Lélektársak~Vixx Leo (part1)

Minden egy kis ártatlan álommal kezdődött,magam sem gondoltam hogy akár ennek az álomnak bármi jelentése is lehet. Soha nem is gondoltam így.Azt tudtam hogy pár álomnak jelentőse van de nem gondoltam,hogy ennek is.
- Vick gyere kész a reggeli. - kiabált fel anya én meg száguldottam is le.Imádtam anya főztjét,mindig valami újat és finomat csinált.
- Ma mit eszünk?- kérdeztem mosolyogva.
- Amerikai palacsintát juhar sziruppal és teával. - mosolygott rám.
- Akkor a hazai ízek. - nyugtattam meg magam és már faltam is be a tányérom tartalmát.
- Na irány az iskola mert elkésel. - tessékelt kifele az ajtón.
- De nem akarok. - makacsoltam meg magam.
- Hát ide be nem jössz,na irány!- zárt ki anya a házból. A történetbe bele tartózik az is hogy fél vér vagyok és csak nem rég jöttünk vissza Koreába. Apát ide helyezték vissza a munkája miatt,mi meg vele jöttünk mert egy család vagyunk. Apa amcsi anya koreai,és most itt élünk ismét és én mehetek az iskolába ahol mindig kinéznek. Oh ja és igen van egy bátyám de ő is katona,Amerikában.Tehát senki nincs mellettem ilyen téren mint ez a rohadt iskolába menés. Morogva tettem a fülembe a fülhalgatóm  és indultam el az iskola felé,mikor oda értem egyenesen az osztályomba mentem és ott is a helyemre ültem. Senki nem vett figyelembe de ez volt még a jobbik eset, ha észre vettek akkor csak piszkáltak. Csendben vettem elő a könyvemet és kezdtem olvasni mikor valaki kikapta a kezemből.
- Nézzük csak mit olvas a mi drága Vicktoriánk!- kiáltott fel mire mindenki körénk gyűlt. De ezt most benézte mert hiába nézte nem értette.
- Előbb meg kéne tanulnod angolul aztán vedd el mások könyvét. - vettem vissza tőle mire az osztály nagy része húzni kezdett,kedves barátosném pedig megsemmisülve ment a helyére. Megvédeni megvédem magam de nem mindig van hozzá kedvem,meg nem akarok arra a szintre süllyedni ahol ő van.
- Nem vagy semmi Vick. - veregette meg a vállam Sora. Ő volt az egyetlen barátnőm ebben az osztályban,ő is félvér volt csak az ő apja japán volt. Talán azért is értettük megy egymást annyira mert ő is azon ment keresztül mint én.
- Nem hagyom magam. - vontam vállat és vissza fordultam mert bejött a tanár és kezdődhetett is az óra.
- Gyereke ma jön egy új tag az osztályba. - tapsolt kettőt hogy mindenki figyeljen. - Gyere be fiam. - szólt az ofő és már jött is az új tanuló. -Mutatkozz be kérlek.
- Jung TaekWoon vagyok,örvendek a találkozásnak. - hajolt meg.
- Ott hátul van is egy hely,ott lesz a te helyed. - mutatott rám az ofő,mikor mellém ült le akkor néztem meg igazán. Majdnem lefordultam a székemről,levegőt sem vettem meglepettségemben. Ő volt az aki az álmaimban szerepelt.
- Örülök a szerencsének Vicktoria. - mosolygott rám.
- Honnan..?- kezdtem bele a mondatomba de félbe szakított.
- A névtábládra van írva. - mondta egyszerűen,de én még mindig meg voltam lepve azt sem halottam hogy a tanár engem szolit fel. Mikor persze mondtam hogy nem tudom hol tartunk páran beszóltak amolyan „erre csak számítani lehetett” meg „hú de elcsavarták a fejét” és a többi ilyesmi beszólás. Csendben ültem le,de legszívesebben az összeset fejbe vertem volna. Kicsöngetéskor mindenki megrohamozta az új tanulót ezért Sora és én úgy döntöttünk hogy inkább felmegyünk a tetőre.
- Na mi van mért bámultad olyan feltűnően?Csak nem bejön?- mosolygott rám barátnőm a korlátnak dőlve.
- Nem fogod elhinni,de vele álmodtam. És még életemben nem láttam őt ezelőtt.- mondtam és közben a padon ülve néztem a felsőket.
- Ez tök romantikus. - pattant mellém Sora.
- Szerintem meg ijesztő. - néztem rá komolyan de láttam rajta hogy nem érti. - Most képzeld el hogy valaki olyannal álmodsz akit nem is láttál még az életben,aztán meg jön egy új diák aki pont olyan mint ő. - mondtam kicsit idegesen a kelleténél.
- Jó nyugi,most már vissza kéne mennünk. - kelt fel mikor hallotta a csengő hangját. Morogva keltem fel én is a padról és utána mentem,még mindig azon a rohadt álmon járt az eszem,de az a baj hogy  a részletekre nem emlékszem csak az ő arcára. De mit is mondott mi a neve?
- Vick gyere már!- fogta meg a karom Sora és húzott maga után.
- Megvan Leo!- kiáltottam fel mire újonnan jött osztálytársam megfordult és felém nézett.
- Szóltál?- jött oda hozzám,Sora persze azonnal elengedte a kezem és a terembe iszkolt.
- Leo a neved?- vontam fel a szemöldököm.
- Csak becenév. - vont vállat.
- Oké én megörültem. - mentem el mellette és közben a homlokom csapkodtam. Ő csendben követett a terembe és a helyére ülve nézte a tanárt. Hirtelen nagyon fáradtnak éreztem magam,felállítottam a könyvem és elfeküdtem a padon. Pillanatok alatt el is aludtam. Megint egy álomba csöppentem, egy mező közepén állt egy alak én pedig felé mentem. Mikor közelebb értem hozzá felismertem hogy egy férfi felé megyek,és amint a háta mögé értem megkocogtattam a vállát,lassan felém fordult és nem hittem a szememnek.
- Te?Megint?- kérdeztem hisztérikusan.
- Én is örülök hogy látlak. - mosolygott rám és közelebb lépett hozzám,keze közé fogta az arcom. A vérem csak úgy száguldozott az ereimben,egyre közelebb és közelebb hajolt hozzám. Már épp megcsókolt volna mire én felriadtam.
- Miss Vicktoria kisasszony örülök hogy felébredt. - mordult rám a tanár. Mélyen meghajoltam és a székem vissza állítva helyet foglaltam rá,oldalra néztem és láttam hogy padtársam is alszik. Pár pillanat múlva azonban felébredt és rám nézett,egyenesen a szemembe. Nem tudtam kiolvasni semmit sem a szeméből,mire végre megszólaltam volna a csengő szólalt meg helyettem. Padtársam azonnal fel is pattant a helyéről és kiment az osztályból,össze szedtem minden bátorságom és utána mentem. Meg sem állt a tetőig,ott kivágta az ajtót úgy ment ki,utána mentem oda is. Mikor kiértem nem láttam sehol,elindultam a másik irányba és ott láttam meg,a korlátnak támaszkodva és egyenesen engem nézett.
- Mért van az hogy ismét veled álmodtam? Úgy kérdeztem mintha tudná rá a választ.
„- Vick hogy lehetsz ekkora hülye?Honnan a fenéből tudná?”-korholtam magam gondoltaimban.
- Mert olyan jóképű vagyok. - mondta sejtelmesen.
- El ne szállj magadtól. - álltam mellé és néztem a távolba.
- Pontosan mit is álmodtál rólam?- kérdezte. Ahogy vissza gondoltam mit is álmodtam a szívem újra zakatolni kezdett.
- Se-semmi olyat. - dadogtam zavaromban és kicsit elfordultam,hogy ne lássa az arcom. Nem is értem pontosan mi a fenét is akartam tőle? Mégis honnan a francból tudná hogy mért álmodom vele,még magam sem tudom. Kész agyrém ez az égész.
- Tudod azt mondják az álmoknak jelentésük van,ha valakivel álmodunk. - fordult kicsit felém.
- És ugyan mi?- néztem rá hülyén. Elmosolyodott és ellökte magát a korláttól,felém nyújtotta a kezét,gondolkodni kezdtem hogy mit is akar pontosan. De mikor látta hogy nem fogom meg a kezét,kezem után nyúlt és ő fogta meg. Egész testemet átjárta valami bizsergető érzés,szavakkal nem lehet elmondani mit éreztem akkor. Közelebb lépett hozzám és megsimította az arcom a másik kezével,rám mosolygott.
- Te vagy a társam. A lélektársam vagy.- mondta komolyan mire én köpni nyelni nem tudtam.
- Hogy a mid?- kérdeztem meglepetten.
- Te vagy a társam. Tudod a mi fajtánk nagyon ritkán találják meg a társukat,valakiknek egy életen át kell keresniük. De te most itt vagy,végre megtaláltalak. - húzott közel magához és ölelt át. Ellöktem magamtól és távolabb mentem tőle.
- Ha ez a bevált csajozós szöveged,akkor most mondom hogy nálam ez nem jön be. - mentem el mellette.
- Komolyan mondtam amit mondtam,mit gondolsz mért én szereplek az álmaidban?Mert a lelkünk összetartozik,ketten vagyunk egyek. - kapott a kezem után,és maga elé fordított.
- Engedj el!- löktem el magamtól újra és vissza szaladtam az osztályba a cuccaimért és haza felé vettem az utam. Mikor haza értem egyel több cipő volt az ajtóban mint szokott.
- Anya ki van itt nálunk?- mentem a nappaliba mikor megláttam TaekWoon,lefagytam és csak álltam az ajtóban és néztem a vendégünket. Mikor meglátott felállt és rám mosolygott.
-Te mit keresel itt?- kérdeztem nem igazán kedvesen.
- Hozzád jöttem. - mondta teljesen komoly arccal.
- Mi lenne ha felmennétek a szobádba Vick. - mosolygott rám anyu és már tolt is fel a lépcsőn minket. Morogva nyitottam ki a szobám ajtaját és beengedtem és utána mentem én is.
- Szép szobád van. - nézett körbe a szobámba.
- várj meg átöltözöm. - vettem fel a ruháim a székemről és a fürdőbe mentem,gyorsan átöltöztem és visszamentem a szobámba. Taekwoon az ágyamon ült,mikor meglátott látványosan végig nézett rajtam. Egy rövidnadrág és egy fekete trikó volt rajtam,leültem a székemre és keresztbe tettem a lábaim.
- Minek is jöttél ide pontosan,vagy várj is csak. Honnan tudod hogy itt lakok?- kérdeztem,mire elmosolyodott.
- Már mondtam a lélektársam vagy,érzem,hogy hol vagy. - feküdt el az ágyamon.
- Én ezt nem értem. - feküdtem mellé az ágyamon.
- Mit nem értesz?- fordult oldalra hogy lásson.
- Hát ezt a lélektárs izét. - mondtam ki ami először az eszembe jutott.
- Minden embernek van egy társa,de mi kicsit mások vagyunk. Nekünk sokkal nehezebb megtalálni a társunkat mint a többi embernek. - mondta komolyan és szem rebbenés nélkül.
- Miben vagytok...- kezdtem bele de láttam hogy néz. - vagyunk mások?- tettem fel a következő kérdésem.
- Nem vettél észre magadon valamit?Amiben másabb vagy mint a többiek?- kérdezte.
- Őhhhm félvér vagyok.- mutattam magamra mintha ez nem lenne egyértelmű.
- És így vagy olyan eszeveszetten gyönyörű.- simogatta meg az arcom,mire én teljesen zavarba jöttem.
- Lassan mennem kell. - ült fel és engem is magával húzott,megsimogatta az arcom és elengedett.
- Nem kell kijönnöd velem,kitalálok. - tolt vissza a szobámba. - reggel érted jövök kocsival,várj meg. - adott egy puszit a homlokomra a szívem meg kihagyott egy ütemet. Hihetetlenül dobogó szívvel mentem el fürdeni majd aludni.
Reggel az órámra keltem fel,vagyis mielőtt csörgött volna már fent voltam. Gyorsan megreggeliztem,felöltöztem és elvégeztem minden teendőm a fürdőben is. Elköszöntem anyától és már mentem is a suliba,vagyis akartam de a ház előtt állt egy fekete kocsi és annak neki támaszkodva Taekwoon figyelt engem. Mellé léptem és csak néztem.
- Jó reggelt. - köszönt először és kinyitotta nekem az ajtót,vonakodva de beültem a kocsiba.
- Neked is jó reggelt. - köszöntem én is neki mikor már beült mellém.
- Nos álmodtál valamit?- kérdezte mire engem kirázott a hideg is,és el is sápadtam.
- Ami azt illeti igen. - mondtam mire lefékezett és leparkolt a suli közelében.
- Mit álmodtál?- kérdezte komolyan és közben az egyik kezem fogta meg.
- Nem is tudom,tiszta hülyeség az egész. - próbáltam elterelni a gondolataim az álomról.
- Vick én itt vagyok,mond el mit álmodtál hogy segíteni tudjak. - próbálkozott még mindig.
- Nem is tudom. - sóhajtottam fel,de ő biztatóan megsimogatta a kezem. - Volt egy férfi és egy nő,nem tudom kik voltak. Felém jöttem és beszéltek valamit,mikor közelebb értek láttam hogy egy fegyver van náluk,de nem engem akartak. Valaki mást aki mögöttem volt,kímélet nélkül megölték. - sírtam el magam.
- Semmi baj. - ölelt magához a kocsiban és próbált nyugtatni.
- De mért álmodok ilyeneket?- sírtam még mindig és kapaszkodtam az egyenruhájába.
- Előre látod mi fog történi. Minél többet álmodsz annál többet tudsz meg,és ha már jobb vagy benne akkor is időt és a pontos helyet is meg tudod mondani. - mondta és közben még mindig a hátam simogatta.
- Hogy min?- sipogtam.
- A képességed,te a jövőt látod előre. - törölte le a könnyeim arcomról.
- És neked?- sipogtam.
- Én kicsit erősebb vagyok mint az átlag,több a képességem. - mosolygott rám. - Ezt is elmondom,de most mennünk kell mert elkésünk. - indította el megint a kocsit és a suliig meg sem állt. Mikor kiszálltunk mindenki minket nézett,az nem volt elég hogy Taekwoon az új diák de még piszok helyes is,erre velem a félvérrel sétál be a suli kapuján miután kiszállt a kocsiból. Jó kis kombó ez korán reggel az én szívemnek.
- Mi lenne ha Leo-nak hívnál?-kérdezte és közben elvette tőlem a táskám hogy ő vigye.
- Miért?- kérdeztem és a táskámért nyúltam de csak ellökte a kezem és azt is a vállára vette.
- Mert így csak te hívsz,ja és gondolatban is tudunk beszélni. - kacsintott rám mire megtorpantam.
- Te belátsz a fejembe?- sikoltottam majdnem fel.
- Csak ha akarok,és ha megengeded. - nyugtatott meg.
- Ohhh akkor jó. - sóhajtottam fel.
- Na gyere. - fogta meg a kezem és húzott a terembe,persze ott mindenki minket nézett,vagyis inkább a kezünket. Próbáltam elhúzni a kezem de nem engedte,leült a helyére és engem is lehúzott az én helyemre.
- Mindenki minket néz. -suttogtam neki.
- Nem érdekel. - fogta szorosabban a kezem,barátnőm is csak nézett de nem jött oda hozzánk.
- Engem viszont igen. -rúgtam meg a lábát mire elengedte a kezem,gyorsan barátnőm mellé ültem.
- Mi van veled és vele?- kérdezte Sora mosolyogva.
- Semmi komolyan. - néztem hátra a vállam felett,ő még mindig engem nézett.
- Aha értem én. - kacsintott rám nevetve. Nem tudtam vissza vágni mert a helyemre kellett iszkolnom,mert elkezdődött az óra. Egész órán engem piszkált a kedves padtársam,vagy a kezem fogta meg vagy lökődött. Óra végén felpattantam a helyemről és őt is felrángattam.
- Gyere utánam. - néztem rá mérgesen,ő csak kuncogott és utánam jött.
- Mit szeretnél?- kérdezte szórakozottan.
- Azt hogy fejezd be ezt az egészet!- ripakodtam rá.
- Mit?- kérdezett vissza azonnal.
- Hát ezt,ezt mind. A kézfogást és mindent. Én ezt nem értem. Két napja ismerlek de az életem a feje tetejére állt. Azt mondod amit az álmaimban látok meg fognak történni,meg hogy a lélektársad vagy mid vagyok. Ez nekem sok,vissza akarom kapni az életem ami két nappal ezelőtt volt. - mondtam el egy szuszra az egészet.
- Vick,hidd el mindennek oka van,és nem hiszem hogy az a legjobb élet ha folyton piszkálnak mert nem vagy teljesen koreai. És az hogy az álmaid be fognak teljesülni arról se én se te nem tehetünk. De arról viszont igen hogy segítsük azt akivel ez történne. És az hogy menjek el nélküled,nos az lehetetlen. - tárta szét a karjait mintha ezzel mindent megmagyarázott volna.
- Mi az hogy lehetetlen? Olyan egyszerű mint ahogy ide jöttél. - mondtam,de abban a pillanatban meg is bántam.
- Mert kellesz nekem. - lépett közelebb hozzám én pedig léptem hátrébb,de a fal megállított. - Most hogy megtaláltalak nem hagylak elveszni,még az életem árán sem. - jött még közelebb. Lágy csókot lehelt az arcomra és szorosan megölelt.
- Nem kapok levegőt. - veregettem meg kicsit a hátát de semmi váltózás nem történet. - Leo megfulladok. - mondtam mire azonnal gyengült a szorítása.
- Végre kimondtad. - puszilt bele a nyakamba,engem meg a hideg is kirázott. Aztán olyan történt amire én sem számítottam,olyan volt mintha egy másik világban lettünk volna. Csak mi ketten voltunk ott,senki más. Eltoltam magamtól hogy körbe tudjak nézni,Leo megfogta a kezem és közben ő is körbe fordult.
- hol vagyunk?- kérdeztem félve a választól.
- Nem tudom. - adta meg a választ amitől én magam is féltem.
- Remek. - röhögtem fel hisztérikusan. Leo épp szólni akart valamit de elénk jött két ember,a felismerés villáma csapott belém mikor felismertem azt a két embert. Elkezdtem remegni amit Leo észre is vett,elém lépett és magam mögé tolt.
- Ők voltak azok?- kérdezte de a szája nem mozgott,kellet pár pillanat mire felfogtam hogy gondolatban szólt hozzám.
- Igen.- válaszoltam én is ugyan úgy ahogy ő beszélt hozzám.
- Hát végre eljöttetek. - köszöntött minket a nő.
- Hol vagyunk?-kérdezte Leo minden félelem nélkül.
- Fiam nyugodj meg,itt nem eshet bajotok. Biztonságban vagytok.- válaszolt a férfi.
- Nem ez volt a kérdésem. - mordult fel Leo.
- Egy másik világban ha úgy tetszik,én csináltam. - mosolygott a nő boldogan.
- Értem tehát maga világokat teremt és ön?-nézett Leo a férfire.
- Azzal még vérnék hogy megmutassam. - mosolygott,de szerintem nem őszinte mosoly volt.
- Gyertek velünk,egyetek. - mondta a nő de én megszorítottam Leo kezét.
- Nekünk most nem alkalmas. - mondta Leo.
- Akkor majd máskor. - csettintett egyet a nő és ismét a tetőn találtuk magunkat.
-Ez mégis mi a fene volt?- estem neki Leonak azonnal.
- Vick nem tudom,de rossz érzésem van ezzel kapcsolatban,megkérdeztem a szüleim erről az egészről. Átjössz vacsorára?- váltott témát azonnal.
- Nem hiszem. - passzoltam azonnal.
- De jönnöd kell,kérlek. - nézett rám kiskutya szemekkel.
- Rendben.- adtam de a derekam és mentünk vissza a terembe. Csendben leültünk mert már ment 2 perce az óra de a tanár nem vett észre minket. A nap gyorsan elment én én gyomor görcsben ültem a kocsiban és írtam egy sms-t anyának,hogy egy barátomnál vacsorázok és hogy később megyek haza. Egy nagy ház előtt állt meg, vagyis egy hatalmas  ház előtt hogy pontosítsak.
- A családom kicsit örült a maga módján,de szerethetőek. Előre is bocsánat. - sóhajtott fel aggodalmasan,majd kiszállt a kocsiból és nekem is ajtót nyitott. Mire az ajtóhoz értünk volna már ki is nyílt és egy nő ugrott a nyakamba,lefagytam és Leora néztem aki a fejét fogta.
- Anya kérlek enged már el,megijeszted. - szólalt fel Leo mire az anyukája nevetve elengedett és megfogta a vállaim.
- De hát már olyan nagyon vártam. - mondta kedvesen és meg puszitl.
- Asszony hagyd a lányt beljebb jönni. - mosolygott rám egy férfi,gondolom ő leo apukája.
- Oh igaz is gyere beljebb. - húzott be a kezemnél fogva,félve néztem vissza Leora akinél ugyan azt láttam mint magamon véltem fel. Leültetett egy kanapéra hol még mellettem ült két fiú,feszengve ültem ott és csak néztem magam elé. Valaki mellém huppant és megfogta a kezem.
- Nyugi nem eszünk meg. - kuncogott Leo én meg csak ránéztem és mosolyogva megkönyököltem.
- Valaki nagyon vicces. - morogtam.
- Te vagy a bátyám lélektársa?- kérdezte a mellettem ülő fiú.
- Igen ő,tehát a szemed leveszed róla. - válaszolt helyettem Leo.
- Anya Leo nem marad meg,fenyeget. - kiabált ki az előbbi srác mellőlem a konyhába.
- Fiúk ne veszekedjetek,mert megjárjátok. - lépett ki a konyhából az anyjuk egy főzőkanállal a kezében.
- Anya leég a kaja. - szólalt fel a másik srác a kanapéról mire az anyjuk már futott is vissza.
- Már mindegy. - sóhajtott fel és lapozott egyet a könyvében,én meg csak ültem és néztem tovább őket.
- Hongbin csak a tényeket mondta anyának,legtöbbször leégetni a vacsorát. - mondta és közben a könyvet lapozó srácra mutatott. - És ez a kis mitugrász pedig Hyuk. - mondta mire a másik felmordult és egy almát repített neki Leonak.
- ezt most inkább nem kérdezem meg. - mondtam hangosan hogy biztosra menjek,hogy kimondtam. Leo csak nevetett és megsimogatta a kezem.
- Oké rendelünk pizzát. - jött ki Leo anyukája és apja a konyhából,előbbi mérges volt az utóbbi pedig jót szórakozott az egészen.
- Meg úsztunk. - fújta ki magát mellettem Hyuk,mire az anyjuk rá sandított ő pedig fülét farkét behúzta és meglapult a kanapén. Mire megjött a pizza már mindenki beszélgetett,Leo elment az apjával valahova én pedig maradtam az anyjával és a két testvérével.
- Ohh még be sem mutatkoztam,Bomin vagyok. - mosolygott rám.
- Örvendek. - mosolyogtam vissza.
- Victoria igaz?- kérdezte Hongbin.
- Igen. - mosolyogtam rá.
- Nem igazán koreai név. - jegyezte meg mire az anyja fejbe verte.
- Igen,mert nem itt születtem hanem Amerikába. Pár éve költöztünk vissza,mert apát ide helyezték. - mondtam kicsit szomorúan.
- Nem tetszik itt?- kérdezte Bomin.
- Nem az,csak még nem szoktam meg. - mondtam.
- Mióta éltek itt?- kérdezte Hyuk.
- Két éve. - mondtam mire Hongbin majdnem megfulladt az ivásban.
- Két éve és nem szoktad meg?- akadt ki és közben hülyén nézett rám.
- Hát ha nem vetted volna még észre akkor elmondanám hogy félvér vagyok. És tudod amúgy sem akartam ide jönni,nekem meg volt ott az életem. Erre egy olyan helyre kellet jönnöm amiről nem tudtam semmit,és még el sem fogadnak mert nem vagyok koreai. Szerintem így te sem szoktad volna meg. - mondta kímélet nélkül,ő pedig csak fészkelődött a helyén.
- Jól megmondtad neki. - pacsizott le velem Hyuk,félve néztem Bomin-re aki kedvesen mosolygott.
- Ne hagyd magad,tedd is helyre őket. - kacsintott rám.
- Lassan haza viszlek. - tűnt fel mellettem Leo hirtelen engem meg a szívroham kerülgetett. Mérgesen néztem fel rá,ő pedig csak mosolygott és felhúzott a kanapéról.
- Már mentek is?- kérdezte Bomin.
- Későre jár,és nem akarom hogy a szülei aggódjanak. - mondta Leo és megfogta a kezem és már vezetett is ki a házból.
- El kéne köszönnöm nem? -kérdeztem és közben hátra felé néztem. Mosolyogva integettek nekem és ezt én is viszonoztam.
- Leo mi az a nagy sietség?- kérdeztem mire megtorpant és a kocsinak nyomott.
- Az álmodban ki volt az a fiú az álmodban?- kérdezte.
- Nem tudom. - válaszoltam félve.
- Gondolkozz.- ripakodott rám.
- Leo megijesztesz. - mondtam félve mire kapcsolt és megenyhül.
- Jézusom,ne haragudj,nem akartalak megijeszteni. - hajtotta a fejét a vállamra. - Csak félek hogy ki az,félek hogy lehet valamelyik testvérem az akit láttál. - suttogta. Nem tudtam mit tegyek,még nagyon új nekem ez a lélektársas izé,de azt tudtam hogy most szüksége van rám. Átöleltem és simogattam a hátát,hogy megnyugodjon. Kellet pár perc mire megnyugodott és felegyenesedett,mélyen a szemembe nézett és kezei közé fogta az arcom.
- Nem is tudom mi lenne velem nélküled,én nagyszájú hercegnőm. - mosolygott rám kedvesen és egy puszit nyomott az arcomra,de én mégis többre számítottam?Mire számítottam? Oké nekem teljesen el ment az eszem,már magamon sem igazodom ki.
Beültünk a kocsiba és meg sem állt a házunkig,ott kiszálltunk és megálltam a kapuban.
- Köszönöm hogy haza hoztál. - mosolyogtam rá.
- Igazán nincs mit,de ki az a férfi aki meg akar ölni a szemével?- kérdezte Leo mire az ablakba néztem. Mosolyogva futottam be és a konyhába apa nyakába ugrottam.
- Mi lenne ha a lovagodat is behívnád. - puszilt meg apa mire bólintottam és kimentem az említett személyért.
- Ha te is rám zúdítottad a családod úgy fer ha én is ezt teszem. - kacsintottam rá és a ház felé löktem.
- Apád mit dolgozik?- kérdezte Leo.
- Katona,vagyis őrmester vagy mit tudom én. - mosolyogtam rá.
- Ezt jó tudni. - mondta mire kinevettem,apa a nappaliban ült és mikor meglátta vendégem felállt és vigyázba vágta magát.
- Tisztelegj kadét!- mondta a megszokott emelt hangon,Leo azonnal vigyázba vágta magát,mit meg csak mosolyogtunk anyával.
- Őrmester,szólni kívánok. - léptem mellé mire rám nézett.
- Pihenj katona. - mondta mire majdnem elnevettem magam.
- Nos Taekwoon csak haza hozott,mert volt olyan kedves és meghívott hozzájuk vacsorára. A szülei is ott voltak és a két testvére is,tehát nem voltunk egyedül és nem tett semmit sem. - mondtam el egy szuszra apának mire kicsit megenyhült.
- Akkor leléphetsz. - mondta nekem én meg csak elvigyorodtam és megfogtam Leo karját és kihúztam a kertbe,ott leültünk a hintaágyra és néztem a csillagokat.
- Nem semmi az apád. - mondta Leo halkan.
- Ohh ez semmi. Láttad volna Amerikában mikor bemutattam neki a barátaimat. - nevettem el magam.
- Mért mit csinált?- kérdezte.
- Kiképezte őket,mert szerintük nyikhajok voltak. - nevettem el magam.
- Uhh én még akkor jól jártam. - mondta mire mosolyogva meglöktem. Rém nézett és megfogta a kezem. - Bár ha az kell hogy az apád elfogadjon akkor még bele is megyek hogy kiképezzen. - mosolygott rám,nekem meg pír szökött az arcomra.
- Ne ilyen hangosan,meghallja és még komolyan is veszi. - mondtam és közben a kezünket néztem. Államnál fogva felemelte az arcom és a szemembe nézett,lassan közeledni kezdett az arcával. Óvatosan nyomott egy apró puszit az ajkaimra majd el is vált tőlük.
- Most megyek,mert ha maradnék nem bírnám vissza fogni magam,reggel jövök érted. - nyomott egy puszit a fejemre és kiment a kerti kapunk. Miután elment örülten dobogó szívvel mentem be a nappaliba ahol apa és anya néztek mosolyogva.
- Kicsik kicsit piros az arcod. - kacsintott rám anya.
- Mert melegem van. - habogtam össze-vissza.
- Meghiszem én azt. - vágta rá apa és mellette megveregette a kanapét. Nyögvenyelősen de mellé ültem és vártam a csodára vagy mire. Átölelte a vállam és anyáét is.
- Remélem tudjátok hogy ti vagyok az én nagy kincsem. - mondta apa mire anyával csak mosolyogtunk és adtunk egy-egy puszit apának. Este még beszélgettünk egy kicsit de engem száműztek a szobámba mert holnap iskola volt. Az éjjel megint rám tört egy álom,ismét egy mezőn voltam de éjszaka volt. Most egyes egyedül voltam,elindultam az erdőbe hogy ott hátha találok valakit,farkasok hangját halottam minden irányból. Félve fordultam hátra és a félelmem beigazolódott,egy farkas falka állt mögöttem és vicsorogtak rám. A vér is meghűlt az ereimben,épp nekem akartak támadni mikor valaki megrázott és felkeltem. Leo nézett vissza rám aggodalmaskodó szemekkel.
- Jól vagy?- kérdezte gyengéden,nem válaszoltam csak a karjaiba vetettem magam és tovább remegtem a félelemtől. Nem tudtam hogy került oda mellém,nem érdekelt hogy jutott be a házba,csak az érdekelt hogy most itt van mellettem és megmentetett a farkasoktól. Mellém feküdt és a karjai között tartott,vagy fél óra telt el mire a remegésem abba maradt. Akkor vettem észre hogy hogy is fekszem,hogy kin és hogy én akin fekszem nincs rajta felső. Lassan el távolodtam tőle és rá néztem,kedvesen és aggódva nézett vissza rám.
- Mit álmodtál?- kérdezte megtörve a csendet.
- Farkasok támadtak meg. - mondtam halkan.
- Akarod hogy itt maradjak?- kérdezte mire kikerekedett a szemem és a szívem gyorsabban kezdett el verni. Nem tudtam mit válaszoljak,ha apa vagy anya rám néznek és itt találják mind ketten bajban leszünk,de nagyon nagy bajban.
- Nem hiszem hogy jó ötlet lenne. - válaszoltam halkan.
- Nyugalom,ha jönne is valaki akkora eltűnnék. - nyugtatott meg és kitárta a takarót hogy bújjak be alá. Vonakodva ugyan de bebújtam alá,Leo fejem alá dugta a kezét és szorosan magához húzott. Megnyugtató volt a közelsége,nem is kellet sok és már vissza is aludtam. Reggel az órám csörgésére keltem vagyis keltük fel. Leo engem átkarolva aludt.
- Kapcsold ki. - morogta rekedtes hangon és még jobban hozzám bújt. Mosolyogva kapcsoltam le az órát és néztem az arcát,már amennyire azt látni hagyta. Pár perccel később mocorogni kezdett és a hátam simogatta.
- Lassan mennem kell,de jövök érted. - nyitotta ki a szemeit és rám nézett.
- Rendben,de hogy fogsz haza jutni?- kérdeztem,rám mosolygott és kacsintott is.
- Nem nehéz ne félj,de most megyek,apád mindjárt benéz hozzád. - közelebb hajolt és egy puszit nyomott a homlokomra,csettintett egyet és már el is tűnt. Fel sem fogtam mit láttam mikor apa nyitott be a szobámba.
- Körletszemle kadét!- kiáltotta el magát mire én válaszul egy párnát hajítottam felé,ügyesen kitért előle és már vissza is dobta.
- Anya apa terrorizál korán reggel!-kiabáltam le mire anya morogva jött fel.
- Hagyd már azt a lányt,irány reggelizni katona!- emelte fel anya a hangját mire apa vigyázba vágta magát és tisztelgett,majd lement reggelizni. Mosolyogva néztem utánuk és gyorsan én is rendbe tettem magam. Reggeli után már iszkoltam is ki a házból és  Taekwoon már ott állt a kocsinak dőlve. Kihagyott egy ütemet a szívem,hogy lehet hogy neki ilyen jól áll ez a rohadt egyenruha? Megráztam a fejem és elé álltam.
- Hogy csináltad azt?- kérdeztem,mosolyogva kinyitotta nekem a kocsi ajtót.
- Ez az egyik képességem. - kacsintott rám és becsukta utánam a kocsi ajtót.
- És még van?- kerekedett el a szemem.
- Van. Rohadtul helyes vagyok. - mondta és közben beindította a kocsit,belőlem meg kitört a nevetés.
- Ezt azért ne könyveld el magadban. - szóltam be neki mire felém fordult.
- Te is tudod hogy így van. - simogatta meg az arcom és fordult vissza fordult és vezetett tovább. Sulihoz érve kiszálltunk a kocsiból és most hagyta,hogy vigyem a táskám. A terem előtt Sora várt,teljesen be volt zsongva ahogy elnéztem.
- Nem fogod elhinni de egy olyan helyes pasi iratkozott át hozzánk,és a legjobb hogy a mi osztályunkba tették be. - rángatta meg a kezem és közben Leo elvette a táskám és egy sző nélkül bevitte Sorát kikerülve.
- Igen?- kérdeztem mosolyogva,barátnőm nem mindig van így bezsongva csak akkor ha tetszik neki az illető.
- Ohh jut is eszembe mi van turbékoló galambok. - mosolygott rám és emelgette a szemöldökét.
- Semmi,mi lenne?- kérdeztem
- Aha és tegnap azért nem tudtam veled beszélni mert sok volt a leckéd mi?Anyud mondta ám hogy nálatok volt tegnap és előtte meg te voltál náluk. Komolyan mi van köztetek?- kérdezte türelmetlenül.
- Nem tudom. - mondtam és mentem be a terembe. Azt még sem mondhatom el neki amit nekem Leo mondott. Kész hülyének nézne,amit el is fogadnék mert én is hülyének érzem magam. A terembe belépve rögtön ki is szúrtam az új tanulót,Leoval beszélgetett és a helyemen ült. Lassan oda tipegtem barátnőmmel karöltve és megálltam a padom mellet.
- Ne haragudj de ez az én helyem. - mondtam kedvesen.
- Aha oké. - válaszolt flegmán. Vettem egy mély levegőt és Leora néztem aki pedig rám,észre vehette hogy lassan robbanok.
- Haver enged a helyére. - mondta komolyan,mire a srác morogva felkelt és rám nézett.
- Haver nem is mondtad hogy ilyen dögös a kicsike.- fogta meg a hajam,én meg álltam ott mint egy fa darab.
- Most le veszed róla a szemed. - válaszolta ellent mondást nem tűrően,mire a srác ránézett majd elengedett. Leültem a helyemre és feszengve néztem barátnőmre aki mintha mérges lett volna rám,majd az új srácra terelődött a figyelme.
- Ki ez?- suttogtam Leo-nak.
- Olyan mint te meg én,a társát keresi. - válaszolta ugyan olyan halkan. - Téged is meg fog környékezni,de ne félj nem vesz el tőlem. - kacsintott rám mire én megütöttem.
- Nem vagyok a tulajdonod. - mordultam rá mire átkarolta a vállam és magához húzott,apró puszit nyomott a homlokomra. Aminek mindenki a tanúja volt,mondanom sem kell hogy eddig bírtuk rejtegetni a kapcsolatunkat vagy minket. Megrohamoztak minket és mindenféle kérdéseket tettek fel,de szerencsénkre a tanár bejött ezért mindenki a helyére ült. Mérgesen néztem Leora de ő nagyon jól szórakozott az egészem.
- Egy újabb diák érkezett az osztályunkba,kérlek fáradj ki és mutatkozz be. - szólt a tanár mire az említett kiment a tanári asztal mellé.
- Kim Won Shik a nevem,de nyugodtan hívjatok Ravinak. - mondta és meghajolt majd vissza ült Sora mellé,aki persze mosolyogva pislogott rá. Egész órán a tanárra figyeltem mert kövi héten dolgozatot írunk,de Leo tök nyugodtan aludt mellette. A csengőre ébredt fel majd a kezemnél fogva húzott ki a teremből és a tető felé vette az irányt. Kiérve utánunk bezárta az ajtót.
- Most szólok hogy később ne keljen. - fordított magával szemben. - Te vagy a mindenem,nem érdekel ki mit mond vagy tesz,tudom hogy te vagy a társam érzem. Még az életem is odaadnám hogy te biztonságban élj. - mondta én meg köpni nyelni nem tudtam.
- Mért mondod most ezt nekem?Megijesztesz Leo. - vallottam be őszintén.
- Csak akarom hogy tudd,érted bármire képes vagyok. - simogatta meg az arcom a kezével,kezére tettem a kezem és felnéztem rá.
- Tudom. - suttogtam.
- Szeretlek. - suttogta közel az ajkaimtól,aztán rájuk tapadt. Gyengéd csók volt amit azonnal viszonoztam is,nyaka köré fontam karom és lábujj hegyre álltam,ő derekamat átkarolva tartott szorosan magánál. Lassan váltunk el egymástól,én a cipőnket kezdem el nézni zavaromban,Leo kezével felemelte az arcom és a szemebe nézett. A szemei csak úgy csillogtak és lefogadom az enyém is csilloghatott,rám mosolygott.
- Az enyém vagy. - kapott fel hirtelen és pörgetett meg a levegőben,a meglepődöttség miatt felsikítottam és a vállaiba kapaszkodva nevettem el magam.
- Meg kell védened. - mondtam mikor már letett.
- Más választásom van?- incselkedett.
- Öhhm nincs. - bújtam hozz.
- Na a gerle pár is meg van. - jött egy hang a hátam mögül.
- Mit akarsz?- kérdezte Taekwoon engem el nem engedve.
- Vick nem gondolkodtál el még azon hogy miért jelent meg Leo olyan hirtelen a közeledben?Hogy mért érzed azt amit?Mért érzed magad üresnek ha nincs melletted?- jöttek a kérdések amiket nem értettem egyáltalán.
- Nem érzem üresnek magam.-válaszoltam. - Az érzéseimhez pedig semmi köze. - mondtam mire Ravi felnevetett.
- Az egyik képessége az hogy tudja irányítani,ezek nem a te érzéseid. Ezek azok az érzések amiket ő ad neked. - mondta én pedig Leora néztem.
- Igaz el?- kérdeztem de nem válaszolt. - Igaz ez?!- emeltem fel a hangom.
- Van ilyen képességem. - válaszolta mire kirántottam magam a kezei közül. - De a te érzéseid sosem befolyásoltam,nem is tudnám. - kapott utánam.
- De tudnád. - mondta Ravi. - Ő hozzám tartózik te is tudod,ő az én társam!- üvöltötte Ravi bennem meg a vér is meghűlt.
- Vicknek semmi köze hozzád!Ne is álmodj hogy át engedem őt neked!- kiáltott rá Leo is.
- Már elnézést de mi a fasz folyik itt?tudjátok nekem is van beleszólásom,elvégre RÓLAM van szó!- kiabáltam rájuk és kiemeltem a rólam szócskát.
- Egy szavát se hidd el,soha nem tudnék hazudni neked. - fordult ismét felém Leo.
- Az egész családod azt csinálja,mindenkinek hazudnak. Te mért lennél más. - röhögött fel Ravi.
- Még egy ilyen és megöllek. - mordult fel Leo.
- Elég legyen!-kiabáltam el magam,mire mind ketten rám néztek. - Te befogod és nagyon gyorsan vissza mész a terembe mert csöngettek. - mordultam Ravira. - Te pedig ne szólj hozzám a nap végéig,és még csak ne is nézz rám. Aztán szépen elviszel a szüleidhez és ott mindent elmondtok nekem!- mutattam Leo-ra,szólásra nyitotta a száját de csendben maradt. Elindult az ajtó felé és kinyitottam előttem, betartotta a szavát,egész nap hozzám sem szólt,de másokhoz sem. Viszont lehetett érezni a gyilkos aurát körülötte mikor Ravira nézett. Mikor vége lett az utolsó órámnak is fogtam a táskám és elköszöntem Sorától,megvártam Leo-t a kocsinál. Kinyitotta nekem az ajtót,beszálltam és ő is követte a példám. Néma csendben mentünk végig egyenesen a házukig,ott minden bejelentés nélkül törtem rájuk.
- Elnézést hogy hívatlanul jöttem de magyarázatot akarok most!- cövekeltem le a nappaliban és jelenleg nem érdekelt hogy mit szakítottam félbe.
- Vicktoria,de jó hogy itt vagy. - jött oda hozzám Bomin és megölelt,viszonoztam ezt a kedves gesztust.
- Miben segíthetek?- kérdezte Leo apja akinek még mindig nem tudom a nevét,de ez most nem érdekelt.
- Taekwoon tudja manipulálni az érzelmeket,az enyémeket is tudja?- tértem egyenesen a lényegre. Mindenki elkomorodott. - Tudtam. - röhögtem fel hisztérikusan.
- Ez nem olyan egyszerű mint azt te hiszed drágám. - jött közelebb Bomin de elléptem,láttam hogy megbántottam vele de én is megbántva éreztem magam.
- Nem olyan egyszerű manipulálni az érzelmeim,vagy az álmaim?- kérdeztem és lassan átléptem a hisztérika határát.
- Taekwoon nem tudja irányítani az érzelmeid,nem képes rá. Másét tudja de a tied nem,te nem hagyod neki. - szólalt fel Hongbin
- Nem tudja?- kérdeztem vissza.
- Nem,én sem látok bele a fejedbe. - vont vállat,mire kerek szemekkel néztem rá. - Kicsikém gondolat olvasó vagyok,de nem látok a fejedbe. Nem tudom hogy csinálod de ez van. Ha bele szakadna sem tudna manipulálni. - tért vissza a könyvéhez Hongbin. Leora néztem hátha mond valamit de csak csendben állt tovább és csak engem nézett.
- Ez a társas dolog vagy mi,honnan tudom hogy ő az én párom és nem más?- kérdeztem mire Bomin és a férje félre nyelték az innivalójukat meglepettségükben.
- Ezt ki mondta neked?- kérdezte Bomin.
- Ravi itt van. - szólalt meg most először Leo mire az apja felpattant a helyéről.
- Itt van?- kérdezte komolyan és komoran.
- Itt,és azt mondta Vicknek hogy ő a lélektársa és nem én,ő mondta hogy hazudok neki és hogy manipulálom. - szorította ökölbe a kezét.
- Ezt nem hiszem el. - ült le az öreg a székére és a karfát markolászta.
- Kedveském hidd el mi nem hazudtunk neked,tényleg a fiam a te társad. De ha nem vagy benne biztos akkor néz mélyen magadba,kivel álmodták,kivel kezdődtek az álmaid?- mosolygott rám Bomin.
- Taekwoon. - mondtam ki halkan.
- Ki az aki ott volt veled tegnap este?- kacsintott rám.
- Taekwoon. - hűlt meg az ereimben a vér.
- Érzi ha szükséged van rá,ezért ő a társad és nem Ravi. - mondta,félve néztem a hátam mögé ahol Leo állt. Engem nézett és felém lépett,magához rántott és szorosan megölelt. Csettintett egyet és már egy másik helyen voltunk,nem engedett el csak ölelt.
- Tudod milyen nehéz volt ma nekem?- kérdezte és eltolt magától. Megráztam a fejem,elmosolyodott és megfogtam a kezem.
- Nagyon nehéz volt hogy nem tudtam mit mondani,hogy nem bíztál benne,hogy azt hitted hazudok. - ült le velem egy ágyra,gondolom az ő szobájában lehettünk.
- Sajnálom. - hajtottam le a fejem.
- Bíz bennem. - simogatta meg a kezem.
- Rendben. - néztem rá.
- Gyere ide.- ütögette meg a combját,kerek szemekkel néztem rá. Most ugye nem azt akarja hogy az ölébe üljek?Végig gondolni nem volt időm,felemelt és az ölébe tett. Próbáltam menekülni de nem engedte.
- Itt maradsz kicsinyem,nem menekülsz. - fordított szembe magával és mohon megcsókolt.

 Viszonoztam a csókját és kezeimmel arcát fogtam meg,ő derekam és hátam simogatta,megnyalta alsó ajkam bebocsájtást kérve szájüregembe amit készségesen meg is adtam. Bejárta az egész szám aztán táncra hívta a nyelvem. Lihegve váltunk el egymástól de megint más helyen voltunk,egy tisztáson álltunk. Körbe néztem mikor felismertem hol is vagyok. Pont az a hely volt mint az álmomban. Leo is úgy állt ott mint az álmomban és én is úgy néztem ki mint akkor,vissza tartott lélegzettel néztem rá,ő csak mosolygott és szét tárta a kezeit.

- Te álmodtad. - mosolygott és újra megcsókolt.

- Csak itt meg is csókoltál. - mondtam két csók között.

- Mert itt nem hagytál itt. - ölelt át.

- Nem hagytalak itt? Te ezt honnan tudod?-néztem rá sandán.

- Ha elkapsz elmondom. - futott el egy irányba.

- Ya Leo!- kiáltottam utána és én is futni kezdtem.