2013. augusztus 12., hétfő

Nehéz szerelem(Myungsoo)

-Cho Jina azonnal kelj ki az ágyból.-kiabált fel
anya vagy harmadszorra.Lassan ki keltem az ágyamból és el mentem a fürdőbe helyre tenni magamat.Nem akartam más suliba menni de nem lehetett mist csinálni ki választottak valami társ sulis izé miatt.Gyorsan össze szedtem magam és meg is indultam a suli felé.Nem akartam ide járni mert ez amolyan gazdag gyerekeknek való rongy rázós iskola.Éppen az igazgatóhoz tartok mikor valaki ki jön onnan nagy hévvel és nekem,én a földön kötöttem ki.
-mi van nem látsz a szemedtől?.-kérdezte aki fel lökött.
-Te jöttél ki így.-mordultam rá mire rám emelte a tekintett.
-Te ki is vagy mi a család neked?.-kérdezte
-Neked ahhoz semmi közöd.-mondtam és fel álltam le poroltam magam
-Áhh Cho Jina igaz?.-kérdezte a titkárnő
-Igen.-mondtam és mag hajoltam.Már indultam is be mikor valaki a fülembe súgott.
-Még látjuk egymást Cho Jina.-súgta oda a fülembe amitől a hideg is ki rázott.Be mentem az igazgatóiba,ahol meg kaptam az óra rendem meg hogy hol lesz a termem ahol leszek és még ilyesmik.kis keresgélés után de sikerült meg találnom a termem.Lassan be léptem de mikor be léptem és körbe néztem hát hogy is fogalmazzak,áh meg van az állam a padlót súrolta.
-Mondtam hogy találkozunk.-jött oda hozzám az a  srác miután észre vett aki fel lökött.Nem mondtam semmit csak ki kerekedett szemekkel néztem rá.Ezt nem hiszem el nekem is csak akkora szerencsém lehet,első nap szerzek magamnak egy "kedves barátot" gratulálok Jina.
-Mi van ismered ez a kis csajt?.-kérdez egy nyávogós hangú lánynak nem mondható izé.
-Fogjuk rá.Egymásba futottunk igaz Jina?-kérdi a srác
-Ja.-mondom erőltetett mosollyal az arcomon.
-Gyere mellém ülsz.-mondta és el kezdett húzni.Előre féltem mi lesz ebből.Az óra ahhoz képest hogy L mivel ezt is meg tudtam,egész óra alatt kíméletlenül piszkált.Ha tehette volna szerintem földig alázott volna.Lassan a nap is el telt és kezdtem örülni hogy ennyivel meg is úsztam.Ahha persze szép mese is lett volna.Mikor ki léptem a suli kapuján egy sereg lány na jó voltak vagy 10-en be támadtak,le öntöttek hideg vízzel(Októberben),meg dobáltak tojással és liszttel.Miután ki nevették és kellő képen meg aláztak a suli előtt(igen addigra mindenki oda talált),utána mint akik jól végezték dolgukat el mentek.Teljesen össze fagytam mire haza értem,csak remélni tudom hogy nem fáztam meg.Mikor anya meg látott majd nem szív szívinfarktus kapott.Ki kellet valahogy magyaráznom magam ami persze nem sikerült.Fel akarta hívni a sulit de tudtam hogy akkor nekem még rosszabb lesz,ezt mondtam is neki de mintha falnak beszéltem volna meg sem hallotta.Persze más nap ugyan ez fogadott csak ezt az akciót még L is végig nézte majd jót nevetett rajta,kezdett el törni a mécses.Kerestem egy kis el dugott helyet ami egy vész kijárat volt az épület másik végében majd utat engedtem könnyeimnek.Lassan vagy 5 perce sírtam mikor valaki meg szólalt.
-Tehát a mi kis Jinánk itt sírdogál magában?Miért nem szóltál jöttem volna én is sírni veled.-mondta cinikusan L.Nem mondtam semmit csak el fordítottam a fejem és le töröltem a könnyeim.Elém lépett és le guggolt elém.
-Miért nem mész vissza ahonnan jöttél?Ez nem egy olyannak való mint te.-mondta le nézően majd fel állt és rám nézett.Nagyon fel húzott amit mondott meg úgy cakkom pakk ez az egész.Fel álltam és akkora pofonnal ajándékoztam meg mint eddig senkit soha.Ki kerekedett szemekkel nézett rám.
-Te kis.-szorított a falhoz.-most tudod mit csinálnék veled?.-kérdezte mérgesen
-Tudod mit nem érdekel.Nekem már így is mindegy nem?Meg akarod keseríteni az életem hát tessék mi tart vissza?.-kiabáltam a képébe mire el mosolyodott.
-Tudod mit be jön hogy ekkora a szád.-mondta és el engedett.-De még egyszer meg ne merj ütni.-mondta én csak néztem rá az előbb még tök pipa volt most meg semmi baja.Komolyan milyen hangulat ingadozásai vannak?!Már vagy 5 perce ülhettünk ott nagy csendben mire meg szólalt.
-Lesz még egy óránk gyere.-mondta és nyújtotta a kezét de el néztem tőle
-Nem megyek.-makacsoltam meg magam
-De jössz.-mondta L
-Mondom nem megyek.-mondtam még mindig.L nagyot sóhajtott la hajolt majd honom alá nyúlt és fel húzott.mikor fel álltam meg fogta a csuklom és maga után kezdett húzni.Köpni nyelni nem tudtam.Már a termünknél voltunk mikor meg állt és felém fordult.
-Itt meg vársz értem?.-kérdezte L
-Értem.-sóhajtottam nagyot.2 perc után ki jött két táskával a kezében és a tanár is mögötte jött.
-Cho Jina kisasszony azt halottam rosszul vagy igaz ez?.-kérdezte fel vont szemöldökkel mire L-re néztem aki bólintott egy kisebbet.
-Igen és úgy érzem hányni fogok.-játszottam a szerepem mire a tanár nő haza küldött engem L-t pedig meg bízta azzal hogy vigyen haza és vigyázzon rám.Mikor ki értünk a suli kapuin kívül L nem engedett el még mindig a derekam fogta.Az emberek meg meg bámultak minket mert hát L igen jól nézett ki még egyen ruhában is,kezdtem kicsit zavarban érezni magam.
-Mi a baj?.-kérdezte L
-Az emberek meg bámulnak minket.-mondtam halkan na jó suttogtam
-Mi?.-kérdezte mert nem hallotta rendesen
-Az emberek meg bámulnak minket.-mondtam neki mire először furán nézett rám,aztán körbe nézett el mosolyodott és el engedte a derekam.Valahogy furán éreztem magam mikor el engedte a derekam,mintha azt szerettem volna hogy foglyon tovább.Nem ez tiszta hülyeség miket beszélek én itt össze vissza?!.Aztán azt vettem észre hogy a kezem fogja meg én nem nem a csuklom hanem a kezem.Félve le néztem a kezünkre mire teljesen zavarba jöttem.
-Aranyos vagy mikor zavarba jössz.-mondta és tudtam hogy mosolyog.Meg szorította kicsit a kezem ezért rá emeltem tekintetem,ő csak rám mosolygott majd adott egy puszit a homlokomra.Erre még jobban zavarba jöttem,tenyerembe temettem az arcon.L jót kuncogott rajta és magához húzott és meg ölelt.szívem majd ki szakadt a helyéről.
-Na gyere te lány.-mondta és el kezdett húzni egy kocsi felé,be ültetett majd mellém ült.Az úton nem szolt hozzám csak nézett ki az ablakon de a kezem nem engedte el,végig fogta néha meg simogatta kicsit de ennyi.Majd mikor meg állt az autó ki néztem és meg lepődtem mert otthon voltam.L rám nézett és el mosolyodott,ki szállt majd ki nyitotta nekem az ajtót.Ki szálltam és ki vettem a táskám is.
-Köszönöm hogy haza hoztál.-mondtam neki és kicsit meg hajoltam mert azért illik.
-Nincs mit de meg hajlás helyett mást adhatnál.-mondta ravasz fél oldalas mosollyal és közelebb lépett hozzám.Le hajolt és adott egy puszit az arcomra,erre én teljesen el pirultam.Kuncogva egyenesedett ki és intett egyet nekem majd be ült és el hajtott a kocsival.Le fagyva álltam ott mint egy fa darab.Meg rázva a fejem be mentem,el rendeztem minden dolgom ami volt aztán el tettem magam holnapra .Reggel előbb pattantam ki az ágyból mint ahogy az órám szólt volna.Gyorsan össze kaptam magam és le mentem,anya
meg is lepődött hogy előbb fel keltem mint szoktam.Reggeli után el indultam a szokásos időben a suliba,mikor be értem rögtön ki szúrtam L-t ahogyan ott ül.Mikor ő is észre vett azt hittem int vagy valami de csak el fordította a fejét,ami kicsit rosszul esett a tegnapi után.Lehet én képzeltem sokat a tegnap történtekbe,le ülte a helyemre és csak remélni tudtam hogy ma békén hagynak.
-Oppa igaz hogy te vitted haza azt ott?.-kérdezte az egyik ribizli és rám mutatott
-Ja.-mondta unottan
-És?.-kérdezte még mindig a ribizli
-Mi és haza vittem és ennyi.De nem mintha rád tartózna.Különben is nézz már rá,nem kezdenék ki egy  olyannal mint ő.-mondta mire nekem könnybe lábad a szeme.Ezt nem hiszem el,akkor tegnap csak szórakozott velem?!Hogy lehettem ekkora hülye hogy bele szerettem?Igen bele szerettem,nem tudom mikor és hol de meg történt ez ellen nem tudok mit tenni.Lassan fel álltam meg fogtam az összes cuccom és ki mentem a teremből.Meg kerestem azt az el dugott kis helyet mint tegnap és oda telepedtem le.Egész nap ott voltam de senki nem jött értem amit nem is csodálok,itt senki sem ismer és nem is szeret senki.Minek vagyok én itt egyáltalán?Nagy levegőt vettem és meg indultam az igazgatói felé,ám mikor oda értem kint L ült egy széken.Mikor észre vett körbe nézett majd mikor látta hogy senki nincs itt el mosolyodott és intett hogy menjek oda,erőt vettem magamon és be kopogtam az igazgatóiba.egy szabd után be mentem és el mondtam hogy vissza szeretnék menni a sulimba és nem érzem itt jól magam,persze biztatott és mondta hogy maradjak de nem én menni akartam,el innen minél előbb.Végül bele egyezett és meg engedte hogy vissza menjek a sulimba.Meg köszönte majd meg hajoltam és ki mentem.Kint L állt karba font kézzel és engem kémlelt.
-Mi az hogy vissza mész?.-kérdezte kicsit mérgesen
-Nem mindegy az neked?.-kérdeztem én is kicsit mérgesen
-Nem!Nem mindegy.-mondta
-Pedig nekem nagyon úgy tűnt bent a teremben.hogy is mondtad?Áh meg van nem kezdenél ki egy olyannal mint én.-mondtam neki mire el kerekedett a szeme és le hajtotta a fejét.
-Én nem azért mondtam hogy meg bántsalak.-mondta le hajtott fejjel és halkan.Kicsit közelebb lépett hozzám és meg fogta a kezem.
-Nem akartam hogy rád szálljanak még jobban.-mondta de én csak el mosolyodtam
-Most már nem fognak.-rántottam ki a kezem a kezei közül és el mentem mellette.A szívem szakadt bele de ezt kellett tennem,vagy nem?!Nem tudom de most minél előbb haza akarok érni.Miután haza értem le dobtam a táskám és fel mentem a szobámba.Nem tudom mi ütött belém de sírhatnékom támadt,nem is kellet sok és el is sírtam magam.Sírva aludtam el.Reggel a vekkerre keltem ami örült módon visongott,le kapcsoltam jó inkább dobtam de el hallhatott ez volt akkor a lényeg.Fel keltem majd rendbe hoztam magam és fel vettem a régi egyen ruhám.Le mentem és meg reggeliztem majd el indultam a suliba.Mikor be értem mindenki meg rohamozott de jó értelemben,meg ölelgettek és kérdezgettek egy kicsit.Miután el mondtam mit csináltak velem a srácok meg akarták őket hogy is mondjam ruházni.El nevettem magam és vissza tartottam őket mondván hogy nem éri meg.Egész nap csak nevettem jó volt újra a többiekkel lenni ott ahol szeretnek és el fogadnak.A nap végén mosolyogva mentem ki a lányokkal kar öltve.Haza felé menet úgy éreztem hogy valaki figyel de ezt gyorsan ki ráztam a fejemből és folytattam utam haza felé.De mikor haza érten egy kocsi állt a házunk előtt.Mikor oda értem ki szállt valaki a kocsiból,nem láttam jól mert háttal állt nekem.De mikor meg fordult fel ismertem L-t.Neki dőlt a kocsinak és engem nézett,majd mikor be látta hogy le gyökereztem ott ahol voltam el lökte magát a kocsitól és felém jött.Ahogy jött felém észre vettem hogy nem az egyen ruhája van rajta hanem a mi sulin egyen ruhájában volt.
-Te meg?.-kérdeztem nagy nehezen
-Én itt vagyok.-mondta mosolyogva és meg akart ölelni de ki tértem előle.Fel vont szemöldökkel állt ott.
-Mit keresel itt?Miért van az én sulim egyenruhája rajtad?.-tettem fel a kérdéseket mire kicsit el mosolyodott és rám nézett.
-Mert látni akartalak.És a másik kérdésre az a válaszom mert veled egy suliba akarok járni.Nem érdekel senkinek a véleménye.Ez az egy hét alatt sok mindenre rá jöttem.-mondta mosolyogva.Erőt vettem magamon és el akartam menni mellette de meg fogta a kezem.
-Most nem.Most nem mész el úgy mint akkor.Mi a bajod?.-kérdezte majdnem kiabálva
-Mi a bajom?Nem tudlak hova tenni az a bajom.egyszer olyan tapló vagy hogy a fülem ketté áll,aztán meg meg csókolsz mindenki előtt haza hozol kedves vagy,de aztán a suliban szinte le nézel.Nem egy játékszer vagyok hanem egy ember akinek érzései vannak.-mondtam és a végére el sírtam magam.Ki rántottam kezem kezei közül és be futottam a házba.Nem akartam hogy így lásson.miután le nyugodtam lassan be mentem és anyát kerestem de csak egy levelet találtam,amiben az állt hogy 2 napra el mentek apával és hogy viselkedjek rendesen.Remek mondhatom mikor ki önteném a szívem anyának nincs itthon.Este miután le fürödtem el is mentem le feküdni.Reggel komásan keltem fel,úgy éreztem magam mint egy zombi és úgy is néztem ki.Valahogy rendbe szedtem magam és el indultam a suliba reggeli nélkül.Most valahogy nem kívántam semmit.Miután be értem a suliba fel vánszorogtam a termünkbe,ki nyitottam az ajtót és be akartam menni de valaki nekem jött én az orrommal hárítottam az alakot és el terültem.
-Ohh baszki Jina ne haragudj nem akartam.-mondta Jungha
-Semmi baj.-mondtam nevetve
-Uram isten Jina minden oké?.-kérdezte a barátnőm.
-Ahha asszem de nem látok.És már nem is hallok semmit.Úr isten meg fogok halni.-dramatizáltam túl mire Jungha fel vett a karjaiba és be vitt.
-Jina meg fog halni.-mondta Soomin mire mindenki el röhögte magát.A hülye fel rakott a tanári asztalra majd le térdelt elém.
-Jina nagyon szerettünk.-mondta mire el röhögtem magam és fel ültem de lehet nem kellet volna mert meg szédültem.Majdnem le fordultam az asztalról de valaki meg fogott,a lányok mind sugdolózni kezdtek meg mosolyogva bólogattak.
-Jól vagy?.-kérdezte a meg mentőm rá néztem és L volt az.
-Igen köszi.-mondtam és le szálltam az asztalról majd bele rúgtam kicsit Jungha-ba aki csak fel röhögött.
-Gyere ki.-mondta l de figyelmen kívül hagytam.És ez ment kb két héten keresztül L meg próbált közelebb kerülni hozzám de én nem akartam,féltem mi lesz ha vissza megy a sulijába én meg bele szerettem még ennél is jobban és majd össze török.És el érkezett az utolsó nap is,ma van velünk utoljára L és utána már nem jön vissza többet.Fel készültem a legrosszabbra is hogy majd mi lesz ha már nem lesz itt,legalább láthattam minden nap.De tudom hogy én nem engedtem közelebb magamhoz,én voltam az aki el lökte őt pedig próbált közeledni felém,mind ez az én hibám.Mikor vége lett a tanításnak mindenki el búcsúzott L-től,már csak én voltam vissza mikor mindenki ki ment ezzel magunkra hagyva minket.Meg lepődtem mert nem tudom miért mentek ki,már én is mentem volna ki hogy meg kérdezzem miért mentek ki mikor L meg fogta a kezem és vissza húzott.Szorosan meg ölelt és nem akart el engedni.
-Nem akarom hogy itt vége legyen mindennek.-mondta L és bele csókolt a nyakamba a hideg is ki rázott.
-De te el mész.-mondtam fájdalmas hangon.Kicsit el távolodott tőlem és rám nézett.
-Miért löktél el két héten keresztül?Mikor csak miattad jöttem ide?.-kérdezte halkan végig a szemembe nézve.
-Mert tudom ha el mész nem találkozunk többet.Te és én különbözünk egymástól.-mondtam és éreztem hogy meg szakad a szívem.
-Miattad jöttem ide és ha kell át iratkozom.Kellesz nekem te lány.-mondta mosolyogva mire én is el mosolyodtam.
-Mikor meg csókoltalak és fogtam a kezed az voltam én.Nem az aki a suliban vagyok.-mondta de nem értettem miért hozta fel ezt a témát.
-Meg tetszettél nekem mikor fel pofoztál.Nem tudom miért de meg történt.El csavartad a fejem te nőszemély.Kellesz nekem.-mondta és meg csókolt.Nagyon meg érintettek ezek a szavak,nagyon boldog voltam ezektől a szavaktól,el sírtam magam de vissza is csókoltam.Mikor el vált tőlem el mosolyodott és le puszilta a könnyeimet.
-Remélem azért sírsz mert nem tudsz nekem ellen állni.-mondta nevetve mire én is el nevettem magam.
-Kérdezd már meg.-kiabált be egyik fiú osztálytársam mire el kicsit zavarba jött.
-Cho Jina lennél a barátnőm?.-kérdezte és láttam hogy kicsit zavarba jött.El mosolyodtam mert olyan édes volt.
-Igen lennék.-mondtam mire fel kapott és pörgött velem egy-két kört,én vállába kapaszkodtam hogy le ne essek.Mikor le tett adott egy puszit a számra,mikor el váltunk mindenki bent volt az osztályba és meg voltak örülve,gratuláltak és végig ölelgettek minket.
-Jina nem tudom hogy fogok nélküled élni.-mondta Daeho a legjobb fiú barátom mire L kicsit fejbe vágta
-Ő már az enyém.Kapcsoltál volna előbb.-mondta és kis gyerekesen ki dugta a nyelvét és meg ölelt.Nem sokkal később mindenki haza ment de L nem engedett haza azt mondta el akar vinni valahova.El is vitt egy gyönyörű parkba lélegzetem el állt olyan szép volt mindenhol virágok,gyönyörű szökő kút a park közepén amiből a víz csak úgy árad de színesen.
-Na?.-kérdezte L mosolyogva
-Nagyon szép köszönöm.-mondtam neki
-Jina kicsim szeretném hallani a nevem a szádból.-mondta L
-Miért?.-kérdeztem
-Mert szeretném hallani az én barátnőm szájából a nevem.-mondta mosolyogva
-Kim Myungsoo.-mondtam mire szélesen el mosolyodott és meg csókolt.
-Szeretlek kicsim.-mondta homlokát a homlokomnak döntve
-Én is szeretlek.-mondtam neki.Minden jóra fordult az az majdnem.L át akart iratkozni a mi sulikba de a szülei nem engedték.De ez nem tartotta vissza hogy minden nap értem jöjjön és haza vigyen hol ott neki ez kerülő lenne.A szülei is bele egyeztek hogy mi együtt vagyunk tehát Happy End.

2013. augusztus 3., szombat

A csöndes kis szerelem(Vixx Leo)

Minden ott kezdődött mikor meg ismertelek.Lehet
az volt az első és utolsó hibám is.Soha nem gondoltam volna hogy tudok valakit így szeretni mint téged,mindened szerettem soha nem volt semmi kifogásom egy-egy ki hagyott randi miatt mert tudtam hogy nagyon el foglalt vagy de a mai nap kicsit be tett.Az 1 éves év fordulónk van ma te pedig még fel sem hívtál.Össze pakoltam minden dolgom ami szét volt dobálva,sóhajtottam egyet és úgy döntöttem hogy meg látogatom tesóm a JellyFish Entertaiment-nél.Lassan fel öltöztem majd el is indultam.Mikor oda értem meg kérdeztem hogy tesóm bent van-e,miután a portás el mondta hol van és már mentem is.A próba terem előtt hallottam már a zenét.Halkan be nyitottam és le ültem,nem akartam meg zavarni a próbájukat,különben is szerettem nézni ahogyan táncolnak és bele élik magukat.Mosolyogva figyeltem minden egyes mozdulatukat.Mikor vége lett a számnak a srácok ott ahol voltam el feküdtek csak Ken-nek volt annyi esze hogy el jöjjön a kanapé szerűséghez.Halál nyugodtan rám nézett majd le ült,kellet neki vagy fél perc mire el jutott az agyáig hogy itt vagyok.
-Te szent isten ilyet többet ne..-mondta Ken mire el nevettem magam
-Pedig rám is néztél.-mondtam mosolyogva mire a többiek is oda fordultak.Tesóm szeme fel csillant és oda szalad hozzám.
-Én kicsi húgicám.-kezdett el ölelgetni N mire el nevettem magam
-Nincs nálam pénz.-mondtam mire ő is fel nevetett
-De kaja igen.-mondta Hongbin a szatyorból amiben kaja volt.
-Egy istennő vagy.-mondta N és ő is rá vetette magát a szatyorra
-Nanaaaaaaaaa!.-kiabált Ravi is nekem mire szét tártam a karom és meg öleltem.Imádom ezt a kis rappert.
-Raviiiii.-mondom én is a nevét mire fel emel és meg pörget,le tett majd ő is ment a szatyrok felé.Hyuk is meg ölelt de őt valahogy jobban érdekelte a szatyor mint én.bár nem is a szatyor érdekelte mert azt szarta le magasból hanem ami benne volt.Leo rám nézett majd le ült a kezében egy vizes palackkal.Igen örülök hogy látlak,hiányoztál és a többi és a többi,csókoltatlak innen is Taekwoon.Sóhajtottam egy nagyot és ki vettem a szatyromból vagyis a cafatokból és felé mentem.Mikor oda értem le tettem neki az ebédjét majd mentem is volna tovább de meg fogta a kezem.
-Már le sem ülsz mellém?.-kérdezte fel vont szemöldökkel.Szem forgatva le ültem mellé és néztem ahogyan eszik.Miután be fejezte rám nézett és el mosolyodott,magához húzott és nyomott egy puszit a homlokomra.
-Hiányoztál ám.-mondta
-Te is nekem.-mondtam neki
-Nemek is hiányoztál.-jött oda N mire én fejbe vágtam
-Nem szabad oppát bántani.-mondta nekem mire el nevettem magam
-Oppa csak be foghatja.Ha nem jövök akkor felém sem néz.-mondtam neki mire le hajtotta a fejét
-Oppának sok a dolga te is tudod.-mondta N
-Oppának telefonja is van.-dorgálom még mindig
-Oppa most el megy.-mondta Leo mire komolyan mire mind a ketten el nevettük magunkat de ő még mindig komoly volt.N el ment de előtte adott még egy puszit meg egy kis pénz.
-Ezt most minek?.-kérdeztem
-Hoztál kaját.-mondta
-Igen de a te kártyáddal fizettem.-mondtam mire láttam hogy kicsit ideges lett.
-Kérem vissza.-jött oda hozzám mire nevetve adtam neki vissza a pénz.
-Kis cseles.-mondta Leo a nyakamba amitől a hideg is ki rázott,persze jó értelemben.
-Ma nálam alszol?.-kérdeztem kicsit félve a válasz miatta.
-Persze.-mondta mosolyogva és én is el mosolyodtam
-Akkor haza megyek csinálok valami vacsit és akkor majd gyere.-mondtam és már fel is álltam.Be voltam zsongva hogy végre kettesben leszünk egy kicsit.Már kint voltam a próba teremből mikor valaki a kezem után nyúlt.Hátra néztem és Leo volt ott.
-Ezt bent hagytad.-mondta mire furcsán néztem rá.
-Mit?
-Ezt.-mondta és magához húzott és meg csókolt.El mosolyodtam és viszonoztam csókját.Nem érdekelt ha most meg lát minket valaki.A csók után rá mosolyogtam és haza indultam.Nem tudtam mit is főzzek,végül a kimchi mellet döntöttem mert az finom és könnyű is meg csinálni.Mikor végeztem vele meg terítettem két személynek majd el mentem le fürödtem,meg csináltam a hajam,kicsit ki sminkeltem magam és fel vettem valami egyszerű de még is szép ruhát.Aztán le ültem a tv-elé hogy nézek valamit.Az adók között kapcsolgattam mikor le ragadtam egy műsornál.Tesómék voltak egy beszélgetős showban.
-Srácok kinek van kapcsolata?.-kérdezte a műsor vezető
-Nekem van egy nagyon szép barátnőm.-mondta Ken mire mindenki húzott
-És hogy hogy fel vállaltad mi késztetett erre a lépésre?.-kérdezte a műsor vezető
-Már 2 éve a barátnőm és sok mindent köszönhetek neki.Támogat akár milyen nehéz a helyzet,és akkor sem akad ki ha le kell mondanom egy randit mert valamiért bent tartanak vagy más dolgom akadt éppen.-mondta Ken
-És nektek srácok?.-kérdezte a többieket
-Nekem is van barátnőm.-mondta végül Leo nekem meg a kezemből a táv irányító is ki esett.Hogy mekkora egy hülye vagy,de én így szeretlek.
-Ez nem semmi.És téged mi késztetett erre a lépésre?Nem félsz hogy a rajongok talán el pártolnak tőled vagy akár más?.-kérdezte a műsor vezető.
-Szerintem nekem is ki jár a boldogság attól függetlenül hogy híres vagyok vagy sem.Ha a rajongok eddig is szerettek ez után is szeretni fognak,De az igazi rajongok fognak meg maradni közölük is akik nem bánják ha van egy személy az életemben akit nagyon szeretek.Őket is szeretem mert a rajongóim és nélkülük most nem ülnék itt.-mondta Leo nekem meg tátva maradt a szám.Leo nem nagyon szokott ennyit beszélni egy műsorban vagy bárhol máshol.Miután vége volt a műsornak kaptam egy sms-t Leotól.Ez állt benne:"Remélem nézted a műsort amiben szerepeltünk"-írta én meg mosolyogva írtam vissza hogy igen és nagyon tetszett.Nem kellet sokat várnom mert csengettek.Mosolyogva mentem ajtót nyitni,mikor ki nyitottam viszont kicsit meg lepődtem.Leo állt az ajtóban egy kis kutyussal a kezében.Nagyon édes kis kutya volt.
-Ezt neked hoztam.-mondta és beljebb jött majd le tette a kis jövevényt aki meg iramodott és körbe szaglászott mindent.
-Miért kapom?.-kérdeztem
-Ma vagyunk 1 évesek nem?.-kérdezte mire a nyakába ugrottam
-Hát nem felejtetted el?.-kérdeztem
-Téged soha.-mondta mire meg pusziltam
-Éhes vagy?.-kérdeztem mire bólintott egyet.-Akkor gyere.-húztam az asztalhoz és mentem neki a  vacsiból.Én is le ültem vele szemben és enni kezdtem,azt vettem észre hogy a kis jövevény a lábamnál ül és kicsit nyüszít.
-Neked is kellene?.-kérdeztem majd kerestem egy kis műanyag tálat majd szedtem neki egy kicsit.Rá vetette magát és farok csóválva evett belőle.Vissza ültem és én is be fejeztem a vacsorám.Utána el mosogattam aztán el is pakoltam.Éppen az utolsó poharat tettem el mikor két kar fonódott a derekam köré.Mosolyogva fordultam meg és Leo nyakába tettem mind két kezem.
-Annyira szeretlek.-mondta és meg csókolt.Csókunk szemvedélyes volt,ám a levegő hány vetett véget neki.De ez Leot nem tartotta vissza nyakamat kezdte el csókolgatni majd kulcs csontom,jól esően fel sóhajtottam és hajába túrtam.Kezeit le vetette fenekem alá és fel kapott,dereka köré fontam lábaim és meg indult velem a háló szoba felé.Csodálatos estét töltöttünk el együtt.Reggel arra keltem hogy valami kaparássza az ajtót.Fodrultam egyet és Leo alvó arcával találtam szembe magam,meg simogattam arcát és adtam neki egy puszit.Ő csak dörmögött valamit rekedtes hangján és közelebb húzott magához,ezen kuncogtam egyet és hozzá bújtam de megint kaparászást halottam.Nagy nehezen de ki kászálódtam Leo mellől akinek ez nem igazán tetszett.
-Most meg hova mész?.-kérdezte rekedten
-A kis ajándékod kaparássza az ajtót.-mondtam és fel vettem a pólóját és ki nyitottam az ajtót.A kis kutya meg mintha ágyúból lőtték volna ki úgy szaladt befelé a szobába.Majd meg állt előttem és rám nézett,le hajoltam hozzá és meg simogattam aminek az lett a vége hogy örömében le pisilte a parkettát.
-Ezt nem hiszem el.-mondtam majd gyorsan be szaladtam a fürdőbe egy rongyért és fel takarítottam a pisit.
-Mondták már hogy jól áll a pólóm?.-kérdezte vigyorogva Leo
-Még nem.-mondtam
-Hát akkor igen is hogy jól áll igaz Sem?.-kérdezte a kutyustól
-Sem?
-Valami név mégis kellet neki nem?.-kérdezte mosolyogva mert közben az ágyon játszott a kutyussal.
-Hát legyen.Na akkor Sem nem pisilünk mindenhova.Értve vagyok,.-kérdeztem a kutyustól aki csak vakkantott egyet én meg csak kuncogtam rajta.Éppen az ebéd maradékát pakoltam el meg mosogattam,amikor valaki a csengőre tapadt.
-Leo nyisd mér ki kérlek.-kiabáltam ki a nappaliba.Persze barátom ki nyitotta az ajtót.A hangok alapján csak az a dilis banda lehetett.
-Húgiiiii.-kiabált N a bejárattól
-Mi van?.-kiabáltam vissza.
-Ezek tényleg testvérek.-mondta röhögve Ravi.Hát igen én és a bátyám nem vagyunk normálisak külön külön sem hát még együtt.
-De a húga az enyém.-mondta Leo és át ölelte a derekam
-Mikor akartok össze házasodni?.-kérdezte Hongbin
-Mi azt már nem!.-kiáltott ki N a konyhából.
-Majd ha N nem hall el mondom.-mondta Leo mire el nevettem magam.Mindenen meg van amit csak akarok.Bárátok akiket szeretek egy tesó akit imádok és egy férfi akit mindennél jobban szeretek.
-Szeretlek Jung Teak Woon
-Én is szeretlek Chan Nana.-mondta Leo és adott egy gyors puszit ajkaimra.
                                                          ~The End~

2013. augusztus 1., csütörtök

Love Story(Jiyong 18+)

-Nem igaz hogy nem tudsz jobban figyelni?.-szólt rám az nagy idol Kwon Jiyong az az G-Dragon.
-Minhae.-kérek bocsánatot és hajolok meg mélyen.Kezd elegem lenni az összes olyan idolból mint ő,az oké hogy tehetségesek de attól még ugyan olyan emberek mint én vagy más.Nagyot sóhajtva igazítom meg a haját majd mikor készen lettem hátra léptem két lépést és meg szemléltem a haját.
-Rendben készen van..-mondtam mire fel állt és el ment mellettem de egyet belém is lökött.Remek meg köszönni meg már luxus nem?!Agyam el dobom.Fáradtan rogytam le a kis kanapéra ami a szobában volt és be kapcsoltam a tv-t hogy én is nézni tudjam a fel lépést.Néztem ahogy GD rappel ahogy táncol.Egészében véve nem volt rossz pasi csak a modorával van egy kis jó inkább nagy gond.Mikor a koncertnek vége lett meg hajoltak és már jöttek is le.Lassan én is kezdtem pakolászni hogy előbb haza tudjak menni.Éppen fel egyenesedtem mikor be csukódott az ajtó mögöttem.
-Maradhattál volna úgy is nem volt rossz a ki látás.-mondta GD perverz mosollyal az arcán.Éreztem hogy kicsit el pirultam ezért és is fordultam tőle.
-Na mi az csak nem zavarba jöttél kicsikém?.-kérdezte és át karolt hátulról
-Nem vagyok a kicsikéd és meg köszönném ha el engednél.-löktem el magamtól és fel vettem  a táskám is ki mentem.
-Jessica most azonnal segítened kell.-kiabált utánam egyik munka társam
-Azt már nem.Én most szépen haza megyek.-mondtam neki.Mindig ezt csinálja,kiabál hogy segítsek neki aztán ott hagy és nekem kell meg csinálnom az egész munkát ami neki kellett volna.
-Shin Jessica nagyon gonosz vagy.-kiabált vissza munka társam
-Cho Hara egy kicsit sem érdekel.A munkád te is csináld meg.-mondtam neki és mentem tovább de neki mentem valakinek véletlen.Seggre is ültem ami kicsit fájt is.
-Ohh minhae nem láttalak.-mondta az akinek neki mentem
-Én sajnálom.-mondtam és észre vettem hogy nyújtja a kezét hogy fel segítsen.Rá néztem és el kerekedett a szemem.Az exo rappere áll előttem.
-Na gyere és levegőt is vegyél.-mondta mosolyogva Chanyeol
-Ohh minhae csak kicsit hirtelen jött hogy neked mentem.-mondtam lányos zavaromba.
-Ugyan semmi baj.Nem kell elnézést kérned folyton.Mond haza felé mész?.-kérdezte mosolyogva
-Igen.
-Akkor haza kísérlek.Nem jó ha egy lány egy egyedül megy haza ilyen későn.-mondta és már át is karolt volna mikor valaki el húzott onnan
-Nyugi kis tigris majd én haza viszem a hölgyet.-mondta GD én meg csak álltam ott mint egy darab fa
-De én..-kezdtem bele de ő közbe vágott.
-Na gyere menjünk.-indult el engem magával húzva.Chanyeol minket nézett én meg csak intettem neki egyet,utána csak arra figyeltem hogy a lépést tudjam tartani GD-vel.Miutén ki értünk be ültette a kocsiba majd ő is be ült és el indult.A kocsiban hozzám sem szólt,számomra egy ismeretlen helyen álltunk meg.
-Gyere.-nyitotta ki nekem az ajtót GD és meg fogta a kezem és be vezetett egy nagy házba.Le vette a kabátját és fel tette az akasztóra majd cipőjét is le vette,aztán rám nézett mivel csak ott álltam az ajtóban.
-Na gyere.-mondta és le vette rólam a kabátom.Most teljesen másképp viselkedett mind a fellépé
se előtt.
Le ült a kanapéra és meg veregette maga mellett,kis hezitálás után ugyan de le ültem mellé.Kezét át dobta vállam felett és közelebb húzott magához.Nem csinált semmit,be kapcsolta a tv-t és nézte.
-Öhhm GD..-kezdtem bele de félbe szakított.
-Ne kérlek.Van nevem is,elég ha a színpadon azt hallom hogy GD.Szólíts a nevemen.-mosol
ygott le rám.
-Akkor Jiyong miért is ölelgetsz engem most?.-kérdeztem tőle
-Mert jól esik.-felelte és egy puszit nyomott a fejemre.-És ez is jól esett.-majd lejjebb haladt és meg csókolt.Meg lepődtem a hirtelen érzés miatt ezért szeme is el felejtettem le hunyni,majd mikor fel fogtam mi is történik le hunytam pilláim és viszonoztam a csókot.Jiyong el mosolyodott és derekamra vezette kezeit,én pedig nyaka köré.Egy hirtelen ám bár határozott mozdulattal az ölébe ültettet de nem érdekelt,el csavarta a fejem egyetlen csókjával.Le tért nyakamra és azt kezdte el csókolgatni vagy harapdálni,ajkaimon pedig sóhajok szöktek ki a jól eső érzés miatt.Bele tudtam hajába.Éreztem hogy éledezni kezd ott lent,el mosolyodtam és tudtam hogy bennem is ég a vágy iránta.Lassan fel állt velem és meg indult egy szoba felé.
-Segíts egy kicsit.-mosolygott rám mire le nyomtam a kilincset amivel bajlódott már vagy 2 perce.Köszönet képen meg csókolt.Lassan le tett az ágyra majd fölém tornyosult,nyakam és kulcscsontom csókolgatta,szívogatta néha még meg is harapta.Én persze alatta sóhajtoztam a jól eső érzések miatt.Persze keze nem volt tétlen,fel fedező útra indult a testem minden szegletén.Én kezem is be járta teste minden egyes kis részét.Lassan mind ketten meg szabadultunk a ruháinktól.Jiyong ek kezdett lefelé haladni míg el nem ért szemérem dombomig.Kisebb csókokat lehet rá majd egy ujjával belém is hatolt.Hajába túrtam egyik kezemmel míg a másikkal a lepedőt markolásztam.Nem sok időt hagyott hogy ki élvezhessem a helyzetet mert még egy ujját belém vezette.Lassan kezdett el mozogni bennem majd ollózó mozdulattal tágított.Éreztem hogy nem sok kell és el élvezek,de mintha ezt meg érezte volna hogy mindjárt a csúcsra érek ki húzta belőlem mind két ujját és rám mosolygott.Magam alá akartam gyűrni hogy most én is kényeztessem de nem engedte,furán nézhettem rá mert el mosolyodott.
-Ma én kényeztetlek.-búgta kéjesen a fülembe.El helyezkedett lábam között és rám nézett.
-Biztos akarod?.-kérdezte
-Ne szórakozz velem.-mondtam neki mire belém hatolt.Mikor tövig bennem volt kicsit meg állt hogy szokni tudjam hosszát,mihelyst meg szoktam méretét meg mozdítottam csípőm jelezve ezzel neki hogy ügyködhet felettem.El is kezdett mozogni bennem,először lassan majd egyre gyorsabban.Néha el találta a G pontom is mire én nagyobbakat nyögtem alatta.Hátába mélyesztettem körmeimet és végig húztam az egész hátán,ő csak egy férfia morgással jutalmazta tettemet és tovább lökött.
-Minh gyárt.-lihegtem alatta és éreztem hogy lassan a csúcsra érek.
-Énh is.-nyögött egy nagyobbat Jiyong is felettem.Egy mélyebb lökésnél a hátam ívbe feszült és el élveztem egy hangosabb sikoly kiséretében.Jiyong is lökött még egy párat majd egy férfias morgással ő is el élvezett.Fáradtan rogyott rám,én hátát simogattam és próbáltam egyenletesen venni a levegőt.Lassan ki húzta magát belőlem és mellém feküdt,magához húzott és át karolt majd be takart bennünket egy takaróval és el aludtunk.



Pár hónappal később:
Az óta a bizonyos éjszaka óta Jiyong és én egy pár vagyunk.Soha nem hittem volna hogy egy éjszakás kalandból akár még szerelem is lesz.Most itt itthon vagyis a közös házunkban ülök a kanapén kisfiammal az öleben.Igen az a sok eszű belém élvezett és ez lett a vége.Mikor meg tudta hogy terhes vagyok azonnal el akart venni feleségül annyira örült a hírnek.Először nem hittem a fülemnek de igent mondtam neki.És nem sokkal rá meg is tartottuk az esküvőt ami hatalmas és csoda szép volt.
-Megjöttem.-kiabált Jiyong.Kisfiúnkkal a kezemen ki indultam hogy üdvözöljem férjem.
-A két szemem fénye.-mondta mosolyogva és mind a kettőnknek adott egy egy puszit.
-Csak ennyit kapok?.-durciztam kicsit mire el mosolyodott és adott még egy puszit.Smucig dög.El vittem le fektettem a csöppséget aludni majd ki mentem férjemhez.
-Éhes vagy?.-kérdeztem de nem válaszolt.Hátra fordultam hogy meg nézzem mit csinál de nem kellet mert pár centire állt tőlem.Lassan közeledett felém majd ajkamra tapadt.El mosolyodtam és vissza csókoltam,de kezét még mindig a háta mögött tartotta.Miután el váltunk rám nézett és el mosolygott.
-Boldog évfordulót szerelmem.-mondta és elő vett egy kis dobozt amiben egy kis szív alakú nyaklánc volt,hátulján bele volt gravírozva mind hármunk neve.El mosolyodtam és meg csókoltam.
-Neked is.-mondtam a csók végén.
-Szeretlek Jessica.
-Én is szeretlek GD.-mondtam mire el nevette magát és szorosan meg ölelt.És ez volt azt én kis szerelmi történetem.
                                                                 ~The End~

2013. július 14., vasárnap

I Will Love You Forever(Chanyeol Exo)

Lin powo:
-Ezt most te teljesen komolyan gondolod?.-kérdeztem barátom aki pakolta a holmijait.
-Igen elegem van már belőled.-vetette oda nekem.
-Akkor ezt vegyem...-kezdtem bele de félbe szakított
-Igen veheted.Itt a vége.-mondta mire én egy pofonnal jutalmaztam.
-Ezt még is miért?.-szorította meg csuklom
-Te vagy ki akadva?Bocs hogy meg merem kérdezni miért csókoltad meg azt a lányt a szemem előtt.-kiáltottam rá mire el engedte a kezem.És ki mente a házból engem magamra hagyva.Össze omlottam,akit mindig is szerettem most el ment én itt hagyott egyedül.Zokogva estem a földre és csak sírtam és sírtam.2 nap telt el hogy itt hagyott mikor valaki csöngetett de nem volt erőm ki menni és be engedni,gondoltam majd abba hagyja de nem.Fel keltem és oda vonszoltam magam az ajtóhoz,ki nyitottam és Baekhyun állt előttem.
Ő a legjobb barátom,kik korom óta ismerem és imádom.Ő mutatott be Chanyeolnak is aki most el hagyott.Amint meg láttam Baekhyunt a nyakába borultam és csak sírtam.Karjaiba vett és be vitt a nappaliba le ült velem és karjaiba ölelt.
-Na semmi baj majd meg nyugszik és vissza jön.-biztatgatott Baekhyun
-Nem jön vissza szakított velem.-sírtam keservesen.
-Hogy mi van?.-kérdezte mire el mondtam neki az egész veszekedésünk ki indulását.
-Komolyan meg ölöm azt a gyökeret.-sziszegte Baekhyun
-Hagyd nem kell.-mondtam neki.-Inkább maradj itt velem.-mondtam mire bólintott egyet mosolyogva.Este le feküdtünk aludni együtt.Velem aludt amiért nagyon hálás voltam neki.
Reggel arra keltem hogy valaki a csengőn ül.Kómásan ki keltem az ágyból Baek csak morgott egyet és át fordult a másik oldalára.El mosolyodtam tettén és ki mentem ajtót nyitni.
-Hát te?.-kérdeztem Kai-t
-Nem csak én.-mondta mosolyogva és arrébb állt.Ott volt az Exo összes tagja még ő is.
-Gyerek be.-mondtam és be engedtem őket.-Csukjátok majd be.-kiabáltam vissza de már mindegy is volt
-Van valami kaja?.-kérdezte Tao és Chen egyszerre
-Valami biztos de nem voltam boltban.-mondtam nekik
-Baekhyun?.-kérdezte Luhan
-Alszik még.-mondtam
-Hol?.-kérdezte Suho
-A szobámban.-feleltem és le ültem a kanapéra de rossz döntés volt mert szembe találtam magam Chanyeollal aki fürkészve nézett.
-Ti együtt aludtatok?.-kérdezte D.O
-Ja mér?.-kérdezte Baekhyun rekedtes hangon és le ült mellém vagy is el feküdt az ölemben.
-Yaa kelj fel.-szóltam rá
-Csak egy kicsit.-mondta és kezem meg fogva pihent még
-Ti le feküdtetek egymással?.-kérdezte Sehun
-Ki nyírlak még egy ilyen hülye kérdés.-mondta Baek és fel ült.-Azért aludtunk együtt mert nem akart egyedül lenni.-mondta és meg szorítottam a kezét
-Miért nem?.-kérdezte most Lay
-Mert az a szemétláda ott.-mutatott Chanyeolra akinek ki kerekedett a szem.-Dobta mert meg merte kérdezni miért smárolt le mást.-kiabált majdnem teli torokból
-Hogy mi van?.-kérdezte Kris meglepedten
-Jól hallottad.-mondta Baekhyun és Chanyeolra nézett aki le hajtott fejjel ült
-Mi van nem mondtad el a srácoknak hogy voltál olyan seggfej és meg csaltad?Aztán még bele is rúgtál azzal hogy ki dobtad?.-kiabált vele Baekhyun nekem meg a könnyeim folytak meg állás nélkül
-Baekhyun elég lesz már.-kiabált rá Kris.-Nézd meg Lint.-mutatott rám mire Baek rám nézett és le térdelt hozzám.
-Sajnálom csak ideges lettem.-mondta nekem és rám mosolygott és adott egy puszit majd magához húzott.
-Olyan mintha tesók lennétek.-mondta mosolyogva Xiumin
-Csak kis korunk óta ismerem ezt a makit.-mondtam mosolyogva
-Milyen maki?Ki kérem magamnak.-mosolygott Baek is.
-Tao hagyjatok nekem is valamit enni.-mondtam
-Már késő.-mondta Lay nevetve
-Neeeeeeee.-siránkoztam.-Akkor most mit fogok enni?.-kérdeztem és Baekhyunra néztem bambi szemekkel
-Meg se forduljon az eszedben.-mondta Baek
-Naaaa oppa kérlek.-kérleltem és be adta a derekát
-Hogy miért van az ha le oppázol mindent el érsz nem tudom.-mondta nevetve és már fel öltözve majd az ajtóhoz ment.
-Nem tudom.-vontam vállat és intettem neki.Út közben a srácok is le adták a rendelést.Én addig be mentem a szobámba és át öltöztem.Valaki be jött de nem nyilvánítottam neki nagy figyelmet,néztem ki az ablakon.
-Hogy vagy?.-kérdezte egy hang amit akár ezer közül is felismerek.
-Cahnyeol kérlek ne tegyél úgy mintha érdekelne is.-mondtam neki
-Érdekel is.-mondta határozottan
-Engem meg nem hogy veled mi van.Szóval ki is mehetnél.-mondtam neki és felé sem fordultam
-Ezt most miért csinálod?.-kérdezte lepetten
-És te miért vagy itt?Menj el.Semmi keresni valód itt.-mondtam neki és vissza fogtam magam mert ha nem el sírtam volna magam.Jól esett hogy törődik velem,de már nem olyan mit amikor a barátom volt.
-Ezt most miért kell?Próbálok kedves lenni erre el küldesz?.-akadt ki.Íme meg jött drága barátunk bunkó Chanyeol
-Szakítottál velem és utána más nap be állítasz mintha semmi sem történt volna?.-kérdeztem és közben kicsit fel emeltem a hangom.Erre nem mondott semmit,la hajtotta a fejét és ki ment.

2 héttel később:
Baekhyun minden nap meg látogatott.Imádok vele lenni nem hagyott magamra a nehéz időkben sem.Főleg mostanában,sokszor vagyok rosszul.De ebben lehet az is játszik hogy az Exo-k táncosa lettem,így minden nap látnom kell azt a majmot aki nyalja falja az új szerzeményét.Tehát ez is fel forgatja a gyomrom mikor a 4 órás gyakorlások utáni kis szünetekben egymás nyakán vannak és undorító módon enyelegnek.De ez nem csak engem zavar hanem a többieket is.
-Chanyeol az isten szerelmére.Engedjétek már el egymást 5 percre.-kiabált rájuk Kai.Ő adta fel előbb.
-Féltékeny vagy?.-kérdezte a lány nyávogós hangon.
-Nem de ha nem akarod hogy ki basszalak innen kicsinyem vegyél vissza a hangodból.-kiabált rá Kai
-Kai hűtsd le magad.-ripakodott rá Chanyeol
-Komolyan ennyi tartás nincs benned?Itt van a volt barátnőd és mi is.Erre itt enyelegtek a szemünk előtt olyan undorítóan hogy az élettől el meg a kedvem.-szólt oda Suho is.Az egész teremben csend volt
-Témánál vagyunk.Komolyan neki miért kel itt lennie?Oppa rúgasd ki.-utasította a lány
-A pofám le szakad.-suttogtam Baekhyunnak aki csak feszülten figyelte az eseményeket.
-Na miért nem rúgatod ki?Ha?Oppaaaa.-hisztizett egy kicsit a csaj.
-Nem érzem jól magam.-mondtam Baekhyunnak aki nem figyelt rám.Nem kellet sok és el is ájultam.

Chanyeol powo:
Rin itt rinyált nekem és már a tököm ki van vele de úgy elég rendesen.Csak Lint akartam féltékennyé tenni de őt mintha nem is érdekelte volna.Erre Rin azt kéri rúgassam ki,na az szép is lenne.Baekhyun és a többiek is mind nekem jönnének,de Baekhyun még lehet be is húzna egy párat.Aztán azt vettem észre hogy Lin sápadt.Te jó ég mi van ezzel a lánnyal?Nem ellet sok és már el is ájult.Szerencsére Sehun időben el tudta kapni.Bakhyun le nézett Linre majd rám,mérhetetlen dühöt láttam.Nem is kellet sok és Baekhyun előttem termett és be húzott egy jó nagyot.
-Ha valami baja lesz én öllek meg.-mondta baekhyun olyan szemekkel amiket még életemben nem láttam.Suho és Kai fogták le de nem sok sikerrel ezért D.O is csatlakozott hozzájuk.
-Oppa jól vagy.Baekhyun te egy hatalmas barom vagy.Ő csak egy lány aki még ronda is.-mondta Rin és itt telt be a pohár.
-Takarodj a közelemből.-mondtam neki mérgesen
-Hogy mondod oppa?.-kérdezte rin ki kerekedett szemekkel
-Jól hallottad.Ha még egyszer Lint a szádra veszed meg járod.-mondtam neki mire dúlva-fúlva ki ment.Gondolkozás nélkül Linhez mentem aki a kanapén feküdt.Karomba vettem és meg indultam az ajtó felé.
-Te meg hova mész Linnel?.-kérdezte Kai
-Be viszem a kórházba.Nem nézem tovább hogy ilyen állapotban van.-mondtam határozottan.Addigra már fel is kelt,volt is egy kisebb hisztije de már úgy mond meg szoktam és tudtam is kezelni.
-Nem akarok be menni.Hagyjál békén.-nyavajgot Lin
-Engem nem érdekel.El ájulsz folyton rosszul vagy és még néha sápadt is vagy mint aki szellemet lát,vagy éppen ki akarja dobni a taccsot.-mondtam neki a váróban
-Még jó hogy.Mikor egymás szájában vagytok undorító módon.-mondta és még fintorgott is.Aranyos volt.
-Féltékeny vagy?.-kérdeztem fel vont szemöldökkel és csak néztem az arcát de semmi.Mikor már válaszolt volna jött a nővér és be hívott minket.
-Jó napot.-köszönt Lin az orvosnak és meg meg hajoltam.
-Jó napot kedveském.Mi a panasza?.-kérdezte az orvos kedvesen.Még szimpi is volt.
-Igazából semmi.-mondta Lin mosolyogva mire hátba vágtam egy kicsit.
-El ájult ma,és általában vagy sápadt vagy rosszul van.-mondtam helyette.
-Yaaa.-suttogta Lin nekem
-Értem akkor kérem feküdjön fel az asztalra.-mondta az orvos.Lin le is feküdt és fel húzta a pólóját.Láttam hogy fel is szedett egy két kilót.Nyomkodta egy ideig a hasát de semmi sem volt.El küldött minket a nőgyógyászhoz,amit nem értettem miért tett de Lin sem.Ő is olyan tanácstalan volt mint én.


Lin powo:
Az orvos el küldött a nőgyógyászhoz.A víz le vert,utálok orvoshoz menni de rettenetes módon.Nem is értettem miért küldött el ide minket.
-Menjünk innen.-mondtam Chaneyeolnak
-Nem.Be mész és ki jössz.Ennyi.-mondta Chanyeoly
-De nem akarok be menni.-mondtam és el is indultam a kijárat felé mikor vissza rántott és nem engedett el.
-Ha kell be megyek veled.-mondta mire fejbe vágtam és be mentem egyedül.Ez a hülye még képes és tényleg be jön velem.Agyam el dobom.Az orvos meg vizsgált és el mondta az eredményt.Nagy levegőt vettem és ki mentem.Chanyeol ott ült le hajtott fejjel és az ujjait tördelte és rám várt.Most mondjam el neki?Biztos hogy én készen állok erre az egészre?
-Nah mit mondott?.-kérdezte Chanyeol
-Mi?Ja semmi bajom.-mondtam és egy erőltetett mosolyt vettem rá.
-Akkor oké.Haza viszlek.-mondta Cahnyeol
-Előbb beszélni akarok Baekhyunnal.-mondtam
-Minek?
-Az legyen az én dolgom.-zártam le a témát.A kocsiban nem is beszéltünk sokat.Amint meg érkeztünk a srácok lakásához köszöntem gyorsan és be rohantam barátom szobájába.
-Mi volt az orvosnál?.-kérdezte egyszerre
-Ülj le.-mondtam neki
-Mi minek.Inkább mond már.-utasított.
-Terhes vagyok.-mondtam egyszerűen.Erre a mondatomra le is ült de jó nagy lendülettel.Nekem is le kellet ülnöm mert még én sem igazán dolgoztam fel a dolgot.
-Kitől van?.-kérdezte de csak rá néztem
-Ki herélem.-kelt fel és meg indult az ajtó felé de még időben meg állítottam.
-Nem tudja hogy terhes vagyok.-mondtam neki
-Nem mondtad el neki?
-Nem.Mit váltóztatna rajta?Semmit.-mondtam
-De igen.Lenne egy közös gyereketek.-érvelt Baekhyun aztán hallottam valami ütődést a padlón.Kérlek csak ne ő álljon az ajtó előtt.Baek félve ugyan de ki nyitotta az ajtót.És igen most jönne az hogy nem ő állt az ajtó előtt de az hülyeség lett volna,persze hogy ő állt ott.Ki kerekedett szemekkel meredt maga elé  aztán rám.Meg indult felém és magához ölelt.Fel sem fogtam mit is tesz,csak álltam ott mint fasz a lakodalomban.
-Ez most komoly?.-kérdezte halkan
-Mi?
-Hát hogy terhes vagy.-mondta
-Igen.
-Köszönöm.-köszönte meg
-Mit köszönsz?
-Hogy én vagyok az apja.-mondta mosolyogva
-És ki mondta hogy te vagy az apja.-mondtam neki mire a mosoly le hervadt az arcáról.
-Akkor ki.Baekhyun?.-kérdezte mire Baek fejbe vágta.
-Te vagy az apja te szerencsétlen.-vágta fejbe Baek én meg csak fogtam a fejem
-Te szent isten szegény gyerek.-mondtam kicsit hangosabban
-Miért is?.-kérdezte Chanyeol
-Mert ilyen idióta az apja mint te.-mondtam neki és ki mentem majd egyenesen haza.Nem akartam velem lenni és senki mással sem.Még nekem is fel kell dolgoznom hogy egy gyerekem lesz aki apa nélkül fog fel nőni.Mert Chanyeol és köztem nincs semmi sem.Este le fekvéshez készülődtem mikor valaki csöngetett,lassan ki mentem és ki nyitottam az ajtót.Chanyeol állt ott két nagy bőrönddel,mikor  ki nyitottam be jött és le dobta a bőröndöket majd karjaiba zárt.Mikor kellő képen fel fogtam mit is csinál el löktem magamtól.
-Mit keresel itt?.-kérdeztem
-Vissza akarlak kapni.-jelentette ki nekem meg az állam a padlót súrolta
-Hogy mi van?Azt hiszed hogy be állítasz és ki jelented hogy vissza akarsz kapni,akkor majd a karjaidba ugrok és el felejtek mindent?.-kérdeztem mire csak le hajtotta a fejét és meg fogta a kezem.
-Mindent meg bántam.Már aznap mikor szakítottam veled,akkor a szívem ketté tört.Rinnel is azért voltam együtt hogy el tudjalak felejteni de nem ment,egyszerűen képtelen vagyok téged el felejteni.Nem akarom látni hogy más karjai között vagy hogy más csókol meg helyettem,nem akarom hogy másnak mond hogy szeretlek.Azt akarom hogy nekem mond,meg teszek mindent hogy újra el nyerjem a szerelmed.És az hogy meg ajándékozol egy gyerekkel aki a miénk,szavakat nem találok rá olyan jó érzés.-mondta végig a szemebe nézve.Könnyeim elő törtek,meg melengette a szívem amit  mondott.Ez a majom mindig tudja mivel tud le venni a lábamról.Miért nem tudom el felejteni miért nem?
-Te hülye gyerek.-mondtam neki és karjai közé bújtam és csak sírtam
-Akkor voltam hülye mikor el engedtelek.De már nem foglak.-mondta és le térdelt elém.
-Tudom hogy most kicsit sietős de mond.Kim Lin meg tisztelnél azzal hogy össze kötnéd velem az életed?Lennél a feleségem?.-kérdezte mire én el képedtem és csak néztem rá ahogy elő húzza a kabátja zsebéből a gyűrűt és felém tartja.
-Lennék a feleséged Park Chanyeol.-mondtam mire az ujjamra húzta a gyűrűt és meg csókolt.Ebben a csókban minden benne volt.Fájdalom,sajnálat,szeretett,szerelem és összetartózás.
-Örökre az enyém vagy.-mondta mosolyogva mire én is el mosolyodtam.

9 hónappal később.
Az esküvőt már meg tartottuk most otthon vagyok és nézem a tv-t nővéremmel aki nagyon sokat segít nekem mostanában.
-Unni!.-kiabáltam ki neki
-Mi a baj Lin?.-futott be hozzám
-Most.-lihegtem
-Na ne pont most.Nem tudod még kicsit bent tartani?.-kérdezte
-Sora nem megy olyan könnyen.-mondtam neki.
-Oké gyere be viszlek a kórházba .-mondta és mát mentünk is kocsiba.Út közben fel hívtam Chanyeolt is.

Chanyeol powop:
Éppen próbáltunk mire valakinek meg szólalt a telefonja.Senki nem tudta hogy kié is szól.
-Bocs az enyém.-rohantam oda
-Nem meg mondtam hogy a telefonokat ki kell kapcsolni?.-kérdezte a koreográfus majdnem üvöltve
-Szia kicsim mi a baj?.-kérdeztem az üvöltő koreográfust ki zárva
-Szülni fogok.-mondta egyszerűen én meg le blokkoltam
-Hol mikor?.-kérdeztem
-Te barom most és a kórházban..-korholt le mire fejbe vágtam magam.Te gyökér hogy tudsz ilyet kérdezni.Gyorsan meg kérdeztem a címert és már pakoltam is össze.
-Hova hova?.-állta el az utam a koreográfus
-A feleségem szülni fog.-mondtam neki
-Engem nem érdekel most itt próba van.-mondta keményen
-Na ne szórakozzon velem.Kurvára nem érdekel a próba.a feleségem most fog szülni.Én nem itt fogom baszni a rezet hanem megyek oda.-kiabáltam le mire el mosolyodott és át engedett.
-Sok sikert.-mondta és meg veregette a vállam.Bólintottam egyet és már rohantam is.Mikor oda értem Sora már mondta is mi van de nem érdekelt be mentem Linkez.
-Kicsim már itt vagyok.-fogtam meg a kezét és meg csókoltam.
-Ön a férje?.-kérdezte az orvos mire bólintottam
-Be mehetek majd?.-kérdeztem
-Jobb lesz ha nem jössz be.Nem bírod a  vért nem igaz?.-kérdezte Lin kedvesen de láttam hogy fájdalmai vannak.
-Nem érdekel veled akarok lenni.-mondtam neki határozottan mire el mosolyodott.
-Végre fel nőttél.-mondta és közben toltak minket a szülő szobába.Nehéz szülés volt de végre meg született a mi kis angyalkánk Park SoMin nevű kislányunk.Nagyon boldog voltam.
-Köszönöm szerelmem.-mondtam Linnek és meg csókoltam
-Látni akarom.-mondta Lin mire oda adtam neki kislányunkat.Olyan szép volt mint az anyja.

Lin powo:
2 hét után ki engedtek minket a kórházból.Baekhyun meg állapította hogy rá is hasonlít SoMin mire Chanyeol ki jelentette hogy az ő lánya és rá hasonlít.Kai és Tao csak ültek a kislányom körül és nézték.
-Olyan pici.Nem is merem meg fogni.-mondta Lay
-Nem is engedném.-mondta Chanyeol.-Ő csak az enyém.-jelentette ki
-Kezdek félni hogy a csöppséget jobban szereted mint engem.-mondtam
-Nem nem.Nekem te vagy a mindenem és a szerelmem,ő pedig a kislányom akit meg kell védenem az olyanoktól mint Kai és Tao.-mondta mire mindenki el nevette magát.De csak halkan mert a kis csöppség aludt.Dél után mindenki el ment miután kicsit babáztak is.Este a fürdetés kicsit nehézkes volt de meg oldottuk,miután le fektettem az ajtóból néztem ahogyan alszik.Két kar fonódott a derekam köré.
-Olyan mint te.-mondta Chanyeol és a vállamba csókolt.
-Szerintem rád is hasonlít.-mondtam
-Még szép.-húzta ki magát közben pedig maga felé fordított.
-Szeretni foglak örökké.-mondta és meg csókolt.Nyaka köré fontam karom és vissza csókoltam,kezei derekam köré csavarodtak és úgy húzott közel magához.
-Én is szeretni foglak örökké.-mondtam a csók végén aztán mi is el mentünk aludni.Egymást át karolva aludtunk el.
                                                              ~Vége~

2013. június 29., szombat

Szeretlek te pabo(Daehyun B.A.P)

-Kezd elegem lenni belőled.-kiabáltam rá barátomra
-Nekem meg hogy folyton kérdezgetsz.-kiabált vissza rám
-Mert soha nem vagy képes semmit sem el mondani.Azért kérdezgetlek.-kiabáltam vissza torkom szakadtából.Éreztem hogy szemem meg telli könnyel és nem sok hogy sírjak.Nem akartam hogy így lásson ezért be rohantam a szobámba,magamra zárva az ajtót.Zokogva az ágyamra borultam.Hallottam hogy be akar jönni de nem tud.
-Hé nyisd ki!minden rendben?.-kérdezte barátom
-Hagyj békén!.-kiabáltam ki neki.
-Engedj be és beszéljük meg.-mondta nyugodtam
-Nem menj el.-mondtam neki még mindig sírva.Halottam hogy még próbálkozik majd el megy.Este sírva aludtam el.Reggel arra keltem hogy valaki a csengőre ült.Ki vánszorogtam az ajtóhoz és ki nyitottam.
-Azt a kurva.Veled meg mi történt?.-ijedt meg tőlem Himchan
-Gyere be.-mondtam neki álmos hangon.
-Veszekedtetek igaz?.-kérdezte és közben le ült a konyhába.Csináltam magamnak egy kis kávét.
-Ahha megint.-mondtam és sóhajtottam egy nagyobbat.
-Megint min?.-kérdezte kicsit mosolyogva
-Csak meg kérdeztem hol volt tegnap.Ennyin.-mondtam neki mire ki kerekedett a szem.Sóhajtottam ismét és el mondtam neki az egész történetet.
-Hogy ez mekkora egy fasz.-mondta Himchan kicsit mérgesen
-Nyugi.-mondtam
-Hogy nyugodjak le.Még össze nem jöttetek csak nyávogott mint valami kis lány hogy nem kap meg téged.Most meg itt veszekszik veled,mert nem tudja meg mondani hogy hol volt tegnap?.-akadt ki teljesen
-És ahogy látom sírtál is igaz?.-kérdezte mérgesen.Nem válaszoltam mire még mérgesebb lett.Elő vette a telefonját majd nyomkodta egy ideig,rám nézett és nyomkodta tovább.2 perc után le tette.
-Öltözz fel.-utasított és el kezdett lökődni a szobám felé.Gyorsan rendbe szedtem magam úgy gondoltam elég egy kis szoknya és egy felső.Hajam ki bontva hagytam és hogy kicsit lezser legyek egy kis torna cipőt vettem fel.Nem sokat bajlódtam a sminkkel csak egy kis alapot tettem fel magamra.Mikor készen lettem ki mentem.Himchan végig nézett rajtam és el mosolyodott.
-Mindig meg tudsz lepni.-mondta
-Mivel?.-kérdeztem
-Elég annyi hogy tudom miért kellettél annyira annak a hülye gyereknek.Na gyere.-mondta és húzott kifelé gyorsan be zártam az ajtót és már mentünk is.Be ültük a kocsijába és már ment is tudom én hova.
-Hova viszel?.-kérdeztem
-Fel lépésünk lesz.-mondta mire én kicsit el sápadtam.-Nyugi te az én vendégem vagy.-folytatta mosolyogva mire én is el mosolyodtam.Himchan olyan nekem mintha a testvérem lenne,mindig fel vidít ha arról van szó de ha kell le is ordítja a hajam a fejemről.Tehát tényleg olyan mintha a bátyám lenne.Mikor meg érkeztünk a koncert helyére gyorsan be mentünk.Az öltözőben már mindenki bent volt.
-Héééé nuna.-ugrott a nyakamba Zelo
-Mért érzem mindig kicsinek magam melletted?.-kérdeztem mosolyogva mire ő is el mosolyodott.
-Nem tudom miért..-mondta és ment is vissza mert épp a haját csinálták.
-Téged is látni?.-kérdezte Yongguk és meg ölet közben pedig fel emelt és meg pörgetett.Én meg csak nevettem.
-Nagyon úgy látszik.Te gyurtál?.-kérdeztem
-Ahha.-mondta büszkén
-Nem látszik.-mondtam neki mire el képedt.-Nem tudtam ki hagyni.-mondtam nevetve mire ő is el nevette magát és egy puszit nyomott az arcomra bünti képen.
-Nana tudod hogy imádlak?.-kérdezte Jongup
-Mi kéne?.-kérdeztem mosolyogva,ilyenkor mindig kell neki valami
-Gyere hozzám feleségül.-mondta mire Daehyun majdnem meg fulladt mert közben ivott.
-Most vagy 5 perccel később is rá ér?.-kérdeztem
-Hát ha vársz 15 percet itt és most el veszel.-mondta nevetve és meg ölelt.
-Érdekes ajánlat.-mondtam és Joungjae felé mentem mert intett hogy menjek oda.
-Mi az?.-kérdeztem mire rám emelte a tekintetét.
-Mi van most veletek?.-kérdezte
-Kérdezz kettőt és könnyebet.-mondtam neki mikor éreztem hogy valaki át karolja a derekam.Titkon reméltem hogy Daehyun lesz az de Himchan volt
-Ne bántsd a húgom mert kiheréllek.-mondta mire guk is csatlakozott
-Jaja egy haja szála sem görbülhet.Már be házasítottam Jongup családjába.-mondta röhögve mire mind a négyen el nevettük magunkat.
-Amúgy Nana miért van itt?.-kérdezte Daehyun mire mind rá néztünk
-Mert ma velem van.Talán gondod?.-kérdezte Himchan
-Azt le számítva hogy az én barátnőm.-mondta Dae
-Oh igen.És mint hogy te vagy a barátja kötelességednek érzed meg siratni Nanát?.-kérdezte Himchan mérgesen mire Daehyun szeme kikerekedett és fel nézett a telefonjából,tekintetét rám emelte.
-Ez igaz?.-kérdezte
-Igen igaz.-felelte Himchan.-Miért kell mindig veszekedni?.-kérdezte
-Nem hiszem hogy rád tartózna.-mondta Dae higgadtam
-Így csak el marod magad mellöl.-mondta még mindig idegesen Himchan
-Mintha annyira érdekelne.-mondta és végig rám nézett.Pofám le szakad.Ki szabadultam Himchan öleléséből majd barátom felé vettem az irányt.Ő csak nézett rám.Lendítettem a kezem és le kevertem neki egy hatalmas pofont.
-Ha nem érdekel akkor végeztünk is egymással.-mondtam neki ő meg csak nagy szemekkel nézett rám.
-Én most megyek sok sikert.-néztem hátra a srácokra akik ki kerekedett szemekkel néztek rám.Fogtam magam és haza sétáltam,igaz bele telt vagy fél órába de nem érdekelt.Nem tudtam el hinni hogy ezt pont az mondja akivel lassan több mint 1 éve járok.Mikor haza értem nem foglalkoztam semmivel sem csak be mentem a szobámba.Mikor be értem azt hittem szív rohamot kapok.Az ágyam tele volt rózsa szirmokkal és az ablakban Daehyun ült és engem nézett.Mikor észre vett hogy megjöttem felém indult,igaz kicsit félve.
-Kicsim.-kezdett bele de én félbe szakítottam
-Nem vagyok a kicsid.És szerintem most mehetnél is.-mondtam neki
-De ez az én házam is.-mondta mire el jutott az agyamig hogy Jé tényleg.
-Jó akkor menj a srácokhoz.-mondtam neki
-Mért nem mész te?.-kérdezte meg
-Tudod mit jó megyek.-mondtam és el mentem egy kisebb bőröndért és el kezdtem bele dobálni pár cuccom.
-Most mit csinálsz?.-kérdezte fel vont szemöldökkel és az ajtó fél fának támaszkodva.
-Pakolok ha nem látnád.-válaszoltam flegmán
-Ja látom de minek is?.-kérdezte
-Mert megyek a srácokhoz egy éjszakára utána meg mit tudom én.-feleltem.Be húztam a táskám cipzárját és meg indultam ki felé de Daehyun elém állt.
-Ki engednél?-kérdeztem unottan
-Nem.-felelte egyszerűen mire el kezdtem kicsit lökődni de ő csak állt mintha nem is történt volna semmit
-Engedj már ki.-kezdtem ütögetni a mellkasát.Ő csak meg fogta a kezem és magához ölelt.
-Melyiket élvezed jobban ha én ölellek vagy Himchan?.-kérdezte mire el löktem magamtól
-Himchan.Mert ő nem bánt.-mondtam neki mire csak rám meredt
-Soha egy újjal sem nyúltam hozzád.-mondta
-Lehet.De lelkileg hányszor is bántottál?.-kérdeztem mire le hajtotta a fejét és kezemet fogta meg.-De én mindig meg bocsájtottam neked mert szerettelek.-fejeztem be mire rám kapta a fejét.
-Szerettél?Most már nem szeretsz?.-kérdezte félve
-Az a baj hogy de.-mondtam mire el mosolyodott.
-Annyira sajnálom a mait meg a tegnapot is.Nem tudom mi ütött belém talán féltékeny voltam Himchanra hogy ott ölelt helyettem és te el voltál vele.-mondta végig a szemebe nézve.Én csak néztem rá nagy szemekkel majd el mosolyodtam.
-Szóval féltékeny voltál?.-kérdeztem kicsit mosolyogva
-Az.mert te csak az enyém vagy.-mondta most már ő is mosolyogva.
-Megcsókolhatlak?.-kérdezte kicsit félve
-Ezt kérdezni kell?.-néztem rá
-csak kicsit tartok hogy megint kapok egy pofont.Elég nagyot kaptam,fájt is rendesen.-mondta mire kicsit elszégyelltem magam.
-Ne haragudj.Nem akartam olyan nagyot adni.-mondtam
-Szóval fel akartál pofozni?.-kérdezte fel vont szemöldökkel.
-Mert nem érdemelted meg?.-kérdeztem mire le hajtotta a fejét majd félve de rám nézett
-De attól még szeretsz nem?.-mosolygott rám
-Igen.-mondtam mire magához húzott és megcsókolt.Meg indult velem az ágy felé majd fel emelt és óvatosan le tett az ágyra.Fölém hajolt és rám mosolygott.Majd  virág szirmokat szedett a kezébe és rám dobta.Én csak el nevettem magam és hozzá vágtam az egyik kis párnát.Mire ő is hozzám vágott egyet de én el mozdultam de lehet nem kelet volna mert a földön kötöttem ki.Ő meg csak ki nevetett.
-Fel ne segíts pabo.-vetettem oda neki mire még jobban el nevette magát de jött és segített majd ismét ajkaimra tért,nyaka köré fontam kezem ő pedig derekamnál fogva tartott magához közel.
-Szeretlek de nagyon.-mondta két csók közben
-Én is szeretlek te pabo.-mondtam neki mire csak el mosolyodott és adott egy puszit a nyakamra.a hideg is ki rázott tőle,tudja nagyon jól hogy attól mindig ki ráz a hideg.Jókat kuncogott ezeken és közben megint az ágy felé tolt.Fölém tornyosult és nyakamat kezdte csókolgatni.Tudtam hogy mit akar de nem adom meg neki ezt az örömöt.Most nem majd talán később.El toltam magamtól mire értettlenül rám nézett.
-Most nem.-mondtam neki mire csalódottan le szált rólam és le feküdt mellém,de nem fordult felém.Hátát mutatta nekem.Komolyan mint egy 5 éves akitől el vettél a játékát.
-Ha most meg sértődtél tudlak sajnálni.-mondtam neki és én is hátat fordítottam neki.Már majdnem el nyomott az álom mikor meg éreztem egy kart a derekam körül,ami erősen húz magához.Nyomott egy puszit a fejemre.
-Rád soha nem tudok haragudni.-mondtam mire felé fordultam és mellkasába fúrtam fejem.
-Így már mindjárt jobb.-mondta én meg feljebb hajoltam és leheltem ajkaira egy kis csókot.Ami neki nem volt elég és ügyesen egy hosszabb csókká alakította.Mikor el váltam egymásra néztünk.
-szeretlek kicsim-mondta
-Én is szeretlek te majom.-mondtam neki mire el nevette magát.
-Köszönöm eme kedves bókot.-nevetett még mindig
-Ugyan igazán nincs mit.-mondtam én is nevetve
-Jó éjt.-mondta és magához húzott.Nem tudtam már mondani hogy neked is mert el nyomott az álom.

2013. június 25., kedd

Always love you(Yoesob)

Már vagy 2 éve vagyok együtt barátommal aki egy idol.El
ég nehéz két év volt.Volt hogy szét mentünk vagy kibékültünk.Volt hogy bujkálni kellet ami egy ideig nem tetszett,de azt sem akartam hogy neki ebből baja származzon vagy éppen a bandának.Történetünk kicsit sem hétköznapi.

2 évvel ez előtt:
Nagyban sétálok egy bevásárló központban mikor valaki nekem rohan.De úgy hogy fenékre estem ami meg a kezemben volt az mind ki esett.
-Oh bocs ne haragudj.-mondta az idegen aki fellökött
-Semmi baj.-mondtam fáradtam és szedtem össze a dolgaim
-Had segítsek.-mondta és el kezdte össze szedni az el ejtett dolgaimat.
-Amúgy Yang Yo Seob vagyok.-mutatkozott be én bennem meg meg állt az ütő is.Az oké hogy fel löknek még az is hogy segít de hogy pont a kedvenc énekesen az aki fellök és még segít is na az kész káosz.Azon kezdtem el gondolkodni hogy nem valami slampos ruhát vettem fel pont most mert akkor falnak megyek.
-Tessék.-adta a kezembe az utolsó el ejtett darabot.Fel egyenesedett és a kezét nyújtotta felém amit el is fogadtam.
-Köszönöm.-mondtam és rá emeltem tekintetem.Élőben még helyesebb
-Nem is mondtad meg a neved.-szomorodott kicsit el de tudtam hogy csak hülyéskedik.
-Kim Nana.-mutatkoztam be mosolyogva
-Nana lenne kedved el jönni velem holnap valahova?.-kérdezte
-Igen.-feleltem szinte gondolkodás nélkül.Meg adta a telefon számát én is meg adtam az enyém.Meg történ az első randi majd a második és így sorban vagy a hatodik randi volt mikor meg fogta a kezem és meg kérdezte leszek-e a barátnője.Persze igent mondtam neki hiszen nem lehet neki mondani.Az első csóknál azt hittem el olvadok a kezei között az első együttlétről nem is beszélve.Minden szép és jó volt.

Jelen:
Nagyon rossz hogy nincs velem hiányzik a nevetése az ölelése egészében véve ez a kis majom hiányzik nekem de nagyon.Kezdek magányos lenni de nagyon.Már két hónapja nem láttam szerelmem,sok a dolga fotózás,fellépés,fotózás,fellépés és így tovább.Ma is a tv előtt ülök és nézem őket ahogy a színpadon állnak és énekelne.Én is velük szoktam néha énekelni.Aztán olyat láttam hogy majd le fordultam a kanapéról.
Valaki meg csókolta barátom.Azt hittem rosszul látok.El nem tudtam képzelni hogy ez most komoly.Könnyeim el kezdtek folyni.Nagyon rosszul éreztem magam.Úgy éreztem el árultak hogy hátba szúrtak.Este álomba sírtam magam.Reggel arra keltem hogy csöngetnek.Ki vonszoltam magam
-Jóóóó re..Veled meg mi a szar van?.-kérdezte Dongwnon
 -Rosszul aludtam.-mondtam és félre álltam hogy be engedjem őket.
-Yoesob majd később jön.-mondta Junhyung
-Ahha oké.-mondtam és csináltam magamnak egy kávét.
-Ti is kértek?.-kérdezte mire Doojoon bólintott
-Néztél minket tegnap a..-kezdet bele Dongwoon mire Gikwang fejbe vágtam.Újra eszembe jutott a tegnap és el kezdtem sírni.Le rogytam a padlóra és sírtam.
-Na ne sírj.-jött oda hozzám Dongwoon és magához ölelt és próbált nyugtatni
-De láttam mindent.-sírtam tovább.Aztán valaki kopogott
-Ki nyitom.-mondta Hyunseung
-Kicsim hol vagy?.-kiabált be Yoseob én meg csak a szobámba mentem nem akartam látni.Dongwoon jött utánam.
-Be mehetek?.-kopogott be Yoseob én meg csak sírtam és sírtam
-Nem hagyj békén.-kiabáltam ki szipogva
-Minden rendben?-kérdezte Yo és be jött a szobába
-Menj ki!.-kiabáltam rá és még jobban Dongwoon kezei közé bújtam.Most ott éreztem magam biztonságban.
-Ezt mégis mire véljem?Ott ülsz Dongwoon ölében és engem el küldesz?.-kérdezte mérgesen
-És én azt mire véljem hogy ország világ előtt meg csókolsz egy másik lányt.2 hónapig nem jelentkezel.Most meg ide jössz és meg kérdezted minden rendben van-e?Nem képzeld semmi sincs rendben.Egyedül érzem magam.-kiabáltam rá és ütöttem a mellkasát.
-Kicsim meg tudom magyarázni.-kezdett bele
-Tudod nem kell nekem meg magyarázni semmit sem.Nem érdekel menj el nem akarlak látni sem.-mondtam és megint sírni kezdtem.
-Haver most jobb ha mész.Itt leszek majd én.-mondta Dongwoon
-Ha egy ujjal is hozzá érsz.-sziszegte Sebi
-Nem hiszem hogy ezt most kéne megbeszélni.-mondta kicsit fel emelt hangon.Sebi ki ment és be csapta maga mögött az ajtót.
-Hé Nana minden oké,.-kérdezte Gi
-Szakítottam vele.-mondtam sírva
-Mi miért?.-kérdezte Doojoon
-Megcsalt.-mondtam
-De az..-kezdett bele Junhyung
-Barátnője van ha azt mondja nem akkor nem.-védett meg Doojoon.Lassan egy hét telt el Dongwoon lassan itt lakik velem.Minden nap át jön ahogy csak tud.Ha meg kérem hogy aludjon velem itt marad.Olyan mintha a testvérem lenne.Yoseob az első két napon próbálkozott de utána már nem annyira.Kezdtem bele törődni hogy nem is szeret már.
-El kel mennem lesz egy interjú ahova ez egész bandát hívták.-mondta Dongwoon az ajtóból.
-Oké.Vigyázz magadra.-mondtam neki
-Csak ennyi?.-kérdezte mosolyogva erre csak oda mentem és meg öleltem
-Na már jobb?.-kérdezte
-Igen.-mondta és egy puszit nyomott a fejemre és már ment is.Az este folyamán nem tudtam mit kezdeni magammal.Unatkoztam de nagyon,ezért be kapcsoltam a tv-t hogy nézzek valamit.Dongwoon mondott valami interjút ami a mai adásban is lesz.Oda kapcsoltam éppen Dongwoont kérdezte a nő hogy van-e barátnője.
-Sajnos nincs.De van egy fogadott húgom.Őt imádom.Mikor időm engedi vele vagyok.Most is onnan jöttem.-mondta és bele mosolygott a kamerába.
-És milyen kapcsolta van köztetek?.-kérdezte fel vont szemöldökkel a nő
-Amint mondtam ő az én fogadott húgom.Semmi más kapcsolat nincs köztünk.Van fiú lány barátság és a miénk is olyan.-mondta még mindig mosolyogva.Majd végig kérdezte a srácokat.Majd a végén Yoseob jött.
-És neked Yoseob van barátnőd?.-kérdezte a nő én meg csak figyeltem
-Nekem van.De most kicsit össze vesztünk.-vakargatta a tarkóját.
-Meg kérdezhetem hogy miért?
-Mert látta a tv-ben hogy egy fel lépésen meg csókol egy lány.És nagyon rosszul esett neki.-mondta Sebi
-És te évezted azt a csókot?
-Nem.Sőt.Nem akarom meg bántani azt a lányt.Tényleg.De nem élveztem.Nekem semmit sem jelentett és ez a csók miatt akár el is veszthetem a barátnőm.-mondta Sebi szomorúan
-De eddig nem is tudtuk hogy barátnőd van.-mondta a nő
-Igen nem akarom hogy a rajongok valami olyat mondjanak amit a szívére vesz.Nem akarom hogy a fotosok mindenhová kövessék.Nem szeretném ha fel forgatnék az életét mert én vagyok a barátja.-mondta Sebi
-Áh értem.És ha jól értettem most össze vagytok veszve igaz?-kérdezte a műsorvezető
-Igen.-felelte szomorúan
-Mi lenne ha itt kérnél tőle élő adásban bocsánatot?-kérdezte a nő
-Rendben.
-Akkor abba a kamerába nézz.
-Szia kicsim.Sajnálom nagyon.El nem tudom mondani mennyire hiányzol és hiányoztál a 2 hónap alatt. Kezdtem bele örülni hogy meg elégeled hogy nem vagyok veled.Féltem hogy elhagysz.Nagyon szeretek kicsim és nagyon sajnálom.-mondta Yoesob nekem meg a könnyeim patakokba folytak.Szeretem ezt a gyökeret még mindig.Nem tudok mit csinálni hogy ki töröljem a szívemből nem nem tudom.A műsor után el mentem fürdeni és vacsoráztam is egy keveset.Mikor megint le ültem hogy nézek még egy kicsit a tv-t. Csöngettek.
-Dongwoon gyere be.-kiabáltam ki,lusta voltam ki nyitni.Ki mentem a konyhába hogy töltsek magamnak egy kis vizet.Két kar fonódott a derekam köré.
-Dongwoon ki nyírlak.-mondtam neki nevetve és a kezére néztem.Nem Dongwoon keze volt megijedtem.
Magával szembe fordított aki meg ölelt.Lassan rá emeltem a tekintetem.Yoseob volt.
-Engem is meg ölsz?.-kérdezte félve de láttam hogy mosolyog
-Az attól függ.-mondtam mire kicsit elmosolyogott
-Láttad az interjút?.-kérdezte félve
-Láttam.-mondtam és ki bújtam öleléséből és a kanapé felé vettem az utam.De nem sokáig értem el egyedül mert megint meg ölelt és szorosan magához húzott.
-És?.-kérdezte
-Semmi.-húztam az agyát.
-Kicsim mit akarsz mit csináljak?!Ha?Térdeljek le?.-kérdezte és már el is térdelt elém.Ki kerekedett szemekkel néztem rá.
-Te nem vagy normális.Állj már fel.-mondtam neki és fel húztam a földről.
-Akkor mit csináljak.szereltek és nem akarlak el veszteni.-mondta és szorosan magához ölelt.
-Biztos nem élvezted a csókot?.-kérdeztem félve mire el tolt magától és mérgesen rám nézett.
-Nem.Egyáltalán.A te csókodnál nincs jobb.-mondta mosolyogva
-Ígérd meg hogy soha többet nem csinálsz ilyet.-mondtam neki mire el mosolyodott
-ígérem.-mondta és meg csókolt.Hezitálás nélkül vissza csókoltam.hiányzott már a csókja.Nyakát át karoltam és úgy húztam közelebb magamhoz.Ő derekamnál tartott.Egyszer bele markolt fenekembe mire fel ugrottam.Ő csak bele mosolygott a csókba.Mikor el váltunk egymástól  a szemembe nézett.
-Szép két évet töltöttünk együtt.De szerintem ezt fejezzük be.-mondta én meg ki kerekedett szemekkel néztem rá.
-Hogy mondod?-akadtam ki
-Be fejezhetem?.-kérdezte mosolyogva.
-Csak nyugodtan.-feleltem össze font karral
-Na szóval 2 év hosszú idő.Voltak jó és nehéz pillanatok is.De én ezt be akarom fejezni..-tartott egy ki hatás szünetet majd folytatta.-Lennél a feleségem?.-kérdezte és elő húzott egy gyűrűt a háta mögül és le térdelt előttem.Ha most valaki a nevemet kérdezi kapásból rá vágom hogy fogalmam sincs.Azt sem tudtam mi van.Fiú-e vagy lány vagyok.majd egy kis idő után el jutott az agyamig mit is kérdezett tőlem.El sírtam magam mire a kis mosoly az arcáról is és ijedten rám nézett.
-Kicsim minden oké?Ne sírj szerelmem.-mondta és meg ölelt.
-Te gyökér.Azt hittem szakítani akarsz.-akadtam ki és kicsit meg ütöttem
-Persze egy világ előtt szerelmet vallok és ide jövök hogy szakítsak veled.-vágott hülye fejet.
-Jól van na.-mondtam kicsit hisztisen
-Na hozzám jössz?.-kérdezte mosolyogva
-Persze hogy igen.-mondtam mire fel kapott és meg pörgetett a levegőben majd le tett és az ujjamra húzta a gyűrűt és meg csókolt.
-Te vagy az én szerelmem és hamarosan a feleségem is.-mondta mosolyogva majd csörgött a telefonja és ki hangosította.
-Na mit mondott?.- kérdezte izgatottan Gi
-Igent.-kiabált bele boldogan Sebi és meg csókolt.
-Éljen.-éljeneztek a srácok én meg el nevettem magam.
-Üdv a családban.-kiabált bele Hyunseung
-Ha nem vigyázol a húgomra véged.-mondta röhögve Dongwoon
-Az a kér hogy idősebb mint te.-vágta rá Gi
-Az már részlet kérdés.-mondta Wooni én meg csak mosolyogtam
-Na jól van srácok le teszem.-mondta Sebi mire mind el köszöntem és szerelmem le tette.
-Szeretlek te gyökér.-mondtam neki mosolyogva.
-Köszönöm eme kedves bókot.Én is szeretlek.-mondta és meg csókolt.Erős karjaiban tartott és nem engedett el.Remélem soha nem fog el engedni.




2013. június 22., szombat

Unknown Love(kevin 18+)

Az élet rövid ahhoz  hogy minden egyes gondolatot akár 10 szer rágjunk át.Volt régen egy nagy szerelmem de féltem hogy el fog hagyni mert túl félénk voltam.És sajnos a félelem be is jött.Elhagyott egy másik lány miatt aki bevállalósabb volt nálam jóval.Azóta el telt vagy 5 év.Teljesen meg változtam fel hagytam a félénk kislány kiléttel és egy bele való nő lett belőlem.Nem foglalkoztam olyan jelentéktelen dolgokkal hogy mit szólnak a stílusomhoz vagy éppen ahhoz hogy hogyan is viselkedem.Volt barátom sem ismert rám.Újra akart kezdeni mindent mert már nem voltam az aki régen.Persze én el küldtem a melegebb éghajlatra.Elegem lett abból hogy mindig más mondta meg hogy mit és hogyan csináltam.Saját lábamon élek ezért azt is teszek amit akarok.Egy párban dolgozok mint pultos.Minden nap ugyan olyan mint a többi.Soha nem történik semmi érdekel le számítva azt ha egy részeg férfi meg kéri a kezem.Szeretem a munka társaim jó velük lenni ők nem mondják meg nekem meg hogy mit tegyek és ezért imádom őket annyira.Legjobb barátom Jihon vele mindent meg lehet beszélni.Mindent meg ért és mindig segít ha baj van.Ma is korábban mentem be mert ki kellet takarítani mert ma le foglalták az egész helyet.9 órára mér készen is lettünk mindennel gyorsan el mentem át öltözni fel vettem egy rövid nadrágot és egy pólót na megy egy cipőt hajam ló farokba fogtam és már ki is mentem.10-re jöttek azok a vendégek akik le foglalták ezt a helyet.10:30 és lassan kezdtek jönni a vendégek aki valami barátok lehettek.Mindenki ki volt csípve,volt aki kicsit lazábbra vette a dolgot.
11-kor meg érkeztek a dísz vendégek is.7 srác jött be és mindenki őket figyelte.Meg indultak a pult felé
-Ők a tieid.A lányok meg az enyémek.-mondta Jihon
-Remek.-mondtam és mentem a srácokhoz.
-Helló ma én foglak ki szolgálni titeket.A nevem Nana.Kértek valamit inni?.-kérdeztem
-Nekem hozhatsz valami jó erőst cica.-mondta az egyik mire Jihon meg fogta a vállam
-Csak nyugi.-súgta nekem és nyomott egy puszit a fejem búbjára én meg csak fejbe vágtam egy kicsit
-Csajok Jihon szingli lehet próbálkozni.-mondtam a lányoknak nevetve mire Jihon felém dobta a rongyát.
-Tessék egy kis vodka.-tettem le a srác elé.-Ti semmit sem kérek?.-kérdeztem
-De téged.-mondta az egyik
-Dongho te pöcs.-röhögött ez  egyik.
-Szóval Dongho a neved?!Hány éves is vagy drága Dongho?.-kérdeztem tőle és át hajoltam kicsit a pulton.Láttam hogy Jihon már röhög.
-19 vagyok.-mondta bűszkén
-Hát akkor sajnos nem kapsz meg nem kezdek ki kicsikkel.-mondtam és rá mosolyogtam
-Mért te hány éves vagy?.-kérdezte be durcizva
-Egy nőtől nem kérdezel meg ilyeneket.Amúgy Hoon vagyok ő itt Dongho,Eli(ő kérte a piát)Soohyun,Kiseop,Aj és Kevin.-mutatott végig mindenkin.
-Okés köszi hogy be mutattad őket.-mondtam és elé tettem egy korsó sört
-Nem csak szép de még gondolat olvasó is vagy.-nevette el magát.
-Nana telefon.-mondta jihon
-Vedd fel te.-mondtam neki én is
-Az exed az.
-Még egy indok hogy te vedd fel.
-Zaklat?
-Az nem kifejezés.-fújtam ki egy levegőt és adtam egy másik srácnak a rendelését.
-Nana igaz?.-kérdezte egy srác.-Kevin vagyok
-Oké igen Nana.Adhatok valamit?.-kérdeztem
-A telefonod még mindig csörög.-mutatott rá a tárgyra
-Zavar?Mert ha igen ki nyomom.-mondtam
-Nem.Nos ha gondolod én beszélnék vele ha akarod.-mondta és én mér nyújtottam is neki a telefonom.De Eli el vette.
-Hagyd ezt a nagyokra.-mondta röhögve és már fel is vette vagy 2 percet beszélhettek mikor le tette.
-Ide jön.-mondta Eli halál komolyan
-Na ne szívass.-mondtam neki
-De azt mondta kíváncsi az új pasidra.-mondta Eli
-Hát ez nagyon jó.-mondtam idegesen
-Jihon ma te vagy a pasim.-mondtam mire kikerekedett a szeme.-Az a gyökér ide jön mert kíváncsi az új pasimra.-mutogattam mire el röhögte magát
-Ezt te sem gondolhatod komolyan.El sem fogja híni.-mondta mire nekem is le esett.
-Ohh baszki tényleg.-csaptam a fejemre.
-Majd én leszek a pasid.-mondta Kevin mire Eli  megveregette a vállát
-Még a végén férfi is lehetsz.-röhögött mire Kevin le vert neki egyet.
-Oké.Köszi.-mondtam neki.Nem kellett fél óra és a volt barátom már itt is volt.Oda jött a pulthoz.
-Na csini meg dobsz egy sörrel?.-kérdezte
-Tudod legszívesebben hozzád vágnám de az állásomba kerülne.-mondtam és le vágtam elé a rendelését.Bele kortyolt és körbe nézett.
-És hol van a hapid?.-kérdezte fel vont szemöldökkel.
-Mit akarsz Nanától?.-kérdezte Kevin
-Szóval te vagy a pasija?.-kérdezte fel vont szemöldökkel
-Ja.Talán gond?.-kérdezte.Nem is olyan rossz.Bárcsak tényleg a pasim lenne.De nem szabad ezekre gondolnom.
-És mit tudsz róla.Azt tudod hogy régen félénk kislány volt,aki nem mert hozzá szólni senkihez.És mist meg azt lehet mondani egy kész vadmacska.-ivott bele a sörébe és végig mért.-Tudod most nagyon sexy vagy,alig bírom vissza fogni magam.-mondta nekem.
-Pedig jobb lesz ha vissza fogod magad.Nem akarok balhét.-mondta Kevin szikrákat szóró szemmel.
-Tudom hogy nem is vagy a pasija.Ez még Nanának is nagy falat lenne.Te egy idol vagy és majd pont Nana kell na persze.-mondta én meg kikerekedett szemekkel néztem Jihon gyorsan hátra húzott.
-A U-Kiss énekese.Nagyon híresek nem igaz hogy nem ismered őket.Na mindegy ő egy idol és a lányok a lábai előtt hevernek..-mondta majd vissza mentünk.
-Nana gyere csak.-mondta Kevin.Át lendült a pulton én a nyakamnál fogva magához húzott.Megcsókolt.Először csak álltam ott és azt sem tudtam mi van,majd észhez tértem és le hunytam pilláim.Átkaroltam nyakát mire bele mosolygott a csókba.Derekamra tette kezét és úgy húzott közelebb magához.Csókunkat a levegő hiány vetett véget.
-Akarlak.-mondta nekem én meg csak el mosolyodtam
-Mennyire?
-Nem sokáig birok magammal.-felelte kaján vigyorral.
-Jihon tartod a frontot?.-kérdeztem de akkor már láttam barátnőm a pult mögött.
-Naná.Itt vagy még?.-kérdezte mosolyogva.Gyorsan ki mentünk,Kevin kocsijánál álltunk meg.Neki nyomott a kocsinak és ismét ajkaimra tapadt.Végig járta az egész testem és kicsit bele markolt fenekembe mire ugrottam egyet.
-Nem hinném hogy itt kéne le támadnod.-mondtam neki két csók között
-Ez mind a te hibád.-felelte és megint bele markolt fenekembe.Be ültünk a kocsiba és a lakása felé vette az irányt.Mikor oda értünk ki szálltunk és meg indultunk felfelé.A liftben ismét ajkaimat vette ostrom alá.Gyorsan kiszálltunk és be mentünk a lakásba.Az ajtó be csapkodott és két kart éreztem meg derekam körül.Szembe fordított magával és neki nyomott a falnak.Nyakamat vette célba a jól eső érzés miatt fel nyögtem. Lábaimat dereka köré csavartam ő pedig engem meg tartva be vitt a háló szobába.Óvatosan le tett az ágyra majd fölém tornyosult.Ismét nyakamat vette célba majd kulcs csontom.Le vette pólóm majd kicsit fel emelt hogy ki tudja kapcsolni a melltartóm.Valahova a szoba végébe dobta mind két ruhadarabom.Egyik mellem kezébe vette másikat szájába.Jól eső nyögések hagyták el szám.Én sem tétlenkedtem le vettem pólóját majd övével vacakoltam,nagy nehezen de sikerült.Ő le ügyeskedte magáról a nadrágját majd rólam is le rángatta a bugyimmal együtt.Egyik kezét le vezette gyenge pontomhoz.Egyik újával belém hatolt majd a másikkal és a másikkal is.Nyögéseim egyre csak erősödtek.Hátát karmolásztam.Már majdnem el mentem de kezét ki húzta belőlem.Én meg szúrós szemekkel néztem rá.
-Nyugi mindjárt meg kapod amire vársz.-mondta mosolyogva és meg csókolt.Közben pedig belém hatolt,csókunkba nyögtem bele.Kezeink össze kulcsolta.Az elején lassú tempót diktált majd egyre gyorsabb és gyorsabb tempót.Éreztem hogy hamarosan el ér a gyönyör.
-Minh gyárt.-lihegtem nyakába
-Én is.-mondta lökött még párat és egyszerre ért el minket a gyönyör egymás nevét nyögve élveztünk el.Fáradtan rogyott rám,simogattam a hátát.Pár perc múlva le szált rólam és mellém feküdt engem magával húzva,ránk húzta a takarót és úgy simogatta a hátam.
-Ez nagyon jó volt.-mondtam ő meg csak el mosolyodott és egy csókot nyomott ajkaimra.
-Ezek után nem adlak oda senkinek.-mondta a csók után
-Tessék?.-kérdeztem és kicsit fel egyenesedtem
-Lennél a barátnőm?.-kérdezte
-Hogy mondod?
-Jó tudom hogy ezt az előtt kellet volna meg kérdeznem hogy le feküdtünk de nem voltam hozzá elég bátor.De ezek után már igen.-mondta egy kaján vigyorral az arcán.
-Persze ezer örömmel.-mondtam
-Hogy?.-kérdezte
-Lennék a barátnőd.-mondtam mire ismét fölém került és meg csókolt.
-Mit gondolsz bele fér még egy menet?.-kérdezte sunyi mosollyal
-Talán.-mondtam és le húztam egy csókra.
-I love You.-mondta angolul
-Me to so much.-feleltem neki mosolyogva.Soha nem hittem volna hogy bele megyek egy éjszakás kalandba és utána lesz is egy barátom.Méghozzá egy idol.Kíváncsi vagyok mit hoz még a jövő.