Merry xmas Kris

Kris mi lenne ha lejönnél és segítenél?- kiabáltam felbarátomhoz aki az emeleten pihentette a kis fenekét.
- Egy pillanat csak még ezt megnézem. – kiabálta le megint.
- Az agyamra mész. – mérgelődtem. Holnap lesz karácsony és vagy még 1000 és 1 dolgom lenne. A fát is fel kéne állítani hogy ne holnap kelljen,hogy akkor már csak pihenjünk.
- Egész nap csak főzöl. – karolta át a derekamat.
- Mert nem csak mi leszünk holnap. – emlékeztettem.
- Mondjuk le. – vetette fel az ötletét.
- És mégis milyen indokkal?
- Mit tudom én, mondjuk hogy kettesben akarunk lenni. – ötletelt
- Rendben zsenikém,csak hogy te hívtad át őket rémlik?
- Nem érdekel. – vette elő a telefonját és tárcsázni kezdett valakit,még időben kikaptam a kezéből és kinyomtam.
- Engem meg érdekel,és tudod miért? Mert egész nap a konyhában robotoltam hogy mindennel készen legyek,nem fogok kaját kidobni csak mert 2 nap után már nem akarod megenni. – szidtam le.
- Jól van, akkor holnap sem leszünk kettesben.
- Ma is kettesben voltunk.
- Aha ja,csak hogy egész nap a konyhában voltál és felém sem néztél.
- Ha ki jöttél volna és segítettél volna,talán előbb végeztem volna. – akadtam ki.
- Jól van nyugi. Sajnálom. – ölelt át.
- Hiányoztál. – vallottam be mire felkuncogott.
- Tudod mit te menj és fürödj le én pedig feldíszítem a fát?- irányított a lépcső felé.
- Azt mondod büdös vagyok?
- Nem csak kicsit koszos. – csókolt meg.
- Hülye. – felmentem a szobánkba és ott is a szekrényhez mentem. Kivettem egy váltó pólót és nadrágot na meg persze bugyit meg zoknit is,és már mentem is a zuhany alá. A kellemes meleg víz simogatta fáradt testemet,miután kellő képen lezuhanyoztam. 1 órát voltam a víz alatt, megtörölköztem és felöltöztem. Fel frissülve mentem le a nappaliba hol már állt a fa, Kris éppen a csúcsot tette a helyére,majd mint aki jól végezte dolgát lehuppant a kanapéra.
- Szép lett a fa. – dicsértem meg.
- Tudom,én díszítettem. – nézett rám komolyan majd elmosolyodott.
- Kicsit mintha egoista lennél nem?
- Én, ugyan kérlek. Én tökéletes vagyok.
- Aha hogyne. – mondom a fát nézve.
- Jól van na,te is az vagy. – ölelt magához.
- Egoista?
- Nem,tökéletes. – csókolt meg.
- Most mondjam azt hogy tudom?- kérdeztem kuncogva.
- Kérlek. – nevetve csókolt a nyakamba,valaki csöngetett ezért szét kellet volna válnunk. De Kris-t a csengő nem nagyon zavartatta,folytatta ott ahol elkezdte. De a „zaklatónk” nem akarta feladni ezért a csengőre feküdt.
- Na jó én megölöm bárki is legyen az. – mondta komolyan és leszállt rólam majd az ajtóhoz ment. Gyanítom hogy feltépte,de miután nem hallottam kiabálást megnyugodtam mert akkor csak valamelyik exo-s tag lehet az.
- Lin bejöhetünk?- kiabált be Chanyeol, mosolyogva keltem fel a kanapéról és gyorsan megigazítottam a ruhám.
- Persze gyertek csak. – löktem arrébb Kris-t az ajtóból és beengedtem a jómadarakat.
- Kaja. – kiabálta el magát Sehun és már a konyhába is rohant.
- Imádlak nona. – köszönt Kai és már el is tűnt.
- Van. – válaszoltam a fel nem tett kérdésre mire Tao is elmosolyodott és már el is tűnt.
- Ezek a mai fiatalok,milyen pofátlanság már ez. Lin mond csak nincs véletlen kimchi?- tette fel a kérdését Baekhyun mire elnevettem magam.
- De van és csak rád vár. – mondtam mire elmosolyodott.
- Lin nona hozzám jössz feleségül?- térdelt le előttem én meg elnevettem magam.
- Nem megy hozzád, szállj le a barátnőmről. – húzott el Kris én meg csak nevettem rajtuk.
- De most mér? És mi lesz akkor velem? Ki fog nekem Kimchi-t főzni?- siránkozott Baekhyun.
- Ott van D.O vagy az anyád. – ötlettelt barátom.
- De Lin nona a legjobb. – mondta Baekhyun.
- Tudom hogy ő a legjobb,azért ő az én  barátnőm. – puszilt meg Baekhyun előtt aki csak vállon verte Kris-t engem meg elrántott tőle és a konyhába szaladt.
- Imádunk Lin. – kántálták egyszerre mint a 10-en.
- Köszi,de nekem is hagyjatok. – ültem le közéjük én is.
- Baekhyun véged van. – jött be Kris is.
- Gyere inkább és egyél velünk. – mosolyogtam rá mire bólintott és le ült közém és Tao közé. Mindenki nekiesett a vacsorának én meg csak néztem őket, olyan örömmel tömték magukat mint egy csapat kisgyerek.
- Te nem eszel?- kérdezte Suho.
- Ja de. – vettem magamnak én is mindenből egy  kicsit,mikor rá néztem a tányéromra akkor szembesültem azzal a ténnyel hogy én azt nem fogom tudni megenni.
- Megeszed majd ha nem tudom megenni?- kérdeztem barátomat aki csak elmosolyodott és bólintott egy aprót. Ezek után már boldogan kezdtem el én is majszolni, mikor már tele lettem el toltam .
- Be is fejezted?- nézett rám lepetten Kris
- Ühüm, elég volt. – mondtam
- Akkor add ide, de biztos jól laktál?- kérdezte miközben elvette a tányérom.
- Biztos. – mosolyogtam rá, az asztal alatt meg simogatta a combom és evet tovább. Megvártam még a többiek is befejezik az evést, mindenkit kiküldtem a konyhából és neki álltam össze pakolni.
- Jöttem segíteni. – jött mellém D.O
- Nagyra értékelem. – mondtam fáradtan
- Azt meg is hiszem. Nagyon finom volt a vacsi köszi. – mosolygott rám és betett egy adagot a mosogató gépbe.
- Köszi.
- Ilyen nekünk is kell. – szemezett a mosogatógépemmel.
- Nekem mondod, olyan jó hogy van,mondjuk most mosogatok is és így előbb készen leszünk de nagyon jó.
- Srácok megvan mit veszünk következő alkalommal. – kiabált ki D.O a konyhából.
- Mit?- kíváncsiskodott Xiumin
- Mosogatógépet. – mosolygott D.O én meg nevetve elkezdtem mosogatni.
- Mi?Minek?- kérdezte Xiumin
- Talán te mosogatsz?- tette fel a frappáns kérdést mire Xiumin elhallgatott.
- Jó veszünk egyet. – ment bele ő is.
- Na mondom én hogy lesz. – nevette el magát D.O
- Pacsit ide. – emeltem fel a kezem magasba mire D.O belecsapott.
- Hölgyeim mi folyik itt?- jött be Kris.
- Barom. – üdvözölte D.O  Kris-t majd ő is kiment a többiekhez.
- D.O is szeretne majd egy mosogatógépet. – fordultam felé.
- Nem érdekel. - mondta és már meg is csókolt.
- Itt vannak. – váltam el tőle.
- Az se zavar. – húzott vissza magához,belemosolyogtam a csókba és átkaroltam a nyakát.
- Mit kapok ajándékba?- kérdezte
- Semmit. – néztem rá komolyan.
- Értem. Szóval mit kapok?- kérdezte
- Nem is tudom. Én mit kapok?- kérdeztem mosolyogva
- Titok,még. – mondta és kimente a többiekhez. Gyorsan én is felmentem az ajándékáért. A többiek mind körbe rajongták Kris-t majd mikor leértem mindenki helyet foglalt a kanapén és a földön.
- Kérem az ajándékom. – nyújtotta a kezét mire elröhögtem magam és odaadtam neki.
- Ez most komoly?- kérdezte meglepetten.
- Nem tetszik?- kérdeztem félve.
- Most hülyéskedsz velem? Ezt néztem ki a múltkor. Mikor vetted meg?- kérdezte mosolyogva.
- Nem mondom meg. – lélegeztem fel hogy tetszett neki az óra amit vettem neki.
- Ki mondta el?- kérdezte mosolyogva.
- Nem adok ki állami információkat. – mosolyogtam rá.
- Tao te voltál?- kérdezte tettes társam.
- Nem. – mondta teljesen egyszerűen.
- Na jó ezt majd később megbeszéljük. Kicsim a te ajándékos a fán van. – mondta mire a fára meredtem. Vagy 2 percig meredtem a fára de semmi.
- Oké nem találom. – ismertem be.
- Keresd felfelé. – segített egy kicsit,mire felfelé kezdtem keresni. Szemet szúrt egy kis dísz amit eddig nem használtuk. Félve nyúltam fel érte.
- Az lesz az. – mondta Kris a hátam mögül és levette nekem, és letérdelt elém. Kezeimet a szám elé tettem és csak néztem rá,vett egy nagy levegőt és kinyitotta a kis dobozt. Egy gyönyörű gyűrű volt benne.
- Bo Lin lennél a feleségem?- kérdezte Kris félve,könnyek gyűltek a szemembe és csak néztem rá. Aztán egyszerűen a nyakába ugrottam.
- Igen. – mondtam mire kezei közé fogta az arcom és megcsókolt.
- Szeretlek. – ölelt át szorosan.
- Én az ujjára húznám a gyűrűt még meg nem gondolja magát. – szólt ránk Luhan
- Az nem fordulhat elő. – húzta az ujjamra a gyűrűt Kris.
- Szeretlek. – bújtam a karjaiba és csak néztem a gyűrűt,nem tudtam elhinni hogy ez velem történik meg. Megismerkedek egy idol-al akit szerettem eddig is, összejöttünk és rá 1 évre a kezemet is megkérte. Nem fért a fejembe. Ez csak egy csoda lehet.
- Boldog karácsonyt. – kiabálta el magát Lay,mindenki megszeppenve nézett rá majd kitört belőlünk a nevetés.
- Boldog karácsonyt szerelmem. – csókolt meg Kris.
- Boldog karácsonyt hercegem. – válaszoltam két csók között.

UI: Hát még egyszer késve de boldog karit xD Ildi ez a késői de karácsonyi ajándékod :D Remélem tetszett :3

Mindenkinek kijár a szerelem~ Hongbin part2

Hanna powo:
Reggel mikor felkeltem eléggé megijedtem, fel is sikítottam. Hongbin volt mellettem és a derekamon volt a keze.
- Hallgass már!- szólt rám és azzal a lendülettel vissza is rántott.
- De mit keresel itt?- fészkelődtem a helyemen.
- Nem fogsz hagyni mi?- sóhajtott.
- De nem ám. – mondtam
- Mert ehhez volt kedvem. Más?- kérdezte csukott szemmel.
- Van. Mikor engedsz már el?- kérdeztem de magam sem tudom hogy miért.
- Most. – mondta idegesen és elfordult.
„Hogy én mekkora egy hülye vagyok”- mondtam magamban.
- Bocs ha bunkó voltam. – mondtam halkan és megérintettem a hátát. Most tűnt fel hogy nagyobb a háta mint emlékeztem és izmosabb is.
- Jól van. – mondta majd felém fordult és rám nézett. Jele sem volt annak hogy az előbb még mérges volt rám.
- Lassan öltözni kéne. – mondtam halkan mire elmosolyodott és bólintott. Most olyan más volt mint szokott,mosolygott és kedves volt.
- Nem akarok menni. – mondta hírtelen és közelebb húzott magához. Már épp szólni akartam mikor nyílott az ajtóm. Nagyon megijedtem hogy mi lesz ha anya jön be vagy apa. Mit fognak majd szólni mindehhez.
- Maradj csendbe. – suttogta. Tettem amit mondott, becsuktam a szemem és még közelebb bújtam hozz.
- Nézd csak drágám,olyan aranyosak. – mondta anya. A szíven így is hevesen vert nem hiszem hogy ezt kéne csinálniuk,mert különben a lányuk meghal szívritmus zavarban.
- Látom egyetlenem, ha nem lennének testvérek vajon mi lenne?- kérdezte apa mire Hongbin szorosabban tartott.
- De nem testvérek vér szerint. – kuncogott fel anya.
„Ezt nem hiszem el. Menjetek már ki”- fohászkodtam valami égi segítségért.
- Gyere egyetlenem hagyjuk őket még egy kicsit,ma úgy sincs tanítás. – mondta apa mire majdnem felugrottam amolyan:”mi van?” felkiáltással,de tartottam magam. Meg nem is akartam kényelmetlen helyzetbe hozni se magam se Hongbin-t.
- Igazad is van,menjünk is. – mondta anya majd halottam hogy csukódik az ajtó. Szemeim ki pattantak és fel is akartam kelni,de Hongbin még mindig nem engedett el.
- Ő Hongbin…… fel kéne kelni. – mondtam mire morgott valamit de nem értettem.
- Hallod?- kezdtem kicsit rángatni,nyakamra tette a kezét és közelebb húzott magához húzott és nyomott egy puszit a homlokomra.
- Ha nem hallgatsz el máshova is kapsz!- fenyegetett meg,mire én elhallgattam. Bár nem a „fenyegetés” miatta hanem mert teljesen ledöbbentem. Kicsik voltunk még mikor utoljára adott volna egy puszit vagy hagyta volna hogy én adjak neki. Most meg ő adott önszántából, teljesen zavarba jöttem. Szerintem a fejem egy paradicsomra hasonlított a legjobban. Még jó hogy Hongbin aludt és nem látta a fejem.

Hongbin powo:
Komolyan ennyire még nem örültem hogy a szüleim bejöttek a szobába és megláttak minket. És az még hab a tortán hogy nincs suli,komolyan mintha az ériek is ezt akarták volna,hogy Hanna mellet maradhassak. Persze miután anyáék kimentek Hanna már el is akart engedni,de én nem engedtem. Persze mintha valami sürgős dolga lenne, valamilyen oknál fogva felhatalmaztam magam és adtam neki egy puszit. Zavarba jött és elhallgatott,persze ő azt hitte hogy nem látom de igen. Nagyon aranyos volt hogy így zavarba jött egy puszitól. Aztán még közelebb húztam magamhoz,nyakába fúrtam a fejem és belélegeztem finom illatát. Aztán csak annyit éreztem hogy valaki átugrik rajtam,majdnem kitaposta az egyik bordám.
- Mikage. – mosolyodott el Hanna és kezei közé fogta a kutyát aki farok csóválva örült gazdájának. Persze vagy 3 szór pofán csapott a farkával ha nem többször.
„Én is szeretlek Migake.”- morogtam magamban majd felkeltem a helyemről,mire az a „dög”(szeretem csak most nem) a helyemre fészkelte be magát. Morogva mentem át a saját szobámba és a zuhany alá álltam,le kellet hűtenem magam.

Hanna powo:
Miután Hongbin kiment a szobából fellélegeztem.
- Életmentő vagy drágám. – néztem hű barátomra aki megnyalta az arcom. Hahotázva mentem én is a fürdőbe,miután minden teendőmet felöltöztem és lementem anyáékhoz.
- Nocsak csipkerózsika is felébredt?- kérdezte apa mosolyogva.
- És még rendbe is tette magát. – szálltam be én is a hülyéskedésbe,mire apa beleszimatolt a levegőbe.
- Nem,én nem úgy érzem. – jött hozzám mosolyogva majd kaptam egy puszit ugyan oda ahova Hongbin is adott. Fél szemmel rá néztem de ő csak a telefonját nyomkodta.
- Drágám gyertek reggelizni. – szolt nekünk anya. Kisebb vita alakult ki-ki hova üljön mivel anya úgy döntötte ma ő dönti el ki mellé ül. Na a felállás az volt hogy Hongbin és én egymás mellett ülünk anyáék meg velünk szemben.
- Én nem eszek mellette. – kezdte el Hongbin.
- Én sem akarok mellette enni. - mondtam én is,ne csak már ő.
- Gyerekek,üljetek le végre és egyetek. – mondta apa komoly arccal mire mind a ketten szót fogadva leültünk és enni kezdtünk. Persze Hongbin nem tudta kihagyni hogy ne lökjön meg miközben iszok így jól le is ittam magam. Ő persze ezen jót derült.
- Szerinted ez vicces?- akadtam ki
- Nagyon. – röhögött még mindig.
- Te akartad. – mondtam majd a tányéromat és a tartalmát mind a mellkasának nyomta.
- Mit művelsz te szerencsétlen?- akadt ki teljesen.
 - Hopp megcsúszott a kezem,ne haragudj. – színleltem megbánást.
- Megcsúszott a kezed?Tudod mennyibe került ez az ing?- jött a megszokott szövege.
- Ohh istenem. – motyogtam majd megköszöntem a reggelit és felálltam az asztaltól és a szobámba mentem. Épp a felsőmet cseréltem át mikor nyílt az ajtó és valaki a fejemhez vágott egy ruhadarabot.
- Jössz egy inggel. – mondta komolyan Hongbin és egy farmerba állt előttem. Végig néztem rajta és éreztem hogy az arcomba szökik a vér,olyan tökéletes volt. Túl tökéletes, főleg hozzám.
- Na mi van?- kérdezte Hongbin mire fel eszméltem és felvettem az inget.

- Ha kimostam visszakapod. – mondtam és felvettem a táskám,telefonom.
- Hova indulsz?- kérdezte Hongbin
- A városba. – mondtam majd kikerültem őt és kimentem, mikor a lépcső áljánál jártam elkapta a kezem valaki.
- Kivel mész?- kérdezte.
- Senkivel. – mondtam őszintén,bár volt benne egy kis hazugság, munkába mentem.
- Várj meg, átöltözöm. – mondta majd vissza mente, gondolkoztam egy kicsit hogy várjak-e rá, de úgy döntöttem hogy a munka most fontosabb. Kiszaladtam és mondtam a sofőrnek hogy mehetünk, mikor kiértünk a nagykapun láttam hogy Hongbin kijött a házból és idegesen bele rúg valamibe. Mikor a munkahelyemre értem,gyorsan beszaladtam és átöltöztem. Egy kis kávézóban dolgozom mint felszolgáló és nagyon élvezem. Kimentem és már vettem is fel a rendelést,ez ment egészen délig mikor belépett valaki a kávézóba.
- Ohh hát itt is összefutunk?- kérdezte kedvesen az ismerősöm,a nevét még mindig nem tudom.
- Igen őőőő.- kezdtem bele mire elnevette magát.
- Oh bocs még be sem mutatkoztam. Ken vagyok. – mosolygott rám.
- Én pedig Hanna. – mondtam
- Tudom. – mondta mire elképedtem.
- Honnan?- lepődtem meg
- Ott a neved. – mutatott a névtáblámra, mire elnevettem magam.
- Oké ez gáz volt. Mit hozhatok?- kérdeztem még mindig mosolyogva
- Egy kávét és valami sütit. – mosolygott rám és helyet foglalt egy asztalnál. Elmentem leadni a rendelést majd ki is vittem neki.
- Nem maradhatsz itt velem?- kérdezte kedvesen.
- Dolgoznom kell. –mondtam mire hívta a főnököm.
- Ajusshi nem maradhatna itt velem Hanna míg be nem fejezem?- kérdezte Ken mire a főnököm rám nézett majd Ken-re.
- Miután befejezted Hanna megy dolgozni és te is beállsz mára. – mondta a főnököm mire elmosolyodtam,Ken szeme kikerekedett majd elröhögte magát.
- Rendben. – mosolygott rám majd lerántott maga mellé. Megvártam míg elfogyasztja a rendelését majd az öltözőbe vezettem és adtam neki egy munka ruhát. Miután felvette mondtam neki mit kell csinálnia majd ki is mentünk. Lassan kezdtek szállingózni az emberek, Ken kicsit megijedt hogy mi van ha elszúrja vagy valami de én segítettem neki.
- Áhh elnézést. – mondtam mert valakit véletlen meglöktem.
- Mi van cica nem látsz a szemedtől?Szeretnél velünk játszani?- kérdezte és megfogta a csuklóm.
- Elnézést uraim de munka időben ne zaklassák az itt dolgozókat vagy ki kell hívnom a rendőrséget. – védett meg Ken.
- Mi van kell a verés hülyegyerek?- kérdezte a másik és felállt.
- Nincs kedvem egy nagyszájú kis senkit agyon verni. – mondta Ken majd elmentük.
- Jól vagy?- kérdezte és mélyen a szemembe nézett,gyönyörű szeme van.
- Persze,köszönöm. – mondtam majd rá mosolyogtam amit ő kedvesen viszonzott is. Miután a munka idő lejárt Ken elment beszélni a főnökkel én addig összepakoltam a többiekkel.
- Hanna mi van közted és az új srác között?- kérdezte munkatársam Lin
- Semmi, egy suliba járunk. – vontam vállat.
- Szerintem meg bejössz ennek a lovagnak. – nevetette el magát mire én csak hozzá vágtam a rongyomat.
- Ugyan unni. – mondtam mire a főnök és Ken is kijöttek.
- Hát srácok bemutatnám nektek az új alkalmazottunkat,Kent. – mutatott rá mire mindenki ujjongani kezdett,én csak mosolyogva figyeltem.
- Üdv köztünk herceg. – mondta Lin mire belé löktem egy kicsit.
- Üdv hercegnő. – csókolt kezet Lin-nek mire Lin elpirult a többiek meg a kezükbe temették az arcukat,még én is.
- Na herceg itt egy rogy és ott van még két asztal, ess neki. – dobta felé a rongyot amit Ken röhögve kapott el majd elment letörölni az asztalokat.
- Hanna ma te zársz. – mondták és már le is léptek.
- Köszi. – kiabáltam utánuk és elpakoltam a maradék dolgot majd felvettem a kabátom,táskám és már be is zártam.
- Úgy tudtam a városba mész. – mondta valaki kemény hangom,a vér is megfagyott benne. Lassan hátra fordultam és Hongbin támaszkodott a villanyoszlopnak.
- Mit keresel itt?- kérdeztem
- Te mit keresel itt,és miért nem vártál meg?- jött felém mérgesen,nagy dühöt láttam a szemében. Megijedtem tőle és hátrálni kezdtem, míg az ajtó meg nem állított tevékenységemben. Két kezét a fejem mellett támasztotta meg és mérgesen nézett rám.
- Tudod hogy mindenhol kerestelek? És mikor megtalállak azt látom hogy itt hetyegsz egy sráccal. – vetette oda nekem mérgesen.
- Mi van? – kérdeztem mikor eljutott az agyamig a mondata második fele. – Te mióta vagy itt kiint?- akadtam ki majd nem törődve semmivel,megfogtam az egyik kezét.
- Neked elment az a csöppnyi eszed is? Jég hideg a kezed,ha már itt voltál mért nem jöttél be?- oktattam ki mire csak elmosolyodott.
- Ki volt az a srác,ha jól láttam a mi sulinkból való. – morfondírozott.
- De oda való és a neve Ken. – mondtam mire felvonta a szemöldökét.
- A nevemet halottam?- jött egy hang Hongbin háta mögül.
- Te?- akadt ki Hongbin.
- Rég láttalak barátom. – mosolygott erőltetetten Ken.
- Én is rég láttalak Jaehwan. – mondta Hongbin keményen.
- Jaehwan?- kérdeztem halkan
- Igen ez a teljes nevem Park Hanna. – mondta Jaehwan vagy ki.
- Honnan tudod a teljes nevem?- kérdeztem
- Ne hogy nem is meséltél rólam neki. – nézett Hongbira aki megfeszülten állt.
- Te csak hallga, te meg gyere velem. – ragadta meg a kezem és húzni kezdett.
- Tudod Hanna azt hittem te egy rendes lány vagy rendes családból,de mikor megtudtam hogy csak egy lelenc vagy. Hát hogy is mondjam sajnálni kezdtelek. – mondta mire meghűlt benne a vér is. Magam sem tudom hogy honnan vettem akkor gyorsaságot és erőt de pillanatok alatt Ken előtt álltam és felképeltem,de úgy ahogy eddig még soha senkit.
- Nem tudsz rólam semmit. – köptem a szavakat aztán elindultam a buszmegálló felé.
- Hanna. Hé várj már meg. – kiabált utánam Hongbin.
- Hagyjál békán. – kiabáltam hátra de fölösleges volt,két kar fonódott a derekam köré és megállított. Könnyeim patakokban kezdtek egy folyni.
- Hé mi a baj?- kérdezte lágy hangon. – Ne sírj már nem haragszom rád,hümm. – fordított maga felé,de én még mindig csak sírtam.
- Gyere ide te. – húzott magához és a hátamat kezdte simogatni, erősen markolásztam a kabátját és adtam ki magamból mindent.

Hongbin powo:
Mikor Ken megjelent előttem nem tudta hova tenni, aztán olyan dolgokat mondott Hannának amit még én sem mondtam volna. Pedig én is sokszor paraszt voltam vele de ennyire soha. Miután Hanna elcsörtetett Ken mosolyogva nézett rám.
- Érdekel lány,nem gondolod?- kérdezte
- Jobb ha a saját szinteden szórakozol. – mentem el mellette. – Ja és ha még egyszer bántod tettekkel vagy akár szavakkal és a szart is kitaposom belőled. – mordultam rá.
- Csak nem ő a szíved választottja?- kérdezte mire megtorpantam és visszafordultam felé.
- Nem, Ő az én szeretett kishúgom. – mondtam mosolyogva és Hanna után szaladtam. Karjaim közé zártam mire zokogni kezdett. Összeszorult a szívem, ott zokogott nekem én pedig nem tudtam mit csinálni. Hátát simogattam hátha az segít de nem nagyon használt.
- Semmi baj,most már ne sírj. – emeltem fel a fejét és rámosolyogtam, kitöröltem a könnyet a szeméből.
- Dehhh. – szipogott még mindig.

Hanna powo:
A sírást nem tudtam befejezni.
- Ha nem fejezed be a sírást a szemeid be dagadnak ,nekem meg majd szét kell vernem azt a seggfejt. – szolt rám Hongbin de én még mindig csak sírtam.
- Én szóltam. – mondta majd megfogta az arcom,utána csak annyit éreztem hogy ajkai ajkaimra tapadnak. Szemeim kipattantak és nagyokat pislogtam. Rá fél percre feleszméltem,lehunytam szemem és

visszacsókoltam. Hongbin morgott egyet és egyik kezét levezette a derekamra másikkal pedig a hajamba túrt. Elgyengült szorításom a kabátján,egyik kezem felvezettem nyakához és otthagytam. Levegő hiány miatt váltunk el, félve néztem fel Hongbin-ra aki már támadott is egy másik csók kíséretében,de most kezei derekamon nyugodtak meg,én pedig kábultam karoltam át nyakát.
- Ennyi idő után nem elég egy csók. – mondta két csók között.
- Várj. – toltam el magamtól.
- Most meg mi van?- kérdezte értetlen fejjel.
- Mi az hogy ennyi idő után?- kérdeztem
- Ezt most muszáj megmagyaráznom?- kérdezte és közel húzott magához.
- Igen muszáj. – mondtam mire elnevette magát.
- Elég régóta,ennyi nem elég?- kérdezte
- Nem. – makacsoltam meg magam.
- Telhetetlen vagy. – csókolt meg megint,de én megint eltoltam magamtól.
- Utcán vagyunk. – mondtam a szemem lesütve.
- A sírba viszel. – mondta majd kivette a zsebéből a telefont és valakivel beszélt. 20 perccel később jött egy kocsi és a sofőrünk szállt ki.
- Na gyere. – fogta meg a kezem és húzott a kocsihoz.
- Jó estét ajusshi. – köszöntem
- Szép estét. – mosolygott ránk.
- Megfagyok. – ült be és engem is magával rántott.
- Haza fiatalok?- kérdezte ajusshi.
- Nem most nem oda,vigyen minket egy hotelhez. – mondta Hongbin,szemem kistányér nagyságúvá váltózott. Ajusshi nem mondott semmit csak bólintott és már irányba is vett egy közelben lévő hotelt. Mikor oda értünk Hongbin kirángatott a kocsiból és a hotel bejáratához rángatott. Ott egyenesen a recepcióhoz ment és kért egy szobát kettőnk számára,én végig zavarban voltam. Nem tudom miért de a zavarom egyre nagyobb nőtt,szívem ki akart szakadni a helyéről.
- Gyere már. – mondta Hongbin és berántott a szobába.
- Miért ide jöttünk és nem haza?- kérdeztem halkan a padlót nézve mintha valami érdekes dolog lenne ott.
- Mert ma veled akarok lenni. – mondta.
- Tes-tessék?- dadogtam össze vissza.
- Nyugi nem csinálok semmit sem,de most menjünk aludjunk. Vagy éhes vagy?- kérdezte és rávetődött az ágyra,ami meg se reccsent.
- Nem vagyok éhes. – mondtam mert a gyomrom olyan volt mint egy borsó.
- Rendben,akkor gyere már ide. – rántott maga mellé, majd átkarolta a derekam és eldőlt velem együtt az ágyon.
- Anyáéknak mit mondunk?- kérdeztem hírtelen és fel akartam ülni,de Hongbin visszarántott.
- Majd kitalálok valamit. – mosolygott rám és egy kis puszit nyomott a homlokomra.
- De…- kezdtem bele.
- Csak maradjunk így,semmi sem érdekel. Az sem érdekel hogy mi lesz holnap. – nézett végig mélyen a szemembe.
- Jó. – egyeztem bele és kicsit közelebb bújtam hozzá.
- Sosem gondoltam volna hogy egyszer így ölellek majd. – mondta hírtelen.
- Miért?Kiskorunkban is sokat aludtunk így,nem emlékszel?- kérdeztem.
- De régen más volt, régen úgy gondoltam a testvérem vagy. – felelte
- És most? Vagy ez mikor változott meg?
- Úgy 16 lehettem mikor rá jöttem hogy te igazság szerint nem is vagy a rokonom, akkor kezdtem rád másképp nézni. Eleinte nem tudtalak elviselni,mert anya és apa is úgy törődtek veled mintha te is család tag lennél. Bunkóztam veled és sokszor megbántottalak de te midig csak mosolyogtál rám,soha egy rossz szavad nem volt ellene. Anyáéknak sem panaszkodtál, akkor azt gondoltam hogy nem vagy semmi. Aztán az évek teltek és én egyre nagyon bunkó lettem hogy leplezzem hogy más vagy nekem mint testvér. Igaz erre is csak mostanában ébredtem rá és akkor orr volt az a rohadék is. – fejtette kin Hongbin és pedig csak lestem mint hal a szatyorban. Nem fogtam fel hogy mit is mond,de mikor eljutott a kis agyamig hogy mégis mit mondott a szívem kihagyott egy ütemet.
- Ki az a rohadék?- ütött a fejemben szöget.
- Nem is vártam sokat tőled. Mindig a lényegtelen dolgokon akadsz fent. – sóhajtott nagyot én meg elmosolyodtam.
- Az a rohadék az Ken. Nem akarom hogy a közelében legyél,bajod eshet. – simogatta meg a kezem.
- Köszönöm.
- Mit köszönsz?- kérdezte
- Hogy vigyázol rám,és hogy elmondtad mit is érzel. – mosolyogtam rá. Az ő szemei csak úgy csillogtam és az enyém is.
- És eljutott a kis agyadig mit is mondtam neked. – döntötte homlokát homlokomnak.
- Kelet egy kis idő. – ismertem be mosolyogva.
- Nem baj,a légen hogy eljutott addig. – mondta és nyomott egy kis csókot ajkaimra.
- Aludjunk. – mosolygott rám majd levette a kabátját és a pólóját is,én ösztönösen sütöttem le a szemem. Hongbin ezen jót nevetett.
- Mi olyan vicces?- kérdeztem
- Ahogy viselkedsz. – mondta nevetve majd elfeküdt az ágyon és rám nézett.
- Nagyon vicces. – dörmögtem és én is levettem a felesleges ruhadarabokat, farmer póló maradt, majd én is elfeküdtem. Ja egy lényeges info kimaradt,egy ágyas szobát kért Hongbin. Egymást átkarolva aludtunk el,reggel arra keltem hogy valaki a hajammal játszik és az arcomat simogatja.
- Ühmmm. – morogtam egy kicsit és Hongbin-hoz bújtam,hátha aludhatok még egy kicsit.
- Lassan fel kéne kelni. – puszilta meg a csupasz vállam.
- De nem akarok. – makacsoltam meg magam.
- Legyen. – adta meg magát.

Hongbin powo:
Reggel előbb keltem mint Hanna,néztem ahogyan alszik. Mint egy földre szállt angyal.
„- Te jó ég de nyálas vagyok”. – fogtam a fejem.
- És mindez miattad van. – suttogtam és kisimítottam egy kis kosza tincset Hanna arcából. Nem akartam hogy felkeljen,mert akkor az azt jelenti hogy minden ugyan olyan lesz mint előtte. De én ezt nem akarom,most hogy végre el is mondtam mit érzek nem akarom hogy most minden olyan legyen mint előtte. Nekem az nem elég,nekem több kell. Több kell belőle is,nem elég egyetlen egy csókja sem mindig többet akarok. De a bökkenő az Kim és a szüleink lesznek. Kim azért mert tudom hogy bejövök neki,mondjuk kinek nem? Kim az a lány aki mindenkinek kell,szép okos és még gazdag is. De nekem csak Hanna kell, ő más mint a többi lány. Nem tudom miért és ez vicces is mert nem olyan szép,bár nekem úgy jó ahogy van. Észre se vettem hogy az idők alatt arcát simogattam és a hajával játszottam. Egyszer csak felnyögött mint egy kismacska ami megmosolyogtatott. Tudtam hogy itt az idő,most vagy soha.
- Hanna mi lenne ha hétvégén elmennénk randizni?- kérdeztem miközben játszottam a hajával. Ő rám kapta a tekintetét kikerekedett szemekkel.
- Persze nem kell ha nincs  hozzá kedved…- kezdtem bele de ő félbeszakított azzal hogy rám vetődött. Megrökönyödtem először majd átkaroltam vékony kis derekát,aztán felmértem a helyzetet hogy hogyan is helyezkedünk el. A belső énem vezérelt és nyakát kezdtem el csókolgatni,Hanna felnyögött hírtelen jött érzéstől, bennem meg elindított valamit. Kezeim felfedező útra indultak és hol derekát hol pedig a hátát simogattam,ő hajamba túrt majd megcsókolt. Magam alá gyűrtem és újra nyakát vettem célba.
- Hoo-Hongbin. – sóhajtott fel,mire én csak morogtam egyet.
- Lehet hogy most le kéne állnunk. – váltam el nyakától, ő csak bólintott egyet.
- De ezt még folytathatjuk. – csókoltam meg,kuncogva viszonozta és a nyakamba karolt.
- Szeretlek Hanna. – szaladt ki a számon és éreztem hogy zavarba jövök. Hanna szeme könnybe lábadt és erősen szorított magához.
- Megfujtasz. – simogattam a hátát mire lazított az ölelésén.
- Én is szeretlek. – mondta halkan, szívem kihagyott egy ütemet.
- Menjünk haza. – mondtam mire ő is csak bólintott egyet. Miután elvégeztünk minden teendőnket,megfogtam a kezét és úgy mentünk le kifizetni a szobát és úgy is mentünk haza. Mikor haza értünk vettem egy mély levegőt és megszorítottam Hanna kezét. Ő csak küldött felém egy kis mosolyt és lenyomta a kilincset. Anya és apa a nappaliban vártak minket,mikor meglátták a kezünket anya elmosolyodott apa pedig végig komor volt.
- Hol voltatok?- kérdezte apa
- Egy hotelben. – adtam meg a választ mire anya elsápadt.
- Nem történt semmi,csak nem akartam haza jönni,Hanna pedig velem maradt. Ennyi. – vázoltam a tényeket.
- Fiam van fogalmad róla min mentünk keresztül? Anyátok hallára aggódta magát miattatok. Ha elmentek vagy nem jöttök haza legalább hívjatok fel vagy üzenjetek!. – kiabált ránk apa.
- Sajnáljuk. – mondta halkan Hanna.
- Kis csillagom semmi baj. – mondta anya Hannának.
- Felmegyek lefürdeni. – mondtam majd adtam egy puszit Hannának,majd felmentem.

Hanna powo:
- Kislányom neked mesélned kell anyának. – rángatott el anya a kanapéig.
- Apádat is érdekli,hogy ez a lókötő mit mondott neked. – nevette el magát apa is.
- Áhh nem tudok mit mesélni. – mondtam
- Tudsz te. – nyaggatott tovább apa is. Nagyjából elmondtam mi is volt,ki hangsúlyozom a nagyjából szócskát,mert tényleg csak a lényegesebb információkat osztottam meg velük. A csókokat kihagytam,mondjuk egyet megemlítettem mire anya majdhogy nem kiugrott a bőréből,apa meg hátra dőlve bólogatott és azt ismételgette hogy: „ ez az én fiam”. Én meg csak ültem a kanapén és Mikage-t simogattam, aki idő közben megtalált és megmosott mert annyira össze nyálazott. De ezt vehetem a szeretete jeléül is nem?
- Felmehetek?- kérdeztem anyáéktól akik még mindig örültek a fejüknek.
- Persze menny csak. – mosolygott anya. Felszaladtam az emeletre de mért is ne Mikkage a lábam alá volt,nem akartam rá lépni így másfele léptem,de ott meg valami hülye játék volt amire ráléptem. Mondanom sem kell hogy ez meg kicsúszott a lábam alól és fent állt a veszélye annak hogy pofára esek,de szerencsére valaki elkapott.
- Meddig akarsz még szerencsétlenkedni?- kérdezte Hongbin és látszott rajta hogy nagyon élvezi.
- Nem tudom, még egy kicsit. – mondtam neki mire elröhögte magát,én is elmosolyodtam.
- Igyekezz,fürödj meg és gyere le. Suliba kell menni. – mondta mire elkomorodtam és bólintottam.
- Hé most meg mi van?- kérdezte
- Semmi. – válaszoltam.
- Ha te mondod,de elfelejtettél valamit. – mondta komoly arccal.
- Mit?
- Ezt. – álltamnál fogva megcsókolt. – Te már hozzám tartozol,senki máshoz. Most pedig meny fürdeni,mert elkésünk. – lökött rajtam egyet,mosolyogva mentem a szobámba és elvégeztem minden egyes dolgomat. De olyan gyorsasággal ami nem jellemző rám. Lementem a nappaliba és Hongbin már ott várt engem a táskákkal a kezében,apával beszélt valamit,mikor meglátott elmosolyodott és felém jött.
- Mehetünk. – kérdezte mire bólintottam is egyet. Vállára vette a táskáját az enyémet meg a kezébe fogta,másik kezével megfogta az én kezemet és már húzott is ki.
- Szia apa. – köszöntem még el tőle gyorsan. Ő csak integetett és már be is ültünk a kocsiba. Kicsit féltem mi is lesz az iskolába,Hongbin ugyan olyan bunkó lesz velem mint szokott vagy nem? De ha fel is akarjuk vállalni azt meg sokan elítélnének  minket.
- Min járatod azt a szép kis fejedet?- kérdezte mosolyogva.
- Hogy mi lesz a suliban. – vallottam be őszintén.
- Mi lenne,minden olyan lesz mint volt. – mondta.
- Értem.
- Kivéve,hogy nem mehetsz sehova ha nem szólsz előtte nekem róla. Nem érdekel milyen formátumban szólsz is,de ha nem szólsz véged. – fenyegetett meg, majd adott egy gyors csókot mert a suli előtt voltunk.
A világ szeme ma rajtunk lesz van egy ilyen érzésem.

UI: Nem terveztem de így jött ki szóval lesz még egy részt terveztem és kész xD 

Mindenkinek kijár a szerelem~Hongbin part1

Még hogy nemlétezik csoda? Aki ezt mondja egy nagy hülye, csoda igen is létezik. Az én történetem is ehhez hasonló. Soha nem volt felhőtlen gyerekkorom, talán amiatt is hogy árva voltam. Árvaházról árvaházra jártam, soha nem volt egy család sem aki örökbe fogadott volna, vagy ha mégis akkor sem azért mert kellettem volna nekik. Nem dehogy is, csak valakinek el kellett látni a házi munkát ha az „anyám” nem akarta. Sokszor meg is vertek de az idők sorával megszoktam azt hiszem, de a legrosszabb még is az volt amikor zaklattak. Remélem mindenki érti hogyan,de ha nem hát sajnálom de erről beszélni nagyon nehéz nekem. Már kezdtem feladni az életem és azt is hogy valaha lesz egy család is aki elfogad és családtagként kezel.

13 évvel ezelőtt:
Egy reggel az árvaházban arra keltem hogy a nevelő kirángat az ágyból egyenesen egy szobába.
- Itt van erről beszéltünk. – mondta a nevelőm.
- Mi az hogy erről?Ő is csak egy gyerek. – védett meg egy számomra ismeretlen nő.
- Ez nem gyere, még érzései sincsenek. A szülei 1 éves korában csak úgy kidobták őt mert csak nyűg volt nekik. – mondta a nevelőm én pedig csak álltam ott.
- Nem érdekel. Őt fogadjuk örökbe. – mondta majd hozzám sétált és felemelte a fejem. Egy 30-as éveiben járó nő térdelt velem szemben, nagyon szép nő volt.
- Rendben, a papír munkát itt intézzük el. Addig te meny és pakolj össze. – mondta a nevelőm de én csak álltam és néztem a nőre aki örökbe akart fogadni.
- Nem halod mint mondtam?Indíts!. – kiabált rám és azzal rá vert a fenekemre egy jó nagyot.
- mégis mit művel? Hogy mert akár egy ujjal is hozzá érni?- emelte fel az újdonsült anyukám a hangját.
- Jól van drágám meny és pakolj össze. – simogatta meg az arcom és aláírta a papírokat. Vissza futottam a szobámba és a kis táskámba beletettem az össze kis értékemet.
- Hanna hova mész?- kérdezte kisbarátom.
- Egy szép nénivel megyek el. – mondtam boldogan.
- De jó neked. – keseredettel a kisbarátom.
- Ne félj hamarosan érted is jönnek majd. – öleltem meg és már szaladtam is ki.
- Gyere drágám. – mosolygott le rám az új anyukám és megfogta a kezem. Az út az új otthonom felé talán pár óra lehetett, de nem emlékszem pontosan mert elaludtam.
- Megérkeztünk gyere csak. – ébresztett fel kedvesen. Szófogadóan felkeltem és megfogtam a kistáskám,mikor kiszálltunk a kocsiból egy nagy ház tárult a szemeim elé. Meglepődve néztem a hagy házra majd a kedves hölgyre aki csak mosolyogva meg simogatta a fejem.
- Gyere,bemutatlak a testvérednek. – mosolygott rám és megfogta a kezem, majd felvezetett egy nagy lépcsőn egyenesen egy ajtóig. Rám mosolygott bíztatóan, aztán lenyomta a kilincset. Bementünk, épp egy kisfiú játszott egy autóval vagy mivel. Felcsillant a szemem a sok játék láttán, és a kis macimat szorongatva néztem.
- Kisfiam. – szólt kedvesen a hölgy.
- Omma. – szaladt oda anyukájához és szorosan megölelte.
- Ő meg ki omma?- kérdezte rám mutatva.
- Ő a te új testvéred Hanna. – mosolygott rá. – És Hanna ő itt a bátyád Hongbin.
A kisfiú nézett egy ideig majd mellém lépett és megütötte a kezem, az eddigi ütésekhez képest ez meg sem kottyant. Gondolkoztam majd vissza adtam a kedves gesztust és visszaütöttem. Rám mosolygott majd megfogta a macim lábát és annál fogva húzni kezdett a szoba közepéig.
- Gyere játszani velem. – húzott le magával szemben és a kezembe adott egy kocsit. Egész este csak játszottunk majd eljött a fürdés ideje, megszokottan fogtam meg a kis szakadt háló ingemet és a fürdő felé mentem ahol már anya várt.
- Kislányom dobd azt ki,itt egy másik. – adta a kezembe az új ruhadarabomat, nagyon megörültem neki. Boldogan mélyen meghajoltam és megköszöntem.
- Ugyan már, gyere fürdeni. – mosolygott és betett a meleg kádba. Pancsoltam vagy 1 órát olyan jól esett a meleg víz és a kedves gesztusok. Fürdés után már mentem is lefeküdni,nem voltam éhes csak fáradt. Mikor beértem a szobámba Hongbin várt rám.
- Aludhatok veled?- kérdezte én meg odaszaladtam hozzá.
- Gyere. – húztam az ágy felé és jól betakargattam,őt jobban mint magamat és már el is aludtam.
Teltek múltak az évek és mi egyre nagyobban lettünk Hongbin-el. Mindig tudtam hogy én nem vagyok igazi családtag és hogy sok mindent köszönhetek anyának aki örökbe fogadott engem,pár évvel ezelőtt. Nevelő apukám kezdetben tartott attól a gondolattól hogy egy árvát engedjen a házába,de miután megbékélt a tudattal megszeretett engem. Én mindig is szerettem őket mert oly nagy hálával tartozóm nekik. Ám Hongbin nem az volt mint régen. Erre 18 évesen jöttem rá,egy osztályba kerültünk az iskolában. Mindenki kérdezgette Hongbin-t hogy kije vagyok neki, ő csak annyit mondott hogy egy senki. Rosszul esett,ezek után teljesen megváltózott ő is és én is. Iskola mellet munkát kezdtem el keresni holott csak 18 éves voltam, de rá kellett jönnöm hogy én nem tartozom oda ahová ő. Ő gazdag és mindene megvan, még én csak egy örökbe fogadott gyerek vagyok.
Én mindig is felnéztem Hongbin-ra bár ezt nem lehet annak mondani hogy felnéztem rá, mondjuk annak hogy szerettem. Igen ez a jó kifejezés erre. Szerettem holott tudtam hogy soha nem nézne rám úgy mint egy lány, még csak azért sem mert nem vagyok gazdag, vagy mert örökbe fogadtam és testvérek lettünk. Tudtam de ettől függetlenül mindig is szerettem, de ezt soha sem mutattam ki neki. Egyik nap arra keltem hogy valaki kivágja majd becsapja az ajtómat, takarom alól néztem ki.
- Felkelnél végre?- rántja le rólam a takarót Hongbin.
- Yaaa eszednél vagy?!- ripakodtam rá majd visszarántottam a takaróm.
- Yaa kelj már fel el fogunk késni. – kezdettel rángatni.
- Meny úgy ahogy szoktál. – néztem ki a takaróm alól.
- Mennék én ha anyáék nem vitték volna el a kocsit, úgy hogy szed fel a kis segged és húzzál öltözni de nagyon gyorsan. Morogva rúgtam le magamról a takarót és elindultam a fürdő felé. Persze majdnem átestem szegény kutyámon.
- Uhh ne haragudj Mikage. – simogattam meg hű barátom, aki lihegve nézett rám majd kaptam tőle egy puszit.
- Mi lenne ha készülődnél?- nézett rám unottan Hongbin és közben eldőlt az ágyamon.
- Áhh tényleg. A suli hercege hogyhogy mutatkozik velem, nem lesz ciki? – kérdeztem és kijöttem a fürdőből és felvettem az ingemet. A tükörben láttam hogy Hongbin engem néz, mikor észre vette hogy nézem elkapta a tekintetét.
- Jótékonykodni nem bűn nem?- kérdezte cinikusan mire felment a pumpa bennem. Mosolyogva közelebb léptem hozzá majd fogtam egy párnát és egy jól irányzott mozdulattal fejbe vágtam vele.
- Rohadj meg. – mondtam mérgesen és arrébb löktem  majd a táskámat megfogva kimentem a szobámból.

Hongbin powo:
- Fiam ébresztő. – keltett fel anya.
- Még 5 perc. – dünnyögtem.
- Annyi nincs. Keltsd fel Hannát. – mondta anya mire ki pattantak a szemeim.
- Minek kelteném fel?- kérdeztem szemöldök ráncolva.
- Mert ma együtt mentek iskolába. – mondta mire kikerekedett a szemem.
- Na azt már nem, én nem megyek vele. – hadakoztam.
- Már pedig de! Ő a húgod! És te pedig ma vele fogsz menni!- jelentette ki anya majd kiment a szobámból.
- Mi a szarért kell nekem vele mennem?- túrtam a hajamba majd elmentem felöltözni. Mikor készen lettem, a nappali felé vettem az irányt. Mikor elhaladtam Hanna szobája mellet bekiabáltam neki,de semmi. Majd megint és megint.
- Komolyan ez a lány. – vágtam ki az ajtót majd becsaptam.
- Felkelnél végre?- rántja le róla a takarót
- Yaaa eszednél vagy?!- ripakodott rám majd visszarántotta a takarót.
- Yaa kelj már fel el fogunk késni. – kezdettem el rángatni.
- Meny úgy ahogy szoktál. – néztett ki a takaró alól.
- Mennék én ha anyáék nem vitték volna el a kocsit, úgy hogy szed fel a kis segged és húzzál öltözni de nagyon gyorsan. - morogva rúgtam le magáról a takarót és elindult a fürdő felé. Persze majdnem átesett a kutyáján,mosolyogva figyeltem ahogy bénázik.
- Mi lenne ha készülődnél?- nézetem rám unottan és közben eldőltem az ágyamon.
- Áhh tényleg. A suli hercege hogyhogy mutatkozik velem, nem lesz ciki? – kérdezte és kijött a fürdőből hogy felvegye az ingét. Egy szoknya volt rajta és egy melltartó, végig néztem rajta és megakadt a szemem a testén. Meg kell hagyni formás alakja volt. Mikor észrevettem hogy látja hogy nézek elfordítottam a fejem és válaszoltam a kérdésére. Erre kaptam egy párnát a fejembe majd még lökött is egyet rajtam. Kicsörtetett a szobából engem ott hagyva.

- Most meg mi van?- néztem Mikage-ra de ő csak rám mordult és kiment Hanna után.
- Áhh nem is érdekel. – felvettem a táskám a földről és én is lementem, reggeli közben rám sem nézett. Furcsa volt mert ha rossz kedve volt ha nem mindig rám nézett és rám mosolygott reggeli közben,de most nem. Mintha hiány érzetem támadt volna.
- Mi a bajod?- kérdeztem átlagosan és ezzel megtörve a csendet. Rám nézet majd fintorgott egyet és evett tovább.
- Ennyi? Komolyan csak ennyit tudsz csinálni?- kérdeztem mérgesen mire levágta a kanalát az asztalra és rám nézett.
- Nem fogok jópofát vágni, induljunk. – mondta és felvette a táskáját.
- Kikészít ez a lány. – vakartam meg a tarkóm, röhögve vettem fel a táskám és kimentem utána. Ő már bent ült a kocsiba, gondoltam piszkálom még egy kicsit ezért óvatosan neki dobtam a táskám, mire vissza kézből mellkason vert. Megfogtam a kezét és kicsit megrántottam, közel került hozzám. Láttam hogy zavarba jön féloldalasan elmosolyodtam és még közelebb hajoltam hozzá. Pár centi választott el minket egymástól és már majdnem megcsókoltam mire megcsípte az arcom.
- Húzzál ki az aurámból. – lökött el magától majd kiszállt a kocsiból. Én is kinyitottam az  ajtót de kiszállni már nem tudtam, mert vissza lökte rám az ajtót.
- Hülye vagy, majdnem rám csuktad az ajtót. – kiabáltam rá.
- Épp ez az hogy csak majdnem. – mondta vissza fordulva és mosolyogva. Én is elmosolyodtam.
- A kisasszony ma igazán elemében van. – mosolygott a sofőr Hanna után.
- Nem tudom miről beszélsz. – mondtam majd én is a suli felé vettem az irányt.

Hanna powo:
- Hongbin egy retardált. – mondtam barátnőmnek
- De attól még jól néz ki. – mosolyogott barátnőm rám.
- De Kim, attól még egy retardált. – mondtam mire felnevetett és közben bejött az emlegetett szamár.
- Szia kicsi lány. – karolta át Hongbin Kim vállát és meg majd megpukkadtam.
- Szakadj meg. – köszönt kedvesen Kim Hongbin-nak.
- Ne már, olyan szép napunk van ma. Mért nem ebédelsz velem?- kérdezte Kimtől.
- Nem is tudom, Hanna nem baj?- kérdezte Kim.
- Nem. – mondtam unottam és kinéztem az ablakon. Hongbin-nak mindig is tetszett Kim. Ami nem is csoda, szép, okos és még gazdag is, miért is ne tetszene neki.
- Oké akkor veled eszek. – mosolygott Kim Hongbin-ra aki levágta magát mellém.
- Szurkolj nekem. – mosolygott rám.
- Aha hogyne. – mondtam unottan és a padra hajtottam a fejem.
- Most márt vagy ilyen húgi?- suttogta a fülembe mire felkeltem és rá néztem.
- Ha nem akarod hogy mindenkinek elmondjam hogy a testvéred vagyok,akkor nagyon gyorsan akadj le rólam. – néztem rá komolyan.
- Csak rajta. – mondta mire bólintottam és felkeltem.
- Hé kapok egy kis figyelmet?Köszi,na szóval Hongbin….- kezdtem bele de lerántott a székre.
- Mi van Hongbin-al?- kérdezte Kim. Az említett megszorította a pad alatt a kezem.
- Szeretne melléd ülni. – mondtam mire még mindig szorította a kezem, rá néztem mire ő csak engem nézett. Majd elengedte a kezem és mintha mérges lett volna rám, felkelt és Kim mellé ült. Egész órán csak néztem ki az ablakon,vagyis jobban mondva egész nap. Ebédszünetben Kim és Hongbin leültek mellém,de szinte tudomást sem vettek rólam. Végig egymással beszélgettek mintha én ott sem lettem volna, megelégeltem és kimentem a teremből. Kint jó idő volt így kimentem és leültem egy padra a fa alá,fülembe a fül hallgatóm és már nyugi is volt. Pár perce hallgathattam a zenét mikor valaki nekem rúgta a labdát,vagyis a lábamnak. Kirántottam a fül hallgatóm a fülemből és a labdára néztem.
- Bocs. – jött a labdáért egy srác,rám nézett majd elmosolyodott és leült mellém.
- Lee Jae Hwan vagyok de neked csak Ken. – nyújtotta a kezét felém.
- Park Hanna. – fogadtam el a gusztust és kezet ráztam vele.
- Hé Ken jössz már?- kiabáltak neki.
- Jobb dolgom van. – mondta és oda rúgta nekik a labdát, majd megint helyet foglalt mellettem.
- Mit hallgattál?- kérdezte és rá mutatott a telefonomra.
- Nyugtató zenét. – mosolyogtam rá és felé nyújtottam a füles felét. Elfogadta majd hátra dőlve hallgatni kezdtük a zenét. Meghallgattunk vagy 3 zenéz mikor becsöngettek.
- Jó volt veled zenéz hallgatni. – kelt fel mellőlem Ken majd a kezét nyújtotta nekem. Mosolyogva fogadtam el és felkeltem én is.
- Mondanám hogy menjünk együtt haza de még dolgom lesz. Szóval majd máskor. – mosolygott rám majd elengedte a kezem és elindult a haverjai felé. Mosolyogva indultam el én is befelé,de valaki megrántott a kezemnél fogva.

Hogbin powo :
Miután Kim és én leültünk Hanna mellé,nem tudom miért de Kim akarta. Végig beszélgettünk majd hírtelen Hanna felpattant és kiment a teremből.
- Vele meg mi lett?- kérdezte Kim.
- Tőlem kérdezed?- vontam fel a szemöldököm.
- Igaz is,ti nem bírjátok egymást. – mondta Kim,mire jobban felvontam a szemöldököm.
- Ezt ő mondta?- kérdeztem.
- Nem akarok pletykálni. – védekezett Kim.
- Na lökjed. – néztem rá.
- Nem bír, mindig panaszkodik hogy egy retardált vagy. – mondta én meg félre nyeltem.
- Mi van?- kérdeztem mérgesen.
- Ne mond el neki hogy elmondtam ,mert akkor megharagszik majd rám. – mondta Kim én meg idegesen kinéztem az ablakon. Erre mit látom hogy valaki oda megy hozzá majd beszélnek aztán. Mi van?A pofám leszakad. Egy tök idegen sráccal hallgat zenét? Ezt most komolyan gondolja? Felkeltem a helyemről és kiindultam a teremből.
- Oppa hova mész?- szólt utánam Kim
- A wc-re. – mondtam majd kimentem. Persze nem oda mentem,az udvar bejáratához mentem és ott vártam meg a becsöngetést. Mikor becsöngettek a srác felkelt Hanna mellől és megfogta a kezét, valamit

magyarázott neki majd elment. Hanna meg mosolyogva indult befelé,már éppen be ment volna mikor megrántottam a kezét és egy eldugott helyre rángattam magammal. Falnak löktem majd idegesen a hajamba túrtam,aztán rá néztem.
- Ki volt az a srác?- kérdeztem

Hanna powo:
Hongbin elrángatott egy eldugott helyre majd kérdőre vont.
- Ki volt az a srác? – kérdezte
- Miért érdekel?- kérdeztem
- Elmondtad neki hogy a testvérem vagy?- kérdezte mire kikerekedett a szemem.
- Ha csak ez érdekelt akkor nem. – mondtam mérgesen majd félre löktem és el akartam menni de megint megfogott és a falnak passzírozott.
- Remélem is hogy nem mondod el senkinek. – nézett rám mérgesen.
- Elengednél? Ez fáj. – mondtam mire még mindig engem nézett.
- Ohh el is felejtettem hogy retardált vagyok. – vágta a fejemhez mire kikerekedett a szemem.
- Ezt meg honnan?- kérdeztem halkan.
- Az mindegy. Tényleg ezt gondolod rólam?- kérdezte ő is halkabban.
- Ezt, senkivel és semmivel nem foglalkozol csak is magaddal, már nem vagy az aki régen. – mondtam és éreztem hogy könnyek gyűlnek a szemembe. Hongbin kerek szemekkel nézett rám majd engedett a kezei szorításán de még mindig fogta a kezeimet.
- Ne haragudj. – mondta halkan nekem meg a szemem még ennél jobban is kikerekedtek.
- Tes-tesék?- dadogtam.
- Nem mondom el még egyszer,de a reggeliért is bocs. – mondta majd elengedte a kezem és elment. Lerogytam a földre és sírni kezdtem,nem mentem vissza az órára. Nap végén elmentem a cuccaimért mikor már senki nem volt a teremben,miután összeszedtem minden cuccom kifelé indultam a suliból. Már a sarkon jártam mikor észrevettem a sofőrünket.
- Magácskát vártuk Hanna kisasszony. – mosolyodott rám a 40-es éveiben járó sofőrünk.
- Köszönöm,de fölösleges volt. Ma egyedül akarok haza menni. – mondtam majd meghajoltam és elindultam.
- Szállj már be te hülye!- kiabált rám Hongbin.
- Hagyj lógva. – vissza se néztem rá,felszálltam a buszra és leültem egy kétszemélyes helyre, majd valaki mellém huppant.
- Az agyamra mész. – mondta Hongbin és közben közelebb jött egy kicsit.
- Akkor mért jöttél velem?- kérdeztem és arrébb mentem,de nem tudtam sokáig mert már nem volt hova.
- Mert hülye vagy és még a végén valahol máshol kötsz ki. – mondta majd a vállamra hajtotta a fejét. A szívem kihagyott egy ütemet, zakatoló szívvel néztem le rá.
- Miért csinálod ezt?- kérdeztem halkan és reméltem hogy nem halja mert a busz elnyomja a hangom.
- Mert így esik jól. – dörmögte. – Szólj ha le kell szállnunk. – helyezkedett el és az egyik kezét átfűzte az én kezemnél. Nem mertem megmoccanni, féltem ha megmozdulok az a pillanat is elillan majd. Fejemet fejére hajtottam és úgy néztem ki az ablakon. Fél óra alatt el értünk arra a helyre ahol le kellet szállnunk, megsimogattam Hongbin arcát és szóltam neki hogy leszállunk.
- Mi most merre kell menni?- kérdezte hülye fejet vágva.
- Kb 20-25 perc mire innen haza érsz. – vontam vállat mire visszarántott.
- És te egyedül akartál jönni?Te tényleg hülye vagy. – nézett rám mérgesen majd megfogta a kezem és zsebébe tette. Kikerekedett szemmel néztem rá,de ő csak meredt az útra.
- Elengedheted a kezem. – szólaltam meg 5 perc némaság után.
- És mi van ha én azt mondom hogy nem akarom?- kérdezte és megállt.
- Akkor én ezt csinálom. – mondtam és közben elrántottam a kezem. – Nem tudom mit akarsz ezzel elérni de,a hideg futkos a hátamon ettől az énedtől. Nem kell erőltetned magad,legyél olyan mint aki szoktál. Retardált. – vágtam a fejéhez,bár én sem tudom miért is tettem pontosan.
- Kikészítesz tudsz róla?Egyszer azért hisztizel mert retardált vagyok,máskor meg hogy kedves vagyok veled. Most komolyan mi a francokat akarsz?- akadt ki teljesen,és szerintem ez most jogos is volt.
- Azt hogy ne szórakozz velem!- kiabáltam rá majd otthagytam.
- Merre kell mennem?- kérdezte utánam kiabálva.
- Egyenesen majd balra. – mondtam és futottam tovább. Hazáig meg sem álltam, otthon beleütköztem anyába.
- Szia drágám, milyen volt az iskola?- kérdezte kedvesen, nyomtam egy puszit az arcára és már mentem is a lépcső felé.
- Szia anya, jó. De most a szobámban leszek. – mondtam és már fel is futottam.

Hongbin powo:
Nem hiszem el hogy kiakadt, komolyan megörülök tőle. Pedig olyan jó volt a vállára hajtani a fejem,és mikor megéreztem hogy ő is rám dől boldog voltam. Az is jó érzés volt hogy még sétálnunk kellet és nem értünk haza azonnal,amikor fogtam a kezét próbáltam nem kimutatni hogy most jól érzem magam, erre semmire fel letorkol. Utána meg otthagy,az eszem meg áll.
- Fiam mi baja Hannának?- kérdezte anya.
- Fogalmam sincs,lehet bejön neki valaki. – mondtam másodlagosan mire anya megragadott.
- Ki az? Ismered? Olyan boldog vagyok,végre szerelmes. Remélem majd megkér hogy segítsek neki. – ujjongott anya.
- Nem tudom ki az,de minek örülsz ennyire?- kérdeztem
- Mart ő az én egy szem kislányom. És olyan jó lenne ha be is mutatná majd nekünk nem gondolod így?- kérdezte anya mosolyogva.
- De nem is a vérszerinti lányod. – böktem ki mire belém csípett.
- De attól még úgy szeretem te házsártos. – kelt fel mellőlem anya. - Meg ne haljam hogy megint piszkálod a húgod. – fenyegetett meg.
- Én aztán nem. – tettem fel a kezeimet és én is fel indultam a szobámhoz. Megálltam Hanna szobája előtt és gondolkoztam hogy be menjek-e vagy sem.  Végül úgy döntöttem hogy bemegyek,lenyomtam a kilincset és beléptem. Hanna az ágyán feküdve aludt, Mikage meg elém ügetett.
- Hé nyugi,nem csinálok semmit. – paskoltam meg az oldalát,majd elindultam az ágy felé. Leültem az ágya szélére és csak néztem ahogyan alszik,most olyan más volt mint eddig.
- Mért vagy a húgom?- kérdeztem halkan tőle és kisimítottam egy tincset az arcából. Mocorogni kezdett,de nem kelt fel. Egy hírtelen ötlettől vezérelve mellé feküdtem,derekát át karoltam és behunytam a szemem.
- Régen milyen sokszor aludtunk így. – dünnyögtem a nyakába mire megfordult. Az ütő is meg állt bennem,átkarolta a nyakam a kezével és közelebb bújt. Elmosolyodtam és még szorosabbra fogtam kezem dereka körül és úgy aludtam el én is.