt semmi sem az. Hát nem érted? Én olyan vagyok mint te,nekem is két társam volt,de sajnos már egyikük sincs velem. Úgy találkoztam velük én is mint te,aztán a kegyetlen sors elszólította tőlem az egyiküket,amibe majdhogynem bele örültem. Nem foglalkoztam semmivel,csak a bánattal és teljesen meg feledkeztem a másikukról,akit még most is halálosan szeretek. Magamat hibáztattam mindezért ami vele is történt,csak akkor ébredtem rá mekkorát is tévedtem mikor őt is elszólította tőlem a sors, és egyedül maradtam. Akkor találtam rá erre az erdőre,ez egy misztikus hely,itt ha elfogadod a természetet úgy mint én addig élhetsz ameddig akarsz. - tárta szét a karjait.
- Tessék?- kérdeztem a fejemet fogva. - Ez most csak valami vicc ugye?- kérdeztem és lassan átléptem hisztérikus állapotba.
- Nem én vagyok az előző életed,ez a sorsod. Hacsak nem döntesz másképp. Itt is élhetsz minden megbánás nélkül,boldogan és velem természetesen. - nyújtotta felém a kezét.
- És Leo vele mi lesz?- kérdeztem azonnal.
- Ugyan az mint mindenkivel,keres majd magának mást,vagy vele is az lesz mint az én társammal. - mondta vállat vonva.
- De hát nem azt mondta hogy szereti?Mégis hogy képes így beszélni róla?- kérdeztem kicsit hangosabban is a kelleténél.
- De szeretem,még mindig. Ám már 500 éve egyedül vagyok,ez megtanított arra hogy ne ragaszkodjak annyira az emberi élethez,itt mindenem megvan,semmi és senki miatt nem kell szenvednem. - válaszolta.
- Én nem lennék képes Leo nélkül élni.-mondtam mikor fel is fogtam miről is van szó.
- De képes lennél. - nézett rám komolyan és elindult felém.
- Nem!- kiáltottam fel és minden elsötétült majd újra felragyogott,hatalmas erőt éreztem magamban és ezt ki is vetítettem a nő felé. Egy ideig álltam ezt a hatalmas erőt majd össze rogyott.
- Én nem vagyok olyan mint te,nekem ott van Leo. - néztem rá mérgesen.
- Ezzel beteljesítettem a sorsom gyermekem,csak még egy dolgot tegyél meg nekem kérlek. - nézett rám fáradtan.
- Mit?- térdeltem le mellé.
- Öleljen keblére a természet,mint eddig,had maradjak itt. - nézett rám,bólintottam és egy fát teremtettem a teste fölé.
- Ezentúl te leszel ennek az erdőnek a védő szelleme,mostantól örökkön-örökké.- mondtam és felteltem a földről is kifelé indultam az erdőből. Az erdő szélén Leot pillantottam meg akik félő pillantással nézett az erdő mélyébe. Oda szaladtam hozzá és a nyakába ugrottam.
- Vicktoria szerelmem. - szorosan ölelt magához.
- Itt vagyok. - simogattam a fejét.
- Tudod mennyire aggódtam,már azon gondolkoztam,hogy ide hívom apáékat.- nézett rám mérgesen.
- De hisz csak pár órára tűnhettem el. - néztem rá bocsánat kérően.
- Pár órára?Eltűntél két teljes napra,azt hittem bele örülök,hogy nem tudom mi van veled. És az erdőbe sem tudtam bemenni. - nézett rám mérgesen.
- Ne haragudj. - léptem közelebb hozzá és egy apró puszit nyomtam az arcára.
- Csak ne csinálj ilyet többet. - mondta és a karjaiba zárt. Gondolati szinten mindent elmondtam neki,ezért szavak nélkül is megértett mindent. - Szeretlek.- nézett mélyen a szemebe és bevezetett a házba. Most tudatosult bennem hogy milyen éhes is vagyok,rögtön a konyhába mentem és kitártam a hűtőt,kipakoltam mindent amit csak láttam és falatozni kezdtem. Mikor jól laktam felkeltem a helyemről és Leo nyakába borultam.
- Mi történt veled?- kérdezte eltolva magától.
- Csak rájöttem,ha folyton a múlton rágódom elvesztelek téged is,amit nem akarok.- néztem rá komolyan.
- Nem is fogsz,tőlem már nem szabadulsz.- mosolygott rá azzal a gyönyörű mosolyával.
- Leo nem maradhatnánk itt örökre?Csak te és én?- kérdeztem hirtelen,ami nem csak engem,de őt is meglepett.
- Hogy mondod?- kérdezte.
- Hogy maradjunk itt,nem akarok haza. Persze nem most elég ha elvégeztük s sulit. De én itt szeretnék élni, itt olyan nyugodt és csendes minden,itt magunk lehetnénk. - próbálkoztam.
- És a szüleid?- kérdezte Leo kedvesen.
- Majd néha meglátogatom őket,vagy ők minket. - mondtam.
- Tehát nem tudlak eltántorítani az ötlettől igazam van?- nézett rám kedvesen.
- Nem ám.- néztem rá mosolyogva mert tudtam hogy győztem.

Pár év múlva:
- Leo nincs itthon egy darab kaja sem. - kiabáltam ki az ablakon.
- Már megint elfogyott?Komolyan felesznek mindent. - morgott és elindult hátra és kiengedte a farkasainkat.
- Hé,mért engedted el őket?- futottam ki Leo-hoz.
- Mert a szüleid hamarosan megjönnek,nem hiszem,hogy örülnének ha az unokájuk közelében farkasokat látnak. - puszilt meg.
- De akkor is. - motyogtam tovább.
- Majd vissza jönnek. - puszilt meg.
- Ajánlom is mert különben kint alszol. - fenyegettem meg,megkergetett de mikor elkapott. Szerelmesen megcsókolt.
- Fiatalok,nem is zavarunk. Csak a kis unokám merre van?- lépet mellém anya.
- A szobájában romból. - nevettem fel és a házba mutattam.
- Hogy vagytok?- kérdezte apa a kanapéra ülve és anyát figyelte aki a kis Ravival játszott.
- Megvagyunk. - mosolyogtam apára és szorosan Leo-hoz bújtam.
- Nem is gondoltatok arra hogy a városba költözzetek?- nézett ránk apa.
- Majd ha a kicsi iskolába akar járni,óvoda van itt a közelben az megoldható. De iskolába a városba fog járni. Addig itt maradunk. - mondtam és megsimogattam a kisfiam fejét.
- És addig itt maradtok az erdőben védtelenül?- nézett ránk anya.
- Nem vagyunk olyan védtelenek. - mosolygott kedvesen Leo anyára.
- De akkor is. - próbálkozott tovább anya.
- Anya elég lesz. Felnőttek vagyunk akik tudnak döntéseket hozni,nem vagyunk már gyerekek akiket folyton irányítani.- néztem anyára mérgesen.
- Csak jót akartam. - hajtotta le a fejét.
- A lányodnak igaza van kedvesem,el tudják dönteni mi jó nekik. - segített ki apa aki kezeibe vette a kis unokáját. Még estig nálunk voltak aztán elindultak haza,lefektettem a kicsi Ravit és kimentem Leohoz a kertbe.
- Mit csinálsz?- öleltem át hátulról.
- Várom a család többi tagját,de nem nagyon akarnak jönni. - nézett rám és ő is átölelt.
- Próbáljam meg én?- kérdeztem mosolyogva.
- Úgy is csak rád hallgatnak. - nevetett fel és elengedett. Kicsit közelebb mentem az erdőhöz és vettem egy mély levegőt.
- Gyerekek befelé vagy kint maradtok!- kiabáltam az erdő felé mire mancsdobogásokat halva Leo mellé léptem. Megálltak mellettünk és ránk néztek.
- Hol voltatok kicsikéim?Rosszalkodtatok?- hajoltam le hozzájuk és mind a négy farkasunkat megsimogattam. Az egyikük rám mordult mikor a mancsához értem,mitől hátra is tántorodtam egy kicsit.
- Hé nincs morgás!- szidta meg Leo mire a kicsi Max lehajtotta a fejét. Mosolyogva vissza léptem hozzá és megfogta a mancsát,felnyüszített. Tanakodtam mi is a baj mikor láttam,hogy egy hatalmas tüske van a mancsában. Megfogtam és kihúztam,ő elrántotta a mancsát és nyalogatni kezdte bőszen,majd odabújt hozzám és a fejét az ölembe hajtottam.
- Nem lesz semmi baj. - simogattam meg.
- Lassan menjünk be drágám. - hajolt le hozzám Leo és felsegített. Családunk többi tagja is követett minket,mind a négyen bementek Ravi szobájába és ketten Ravi ágyára feküdtek,ketten pedig az ágya elé. Mosolyogva figyeltem ahogy mellette fekszenek és vigyáznak rá.
- Nem értem hogy lehetnek ilyen nyugodtak,mikor vadállatok. - karolt át Leo.
- Én sem,de legalább vigyáznak rá. - mosolyogtam fel rá. Szobánkba érve felé fordultam és mélyen a szemeibe néztem.
- Nagyon szeretlek. - simogattam meg az arcát.
- Én is szeretlek. - csókolt meg. Mindketten fáradtan feküdtünk be az ágyba,majd reggel lefürdünk alapon. Boldogan feküdtem mellé és még elalvás előtt küldtem egy imát Ravi felé és kértem,hogy vigyázzon az én kicsikémre onnan fentről. Próbáltam aludni,de nem sikerült ezért hangtalanul mentem le a nappaliba.
- Ohh Sem hát te?- ültem le a kanapéra és magamhoz engedtem kedvenc farkasomat. Felugrott mellém és az ölembe hajtotta a fejét,mosolyogva simogattam.
- Soha nem gondoltam volna,hogy ilyen boldog is lehetek,mindenem megvan amit csak kívánhattam. Sőt talán még több is,nem gondolod Sem?- néztem rá kedvesen a farkasmora aki rám tekintett és felállt az ölemből. Felém hajolt és megnyalta az arcom.
- Ezt egy igennek veszem. - ásítottam és felmentem Leo mellé.
- Minden rendben?-kérdeztem félálomban.
- Minden. - bújtam mellé és most végre sikerült is elaludni.
- Álmodj szépeket szerelmem. - csókolta meg a homlokom Leo,és betakart.

                                                          ~Vége~