Lélektársak~Vixx Leo (part1)

Minden egy kis ártatlan álommal kezdődött,magam sem gondoltam hogy akár ennek az álomnak bármi jelentése is lehet. Soha nem is gondoltam így.Azt tudtam hogy pár álomnak jelentőse van de nem gondoltam,hogy ennek is.
- Vick gyere kész a reggeli. - kiabált fel anya én meg száguldottam is le.Imádtam anya főztjét,mindig valami újat és finomat csinált.
- Ma mit eszünk?- kérdeztem mosolyogva.
- Amerikai palacsintát juhar sziruppal és teával. - mosolygott rám.
- Akkor a hazai ízek. - nyugtattam meg magam és már faltam is be a tányérom tartalmát.
- Na irány az iskola mert elkésel. - tessékelt kifele az ajtón.
- De nem akarok. - makacsoltam meg magam.
- Hát ide be nem jössz,na irány!- zárt ki anya a házból. A történetbe bele tartózik az is hogy fél vér vagyok és csak nem rég jöttünk vissza Koreába. Apát ide helyezték vissza a munkája miatt,mi meg vele jöttünk mert egy család vagyunk. Apa amcsi anya koreai,és most itt élünk ismét és én mehetek az iskolába ahol mindig kinéznek. Oh ja és igen van egy bátyám de ő is katona,Amerikában.Tehát senki nincs mellettem ilyen téren mint ez a rohadt iskolába menés. Morogva tettem a fülembe a fülhalgatóm  és indultam el az iskola felé,mikor oda értem egyenesen az osztályomba mentem és ott is a helyemre ültem. Senki nem vett figyelembe de ez volt még a jobbik eset, ha észre vettek akkor csak piszkáltak. Csendben vettem elő a könyvemet és kezdtem olvasni mikor valaki kikapta a kezemből.
- Nézzük csak mit olvas a mi drága Vicktoriánk!- kiáltott fel mire mindenki körénk gyűlt. De ezt most benézte mert hiába nézte nem értette.
- Előbb meg kéne tanulnod angolul aztán vedd el mások könyvét. - vettem vissza tőle mire az osztály nagy része húzni kezdett,kedves barátosném pedig megsemmisülve ment a helyére. Megvédeni megvédem magam de nem mindig van hozzá kedvem,meg nem akarok arra a szintre süllyedni ahol ő van.
- Nem vagy semmi Vick. - veregette meg a vállam Sora. Ő volt az egyetlen barátnőm ebben az osztályban,ő is félvér volt csak az ő apja japán volt. Talán azért is értettük megy egymást annyira mert ő is azon ment keresztül mint én.
- Nem hagyom magam. - vontam vállat és vissza fordultam mert bejött a tanár és kezdődhetett is az óra.
- Gyereke ma jön egy új tag az osztályba. - tapsolt kettőt hogy mindenki figyeljen. - Gyere be fiam. - szólt az ofő és már jött is az új tanuló. -Mutatkozz be kérlek.
- Jung TaekWoon vagyok,örvendek a találkozásnak. - hajolt meg.
- Ott hátul van is egy hely,ott lesz a te helyed. - mutatott rám az ofő,mikor mellém ült le akkor néztem meg igazán. Majdnem lefordultam a székemről,levegőt sem vettem meglepettségemben. Ő volt az aki az álmaimban szerepelt.
- Örülök a szerencsének Vicktoria. - mosolygott rám.
- Honnan..?- kezdtem bele a mondatomba de félbe szakított.
- A névtábládra van írva. - mondta egyszerűen,de én még mindig meg voltam lepve azt sem halottam hogy a tanár engem szolit fel. Mikor persze mondtam hogy nem tudom hol tartunk páran beszóltak amolyan „erre csak számítani lehetett” meg „hú de elcsavarták a fejét” és a többi ilyesmi beszólás. Csendben ültem le,de legszívesebben az összeset fejbe vertem volna. Kicsöngetéskor mindenki megrohamozta az új tanulót ezért Sora és én úgy döntöttünk hogy inkább felmegyünk a tetőre.
- Na mi van mért bámultad olyan feltűnően?Csak nem bejön?- mosolygott rám barátnőm a korlátnak dőlve.
- Nem fogod elhinni,de vele álmodtam. És még életemben nem láttam őt ezelőtt.- mondtam és közben a padon ülve néztem a felsőket.
- Ez tök romantikus. - pattant mellém Sora.
- Szerintem meg ijesztő. - néztem rá komolyan de láttam rajta hogy nem érti. - Most képzeld el hogy valaki olyannal álmodsz akit nem is láttál még az életben,aztán meg jön egy új diák aki pont olyan mint ő. - mondtam kicsit idegesen a kelleténél.
- Jó nyugi,most már vissza kéne mennünk. - kelt fel mikor hallotta a csengő hangját. Morogva keltem fel én is a padról és utána mentem,még mindig azon a rohadt álmon járt az eszem,de az a baj hogy  a részletekre nem emlékszem csak az ő arcára. De mit is mondott mi a neve?
- Vick gyere már!- fogta meg a karom Sora és húzott maga után.
- Megvan Leo!- kiáltottam fel mire újonnan jött osztálytársam megfordult és felém nézett.
- Szóltál?- jött oda hozzám,Sora persze azonnal elengedte a kezem és a terembe iszkolt.
- Leo a neved?- vontam fel a szemöldököm.
- Csak becenév. - vont vállat.
- Oké én megörültem. - mentem el mellette és közben a homlokom csapkodtam. Ő csendben követett a terembe és a helyére ülve nézte a tanárt. Hirtelen nagyon fáradtnak éreztem magam,felállítottam a könyvem és elfeküdtem a padon. Pillanatok alatt el is aludtam. Megint egy álomba csöppentem, egy mező közepén állt egy alak én pedig felé mentem. Mikor közelebb értem hozzá felismertem hogy egy férfi felé megyek,és amint a háta mögé értem megkocogtattam a vállát,lassan felém fordult és nem hittem a szememnek.
- Te?Megint?- kérdeztem hisztérikusan.
- Én is örülök hogy látlak. - mosolygott rám és közelebb lépett hozzám,keze közé fogta az arcom. A vérem csak úgy száguldozott az ereimben,egyre közelebb és közelebb hajolt hozzám. Már épp megcsókolt volna mire én felriadtam.
- Miss Vicktoria kisasszony örülök hogy felébredt. - mordult rám a tanár. Mélyen meghajoltam és a székem vissza állítva helyet foglaltam rá,oldalra néztem és láttam hogy padtársam is alszik. Pár pillanat múlva azonban felébredt és rám nézett,egyenesen a szemembe. Nem tudtam kiolvasni semmit sem a szeméből,mire végre megszólaltam volna a csengő szólalt meg helyettem. Padtársam azonnal fel is pattant a helyéről és kiment az osztályból,össze szedtem minden bátorságom és utána mentem. Meg sem állt a tetőig,ott kivágta az ajtót úgy ment ki,utána mentem oda is. Mikor kiértem nem láttam sehol,elindultam a másik irányba és ott láttam meg,a korlátnak támaszkodva és egyenesen engem nézett.
- Mért van az hogy ismét veled álmodtam? Úgy kérdeztem mintha tudná rá a választ.
„- Vick hogy lehetsz ekkora hülye?Honnan a fenéből tudná?”-korholtam magam gondoltaimban.
- Mert olyan jóképű vagyok. - mondta sejtelmesen.
- El ne szállj magadtól. - álltam mellé és néztem a távolba.
- Pontosan mit is álmodtál rólam?- kérdezte. Ahogy vissza gondoltam mit is álmodtam a szívem újra zakatolni kezdett.
- Se-semmi olyat. - dadogtam zavaromban és kicsit elfordultam,hogy ne lássa az arcom. Nem is értem pontosan mi a fenét is akartam tőle? Mégis honnan a francból tudná hogy mért álmodom vele,még magam sem tudom. Kész agyrém ez az égész.
- Tudod azt mondják az álmoknak jelentésük van,ha valakivel álmodunk. - fordult kicsit felém.
- És ugyan mi?- néztem rá hülyén. Elmosolyodott és ellökte magát a korláttól,felém nyújtotta a kezét,gondolkodni kezdtem hogy mit is akar pontosan. De mikor látta hogy nem fogom meg a kezét,kezem után nyúlt és ő fogta meg. Egész testemet átjárta valami bizsergető érzés,szavakkal nem lehet elmondani mit éreztem akkor. Közelebb lépett hozzám és megsimította az arcom a másik kezével,rám mosolygott.
- Te vagy a társam. A lélektársam vagy.- mondta komolyan mire én köpni nyelni nem tudtam.
- Hogy a mid?- kérdeztem meglepetten.
- Te vagy a társam. Tudod a mi fajtánk nagyon ritkán találják meg a társukat,valakiknek egy életen át kell keresniük. De te most itt vagy,végre megtaláltalak. - húzott közel magához és ölelt át. Ellöktem magamtól és távolabb mentem tőle.
- Ha ez a bevált csajozós szöveged,akkor most mondom hogy nálam ez nem jön be. - mentem el mellette.
- Komolyan mondtam amit mondtam,mit gondolsz mért én szereplek az álmaidban?Mert a lelkünk összetartozik,ketten vagyunk egyek. - kapott a kezem után,és maga elé fordított.
- Engedj el!- löktem el magamtól újra és vissza szaladtam az osztályba a cuccaimért és haza felé vettem az utam. Mikor haza értem egyel több cipő volt az ajtóban mint szokott.
- Anya ki van itt nálunk?- mentem a nappaliba mikor megláttam TaekWoon,lefagytam és csak álltam az ajtóban és néztem a vendégünket. Mikor meglátott felállt és rám mosolygott.
-Te mit keresel itt?- kérdeztem nem igazán kedvesen.
- Hozzád jöttem. - mondta teljesen komoly arccal.
- Mi lenne ha felmennétek a szobádba Vick. - mosolygott rám anyu és már tolt is fel a lépcsőn minket. Morogva nyitottam ki a szobám ajtaját és beengedtem és utána mentem én is.
- Szép szobád van. - nézett körbe a szobámba.
- várj meg átöltözöm. - vettem fel a ruháim a székemről és a fürdőbe mentem,gyorsan átöltöztem és visszamentem a szobámba. Taekwoon az ágyamon ült,mikor meglátott látványosan végig nézett rajtam. Egy rövidnadrág és egy fekete trikó volt rajtam,leültem a székemre és keresztbe tettem a lábaim.
- Minek is jöttél ide pontosan,vagy várj is csak. Honnan tudod hogy itt lakok?- kérdeztem,mire elmosolyodott.
- Már mondtam a lélektársam vagy,érzem,hogy hol vagy. - feküdt el az ágyamon.
- Én ezt nem értem. - feküdtem mellé az ágyamon.
- Mit nem értesz?- fordult oldalra hogy lásson.
- Hát ezt a lélektárs izét. - mondtam ki ami először az eszembe jutott.
- Minden embernek van egy társa,de mi kicsit mások vagyunk. Nekünk sokkal nehezebb megtalálni a társunkat mint a többi embernek. - mondta komolyan és szem rebbenés nélkül.
- Miben vagytok...- kezdtem bele de láttam hogy néz. - vagyunk mások?- tettem fel a következő kérdésem.
- Nem vettél észre magadon valamit?Amiben másabb vagy mint a többiek?- kérdezte.
- Őhhhm félvér vagyok.- mutattam magamra mintha ez nem lenne egyértelmű.
- És így vagy olyan eszeveszetten gyönyörű.- simogatta meg az arcom,mire én teljesen zavarba jöttem.
- Lassan mennem kell. - ült fel és engem is magával húzott,megsimogatta az arcom és elengedett.
- Nem kell kijönnöd velem,kitalálok. - tolt vissza a szobámba. - reggel érted jövök kocsival,várj meg. - adott egy puszit a homlokomra a szívem meg kihagyott egy ütemet. Hihetetlenül dobogó szívvel mentem el fürdeni majd aludni.
Reggel az órámra keltem fel,vagyis mielőtt csörgött volna már fent voltam. Gyorsan megreggeliztem,felöltöztem és elvégeztem minden teendőm a fürdőben is. Elköszöntem anyától és már mentem is a suliba,vagyis akartam de a ház előtt állt egy fekete kocsi és annak neki támaszkodva Taekwoon figyelt engem. Mellé léptem és csak néztem.
- Jó reggelt. - köszönt először és kinyitotta nekem az ajtót,vonakodva de beültem a kocsiba.
- Neked is jó reggelt. - köszöntem én is neki mikor már beült mellém.
- Nos álmodtál valamit?- kérdezte mire engem kirázott a hideg is,és el is sápadtam.
- Ami azt illeti igen. - mondtam mire lefékezett és leparkolt a suli közelében.
- Mit álmodtál?- kérdezte komolyan és közben az egyik kezem fogta meg.
- Nem is tudom,tiszta hülyeség az egész. - próbáltam elterelni a gondolataim az álomról.
- Vick én itt vagyok,mond el mit álmodtál hogy segíteni tudjak. - próbálkozott még mindig.
- Nem is tudom. - sóhajtottam fel,de ő biztatóan megsimogatta a kezem. - Volt egy férfi és egy nő,nem tudom kik voltak. Felém jöttem és beszéltek valamit,mikor közelebb értek láttam hogy egy fegyver van náluk,de nem engem akartak. Valaki mást aki mögöttem volt,kímélet nélkül megölték. - sírtam el magam.
- Semmi baj. - ölelt magához a kocsiban és próbált nyugtatni.
- De mért álmodok ilyeneket?- sírtam még mindig és kapaszkodtam az egyenruhájába.
- Előre látod mi fog történi. Minél többet álmodsz annál többet tudsz meg,és ha már jobb vagy benne akkor is időt és a pontos helyet is meg tudod mondani. - mondta és közben még mindig a hátam simogatta.
- Hogy min?- sipogtam.
- A képességed,te a jövőt látod előre. - törölte le a könnyeim arcomról.
- És neked?- sipogtam.
- Én kicsit erősebb vagyok mint az átlag,több a képességem. - mosolygott rám. - Ezt is elmondom,de most mennünk kell mert elkésünk. - indította el megint a kocsit és a suliig meg sem állt. Mikor kiszálltunk mindenki minket nézett,az nem volt elég hogy Taekwoon az új diák de még piszok helyes is,erre velem a félvérrel sétál be a suli kapuján miután kiszállt a kocsiból. Jó kis kombó ez korán reggel az én szívemnek.
- Mi lenne ha Leo-nak hívnál?-kérdezte és közben elvette tőlem a táskám hogy ő vigye.
- Miért?- kérdeztem és a táskámért nyúltam de csak ellökte a kezem és azt is a vállára vette.
- Mert így csak te hívsz,ja és gondolatban is tudunk beszélni. - kacsintott rám mire megtorpantam.
- Te belátsz a fejembe?- sikoltottam majdnem fel.
- Csak ha akarok,és ha megengeded. - nyugtatott meg.
- Ohhh akkor jó. - sóhajtottam fel.
- Na gyere. - fogta meg a kezem és húzott a terembe,persze ott mindenki minket nézett,vagyis inkább a kezünket. Próbáltam elhúzni a kezem de nem engedte,leült a helyére és engem is lehúzott az én helyemre.
- Mindenki minket néz. -suttogtam neki.
- Nem érdekel. - fogta szorosabban a kezem,barátnőm is csak nézett de nem jött oda hozzánk.
- Engem viszont igen. -rúgtam meg a lábát mire elengedte a kezem,gyorsan barátnőm mellé ültem.
- Mi van veled és vele?- kérdezte Sora mosolyogva.
- Semmi komolyan. - néztem hátra a vállam felett,ő még mindig engem nézett.
- Aha értem én. - kacsintott rám nevetve. Nem tudtam vissza vágni mert a helyemre kellett iszkolnom,mert elkezdődött az óra. Egész órán engem piszkált a kedves padtársam,vagy a kezem fogta meg vagy lökődött. Óra végén felpattantam a helyemről és őt is felrángattam.
- Gyere utánam. - néztem rá mérgesen,ő csak kuncogott és utánam jött.
- Mit szeretnél?- kérdezte szórakozottan.
- Azt hogy fejezd be ezt az egészet!- ripakodtam rá.
- Mit?- kérdezett vissza azonnal.
- Hát ezt,ezt mind. A kézfogást és mindent. Én ezt nem értem. Két napja ismerlek de az életem a feje tetejére állt. Azt mondod amit az álmaimban látok meg fognak történni,meg hogy a lélektársad vagy mid vagyok. Ez nekem sok,vissza akarom kapni az életem ami két nappal ezelőtt volt. - mondtam el egy szuszra az egészet.
- Vick,hidd el mindennek oka van,és nem hiszem hogy az a legjobb élet ha folyton piszkálnak mert nem vagy teljesen koreai. És az hogy az álmaid be fognak teljesülni arról se én se te nem tehetünk. De arról viszont igen hogy segítsük azt akivel ez történne. És az hogy menjek el nélküled,nos az lehetetlen. - tárta szét a karjait mintha ezzel mindent megmagyarázott volna.
- Mi az hogy lehetetlen? Olyan egyszerű mint ahogy ide jöttél. - mondtam,de abban a pillanatban meg is bántam.
- Mert kellesz nekem. - lépett közelebb hozzám én pedig léptem hátrébb,de a fal megállított. - Most hogy megtaláltalak nem hagylak elveszni,még az életem árán sem. - jött még közelebb. Lágy csókot lehelt az arcomra és szorosan megölelt.
- Nem kapok levegőt. - veregettem meg kicsit a hátát de semmi váltózás nem történet. - Leo megfulladok. - mondtam mire azonnal gyengült a szorítása.
- Végre kimondtad. - puszilt bele a nyakamba,engem meg a hideg is kirázott. Aztán olyan történt amire én sem számítottam,olyan volt mintha egy másik világban lettünk volna. Csak mi ketten voltunk ott,senki más. Eltoltam magamtól hogy körbe tudjak nézni,Leo megfogta a kezem és közben ő is körbe fordult.
- hol vagyunk?- kérdeztem félve a választól.
- Nem tudom. - adta meg a választ amitől én magam is féltem.
- Remek. - röhögtem fel hisztérikusan. Leo épp szólni akart valamit de elénk jött két ember,a felismerés villáma csapott belém mikor felismertem azt a két embert. Elkezdtem remegni amit Leo észre is vett,elém lépett és magam mögé tolt.
- Ők voltak azok?- kérdezte de a szája nem mozgott,kellet pár pillanat mire felfogtam hogy gondolatban szólt hozzám.
- Igen.- válaszoltam én is ugyan úgy ahogy ő beszélt hozzám.
- Hát végre eljöttetek. - köszöntött minket a nő.
- Hol vagyunk?-kérdezte Leo minden félelem nélkül.
- Fiam nyugodj meg,itt nem eshet bajotok. Biztonságban vagytok.- válaszolt a férfi.
- Nem ez volt a kérdésem. - mordult fel Leo.
- Egy másik világban ha úgy tetszik,én csináltam. - mosolygott a nő boldogan.
- Értem tehát maga világokat teremt és ön?-nézett Leo a férfire.
- Azzal még vérnék hogy megmutassam. - mosolygott,de szerintem nem őszinte mosoly volt.
- Gyertek velünk,egyetek. - mondta a nő de én megszorítottam Leo kezét.
- Nekünk most nem alkalmas. - mondta Leo.
- Akkor majd máskor. - csettintett egyet a nő és ismét a tetőn találtuk magunkat.
-Ez mégis mi a fene volt?- estem neki Leonak azonnal.
- Vick nem tudom,de rossz érzésem van ezzel kapcsolatban,megkérdeztem a szüleim erről az egészről. Átjössz vacsorára?- váltott témát azonnal.
- Nem hiszem. - passzoltam azonnal.
- De jönnöd kell,kérlek. - nézett rám kiskutya szemekkel.
- Rendben.- adtam de a derekam és mentünk vissza a terembe. Csendben leültünk mert már ment 2 perce az óra de a tanár nem vett észre minket. A nap gyorsan elment én én gyomor görcsben ültem a kocsiban és írtam egy sms-t anyának,hogy egy barátomnál vacsorázok és hogy később megyek haza. Egy nagy ház előtt állt meg, vagyis egy hatalmas  ház előtt hogy pontosítsak.
- A családom kicsit örült a maga módján,de szerethetőek. Előre is bocsánat. - sóhajtott fel aggodalmasan,majd kiszállt a kocsiból és nekem is ajtót nyitott. Mire az ajtóhoz értünk volna már ki is nyílt és egy nő ugrott a nyakamba,lefagytam és Leora néztem aki a fejét fogta.
- Anya kérlek enged már el,megijeszted. - szólalt fel Leo mire az anyukája nevetve elengedett és megfogta a vállaim.
- De hát már olyan nagyon vártam. - mondta kedvesen és meg puszitl.
- Asszony hagyd a lányt beljebb jönni. - mosolygott rám egy férfi,gondolom ő leo apukája.
- Oh igaz is gyere beljebb. - húzott be a kezemnél fogva,félve néztem vissza Leora akinél ugyan azt láttam mint magamon véltem fel. Leültetett egy kanapéra hol még mellettem ült két fiú,feszengve ültem ott és csak néztem magam elé. Valaki mellém huppant és megfogta a kezem.
- Nyugi nem eszünk meg. - kuncogott Leo én meg csak ránéztem és mosolyogva megkönyököltem.
- Valaki nagyon vicces. - morogtam.
- Te vagy a bátyám lélektársa?- kérdezte a mellettem ülő fiú.
- Igen ő,tehát a szemed leveszed róla. - válaszolt helyettem Leo.
- Anya Leo nem marad meg,fenyeget. - kiabált ki az előbbi srác mellőlem a konyhába.
- Fiúk ne veszekedjetek,mert megjárjátok. - lépett ki a konyhából az anyjuk egy főzőkanállal a kezében.
- Anya leég a kaja. - szólalt fel a másik srác a kanapéról mire az anyjuk már futott is vissza.
- Már mindegy. - sóhajtott fel és lapozott egyet a könyvében,én meg csak ültem és néztem tovább őket.
- Hongbin csak a tényeket mondta anyának,legtöbbször leégetni a vacsorát. - mondta és közben a könyvet lapozó srácra mutatott. - És ez a kis mitugrász pedig Hyuk. - mondta mire a másik felmordult és egy almát repített neki Leonak.
- ezt most inkább nem kérdezem meg. - mondtam hangosan hogy biztosra menjek,hogy kimondtam. Leo csak nevetett és megsimogatta a kezem.
- Oké rendelünk pizzát. - jött ki Leo anyukája és apja a konyhából,előbbi mérges volt az utóbbi pedig jót szórakozott az egészen.
- Meg úsztunk. - fújta ki magát mellettem Hyuk,mire az anyjuk rá sandított ő pedig fülét farkét behúzta és meglapult a kanapén. Mire megjött a pizza már mindenki beszélgetett,Leo elment az apjával valahova én pedig maradtam az anyjával és a két testvérével.
- Ohh még be sem mutatkoztam,Bomin vagyok. - mosolygott rám.
- Örvendek. - mosolyogtam vissza.
- Victoria igaz?- kérdezte Hongbin.
- Igen. - mosolyogtam rá.
- Nem igazán koreai név. - jegyezte meg mire az anyja fejbe verte.
- Igen,mert nem itt születtem hanem Amerikába. Pár éve költöztünk vissza,mert apát ide helyezték. - mondtam kicsit szomorúan.
- Nem tetszik itt?- kérdezte Bomin.
- Nem az,csak még nem szoktam meg. - mondtam.
- Mióta éltek itt?- kérdezte Hyuk.
- Két éve. - mondtam mire Hongbin majdnem megfulladt az ivásban.
- Két éve és nem szoktad meg?- akadt ki és közben hülyén nézett rám.
- Hát ha nem vetted volna még észre akkor elmondanám hogy félvér vagyok. És tudod amúgy sem akartam ide jönni,nekem meg volt ott az életem. Erre egy olyan helyre kellet jönnöm amiről nem tudtam semmit,és még el sem fogadnak mert nem vagyok koreai. Szerintem így te sem szoktad volna meg. - mondta kímélet nélkül,ő pedig csak fészkelődött a helyén.
- Jól megmondtad neki. - pacsizott le velem Hyuk,félve néztem Bomin-re aki kedvesen mosolygott.
- Ne hagyd magad,tedd is helyre őket. - kacsintott rám.
- Lassan haza viszlek. - tűnt fel mellettem Leo hirtelen engem meg a szívroham kerülgetett. Mérgesen néztem fel rá,ő pedig csak mosolygott és felhúzott a kanapéról.
- Már mentek is?- kérdezte Bomin.
- Későre jár,és nem akarom hogy a szülei aggódjanak. - mondta Leo és megfogta a kezem és már vezetett is ki a házból.
- El kéne köszönnöm nem? -kérdeztem és közben hátra felé néztem. Mosolyogva integettek nekem és ezt én is viszonoztam.
- Leo mi az a nagy sietség?- kérdeztem mire megtorpant és a kocsinak nyomott.
- Az álmodban ki volt az a fiú az álmodban?- kérdezte.
- Nem tudom. - válaszoltam félve.
- Gondolkozz.- ripakodott rám.
- Leo megijesztesz. - mondtam félve mire kapcsolt és megenyhül.
- Jézusom,ne haragudj,nem akartalak megijeszteni. - hajtotta a fejét a vállamra. - Csak félek hogy ki az,félek hogy lehet valamelyik testvérem az akit láttál. - suttogta. Nem tudtam mit tegyek,még nagyon új nekem ez a lélektársas izé,de azt tudtam hogy most szüksége van rám. Átöleltem és simogattam a hátát,hogy megnyugodjon. Kellet pár perc mire megnyugodott és felegyenesedett,mélyen a szemembe nézett és kezei közé fogta az arcom.
- Nem is tudom mi lenne velem nélküled,én nagyszájú hercegnőm. - mosolygott rám kedvesen és egy puszit nyomott az arcomra,de én mégis többre számítottam?Mire számítottam? Oké nekem teljesen el ment az eszem,már magamon sem igazodom ki.
Beültünk a kocsiba és meg sem állt a házunkig,ott kiszálltunk és megálltam a kapuban.
- Köszönöm hogy haza hoztál. - mosolyogtam rá.
- Igazán nincs mit,de ki az a férfi aki meg akar ölni a szemével?- kérdezte Leo mire az ablakba néztem. Mosolyogva futottam be és a konyhába apa nyakába ugrottam.
- Mi lenne ha a lovagodat is behívnád. - puszilt meg apa mire bólintottam és kimentem az említett személyért.
- Ha te is rám zúdítottad a családod úgy fer ha én is ezt teszem. - kacsintottam rá és a ház felé löktem.
- Apád mit dolgozik?- kérdezte Leo.
- Katona,vagyis őrmester vagy mit tudom én. - mosolyogtam rá.
- Ezt jó tudni. - mondta mire kinevettem,apa a nappaliban ült és mikor meglátta vendégem felállt és vigyázba vágta magát.
- Tisztelegj kadét!- mondta a megszokott emelt hangon,Leo azonnal vigyázba vágta magát,mit meg csak mosolyogtunk anyával.
- Őrmester,szólni kívánok. - léptem mellé mire rám nézett.
- Pihenj katona. - mondta mire majdnem elnevettem magam.
- Nos Taekwoon csak haza hozott,mert volt olyan kedves és meghívott hozzájuk vacsorára. A szülei is ott voltak és a két testvére is,tehát nem voltunk egyedül és nem tett semmit sem. - mondtam el egy szuszra apának mire kicsit megenyhült.
- Akkor leléphetsz. - mondta nekem én meg csak elvigyorodtam és megfogtam Leo karját és kihúztam a kertbe,ott leültünk a hintaágyra és néztem a csillagokat.
- Nem semmi az apád. - mondta Leo halkan.
- Ohh ez semmi. Láttad volna Amerikában mikor bemutattam neki a barátaimat. - nevettem el magam.
- Mért mit csinált?- kérdezte.
- Kiképezte őket,mert szerintük nyikhajok voltak. - nevettem el magam.
- Uhh én még akkor jól jártam. - mondta mire mosolyogva meglöktem. Rém nézett és megfogta a kezem. - Bár ha az kell hogy az apád elfogadjon akkor még bele is megyek hogy kiképezzen. - mosolygott rám,nekem meg pír szökött az arcomra.
- Ne ilyen hangosan,meghallja és még komolyan is veszi. - mondtam és közben a kezünket néztem. Államnál fogva felemelte az arcom és a szemembe nézett,lassan közeledni kezdett az arcával. Óvatosan nyomott egy apró puszit az ajkaimra majd el is vált tőlük.
- Most megyek,mert ha maradnék nem bírnám vissza fogni magam,reggel jövök érted. - nyomott egy puszit a fejemre és kiment a kerti kapunk. Miután elment örülten dobogó szívvel mentem be a nappaliba ahol apa és anya néztek mosolyogva.
- Kicsik kicsit piros az arcod. - kacsintott rám anya.
- Mert melegem van. - habogtam össze-vissza.
- Meghiszem én azt. - vágta rá apa és mellette megveregette a kanapét. Nyögvenyelősen de mellé ültem és vártam a csodára vagy mire. Átölelte a vállam és anyáét is.
- Remélem tudjátok hogy ti vagyok az én nagy kincsem. - mondta apa mire anyával csak mosolyogtunk és adtunk egy-egy puszit apának. Este még beszélgettünk egy kicsit de engem száműztek a szobámba mert holnap iskola volt. Az éjjel megint rám tört egy álom,ismét egy mezőn voltam de éjszaka volt. Most egyes egyedül voltam,elindultam az erdőbe hogy ott hátha találok valakit,farkasok hangját halottam minden irányból. Félve fordultam hátra és a félelmem beigazolódott,egy farkas falka állt mögöttem és vicsorogtak rám. A vér is meghűlt az ereimben,épp nekem akartak támadni mikor valaki megrázott és felkeltem. Leo nézett vissza rám aggodalmaskodó szemekkel.
- Jól vagy?- kérdezte gyengéden,nem válaszoltam csak a karjaiba vetettem magam és tovább remegtem a félelemtől. Nem tudtam hogy került oda mellém,nem érdekelt hogy jutott be a házba,csak az érdekelt hogy most itt van mellettem és megmentetett a farkasoktól. Mellém feküdt és a karjai között tartott,vagy fél óra telt el mire a remegésem abba maradt. Akkor vettem észre hogy hogy is fekszem,hogy kin és hogy én akin fekszem nincs rajta felső. Lassan el távolodtam tőle és rá néztem,kedvesen és aggódva nézett vissza rám.
- Mit álmodtál?- kérdezte megtörve a csendet.
- Farkasok támadtak meg. - mondtam halkan.
- Akarod hogy itt maradjak?- kérdezte mire kikerekedett a szemem és a szívem gyorsabban kezdett el verni. Nem tudtam mit válaszoljak,ha apa vagy anya rám néznek és itt találják mind ketten bajban leszünk,de nagyon nagy bajban.
- Nem hiszem hogy jó ötlet lenne. - válaszoltam halkan.
- Nyugalom,ha jönne is valaki akkora eltűnnék. - nyugtatott meg és kitárta a takarót hogy bújjak be alá. Vonakodva ugyan de bebújtam alá,Leo fejem alá dugta a kezét és szorosan magához húzott. Megnyugtató volt a közelsége,nem is kellet sok és már vissza is aludtam. Reggel az órám csörgésére keltem vagyis keltük fel. Leo engem átkarolva aludt.
- Kapcsold ki. - morogta rekedtes hangon és még jobban hozzám bújt. Mosolyogva kapcsoltam le az órát és néztem az arcát,már amennyire azt látni hagyta. Pár perccel később mocorogni kezdett és a hátam simogatta.
- Lassan mennem kell,de jövök érted. - nyitotta ki a szemeit és rám nézett.
- Rendben,de hogy fogsz haza jutni?- kérdeztem,rám mosolygott és kacsintott is.
- Nem nehéz ne félj,de most megyek,apád mindjárt benéz hozzád. - közelebb hajolt és egy puszit nyomott a homlokomra,csettintett egyet és már el is tűnt. Fel sem fogtam mit láttam mikor apa nyitott be a szobámba.
- Körletszemle kadét!- kiáltotta el magát mire én válaszul egy párnát hajítottam felé,ügyesen kitért előle és már vissza is dobta.
- Anya apa terrorizál korán reggel!-kiabáltam le mire anya morogva jött fel.
- Hagyd már azt a lányt,irány reggelizni katona!- emelte fel anya a hangját mire apa vigyázba vágta magát és tisztelgett,majd lement reggelizni. Mosolyogva néztem utánuk és gyorsan én is rendbe tettem magam. Reggeli után már iszkoltam is ki a házból és  Taekwoon már ott állt a kocsinak dőlve. Kihagyott egy ütemet a szívem,hogy lehet hogy neki ilyen jól áll ez a rohadt egyenruha? Megráztam a fejem és elé álltam.
- Hogy csináltad azt?- kérdeztem,mosolyogva kinyitotta nekem a kocsi ajtót.
- Ez az egyik képességem. - kacsintott rám és becsukta utánam a kocsi ajtót.
- És még van?- kerekedett el a szemem.
- Van. Rohadtul helyes vagyok. - mondta és közben beindította a kocsit,belőlem meg kitört a nevetés.
- Ezt azért ne könyveld el magadban. - szóltam be neki mire felém fordult.
- Te is tudod hogy így van. - simogatta meg az arcom és fordult vissza fordult és vezetett tovább. Sulihoz érve kiszálltunk a kocsiból és most hagyta,hogy vigyem a táskám. A terem előtt Sora várt,teljesen be volt zsongva ahogy elnéztem.
- Nem fogod elhinni de egy olyan helyes pasi iratkozott át hozzánk,és a legjobb hogy a mi osztályunkba tették be. - rángatta meg a kezem és közben Leo elvette a táskám és egy sző nélkül bevitte Sorát kikerülve.
- Igen?- kérdeztem mosolyogva,barátnőm nem mindig van így bezsongva csak akkor ha tetszik neki az illető.
- Ohh jut is eszembe mi van turbékoló galambok. - mosolygott rám és emelgette a szemöldökét.
- Semmi,mi lenne?- kérdeztem
- Aha és tegnap azért nem tudtam veled beszélni mert sok volt a leckéd mi?Anyud mondta ám hogy nálatok volt tegnap és előtte meg te voltál náluk. Komolyan mi van köztetek?- kérdezte türelmetlenül.
- Nem tudom. - mondtam és mentem be a terembe. Azt még sem mondhatom el neki amit nekem Leo mondott. Kész hülyének nézne,amit el is fogadnék mert én is hülyének érzem magam. A terembe belépve rögtön ki is szúrtam az új tanulót,Leoval beszélgetett és a helyemen ült. Lassan oda tipegtem barátnőmmel karöltve és megálltam a padom mellet.
- Ne haragudj de ez az én helyem. - mondtam kedvesen.
- Aha oké. - válaszolt flegmán. Vettem egy mély levegőt és Leora néztem aki pedig rám,észre vehette hogy lassan robbanok.
- Haver enged a helyére. - mondta komolyan,mire a srác morogva felkelt és rám nézett.
- Haver nem is mondtad hogy ilyen dögös a kicsike.- fogta meg a hajam,én meg álltam ott mint egy fa darab.
- Most le veszed róla a szemed. - válaszolta ellent mondást nem tűrően,mire a srác ránézett majd elengedett. Leültem a helyemre és feszengve néztem barátnőmre aki mintha mérges lett volna rám,majd az új srácra terelődött a figyelme.
- Ki ez?- suttogtam Leo-nak.
- Olyan mint te meg én,a társát keresi. - válaszolta ugyan olyan halkan. - Téged is meg fog környékezni,de ne félj nem vesz el tőlem. - kacsintott rám mire én megütöttem.
- Nem vagyok a tulajdonod. - mordultam rá mire átkarolta a vállam és magához húzott,apró puszit nyomott a homlokomra. Aminek mindenki a tanúja volt,mondanom sem kell hogy eddig bírtuk rejtegetni a kapcsolatunkat vagy minket. Megrohamoztak minket és mindenféle kérdéseket tettek fel,de szerencsénkre a tanár bejött ezért mindenki a helyére ült. Mérgesen néztem Leora de ő nagyon jól szórakozott az egészem.
- Egy újabb diák érkezett az osztályunkba,kérlek fáradj ki és mutatkozz be. - szólt a tanár mire az említett kiment a tanári asztal mellé.
- Kim Won Shik a nevem,de nyugodtan hívjatok Ravinak. - mondta és meghajolt majd vissza ült Sora mellé,aki persze mosolyogva pislogott rá. Egész órán a tanárra figyeltem mert kövi héten dolgozatot írunk,de Leo tök nyugodtan aludt mellette. A csengőre ébredt fel majd a kezemnél fogva húzott ki a teremből és a tető felé vette az irányt. Kiérve utánunk bezárta az ajtót.
- Most szólok hogy később ne keljen. - fordított magával szemben. - Te vagy a mindenem,nem érdekel ki mit mond vagy tesz,tudom hogy te vagy a társam érzem. Még az életem is odaadnám hogy te biztonságban élj. - mondta én meg köpni nyelni nem tudtam.
- Mért mondod most ezt nekem?Megijesztesz Leo. - vallottam be őszintén.
- Csak akarom hogy tudd,érted bármire képes vagyok. - simogatta meg az arcom a kezével,kezére tettem a kezem és felnéztem rá.
- Tudom. - suttogtam.
- Szeretlek. - suttogta közel az ajkaimtól,aztán rájuk tapadt. Gyengéd csók volt amit azonnal viszonoztam is,nyaka köré fontam karom és lábujj hegyre álltam,ő derekamat átkarolva tartott szorosan magánál. Lassan váltunk el egymástól,én a cipőnket kezdem el nézni zavaromban,Leo kezével felemelte az arcom és a szemebe nézett. A szemei csak úgy csillogtak és lefogadom az enyém is csilloghatott,rám mosolygott.
- Az enyém vagy. - kapott fel hirtelen és pörgetett meg a levegőben,a meglepődöttség miatt felsikítottam és a vállaiba kapaszkodva nevettem el magam.
- Meg kell védened. - mondtam mikor már letett.
- Más választásom van?- incselkedett.
- Öhhm nincs. - bújtam hozz.
- Na a gerle pár is meg van. - jött egy hang a hátam mögül.
- Mit akarsz?- kérdezte Taekwoon engem el nem engedve.
- Vick nem gondolkodtál el még azon hogy miért jelent meg Leo olyan hirtelen a közeledben?Hogy mért érzed azt amit?Mért érzed magad üresnek ha nincs melletted?- jöttek a kérdések amiket nem értettem egyáltalán.
- Nem érzem üresnek magam.-válaszoltam. - Az érzéseimhez pedig semmi köze. - mondtam mire Ravi felnevetett.
- Az egyik képessége az hogy tudja irányítani,ezek nem a te érzéseid. Ezek azok az érzések amiket ő ad neked. - mondta én pedig Leora néztem.
- Igaz el?- kérdeztem de nem válaszolt. - Igaz ez?!- emeltem fel a hangom.
- Van ilyen képességem. - válaszolta mire kirántottam magam a kezei közül. - De a te érzéseid sosem befolyásoltam,nem is tudnám. - kapott utánam.
- De tudnád. - mondta Ravi. - Ő hozzám tartózik te is tudod,ő az én társam!- üvöltötte Ravi bennem meg a vér is meghűlt.
- Vicknek semmi köze hozzád!Ne is álmodj hogy át engedem őt neked!- kiáltott rá Leo is.
- Már elnézést de mi a fasz folyik itt?tudjátok nekem is van beleszólásom,elvégre RÓLAM van szó!- kiabáltam rájuk és kiemeltem a rólam szócskát.
- Egy szavát se hidd el,soha nem tudnék hazudni neked. - fordult ismét felém Leo.
- Az egész családod azt csinálja,mindenkinek hazudnak. Te mért lennél más. - röhögött fel Ravi.
- Még egy ilyen és megöllek. - mordult fel Leo.
- Elég legyen!-kiabáltam el magam,mire mind ketten rám néztek. - Te befogod és nagyon gyorsan vissza mész a terembe mert csöngettek. - mordultam Ravira. - Te pedig ne szólj hozzám a nap végéig,és még csak ne is nézz rám. Aztán szépen elviszel a szüleidhez és ott mindent elmondtok nekem!- mutattam Leo-ra,szólásra nyitotta a száját de csendben maradt. Elindult az ajtó felé és kinyitottam előttem, betartotta a szavát,egész nap hozzám sem szólt,de másokhoz sem. Viszont lehetett érezni a gyilkos aurát körülötte mikor Ravira nézett. Mikor vége lett az utolsó órámnak is fogtam a táskám és elköszöntem Sorától,megvártam Leo-t a kocsinál. Kinyitotta nekem az ajtót,beszálltam és ő is követte a példám. Néma csendben mentünk végig egyenesen a házukig,ott minden bejelentés nélkül törtem rájuk.
- Elnézést hogy hívatlanul jöttem de magyarázatot akarok most!- cövekeltem le a nappaliban és jelenleg nem érdekelt hogy mit szakítottam félbe.
- Vicktoria,de jó hogy itt vagy. - jött oda hozzám Bomin és megölelt,viszonoztam ezt a kedves gesztust.
- Miben segíthetek?- kérdezte Leo apja akinek még mindig nem tudom a nevét,de ez most nem érdekelt.
- Taekwoon tudja manipulálni az érzelmeket,az enyémeket is tudja?- tértem egyenesen a lényegre. Mindenki elkomorodott. - Tudtam. - röhögtem fel hisztérikusan.
- Ez nem olyan egyszerű mint azt te hiszed drágám. - jött közelebb Bomin de elléptem,láttam hogy megbántottam vele de én is megbántva éreztem magam.
- Nem olyan egyszerű manipulálni az érzelmeim,vagy az álmaim?- kérdeztem és lassan átléptem a hisztérika határát.
- Taekwoon nem tudja irányítani az érzelmeid,nem képes rá. Másét tudja de a tied nem,te nem hagyod neki. - szólalt fel Hongbin
- Nem tudja?- kérdeztem vissza.
- Nem,én sem látok bele a fejedbe. - vont vállat,mire kerek szemekkel néztem rá. - Kicsikém gondolat olvasó vagyok,de nem látok a fejedbe. Nem tudom hogy csinálod de ez van. Ha bele szakadna sem tudna manipulálni. - tért vissza a könyvéhez Hongbin. Leora néztem hátha mond valamit de csak csendben állt tovább és csak engem nézett.
- Ez a társas dolog vagy mi,honnan tudom hogy ő az én párom és nem más?- kérdeztem mire Bomin és a férje félre nyelték az innivalójukat meglepettségükben.
- Ezt ki mondta neked?- kérdezte Bomin.
- Ravi itt van. - szólalt meg most először Leo mire az apja felpattant a helyéről.
- Itt van?- kérdezte komolyan és komoran.
- Itt,és azt mondta Vicknek hogy ő a lélektársa és nem én,ő mondta hogy hazudok neki és hogy manipulálom. - szorította ökölbe a kezét.
- Ezt nem hiszem el. - ült le az öreg a székére és a karfát markolászta.
- Kedveském hidd el mi nem hazudtunk neked,tényleg a fiam a te társad. De ha nem vagy benne biztos akkor néz mélyen magadba,kivel álmodták,kivel kezdődtek az álmaid?- mosolygott rám Bomin.
- Taekwoon. - mondtam ki halkan.
- Ki az aki ott volt veled tegnap este?- kacsintott rám.
- Taekwoon. - hűlt meg az ereimben a vér.
- Érzi ha szükséged van rá,ezért ő a társad és nem Ravi. - mondta,félve néztem a hátam mögé ahol Leo állt. Engem nézett és felém lépett,magához rántott és szorosan megölelt. Csettintett egyet és már egy másik helyen voltunk,nem engedett el csak ölelt.
- Tudod milyen nehéz volt ma nekem?- kérdezte és eltolt magától. Megráztam a fejem,elmosolyodott és megfogtam a kezem.
- Nagyon nehéz volt hogy nem tudtam mit mondani,hogy nem bíztál benne,hogy azt hitted hazudok. - ült le velem egy ágyra,gondolom az ő szobájában lehettünk.
- Sajnálom. - hajtottam le a fejem.
- Bíz bennem. - simogatta meg a kezem.
- Rendben. - néztem rá.
- Gyere ide.- ütögette meg a combját,kerek szemekkel néztem rá. Most ugye nem azt akarja hogy az ölébe üljek?Végig gondolni nem volt időm,felemelt és az ölébe tett. Próbáltam menekülni de nem engedte.
- Itt maradsz kicsinyem,nem menekülsz. - fordított szembe magával és mohon megcsókolt.

 Viszonoztam a csókját és kezeimmel arcát fogtam meg,ő derekam és hátam simogatta,megnyalta alsó ajkam bebocsájtást kérve szájüregembe amit készségesen meg is adtam. Bejárta az egész szám aztán táncra hívta a nyelvem. Lihegve váltunk el egymástól de megint más helyen voltunk,egy tisztáson álltunk. Körbe néztem mikor felismertem hol is vagyok. Pont az a hely volt mint az álmomban. Leo is úgy állt ott mint az álmomban és én is úgy néztem ki mint akkor,vissza tartott lélegzettel néztem rá,ő csak mosolygott és szét tárta a kezeit.

- Te álmodtad. - mosolygott és újra megcsókolt.

- Csak itt meg is csókoltál. - mondtam két csók között.

- Mert itt nem hagytál itt. - ölelt át.

- Nem hagytalak itt? Te ezt honnan tudod?-néztem rá sandán.

- Ha elkapsz elmondom. - futott el egy irányba.

- Ya Leo!- kiáltottam utána és én is futni kezdtem. 

Gyilkosság mesterfokon~Tao(EXO)part2

Tao powo:
Néztem ahogy Mei és Mok elszórakoznak egymással.
- Mester nem hagyhatja hogy ez a lány itt maradjon,veszélyes mindenkire. – szólt fel az egyik falusi lakós.
- A gyerekeket is majdnem megölte. – így egy másik.
- Elég legyen csendet!- kiáltott fel nagyapa és az orrnyergét dörzsölgette. – Már többször elmondtam nektek hogy figyeljetek a gyerekeitekre, az erdőben farkasok élnek és ki tudja még talán medvék is. Ha ez a veszélyes lány nincs itt mind a  három gyermek meghalt volna!- vert az asztalra mire mindenki csöndben maradt. Én csak figyeltem az embereket és azon gondolkodtam hogy nagyapa mért védi ennyire mikor ő tudja hogy ki is valójában.
- De mester,mi van ha megörül és mindenkit lemészárol az éjszaka leple alatt?- szólt fel egy fiatal férfi.
- Erre az esetre itt van Tao és én is. – nyugtatta meg az embereket, felkelt a helyéről és kiment. Utána mentem hogy számon kérjem az előbb hallottakról.
- Mégis mi volt ez az egész hogy itt vagyok én és te?- fogtam meg a karját.
- Te vagy a legjobb tanítványom,de emiatt nem kell tartanod. Nem olyan a lelki állapota hogy egyszer csak elkattanjon,és különben is nem láttad hogy védte meg a gyerekeket? Szerinted ilyen valaki képes lenne megölni ártatlan embereket?- kérdezte nagyapa.
- Igen,ahogy más ártatlan embereket is megölt már. - érveltem tényszerűen.
- Fiam,az parancs volt. – próbálkozott nagyapa.
- De ártatlanokat ölt meg nem egyszer,ma is rátámadt az egyik falubelire!- emeltem fel a hangom mire nagyapa csak a fejét rázta.
- Szóval csak én vagyok a gonosz aki,ártatlan embereket gyilkolászik,fél örült állapotban?- kérdezte egy hang a hátam mögül, 180 fokos fordulatot vettem és szembe néztem Mei-ve és Mok-al.
- Mért nem így van,bárkit képes lennél megölni. – néztem a szemeibe.
- Megölsz vagy megölnek, ez a túlélés. – mondta halál komolyan.
- Mi van?
- Nem érted vagy mi? Ha én nem teszem meg az amit kell, mert éppen együttérzés támad bennem egy küldetés alatt engem ölnek meg. De te ezt nem értheted. – nézett rám lenézően.
- Akkor is ártatlan embereket öltél!- kiáltottam rá,lehet nem kellet volna mert ahogy rám nézett megbántam.
- Maffia vezéreket és társaid öltem meg,akik nem mellesleg emberekkel kereskedtek. Ártatlan nőket és gyerekeket erőszakoltak meg!- kiáltotta vissz könnyes szemekkel,aztán egy pulcsit vágott hozzám és ott hagyott.
- Hogy te mekkora egy érzéketlen tuskó vagy. – nézett rám mérgesen Mok.
- Csak nem megsajnáltad?- kérdeztem cinikusan.
- Ha nem tudnád nem ő választotta ezt az egészet, nem ő akart ilyen lenni. Nem volt más választása,belecsöppent és túl kellett élnie. – mondta komor arccal és ott hagyott.
- Mond neked mi a bajod?- kérdezte nagyapa meglepődve.
- Nem tudom. – ismertem be őszintén.
- Menj és kérj bocsánatot. – vert fejbe nagyapa.
- Akkor megöl. – esett le hirtelen.
- Megérdemelnéd. – nézett vissza rám és otthagyott. Pár percig még gondolkoztam és össze szedtem minden bátorságom és elindultam a kis ház felé. Bekopogtam de nem jött válasz, benyitottam és bementem.
- Mit akarsz?- kérdezte háttal nekem.
- Sajnálom amit nemrégiben mondtam, nem kellett volna. Nem gondolkoztam. – ismertem be bűnöm.
- Aha,ennyi?- kérdezte és rám nézett.
- Olyan nagy erőfeszítésedbe kerülne normálisnak lenned?- néztem rá keményen.
- Neked meg olyan nehéz elfogadni,hogy ki vagyok? Hogy hány embert öltem meg,nem tartózik rád. – szórt szikrákat a szeme. Tao nem ezt akartad,ebből már jól nem jöhetek ki egykönnyen.
- Mért vagy itt? Mért védted meg a gyerekeket?És miért támadtál rá az egyik falusira?- jöttek elő a hülyébbnél hülyébb kérdések,ő pedig hülyének is nézett szerintem.
- Gyerekek voltak,más is mg tette volna,nem nagy cucc. És azért vagyok mit mert a vénember,vagyis a nagyapád- javította ki magát- kért meg rá. – fejezte be.
- Nagyapa? Mikor?- kérdeztem meglepetten.
- Előtted úgy tíz perccel. – nézett a fali órára. – De most fáradt vagyok. – utalt arra hogy menjek el.
- Értem,jó éjt. – mentem ki az ajtaján.

Mei powo:
Reggel megint ment ugyan úgy mint tegnap,persze azzal az eltéréssel hogy a gyerekek  minket néztek ahogy edzünk,mert ugyanis ma Mok megkért hogy tanítsam egy kicsit. Ez még nem is volt olyan nehéz,de a gyerekeknek is tetszett ezért ők is ki akarták próbálni. Adtam nekik kisebb botokat és mondtam hogyan álljanak egymással szemben.
- Jobb lábal előre és figyelj hogy ne csapd meg a másik kezét!- mondtam nekik mire azt csinálták amit mondtam . – Oké most jó, és most fordítva is. Akik eddig előre mentek most hátrafelé és védekeznek. – járkáltam köztük és akinek kellet segítettem.
- Kezdek féltékeny lenni. – mosolyog rám Mok mire a kezébe verek egy kisebbet.
- Te csak maradj csöndben, és kezdj el fekvőzni. – mosolyogok rá gonoszan.
- Te egy hajcsár vagy. – néz rám fáradt szemekkel.
- Te akartad hogy tanítsalak, hát most szenvedj. – rántom meg a vállam és folytatom a gyerek tanítását.
- Oké most minden törpe körém!- emelem fel kicsit a hangom mire ledobálták az eszközeiket és elém álltak. – Akkor most úgy mondom hogy amivel eddig gyakoroltatok a kezetekben álljatok egy sorba elém!- egészítettem ki az előbbi mondatom. Vissza szaladtak és felvették a botokat és elém álltak sorba.
- Amit most tanultatok nem elfelejteni,holnap folytatjuk. És ami a legfontosabb,ez csak önvédelem. Nem neki esni valakinket mert az nagyon ki fog kapni. Értem?!- nézek végig rajtuk.
- Igen!- skandálják egyszerre.
- Akkor mehettek, botokat a helyére. – mosolyodok el halványan. A gyerekek elfutottak és jöhetett a neheze. Több mint 2 órán keresztül Mok-al edzettem,mikor láttam rajta hogy ki van akkor hagytam abba bár én még bírtam volna.
- Nem vagy semmi,nyert már ellened valaki?- kérdezte lihegve.
- Csak a mesterem és még egy személy. – gondoltam vissza Danial-re.
- A nem semmi. – nézett rám elképedve.
- Nem nagy dolog,gyerek korom óta ott voltam míg más csak később került oda. – rántottam meg a vállam és visszamentem a házamhoz.
- Végeztetek?- kérdezte mosolyogva An mester,én csak bólintottam egyet és leültem vele szemben az asztalhoz.
- Láttam hogy a gyerekekkel is edzettél. – lépet mögém. – De akivel tényleg edzened kell azaz unokám. – tette a kezét a vállamra mire én rá néztem.
- Hogy kivel?- néztem rá komolyan.
- Az unokámmal,kíváncsi vagyok mit tanultál a mesteredtől. – mosolyog rám.
- Felőlem. – rántom meg a vállam, most legalább befogatom a száját.
- Akár most is?- néz le rám.
- Persze. – állok fel és indulok ki utána, a pályán már Tao is kint van, Meglepődik mikor engem is meglát. Nagyapja gyorsan elmondja mi a helyzet és egy-egy botfegyvert ad nekünk.
- Képzeljétek azt hogy ellenségek vagytok,nincs kegyelem. De ne verjétek agyon egymást. – mondta.
- Nem lesz nehéz. – veti oda Tao.
- Kösd fel a gatyád. – mosolyogtam rá gonoszan és neki iramodtam. Nem szeretem ha szarozunk, kivédte a támadásom és most ő támadott rám. Kivédtem én is de azt meg kell hagyni hogy volt benne erő, nem is kicsi. Mindketten egymásnak feszültünk és farkas szemet néztünk egymással.
- Na mi van feladod?- kérdezi
- Azt várhatod. – kaptam el a kezét és vertem ki a fakardot kezeiből,majd a hátára fektettem és rá ültem a csípőjére.
- De javu érzésem van. – mosolyogtam rá.
- Ne bízd el magad. – húzott le magához közel. Pár centi választott el minket egymástól,egymás szemébe néztük és egyikünk sem szólalt meg. Néztem sötétbarna szemeibe,ő derekamat fogta kezeivel. Kezdtem furán érezni magam és kapcsoltam is. Még közelebb hajoltam hozzá,szemei kikerekedtek.
- Megvagy. – vettem fel a fakardot és a nyakához emeltem, rámosolyogtam.
- A nyertes Mei. – mondta az öreg mire elengedett, felkeltem róla és a kezem nyújtottam felé. Elfogadta a segítséget és felsegítettem, aztán oda fordultam az öreghez aki mosolyogva figyelt minket.
- Tao!- kiáltott egy lány majd a nyakába ugrott engem majdnem fellökve. Felvont szemöldökkel néztem ahogy egymást ölelgetik, leültem a padra ami ott volt és megnéztem magamnak a lányt. Hosszú deréki érő fekete egyenes haj,kecses test. Sehol egy kis fölösleg vagy bármi más,rendezett arc és körmök. A legújabb ruhák (gondolom) és az elengedhetetlen nyávogós hang, igen ő teljesen az ellentétem.
- Ki ez?- kérdeztem az öregtől.
- Tao egyik barátja még az iskolából, oda van érte a lány. – mondta mellém leülve.
- És ezért kell vinnyogni?- nézek az öregre felvont szemöldökkel.
- Ez lányos dolog,azt hiszem. – vakarta meg a tarkóját mire felnevettem.
- Szerintem nem,bár nem vagyok az a lányos fajta. – ismertem be.
- Hát meg kell hagyni hogy igazad van,de téged jobban kedvellek. – mosolygott rám az öreg,visszamosolyogtam rá.
- Ajusshi ki ez a lány?- kérdezte vinnyogó hangon.
- Mért érdekel az téged?- kérdeztem egyszerűen.
- Nem téged kérdeztelek ribi. – nézett le rám undorral. Elgondolkoztam ha most neki mennék és megölném mit nyernék vele, de rá jöttem hogy semmit.
- Mei jössz enni?!- kiabált oda nekem Mok.
- Ja!- kiabáltam vissza. – Most megyek. – hajoltam meg az öreg előtt és ott hagytam őket.
- Kösz. – értem oda hozzá. – Ha most nem jösz lehet kinyírom a vinnyogós csajt. – nézek rá komolyan mire kegyetlen módon felröhög.
- Gondoltam, én sem bírom. Mindig Taon lóg és nyávog mintha muszáj lenne. – mondta kér nevetés között.
- Mi is csatlakozhatunk?- kérdezi Tao.
- Muszáj?- teszem fel halkan Mok meglökött mosolyogva.
- Persze gyertek. – mosolyog rájuk. Egész utón a lányt kellet hallgatni ahogy mesél hogy mit látott és hogy mennyire látni akarta Taot és persze Mok-ot is. És még én reménykedtem abban hogy ebéd közben befogja,de persze hogy nem tette. Aztán tette a megjegyzéseit rám.
- Mia elég lesz most már. – szólt rá Mok.
- Most mi van én csak megkérdeztem hogy ki ő és mit akar oppatól. – rántja meg a vállait.
- Aranyom ahhoz neked semmi közöd. – kacsintok rá és felkelek a helyemről.
- Azt te csak hiszed. – kapja el a kezem és a falhoz lök. – Azt ajánlom vegyél vissza kicsi lány, nem tudod hogy ki vagyok . – jön közelebb hozzám, én meg képen röhögöm.
- Na ide figyelj ha nem akarsz törött végtagokkal haza menni kurva gyorsan akadj le róla. – vettem komolyra a szót.
- Mei áj le!- kiabál rám Tao,szikrákat szóró szemmel nézek rá.
- Te csak kussolj ahogy eddig is tetted oppa. – mentem el mellette és kirúgtam alóla a székét. Kimentem elindultam az erdő felé.
- Noona hova mész?- jött felém egy kisfiú és megfogta a kezem. – Oda nem lehet bemenni. – próbált vissza húzni,leguggoltam hozzá és megsimogattam a fejét.
- Noona-nak nem lesz semmi baja. – mosolyogtam rá.
- De nem szabad. – makacsolta meg magát,sóhajtottam egy nagyot és bólintottam.
- Akkor menjünk vissza. – engedtem neki hogy húzzon, szorított egyet a kezemen és vissza mentünk a faluba.
- Noona be jössz?- mosolyog rám,bólintottam egy aprót. – Anya,apa!- kiabálta és befutott a házba, megálltam a bejáratnál és vártam míg valaki jön.
- Te vagy az a lány igaz?- kérdezte egy középkorú nő. – helyeselve bólintottam.
- Vissza hoztam a tékozló fiút. – mosolyogtam le a kiskrapekra aki a lábamat ölelte át. – De most mennék én is. – hajoltam meg és kimentem az ajtón.
- Köszönöm. – kiabált utánam a nő.
- Mért van az hogy a gyerekekre mosolyogsz,de rám nem?- támaszkodott a kapunak Mok.
- Mert ők gyerekek. – vontam vállat.
- Ez diszkrimináció. – vágott sértődött fejet.
- Van ez így. – veregettem meg a vállát bíztatóan. Minden dolgom elvégezte után elmentem aludni. Soha nem alszom mélyen, talán még soha nem is aludtam mélyen. De azt tudom hogy valaki bent van a szobámban,leült az ágyam szélére és megsimogatta az arcomat.
- Mért van az hogy te ilyen vagy? Mért kell ilyennek lenned?- kérdezte egy hang,el kellet gondolkoznom ki is az amikor rá jöttem hogy Tao az.
- Mire vágysz milyen legyek?- nyitottam ki a szeme és egy meglepődött Taoval találtam magam szemben. Felültem és a szemeibe néztem.
- Te nem…?
- Nem,és ez a te balszerencséd. – eresztettem egy mosolyt felé.
- Ez nem az aminek hiszed. – kezdett mentegetőzni.
- Igen gondolom eltévesztetted a házat,nem hozzám indultál nem?- vontam fel a szemöldököm.
- Igazából de, nem bírok otthon lenni. – sóhajtott fel.
- És ez mért is érdekel engem?- dőltem a falnak.
- Igaz. – röhögött fel keserűen, rosszul éreztem magam.
- Mi a baj?- kérdeztem és magam is meglepődtem a tettemen.
- Mia. – mondta de mikor látta rajtam hogy nem igazán értem folytatta. – Kész agyrém, folyton a nyakamban van. Egy ideig még oké mert ritkán találkozunk,de akkor sem bírom sokáig. A fejem is szétszakad. – mondta fájdalmas arcal,én csak kedvesen megveregettem a vállát és kiröhögtem. Kerestem gyógyszert és egy poharat.
- Tessék. – adtam neki oda.
- Köszi. – vette el és bevette a gyógyszert.
- Itt maradhatsz ha akarsz. De hagy aludni. – szögeztem le. – Az ágy egyik fel az enyém a másik a tied. – adtam neki egy párnát és egy takarót is. Nagyokat pislogott de nem foglalkoztam vele,lefeküdtem az ágyamba és a fal felé fordultam. Éreztem hogy egy idő után besüpped mellettem az ágy.
- Jó éjt Mei. – suttogta Tao és feljebb húzta rajtam a takaróm. Nem válaszoltam neki csak hümmögtem egyet. Reggel arra  keltem fel hogy valaki a derekam fogja,és hogy a fejem valakin van. Szemeim kipattantak és próbáltam felfogni a helyzetet, lassan felemeltem a fejem és láttam hogy Tao még mindig alszik. Egyik keze a fejem alatt volt,míg a másik a derekamon.
- Ébresztő!- vertem rá egy kissebet mire laposakat pislogott, majd mikor felfogta milyen helyzetben is fekszünk egymás mellett elengedett.
- Bocs,nem tudom mikor történt. – köhögött zavarában és közben az asztalhoz ment és ivott.
- Nem tudod mi?!- kérdeztem mosolyogva, láttam rajta hogy zavarban van.
- Mindegy is. A lényeg hogy nagyapa ne tudja meg!- szögezte le.
- pedig mentem volna hogy elmeséljem neki hogy is aludtunk. – sóhajtottam fel csalódottan, közben az arcát figyeltem. Többféle érzés is lejátszódott az arcán.
- Az ki van zárva, nagyapa felakaszt. – nézett rám komolyan én meg elröhögtem magát.
- Csak szívatlak, nekem sem kell a fejmosás hidd el. De ha már itt vagy tedd hasznossá magad. –vettem le a pólóm és megfordultam.
- Rendben. – jött oda hozzám és kicserélte a kötésemet a gátamon. – Már szebb a sebed. – kente be valamivel.
- Köszi. – köszöntem meg gyorsan és halkan, aztán gyorsan felvettem egy tiszta pólót. Vállam felett rá néztem és láttam hogy még mindig engem néz,felvontam a szemöldököm de nem mondtam semmit sem neki. Megreggeliztem és mentem a gyakorló térre,de nem az fogadott amit elképzeltem.
- Mei ma lesz egy kis váltózás az edzésetekben. – mutatott körbe az embereket akik ma jelen voltak. – Ma hagyd legyőzni magad kérlek. – jött hozzám és súgta a fülembe.
- Hogy mi?!- akadtam ki- Hagyjam magam legyőzni?- kérdeztem vissza mire megfogta a karom és hátrébb rángatott,Tao-val együtt.
- Nagyapa mi ez az egész?- kérdezte Tao előbb mint én.

- Sokan vannak itt akik félek Meitől. – mondta mire közbe vágtam.
- Jól is teszik. – helyeseltem és karba fontam kezeim.
- Nem csak erről van szó de a városból is jött két furcsa ember és nagyon érdeklődött jött-e új ember mostanában. – mondta mire meghűlt az ereimben a vér és egyben dühös is lettem.
- És mit mondott?- kérdeztem komoran ökölbe szorított kezekkel.
- Hogy van. – mondta majd folytatta. – Nem mondhattam mást mert többen is jelen voltak a beszélgetéskor. – sóhajtott fel.
- Mit kell tennem?- kérdeztem komoran és közben fortyogtam.
- Csak veszíts Tao ellen, legyél olyan mint egy kezdő. – tette a vállamra a kezét.
- Ezt ne szokd meg. – fordultam Tao felé aki eddig csendben figyelt minket. Nagy levegőt vettem aztán még egyet és még egyet, miután kellően kilélegeztem magam visszamentünk a gyakorló pályára és jöhetett aminek jönnie kellett. Ott hibáztam ahol csak lehetett, úgy küzdöttem mint holmi kezdő. De Tao még véletlen sem fogta volna vissza magát,volt olyan pillanat mikor majdnem úrrá lett rajtam a büszkeségem,de leküzdöttem.
- Feladod?- kérdezte rajtam ülve Tao. Nem válaszoltam csak bólintottam egy aprót,ő lejjebb hajolt hozzám és megismételte a kérdést. – Fel adod?
- Na ne szórakozz vele. – sziszegtem halkan.
- Hadd élvezzem ki. – mosolygott rám . – Feladod?!- kérdezte hangosabban.
- FELADOM!- kiabáltam rá mire felegyenesedett és a kezét nyújtotta felém, mérgemben elütöttem és kerestem egy eldugott helyet. Egy tisztáson találtam meg a csendet és a nyugalmat. Így még nem aláztak meg,mérges voltam magamra és a helyzetre is. Egyébként minek is engedelmeskedtem a vén fószernek?!
- Hát itt vagy. – ült le mellém mosolyogva Tao.
- Most húzz el innen. – sziszegtem rá mérgesen,ő még jobban elmosolyodott.
- Csak nem bántja az egód hogy a nagy harcost legyőzték?- kérdezte és elfeküdt a fűben.
- Még egy szó és kinyírlak. – mordultam rá.
- Nem lennél rá képes. – mondta, mire vissza tudtam volna vágni rám vetette magát és elterített a fűben.
- Szálj le rólam. – kezdtem el kapálózni hogy szabadulni tudjak, mért erősebb mint én, mért nem tudom kiszabadítani magam,holott máskor ez pillanatok alatt sikerülni szokott.
- Na hova tűnt az a nagy erőd?- mosolygott rám féloldalasan.
- Mért vagy itt?- kérdeztem hírtelen.
- Miattad. – válaszolt rá kapásból.
- Miattam?- kérdeztem vissza felvont szemöldökkel, nem válaszolt csak elvigyorodott és lehajolt hozzám,nagyon közel.
- Igen. – suttogta,aztán az ajkaimra nyomta a sajátját. Kikerekedett szemekkel néztem rá,nem hittem sem a szememnek sem az érzésnek. Ez más volt mint Danial búcsú csókja,nála nem éreztem semmit. De most nem tudom mi történik, a szívem hevesen ver és a gyomromban pillangók repkednek. Vettem az adást és lehunytam én is a szemem,visszacsókoltam. Belemosolygott a csókba,lassan rám nehezedett a súlyával és a hajamba túrt, én hátát simítottam végig párszor. Levegő után kapkodva váltunk el egymástól, én csak néztem fel rá ő pedig le rám. Egyikünk sem szólalt meg csak figyeltük egymást. Aztán ő törte meg a csendet.
- Mért érzem ezt?- kérdezte halkan közben az arcomat simogatta. – Tudom hogy nem kellene, azt is tudom hogy te nem olyan vagy mint a többi lány. És még is mért te jársz a fejemben? Mért idegesít ha Mok-al vagy?- tört elő hírtelen belőle én pedig csak kamilláztam rá.
- Mi van. – ültem fel hírtelen magamról lelökve őt. – Ezt nagyon gyorsan verd ki a fejedből. – mutattam rá a mutató újammal.
- Mégis mit? És miért?- kérdezte és közben közelebb jött felém.
- Ezt az egészet, ennek nem szabadna megtörténnie. – vakartam meg a fejem idegesen.
- Miért nem?- kérdezte lágyan és közben derekamnál fogva húzott magához.
- Bérgyilkos voltam.,vagyok és leszek is. – mondtam mélyen a szemébe nézve.
- Vicces,de nem érdekel. – vont vállat.
- Tao mi a fene van veled?Te nem ilyen vagy! Mért én mikor ott van az a másik lány?Aki normális,mellette normális életed  lehet. – mondtam ki az igazat.
- Azért mert te más vagy. Eddig is ilyen voltam,csak nem tudtam mit is érzek pontosan. És az igazat megvallva még most sem tudom pontosan,de abban biztos vagyok hogy kellet méghozzá piszkosul. – csókolt meg lágyan ismét. Próbáltam eltolni magamtól,próbáltam ellenállni neki,de ez nem ment sokáig. Ismét feladtam,ma már harmadjára. Óvatosan végig nyalta alsó ajkam bebocsátást kérve szájüregembe,amit meg is adtam gondolkodás nélkül. Szorosan kapaszkodott a derekamba én pedig a nyakát karoltam ám. Miután elváltunk egymástól csak szemeztünk egy ideig.
- Ennyi volt köztünk,se több se kevesebb. –mondtam ki én a fájó szavakat.
- Hogy mi van?- kérdezte kerek szemekkel és még mindig engem fogva.
- El fogok menni, félő hogy így is meg fognak keresni. Nem akarom hogy ez a hely is bele keveredjen. – vázoltam fel a tényeket, és elindultam vissza a faluba.
- Te nem érzel irántam semmit?- fogta meg a kezem Tao. Mondtam el hogy de, és erre én is csak most jöttem rá?! Erőt vettem magamon, és felkészültem egy nagy hazugságra.
- Semmit,aranyos volt amiket mondtál,de semmit nem érzek irántad. – mondtam a szemébe nézve. Elsápadt és elengedte a kezem,keserűen felnevetett és a tarkóját vakargatta zavarában. Megsajnáltam,de még hogy megsajnáltam. Nem tudtam nézni hogy ennyire letört, visszamentem a faluba és felkerestem az öreget.
- Beszélnünk kell. – nyitottam be,de bár ne tettem volna. Ott volt az a két foszer akik feltehetőleg engem kerestek.
- Áhh ő azaz amnéziás lány?- kérdezte az egyik magasabbik. Amnéziás?Én?
- Igen,mikor a városból jöttünk vissza akkor találtunk rá,szegény pára nem emlékszik semmire az előbbi életéből. Még a nevére sem. – sóhajtott fel An mester.
- Igaz ez kishölgy?- kérdezte az előbbi fazon.
- Nagyapa kik ezek az emberek?- kapcsoltam egyszerre.
- Nagyapa?- vonta fel a másik a szemöldökét és nagyon méregetett magának,nagyon vissza kellett fognom magam hogy ne intézzem el őket itt és most.
- Ezt mondtam neki,szegény nem tudja hogy van-e családja vagy hogy hol vannak. Mint mondtam minden emlékét elvesztette. – ültetett le az öreg maga mellé és megfogta a kezem.
- Iratok vagy ilyesmik?- kérdezték.
- Semmi. – sóhajtott az öreg.
- Értem,mi egy lányt keresünk kb olyan idős mint ez a kis hölgy itt. – nézett rám gonoszan mosolyogva. Ha tudnád hogy én vagyok az nem röhögnél ennyire rohadék.
- És miért keresik?- kérdeztem halkan,mintha félni valóm lenne.
- Legyen annyi elég hogy tartózunk neki,nem is kevéssel. – mosolyodott el,mi csak bólintottunk. Nem is szaporították a szót hagytak egy névjegy kártyát és el is mentek. Én is vissza indultam a lakrészemre és pakolni kezdtem,az öreg jött utánam és fél úton csatlakozott Tao is hozzá.
- Mégis mit csinálsz?- kérdezte felvont szemöldökkel az öreg egy széken ülve.
- Elmegyek. – mondtam nyugodt hangon, és keresni a fegyvereim amit szépen elrejtettem.
- Mégis minek?- kérdezte az öreg,Tao az ajtóban állt és figyelt.
- Vissza fognak jönni. – mondtam halál lazán.
- Dehogy fognak,láttad hogy milyen rendesek voltak. – mondta kedvesen.
- Öreg gondolkozzon már, ha most elkezdtek volna lövöldözni vagy bármi más abból csak ők jönnek ki rosszul. És vissza jönnek értem és ez az amit nem fogok megvárni. – vettem elő a pisztolyom és megnéztem a tárat.
- Akkor mit fogsz tenni?- kérdezte Tao. – Bár nem mintha érdekelne. – tette hozzá gyorsan. Mélyen belül rosszul esett de ezt nem mutattam.
- Leszedem őket Mei módra. Aztán elhúzom a csíkot jó messze innen. – fontolgattam.
- Ugyan és mégis hogyan és miből?- kötekedett Tao.
- Bérgyilkos vagyok rémlik, a másik pedig az hogy elég sok pénzt kerestem a küldetések során mondjuk úgy. – mosolyogtam rá és eltettem a pisztolyt a tokjába és a combomra erősítettem.
- Hány embert küldenek rád?- kérdezte higgadtan az öreg.
- Sokat. – elevenítettem fel a megtámadásunk estélyét.
- Egyedül nem fogod bírni, ezt a biztos halál. – mondta komolyan.
- Nem gond. – vontam vállat,mire Tao felképelt.
- El ment az eszed vagy mi? Szerinted hagyom hogy elmenj és megölesd magad? Azok után amit elmondtam neked?!- tört ki belőle.
- Nem kértem az engedélyed semmire!- vágtam vissza és elmentem mellette.
- Akkor veled megyek. – jelentette ki tényszerűen, felé fordultam és a szemébe nézve szólaltam meg.
- Nem kellenek koloncok a nyakamra. – sziszegtem neki,elmosolyodott és két kezével megfogta az arcom.
- Nem engedlek el és tudom hogy te sem akarsz nélkülem elmenni. – kacsintott rám.
- Na ne szórakozz velem!- vettem le a kezeit arcomról,kicsörtetve a kisházból. Tao felnevetett és utánam jött teljes harci díszben. Berohantunk az erdőbe és felkészültem a támadásra, felmásztam egy jókora fára ami kellően takart is. Nem beszéltünk csak csendben figyeltünk, vagy fél órája ülhettünk a fán mikor 10 embert kezdünk kivenni a kora esti homályban. Felhúztam az íjam és készültem a lövésre,amikor gyerekek hangját hallottam meg. Feléjük pillantottam egy rövid idegi.
- Gyerekek nem láttátok az új noona-t?- guggolt le az egyikük a kisgyerekekhez.
- Nem. – mondta és megrántotta a vállát,majd elfutottak vissza a faluba. Nem hagyhatom hogy bemenjenek,most kell lőnöm. És megtettem,kilőttem az elő nyilamat és készültem a következő lövésre. Tao nem ment olyan biztosra mint én,ő csak megsebezte őket. Lemásztam a fáról és elővettem a pisztolyom,hangtompítót szereltem rá és megöltem azokat akiket csak megsebezett.
- Ezt minek csináltad?- fogta meg a karom Tao.
- Mert még éltek,és míg életben vannak addig jelezhetnek a többieknek vagy akár hátba is támadhatnak minket. Ezért mondtam hogy nem kell kolonc a nyakamra. – sóhajtottam és felkészültem a következő támadásukra.
- De emberek voltak. – lovagolt még mindig az előző beszélgetésünkön.
- És akkor is ezt mondanád mikor bemennek és mindenkit megölnek?- léptem közel hozzá.
- Mért csinálod ezt?- rökönyödött meg.
- Húzzál vissza a falúba és hagyjál békén!- szóltam rá kicsit fel emelt hanggal de vigyáztam hogy ne legyek túl hangos.
- Nem!- makacsolta meg magát.
- Na jó ha még egyszer rimánkodsz nekem vagy bármi,én magam öllek meg!- néztem a szemébe mire elmosolyodott és egy apró csókot nyomott ajkaimra.
- Nagyon szexi vagy mérgesen. – kacsintott rám,én meg gyomorszájon könyököltem. Estig még 3 támadást vertünk vissza ketten és kezdtem unni ezt az örökös várakózást és Tao ostromait is,hogy hagyjuk életben őket vagy nem. Lemásztam egy másik fáról,amin eddig voltam fent és elindultam amerről az emberek jönnek.
- Mégis hova indulsz?- kérdezte Tao komoly ám még is meglepett arccal.
- A fészkükbe. – kacsintottam rá mire leugrott a fáról és utánam jött.
- Te maradj hátul, ha megtudják hogy van még valaki velem akkor az egész falút megölik. – néztem rá komolyan, ő bólintott és vissza ment az erdő takarásába.
- Nocsak megjött a mi kis elveszett báránykánk!- csapta össze a tenyerét az egyik rohadék a sok közül.
- Kuss van. – néztem rá komolyan.
- Kicsi lány még egy ilyen és megdöglesz. – fújta rám a füstjét,én csak egy jól irányzott mozdulattal torkon vágtam mire ő halottam rogyott össze. Vagy 4-en jöttek rám,velük is végeztem percek alatt.
- A harcos hercegnő jelent meg köztünk fiúk,legyetek udvariasak. – tapsolt kettőt és férfi. Mire a köcsögök utat engedtek nekem, mire megindultam felé.
- Mit akarsz tőlem?- ültem le az egyik székre ami ott volt.
- Elég nyugodt vagy a helyzethez képest. – mosolygott rám és szembeült velem.
- Van itt vagy 20 ember,akik még életben vannak. Mért kéne tartanom bármitől is?- vetettem át az egyik lábam a másikon.
- A lényegre térek,megöltétek a fiam. – mondta mire rá néztem.
- Ohh akkor megölték?- nevettem fel.
- Te kis ribanc. – jött felém egy ember mire rá tartottam a fegyverem.
- Még egy lépés és meghalsz. – szóltam neki de nem figyelt rám,tovább jött felém én pedig lőttem. A vére beterítette az arcom amit undorogva töröltem le.
- Elég legyen!- kiabálta el magát a középkorú férfi. – Mit ajánlasz fel a fiam életéért cserébe?- kezdett a tárgyalásba.
- Semmit, ti is megtámadtatok minket. Éjszaka, ami szerintem igen gerinctelen dolog még a magunkfajtáktól is. Vagyunk annyira emberiek hogy nappal támadunk,akkor még értelme is van az egésznek. És a megállapodást is ti szegtétek meg,nem mi. Ennyi kijárt nektek is. – vontam vállat,a férfi meg kerek szemekkel figyelt rám.
- Honnan tudsz a megállapodásról?- kérdezte meghűlve.
- Én mindenről tudok,arról is hogy a mester akit ti öltetek meg, pártfogolt téged még nem is olyan régen. – vontam vállat.
- Ez szemen szedett hazugság. – emelte fel a hangját.
- Igen? Akkor mért kellet egy szarok gyereket és egy lányt kiszednünk egy dögvész helyről?- mosolyogtam rá,ő pedig mérgében fölborította az asztalt.
- Mégis ki vagy te?- kérdezte komolyan,de mintha tartana a választól.
- A mester fogadott lánya. – mondtam mire elsápadt.
- Micsoda?- kerekedett el a szeme.
- Ja ez van,szóval én kérdezem mit adsz te az apám életéért cserébe?- néztem rá komolyan.
- Még mit nem,ti öltétek meg a fiam!- kelt ki magából.
- Ezt már megbeszéltük. – sóhajtottam fel. – A lényeg annyi hogy húzzatok el innen ami még jó kedvemben vagyok. – keltem fel a helyemről. – Mert ha nem rossz vége lesz. – indultam el,de az utamat állták.
- Ezt nem olyan egyszerű elintézni,azt mondtam a fiúknak hogy játszhatnak egy kicsit a mi kicsi hercegnőnkkel. – nevetett fel gonoszam,fújtattam egyet és kihúztam a hüvelyéből a kardom. Támadtak meg állás nélkül,ők valahogy szívósabbak voltak,de erre képeztek ki. Vérem csak úgy zubogott az ereimben az adrenalin végett,nem akartam hogy Tao és bele keveredjen. Az utolsó embert vágtam le és elindultam az ember felé aki az egészről tehetett.
- Kérlek ne ölj meg. – rimánkodott.
- Húzzon innen de kurva gyorsan és vissza se jöjjön,mert ha vissza jön a beleinél fogva akasztom fel!- fenyegettem meg és hátat fordítva mentem vissza az erdő felé. Nagy dörrenést halottam és letérdeltem a földre,meglőtt. Tao előrontott a rengetegből és egy jól irányzott lövéssel fejbe trafálta, aztán oda rohant hozzám. Ölébe vett és arcom simogatta,másik kezét pedig a sebemre tette hogy próbálja csillapítani a vérzést.
- Mért nem ölted meg ahogy szoktad?Mért most játszottad a jó szívűt?- kérdezte könnyekkel a szemében.
- Most jutott el hozzám a mondanivalód. – mosolyogtam rá és megsimogattam az arcát.
- Elég időben. – mosolygott vissza rám.
- Tao köszönöm. – mondtam kér köhögés között.
- Nem lesz semmi bajod,ígérem. Elmegyünk és nagyapa segít,igen ezt kell tennünk. – mondta kétségbe esve.
- Arra nincs időnk. – túrtam selymes hajába és legördült egy könnycsepp az arcomon. – Láttam elég embert meg halni,én is meghalok. – mosolyogtam rá könnyek között.
- Ezt én nem hagyom. – sírta el ő is magát.
- Szeretlek Tao. – tört fel belőlem az érzés.
- Én is szeretlek Mei. – csókolt meg,ez a csók más volt mint az eddigi össze csókunk. Ez több volt mint egy csók,ebben minden érzelem benne volt,de főleg a fájdalom. Úgy szorított magához mintha el sem akart volna engedni, néha kicsit fájt de nem törődtem vele.
- Nem akarom hogy itt hagyj. – suttogta elhalló hangon.
- El kell hogy menjek,de mindig a szívedben leszek. – pislogtam laposakat aztán semmi.

Tao powo:
A kezeim között hunyta le a szemeit örökre. A szerelmem,akit csak most kaphattam meg igazán,itt hagyott ezen a földön. Karjaimba vettem és vissza indultam vele a faluba. Olyan békés volt az arca akár egy angyalnak.
- Hyung noona alszik?- futott felém az egyik kisgyerek,erőt vettem magamon és mosolyt erőltettem arcomra.
- Noona most alszik. – válaszoltam és tovább mentem. Láttam hogy Mok a szája elé kapja a kezét,több felnőtt is elsápadt. Meg sem álltam nagyapa házáig,bementem és letettem az ágyra. Nagyapa szomorúan nézett rám és a vállamra tette a kezét.
- Most mér nyugodt és békés élete van odafent. – ölelt át és próbált nyugtatni. Pár ember bejött és érdeklődtek,de senkinek nem mondtunk semmit. Kivéve egy embernek aki az egésznek örül hogy ő már nincs közöttünk. Őt a falra nyomtam fel és ismertettem vele a tényeket a tényeket mondjuk úgy.
- Csak had legyek vele egyedül. – mondjam elhaló hangom mire mindenki bólintott és kimentek.
- Szerelmem,itt hagytál egyedül. Mit csináljak nélküled?- simogattam a haját. Átfutott az agyamon hogy véget vetek az életemnek és vele lehetek,de nagyapa belerokkanna a tudatba hogy ezt teszem Erőt kell vennem magamon és tovább lépnem,Mei is ezt akarná. Itt kell maradnom és vigyáznom kell a falura és mindenki másra is aki ide betéved.

~Vége~

Gyilkosság mesterfokon~Tao(EXO) part1

Elmondok nektek egy történetet,ami két emberről szól. Két ember szomorú és egyben boldog története. Réges-régen kezdődött mindez,mikor még harcosok lepték el a világot. De nem csak jó harcosok voltak,akik megvédték az embereket. Voltak rosszak is,akiket felbéreltek egy-egy ember meggyilkolása céljából, ők más néven bérgyilkosok voltak. És mi történik mikor ez a két teljesen ellentétesen nevelt ember össze találkozik egymással? Ki marad életben és ki hal meg? Vagy ki öl meg kit, és miért? Ez mint kiderül a történet végén.

                                             ************

Mindenütt vér,mindent vért borít mióta csak az eszemet tudom. Nem is emlékszem a rendes életemre,ahol még boldog voltam. Csak annyira emlékszem gyerek koromból hogy elraboltak a szüleimmel együtt. Valami beteg állta tehette, a szemem láttára ölték meg az apámat és erőszakolták meg az anyám,aztán vele is végeztek. Utána következtem volna én,de jött egy férfi aki mindenkit megölt,kivéve egy embert, azt aki a fejes volt. Elvitt magával és befogadott, és itt kezdődik el az én vérrel borított történetem. Kiképeztek hogy én is olyan legyek mint ők,akik befogadtak. Külömbféle harc stílusokat sajátítottam, érzékeim erősödtek az évek során. Én is olyan kiemelkedő lettem mint aki befogadott és felnevelt a többi harcossal együtt.
- Mei eljött az idő. – jött értem egyik társam,én már fekete ruhában vártam felszerelve a fegyvereimmel.
- Megérkeztünk Kínába?- kérdeztem és kinéztem a repülő ablakán. Amint leszálltunk mindenki nyújtózkodik kezdett majd félkörbe rendeződtünk.
- Na most az a helyzet hogy ez egy maffia tanya. Tehát legyetek óvatosak. – mondta mire a srácok kiröhögték.
- Ezt nem nekik kellene mondani?- röhögött még mindig az egyik hülye gyerek.
- Lehet,de ezt a szarságot el kell pofázni minden egyes alkalommal,de hogy minek azt én sem tudom. – felelte diplomatikusan Danial.
- Oké engem nem érdekel kivel mi lesz vagy mi nem. De a lényeg az-az hogy enyém a nagykutya. – mondtam unottan és a fegyvereim tettem a helyére.
- Csak ha előbb oda érsz mint én. – kacsintott rám Danial.
- Ha az utamba állsz kinyírlak. – vetettem rá a tekintetem.
- Jól van jól van,vettem az adást. – veregette meg a vállam.
- Na akkor hajrá,ne hozzatok ránk szégyent. – adta ki a parancsot Danial és már mentünk is. Jól védett kis hely ez,mosolyogva vettem fel a maszkom.
- Ilyenkor elég ijesztő vagy. – jegyezte meg mellettem haladva Danial.
- Te mondod?- néztem rá sandán. Felnevetett és megölt egy őrt, én is követtem a példáját és lemészároltam őket mint az állatokat. Maszkom idő közben levettem mert melegített.
- Te kis ribanc, meglőlek. – jött felém egy nagy darab gorilla.
- Azt csak szeretnéd fasz fej. – mosolyodtam és egy csapással végeztem vele. A vére arcomra fröccsent, fintorogva töröltem letöröltem a vérét és tovább haladtam. Még vagy 4 ilyen gyökér támadott még meg de mint sem számított. Elértem a nagykutya  szobájáig,berúgtam az ajtót ahol volt még két őr. De ahogy elnéztem ők képzettebbek voltak mint az eddigiek. Danial is mellém lépett.
- Melyik melyikünké?- kérdeztem mosolyogva.
- Melyiket szeretnéd?- kérdezte vissza és átkarolta a vállam.
- Mindkettőt. – csillant fel a szemem.
- Kicsi lány azt hiszed élve kijutsz innen?- nevetett fel az egyik őr. – Itt fogsz megdögleni mint egy nyüves dög. – kiáltotta el magát.
- Ez minek kiabál?- kérdeztem unottan.
- Talán fél?!- tanakodott Danial.
- Meglehet. – helyeseltem.
- Kinek képzelitek ti magatok? Ti ketten azonnal öljétek meg őket. – kiáltott a főnök mi meg unottan néztünk egymásra. Az a két gorilla szamuráj kardot rántott ellenünk és nekünk iramodtak. Danial elrántott a helyemről ezért én kaptam meg a kisebb termetű őrt. Nekem esett és elkezdett hadonászni mint valami fogyatékos, kardot rántottam én is. Nem kellett sok és halottam rogyott a földre fej nélkül, Danial is akkor végzett a rá eső munkával mikor én.
- Gyorsan végezz vele,haza akarok menni enni és aludni. – mondta Danial és leült a kanapéra ami a szobában volt.
- Te kis szarrágó mégis mit képzelsz magadról?- köpte felé a szavait a főnök és megindult felé.
- Itt van dolga velem. – húztam be neki,ő meg hátra tántorodott. Nekem iramodott és a kezét emelte, kitértem előle és gyomorszájon rúgtam. Köhögve rogyott a földre de én nem kíméltem. Neki estem és ott ütöttem ahol csak értem. Ütöttem mert nem lehetett normális gyerekkorom, nem lehettem együtt a családommal, minden miatta volt. Félholtra vertem mikor Danial leszedett róla.
- Elég lesz. – mondta és megtörölte a véres arcom.
-  Ez a szemétláda tehet mindenről. – szorítottam össze a fogam.
- Tudom,de már nem is él, öld meg végre és húzzunk haza a picsába. – mondta és a pisztolyát nyomta a kezembe. Fejéhez tartottam és meghúztam a ravaszt,nem könyörgött az életéért elfogadta hogy meghal. A vér rám fröccsent ismét. Kiindultam az ajtón és elindultunk ahol a magángép parkolt. Kint már majdnem mindenki ott volt.
- Még ketten hiányoznak. – mondta az egyikük és a vérző karját fogta.
- Veled meg mi történt, elaludtál?- veregettem meg a vállát mosolyogva.
- Golyózápor vágod? Egy kibaszott golyózáporba kerültem egy tetves kis stukkerrel még ők gépfegyverrel akarták szétlőni a burám. -  tört ki belőle mi meg kiröhögtük.
- Ilyen a kezdők szerencséje. – röhögött fel a másik társam.
- Bekaphatjátok. – mondta mérgesen és vissza ment a gépre.
- Hol van az a két gyökér?- mérgelődött Danial.
- Ott jönnek. – mutatott egy irányba Chul.
- Ti meg hol a rákba voltatok? – kérdeztem mérgesen mert már mehetnékem volt.
-  El kellet mennem a klotyóra. – mondta Dongsun.
- Te beteg álltat, itt van a gép. – mutattam a járműre.
- De Danial azt mondta meg ne próbáljak a gépen wc-re menni. – mondta és ő is felszállt a gépre, a többiek is követték a példáját. Amint felszálltam a gépre leültem a helyemre és el is aludtam. Koreában ébredtem csak fel,fáradtan szálltam le a gépről. Elmentem jelenteni és a jelentés végén a szobámba vettem az irányom. Nem kellett a nevelőm meglátogatnom mert neki adtam le a jelentésem. Fáradtan léptem be a régi stílusú szobámba,mondjuk az egész ház az volt. Letettem kardom és pisztolyom a helyére az össze többi dolgommal együtt. Véres ruháim ledobtam a fürdőben és a zuhany alá álltam,folyattam magamra a meleg vizet és hagytam hogy lemossa a mocskot. Kiszálltam a zuhanykabinból és kerestem egy pizsomát és lefeküdtem aludni,majd holnap reggel eszek. Mikor már épp elaludtam volna hangzavarra lettem figyelmes,azonnal a szerényhez mentem ahol a kardom és a pisztolyom volt. Kardomat a hátamra erősítettem és pisztollyal a kezemben lépdeltem az ajtómhoz. Nesztelenül húztam el az ajtót és néztem ki rajta. Előttem az egyik társam feküdt,amilyen gyorsan csak tudtam behúztam a szobámba.
- Mi történt?- kérdeztem azonnal.
- Egy másik klán támadott meg minket. – küszködött a szavakkal,haldoklott és ezt ő is tudta velem együtt.
- tedd meg. – fogta meg a kezem. Erőt vettem magamon és bólintottam,vettem egy mély levegőt fölé helyezkedtem. Kezeim közé vettem a fejét és biztatóan rá mosolyogtam,visszamosolyogott rám aztán lehunyta a szemeit. Rántottam egy erőtejeset a nyakán, ő pedig halottam rogyott még jobban össze kezeim között. Dühös lettem és ölni akartam,felvettem egy tiszta fekete szett (nem látszik rajta a vér) és felszereltem magam minden jóval. Nem foglalkoztam már azzal hogy ki hall meg vagy ki nem, kicsaptam az ajtómat és kiléptem rajta. Egyenesen a mesteremhez mentem,ott volt a legnagyobb a harc. Gondolkozás nélkül támadtam meg az ellenséget, semmi érzelem nem volt bennem belük szemben. Csak holtan akartam látni őket, mindegy egytől egyig.
- Mei át ide értél. – állt nekem háttal mesterem.
- Ki nem hagytam volna, melyik kis szarházi kezdte el ezt az egészet? – köptem a szavakat.
- Az a nyurga kis pénzes seggfej. – mutatott egy emberre aki halál nyugodtan ült a széken ami a szobában volt. Senki nem támadt a parancsra vártak, idő közben Danial is megérkezett körünkbe és még pár emberünk. A legjobbak,a többiek elestek.
- 30 ember 6 ember ellen,kicsit nem jó arány. – kelt fel a helyéről a rohadék.
- Ja,túl könnyű. – röhögött fel Danial és ez rosszat jelentett, én is hideg vérrel gyilkolok de ő még nálam is rosszabb. Ő nem végez velük egyszerre,úgy mond eljátszik velük és mikor megunja megöli őket.
- Azt majd meglátjuk. – gonoszan kacarászva ült vissza a helyére. – Öljétek meg őket. – mondta és elő vett egy könyvet hogy azt olvassa.
- Mei te velem leszel. – mondta mesterem és mögém állt. Mindenki párokba rendeződött,az a harminc ember körbe vett minket és nekünk estek. Fél szemmel Danial felé néztem aki gonosz mosollyal a fején harcolt,ez engem is feltüzelt. Mesterem elrántott és kivédte a támadást ellenem,én pedig ellene. Rám nézett és bólintott, eljött az idő hogy komolyan vegyük ezt az ügyet. Minden pillanatok alatt történt, percek alatt végeztünk azokkal  akik az életünkre törtek. A többiek harcoltak még,mentünk mi is és segítettünk nekik. Danial kicsit bele élte magát és kicsit össze szabdalta az áldozatait,aztán megindult a fejes felé aki lesápadt.
- Na mi van kis szarházi, hol vannak a nagy harcosaid?- ült le Danial a hulla sápadt srác mellé.
- Hagy békén,őt én intézem el. Ti menjetek kifelé. – szólalt meg a mesterünk komoly hangon. Mindenki kiment de én bent maradtam.
- Mei te is menj ki. – fordult felém meg enyhült arckifejezéssel.
- Rendben,az ajtónál leszek. – mondtam és közben a srácra néztem és kimentem.
Danial fortyogott a dühtől, mikor becsuktam az ajtót épp az egyik társunknak ment neki. Megkövülve figyelték hogy mi lesz,nem mertek közbe avatkozni,tudták hogy semmi esélyük nem lenne ellene. Nagy irammal mentem oda és vertem fejbe mire rám kapta a tekintetét.
- Állj le de most azonnal!- kiabáltam rá. Nem mondott semmit elengedte a srácot és elment.
- Köszi Mei. – köszönte meg én csak bólintottam és visszamentem a többiekhez.
- Jung te tudsz valamit erről az egészről?- kérdeztem társam.
- Annyit amennyit te is. – ült le a földre és letörölte magáról a vért.
- Akkor semmit. – ültem le mellé.
- Nem tudod hol van Chul? – kérdezte Jung hirtelen.
- Megöltem, elég rendesen eltalálták. Nem lehetett megmenteni,nem akartam hogy szenvedjen. A szobámban van. – kötöttem fel a hajam közben.
- Értem,kösz. – feküdt el az ölemben, megpaskoltam a fejét egy kicsit és bólintottam. Vagy tíz perce ülhettünk ott mikor egy lövést halottunk, mindenki a másodperc tört részével pattant fel velem az élen, feltéptem az ajtót és berohantam a szobába. Mesterem a földön feküdt vérző sebbel, körbe néztem de csak az ablak volt az egyetlen menekülési lehetősége. Oda mentem és ki néztem,de bár ne tettem volna. Vagy 50 ember volt kint akik ott várták a parancsot.
- Kibebaszott nagy szarban vagyunk és akkor még szépen fogalmaztam. – mondtam és idő közben Danial is megérkezett.
- Mi a fasz?!- hőkölt hátra ő is.
- Mei menekülj, neked még lehet esélyed a rendes életre lányom. – szólalt meg mesterem rekedtes hangom,ezzel engem kirántva a látottak miatti sokkból.
- Nem mehetek. – térdeltem le mellé.
- De igen menned kell, meg kell keresned egy mester. Aki az én mesterem volt még régen,tanulj ott és élj csendben tovább. – utasított.
- Nem hagylak itt. – makacsoltam meg magam. – Nem mehetek el úgy hogy ti meg itt maradok. – néztem a srácokra is.
- Jung majd gondodat viseli. – tette kezét vállamra Danial.
- Nem. – mondtam,tudtam mi lesz a vége. Ők fel áldozzák magukat értünk, ebbe nem mehettem bele.
- Ez egy parancs,el kell menned és élned kell helyettünk is. – emelte fel a hangját mesterem és egyben mostoha apám is.
- Gyere ide te. – rántott magához Danial és megcsókolt,visszacsókoltam. Ez volt a mi búcsúnk egymástól. Jung is felállt és meghajolt mesterünk előtt, a többiektől is elbúcsúzott ahogy én is.
- Köszönöm apa. – adtam egy puszit a homlokára és rá mosolyogtam.
- Mindig a lányomnak tartottalak,soha nem voltál más lánya. Csak is az enyém. – simította meg a kezem és nagy nehezen felállt, kezembe nyomta a kardját és az enyémet pedig ő vette el. Vettem egy nagy levegőt és a vészkijárat felé vettük az utunkat, maszkunkat a fejünkbe húztuk ezzel is elrejtve magunkat az erdőben. Nehezen jutottunk kis mert sokan voltak,halottunk a lövéseket. Jung megfogta a kezem és húzott maga után.
- Ott van kettő,kapjátok el. – kiáltotta valaki és utánunk iramodtak. Éreztem egy lövést ami a vállamba fúródott.
- Baszus. – szisszentem fel.
- Ezek lőnek ránk. – állapítottam meg Jung.
- Érzem. – feleltem neki,mire még jobban futni kezdtünk. Egy úthoz értünk, Jung itt meg állt.
- Te indulj el arra én pedig arra, ha tul éljük találkozunk majd egyszer. – mosolygott rám. – De ha nem,akkor is találkozunk a következő életünkben és akkor is társak leszünk. – simogatta meg az arcom és elfutott. Válaszom meg sem várta.
- Te nagy hülye. – futottam arra amerre mondta, a sebem hasogatott és nagyon vérzett. Nem tudom meddig futhattam, de mikor hátra néztem nem volt senki a nyomomban, lassítottam de az irányom nem változtattam meg. Elértem egy falus szerűséghez és az erőm ott hagyott cserben.

Zitao powo:
- Tao azt nézd,ki lehet az. – mutatott barátom az erdő irányába. Egy ember feküdt ott.
- Nézzük meg. – mondtam és elindultunk oda,egy lány feküdt a földön és csupa vér volt. „-Fegyverek tömkelege volt nála,vajon ki lehet ő? Mért itt fekszik? Mit követett el? „- hangoztak el a kérdések agyamban.
- Hé, fogd meg a kardját és hozd. – szólt rám barátom Mok.
- Mit csinálsz?- kérdeztem mikor láttam hogy felveszi a lányt és elindult a falu irányába.
- El kell látnunk a sebét,nem hagyhatjuk itt. Egy farkas is elviheti vagy akár egy medve. – oktatott ki. Morogva mentem utána és közben a kardot figyeltem. Egy díszes kard volt és ahhoz képest elég nehéz is, nem egy hamisítvány lehetett,ezt egy rendes szamuráj kard volt.
- Ő meg ki?- kérdezte nagyapám mikor megérkeztünk a faluba.
- Az erdő szélén találtuk, megsérült. – felelte Mok.
- Hozzátok be és hívjátok az orvost. – mondta komoran,követtük és Mok letette az ágyra majd elment az orvosért.
- Ki ez a lány?- kérdezte gondterhelten.
- Nem tudom,de ez volt nála. – adtam a kezébe a kardot amit szemügyre vett. Hírtelen felugrott a helyéről és a lányhoz sietett és pofozgatni kezdte.
- Ébredj hé!- kiáltott rá mire nyitogatni kezdte a szemeit. – Tudod ki tette ezt veled? A társaid hol vannak?- kérdezgette nagyapám a magához tért lányt. Én is közelebb léptem hozzá és láttam hogy fájdalmai vannak.
- Nagyapa most ne, előbb lássuk el a sebét. – fogtam meg a karját és vissza vezettem a karosszékébe. Mok nem sokkal később megérkezett az orvossal.
- Feküdj hasra. – mondta de ő felállt és levette a felsőjét,de ezt is nagy kínokkal. Egy fehér trikó volt rajta amit átáztatott a saját vére,lefeküdt az ágyra mire az orvos felvágta a pólóját. Érzéstelenítőt sem adott neki mondván hogy kemény lány ő és fiatal. Belevágott a húsába de ő meg sem nyikkant, nagyapa le sem vette róla a szemét és csak figyelte a lányt aki a pulcsiját szorongatta görcsösen. Mikor vége lett a rögtönzött műtétnek elájult a sokk miatt.
- Ha magához tért adj neki vizet. – hagyták rám a lányt. Sápadt volt és izzadt, egy rongyot kerestem és egy tálban hoztam be hideg vizet. Letöröltem az izzadságát és figyeltem az arcát. Érdekes vonásai voltak,mintha fél vér lenne de nem voltam benne biztos. Vagy 2 óra telt el mire magához tért, lassan körbe nézett majd megállapodott a tekintete rajtam. Pillanatok alatt pattant fel a helyéről és az ajtóhoz ment,feltépte és kiment rajta. Utána mentem de addigra szembe találta magát a nagyapámmal.
- Mégis mit képzelsz ki vagy te? Ez az én kardom. – pofozta fel nagyapa a lányt.
- Örült vénember. - indult meg felé,nagyapa csak várta. Lendítette a kezét mire nagyapa csak figyelte, nekiment de az öreg nem hagyta magát. Nem láttam még így küzdeni egy embert sem ilyen sebbel a vállán. Egyszer egy figyelmetlen helyzetben nagyapa a földre terítette.
- Szedjétek össze és vigyétek vissza. – parancsolt az emberekre nagyapa.
- A kardot de most. – állt fel.
- Kislány nem neked való egy ilyen dolog. – lépett közel hozzá. Ezt kihasználta és leterítette nagyapát,majd elvette a kardot és kihúzta.
- Majd azt én eldöntöm hogy mi való nekem és mi nem. Nem egy vénember fogja megmondani. – tartotta a nyakánál a kardot.
- Hogy hívnak?- kérdezte nagyapa tőle nyugodtan.
- Mi van?
- Hogy hívnak?Talán süket vagy?- oktatta ki.
- Mei, Ming Mei. – felelt a kérdésére.
- Rendben akkor Mei, engedj el és beszéljünk. – mosolygott rá nagyapa.
- Nem vagyok hülye. – állt fel és kezet nyújtott az öregemnek. – Ennyivel tartóztam. – húzta fel és vissza ment a házba engem figyelembe se véve.
- Fiam nem vagy a gyakorló társad. – veregette meg a vállam és a lány után ment.

Mei powo:
 A ruhám vettem fel a székről és fel akartam venni.
- Maradj itt még felépülsz. – lépett be a vénember.
- Inkább nem. – húztam át a számításait.
- Akkor úgy mondom hogy az a kard amit a kezedben tartasz én adtam a mesterednek. – mondta mire rá néztem.
- Hogy mondta?- kérdeztem vissza.
- Én adtam neki,mint jutalom a legjobb tanoncomnak. – mondta mire lerogytam a földre és mélyen meghajoltam.
- Sajnálom. – kértem elnézést,mert eszembe jutott egy beszélgetés a mesteremmel mikor megemlítette hogy a kardot kitől is kapta még régen..
- Látom jól megtanított a tisztelet kimutatására. – emelte fel a fejem és rám mosolygott. – Azért küldött hozzám hogy rendes életet élhess. Igazam van?- kérdezte mire csak némán bólintottam. – Értem, akkor hát addig maradj itt még a sebed be nem gyógyul. És ha utána is el akarsz menni hát legyen. – ment ki engem magamra hagyva a szobában. Leültem az ágyra és csak néztem ki a fejemből.
- Itt van pár ruha. – dobta valaki az ágyra. Rá néztem és ő volt az aki mikor magamhoz tértem mellettem ült. – Vedd át ezeket és gyere enni. – állt az ajtóban.
- Kösz,de kihagyom. – feleltem unottan és eldőltem az ágyon. Fáradt voltam és étvágyam sem volt, ha arra gondolok hogy feláldozták magukat értem a gyomrom össze szűkül. Éjszaka ébredtem fel izzadtan, felkeltem és a tükörhöz mentem ami a szobában volt. Megmostam az arcom és kimentem a levegőre,valami hangot halottam. Elindultam a hang irányába,egy edző pályaszerűségre érkeztem. Két srác volt az edzőpályán és egymással küzdöttek,és a vénember pedig figyelte őket. Leültem egy padra ami oda volt helyezve és figyeltem őket,a magasabbik fekete hajúnak tisztábbak voltak a mozdulatai,míg a másik néha csak csapkodott.
- Tao a legjobb harcosom,kiskora óta tanítom. – ült le mellém a vénember.
- Ajusshi hogy hívjam magát?- kérdeztem egy kisebb tanakodás után. Vénembernek csak nem hívhatom még itt vagyok.
- An mester,ha kérhetem. – mondta és közben nézte a srácokat.
- Mióta tanítja?- kérdeztem és a fekete hajú srácot néztem.
- Gyerek kora óta, ő az unokám. – mondta és mintha büszkeséget halottam volna a hangjában. – Mióta Tao apja elment én nevelem. – felelte és rám pillantott.
- Értem. – bólintottam és balra néztem, dárdák voltak felsorakozva. Felálltam és levettem egyet és forgatni kezdetem.
- A sebed nem fáj?- kérdezte An mester.
- Elviselhető. – mondtam,de nem volt az. Hasogatott és lüktetett a seb maga is.
- Ha így van hát gyere. – állt fel és követte a példám. – Nem küzdöttem meg a volt tanítványom tanítványával. – fordította felém a dárda hegyét.

Tao powo:
Nagyapa kirendelt egem és Mok-ot a gyakorlótérre hogy párbajozzunk egymás ellen.
- Mit gondolsz a lányról?- kérdezte Mok a harcunk közepén.
- Elkényeztetett és idegesítő,na meg tiszteletlen. – vertem vissza a támadását.
- Lehet hogy idegen neki a hely nem? Egy olyan helyen van ahol senkit nem ismer. – felelte mosolyogva.
- Nagyapára is rátámadott,ez meg bocsáthatatlan. – mondtam mérgesen és a földre terítettem.
- Hát ha így is van,most nézd a nagyapád. – mondta mire feléjük pillantottam. Mei ellen küzdött lándzsával,figyeltem minden egyes mozdulatukat. A sebe ellenére nagyon fürge és pontos volt egy rossz mozdulata nem volt. Mintha egész életében ezt csinálta volna.
- Ki ez a lány?- kérdeztem magamtól és elindultam feléjük indultam. Mei rosszul festett a sebe felszakadt és sápadtnak is látszott, mellette még nagyapa sem kímélte egy cseppet sem. De mért sajnálom én őt egyáltalán? Mért érdekel hogy mi lesz vele?
- Nem is vagy olyan rossz kislány. – mondta elismerően nagyapa.
- Köszönöm eme kedved bókot. Maga sem olyan vén mint azt én hittem. – felelte ő is elismerően de megszédült. Még időben értem oda és kaptam el.
- Engedj el. – morgott rám,de én nem engedtem el. Helyette ölbe kaptam és elindultam vele a ház felé ahol most elszállásoltuk. Egész úton vert és kiabált velem. A szobájában érve az ágára dobtam,lehet nem volt szép tőlem de felidegesített.
- Befognád már végre,hagyd hogy elássam a sebed és elmegyek!- kiabáltam rá mire szembe állt velem, le kellet rá néznem olyan kicsi volt.
- Te csak ne kiabálj velem, és ne mond meg hogy mit tegyek vagy mit ne. – vágott vissza és égtek a szemei. Hogy lehet egy ekkora lányban ilyen nagy bátorság?
- Na ide figyelj,én nem olyan vagyok mint nagyapa aki megszán. Felőlem el is mehetsz,de mivel az öreg utasított addig itt kell maradnod még a sebed be ne gyógyul. – fogtam meg a karját és próbáltam megfordítani hogy elláthassam a sebét de helyette ő terített az ágyra és rám ült.
- Én sem olyan vagyok mint azt te hiszed. Akár egy mozdulattal is megölhetlek minden szívfájdalom nélkül, úgy hogy azt ajánlom ne szórakozz vele. – hajolt közel hozzám és köpte a szavakat szemrebbenés nélkül, majd leszállt rólam és az asztalhoz ment ahol a kötszer volt. Levette a felsőjét és láttatni engedte a hátát és a melltartóját, akaratom ellenére és végig néztem. Zavaromba lesütöttem a szemeim, de erőt vettem magamon és felkeltem. Hozzá léptem és elvettem egy rongyot, bevizeztem és elkezdtem letörölni a vért a hátáról.
- Mégis mit művelsz?- kérdezte komoran és meg akart fordulni,de nem engedtem neki. Veszélyes lenne,ha most megfordulna.
- Nem látod?- kérdeztem egyértelműen.
- Te fogyatékos,hogy látnám ha háttal állok neked?- vágott vissza és a válla fölött nézett fel rám.
- Segítek. – köhintettem zavartan és lemostam a hátát,majd levettem a kötését is. A sebe egyik része szakadt csak fel,azt összeragasztotta sebragasztóval aztán bekötöttem a sebét. Az ágyhoz mentem és elvettem az egyik pólót amit hoztam neki és a kezébe adtam.
- Vedd fel. – utasítottam mire kinevetett.
- Tán a nagyfiú zavarban van?- lépett elém mosolyogva és megsimította az arcom.
- Nem csak a hideg kiráz a vézna tested láttán. – mondtam szemrebbenés nélkül mire elkerekedtek a szemei.
- Ezt még nem halottam,de bizton állítom hogy nem vagyok vézna. – vert egyet a karomba és az ágyához ment ahol lefeküdt aludni. Vártam amíg elalszik és betakartam, aztán kimentem és én is haza felé vettem az utam.
- Megjöttem. – mondtam és beléptem az ajtón.
- Elaludt?- kérdezte nagyapa az ebédlő asztalnál ülve.
- El. – ültem le mellé én is.
- A sebe hogy van?- kérdezte nagyapa.
- Mért kell itt maradnia,mért kell ápolnom? Mért kell neked is tanítanod?- fakadt ki belőlem evés közben.
- A napokban kaptam egy üzenetet Mei mesterétől aki még régen a tanítványom volt. Mei nem olyan lány mint a többi,a szüleit évekkel ezelőtt megölték a szem láttára. Kuan befogatta és kiképezte olyanná amilyenné ő is vált,bérgyilkossá. – mondta nagyapa nekem meg egy falat akadt meg a torkomon. – De nem akarta hogy ő neki is ilyen élete legyen ezért elküldte ide az egyik emberét az üzenetével. Azt kérte hogy fogadjam be és neveljem meg,tanítsam meg neki milyen a rendes élet ahol nem tapad vér a kezéhez. Ahol boldogan élhet és nem kell semmitől félnie. – magyarázott nagyapa én meg elképedve figyeltem. Hogy az a lány bérgyilkos lenne, aki most olyan békésen és védtelen aludt mikor ott hagytam. Akit a karjaimban hoztam vissza?- Eleinte nem akartam,de még is úgy gondoltam hogy neki még lehet esélye. Akkor kértem meg hogy a kardjával küldje ide a gyermeket hogy tudjam ki is az. – fejezte be a mondatot nagyapa.
- Bérgyilkos? Itt? Nagyapa elment az eszed? Egy bérgyilkost engedtél be ide? Mi lesz ha elmegy az esze és mindenkit megöl egy éjszaka alatt?- akadtam ki teljesen.
- Parancs nélkül nem öl. Ez az egyik legfontosabb szabály amit nekik be kell tartaniuk. – mondta nyugodtan nagyapa. – Meg különben is,ha meg akart volna ölni már rég halott lennél fiam. – veregette meg a vállam és elment. Tanakodva hagyott magamra.

Mei powo:
Reggel a madarak csicsergésére ébredtem fel,megmosakodtam és összekötöttem a hajam. Aztán a gyakorló pályára mente, lassú futással kezdtem. Nem zökkenhetek ki kondiban kell maradnom. Nem is figyeltem mióta futhattam,arra eszméltem fel hogy valaki fut mellettem.
- Jó reggelt. – mosolygott rám egy fiatal srác.
- Reggelt. – köszöntem vissza.
- Mok vagyok,én hoztalak ide. – mosolygott rám.
- Áhh értem. – futottam tovább aztán a padnál megálltam és felvettem egy rongyot és megtöröltem magam.
- Tessék. – adott egy pohár vizet.
- Kösz. – vettem el és kiürítettem a tartalmát.
- Nem vagy beszédes. – állapította meg mosolyogva.
- Te meg sokat beszélsz nem gondolod?- keltem fel a helyemről és a lakrészem felé vettem az irányom,persze ő is követett. Bementem a házba ahol már Tao várt.
- Nagyapa azt akarja hogy velünk egyél,gyere. – mondta és már el is ment mellettem.
- Ezt nem hiszem el. – indultam el utána és persze az a srác is jött velem. Beléptem a kis házba ami otthonos volt,nekem nagyon szokatlan. Mi megreggelizünk a szobánkba  és vissza megyünk edzeni,nincs időnk ide oda mászkálni hogy együtt együnk. Leültem az asztalhoz és enni akartam,de a kezemre vert Mok.
- Ne legyél tiszteletlen. – mosolygott rám nekem meg megfordult a fejemben hogy kinyírom ha még egy ilyet csinál.
- Hagyd csak had egyen,még nem szokta meg az itteni szokásokat. – mosolygott rám az öreg. Bólintottam és ettem tovább, mikor befejeztem elmostam a tányérom,meghajoltam és vissza mentem a pályára. Levettem egy kardot és kitettem pár bábut is. Lehunytam a szemem és koncentráltam,majd egyesével levágtam a kiszemelt tárgyat a bábuk tetejéről. Túl könnyű volt. Elő vettem a pisztolyom és megismételtem ugyan ezt.
- Nem vagy sem. – szólal meg mögülem egy hang én meg rá fogtam a fegyverem. – Nyugi csak én vagyok az. – emelte fel a kezeit megadásképpen vagy tudom is én minek.
- Ne gyere még egyszer a hátam mögé. – sziszegtem és eltettem a fegyverem.
Az erdő felé néztem nem is értem miért,3 gyerek játszott ott. Neszt halottam az erdő széléről és a legrosszabbra számítottam, megindultam feléjük és elő húztam a fegyverem is.
- Te maradsz. – emeltem fel a kezem és mentem tovább a gyerekek felé. Nem volt időm oda érni a farkasok elő ugrottak. Letérdeltem és lőttem,felnyikkantak és halottam estek össze,a gyerekek felé mentem de megelőzött két felnőtt.
- Szörnyeteg,hogy voltál képes megölni őket? És ha a gyerekeket találod el?- kiáltott rám egy férfi és megindult felém.
- Soha nem tévesztek,és ha nem ölöm meg őket,a gyerekek halnak meg. – Mentem el mellette és a farkasok felé mentem,egy még élt és szenvedett. Közel léptem hozzá mire morgott egyet. – Hamarosan jobb lesz. – mondtam és lőttem.
- Te nem vagy normális. – jött felém és megfogta a kezem, rá néztem és a háta mögé csavartam a kezét.
- Nem szeretem mikor ilyen seggfejek mint te, nagy a pofájuk. De ha az életük a tét akkor meg rinyálnak. – löktem a földre és elmentem mellette,de a kis szemét elkapott hátulról. Elmosolyodtam és átlendítettem magamon és a földre dobtam,kihúztam a késem és a nyakához tartottam.
- Nem te lennél az első akit megölök, ha még egyszer az utamba kerülsz megöllek. Értem?- kérdeztem komolyan.
- Értettem. – mondta mire leszálltam róla és eltettem a késem,a gyerekekhez léptem.
- Ne menjetek ennyire közel az erdőhöz. Veszélyes. – mondtam mire az egyik kisfiú felém lépett.
- Köszönöm noona. – ölelt meg,mire én tétlenül néztem magam elé. Eltávolodott tőlem magamra erőltettem egy béna mosolyt és megsimogattam a fejét. Felálltam és elindultam.
- Meg ne szólalj. – néztem rá Mok-ra aki szólásra nyitotta a száját.
- Nem is vagy te olyan gonosz. – csipkelődött velem, kínomban elröhögtem magam és a vállába vertem.
- Befogod vagy én fogom be. – szóltam rá.
- Együnk valamit?- tanakodott hangosan.
- Most ettél. – röhögtem ki,de utána mentem és ettem egy almát.