Merry xmas Kris

Kris mi lenne ha lejönnél és segítenél?- kiabáltam felbarátomhoz aki az emeleten pihentette a kis fenekét.
- Egy pillanat csak még ezt megnézem. – kiabálta le megint.
- Az agyamra mész. – mérgelődtem. Holnap lesz karácsony és vagy még 1000 és 1 dolgom lenne. A fát is fel kéne állítani hogy ne holnap kelljen,hogy akkor már csak pihenjünk.
- Egész nap csak főzöl. – karolta át a derekamat.
- Mert nem csak mi leszünk holnap. – emlékeztettem.
- Mondjuk le. – vetette fel az ötletét.
- És mégis milyen indokkal?
- Mit tudom én, mondjuk hogy kettesben akarunk lenni. – ötletelt
- Rendben zsenikém,csak hogy te hívtad át őket rémlik?
- Nem érdekel. – vette elő a telefonját és tárcsázni kezdett valakit,még időben kikaptam a kezéből és kinyomtam.
- Engem meg érdekel,és tudod miért? Mert egész nap a konyhában robotoltam hogy mindennel készen legyek,nem fogok kaját kidobni csak mert 2 nap után már nem akarod megenni. – szidtam le.
- Jól van, akkor holnap sem leszünk kettesben.
- Ma is kettesben voltunk.
- Aha ja,csak hogy egész nap a konyhában voltál és felém sem néztél.
- Ha ki jöttél volna és segítettél volna,talán előbb végeztem volna. – akadtam ki.
- Jól van nyugi. Sajnálom. – ölelt át.
- Hiányoztál. – vallottam be mire felkuncogott.
- Tudod mit te menj és fürödj le én pedig feldíszítem a fát?- irányított a lépcső felé.
- Azt mondod büdös vagyok?
- Nem csak kicsit koszos. – csókolt meg.
- Hülye. – felmentem a szobánkba és ott is a szekrényhez mentem. Kivettem egy váltó pólót és nadrágot na meg persze bugyit meg zoknit is,és már mentem is a zuhany alá. A kellemes meleg víz simogatta fáradt testemet,miután kellő képen lezuhanyoztam. 1 órát voltam a víz alatt, megtörölköztem és felöltöztem. Fel frissülve mentem le a nappaliba hol már állt a fa, Kris éppen a csúcsot tette a helyére,majd mint aki jól végezte dolgát lehuppant a kanapéra.
- Szép lett a fa. – dicsértem meg.
- Tudom,én díszítettem. – nézett rám komolyan majd elmosolyodott.
- Kicsit mintha egoista lennél nem?
- Én, ugyan kérlek. Én tökéletes vagyok.
- Aha hogyne. – mondom a fát nézve.
- Jól van na,te is az vagy. – ölelt magához.
- Egoista?
- Nem,tökéletes. – csókolt meg.
- Most mondjam azt hogy tudom?- kérdeztem kuncogva.
- Kérlek. – nevetve csókolt a nyakamba,valaki csöngetett ezért szét kellet volna válnunk. De Kris-t a csengő nem nagyon zavartatta,folytatta ott ahol elkezdte. De a „zaklatónk” nem akarta feladni ezért a csengőre feküdt.
- Na jó én megölöm bárki is legyen az. – mondta komolyan és leszállt rólam majd az ajtóhoz ment. Gyanítom hogy feltépte,de miután nem hallottam kiabálást megnyugodtam mert akkor csak valamelyik exo-s tag lehet az.
- Lin bejöhetünk?- kiabált be Chanyeol, mosolyogva keltem fel a kanapéról és gyorsan megigazítottam a ruhám.
- Persze gyertek csak. – löktem arrébb Kris-t az ajtóból és beengedtem a jómadarakat.
- Kaja. – kiabálta el magát Sehun és már a konyhába is rohant.
- Imádlak nona. – köszönt Kai és már el is tűnt.
- Van. – válaszoltam a fel nem tett kérdésre mire Tao is elmosolyodott és már el is tűnt.
- Ezek a mai fiatalok,milyen pofátlanság már ez. Lin mond csak nincs véletlen kimchi?- tette fel a kérdését Baekhyun mire elnevettem magam.
- De van és csak rád vár. – mondtam mire elmosolyodott.
- Lin nona hozzám jössz feleségül?- térdelt le előttem én meg elnevettem magam.
- Nem megy hozzád, szállj le a barátnőmről. – húzott el Kris én meg csak nevettem rajtuk.
- De most mér? És mi lesz akkor velem? Ki fog nekem Kimchi-t főzni?- siránkozott Baekhyun.
- Ott van D.O vagy az anyád. – ötlettelt barátom.
- De Lin nona a legjobb. – mondta Baekhyun.
- Tudom hogy ő a legjobb,azért ő az én  barátnőm. – puszilt meg Baekhyun előtt aki csak vállon verte Kris-t engem meg elrántott tőle és a konyhába szaladt.
- Imádunk Lin. – kántálták egyszerre mint a 10-en.
- Köszi,de nekem is hagyjatok. – ültem le közéjük én is.
- Baekhyun véged van. – jött be Kris is.
- Gyere inkább és egyél velünk. – mosolyogtam rá mire bólintott és le ült közém és Tao közé. Mindenki nekiesett a vacsorának én meg csak néztem őket, olyan örömmel tömték magukat mint egy csapat kisgyerek.
- Te nem eszel?- kérdezte Suho.
- Ja de. – vettem magamnak én is mindenből egy  kicsit,mikor rá néztem a tányéromra akkor szembesültem azzal a ténnyel hogy én azt nem fogom tudni megenni.
- Megeszed majd ha nem tudom megenni?- kérdeztem barátomat aki csak elmosolyodott és bólintott egy aprót. Ezek után már boldogan kezdtem el én is majszolni, mikor már tele lettem el toltam .
- Be is fejezted?- nézett rám lepetten Kris
- Ühüm, elég volt. – mondtam
- Akkor add ide, de biztos jól laktál?- kérdezte miközben elvette a tányérom.
- Biztos. – mosolyogtam rá, az asztal alatt meg simogatta a combom és evet tovább. Megvártam még a többiek is befejezik az evést, mindenkit kiküldtem a konyhából és neki álltam össze pakolni.
- Jöttem segíteni. – jött mellém D.O
- Nagyra értékelem. – mondtam fáradtan
- Azt meg is hiszem. Nagyon finom volt a vacsi köszi. – mosolygott rám és betett egy adagot a mosogató gépbe.
- Köszi.
- Ilyen nekünk is kell. – szemezett a mosogatógépemmel.
- Nekem mondod, olyan jó hogy van,mondjuk most mosogatok is és így előbb készen leszünk de nagyon jó.
- Srácok megvan mit veszünk következő alkalommal. – kiabált ki D.O a konyhából.
- Mit?- kíváncsiskodott Xiumin
- Mosogatógépet. – mosolygott D.O én meg nevetve elkezdtem mosogatni.
- Mi?Minek?- kérdezte Xiumin
- Talán te mosogatsz?- tette fel a frappáns kérdést mire Xiumin elhallgatott.
- Jó veszünk egyet. – ment bele ő is.
- Na mondom én hogy lesz. – nevette el magát D.O
- Pacsit ide. – emeltem fel a kezem magasba mire D.O belecsapott.
- Hölgyeim mi folyik itt?- jött be Kris.
- Barom. – üdvözölte D.O  Kris-t majd ő is kiment a többiekhez.
- D.O is szeretne majd egy mosogatógépet. – fordultam felé.
- Nem érdekel. - mondta és már meg is csókolt.
- Itt vannak. – váltam el tőle.
- Az se zavar. – húzott vissza magához,belemosolyogtam a csókba és átkaroltam a nyakát.
- Mit kapok ajándékba?- kérdezte
- Semmit. – néztem rá komolyan.
- Értem. Szóval mit kapok?- kérdezte
- Nem is tudom. Én mit kapok?- kérdeztem mosolyogva
- Titok,még. – mondta és kimente a többiekhez. Gyorsan én is felmentem az ajándékáért. A többiek mind körbe rajongták Kris-t majd mikor leértem mindenki helyet foglalt a kanapén és a földön.
- Kérem az ajándékom. – nyújtotta a kezét mire elröhögtem magam és odaadtam neki.
- Ez most komoly?- kérdezte meglepetten.
- Nem tetszik?- kérdeztem félve.
- Most hülyéskedsz velem? Ezt néztem ki a múltkor. Mikor vetted meg?- kérdezte mosolyogva.
- Nem mondom meg. – lélegeztem fel hogy tetszett neki az óra amit vettem neki.
- Ki mondta el?- kérdezte mosolyogva.
- Nem adok ki állami információkat. – mosolyogtam rá.
- Tao te voltál?- kérdezte tettes társam.
- Nem. – mondta teljesen egyszerűen.
- Na jó ezt majd később megbeszéljük. Kicsim a te ajándékos a fán van. – mondta mire a fára meredtem. Vagy 2 percig meredtem a fára de semmi.
- Oké nem találom. – ismertem be.
- Keresd felfelé. – segített egy kicsit,mire felfelé kezdtem keresni. Szemet szúrt egy kis dísz amit eddig nem használtuk. Félve nyúltam fel érte.
- Az lesz az. – mondta Kris a hátam mögül és levette nekem, és letérdelt elém. Kezeimet a szám elé tettem és csak néztem rá,vett egy nagy levegőt és kinyitotta a kis dobozt. Egy gyönyörű gyűrű volt benne.
- Bo Lin lennél a feleségem?- kérdezte Kris félve,könnyek gyűltek a szemembe és csak néztem rá. Aztán egyszerűen a nyakába ugrottam.
- Igen. – mondtam mire kezei közé fogta az arcom és megcsókolt.
- Szeretlek. – ölelt át szorosan.
- Én az ujjára húznám a gyűrűt még meg nem gondolja magát. – szólt ránk Luhan
- Az nem fordulhat elő. – húzta az ujjamra a gyűrűt Kris.
- Szeretlek. – bújtam a karjaiba és csak néztem a gyűrűt,nem tudtam elhinni hogy ez velem történik meg. Megismerkedek egy idol-al akit szerettem eddig is, összejöttünk és rá 1 évre a kezemet is megkérte. Nem fért a fejembe. Ez csak egy csoda lehet.
- Boldog karácsonyt. – kiabálta el magát Lay,mindenki megszeppenve nézett rá majd kitört belőlünk a nevetés.
- Boldog karácsonyt szerelmem. – csókolt meg Kris.
- Boldog karácsonyt hercegem. – válaszoltam két csók között.

UI: Hát még egyszer késve de boldog karit xD Ildi ez a késői de karácsonyi ajándékod :D Remélem tetszett :3

Mindenkinek kijár a szerelem~ Hongbin part2

Hanna powo:
Reggel mikor felkeltem eléggé megijedtem, fel is sikítottam. Hongbin volt mellettem és a derekamon volt a keze.
- Hallgass már!- szólt rám és azzal a lendülettel vissza is rántott.
- De mit keresel itt?- fészkelődtem a helyemen.
- Nem fogsz hagyni mi?- sóhajtott.
- De nem ám. – mondtam
- Mert ehhez volt kedvem. Más?- kérdezte csukott szemmel.
- Van. Mikor engedsz már el?- kérdeztem de magam sem tudom hogy miért.
- Most. – mondta idegesen és elfordult.
„Hogy én mekkora egy hülye vagyok”- mondtam magamban.
- Bocs ha bunkó voltam. – mondtam halkan és megérintettem a hátát. Most tűnt fel hogy nagyobb a háta mint emlékeztem és izmosabb is.
- Jól van. – mondta majd felém fordult és rám nézett. Jele sem volt annak hogy az előbb még mérges volt rám.
- Lassan öltözni kéne. – mondtam halkan mire elmosolyodott és bólintott. Most olyan más volt mint szokott,mosolygott és kedves volt.
- Nem akarok menni. – mondta hírtelen és közelebb húzott magához. Már épp szólni akartam mikor nyílott az ajtóm. Nagyon megijedtem hogy mi lesz ha anya jön be vagy apa. Mit fognak majd szólni mindehhez.
- Maradj csendbe. – suttogta. Tettem amit mondott, becsuktam a szemem és még közelebb bújtam hozz.
- Nézd csak drágám,olyan aranyosak. – mondta anya. A szíven így is hevesen vert nem hiszem hogy ezt kéne csinálniuk,mert különben a lányuk meghal szívritmus zavarban.
- Látom egyetlenem, ha nem lennének testvérek vajon mi lenne?- kérdezte apa mire Hongbin szorosabban tartott.
- De nem testvérek vér szerint. – kuncogott fel anya.
„Ezt nem hiszem el. Menjetek már ki”- fohászkodtam valami égi segítségért.
- Gyere egyetlenem hagyjuk őket még egy kicsit,ma úgy sincs tanítás. – mondta apa mire majdnem felugrottam amolyan:”mi van?” felkiáltással,de tartottam magam. Meg nem is akartam kényelmetlen helyzetbe hozni se magam se Hongbin-t.
- Igazad is van,menjünk is. – mondta anya majd halottam hogy csukódik az ajtó. Szemeim ki pattantak és fel is akartam kelni,de Hongbin még mindig nem engedett el.
- Ő Hongbin…… fel kéne kelni. – mondtam mire morgott valamit de nem értettem.
- Hallod?- kezdtem kicsit rángatni,nyakamra tette a kezét és közelebb húzott magához húzott és nyomott egy puszit a homlokomra.
- Ha nem hallgatsz el máshova is kapsz!- fenyegetett meg,mire én elhallgattam. Bár nem a „fenyegetés” miatta hanem mert teljesen ledöbbentem. Kicsik voltunk még mikor utoljára adott volna egy puszit vagy hagyta volna hogy én adjak neki. Most meg ő adott önszántából, teljesen zavarba jöttem. Szerintem a fejem egy paradicsomra hasonlított a legjobban. Még jó hogy Hongbin aludt és nem látta a fejem.

Hongbin powo:
Komolyan ennyire még nem örültem hogy a szüleim bejöttek a szobába és megláttak minket. És az még hab a tortán hogy nincs suli,komolyan mintha az ériek is ezt akarták volna,hogy Hanna mellet maradhassak. Persze miután anyáék kimentek Hanna már el is akart engedni,de én nem engedtem. Persze mintha valami sürgős dolga lenne, valamilyen oknál fogva felhatalmaztam magam és adtam neki egy puszit. Zavarba jött és elhallgatott,persze ő azt hitte hogy nem látom de igen. Nagyon aranyos volt hogy így zavarba jött egy puszitól. Aztán még közelebb húztam magamhoz,nyakába fúrtam a fejem és belélegeztem finom illatát. Aztán csak annyit éreztem hogy valaki átugrik rajtam,majdnem kitaposta az egyik bordám.
- Mikage. – mosolyodott el Hanna és kezei közé fogta a kutyát aki farok csóválva örült gazdájának. Persze vagy 3 szór pofán csapott a farkával ha nem többször.
„Én is szeretlek Migake.”- morogtam magamban majd felkeltem a helyemről,mire az a „dög”(szeretem csak most nem) a helyemre fészkelte be magát. Morogva mentem át a saját szobámba és a zuhany alá álltam,le kellet hűtenem magam.

Hanna powo:
Miután Hongbin kiment a szobából fellélegeztem.
- Életmentő vagy drágám. – néztem hű barátomra aki megnyalta az arcom. Hahotázva mentem én is a fürdőbe,miután minden teendőmet felöltöztem és lementem anyáékhoz.
- Nocsak csipkerózsika is felébredt?- kérdezte apa mosolyogva.
- És még rendbe is tette magát. – szálltam be én is a hülyéskedésbe,mire apa beleszimatolt a levegőbe.
- Nem,én nem úgy érzem. – jött hozzám mosolyogva majd kaptam egy puszit ugyan oda ahova Hongbin is adott. Fél szemmel rá néztem de ő csak a telefonját nyomkodta.
- Drágám gyertek reggelizni. – szolt nekünk anya. Kisebb vita alakult ki-ki hova üljön mivel anya úgy döntötte ma ő dönti el ki mellé ül. Na a felállás az volt hogy Hongbin és én egymás mellett ülünk anyáék meg velünk szemben.
- Én nem eszek mellette. – kezdte el Hongbin.
- Én sem akarok mellette enni. - mondtam én is,ne csak már ő.
- Gyerekek,üljetek le végre és egyetek. – mondta apa komoly arccal mire mind a ketten szót fogadva leültünk és enni kezdtünk. Persze Hongbin nem tudta kihagyni hogy ne lökjön meg miközben iszok így jól le is ittam magam. Ő persze ezen jót derült.
- Szerinted ez vicces?- akadtam ki
- Nagyon. – röhögött még mindig.
- Te akartad. – mondtam majd a tányéromat és a tartalmát mind a mellkasának nyomta.
- Mit művelsz te szerencsétlen?- akadt ki teljesen.
 - Hopp megcsúszott a kezem,ne haragudj. – színleltem megbánást.
- Megcsúszott a kezed?Tudod mennyibe került ez az ing?- jött a megszokott szövege.
- Ohh istenem. – motyogtam majd megköszöntem a reggelit és felálltam az asztaltól és a szobámba mentem. Épp a felsőmet cseréltem át mikor nyílt az ajtó és valaki a fejemhez vágott egy ruhadarabot.
- Jössz egy inggel. – mondta komolyan Hongbin és egy farmerba állt előttem. Végig néztem rajta és éreztem hogy az arcomba szökik a vér,olyan tökéletes volt. Túl tökéletes, főleg hozzám.
- Na mi van?- kérdezte Hongbin mire fel eszméltem és felvettem az inget.

- Ha kimostam visszakapod. – mondtam és felvettem a táskám,telefonom.
- Hova indulsz?- kérdezte Hongbin
- A városba. – mondtam majd kikerültem őt és kimentem, mikor a lépcső áljánál jártam elkapta a kezem valaki.
- Kivel mész?- kérdezte.
- Senkivel. – mondtam őszintén,bár volt benne egy kis hazugság, munkába mentem.
- Várj meg, átöltözöm. – mondta majd vissza mente, gondolkoztam egy kicsit hogy várjak-e rá, de úgy döntöttem hogy a munka most fontosabb. Kiszaladtam és mondtam a sofőrnek hogy mehetünk, mikor kiértünk a nagykapun láttam hogy Hongbin kijött a házból és idegesen bele rúg valamibe. Mikor a munkahelyemre értem,gyorsan beszaladtam és átöltöztem. Egy kis kávézóban dolgozom mint felszolgáló és nagyon élvezem. Kimentem és már vettem is fel a rendelést,ez ment egészen délig mikor belépett valaki a kávézóba.
- Ohh hát itt is összefutunk?- kérdezte kedvesen az ismerősöm,a nevét még mindig nem tudom.
- Igen őőőő.- kezdtem bele mire elnevette magát.
- Oh bocs még be sem mutatkoztam. Ken vagyok. – mosolygott rám.
- Én pedig Hanna. – mondtam
- Tudom. – mondta mire elképedtem.
- Honnan?- lepődtem meg
- Ott a neved. – mutatott a névtáblámra, mire elnevettem magam.
- Oké ez gáz volt. Mit hozhatok?- kérdeztem még mindig mosolyogva
- Egy kávét és valami sütit. – mosolygott rám és helyet foglalt egy asztalnál. Elmentem leadni a rendelést majd ki is vittem neki.
- Nem maradhatsz itt velem?- kérdezte kedvesen.
- Dolgoznom kell. –mondtam mire hívta a főnököm.
- Ajusshi nem maradhatna itt velem Hanna míg be nem fejezem?- kérdezte Ken mire a főnököm rám nézett majd Ken-re.
- Miután befejezted Hanna megy dolgozni és te is beállsz mára. – mondta a főnököm mire elmosolyodtam,Ken szeme kikerekedett majd elröhögte magát.
- Rendben. – mosolygott rám majd lerántott maga mellé. Megvártam míg elfogyasztja a rendelését majd az öltözőbe vezettem és adtam neki egy munka ruhát. Miután felvette mondtam neki mit kell csinálnia majd ki is mentünk. Lassan kezdtek szállingózni az emberek, Ken kicsit megijedt hogy mi van ha elszúrja vagy valami de én segítettem neki.
- Áhh elnézést. – mondtam mert valakit véletlen meglöktem.
- Mi van cica nem látsz a szemedtől?Szeretnél velünk játszani?- kérdezte és megfogta a csuklóm.
- Elnézést uraim de munka időben ne zaklassák az itt dolgozókat vagy ki kell hívnom a rendőrséget. – védett meg Ken.
- Mi van kell a verés hülyegyerek?- kérdezte a másik és felállt.
- Nincs kedvem egy nagyszájú kis senkit agyon verni. – mondta Ken majd elmentük.
- Jól vagy?- kérdezte és mélyen a szemembe nézett,gyönyörű szeme van.
- Persze,köszönöm. – mondtam majd rá mosolyogtam amit ő kedvesen viszonzott is. Miután a munka idő lejárt Ken elment beszélni a főnökkel én addig összepakoltam a többiekkel.
- Hanna mi van közted és az új srác között?- kérdezte munkatársam Lin
- Semmi, egy suliba járunk. – vontam vállat.
- Szerintem meg bejössz ennek a lovagnak. – nevetette el magát mire én csak hozzá vágtam a rongyomat.
- Ugyan unni. – mondtam mire a főnök és Ken is kijöttek.
- Hát srácok bemutatnám nektek az új alkalmazottunkat,Kent. – mutatott rá mire mindenki ujjongani kezdett,én csak mosolyogva figyeltem.
- Üdv köztünk herceg. – mondta Lin mire belé löktem egy kicsit.
- Üdv hercegnő. – csókolt kezet Lin-nek mire Lin elpirult a többiek meg a kezükbe temették az arcukat,még én is.
- Na herceg itt egy rogy és ott van még két asztal, ess neki. – dobta felé a rongyot amit Ken röhögve kapott el majd elment letörölni az asztalokat.
- Hanna ma te zársz. – mondták és már le is léptek.
- Köszi. – kiabáltam utánuk és elpakoltam a maradék dolgot majd felvettem a kabátom,táskám és már be is zártam.
- Úgy tudtam a városba mész. – mondta valaki kemény hangom,a vér is megfagyott benne. Lassan hátra fordultam és Hongbin támaszkodott a villanyoszlopnak.
- Mit keresel itt?- kérdeztem
- Te mit keresel itt,és miért nem vártál meg?- jött felém mérgesen,nagy dühöt láttam a szemében. Megijedtem tőle és hátrálni kezdtem, míg az ajtó meg nem állított tevékenységemben. Két kezét a fejem mellett támasztotta meg és mérgesen nézett rám.
- Tudod hogy mindenhol kerestelek? És mikor megtalállak azt látom hogy itt hetyegsz egy sráccal. – vetette oda nekem mérgesen.
- Mi van? – kérdeztem mikor eljutott az agyamig a mondata második fele. – Te mióta vagy itt kiint?- akadtam ki majd nem törődve semmivel,megfogtam az egyik kezét.
- Neked elment az a csöppnyi eszed is? Jég hideg a kezed,ha már itt voltál mért nem jöttél be?- oktattam ki mire csak elmosolyodott.
- Ki volt az a srác,ha jól láttam a mi sulinkból való. – morfondírozott.
- De oda való és a neve Ken. – mondtam mire felvonta a szemöldökét.
- A nevemet halottam?- jött egy hang Hongbin háta mögül.
- Te?- akadt ki Hongbin.
- Rég láttalak barátom. – mosolygott erőltetetten Ken.
- Én is rég láttalak Jaehwan. – mondta Hongbin keményen.
- Jaehwan?- kérdeztem halkan
- Igen ez a teljes nevem Park Hanna. – mondta Jaehwan vagy ki.
- Honnan tudod a teljes nevem?- kérdeztem
- Ne hogy nem is meséltél rólam neki. – nézett Hongbira aki megfeszülten állt.
- Te csak hallga, te meg gyere velem. – ragadta meg a kezem és húzni kezdett.
- Tudod Hanna azt hittem te egy rendes lány vagy rendes családból,de mikor megtudtam hogy csak egy lelenc vagy. Hát hogy is mondjam sajnálni kezdtelek. – mondta mire meghűlt benne a vér is. Magam sem tudom hogy honnan vettem akkor gyorsaságot és erőt de pillanatok alatt Ken előtt álltam és felképeltem,de úgy ahogy eddig még soha senkit.
- Nem tudsz rólam semmit. – köptem a szavakat aztán elindultam a buszmegálló felé.
- Hanna. Hé várj már meg. – kiabált utánam Hongbin.
- Hagyjál békán. – kiabáltam hátra de fölösleges volt,két kar fonódott a derekam köré és megállított. Könnyeim patakokban kezdtek egy folyni.
- Hé mi a baj?- kérdezte lágy hangon. – Ne sírj már nem haragszom rád,hümm. – fordított maga felé,de én még mindig csak sírtam.
- Gyere ide te. – húzott magához és a hátamat kezdte simogatni, erősen markolásztam a kabátját és adtam ki magamból mindent.

Hongbin powo:
Mikor Ken megjelent előttem nem tudta hova tenni, aztán olyan dolgokat mondott Hannának amit még én sem mondtam volna. Pedig én is sokszor paraszt voltam vele de ennyire soha. Miután Hanna elcsörtetett Ken mosolyogva nézett rám.
- Érdekel lány,nem gondolod?- kérdezte
- Jobb ha a saját szinteden szórakozol. – mentem el mellette. – Ja és ha még egyszer bántod tettekkel vagy akár szavakkal és a szart is kitaposom belőled. – mordultam rá.
- Csak nem ő a szíved választottja?- kérdezte mire megtorpantam és visszafordultam felé.
- Nem, Ő az én szeretett kishúgom. – mondtam mosolyogva és Hanna után szaladtam. Karjaim közé zártam mire zokogni kezdett. Összeszorult a szívem, ott zokogott nekem én pedig nem tudtam mit csinálni. Hátát simogattam hátha az segít de nem nagyon használt.
- Semmi baj,most már ne sírj. – emeltem fel a fejét és rámosolyogtam, kitöröltem a könnyet a szeméből.
- Dehhh. – szipogott még mindig.

Hanna powo:
A sírást nem tudtam befejezni.
- Ha nem fejezed be a sírást a szemeid be dagadnak ,nekem meg majd szét kell vernem azt a seggfejt. – szolt rám Hongbin de én még mindig csak sírtam.
- Én szóltam. – mondta majd megfogta az arcom,utána csak annyit éreztem hogy ajkai ajkaimra tapadnak. Szemeim kipattantak és nagyokat pislogtam. Rá fél percre feleszméltem,lehunytam szemem és

visszacsókoltam. Hongbin morgott egyet és egyik kezét levezette a derekamra másikkal pedig a hajamba túrt. Elgyengült szorításom a kabátján,egyik kezem felvezettem nyakához és otthagytam. Levegő hiány miatt váltunk el, félve néztem fel Hongbin-ra aki már támadott is egy másik csók kíséretében,de most kezei derekamon nyugodtak meg,én pedig kábultam karoltam át nyakát.
- Ennyi idő után nem elég egy csók. – mondta két csók között.
- Várj. – toltam el magamtól.
- Most meg mi van?- kérdezte értetlen fejjel.
- Mi az hogy ennyi idő után?- kérdeztem
- Ezt most muszáj megmagyaráznom?- kérdezte és közel húzott magához.
- Igen muszáj. – mondtam mire elnevette magát.
- Elég régóta,ennyi nem elég?- kérdezte
- Nem. – makacsoltam meg magam.
- Telhetetlen vagy. – csókolt meg megint,de én megint eltoltam magamtól.
- Utcán vagyunk. – mondtam a szemem lesütve.
- A sírba viszel. – mondta majd kivette a zsebéből a telefont és valakivel beszélt. 20 perccel később jött egy kocsi és a sofőrünk szállt ki.
- Na gyere. – fogta meg a kezem és húzott a kocsihoz.
- Jó estét ajusshi. – köszöntem
- Szép estét. – mosolygott ránk.
- Megfagyok. – ült be és engem is magával rántott.
- Haza fiatalok?- kérdezte ajusshi.
- Nem most nem oda,vigyen minket egy hotelhez. – mondta Hongbin,szemem kistányér nagyságúvá váltózott. Ajusshi nem mondott semmit csak bólintott és már irányba is vett egy közelben lévő hotelt. Mikor oda értünk Hongbin kirángatott a kocsiból és a hotel bejáratához rángatott. Ott egyenesen a recepcióhoz ment és kért egy szobát kettőnk számára,én végig zavarban voltam. Nem tudom miért de a zavarom egyre nagyobb nőtt,szívem ki akart szakadni a helyéről.
- Gyere már. – mondta Hongbin és berántott a szobába.
- Miért ide jöttünk és nem haza?- kérdeztem halkan a padlót nézve mintha valami érdekes dolog lenne ott.
- Mert ma veled akarok lenni. – mondta.
- Tes-tessék?- dadogtam össze vissza.
- Nyugi nem csinálok semmit sem,de most menjünk aludjunk. Vagy éhes vagy?- kérdezte és rávetődött az ágyra,ami meg se reccsent.
- Nem vagyok éhes. – mondtam mert a gyomrom olyan volt mint egy borsó.
- Rendben,akkor gyere már ide. – rántott maga mellé, majd átkarolta a derekam és eldőlt velem együtt az ágyon.
- Anyáéknak mit mondunk?- kérdeztem hírtelen és fel akartam ülni,de Hongbin visszarántott.
- Majd kitalálok valamit. – mosolygott rám és egy kis puszit nyomott a homlokomra.
- De…- kezdtem bele.
- Csak maradjunk így,semmi sem érdekel. Az sem érdekel hogy mi lesz holnap. – nézett végig mélyen a szemembe.
- Jó. – egyeztem bele és kicsit közelebb bújtam hozzá.
- Sosem gondoltam volna hogy egyszer így ölellek majd. – mondta hírtelen.
- Miért?Kiskorunkban is sokat aludtunk így,nem emlékszel?- kérdeztem.
- De régen más volt, régen úgy gondoltam a testvérem vagy. – felelte
- És most? Vagy ez mikor változott meg?
- Úgy 16 lehettem mikor rá jöttem hogy te igazság szerint nem is vagy a rokonom, akkor kezdtem rád másképp nézni. Eleinte nem tudtalak elviselni,mert anya és apa is úgy törődtek veled mintha te is család tag lennél. Bunkóztam veled és sokszor megbántottalak de te midig csak mosolyogtál rám,soha egy rossz szavad nem volt ellene. Anyáéknak sem panaszkodtál, akkor azt gondoltam hogy nem vagy semmi. Aztán az évek teltek és én egyre nagyon bunkó lettem hogy leplezzem hogy más vagy nekem mint testvér. Igaz erre is csak mostanában ébredtem rá és akkor orr volt az a rohadék is. – fejtette kin Hongbin és pedig csak lestem mint hal a szatyorban. Nem fogtam fel hogy mit is mond,de mikor eljutott a kis agyamig hogy mégis mit mondott a szívem kihagyott egy ütemet.
- Ki az a rohadék?- ütött a fejemben szöget.
- Nem is vártam sokat tőled. Mindig a lényegtelen dolgokon akadsz fent. – sóhajtott nagyot én meg elmosolyodtam.
- Az a rohadék az Ken. Nem akarom hogy a közelében legyél,bajod eshet. – simogatta meg a kezem.
- Köszönöm.
- Mit köszönsz?- kérdezte
- Hogy vigyázol rám,és hogy elmondtad mit is érzel. – mosolyogtam rá. Az ő szemei csak úgy csillogtam és az enyém is.
- És eljutott a kis agyadig mit is mondtam neked. – döntötte homlokát homlokomnak.
- Kelet egy kis idő. – ismertem be mosolyogva.
- Nem baj,a légen hogy eljutott addig. – mondta és nyomott egy kis csókot ajkaimra.
- Aludjunk. – mosolygott rám majd levette a kabátját és a pólóját is,én ösztönösen sütöttem le a szemem. Hongbin ezen jót nevetett.
- Mi olyan vicces?- kérdeztem
- Ahogy viselkedsz. – mondta nevetve majd elfeküdt az ágyon és rám nézett.
- Nagyon vicces. – dörmögtem és én is levettem a felesleges ruhadarabokat, farmer póló maradt, majd én is elfeküdtem. Ja egy lényeges info kimaradt,egy ágyas szobát kért Hongbin. Egymást átkarolva aludtunk el,reggel arra keltem hogy valaki a hajammal játszik és az arcomat simogatja.
- Ühmmm. – morogtam egy kicsit és Hongbin-hoz bújtam,hátha aludhatok még egy kicsit.
- Lassan fel kéne kelni. – puszilta meg a csupasz vállam.
- De nem akarok. – makacsoltam meg magam.
- Legyen. – adta meg magát.

Hongbin powo:
Reggel előbb keltem mint Hanna,néztem ahogyan alszik. Mint egy földre szállt angyal.
„- Te jó ég de nyálas vagyok”. – fogtam a fejem.
- És mindez miattad van. – suttogtam és kisimítottam egy kis kosza tincset Hanna arcából. Nem akartam hogy felkeljen,mert akkor az azt jelenti hogy minden ugyan olyan lesz mint előtte. De én ezt nem akarom,most hogy végre el is mondtam mit érzek nem akarom hogy most minden olyan legyen mint előtte. Nekem az nem elég,nekem több kell. Több kell belőle is,nem elég egyetlen egy csókja sem mindig többet akarok. De a bökkenő az Kim és a szüleink lesznek. Kim azért mert tudom hogy bejövök neki,mondjuk kinek nem? Kim az a lány aki mindenkinek kell,szép okos és még gazdag is. De nekem csak Hanna kell, ő más mint a többi lány. Nem tudom miért és ez vicces is mert nem olyan szép,bár nekem úgy jó ahogy van. Észre se vettem hogy az idők alatt arcát simogattam és a hajával játszottam. Egyszer csak felnyögött mint egy kismacska ami megmosolyogtatott. Tudtam hogy itt az idő,most vagy soha.
- Hanna mi lenne ha hétvégén elmennénk randizni?- kérdeztem miközben játszottam a hajával. Ő rám kapta a tekintetét kikerekedett szemekkel.
- Persze nem kell ha nincs  hozzá kedved…- kezdtem bele de ő félbeszakított azzal hogy rám vetődött. Megrökönyödtem először majd átkaroltam vékony kis derekát,aztán felmértem a helyzetet hogy hogyan is helyezkedünk el. A belső énem vezérelt és nyakát kezdtem el csókolgatni,Hanna felnyögött hírtelen jött érzéstől, bennem meg elindított valamit. Kezeim felfedező útra indultak és hol derekát hol pedig a hátát simogattam,ő hajamba túrt majd megcsókolt. Magam alá gyűrtem és újra nyakát vettem célba.
- Hoo-Hongbin. – sóhajtott fel,mire én csak morogtam egyet.
- Lehet hogy most le kéne állnunk. – váltam el nyakától, ő csak bólintott egyet.
- De ezt még folytathatjuk. – csókoltam meg,kuncogva viszonozta és a nyakamba karolt.
- Szeretlek Hanna. – szaladt ki a számon és éreztem hogy zavarba jövök. Hanna szeme könnybe lábadt és erősen szorított magához.
- Megfujtasz. – simogattam a hátát mire lazított az ölelésén.
- Én is szeretlek. – mondta halkan, szívem kihagyott egy ütemet.
- Menjünk haza. – mondtam mire ő is csak bólintott egyet. Miután elvégeztünk minden teendőnket,megfogtam a kezét és úgy mentünk le kifizetni a szobát és úgy is mentünk haza. Mikor haza értünk vettem egy mély levegőt és megszorítottam Hanna kezét. Ő csak küldött felém egy kis mosolyt és lenyomta a kilincset. Anya és apa a nappaliban vártak minket,mikor meglátták a kezünket anya elmosolyodott apa pedig végig komor volt.
- Hol voltatok?- kérdezte apa
- Egy hotelben. – adtam meg a választ mire anya elsápadt.
- Nem történt semmi,csak nem akartam haza jönni,Hanna pedig velem maradt. Ennyi. – vázoltam a tényeket.
- Fiam van fogalmad róla min mentünk keresztül? Anyátok hallára aggódta magát miattatok. Ha elmentek vagy nem jöttök haza legalább hívjatok fel vagy üzenjetek!. – kiabált ránk apa.
- Sajnáljuk. – mondta halkan Hanna.
- Kis csillagom semmi baj. – mondta anya Hannának.
- Felmegyek lefürdeni. – mondtam majd adtam egy puszit Hannának,majd felmentem.

Hanna powo:
- Kislányom neked mesélned kell anyának. – rángatott el anya a kanapéig.
- Apádat is érdekli,hogy ez a lókötő mit mondott neked. – nevette el magát apa is.
- Áhh nem tudok mit mesélni. – mondtam
- Tudsz te. – nyaggatott tovább apa is. Nagyjából elmondtam mi is volt,ki hangsúlyozom a nagyjából szócskát,mert tényleg csak a lényegesebb információkat osztottam meg velük. A csókokat kihagytam,mondjuk egyet megemlítettem mire anya majdhogy nem kiugrott a bőréből,apa meg hátra dőlve bólogatott és azt ismételgette hogy: „ ez az én fiam”. Én meg csak ültem a kanapén és Mikage-t simogattam, aki idő közben megtalált és megmosott mert annyira össze nyálazott. De ezt vehetem a szeretete jeléül is nem?
- Felmehetek?- kérdeztem anyáéktól akik még mindig örültek a fejüknek.
- Persze menny csak. – mosolygott anya. Felszaladtam az emeletre de mért is ne Mikkage a lábam alá volt,nem akartam rá lépni így másfele léptem,de ott meg valami hülye játék volt amire ráléptem. Mondanom sem kell hogy ez meg kicsúszott a lábam alól és fent állt a veszélye annak hogy pofára esek,de szerencsére valaki elkapott.
- Meddig akarsz még szerencsétlenkedni?- kérdezte Hongbin és látszott rajta hogy nagyon élvezi.
- Nem tudom, még egy kicsit. – mondtam neki mire elröhögte magát,én is elmosolyodtam.
- Igyekezz,fürödj meg és gyere le. Suliba kell menni. – mondta mire elkomorodtam és bólintottam.
- Hé most meg mi van?- kérdezte
- Semmi. – válaszoltam.
- Ha te mondod,de elfelejtettél valamit. – mondta komoly arccal.
- Mit?
- Ezt. – álltamnál fogva megcsókolt. – Te már hozzám tartozol,senki máshoz. Most pedig meny fürdeni,mert elkésünk. – lökött rajtam egyet,mosolyogva mentem a szobámba és elvégeztem minden egyes dolgomat. De olyan gyorsasággal ami nem jellemző rám. Lementem a nappaliba és Hongbin már ott várt engem a táskákkal a kezében,apával beszélt valamit,mikor meglátott elmosolyodott és felém jött.
- Mehetünk. – kérdezte mire bólintottam is egyet. Vállára vette a táskáját az enyémet meg a kezébe fogta,másik kezével megfogta az én kezemet és már húzott is ki.
- Szia apa. – köszöntem még el tőle gyorsan. Ő csak integetett és már be is ültünk a kocsiba. Kicsit féltem mi is lesz az iskolába,Hongbin ugyan olyan bunkó lesz velem mint szokott vagy nem? De ha fel is akarjuk vállalni azt meg sokan elítélnének  minket.
- Min járatod azt a szép kis fejedet?- kérdezte mosolyogva.
- Hogy mi lesz a suliban. – vallottam be őszintén.
- Mi lenne,minden olyan lesz mint volt. – mondta.
- Értem.
- Kivéve,hogy nem mehetsz sehova ha nem szólsz előtte nekem róla. Nem érdekel milyen formátumban szólsz is,de ha nem szólsz véged. – fenyegetett meg, majd adott egy gyors csókot mert a suli előtt voltunk.
A világ szeme ma rajtunk lesz van egy ilyen érzésem.

UI: Nem terveztem de így jött ki szóval lesz még egy részt terveztem és kész xD 

Mindenkinek kijár a szerelem~Hongbin part1

Még hogy nemlétezik csoda? Aki ezt mondja egy nagy hülye, csoda igen is létezik. Az én történetem is ehhez hasonló. Soha nem volt felhőtlen gyerekkorom, talán amiatt is hogy árva voltam. Árvaházról árvaházra jártam, soha nem volt egy család sem aki örökbe fogadott volna, vagy ha mégis akkor sem azért mert kellettem volna nekik. Nem dehogy is, csak valakinek el kellett látni a házi munkát ha az „anyám” nem akarta. Sokszor meg is vertek de az idők sorával megszoktam azt hiszem, de a legrosszabb még is az volt amikor zaklattak. Remélem mindenki érti hogyan,de ha nem hát sajnálom de erről beszélni nagyon nehéz nekem. Már kezdtem feladni az életem és azt is hogy valaha lesz egy család is aki elfogad és családtagként kezel.

13 évvel ezelőtt:
Egy reggel az árvaházban arra keltem hogy a nevelő kirángat az ágyból egyenesen egy szobába.
- Itt van erről beszéltünk. – mondta a nevelőm.
- Mi az hogy erről?Ő is csak egy gyerek. – védett meg egy számomra ismeretlen nő.
- Ez nem gyere, még érzései sincsenek. A szülei 1 éves korában csak úgy kidobták őt mert csak nyűg volt nekik. – mondta a nevelőm én pedig csak álltam ott.
- Nem érdekel. Őt fogadjuk örökbe. – mondta majd hozzám sétált és felemelte a fejem. Egy 30-as éveiben járó nő térdelt velem szemben, nagyon szép nő volt.
- Rendben, a papír munkát itt intézzük el. Addig te meny és pakolj össze. – mondta a nevelőm de én csak álltam és néztem a nőre aki örökbe akart fogadni.
- Nem halod mint mondtam?Indíts!. – kiabált rám és azzal rá vert a fenekemre egy jó nagyot.
- mégis mit művel? Hogy mert akár egy ujjal is hozzá érni?- emelte fel az újdonsült anyukám a hangját.
- Jól van drágám meny és pakolj össze. – simogatta meg az arcom és aláírta a papírokat. Vissza futottam a szobámba és a kis táskámba beletettem az össze kis értékemet.
- Hanna hova mész?- kérdezte kisbarátom.
- Egy szép nénivel megyek el. – mondtam boldogan.
- De jó neked. – keseredettel a kisbarátom.
- Ne félj hamarosan érted is jönnek majd. – öleltem meg és már szaladtam is ki.
- Gyere drágám. – mosolygott le rám az új anyukám és megfogta a kezem. Az út az új otthonom felé talán pár óra lehetett, de nem emlékszem pontosan mert elaludtam.
- Megérkeztünk gyere csak. – ébresztett fel kedvesen. Szófogadóan felkeltem és megfogtam a kistáskám,mikor kiszálltunk a kocsiból egy nagy ház tárult a szemeim elé. Meglepődve néztem a hagy házra majd a kedves hölgyre aki csak mosolyogva meg simogatta a fejem.
- Gyere,bemutatlak a testvérednek. – mosolygott rám és megfogta a kezem, majd felvezetett egy nagy lépcsőn egyenesen egy ajtóig. Rám mosolygott bíztatóan, aztán lenyomta a kilincset. Bementünk, épp egy kisfiú játszott egy autóval vagy mivel. Felcsillant a szemem a sok játék láttán, és a kis macimat szorongatva néztem.
- Kisfiam. – szólt kedvesen a hölgy.
- Omma. – szaladt oda anyukájához és szorosan megölelte.
- Ő meg ki omma?- kérdezte rám mutatva.
- Ő a te új testvéred Hanna. – mosolygott rá. – És Hanna ő itt a bátyád Hongbin.
A kisfiú nézett egy ideig majd mellém lépett és megütötte a kezem, az eddigi ütésekhez képest ez meg sem kottyant. Gondolkoztam majd vissza adtam a kedves gesztust és visszaütöttem. Rám mosolygott majd megfogta a macim lábát és annál fogva húzni kezdett a szoba közepéig.
- Gyere játszani velem. – húzott le magával szemben és a kezembe adott egy kocsit. Egész este csak játszottunk majd eljött a fürdés ideje, megszokottan fogtam meg a kis szakadt háló ingemet és a fürdő felé mentem ahol már anya várt.
- Kislányom dobd azt ki,itt egy másik. – adta a kezembe az új ruhadarabomat, nagyon megörültem neki. Boldogan mélyen meghajoltam és megköszöntem.
- Ugyan már, gyere fürdeni. – mosolygott és betett a meleg kádba. Pancsoltam vagy 1 órát olyan jól esett a meleg víz és a kedves gesztusok. Fürdés után már mentem is lefeküdni,nem voltam éhes csak fáradt. Mikor beértem a szobámba Hongbin várt rám.
- Aludhatok veled?- kérdezte én meg odaszaladtam hozzá.
- Gyere. – húztam az ágy felé és jól betakargattam,őt jobban mint magamat és már el is aludtam.
Teltek múltak az évek és mi egyre nagyobban lettünk Hongbin-el. Mindig tudtam hogy én nem vagyok igazi családtag és hogy sok mindent köszönhetek anyának aki örökbe fogadott engem,pár évvel ezelőtt. Nevelő apukám kezdetben tartott attól a gondolattól hogy egy árvát engedjen a házába,de miután megbékélt a tudattal megszeretett engem. Én mindig is szerettem őket mert oly nagy hálával tartozóm nekik. Ám Hongbin nem az volt mint régen. Erre 18 évesen jöttem rá,egy osztályba kerültünk az iskolában. Mindenki kérdezgette Hongbin-t hogy kije vagyok neki, ő csak annyit mondott hogy egy senki. Rosszul esett,ezek után teljesen megváltózott ő is és én is. Iskola mellet munkát kezdtem el keresni holott csak 18 éves voltam, de rá kellett jönnöm hogy én nem tartozom oda ahová ő. Ő gazdag és mindene megvan, még én csak egy örökbe fogadott gyerek vagyok.
Én mindig is felnéztem Hongbin-ra bár ezt nem lehet annak mondani hogy felnéztem rá, mondjuk annak hogy szerettem. Igen ez a jó kifejezés erre. Szerettem holott tudtam hogy soha nem nézne rám úgy mint egy lány, még csak azért sem mert nem vagyok gazdag, vagy mert örökbe fogadtam és testvérek lettünk. Tudtam de ettől függetlenül mindig is szerettem, de ezt soha sem mutattam ki neki. Egyik nap arra keltem hogy valaki kivágja majd becsapja az ajtómat, takarom alól néztem ki.
- Felkelnél végre?- rántja le rólam a takarót Hongbin.
- Yaaa eszednél vagy?!- ripakodtam rá majd visszarántottam a takaróm.
- Yaa kelj már fel el fogunk késni. – kezdettel rángatni.
- Meny úgy ahogy szoktál. – néztem ki a takaróm alól.
- Mennék én ha anyáék nem vitték volna el a kocsit, úgy hogy szed fel a kis segged és húzzál öltözni de nagyon gyorsan. Morogva rúgtam le magamról a takarót és elindultam a fürdő felé. Persze majdnem átestem szegény kutyámon.
- Uhh ne haragudj Mikage. – simogattam meg hű barátom, aki lihegve nézett rám majd kaptam tőle egy puszit.
- Mi lenne ha készülődnél?- nézett rám unottan Hongbin és közben eldőlt az ágyamon.
- Áhh tényleg. A suli hercege hogyhogy mutatkozik velem, nem lesz ciki? – kérdeztem és kijöttem a fürdőből és felvettem az ingemet. A tükörben láttam hogy Hongbin engem néz, mikor észre vette hogy nézem elkapta a tekintetét.
- Jótékonykodni nem bűn nem?- kérdezte cinikusan mire felment a pumpa bennem. Mosolyogva közelebb léptem hozzá majd fogtam egy párnát és egy jól irányzott mozdulattal fejbe vágtam vele.
- Rohadj meg. – mondtam mérgesen és arrébb löktem  majd a táskámat megfogva kimentem a szobámból.

Hongbin powo:
- Fiam ébresztő. – keltett fel anya.
- Még 5 perc. – dünnyögtem.
- Annyi nincs. Keltsd fel Hannát. – mondta anya mire ki pattantak a szemeim.
- Minek kelteném fel?- kérdeztem szemöldök ráncolva.
- Mert ma együtt mentek iskolába. – mondta mire kikerekedett a szemem.
- Na azt már nem, én nem megyek vele. – hadakoztam.
- Már pedig de! Ő a húgod! És te pedig ma vele fogsz menni!- jelentette ki anya majd kiment a szobámból.
- Mi a szarért kell nekem vele mennem?- túrtam a hajamba majd elmentem felöltözni. Mikor készen lettem, a nappali felé vettem az irányt. Mikor elhaladtam Hanna szobája mellet bekiabáltam neki,de semmi. Majd megint és megint.
- Komolyan ez a lány. – vágtam ki az ajtót majd becsaptam.
- Felkelnél végre?- rántja le róla a takarót
- Yaaa eszednél vagy?!- ripakodott rám majd visszarántotta a takarót.
- Yaa kelj már fel el fogunk késni. – kezdettem el rángatni.
- Meny úgy ahogy szoktál. – néztett ki a takaró alól.
- Mennék én ha anyáék nem vitték volna el a kocsit, úgy hogy szed fel a kis segged és húzzál öltözni de nagyon gyorsan. - morogva rúgtam le magáról a takarót és elindult a fürdő felé. Persze majdnem átesett a kutyáján,mosolyogva figyeltem ahogy bénázik.
- Mi lenne ha készülődnél?- nézetem rám unottan és közben eldőltem az ágyamon.
- Áhh tényleg. A suli hercege hogyhogy mutatkozik velem, nem lesz ciki? – kérdezte és kijött a fürdőből hogy felvegye az ingét. Egy szoknya volt rajta és egy melltartó, végig néztem rajta és megakadt a szemem a testén. Meg kell hagyni formás alakja volt. Mikor észrevettem hogy látja hogy nézek elfordítottam a fejem és válaszoltam a kérdésére. Erre kaptam egy párnát a fejembe majd még lökött is egyet rajtam. Kicsörtetett a szobából engem ott hagyva.

- Most meg mi van?- néztem Mikage-ra de ő csak rám mordult és kiment Hanna után.
- Áhh nem is érdekel. – felvettem a táskám a földről és én is lementem, reggeli közben rám sem nézett. Furcsa volt mert ha rossz kedve volt ha nem mindig rám nézett és rám mosolygott reggeli közben,de most nem. Mintha hiány érzetem támadt volna.
- Mi a bajod?- kérdeztem átlagosan és ezzel megtörve a csendet. Rám nézet majd fintorgott egyet és evett tovább.
- Ennyi? Komolyan csak ennyit tudsz csinálni?- kérdeztem mérgesen mire levágta a kanalát az asztalra és rám nézett.
- Nem fogok jópofát vágni, induljunk. – mondta és felvette a táskáját.
- Kikészít ez a lány. – vakartam meg a tarkóm, röhögve vettem fel a táskám és kimentem utána. Ő már bent ült a kocsiba, gondoltam piszkálom még egy kicsit ezért óvatosan neki dobtam a táskám, mire vissza kézből mellkason vert. Megfogtam a kezét és kicsit megrántottam, közel került hozzám. Láttam hogy zavarba jön féloldalasan elmosolyodtam és még közelebb hajoltam hozzá. Pár centi választott el minket egymástól és már majdnem megcsókoltam mire megcsípte az arcom.
- Húzzál ki az aurámból. – lökött el magától majd kiszállt a kocsiból. Én is kinyitottam az  ajtót de kiszállni már nem tudtam, mert vissza lökte rám az ajtót.
- Hülye vagy, majdnem rám csuktad az ajtót. – kiabáltam rá.
- Épp ez az hogy csak majdnem. – mondta vissza fordulva és mosolyogva. Én is elmosolyodtam.
- A kisasszony ma igazán elemében van. – mosolygott a sofőr Hanna után.
- Nem tudom miről beszélsz. – mondtam majd én is a suli felé vettem az irányt.

Hanna powo:
- Hongbin egy retardált. – mondtam barátnőmnek
- De attól még jól néz ki. – mosolyogott barátnőm rám.
- De Kim, attól még egy retardált. – mondtam mire felnevetett és közben bejött az emlegetett szamár.
- Szia kicsi lány. – karolta át Hongbin Kim vállát és meg majd megpukkadtam.
- Szakadj meg. – köszönt kedvesen Kim Hongbin-nak.
- Ne már, olyan szép napunk van ma. Mért nem ebédelsz velem?- kérdezte Kimtől.
- Nem is tudom, Hanna nem baj?- kérdezte Kim.
- Nem. – mondtam unottam és kinéztem az ablakon. Hongbin-nak mindig is tetszett Kim. Ami nem is csoda, szép, okos és még gazdag is, miért is ne tetszene neki.
- Oké akkor veled eszek. – mosolygott Kim Hongbin-ra aki levágta magát mellém.
- Szurkolj nekem. – mosolygott rám.
- Aha hogyne. – mondtam unottan és a padra hajtottam a fejem.
- Most márt vagy ilyen húgi?- suttogta a fülembe mire felkeltem és rá néztem.
- Ha nem akarod hogy mindenkinek elmondjam hogy a testvéred vagyok,akkor nagyon gyorsan akadj le rólam. – néztem rá komolyan.
- Csak rajta. – mondta mire bólintottam és felkeltem.
- Hé kapok egy kis figyelmet?Köszi,na szóval Hongbin….- kezdtem bele de lerántott a székre.
- Mi van Hongbin-al?- kérdezte Kim. Az említett megszorította a pad alatt a kezem.
- Szeretne melléd ülni. – mondtam mire még mindig szorította a kezem, rá néztem mire ő csak engem nézett. Majd elengedte a kezem és mintha mérges lett volna rám, felkelt és Kim mellé ült. Egész órán csak néztem ki az ablakon,vagyis jobban mondva egész nap. Ebédszünetben Kim és Hongbin leültek mellém,de szinte tudomást sem vettek rólam. Végig egymással beszélgettek mintha én ott sem lettem volna, megelégeltem és kimentem a teremből. Kint jó idő volt így kimentem és leültem egy padra a fa alá,fülembe a fül hallgatóm és már nyugi is volt. Pár perce hallgathattam a zenét mikor valaki nekem rúgta a labdát,vagyis a lábamnak. Kirántottam a fül hallgatóm a fülemből és a labdára néztem.
- Bocs. – jött a labdáért egy srác,rám nézett majd elmosolyodott és leült mellém.
- Lee Jae Hwan vagyok de neked csak Ken. – nyújtotta a kezét felém.
- Park Hanna. – fogadtam el a gusztust és kezet ráztam vele.
- Hé Ken jössz már?- kiabáltak neki.
- Jobb dolgom van. – mondta és oda rúgta nekik a labdát, majd megint helyet foglalt mellettem.
- Mit hallgattál?- kérdezte és rá mutatott a telefonomra.
- Nyugtató zenét. – mosolyogtam rá és felé nyújtottam a füles felét. Elfogadta majd hátra dőlve hallgatni kezdtük a zenét. Meghallgattunk vagy 3 zenéz mikor becsöngettek.
- Jó volt veled zenéz hallgatni. – kelt fel mellőlem Ken majd a kezét nyújtotta nekem. Mosolyogva fogadtam el és felkeltem én is.
- Mondanám hogy menjünk együtt haza de még dolgom lesz. Szóval majd máskor. – mosolygott rám majd elengedte a kezem és elindult a haverjai felé. Mosolyogva indultam el én is befelé,de valaki megrántott a kezemnél fogva.

Hogbin powo :
Miután Kim és én leültünk Hanna mellé,nem tudom miért de Kim akarta. Végig beszélgettünk majd hírtelen Hanna felpattant és kiment a teremből.
- Vele meg mi lett?- kérdezte Kim.
- Tőlem kérdezed?- vontam fel a szemöldököm.
- Igaz is,ti nem bírjátok egymást. – mondta Kim,mire jobban felvontam a szemöldököm.
- Ezt ő mondta?- kérdeztem.
- Nem akarok pletykálni. – védekezett Kim.
- Na lökjed. – néztem rá.
- Nem bír, mindig panaszkodik hogy egy retardált vagy. – mondta én meg félre nyeltem.
- Mi van?- kérdeztem mérgesen.
- Ne mond el neki hogy elmondtam ,mert akkor megharagszik majd rám. – mondta Kim én meg idegesen kinéztem az ablakon. Erre mit látom hogy valaki oda megy hozzá majd beszélnek aztán. Mi van?A pofám leszakad. Egy tök idegen sráccal hallgat zenét? Ezt most komolyan gondolja? Felkeltem a helyemről és kiindultam a teremből.
- Oppa hova mész?- szólt utánam Kim
- A wc-re. – mondtam majd kimentem. Persze nem oda mentem,az udvar bejáratához mentem és ott vártam meg a becsöngetést. Mikor becsöngettek a srác felkelt Hanna mellől és megfogta a kezét, valamit

magyarázott neki majd elment. Hanna meg mosolyogva indult befelé,már éppen be ment volna mikor megrántottam a kezét és egy eldugott helyre rángattam magammal. Falnak löktem majd idegesen a hajamba túrtam,aztán rá néztem.
- Ki volt az a srác?- kérdeztem

Hanna powo:
Hongbin elrángatott egy eldugott helyre majd kérdőre vont.
- Ki volt az a srác? – kérdezte
- Miért érdekel?- kérdeztem
- Elmondtad neki hogy a testvérem vagy?- kérdezte mire kikerekedett a szemem.
- Ha csak ez érdekelt akkor nem. – mondtam mérgesen majd félre löktem és el akartam menni de megint megfogott és a falnak passzírozott.
- Remélem is hogy nem mondod el senkinek. – nézett rám mérgesen.
- Elengednél? Ez fáj. – mondtam mire még mindig engem nézett.
- Ohh el is felejtettem hogy retardált vagyok. – vágta a fejemhez mire kikerekedett a szemem.
- Ezt meg honnan?- kérdeztem halkan.
- Az mindegy. Tényleg ezt gondolod rólam?- kérdezte ő is halkabban.
- Ezt, senkivel és semmivel nem foglalkozol csak is magaddal, már nem vagy az aki régen. – mondtam és éreztem hogy könnyek gyűlnek a szemembe. Hongbin kerek szemekkel nézett rám majd engedett a kezei szorításán de még mindig fogta a kezeimet.
- Ne haragudj. – mondta halkan nekem meg a szemem még ennél jobban is kikerekedtek.
- Tes-tesék?- dadogtam.
- Nem mondom el még egyszer,de a reggeliért is bocs. – mondta majd elengedte a kezem és elment. Lerogytam a földre és sírni kezdtem,nem mentem vissza az órára. Nap végén elmentem a cuccaimért mikor már senki nem volt a teremben,miután összeszedtem minden cuccom kifelé indultam a suliból. Már a sarkon jártam mikor észrevettem a sofőrünket.
- Magácskát vártuk Hanna kisasszony. – mosolyodott rám a 40-es éveiben járó sofőrünk.
- Köszönöm,de fölösleges volt. Ma egyedül akarok haza menni. – mondtam majd meghajoltam és elindultam.
- Szállj már be te hülye!- kiabált rám Hongbin.
- Hagyj lógva. – vissza se néztem rá,felszálltam a buszra és leültem egy kétszemélyes helyre, majd valaki mellém huppant.
- Az agyamra mész. – mondta Hongbin és közben közelebb jött egy kicsit.
- Akkor mért jöttél velem?- kérdeztem és arrébb mentem,de nem tudtam sokáig mert már nem volt hova.
- Mert hülye vagy és még a végén valahol máshol kötsz ki. – mondta majd a vállamra hajtotta a fejét. A szívem kihagyott egy ütemet, zakatoló szívvel néztem le rá.
- Miért csinálod ezt?- kérdeztem halkan és reméltem hogy nem halja mert a busz elnyomja a hangom.
- Mert így esik jól. – dörmögte. – Szólj ha le kell szállnunk. – helyezkedett el és az egyik kezét átfűzte az én kezemnél. Nem mertem megmoccanni, féltem ha megmozdulok az a pillanat is elillan majd. Fejemet fejére hajtottam és úgy néztem ki az ablakon. Fél óra alatt el értünk arra a helyre ahol le kellet szállnunk, megsimogattam Hongbin arcát és szóltam neki hogy leszállunk.
- Mi most merre kell menni?- kérdezte hülye fejet vágva.
- Kb 20-25 perc mire innen haza érsz. – vontam vállat mire visszarántott.
- És te egyedül akartál jönni?Te tényleg hülye vagy. – nézett rám mérgesen majd megfogta a kezem és zsebébe tette. Kikerekedett szemmel néztem rá,de ő csak meredt az útra.
- Elengedheted a kezem. – szólaltam meg 5 perc némaság után.
- És mi van ha én azt mondom hogy nem akarom?- kérdezte és megállt.
- Akkor én ezt csinálom. – mondtam és közben elrántottam a kezem. – Nem tudom mit akarsz ezzel elérni de,a hideg futkos a hátamon ettől az énedtől. Nem kell erőltetned magad,legyél olyan mint aki szoktál. Retardált. – vágtam a fejéhez,bár én sem tudom miért is tettem pontosan.
- Kikészítesz tudsz róla?Egyszer azért hisztizel mert retardált vagyok,máskor meg hogy kedves vagyok veled. Most komolyan mi a francokat akarsz?- akadt ki teljesen,és szerintem ez most jogos is volt.
- Azt hogy ne szórakozz velem!- kiabáltam rá majd otthagytam.
- Merre kell mennem?- kérdezte utánam kiabálva.
- Egyenesen majd balra. – mondtam és futottam tovább. Hazáig meg sem álltam, otthon beleütköztem anyába.
- Szia drágám, milyen volt az iskola?- kérdezte kedvesen, nyomtam egy puszit az arcára és már mentem is a lépcső felé.
- Szia anya, jó. De most a szobámban leszek. – mondtam és már fel is futottam.

Hongbin powo:
Nem hiszem el hogy kiakadt, komolyan megörülök tőle. Pedig olyan jó volt a vállára hajtani a fejem,és mikor megéreztem hogy ő is rám dől boldog voltam. Az is jó érzés volt hogy még sétálnunk kellet és nem értünk haza azonnal,amikor fogtam a kezét próbáltam nem kimutatni hogy most jól érzem magam, erre semmire fel letorkol. Utána meg otthagy,az eszem meg áll.
- Fiam mi baja Hannának?- kérdezte anya.
- Fogalmam sincs,lehet bejön neki valaki. – mondtam másodlagosan mire anya megragadott.
- Ki az? Ismered? Olyan boldog vagyok,végre szerelmes. Remélem majd megkér hogy segítsek neki. – ujjongott anya.
- Nem tudom ki az,de minek örülsz ennyire?- kérdeztem
- Mart ő az én egy szem kislányom. És olyan jó lenne ha be is mutatná majd nekünk nem gondolod így?- kérdezte anya mosolyogva.
- De nem is a vérszerinti lányod. – böktem ki mire belém csípett.
- De attól még úgy szeretem te házsártos. – kelt fel mellőlem anya. - Meg ne haljam hogy megint piszkálod a húgod. – fenyegetett meg.
- Én aztán nem. – tettem fel a kezeimet és én is fel indultam a szobámhoz. Megálltam Hanna szobája előtt és gondolkoztam hogy be menjek-e vagy sem.  Végül úgy döntöttem hogy bemegyek,lenyomtam a kilincset és beléptem. Hanna az ágyán feküdve aludt, Mikage meg elém ügetett.
- Hé nyugi,nem csinálok semmit. – paskoltam meg az oldalát,majd elindultam az ágy felé. Leültem az ágya szélére és csak néztem ahogyan alszik,most olyan más volt mint eddig.
- Mért vagy a húgom?- kérdeztem halkan tőle és kisimítottam egy tincset az arcából. Mocorogni kezdett,de nem kelt fel. Egy hírtelen ötlettől vezérelve mellé feküdtem,derekát át karoltam és behunytam a szemem.
- Régen milyen sokszor aludtunk így. – dünnyögtem a nyakába mire megfordult. Az ütő is meg állt bennem,átkarolta a nyakam a kezével és közelebb bújt. Elmosolyodtam és még szorosabbra fogtam kezem dereka körül és úgy aludtam el én is.

Love is friendship~Jonghoon 4.rész

- Haló. – vette fel a telefont.

- Hongki veled van?- kérdezte köszönés nélkül.
- Igen itt van. – mondtam mert Hongki eszeveszett módon hadonászott.
- Mit csináltok? – kérdezte Jonghoon
- Mért mondanám el?- vontam fel a szemöldököm.
- Áhh ezt nem hiszem el. – mondta mérgesen. Hongki meg lefordult a kanapéról annyira nevetett. Én is elmosolyodtam.
- Na jó le kell tenne. – mondtam.
- Miért? – kérdezte azonnal.
- Mert fáradt vagyok és mert Hongki nem igazán bír már magával. – mondtam.
- Miért mit csinál?
- Szia. – köszöntem el tőle.
- Le ne merd tenni hallod?Yaaa….- a többit nem értettem. Kinyomtam.
- Király vagy Nana,pacsit. – tartotta fel  a kezét mire én bele csaptam.
- A fene eszi szerintem. –mondtam mire Hongki megint elröhögte magát.
- Szerintem torlaszoljuk el az ajtót,mert lehet ránk rúgja. – mondta majd az ajtó felé ment. De mikor oda ért valaki a csengőre tapadt.
- Ezt nem hiszem el. – fogtam a fejem és elröhögtem magam.
- Nyissam ki vagy tudod mit, menj be a szobába. – mondta és levette magáról a felsőt.
- Te mit csinálsz?- kérdeztem mosolyogva.
- Had egye a fene. – mondta és beküldött megint. Bementem és résnyire nyitva hagytam az ajtót.

Hongki powo:
Ez jó lesz már előre érzem, Jonghoon olyan féltékeny lesz. De meg kell valljam Nana nagyon szép. És ha nem a legjobb haverom tetszenek neki akkor talán ráhajtanék de így nem.
- Miben segíthetek?- nyitottam ki az ajtót és Jonghoon kikerekedett szemekkel nézett rám.
- Hol van Nana?- kérdezte idegesen.
- Már lefeküdt. – mondtam.
- Engedj be. – mondta de útját álltam.
- Mondom lefeküdt. – ismételtem meg magam.
- Engem meg nem érdekel. – mondta és arrébb lökött,aztán egyenesen Nana szobája felé vette az irányát.

Jonghoon powo:
Nem bírtam magammal és azzal a tudattal hogy mit csinálnak ezek ketten. Felöltöztem kocsiba ülve már mentem is  Nana lakása felé. Mikor oda értem idegesen tapadtam a csengőre, de csak nem akarták kinyitni az ajtót. Ám mikor az ajtó kitárult előttem meglepődtem. Hongki póló nélkül állt előttem és engem nézett. Beszéltünk pár szót aztán félre löktem őt és Nana szobája felé vettem az irányt. Kétféle érzelem járta át az egész testem. Mi van ha lefeküdtek,vagy ha összejöttek? Akkor én mit fogok csinálni? Félve nyitottam be vagyis löktem meg az ajtót mert nyitva volt. Nana ott ült velem szemben az ágyon és engem nézett. Becsuktam magam mögött az ajtót és a biztonság kedvéért be is zártam.
- Mért zárod be az ajtót?- kérdezte felvont szemöldökkel.
- Mert beszélnünk kell. – mondtam komolyan.
- És azért be kell zárni az ajtót?- állt fel és az ajtó felé indult.
- Mért nem akarsz velem beszélni?- kérdeztem fájó szívvel. Tehát elszúrtam, összejöttek.
- Mert Hongki kint van. Aztán meg nem azt mondtam hogy nem akarok veled beszélni. – mondta nekem de már mindegy volt.
- Mibe jobb mint én?- kérdeztem hirtelen
- Mi?
- Hongki.
- Mi van vele?
- Miben jobb mint én? Mért pont ő és nem én?- törtek ki belőlem a kérdések.
- Mi van?
- Mit nem értesz? Összejöttetek mi?- röhögöm el magam.
- Te miről beszélsz?
- Le is feküdtetek? Jó volt. – estem teljesen kétségbe, mire Nana akkora pofont lekevert nekem hogy a pofon helye égett.
- Hogy te mekkora egy idióta vagy. Mért jöttem volna össze Hongki-val? Márt ő kellene? Te kellesz nekem már vagy 2 éve téged szeretlek,de akkora egy gyökér vagy hogy észre sem veszed. Ma is akit mondtam az nem Hongki volt hanem te, de te persze észre sem veszed. Most meg jössz a marhaságoddal. De tudod mit meguntam hogy mindig én vigasztallak minden szerelmi afférod után. Elegem van. – sírta el magát én meg csak néztem rá teljesen lefagyva. Azt mondta hogy szeret? Csak néztem rá majd eljutott a tudatomig az utolsó mondata: „Elegem van”
- Azt mondtad szeretsz?- kérdeztem halkan.
- Már nem. – szipogta mire megszakadt a szívem, miattam sír. Csak is kizárólag miattam.
- Kérlek ne mond ezt,csak azt ne mond hogy nem szeretsz. – mentem oda hozzá és meg akartam ölelni de nem hagyta magát.
- Hagyj békén. – kiabált rám majd kinyitotta az ajtót és kilökött majd rám vágta. Megrökönyödve álltam és néztem az ajtót. Szívem szakadt meg, most nem engedhetem el. Mert ha elengedem végleg elveszítem.
- Ezt jól megcsináltad. – veregette meg a vállam.
- Ez most nem igazán segít. – mondtam neki
- Nana én vagyok Hongki engedj be. – kopogott be mire kattant a zár.
- És ezzel most jössz eggyel. – lökött be az ajtóm majd becsukta mögöttem. Nana az ablaknál állt háttal nekem. Vettem a bátorságom ami nem igen volt nagy főleg most nem. Mögé léptem és átkarolta a derekát,fejem pedig a nyakába fúrtam.

Nana powo:
Kitörtem és én hülye mindent elmondtam Jonghoon-nak, aztán meg kilöktem az ajtón. Erre pár perc múlva Hongki be akart jönni ezért elfordítottam a zárat, majd az ablakhoz mentem. Könnyeim már nem folytak de a szívem vérzett. Két kar fonódott a derekam kör. Majd a karok tulajdonosa a fejét a nyakamba fúrta. Lenéztem a kézre és felismertem hogy Jonghoon az, kezeimet a kezeire tettem és megpróbáltam lefejteni magamról de nem nagyon sikerült.
- Annyira sajnálom, kérlek most az egyszer még bocsáss meg nekem. – könyörgött. Nem tudtam mit tegyek.
- Mért tenném? – kérdeztem
- Mert fontos vagy nekem…..- kezdett bele de én közbevágtam.
- Mert egy nagyon fontos barát vagyok. – fejeztem be mire maga felé fordított.
- Hogy nem vettem eddig észre hogy te nem csak egy barát vagy. Hah?Mért nem mondta előbb?Mért kellet szenvedned miattam?Mért vagy ilyen tökéletes?- tette fel a kérdéseket és közben végig mosolygott.
- Jonghoon én…- kezdtem bele de ez utal ő szakított félbe.
- Szeretlek,most már tudom. Mindennél jobban. – mondta majd kezei közé fogta az arcom és megcsókolt. Fel se tudtam fogni hogy mi történik jelen pillanatban,csak néztem rá kerek szemekkel. Aztán mikor eljutott az agyamig hogy mit is mondott könnyeim elkezdtek folyni, és közben viszonoztam a csókot. Jonghoon elmosolyodott majd kicsit eltolt magától és lecsókolta a könnyeimet.
- Nem szeretem ha sírsz. – mondta és letörölt még egy kósza könnycseppet.
- Pedig ez a te hibád. – nevettem el magam.
- Tudom. De ezek után nem hagyom hogy sírj. Senkinek sem hagyom hogy bántson. – tűrt egy tincset a fülem mögé. – De ha valaki megbánt azt egy szerűen agyon verem. – mondta ki én meg még mindig sírtam.
- Naaa,ne sírj hallod. – csókolgatott össze-vissza.
- Héé elég lesz. – toltam el magamtól de nem sok sikerrel.
- Egyezünk meg valamiben. – mondta mire bólintottam. – Majd én szabályzom mikor elég a pusziból. – mondta szemtelenül gyönyörű mosollyal.
- Nekem beleszólásom?- kérdeztem mosolyogva.
- Öhmm várjunk csak. – gondolkozott el. – Nem nincs. – mondta majd megint megcsókolt, elmosolyodtam és nyaka köré fontam a kezem, ő pedig a derekam karolta át és előre dőlt.
- El fogunk esni. – váltam el tőle nevetve.
- Nem. – mondta ki mire eldőltünk. Elfeküdtünk a földön majd kitört belőlünk a röhögés. Aztán csendben néztük egymást. Én Jonghoon haját piszkáltam ő pedig az arcom simogatta.
- Mért bocsátottál meg ilyen gyorsan?- kérdezte mire felvontam a szemöldököm majd folytatta. – Nem mintha rossz lenne félre ne érts,csak rákészültem hogy hetekig szóba sem állsz majd velem. Hogy őszinte legyek nem tudom hogy bírtam volna ki ha nem beszélsz velem. – tört rá az őszinteségi hullám.
- Tudod mi az mikor valakit nagyon szeretsz?- kérdeztem de csak nézett rám. – Ha valakit igazán szeretsz valakit mindent elnézel neki, bármi is legyen. Érted már?- kérdeztem tőle mire csak vigyorgott rám.
- Most mi van? – kérdeztem
- Semmi, csak nagyon szerencsés vagyok. – mondta ki.
- Tudom. – mondtam mosolyogva mire megpuszilt az orrom.
- Na fiatalok mindent megbeszéltetek?- vágta ki az ajtót Hongki.
- Haver ne már. – mondta Jonghoon.
- Most mi van, ma még az én csajom. Ma én alszok itt. Huzzá haza. – mutatott az ajtó felé Hongki én meg mosolyogva figyeltem az eseményeket.
- Aha és majd itt hagylak Naná-val mi? Na nem. – szögezte le.
- Oké mindketten induljatok haza most!- jelentettem ki mire mind a ketten megszeppentek.
- Kifelé. – mutattam az ajtóra. – mire mind ketten elkezdtek szedelőzködni. Mosolyogva figyeltem ahogy Hongki az 1 és fél óra alatt szétdobált cuccait szedi össze. Nem értem miért jött ennyi cuccal,na mindegy. Jonghoon meg csak ténfergett.
- Veled meg mi van? – mentem oda mellé mire megfordult és azonnal átölelt.
- Gonosz vagy. – bigyesztete le ajkát és meg elmosolyodtam.
- Miért?
- Mert a barátod nem maradhat itt. – mondta mire kikerekedett a szemem.
- A barátom?- kérdeztem mire zavartan a tarkóját kezdte vakarni.
- Hát izé… azt gondoltam……… hogy őhmm……… tudod…hogy mi. Na érted. – mondta én mer csak néztem rá.
- Nem,nem igazán értem. – mondtam meg őszintén.
 - Na akkor megkérdezem. – mondta és vett egy mély levegőt. – Lennél a barátnőm?- kérdezte
- Nem. –vágtam rá mire elsápadt, vártam egy kicsit és félő volt ha tovább bárok még a végén a lelki elszáll.
- Nem lenne rá más válaszom csak az igen. – mondtam mire rám nézett.
- Most szívatsz?- kérdezte és kezdett vissza térni a színe.
- Csak egy kicsit. – vallottam be mire elröhögte magát.
- Ezt nem hiszem el. – csapta fejbe magát mire elnevettem magam. – Ezt vissza kapod még. – mondta majd nyomott egy puszit arcomra és kilépett az ajtón Hongki-val az élen.  Én pedig fáradtan rogytam le a kanapéra, és gondolkozni kezdtem. Én biztos ezt akarom? Biztos megérdemlem én egyáltalán Jonghoon-t? Nem csak egy futó kaland leszek neki mint az eddigi kapcsolatai? És mit mond majd a kiadó, és a rajongók?
- Áhhhh. – temettem a kezeim közé arcom és eldőltem a kanapén. – Ez mind a te hibád, mert elcsavartad a fejem. – beszéltem magamba majd megfogtam a macit és magam elé vettem.
- Szerinted megérdemlem őt?- kérdeztem a macitól.
- Na jó nekem el ment az eszem,egy plüss macival beszélgetek. – röhögtem ki magam és a szobámba mentem,majd eltettem magam holnapra. Reggel arra keltem hogy a vekker csörög. De hisz ma nem is kell bemennem. Akkor meg minek csörög?Mérgesen nyomtam ki majd vissza dőltem, rá két másodpercre a szemeim kipattantak és felugrottam és kiszaladtam a tv-elé. Én hülye ma az ft island van a tévében, vágtam

homlokon magam ami a kelleténél kicsit nagyobbra sikeredett,miközben kerestem az adót a fájó pontot simogattam. Mire végre megtaláltam az adót addigra már Jaejin és Seunghyun is már elmondta a válaszát. Hongki következett és kíváncsian vártam a kérdést és a választ is.
- Mondja csak Hongki van-e valaki aki közel áll a szívéhez?- kérdezte a nő. Na ne már? Komolyan jobb kérdése nincs? Miért kell mindig ezeket a kérdéseket feltenni.
- Nincs. De várom az igazit. – mosolygott a kamerába Hongki.
- És neked Minhwan? – kérdezte a műsor vezető.
- Én is úgy vélekedek mint Hongki hyung. – mondta és következet Jonghoon.
- Jonghoon-ssi neked esetleg elrabolta a szíved egy szép leány?- kérdezte mosolyogva a műsorvezető én meg imátkoztam hogy azt mondja mint a többiek.
- Azaz igazság hogy nekem elrabolta egy lány a szívem. És most is nála van. – mosolygott a kamerába én meg csak meredtem a tévére. Te nem vagy eszednél drága szerelmem.
- És megtudhatnánk többet erről a lányról esetleg?- kérdezte
- Ő egy átlagos lány, olyan mint a többiek. Vagyis nem különlegesebb. Ő a legszebb az egész világon, nincs nála jobb ember. Ő mindig mellettem volt, elviselte minden hülyeségem. Kellet egy kis idő mire fel is fogtam milyen sokat is jelent nekem,aztán majdnem elvesztettem. De hála istennek ez nem történt meg. – mosolygott a nőre. Én meg csak ültem és bőgtem mint valami hülye.
- Nagyon szeretheti.
- Az nem kifejezés, mindennél jobban. – mondta Jonghoon
- És a rajongók hogy fognak erről vélekedni?- kérdezte.
- Nagyon remélem hogy megértik. Nekem még mindig nagyon fontos a karrierem és a rajongóim is. Remélem ők is boldogok lesznek velem és nem kell attól félnem hogy majd bántják mert ő az én barátnőm. – mondta komolyra fordítva a szót.
- Reméljük tényleg így lesz. – mondta mosolyogva a műsorvezető. – És remélem drágám te is ilyen szerelmes vagy mint Jonghoon-sii. És sok sikert a kapcsolatotokhoz. – mondta a kamerába mire elmosolyodtam.
- Ohh csak nem a rajongom? – kérdezte mosolyogva Jonghoon
- Hát meg kell vallani de.- mosolygott.
- Mi és én?- kérdezte Hongki és teljesen ki volt akadva.
- Téged is nagyon szeretlek. – mondta mosolyogva. A további műsor idő alatt arról volt szó hogy ki is a jobb. Hongki vs. Jonghoon. Már a könnyeim folytak olyan hülyeségeket beszéltek össze vissza. Miután vége lett az adásnak volt egy olyan érzésem hogy csörögni fog a telefonom, és így is lett.
- Igen?- kérdeztem köszönés nélkül.
- Nézted a műsort?- kérdezte Jonghoon.
- Milyen műsort?- kérdeztem.
- Azt nem mond hogy nem nézted. – akadt ki teljesen.
- Miért kellett volna? – kérdeztem vissza mosolyogva.

- Nem. Leteszem . – mondta és ki is nyomta. Hisztis,nevettem el magam. Délutánig fetrengtem mert már nem tudtam mit csinálni magammal. Aztán valaki csöngetett.
- Most tényleg nem nézted a műsört? – kérdezte köszönés nélkül Jonghoon és meg elmosolyodtam.
- Szerinted? – kérdeztem mire felvonta a szemöldökét.
- Most komolyan hagytál egész nap ezen pörögni mikor nézted azt a tetves műsort? – akadt ki majd magához rántott és megcsókolt.
- Bünti csók? – kérdeztem halkan és mosolyogva.
- Az csak most jön. – csókolt meg szenvedélyesen, én pedig teljesen elvesztem karjaiban. Beletúrtam selymes hajába mire bele morgott a csókba. Teljesen a falnak nyomott és úgy csókolt,keze bejárta az egész hátam majd megállapodott a fenekemen. Majd lecsúszott a combjaimra és kicsit megemelt, vettem az adást és ugrottam egy kicsit. Dereka köré csavartam lábaim és úgy csókoltam tovább, nagy léptekkel indult el velem a hálóba majd ráborult az ágyra. És igen én voltam alatta.
- Áhh te isten barma. – vertem hátba mire elröhögte magát.
- Bocs,de ha tovább megyünk nem tudom vissza fogni magam. – csókolt meg és közben kisimított egy tincset az arcomból.
- De nem így kellett volna. – mondtam durcásan.
- Szerintem meg pont így volt jó. – adott puszit az arcom minden szegletére, én meg nevettem alatta.
- Szeretlek te barom. – mondtam neki mire szemembe nézett.
- Én is szeretlek. – mosolygott rám majd mellém feküdt és csak nézett.
- Ne nézz már így. – takartam el az arcom, mikor már vagy 10 perce csak engem nézett.
- Mért, te vagy a világon a legszebb. Hadd nézzem a barátnőm amikor csak akarom. – mondta és elvette a kezem az arcom elől.
- Mért mondtad el a nagyvilágnak hogy van valakid? – kérdeztem félve.
- Az a valaki te vagy. – pöckölte meg a fejem. – És azért mert így éreztem jónak. – vont vállat.
- És mi van ha megunsz,vagy ha rá jössz hogy nem is szeretsz?- szaladt ki a számon mire Jonghoon szeme kikerekedett és rám meredt.
- Ilyen meg se forduljon a fejedben, érted? – kérdezte komolyan én meg csak bólintottam. – Te vagy a nagy Ő. Nekem senki más nem kell. Ha te nem löksz el magadtól, akkor hát tőlem nem szabadulsz. – tárta szét a karját amolyan „ez van” stílusban.
- Az nem fog megtörténni. – vágtam rá gondolkodás nélkül mire szélesen elmosolyodott és egyik kezével beletúrt a hajamba.
- Én vagyok a legszerencsésebb hogy vagy nekem. – mosolygott rám majd adott egy nagy cuppanos puszit.
- Én is az vagyok. – mondtam és már csücsörített is, elnevettem magam és adtam neki egy puszit.
- Hé,ez mi volt?- akadt ki teljesen,én meg mosolyogva adtam neki egy kis szájra puszit amit ügyesen átalakított egy csókká.
- Még sem bírsz magaddal. – mosolyogtam a csókba.
- Tehetek róla hogy nem bírok ellenállni neked? – kérdezte pajkosan és belemarkolt a fenekembe. Én csak fejbe vertem.
- Vadmacska. – simogatta az ütés felületét én meg nevetve mentem ki a konyhába egy pohár narancsléért. Nem sokkal később két kar fonódott derekam köré.
- Te vagy a végzetem. – csókolt a nyakamba.
- És te az enyém. – csókoltam meg.

                                                             ~Vége~

~u.i:

Köszönöm drágáim hogy olvastátok ezt a kis mini ficci amit Erikának írtam. Remélem meg vagy elégedve vele drágám és békén hagyod végre a hajam. Remélem mindenkinek tetszett és mert olyan rendíthetetlen módon olvastátok kaptok oér képecskér randonban. ~

                                                                 (macsó)

 

                                                (na itt a jó élet vége drágáim <3 )

Love is friendship~Jonghoon 3,rész

Az este folyamán hívogatott még Jonghoon de nem vettem fel,egy idő után meguntam és kikapcsoltam a telefonom. Inkább ez mint hogy a falhoz vágjam.

Reggel úgy néztem ki mint a mosott szar,vagy talán még az is szebben festett. De nem volt más választásom munkába kellett mennem. Felöltöztem és a leheletnyi smink helyett lett egy kicsivel több,hogy valami normál ember külsős vegyek fel. Miután mindennel készen lettem fogtam a táskám és a munkahelyem felé vettem az irányomat. Egy kis kávézóban dolgoztam mint pincérnő, nagyon szerettem ott lenni. Mikor oda értem köszöntöttem mindenkit majd elmentem átöltözni, majd mentem is a dolgomra. Egész délelőtt nyugi volt,nem voltak sokan. Ám ebéd szünetben annál többen voltak. Dugig volt a kis kávézó, mindenki most akart ebédelni vagy éppen felfrissülni egy finom kávé segítségével. Éppen kiszolgáltam az egyik vendéget mire az ajtó feletti kis csengő csilingelni kezdett, az ajtó felé kaptam a tekintetem és kik álltak ott? Na kik? Nem fogjátok kitalálni,nem mást mint az egész FT ilsand cakkom-pakk. Remek már csak ők kellettek,vagyis csak Ő. Elkaptam a tekintetem és visszamentem a pulthoz.
- Unni őket te rendezd le. - kértem barátnőm mire bólintott egyet. Én meg,meg könnyebbülve ültem le egy kicsit a székre.
- Mért nem te szolgálsz ki minket?- kérdezte egy hang mire összerezzentem.
- Mert most unni szolgál ki titeket. – mondtam felé fordulva.
- És nem baj ha én itt fogyasztom el?- kérdezte Hongki
- Nem dehogy. Unni felvette a rendelésed?- kérdeztem mire bólintott.
- Rendben. – mondtam és csináltam magamnak egy kávét mert kezdtem fáradni.
- Donsaeng tudnál jönni?- kérdezte és már intettem is. Nem néztem hova kell mennem csak mentem unni mellé.
- Őket kéne rendezni. – mutatott a srácokra.
- Oké. - mondtam fáradtan. – Mit hozhatok?- kérdeztem a srácokra nézve.
- Szokásos. - mondta Minhwan
- Nekem meg egy telefonhívást. – nézett rám Jonghoon
- Azzal nem szolgálhatok. Mást esetleg?- kérdeztem
- Pedig én azt kérek. – makacsolta meg magát
- Rendben. – adtam meg magam és elő vettem a telefonom és tárcsáztam. Hülyén nézett rám,nem értette mit csinálok,majd mikor csörgött a telefonja a zsebben Minnhwan felröhögött.
- Most szórakozol velem?- kérdezte kicsit mérgesen
- Nem,egy hívást kértél. Megkaptad,most pedig mennék a dolgomra. – mondtam és otthagytam a srácokat. És visszamentem a pulthoz.
- Most mivel húztad fel ?- kérdezte Hongki szórakozottan mire Jonghoon-ra néztem aki majdnem felrobbant. Elmosolyodtam és mindent elmondta Hongki-nak aki a végén kegyetlenül felröhögött. Megbeszéltem hogy unni viszi ki a rendelést és szívesen bele is ment,gyanítom sok köze van ehhez Jaejin-nek. Miután unni kivitte a rendeléseket én leültem Hongki-val szembe és beszélgetni kezdtünk.
- Hogy vagy?- kérdezte hirtelen.
- Jól. Miért?- kérdeztem mosolyogva.
- Tudom hogy összekaptatok. - mondta és beleivott a kávéjába.
- Mit tudsz még?- kérdeztem
- Őszintén?
- Jó lenne.
- Hogy Jonghoon teljesen készen van. Maga alatt van és össze-vissza csapkod mindent. - mondta komolyan
- Miért?
- Mert tudja hogy most nagyon megbántott, emészti magát mert neked fájdalmat okozott. – vázolta a helyzetet Hongki.
- Értem. Eméssze is csak magát. – mondtam keményen. De mélyen legbelül én magam sem gondoltam komolyan.
- Később még jövünk. – adott puszit Hongki és fizetett közben.
- Rendben. – mosolyogtam rá és megveregettem a vállát.
- Semmi édesem vagy hasonlók?- incselkedett
- Semmi. – vontam vállat. Óvatosan Hongki mögé néztem és találkozott a tekintetem Jonghoon-éval, elkaptam a tekintetem és intettem egyet a többieknek.

Jonghoon powo:
- Mégis mi volt ez az előbb?- vontam kérdőre Hongkit a próba előtt.
- Mégis mi lett volna,adtam neki egy puszit. – vont vállat,engem meg elöntött a düh.
- És mégis mi a fenéért puszilgatod?- akadtam ki.
- Miért tán nem szabad?- kérdezte Hongki
- Nem. – vágtam rá
- És miért nem?Tudtommal csak barátok vagytok nem?Akkor meg ne szólj bele. – lépett el mellettem én meg csak álltam ott és néztem ki a fejemből. Nem hittem a fülemnek,de nem tökölhettem sokat mert kellet menni  próbára. Nem tudtam mit csinálni beszálltam a kocsiba és egész úton zenét hallgattam és az ablakon néztem ki, mikor megérkeztünk kezdődött a próba. Rontottam jó párszor de a végére már ki tudtam mindent kapcsolni és csak a zenére koncentráltam semmi másra.
- Oké mára ennyi. – mondtam és ittam egy kis vizet.
- Nem vagy ma magad hyung- szólt oda Jaejin
- Bocs srácok. – mondtam és ki mentem szívni egy kis friss levegőt.
- Beszélned kéne vele. – szólalt meg mögülem valaki
- Basszus, azt akarod hogy szívrohamom legyen?- kérdeztem Hongki-t
- Bocs. De tényleg beszélnetek kellene. – ivott bele a vizébe
- Már próbáltam,de semmi. – túrtam a hajamba.
- Menj el hozzá. – tette a kezét a vállamra, majd ott hagyott. Gondolkodtam és arra jutottam hogy már nincs veszteni valóm,beszaladtam a cuccaimért és utána a kocsim felé vettem az irányom. Bepattantam és meg sem álltam Nana lakásáig, ott felszaladtam az emeletre és a csengőre ültem. Tudtam hogy mérges lesz és kinyitja majd,így is lett. Szó szerint kivágta az ajtót és mérgesen nézett rám, mikor felfogta ki áll vele szemben be akarta csukni az ajtót de meg előztem. Beléptem és magamhoz rántottam,szorosan megöleltem. Eleinte küzdött és ütött ott ahol ért de nem érdeket, megérdemeltem és tudtam hogy ez kijár. De mégis melegség járta át a testem hogy a karjaimban tarthatok egy értékes barátot. Barátot?!
- Sajnálom, nem akartalak megbántani. – suttogtam a nyakába.
- Pedig sikerült. – dünnyögte
- Nem akartam hidd el,csak a sok munka kihozza belőlem a paraszt énemet. – suttogtam.
- Tudom.
- Kérlek ne haragudj. – húztam magamhoz még közelebb és közelebb.
- Megfujtasz. – veregette meg kicsit a hátam.
- Bocs. – fogtam lazábbra a kezeim de nem engedtem volna el még ha fizetnek érte is.

Nana powo:
Mikor Jonghoon megölelt mindent elfelejtettem abban a pillanatban, és még bocsánatot is kért. Megszólalni sem tudtam de sikerült pár választ kipréselnem magamból,fejem mellkasába fúrtam és beszívtam édes férfias illatát amit úgy szeretek. Nagyon beléd szerettem. – mondtam magamban majd megveregettem a vállát mert a fulladás veszélye fenyegetett. Kaptam egy „bocs”-ot és még mindig nem engedett el. Ott álltunk az ajtóban és öleltük egymást,majd Jonghoon kicsit hátrább tolt és belökte az ajtót. Nem akartam hogy elengedjen,nem akartam hogy ez a pillanat véget érjen mert mi van ha ez többet nem fordul elő hogy ennyire közel tart magához.
- Szent a béke?- kérdezte félve
- Igen. – mondtam mire elvált tőlem és a szemembe nézett,elmosolyodott és adott egy puszit majd még egyet és még egyet. Elnevettem magam és próbáltam ellökni magamtól kisebb-nagyobb sikerrel.
- Jó elég lesz már. – mondtam és végre elszabadultam tőle.
- Még nem. – jött közelebb hozzám és megrántott, ezzel szembe kerültem vele. Az arca vészesen közel volt az enyémhez és a szemembe nézett, a szívem  kihagyott vagy pár ütemet és csak néztem rá. Elmosolyodott majd adott még egy puszit a homlokomra és magához ölelt.
- Belőled sose elég. Van róla fogalmad min mentem keresztül egész héten?- kérdezte és éreztem hogy mosolyog.
- Megérdemelted.
- Meg,de ennyire nem. Szenvedtem mintha muszáj lenne. – nevette el magát és még egy puszit nyomott a fejemre.
- Nagyon puszis vagy ma. – mondtam ki.
- Ez az egész heti adagod. – mondta és eltolt magától. – Egész héten egy puszit sem adtam. – vont vállat. Aztán a konyhába ment és szokásához híven a hűtőbe bújt.
- Mit keresel?- kérdeztem a pultra ülve.
- Ezt. – vette ki az egyik csokit a hűtőből és felmutatta.
- Elkellet volna dugnom. – mondtam mire rám kapta a tekintetét.
- Szóval el kellet volna dugnod? – vonta fel a szemöldökét és a kezét megtámasztotta a pulton engem oda bezárva.
- El.- mondtam mire még közelebb jött. Most már két lábam között állt.
- Nem hiszem én azt. – jött még közelebb és éreztem hogy kezdek zavarba jönni. Nyomott egy puszit az arcomra majd tört egy csoki darabot és bement a nappaliba és levágta magát a kanapéra.

- Szakadj meg. – mondtam halkan. Mért van az hogy akár egy érintéséra is zavarba tudok jönni,arról nem is beszélve mikor megpuszil mert akkor a szívem kihagy egy ütemet. És mikor a személyes teremben van? Miért csinálja ezt velem, és vajon meddig fogom még bírni én ezt egyáltalán?
- Nana nem jössz?- kérdezte mosolyogva
- De megyek. - ugrottam a pultról.
- Mit nézünk?- kérdeztem és tv-t nézve.
- A koncertünket,amire ugye nem voltál hajlandó eljönni. – mondta kicsit mérgesen.
- Dolgoznom kellett- vontam vállat.
- Aha értem. – mondta mire fejbe vertem.
- Nekem is van munkám mint neked. – mondtam mérgesen mire nem mondott semmit sem csak elfeküdt a kanapén és a fejét az ölembe hajtotta. Engem nézett én pedig a tv-t.
- A tv-t figyeld ne engem. – fordítottam arcát a tv-felé. Mire sóhajtott egyet és egyik kezét a lábamra tette és úgy figyelte az adást.

Jonghoon powo:
Nem tudom miért de elfeküdtem a kanapén és a fejem Nana ölébe hajtottam. Majd rá néztem és elvesztem az arcában, néztem ahogy figyeli a koncertet. Néha elmosolyodott néha pedig komoly volt,csak őt néztem és néha késztetést éreztem arra hogy megérintsem az arcát,de vissza fogtam magam. Aztán rám szolt hogy ne  őt nézzem hanem a koncertet. Sóhajtva a tv felé fordultam de az egyik kezem a lábára tettem. Muszáj volt valahol megérintenem már nem bírtam magammal. Meg kellet érintenem hogy biztos legyek benne hogy itt van velem.
- Mond csak miért nincs barátod?- csúszott ki a számon.
- Csak a gond van velük. – mondta
- De nem akarsz valakit aki melletted van? Faggattam tovább magam sem tudom miért.
- De,de jó lenne. – adta meg magát.
- És esetleg tetszik valaki? – kérdeztem félve
- Igen. – mondta ki teljesen egyszerűen.
- Ismerem?- kérdeztem ismét.
- Igen. – válaszolta mire bent rekedt egy adag levegő a tüdőmben.
- Mennyire ismerem?
- Nagyon. – válaszoltam és rám nézett. Felültem az öléből és csak azon járt az eszem amit mondott. Hogy ismerem és hogy nagyon. Nem ugrott be senki majd a tv-re néztem és Hongki énekelt valamit.
 - Ezt a számot egy nagyon fontos személynek küldöm aki ma nem tudott velünk lenni. – mondta mire Nana elmosolyodott. És itt ugrott be hogy Hongki aki neki tetszik. Mérges lettem,magam sem értem miért de az lette.
- Most mennem kell. – mentem a ajtóhoz és felvettem a kabátom és a cipőm.
- Hova mész? – kérdezte Nana és adta a kulcsot is.
 - Majd beszélünk. – mondtam és nyomtam egy puszit a homlokára,igaz nagyon meg kellet erőltetnem magam de nem akartam hogy észre is vegyen valamit. Mikor haza értem egyenesen a szobámba mentem.
- Beszéltetek?- kérdezte Hongki az ágyon fekve.
- Ja. – válaszoltam kurtán
- És?- faggatott tovább.
- Kiderült hogy valaki tetszik neki. – mondtam mérgesen.
- Na végre. És ki az?- faggatott tovább.
- Te. – mondtam mérgesen és levágtam a pulcsim a földre. Mért vagyok ennyire mérges és dühős. Örülnöm kéne hogy tetszik neki valaki és hogy ismerem is azt a személyt aki neki tetszik. Akkor mért érzem mégis rosszul magam.
- Szerintem te félre értelmeztél valamit. – ült fel az ágyán.
- Miért? Számot is küldtél neki a koncerten. – vágtam oda
- Még szép, nem volt ott. – mondta egyszerűen.
- Ja és az ő szeme meg felcsillant. – mondtam mérgesen
- Még jó hogy, ez a kedvenc száma. – mondta és elmosolyodott majd a telefonját kereste.
 - Most mit csinálsz?– kérdeztem
- Felhívom Nanát. –mondta egyszerűen és kiment a szobából engem ott hagyva, Kedvem lett volna mindent szétverni a szobában.

Hongki powo:
Hogy ez mekkora egy hülye, Nana konkrétan bevallotta mit is érez ez meg azt hiszi belém szerelmes. Komolyan nem értem Nana mit lát benne. Mikor kimentem a szobából felhívtam Nanát.
- Szia. – köszönt bele
- Szia. Mond csak mért hiszi Jonghoon hogy tetszem neked?- tértem a lényegre
- Mi van? –kérdezte Nana
- Ezt hiszi. – mondtam mosolyogva.
- Isten barma. – mondta mire elröhögtem maga.
- Figyelj most készen van, szóval valamit érez de tudod mit most át megyek hozzád és nálad alszom. – mondtam.
- Mi? Minek?- kérdezte
- Mert szerintem így az a hülye is végre rájön hogy mit érez. – mondtam
- De…- kezdett bele
- Semmi de, összebakolok és hamarosan ott vagyok. – mondtam majd bontottam a vonalat. Majd be mentem és elő vettem egy táskát és bele dobáltam pár dolgot.
- Hova mész?- kérdezte Jonghoon a telefonjából felnézve.
- Nanánál alszom. – mondtam semlegesen mire ki kerekedett a szeme.
- Hogy hol?- kérdezte
- Nanánál. – mondtam majd fogtam a cuccom és kimentem,halottam hogy utánam szol de nem érdekelt. Ha ekkora gyökér hogy nem veszi ész mit érez Nana akkor így járt. Beültem a kocsiba és már indultam is Nana lakása felé. Mikor odaértem rohantam is fel az emeletre,becsöngettem és nem kellet sok és már nyílt is az ajtó.
- Szia. – pusziltam meg a homlokát
- Na jó mit keresel itt? – tette csípőre a kezét.
- Ha tudni akarod, féltékennyé teszem Jonghoon-t. – mondtam neki és leültem a kanapéra.
- Hogy mi van?- csukta be az ajtót.
- Mondom,azt hiszi tetszem neked. – röhögtem el magami mire ő lefagyott és csak nézett rám.
- Mi?
- Azt hiszi bejövök neked,mert te mondtad neki hogy tetszik neked valaki és hogy ismeri. Pont akkor küldtem neked a dalt és a szemed meg felcsillant. Ő meg félre értette az egészet. – mondtam neki mire lehuppant mellém.
- Komolyan néha nem tudom felfogni hogy ennyire hülye. – mondta Nana én meg csak mosolyogtam.
- Hát jó lesz ha megszokod, már ha eddig nem szoktad meg. – simogattam meg kicsit a hátát aztán csörgött a telefonja,mosolyogva figyeltem ahogy a telefonjáért nyúl.
- Jonghoon az. – mondta
- Vedd fel. – mondtam neki
- Haló. – vette fel a telefont. 

Love is friendship~Jonghoon 2.rész

Reggel arra keltem hogy valami kisüti a retinám, nem volt valami szép élmény. Szememet dörzsölve ültem fel az ágyamon, magam mellé néztem de már nem volt ott senki. Majd halottam egy kattanást és a hang irányába néztem,de bár ne tetem volna. Eddig a fénytől sült ki a szemem de most mástól, Jonghoon kijött egy nadrágban és felső nélkül a haját törölgetve. Nyeltem egy nagyot mikor megláttam kidolgozott felső testét, arcomat pír öntötte el és lehajtottam a fejem hogy ne lássa piros pozsgás arcom.

- Felébredtél? – ült le mellém és megsimogatta a fejem.

- Ühüm. – bólintottam

- Baj van? – kérdezte

- Öltözz fel. –suttogtam

- Mi?

- Öltözz fel. – mondtam kicsit hangosabban

- Nem akarok. – mondta mire rá kaptam a tekintetem. Nagyon közel volt,nagyon is sőt túl közel.

- Pedig jó lenne. – mondtam halkan

- Láttál már így eddig is, most mért zavar?- kérdezte komolyan de tudtam hogy élvezi.

- Mert csak és kész. – zártam le a vitát

- Akkor sem veszek fel pólót. – feküdt el az ágyon csukott szemmel.

- Akkor ne,de most ne nyisd ki a szemed. –keltem fel mellőle és a szekrényemhez léptem. Levettem a felsőmet és az ágyra dobtam, tudtam hogy engem néz ismertem már annyira. Kivettem egy felsőt és felvettem. Nadrágot nem cseréltem elég volt neki ennyi is. Majd kimentem a konyhába.

Jonghoon powo:

Élveztem ahogy Nana engem néz és zavarba jött. Imádok az idegeivel szórakozni ami az elmúlt időben sokszor sikerül is. De az már nem tetszik hogy ő is az én idegeimen táncol. Igaz mondta hogy ne nyissam ki a szemem de nem bírtam ki, ott állt előttem 5 méterrel egy nadrágban amiben olyan jó feneke van és egy melltartóban. Persze hogy megnézem, melyik férfi ne tenné. Mikor mellém dobta a pólóját össze rezzentem, majd nem sokkal felkapott magára egy felsőt. Kezdtem örülni hogy nadrágot is cserél de nem így lett, rám se nézve ment ki a szobából.

Nana powo:

Kint elkezdtem reggelit csinálni, rántottára gondoltam azért elő vettem pár tojást. Elkezdtem megcsinálni közben a kis dinka is kijött de immáron pólóban, mosolyogva figyeltem ahogy leült a székre és gondolkozik.

- Mikor lesz már kaja asszony?- vert egyet az asztalra, ijedtemben kiesett a kezemből egy tojás. Szikrákat szóró szemmel néztem rá.

- Egy nem vagyok asszony, asszony a barátnőd. Kettő most mész egy felmosóért és feltakarítod. –mondtam neki, láttam hogy nem tetszett neki a válaszom és a kijelentésem de hát ez van. Ne szórakozzon velem. Miután feltörölte a tojást visszavitte a felmosót a helyére és a pultnak dőlt.

- Mi a bajod mostanában? – kérdezte úgy hogy rám sem nézett. Gondolkoztam azon hogy bevallom neki hogy is érzek valójában,de ezt az ötletemet elvetettem.

- Fáradt vagyok mostanában. – hazudtam.

- Akkor jó, már azt hittem rám haragszol. – mondta de hallottam a hangján,hogy nem tetszett neki a válaszom és hogy nem hiszem nekem.

- Gyere kész a reggeli. – mondtam és az asztalra tettem a tányérokat.

- Kösz de nem vagyok éhes. – mondta mogorván.

- Choi Jonghoon most leteszed a kis segged és eszel!.- emeltem fel a hangom mire rám nézett.

- Elment az étvágyam. – mondta

- Mitől?

- Tőled. – mondta a szemembe. Nem hittem a fülemnek, szemeim kikerekedtem és felálltam a helyemről.

- Hogy? –kérdeztem

- Jól hallottad, nem tudom mi van veled mostanában de kezd idegesíteni. Meg most már hazudunk is egymásnak?- vágta a fejemhez.

- Miattad vagyok olyan amilyen, észre sem veszed és úgy bántasz meg engem. Egem aki mindig melletted volt. – mondtam könnyekkel teli szemmel.

- Már abban is kételkedem hogy eddig az igazat mondtad-e. – nézett megvetéssel a rám. Kicsordult egy könnycsepp, majd felé léptem és egy hatalmas pofonnal jutalmaztam.

- Megörültél?- nézett rám nagy szemekkel.

- Takarodj!.- mondtam halkan, arcát fogva nézett rám.

- Nem hallod? Azt mondtam takarodj innen! Látni sem akarlak! Kifelé. – kiabáltam rá ő meg csak nagyokat pislogott. Elkezdtem hozzá vágni a cuccait és kilökdöstem az ajtón. Könnyekkel áztatott arccal csuktam be az ajtót, majd le is rogytam ott helyben és zokogni kezdtem.

Jonghoon powo:

Miután azok a bizonyos szavak elhagyták a szám Nana egy hatalmas pofont adott, égett a pofon helye. Majd elkezdett kilökni az ajtón, miután rám vágta hallottam hogy sírni kezd. Szívem össze szorult mert tudtam hogy ez mind miattam van, utáltam magam mert tudtam hogy miattam sír. Legszívesebben bevertem volna magamnak, vettem egy nagy levegőt és be akartam kopogni de minden bátorságom elinalt. Lelkiismeret furdalással mentem le és bevágtam magam a kocsiba, egészen hazáig meg sem álltam. Mikor beértem becsaptam magam mögött az ajtót jelezve hogy haza értem.

- Na mi volt?- kérdezte Hongki.

- Semmi. – vágtam le a kabátom.

- Na mi van?- kérdezte és leült az egyik fotelbe és engem nézett.

- Hülye voltam. – vágtam le magam az ágyamra.

- Nem újdonság, de most kivételesen mit csináltál?- kérdezte unottan.

- Megbántottam.

- Ahogy eddig?

- Mi eddig sem bántottam meg, de ez most komolyabb. Sírt is miattam. – temettem kezeimbe az arcom.

- Hogy te mekkora egy gyökér vagy. – nézett rám mérgesen

- Tudom jó,nekem sem könnyű. Nem tudom hogy meg bocsát-e valaha is. – néztem a semmibe.

- Remélem hogy nem, és akkor felfogod végre mit hagytál veszni. – vágta oda nekem és kiment a szobából. Fel sem fogtam mit is mondott Hongki egészen addig míg ki nem ment és be nem vágta az ajtót. Márt mondja mindenki hogy egy fasz vagyok?! Nem értem, csak annyit szeretnék hogy Nana bocsásson meg nekem. Nem kell semmi más, szükségem van a legjobb barátomra.

Nana powo:

Nagy nehezen de elmentem a kanapéig. Térdem felhúzva ültem le a kanapéra és csak néztem ki a fejemből,már nem sírtam. Nem tudtam sírni, már csak dühös voltam rá de nagyon. Telefonom csörgésére felkaptam a fejem. Jonghoon volt az, ő hívott. Gondolkoztam hogy mi legyen felvegyem vagy ne, nem vettem fel. Hagytam had csörögjön.