Gyilkosság mesterfokon~Tao(EXO)part2

Tao powo:
Néztem ahogy Mei és Mok elszórakoznak egymással.
- Mester nem hagyhatja hogy ez a lány itt maradjon,veszélyes mindenkire. – szólt fel az egyik falusi lakós.
- A gyerekeket is majdnem megölte. – így egy másik.
- Elég legyen csendet!- kiáltott fel nagyapa és az orrnyergét dörzsölgette. – Már többször elmondtam nektek hogy figyeljetek a gyerekeitekre, az erdőben farkasok élnek és ki tudja még talán medvék is. Ha ez a veszélyes lány nincs itt mind a  három gyermek meghalt volna!- vert az asztalra mire mindenki csöndben maradt. Én csak figyeltem az embereket és azon gondolkodtam hogy nagyapa mért védi ennyire mikor ő tudja hogy ki is valójában.
- De mester,mi van ha megörül és mindenkit lemészárol az éjszaka leple alatt?- szólt fel egy fiatal férfi.
- Erre az esetre itt van Tao és én is. – nyugtatta meg az embereket, felkelt a helyéről és kiment. Utána mentem hogy számon kérjem az előbb hallottakról.
- Mégis mi volt ez az egész hogy itt vagyok én és te?- fogtam meg a karját.
- Te vagy a legjobb tanítványom,de emiatt nem kell tartanod. Nem olyan a lelki állapota hogy egyszer csak elkattanjon,és különben is nem láttad hogy védte meg a gyerekeket? Szerinted ilyen valaki képes lenne megölni ártatlan embereket?- kérdezte nagyapa.
- Igen,ahogy más ártatlan embereket is megölt már. - érveltem tényszerűen.
- Fiam,az parancs volt. – próbálkozott nagyapa.
- De ártatlanokat ölt meg nem egyszer,ma is rátámadt az egyik falubelire!- emeltem fel a hangom mire nagyapa csak a fejét rázta.
- Szóval csak én vagyok a gonosz aki,ártatlan embereket gyilkolászik,fél örült állapotban?- kérdezte egy hang a hátam mögül, 180 fokos fordulatot vettem és szembe néztem Mei-ve és Mok-al.
- Mért nem így van,bárkit képes lennél megölni. – néztem a szemeibe.
- Megölsz vagy megölnek, ez a túlélés. – mondta halál komolyan.
- Mi van?
- Nem érted vagy mi? Ha én nem teszem meg az amit kell, mert éppen együttérzés támad bennem egy küldetés alatt engem ölnek meg. De te ezt nem értheted. – nézett rám lenézően.
- Akkor is ártatlan embereket öltél!- kiáltottam rá,lehet nem kellet volna mert ahogy rám nézett megbántam.
- Maffia vezéreket és társaid öltem meg,akik nem mellesleg emberekkel kereskedtek. Ártatlan nőket és gyerekeket erőszakoltak meg!- kiáltotta vissz könnyes szemekkel,aztán egy pulcsit vágott hozzám és ott hagyott.
- Hogy te mekkora egy érzéketlen tuskó vagy. – nézett rám mérgesen Mok.
- Csak nem megsajnáltad?- kérdeztem cinikusan.
- Ha nem tudnád nem ő választotta ezt az egészet, nem ő akart ilyen lenni. Nem volt más választása,belecsöppent és túl kellett élnie. – mondta komor arccal és ott hagyott.
- Mond neked mi a bajod?- kérdezte nagyapa meglepődve.
- Nem tudom. – ismertem be őszintén.
- Menj és kérj bocsánatot. – vert fejbe nagyapa.
- Akkor megöl. – esett le hirtelen.
- Megérdemelnéd. – nézett vissza rám és otthagyott. Pár percig még gondolkoztam és össze szedtem minden bátorságom és elindultam a kis ház felé. Bekopogtam de nem jött válasz, benyitottam és bementem.
- Mit akarsz?- kérdezte háttal nekem.
- Sajnálom amit nemrégiben mondtam, nem kellett volna. Nem gondolkoztam. – ismertem be bűnöm.
- Aha,ennyi?- kérdezte és rám nézett.
- Olyan nagy erőfeszítésedbe kerülne normálisnak lenned?- néztem rá keményen.
- Neked meg olyan nehéz elfogadni,hogy ki vagyok? Hogy hány embert öltem meg,nem tartózik rád. – szórt szikrákat a szeme. Tao nem ezt akartad,ebből már jól nem jöhetek ki egykönnyen.
- Mért vagy itt? Mért védted meg a gyerekeket?És miért támadtál rá az egyik falusira?- jöttek elő a hülyébbnél hülyébb kérdések,ő pedig hülyének is nézett szerintem.
- Gyerekek voltak,más is mg tette volna,nem nagy cucc. És azért vagyok mit mert a vénember,vagyis a nagyapád- javította ki magát- kért meg rá. – fejezte be.
- Nagyapa? Mikor?- kérdeztem meglepetten.
- Előtted úgy tíz perccel. – nézett a fali órára. – De most fáradt vagyok. – utalt arra hogy menjek el.
- Értem,jó éjt. – mentem ki az ajtaján.

Mei powo:
Reggel megint ment ugyan úgy mint tegnap,persze azzal az eltéréssel hogy a gyerekek  minket néztek ahogy edzünk,mert ugyanis ma Mok megkért hogy tanítsam egy kicsit. Ez még nem is volt olyan nehéz,de a gyerekeknek is tetszett ezért ők is ki akarták próbálni. Adtam nekik kisebb botokat és mondtam hogyan álljanak egymással szemben.
- Jobb lábal előre és figyelj hogy ne csapd meg a másik kezét!- mondtam nekik mire azt csinálták amit mondtam . – Oké most jó, és most fordítva is. Akik eddig előre mentek most hátrafelé és védekeznek. – járkáltam köztük és akinek kellet segítettem.
- Kezdek féltékeny lenni. – mosolyog rám Mok mire a kezébe verek egy kisebbet.
- Te csak maradj csöndben, és kezdj el fekvőzni. – mosolyogok rá gonoszan.
- Te egy hajcsár vagy. – néz rám fáradt szemekkel.
- Te akartad hogy tanítsalak, hát most szenvedj. – rántom meg a vállam és folytatom a gyerek tanítását.
- Oké most minden törpe körém!- emelem fel kicsit a hangom mire ledobálták az eszközeiket és elém álltak. – Akkor most úgy mondom hogy amivel eddig gyakoroltatok a kezetekben álljatok egy sorba elém!- egészítettem ki az előbbi mondatom. Vissza szaladtak és felvették a botokat és elém álltak sorba.
- Amit most tanultatok nem elfelejteni,holnap folytatjuk. És ami a legfontosabb,ez csak önvédelem. Nem neki esni valakinket mert az nagyon ki fog kapni. Értem?!- nézek végig rajtuk.
- Igen!- skandálják egyszerre.
- Akkor mehettek, botokat a helyére. – mosolyodok el halványan. A gyerekek elfutottak és jöhetett a neheze. Több mint 2 órán keresztül Mok-al edzettem,mikor láttam rajta hogy ki van akkor hagytam abba bár én még bírtam volna.
- Nem vagy semmi,nyert már ellened valaki?- kérdezte lihegve.
- Csak a mesterem és még egy személy. – gondoltam vissza Danial-re.
- A nem semmi. – nézett rám elképedve.
- Nem nagy dolog,gyerek korom óta ott voltam míg más csak később került oda. – rántottam meg a vállam és visszamentem a házamhoz.
- Végeztetek?- kérdezte mosolyogva An mester,én csak bólintottam egyet és leültem vele szemben az asztalhoz.
- Láttam hogy a gyerekekkel is edzettél. – lépet mögém. – De akivel tényleg edzened kell azaz unokám. – tette a kezét a vállamra mire én rá néztem.
- Hogy kivel?- néztem rá komolyan.
- Az unokámmal,kíváncsi vagyok mit tanultál a mesteredtől. – mosolyog rám.
- Felőlem. – rántom meg a vállam, most legalább befogatom a száját.
- Akár most is?- néz le rám.
- Persze. – állok fel és indulok ki utána, a pályán már Tao is kint van, Meglepődik mikor engem is meglát. Nagyapja gyorsan elmondja mi a helyzet és egy-egy botfegyvert ad nekünk.
- Képzeljétek azt hogy ellenségek vagytok,nincs kegyelem. De ne verjétek agyon egymást. – mondta.
- Nem lesz nehéz. – veti oda Tao.
- Kösd fel a gatyád. – mosolyogtam rá gonoszan és neki iramodtam. Nem szeretem ha szarozunk, kivédte a támadásom és most ő támadott rám. Kivédtem én is de azt meg kell hagyni hogy volt benne erő, nem is kicsi. Mindketten egymásnak feszültünk és farkas szemet néztünk egymással.
- Na mi van feladod?- kérdezi
- Azt várhatod. – kaptam el a kezét és vertem ki a fakardot kezeiből,majd a hátára fektettem és rá ültem a csípőjére.
- De javu érzésem van. – mosolyogtam rá.
- Ne bízd el magad. – húzott le magához közel. Pár centi választott el minket egymástól,egymás szemébe néztük és egyikünk sem szólalt meg. Néztem sötétbarna szemeibe,ő derekamat fogta kezeivel. Kezdtem furán érezni magam és kapcsoltam is. Még közelebb hajoltam hozzá,szemei kikerekedtek.
- Megvagy. – vettem fel a fakardot és a nyakához emeltem, rámosolyogtam.
- A nyertes Mei. – mondta az öreg mire elengedett, felkeltem róla és a kezem nyújtottam felé. Elfogadta a segítséget és felsegítettem, aztán oda fordultam az öreghez aki mosolyogva figyelt minket.
- Tao!- kiáltott egy lány majd a nyakába ugrott engem majdnem fellökve. Felvont szemöldökkel néztem ahogy egymást ölelgetik, leültem a padra ami ott volt és megnéztem magamnak a lányt. Hosszú deréki érő fekete egyenes haj,kecses test. Sehol egy kis fölösleg vagy bármi más,rendezett arc és körmök. A legújabb ruhák (gondolom) és az elengedhetetlen nyávogós hang, igen ő teljesen az ellentétem.
- Ki ez?- kérdeztem az öregtől.
- Tao egyik barátja még az iskolából, oda van érte a lány. – mondta mellém leülve.
- És ezért kell vinnyogni?- nézek az öregre felvont szemöldökkel.
- Ez lányos dolog,azt hiszem. – vakarta meg a tarkóját mire felnevettem.
- Szerintem nem,bár nem vagyok az a lányos fajta. – ismertem be.
- Hát meg kell hagyni hogy igazad van,de téged jobban kedvellek. – mosolygott rám az öreg,visszamosolyogtam rá.
- Ajusshi ki ez a lány?- kérdezte vinnyogó hangon.
- Mért érdekel az téged?- kérdeztem egyszerűen.
- Nem téged kérdeztelek ribi. – nézett le rám undorral. Elgondolkoztam ha most neki mennék és megölném mit nyernék vele, de rá jöttem hogy semmit.
- Mei jössz enni?!- kiabált oda nekem Mok.
- Ja!- kiabáltam vissza. – Most megyek. – hajoltam meg az öreg előtt és ott hagytam őket.
- Kösz. – értem oda hozzá. – Ha most nem jösz lehet kinyírom a vinnyogós csajt. – nézek rá komolyan mire kegyetlen módon felröhög.
- Gondoltam, én sem bírom. Mindig Taon lóg és nyávog mintha muszáj lenne. – mondta kér nevetés között.
- Mi is csatlakozhatunk?- kérdezi Tao.
- Muszáj?- teszem fel halkan Mok meglökött mosolyogva.
- Persze gyertek. – mosolyog rájuk. Egész utón a lányt kellet hallgatni ahogy mesél hogy mit látott és hogy mennyire látni akarta Taot és persze Mok-ot is. És még én reménykedtem abban hogy ebéd közben befogja,de persze hogy nem tette. Aztán tette a megjegyzéseit rám.
- Mia elég lesz most már. – szólt rá Mok.
- Most mi van én csak megkérdeztem hogy ki ő és mit akar oppatól. – rántja meg a vállait.
- Aranyom ahhoz neked semmi közöd. – kacsintok rá és felkelek a helyemről.
- Azt te csak hiszed. – kapja el a kezem és a falhoz lök. – Azt ajánlom vegyél vissza kicsi lány, nem tudod hogy ki vagyok . – jön közelebb hozzám, én meg képen röhögöm.
- Na ide figyelj ha nem akarsz törött végtagokkal haza menni kurva gyorsan akadj le róla. – vettem komolyra a szót.
- Mei áj le!- kiabál rám Tao,szikrákat szóró szemmel nézek rá.
- Te csak kussolj ahogy eddig is tetted oppa. – mentem el mellette és kirúgtam alóla a székét. Kimentem elindultam az erdő felé.
- Noona hova mész?- jött felém egy kisfiú és megfogta a kezem. – Oda nem lehet bemenni. – próbált vissza húzni,leguggoltam hozzá és megsimogattam a fejét.
- Noona-nak nem lesz semmi baja. – mosolyogtam rá.
- De nem szabad. – makacsolta meg magát,sóhajtottam egy nagyot és bólintottam.
- Akkor menjünk vissza. – engedtem neki hogy húzzon, szorított egyet a kezemen és vissza mentünk a faluba.
- Noona be jössz?- mosolyog rám,bólintottam egy aprót. – Anya,apa!- kiabálta és befutott a házba, megálltam a bejáratnál és vártam míg valaki jön.
- Te vagy az a lány igaz?- kérdezte egy középkorú nő. – helyeselve bólintottam.
- Vissza hoztam a tékozló fiút. – mosolyogtam le a kiskrapekra aki a lábamat ölelte át. – De most mennék én is. – hajoltam meg és kimentem az ajtón.
- Köszönöm. – kiabált utánam a nő.
- Mért van az hogy a gyerekekre mosolyogsz,de rám nem?- támaszkodott a kapunak Mok.
- Mert ők gyerekek. – vontam vállat.
- Ez diszkrimináció. – vágott sértődött fejet.
- Van ez így. – veregettem meg a vállát bíztatóan. Minden dolgom elvégezte után elmentem aludni. Soha nem alszom mélyen, talán még soha nem is aludtam mélyen. De azt tudom hogy valaki bent van a szobámban,leült az ágyam szélére és megsimogatta az arcomat.
- Mért van az hogy te ilyen vagy? Mért kell ilyennek lenned?- kérdezte egy hang,el kellet gondolkoznom ki is az amikor rá jöttem hogy Tao az.
- Mire vágysz milyen legyek?- nyitottam ki a szeme és egy meglepődött Taoval találtam magam szemben. Felültem és a szemeibe néztem.
- Te nem…?
- Nem,és ez a te balszerencséd. – eresztettem egy mosolyt felé.
- Ez nem az aminek hiszed. – kezdett mentegetőzni.
- Igen gondolom eltévesztetted a házat,nem hozzám indultál nem?- vontam fel a szemöldököm.
- Igazából de, nem bírok otthon lenni. – sóhajtott fel.
- És ez mért is érdekel engem?- dőltem a falnak.
- Igaz. – röhögött fel keserűen, rosszul éreztem magam.
- Mi a baj?- kérdeztem és magam is meglepődtem a tettemen.
- Mia. – mondta de mikor látta rajtam hogy nem igazán értem folytatta. – Kész agyrém, folyton a nyakamban van. Egy ideig még oké mert ritkán találkozunk,de akkor sem bírom sokáig. A fejem is szétszakad. – mondta fájdalmas arcal,én csak kedvesen megveregettem a vállát és kiröhögtem. Kerestem gyógyszert és egy poharat.
- Tessék. – adtam neki oda.
- Köszi. – vette el és bevette a gyógyszert.
- Itt maradhatsz ha akarsz. De hagy aludni. – szögeztem le. – Az ágy egyik fel az enyém a másik a tied. – adtam neki egy párnát és egy takarót is. Nagyokat pislogott de nem foglalkoztam vele,lefeküdtem az ágyamba és a fal felé fordultam. Éreztem hogy egy idő után besüpped mellettem az ágy.
- Jó éjt Mei. – suttogta Tao és feljebb húzta rajtam a takaróm. Nem válaszoltam neki csak hümmögtem egyet. Reggel arra  keltem fel hogy valaki a derekam fogja,és hogy a fejem valakin van. Szemeim kipattantak és próbáltam felfogni a helyzetet, lassan felemeltem a fejem és láttam hogy Tao még mindig alszik. Egyik keze a fejem alatt volt,míg a másik a derekamon.
- Ébresztő!- vertem rá egy kissebet mire laposakat pislogott, majd mikor felfogta milyen helyzetben is fekszünk egymás mellett elengedett.
- Bocs,nem tudom mikor történt. – köhögött zavarában és közben az asztalhoz ment és ivott.
- Nem tudod mi?!- kérdeztem mosolyogva, láttam rajta hogy zavarban van.
- Mindegy is. A lényeg hogy nagyapa ne tudja meg!- szögezte le.
- pedig mentem volna hogy elmeséljem neki hogy is aludtunk. – sóhajtottam fel csalódottan, közben az arcát figyeltem. Többféle érzés is lejátszódott az arcán.
- Az ki van zárva, nagyapa felakaszt. – nézett rám komolyan én meg elröhögtem magát.
- Csak szívatlak, nekem sem kell a fejmosás hidd el. De ha már itt vagy tedd hasznossá magad. –vettem le a pólóm és megfordultam.
- Rendben. – jött oda hozzám és kicserélte a kötésemet a gátamon. – Már szebb a sebed. – kente be valamivel.
- Köszi. – köszöntem meg gyorsan és halkan, aztán gyorsan felvettem egy tiszta pólót. Vállam felett rá néztem és láttam hogy még mindig engem néz,felvontam a szemöldököm de nem mondtam semmit sem neki. Megreggeliztem és mentem a gyakorló térre,de nem az fogadott amit elképzeltem.
- Mei ma lesz egy kis váltózás az edzésetekben. – mutatott körbe az embereket akik ma jelen voltak. – Ma hagyd legyőzni magad kérlek. – jött hozzám és súgta a fülembe.
- Hogy mi?!- akadtam ki- Hagyjam magam legyőzni?- kérdeztem vissza mire megfogta a karom és hátrébb rángatott,Tao-val együtt.
- Nagyapa mi ez az egész?- kérdezte Tao előbb mint én.

- Sokan vannak itt akik félek Meitől. – mondta mire közbe vágtam.
- Jól is teszik. – helyeseltem és karba fontam kezeim.
- Nem csak erről van szó de a városból is jött két furcsa ember és nagyon érdeklődött jött-e új ember mostanában. – mondta mire meghűlt az ereimben a vér és egyben dühös is lettem.
- És mit mondott?- kérdeztem komoran ökölbe szorított kezekkel.
- Hogy van. – mondta majd folytatta. – Nem mondhattam mást mert többen is jelen voltak a beszélgetéskor. – sóhajtott fel.
- Mit kell tennem?- kérdeztem komoran és közben fortyogtam.
- Csak veszíts Tao ellen, legyél olyan mint egy kezdő. – tette a vállamra a kezét.
- Ezt ne szokd meg. – fordultam Tao felé aki eddig csendben figyelt minket. Nagy levegőt vettem aztán még egyet és még egyet, miután kellően kilélegeztem magam visszamentünk a gyakorló pályára és jöhetett aminek jönnie kellett. Ott hibáztam ahol csak lehetett, úgy küzdöttem mint holmi kezdő. De Tao még véletlen sem fogta volna vissza magát,volt olyan pillanat mikor majdnem úrrá lett rajtam a büszkeségem,de leküzdöttem.
- Feladod?- kérdezte rajtam ülve Tao. Nem válaszoltam csak bólintottam egy aprót,ő lejjebb hajolt hozzám és megismételte a kérdést. – Fel adod?
- Na ne szórakozz vele. – sziszegtem halkan.
- Hadd élvezzem ki. – mosolygott rám . – Feladod?!- kérdezte hangosabban.
- FELADOM!- kiabáltam rá mire felegyenesedett és a kezét nyújtotta felém, mérgemben elütöttem és kerestem egy eldugott helyet. Egy tisztáson találtam meg a csendet és a nyugalmat. Így még nem aláztak meg,mérges voltam magamra és a helyzetre is. Egyébként minek is engedelmeskedtem a vén fószernek?!
- Hát itt vagy. – ült le mellém mosolyogva Tao.
- Most húzz el innen. – sziszegtem rá mérgesen,ő még jobban elmosolyodott.
- Csak nem bántja az egód hogy a nagy harcost legyőzték?- kérdezte és elfeküdt a fűben.
- Még egy szó és kinyírlak. – mordultam rá.
- Nem lennél rá képes. – mondta, mire vissza tudtam volna vágni rám vetette magát és elterített a fűben.
- Szálj le rólam. – kezdtem el kapálózni hogy szabadulni tudjak, mért erősebb mint én, mért nem tudom kiszabadítani magam,holott máskor ez pillanatok alatt sikerülni szokott.
- Na hova tűnt az a nagy erőd?- mosolygott rám féloldalasan.
- Mért vagy itt?- kérdeztem hírtelen.
- Miattad. – válaszolt rá kapásból.
- Miattam?- kérdeztem vissza felvont szemöldökkel, nem válaszolt csak elvigyorodott és lehajolt hozzám,nagyon közel.
- Igen. – suttogta,aztán az ajkaimra nyomta a sajátját. Kikerekedett szemekkel néztem rá,nem hittem sem a szememnek sem az érzésnek. Ez más volt mint Danial búcsú csókja,nála nem éreztem semmit. De most nem tudom mi történik, a szívem hevesen ver és a gyomromban pillangók repkednek. Vettem az adást és lehunytam én is a szemem,visszacsókoltam. Belemosolygott a csókba,lassan rám nehezedett a súlyával és a hajamba túrt, én hátát simítottam végig párszor. Levegő után kapkodva váltunk el egymástól, én csak néztem fel rá ő pedig le rám. Egyikünk sem szólalt meg csak figyeltük egymást. Aztán ő törte meg a csendet.
- Mért érzem ezt?- kérdezte halkan közben az arcomat simogatta. – Tudom hogy nem kellene, azt is tudom hogy te nem olyan vagy mint a többi lány. És még is mért te jársz a fejemben? Mért idegesít ha Mok-al vagy?- tört elő hírtelen belőle én pedig csak kamilláztam rá.
- Mi van. – ültem fel hírtelen magamról lelökve őt. – Ezt nagyon gyorsan verd ki a fejedből. – mutattam rá a mutató újammal.
- Mégis mit? És miért?- kérdezte és közben közelebb jött felém.
- Ezt az egészet, ennek nem szabadna megtörténnie. – vakartam meg a fejem idegesen.
- Miért nem?- kérdezte lágyan és közben derekamnál fogva húzott magához.
- Bérgyilkos voltam.,vagyok és leszek is. – mondtam mélyen a szemébe nézve.
- Vicces,de nem érdekel. – vont vállat.
- Tao mi a fene van veled?Te nem ilyen vagy! Mért én mikor ott van az a másik lány?Aki normális,mellette normális életed  lehet. – mondtam ki az igazat.
- Azért mert te más vagy. Eddig is ilyen voltam,csak nem tudtam mit is érzek pontosan. És az igazat megvallva még most sem tudom pontosan,de abban biztos vagyok hogy kellet méghozzá piszkosul. – csókolt meg lágyan ismét. Próbáltam eltolni magamtól,próbáltam ellenállni neki,de ez nem ment sokáig. Ismét feladtam,ma már harmadjára. Óvatosan végig nyalta alsó ajkam bebocsátást kérve szájüregembe,amit meg is adtam gondolkodás nélkül. Szorosan kapaszkodott a derekamba én pedig a nyakát karoltam ám. Miután elváltunk egymástól csak szemeztünk egy ideig.
- Ennyi volt köztünk,se több se kevesebb. –mondtam ki én a fájó szavakat.
- Hogy mi van?- kérdezte kerek szemekkel és még mindig engem fogva.
- El fogok menni, félő hogy így is meg fognak keresni. Nem akarom hogy ez a hely is bele keveredjen. – vázoltam fel a tényeket, és elindultam vissza a faluba.
- Te nem érzel irántam semmit?- fogta meg a kezem Tao. Mondtam el hogy de, és erre én is csak most jöttem rá?! Erőt vettem magamon, és felkészültem egy nagy hazugságra.
- Semmit,aranyos volt amiket mondtál,de semmit nem érzek irántad. – mondtam a szemébe nézve. Elsápadt és elengedte a kezem,keserűen felnevetett és a tarkóját vakargatta zavarában. Megsajnáltam,de még hogy megsajnáltam. Nem tudtam nézni hogy ennyire letört, visszamentem a faluba és felkerestem az öreget.
- Beszélnünk kell. – nyitottam be,de bár ne tettem volna. Ott volt az a két foszer akik feltehetőleg engem kerestek.
- Áhh ő azaz amnéziás lány?- kérdezte az egyik magasabbik. Amnéziás?Én?
- Igen,mikor a városból jöttünk vissza akkor találtunk rá,szegény pára nem emlékszik semmire az előbbi életéből. Még a nevére sem. – sóhajtott fel An mester.
- Igaz ez kishölgy?- kérdezte az előbbi fazon.
- Nagyapa kik ezek az emberek?- kapcsoltam egyszerre.
- Nagyapa?- vonta fel a másik a szemöldökét és nagyon méregetett magának,nagyon vissza kellett fognom magam hogy ne intézzem el őket itt és most.
- Ezt mondtam neki,szegény nem tudja hogy van-e családja vagy hogy hol vannak. Mint mondtam minden emlékét elvesztette. – ültetett le az öreg maga mellé és megfogta a kezem.
- Iratok vagy ilyesmik?- kérdezték.
- Semmi. – sóhajtott az öreg.
- Értem,mi egy lányt keresünk kb olyan idős mint ez a kis hölgy itt. – nézett rám gonoszan mosolyogva. Ha tudnád hogy én vagyok az nem röhögnél ennyire rohadék.
- És miért keresik?- kérdeztem halkan,mintha félni valóm lenne.
- Legyen annyi elég hogy tartózunk neki,nem is kevéssel. – mosolyodott el,mi csak bólintottunk. Nem is szaporították a szót hagytak egy névjegy kártyát és el is mentek. Én is vissza indultam a lakrészemre és pakolni kezdtem,az öreg jött utánam és fél úton csatlakozott Tao is hozzá.
- Mégis mit csinálsz?- kérdezte felvont szemöldökkel az öreg egy széken ülve.
- Elmegyek. – mondtam nyugodt hangon, és keresni a fegyvereim amit szépen elrejtettem.
- Mégis minek?- kérdezte az öreg,Tao az ajtóban állt és figyelt.
- Vissza fognak jönni. – mondtam halál lazán.
- Dehogy fognak,láttad hogy milyen rendesek voltak. – mondta kedvesen.
- Öreg gondolkozzon már, ha most elkezdtek volna lövöldözni vagy bármi más abból csak ők jönnek ki rosszul. És vissza jönnek értem és ez az amit nem fogok megvárni. – vettem elő a pisztolyom és megnéztem a tárat.
- Akkor mit fogsz tenni?- kérdezte Tao. – Bár nem mintha érdekelne. – tette hozzá gyorsan. Mélyen belül rosszul esett de ezt nem mutattam.
- Leszedem őket Mei módra. Aztán elhúzom a csíkot jó messze innen. – fontolgattam.
- Ugyan és mégis hogyan és miből?- kötekedett Tao.
- Bérgyilkos vagyok rémlik, a másik pedig az hogy elég sok pénzt kerestem a küldetések során mondjuk úgy. – mosolyogtam rá és eltettem a pisztolyt a tokjába és a combomra erősítettem.
- Hány embert küldenek rád?- kérdezte higgadtan az öreg.
- Sokat. – elevenítettem fel a megtámadásunk estélyét.
- Egyedül nem fogod bírni, ezt a biztos halál. – mondta komolyan.
- Nem gond. – vontam vállat,mire Tao felképelt.
- El ment az eszed vagy mi? Szerinted hagyom hogy elmenj és megölesd magad? Azok után amit elmondtam neked?!- tört ki belőle.
- Nem kértem az engedélyed semmire!- vágtam vissza és elmentem mellette.
- Akkor veled megyek. – jelentette ki tényszerűen, felé fordultam és a szemébe nézve szólaltam meg.
- Nem kellenek koloncok a nyakamra. – sziszegtem neki,elmosolyodott és két kezével megfogta az arcom.
- Nem engedlek el és tudom hogy te sem akarsz nélkülem elmenni. – kacsintott rám.
- Na ne szórakozz velem!- vettem le a kezeit arcomról,kicsörtetve a kisházból. Tao felnevetett és utánam jött teljes harci díszben. Berohantunk az erdőbe és felkészültem a támadásra, felmásztam egy jókora fára ami kellően takart is. Nem beszéltünk csak csendben figyeltünk, vagy fél órája ülhettünk a fán mikor 10 embert kezdünk kivenni a kora esti homályban. Felhúztam az íjam és készültem a lövésre,amikor gyerekek hangját hallottam meg. Feléjük pillantottam egy rövid idegi.
- Gyerekek nem láttátok az új noona-t?- guggolt le az egyikük a kisgyerekekhez.
- Nem. – mondta és megrántotta a vállát,majd elfutottak vissza a faluba. Nem hagyhatom hogy bemenjenek,most kell lőnöm. És megtettem,kilőttem az elő nyilamat és készültem a következő lövésre. Tao nem ment olyan biztosra mint én,ő csak megsebezte őket. Lemásztam a fáról és elővettem a pisztolyom,hangtompítót szereltem rá és megöltem azokat akiket csak megsebezett.
- Ezt minek csináltad?- fogta meg a karom Tao.
- Mert még éltek,és míg életben vannak addig jelezhetnek a többieknek vagy akár hátba is támadhatnak minket. Ezért mondtam hogy nem kell kolonc a nyakamra. – sóhajtottam és felkészültem a következő támadásukra.
- De emberek voltak. – lovagolt még mindig az előző beszélgetésünkön.
- És akkor is ezt mondanád mikor bemennek és mindenkit megölnek?- léptem közel hozzá.
- Mért csinálod ezt?- rökönyödött meg.
- Húzzál vissza a falúba és hagyjál békén!- szóltam rá kicsit fel emelt hanggal de vigyáztam hogy ne legyek túl hangos.
- Nem!- makacsolta meg magát.
- Na jó ha még egyszer rimánkodsz nekem vagy bármi,én magam öllek meg!- néztem a szemébe mire elmosolyodott és egy apró csókot nyomott ajkaimra.
- Nagyon szexi vagy mérgesen. – kacsintott rám,én meg gyomorszájon könyököltem. Estig még 3 támadást vertünk vissza ketten és kezdtem unni ezt az örökös várakózást és Tao ostromait is,hogy hagyjuk életben őket vagy nem. Lemásztam egy másik fáról,amin eddig voltam fent és elindultam amerről az emberek jönnek.
- Mégis hova indulsz?- kérdezte Tao komoly ám még is meglepett arccal.
- A fészkükbe. – kacsintottam rá mire leugrott a fáról és utánam jött.
- Te maradj hátul, ha megtudják hogy van még valaki velem akkor az egész falút megölik. – néztem rá komolyan, ő bólintott és vissza ment az erdő takarásába.
- Nocsak megjött a mi kis elveszett báránykánk!- csapta össze a tenyerét az egyik rohadék a sok közül.
- Kuss van. – néztem rá komolyan.
- Kicsi lány még egy ilyen és megdöglesz. – fújta rám a füstjét,én csak egy jól irányzott mozdulattal torkon vágtam mire ő halottam rogyott össze. Vagy 4-en jöttek rám,velük is végeztem percek alatt.
- A harcos hercegnő jelent meg köztünk fiúk,legyetek udvariasak. – tapsolt kettőt és férfi. Mire a köcsögök utat engedtek nekem, mire megindultam felé.
- Mit akarsz tőlem?- ültem le az egyik székre ami ott volt.
- Elég nyugodt vagy a helyzethez képest. – mosolygott rám és szembeült velem.
- Van itt vagy 20 ember,akik még életben vannak. Mért kéne tartanom bármitől is?- vetettem át az egyik lábam a másikon.
- A lényegre térek,megöltétek a fiam. – mondta mire rá néztem.
- Ohh akkor megölték?- nevettem fel.
- Te kis ribanc. – jött felém egy ember mire rá tartottam a fegyverem.
- Még egy lépés és meghalsz. – szóltam neki de nem figyelt rám,tovább jött felém én pedig lőttem. A vére beterítette az arcom amit undorogva töröltem le.
- Elég legyen!- kiabálta el magát a középkorú férfi. – Mit ajánlasz fel a fiam életéért cserébe?- kezdett a tárgyalásba.
- Semmit, ti is megtámadtatok minket. Éjszaka, ami szerintem igen gerinctelen dolog még a magunkfajtáktól is. Vagyunk annyira emberiek hogy nappal támadunk,akkor még értelme is van az egésznek. És a megállapodást is ti szegtétek meg,nem mi. Ennyi kijárt nektek is. – vontam vállat,a férfi meg kerek szemekkel figyelt rám.
- Honnan tudsz a megállapodásról?- kérdezte meghűlve.
- Én mindenről tudok,arról is hogy a mester akit ti öltetek meg, pártfogolt téged még nem is olyan régen. – vontam vállat.
- Ez szemen szedett hazugság. – emelte fel a hangját.
- Igen? Akkor mért kellet egy szarok gyereket és egy lányt kiszednünk egy dögvész helyről?- mosolyogtam rá,ő pedig mérgében fölborította az asztalt.
- Mégis ki vagy te?- kérdezte komolyan,de mintha tartana a választól.
- A mester fogadott lánya. – mondtam mire elsápadt.
- Micsoda?- kerekedett el a szeme.
- Ja ez van,szóval én kérdezem mit adsz te az apám életéért cserébe?- néztem rá komolyan.
- Még mit nem,ti öltétek meg a fiam!- kelt ki magából.
- Ezt már megbeszéltük. – sóhajtottam fel. – A lényeg annyi hogy húzzatok el innen ami még jó kedvemben vagyok. – keltem fel a helyemről. – Mert ha nem rossz vége lesz. – indultam el,de az utamat állták.
- Ezt nem olyan egyszerű elintézni,azt mondtam a fiúknak hogy játszhatnak egy kicsit a mi kicsi hercegnőnkkel. – nevetett fel gonoszam,fújtattam egyet és kihúztam a hüvelyéből a kardom. Támadtak meg állás nélkül,ők valahogy szívósabbak voltak,de erre képeztek ki. Vérem csak úgy zubogott az ereimben az adrenalin végett,nem akartam hogy Tao és bele keveredjen. Az utolsó embert vágtam le és elindultam az ember felé aki az egészről tehetett.
- Kérlek ne ölj meg. – rimánkodott.
- Húzzon innen de kurva gyorsan és vissza se jöjjön,mert ha vissza jön a beleinél fogva akasztom fel!- fenyegettem meg és hátat fordítva mentem vissza az erdő felé. Nagy dörrenést halottam és letérdeltem a földre,meglőtt. Tao előrontott a rengetegből és egy jól irányzott lövéssel fejbe trafálta, aztán oda rohant hozzám. Ölébe vett és arcom simogatta,másik kezét pedig a sebemre tette hogy próbálja csillapítani a vérzést.
- Mért nem ölted meg ahogy szoktad?Mért most játszottad a jó szívűt?- kérdezte könnyekkel a szemében.
- Most jutott el hozzám a mondanivalód. – mosolyogtam rá és megsimogattam az arcát.
- Elég időben. – mosolygott vissza rám.
- Tao köszönöm. – mondtam kér köhögés között.
- Nem lesz semmi bajod,ígérem. Elmegyünk és nagyapa segít,igen ezt kell tennünk. – mondta kétségbe esve.
- Arra nincs időnk. – túrtam selymes hajába és legördült egy könnycsepp az arcomon. – Láttam elég embert meg halni,én is meghalok. – mosolyogtam rá könnyek között.
- Ezt én nem hagyom. – sírta el ő is magát.
- Szeretlek Tao. – tört fel belőlem az érzés.
- Én is szeretlek Mei. – csókolt meg,ez a csók más volt mint az eddigi össze csókunk. Ez több volt mint egy csók,ebben minden érzelem benne volt,de főleg a fájdalom. Úgy szorított magához mintha el sem akart volna engedni, néha kicsit fájt de nem törődtem vele.
- Nem akarom hogy itt hagyj. – suttogta elhalló hangon.
- El kell hogy menjek,de mindig a szívedben leszek. – pislogtam laposakat aztán semmi.

Tao powo:
A kezeim között hunyta le a szemeit örökre. A szerelmem,akit csak most kaphattam meg igazán,itt hagyott ezen a földön. Karjaimba vettem és vissza indultam vele a faluba. Olyan békés volt az arca akár egy angyalnak.
- Hyung noona alszik?- futott felém az egyik kisgyerek,erőt vettem magamon és mosolyt erőltettem arcomra.
- Noona most alszik. – válaszoltam és tovább mentem. Láttam hogy Mok a szája elé kapja a kezét,több felnőtt is elsápadt. Meg sem álltam nagyapa házáig,bementem és letettem az ágyra. Nagyapa szomorúan nézett rám és a vállamra tette a kezét.
- Most mér nyugodt és békés élete van odafent. – ölelt át és próbált nyugtatni. Pár ember bejött és érdeklődtek,de senkinek nem mondtunk semmit. Kivéve egy embernek aki az egésznek örül hogy ő már nincs közöttünk. Őt a falra nyomtam fel és ismertettem vele a tényeket a tényeket mondjuk úgy.
- Csak had legyek vele egyedül. – mondjam elhaló hangom mire mindenki bólintott és kimentek.
- Szerelmem,itt hagytál egyedül. Mit csináljak nélküled?- simogattam a haját. Átfutott az agyamon hogy véget vetek az életemnek és vele lehetek,de nagyapa belerokkanna a tudatba hogy ezt teszem Erőt kell vennem magamon és tovább lépnem,Mei is ezt akarná. Itt kell maradnom és vigyáznom kell a falura és mindenki másra is aki ide betéved.

~Vége~

Gyilkosság mesterfokon~Tao(EXO) part1

Elmondok nektek egy történetet,ami két emberről szól. Két ember szomorú és egyben boldog története. Réges-régen kezdődött mindez,mikor még harcosok lepték el a világot. De nem csak jó harcosok voltak,akik megvédték az embereket. Voltak rosszak is,akiket felbéreltek egy-egy ember meggyilkolása céljából, ők más néven bérgyilkosok voltak. És mi történik mikor ez a két teljesen ellentétesen nevelt ember össze találkozik egymással? Ki marad életben és ki hal meg? Vagy ki öl meg kit, és miért? Ez mint kiderül a történet végén.

                                             ************

Mindenütt vér,mindent vért borít mióta csak az eszemet tudom. Nem is emlékszem a rendes életemre,ahol még boldog voltam. Csak annyira emlékszem gyerek koromból hogy elraboltak a szüleimmel együtt. Valami beteg állta tehette, a szemem láttára ölték meg az apámat és erőszakolták meg az anyám,aztán vele is végeztek. Utána következtem volna én,de jött egy férfi aki mindenkit megölt,kivéve egy embert, azt aki a fejes volt. Elvitt magával és befogadott, és itt kezdődik el az én vérrel borított történetem. Kiképeztek hogy én is olyan legyek mint ők,akik befogadtak. Külömbféle harc stílusokat sajátítottam, érzékeim erősödtek az évek során. Én is olyan kiemelkedő lettem mint aki befogadott és felnevelt a többi harcossal együtt.
- Mei eljött az idő. – jött értem egyik társam,én már fekete ruhában vártam felszerelve a fegyvereimmel.
- Megérkeztünk Kínába?- kérdeztem és kinéztem a repülő ablakán. Amint leszálltunk mindenki nyújtózkodik kezdett majd félkörbe rendeződtünk.
- Na most az a helyzet hogy ez egy maffia tanya. Tehát legyetek óvatosak. – mondta mire a srácok kiröhögték.
- Ezt nem nekik kellene mondani?- röhögött még mindig az egyik hülye gyerek.
- Lehet,de ezt a szarságot el kell pofázni minden egyes alkalommal,de hogy minek azt én sem tudom. – felelte diplomatikusan Danial.
- Oké engem nem érdekel kivel mi lesz vagy mi nem. De a lényeg az-az hogy enyém a nagykutya. – mondtam unottan és a fegyvereim tettem a helyére.
- Csak ha előbb oda érsz mint én. – kacsintott rám Danial.
- Ha az utamba állsz kinyírlak. – vetettem rá a tekintetem.
- Jól van jól van,vettem az adást. – veregette meg a vállam.
- Na akkor hajrá,ne hozzatok ránk szégyent. – adta ki a parancsot Danial és már mentünk is. Jól védett kis hely ez,mosolyogva vettem fel a maszkom.
- Ilyenkor elég ijesztő vagy. – jegyezte meg mellettem haladva Danial.
- Te mondod?- néztem rá sandán. Felnevetett és megölt egy őrt, én is követtem a példáját és lemészároltam őket mint az állatokat. Maszkom idő közben levettem mert melegített.
- Te kis ribanc, meglőlek. – jött felém egy nagy darab gorilla.
- Azt csak szeretnéd fasz fej. – mosolyodtam és egy csapással végeztem vele. A vére arcomra fröccsent, fintorogva töröltem letöröltem a vérét és tovább haladtam. Még vagy 4 ilyen gyökér támadott még meg de mint sem számított. Elértem a nagykutya  szobájáig,berúgtam az ajtót ahol volt még két őr. De ahogy elnéztem ők képzettebbek voltak mint az eddigiek. Danial is mellém lépett.
- Melyik melyikünké?- kérdeztem mosolyogva.
- Melyiket szeretnéd?- kérdezte vissza és átkarolta a vállam.
- Mindkettőt. – csillant fel a szemem.
- Kicsi lány azt hiszed élve kijutsz innen?- nevetett fel az egyik őr. – Itt fogsz megdögleni mint egy nyüves dög. – kiáltotta el magát.
- Ez minek kiabál?- kérdeztem unottan.
- Talán fél?!- tanakodott Danial.
- Meglehet. – helyeseltem.
- Kinek képzelitek ti magatok? Ti ketten azonnal öljétek meg őket. – kiáltott a főnök mi meg unottan néztünk egymásra. Az a két gorilla szamuráj kardot rántott ellenünk és nekünk iramodtak. Danial elrántott a helyemről ezért én kaptam meg a kisebb termetű őrt. Nekem esett és elkezdett hadonászni mint valami fogyatékos, kardot rántottam én is. Nem kellett sok és halottam rogyott a földre fej nélkül, Danial is akkor végzett a rá eső munkával mikor én.
- Gyorsan végezz vele,haza akarok menni enni és aludni. – mondta Danial és leült a kanapéra ami a szobában volt.
- Te kis szarrágó mégis mit képzelsz magadról?- köpte felé a szavait a főnök és megindult felé.
- Itt van dolga velem. – húztam be neki,ő meg hátra tántorodott. Nekem iramodott és a kezét emelte, kitértem előle és gyomorszájon rúgtam. Köhögve rogyott a földre de én nem kíméltem. Neki estem és ott ütöttem ahol csak értem. Ütöttem mert nem lehetett normális gyerekkorom, nem lehettem együtt a családommal, minden miatta volt. Félholtra vertem mikor Danial leszedett róla.
- Elég lesz. – mondta és megtörölte a véres arcom.
-  Ez a szemétláda tehet mindenről. – szorítottam össze a fogam.
- Tudom,de már nem is él, öld meg végre és húzzunk haza a picsába. – mondta és a pisztolyát nyomta a kezembe. Fejéhez tartottam és meghúztam a ravaszt,nem könyörgött az életéért elfogadta hogy meghal. A vér rám fröccsent ismét. Kiindultam az ajtón és elindultunk ahol a magángép parkolt. Kint már majdnem mindenki ott volt.
- Még ketten hiányoznak. – mondta az egyikük és a vérző karját fogta.
- Veled meg mi történt, elaludtál?- veregettem meg a vállát mosolyogva.
- Golyózápor vágod? Egy kibaszott golyózáporba kerültem egy tetves kis stukkerrel még ők gépfegyverrel akarták szétlőni a burám. -  tört ki belőle mi meg kiröhögtük.
- Ilyen a kezdők szerencséje. – röhögött fel a másik társam.
- Bekaphatjátok. – mondta mérgesen és vissza ment a gépre.
- Hol van az a két gyökér?- mérgelődött Danial.
- Ott jönnek. – mutatott egy irányba Chul.
- Ti meg hol a rákba voltatok? – kérdeztem mérgesen mert már mehetnékem volt.
-  El kellet mennem a klotyóra. – mondta Dongsun.
- Te beteg álltat, itt van a gép. – mutattam a járműre.
- De Danial azt mondta meg ne próbáljak a gépen wc-re menni. – mondta és ő is felszállt a gépre, a többiek is követték a példáját. Amint felszálltam a gépre leültem a helyemre és el is aludtam. Koreában ébredtem csak fel,fáradtan szálltam le a gépről. Elmentem jelenteni és a jelentés végén a szobámba vettem az irányom. Nem kellett a nevelőm meglátogatnom mert neki adtam le a jelentésem. Fáradtan léptem be a régi stílusú szobámba,mondjuk az egész ház az volt. Letettem kardom és pisztolyom a helyére az össze többi dolgommal együtt. Véres ruháim ledobtam a fürdőben és a zuhany alá álltam,folyattam magamra a meleg vizet és hagytam hogy lemossa a mocskot. Kiszálltam a zuhanykabinból és kerestem egy pizsomát és lefeküdtem aludni,majd holnap reggel eszek. Mikor már épp elaludtam volna hangzavarra lettem figyelmes,azonnal a szerényhez mentem ahol a kardom és a pisztolyom volt. Kardomat a hátamra erősítettem és pisztollyal a kezemben lépdeltem az ajtómhoz. Nesztelenül húztam el az ajtót és néztem ki rajta. Előttem az egyik társam feküdt,amilyen gyorsan csak tudtam behúztam a szobámba.
- Mi történt?- kérdeztem azonnal.
- Egy másik klán támadott meg minket. – küszködött a szavakkal,haldoklott és ezt ő is tudta velem együtt.
- tedd meg. – fogta meg a kezem. Erőt vettem magamon és bólintottam,vettem egy mély levegőt fölé helyezkedtem. Kezeim közé vettem a fejét és biztatóan rá mosolyogtam,visszamosolyogott rám aztán lehunyta a szemeit. Rántottam egy erőtejeset a nyakán, ő pedig halottam rogyott még jobban össze kezeim között. Dühös lettem és ölni akartam,felvettem egy tiszta fekete szett (nem látszik rajta a vér) és felszereltem magam minden jóval. Nem foglalkoztam már azzal hogy ki hall meg vagy ki nem, kicsaptam az ajtómat és kiléptem rajta. Egyenesen a mesteremhez mentem,ott volt a legnagyobb a harc. Gondolkozás nélkül támadtam meg az ellenséget, semmi érzelem nem volt bennem belük szemben. Csak holtan akartam látni őket, mindegy egytől egyig.
- Mei át ide értél. – állt nekem háttal mesterem.
- Ki nem hagytam volna, melyik kis szarházi kezdte el ezt az egészet? – köptem a szavakat.
- Az a nyurga kis pénzes seggfej. – mutatott egy emberre aki halál nyugodtan ült a széken ami a szobában volt. Senki nem támadt a parancsra vártak, idő közben Danial is megérkezett körünkbe és még pár emberünk. A legjobbak,a többiek elestek.
- 30 ember 6 ember ellen,kicsit nem jó arány. – kelt fel a helyéről a rohadék.
- Ja,túl könnyű. – röhögött fel Danial és ez rosszat jelentett, én is hideg vérrel gyilkolok de ő még nálam is rosszabb. Ő nem végez velük egyszerre,úgy mond eljátszik velük és mikor megunja megöli őket.
- Azt majd meglátjuk. – gonoszan kacarászva ült vissza a helyére. – Öljétek meg őket. – mondta és elő vett egy könyvet hogy azt olvassa.
- Mei te velem leszel. – mondta mesterem és mögém állt. Mindenki párokba rendeződött,az a harminc ember körbe vett minket és nekünk estek. Fél szemmel Danial felé néztem aki gonosz mosollyal a fején harcolt,ez engem is feltüzelt. Mesterem elrántott és kivédte a támadást ellenem,én pedig ellene. Rám nézett és bólintott, eljött az idő hogy komolyan vegyük ezt az ügyet. Minden pillanatok alatt történt, percek alatt végeztünk azokkal  akik az életünkre törtek. A többiek harcoltak még,mentünk mi is és segítettünk nekik. Danial kicsit bele élte magát és kicsit össze szabdalta az áldozatait,aztán megindult a fejes felé aki lesápadt.
- Na mi van kis szarházi, hol vannak a nagy harcosaid?- ült le Danial a hulla sápadt srác mellé.
- Hagy békén,őt én intézem el. Ti menjetek kifelé. – szólalt meg a mesterünk komoly hangon. Mindenki kiment de én bent maradtam.
- Mei te is menj ki. – fordult felém meg enyhült arckifejezéssel.
- Rendben,az ajtónál leszek. – mondtam és közben a srácra néztem és kimentem.
Danial fortyogott a dühtől, mikor becsuktam az ajtót épp az egyik társunknak ment neki. Megkövülve figyelték hogy mi lesz,nem mertek közbe avatkozni,tudták hogy semmi esélyük nem lenne ellene. Nagy irammal mentem oda és vertem fejbe mire rám kapta a tekintetét.
- Állj le de most azonnal!- kiabáltam rá. Nem mondott semmit elengedte a srácot és elment.
- Köszi Mei. – köszönte meg én csak bólintottam és visszamentem a többiekhez.
- Jung te tudsz valamit erről az egészről?- kérdeztem társam.
- Annyit amennyit te is. – ült le a földre és letörölte magáról a vért.
- Akkor semmit. – ültem le mellé.
- Nem tudod hol van Chul? – kérdezte Jung hirtelen.
- Megöltem, elég rendesen eltalálták. Nem lehetett megmenteni,nem akartam hogy szenvedjen. A szobámban van. – kötöttem fel a hajam közben.
- Értem,kösz. – feküdt el az ölemben, megpaskoltam a fejét egy kicsit és bólintottam. Vagy tíz perce ülhettünk ott mikor egy lövést halottunk, mindenki a másodperc tört részével pattant fel velem az élen, feltéptem az ajtót és berohantam a szobába. Mesterem a földön feküdt vérző sebbel, körbe néztem de csak az ablak volt az egyetlen menekülési lehetősége. Oda mentem és ki néztem,de bár ne tettem volna. Vagy 50 ember volt kint akik ott várták a parancsot.
- Kibebaszott nagy szarban vagyunk és akkor még szépen fogalmaztam. – mondtam és idő közben Danial is megérkezett.
- Mi a fasz?!- hőkölt hátra ő is.
- Mei menekülj, neked még lehet esélyed a rendes életre lányom. – szólalt meg mesterem rekedtes hangom,ezzel engem kirántva a látottak miatti sokkból.
- Nem mehetek. – térdeltem le mellé.
- De igen menned kell, meg kell keresned egy mester. Aki az én mesterem volt még régen,tanulj ott és élj csendben tovább. – utasított.
- Nem hagylak itt. – makacsoltam meg magam. – Nem mehetek el úgy hogy ti meg itt maradok. – néztem a srácokra is.
- Jung majd gondodat viseli. – tette kezét vállamra Danial.
- Nem. – mondtam,tudtam mi lesz a vége. Ők fel áldozzák magukat értünk, ebbe nem mehettem bele.
- Ez egy parancs,el kell menned és élned kell helyettünk is. – emelte fel a hangját mesterem és egyben mostoha apám is.
- Gyere ide te. – rántott magához Danial és megcsókolt,visszacsókoltam. Ez volt a mi búcsúnk egymástól. Jung is felállt és meghajolt mesterünk előtt, a többiektől is elbúcsúzott ahogy én is.
- Köszönöm apa. – adtam egy puszit a homlokára és rá mosolyogtam.
- Mindig a lányomnak tartottalak,soha nem voltál más lánya. Csak is az enyém. – simította meg a kezem és nagy nehezen felállt, kezembe nyomta a kardját és az enyémet pedig ő vette el. Vettem egy nagy levegőt és a vészkijárat felé vettük az utunkat, maszkunkat a fejünkbe húztuk ezzel is elrejtve magunkat az erdőben. Nehezen jutottunk kis mert sokan voltak,halottunk a lövéseket. Jung megfogta a kezem és húzott maga után.
- Ott van kettő,kapjátok el. – kiáltotta valaki és utánunk iramodtak. Éreztem egy lövést ami a vállamba fúródott.
- Baszus. – szisszentem fel.
- Ezek lőnek ránk. – állapítottam meg Jung.
- Érzem. – feleltem neki,mire még jobban futni kezdtünk. Egy úthoz értünk, Jung itt meg állt.
- Te indulj el arra én pedig arra, ha tul éljük találkozunk majd egyszer. – mosolygott rám. – De ha nem,akkor is találkozunk a következő életünkben és akkor is társak leszünk. – simogatta meg az arcom és elfutott. Válaszom meg sem várta.
- Te nagy hülye. – futottam arra amerre mondta, a sebem hasogatott és nagyon vérzett. Nem tudom meddig futhattam, de mikor hátra néztem nem volt senki a nyomomban, lassítottam de az irányom nem változtattam meg. Elértem egy falus szerűséghez és az erőm ott hagyott cserben.

Zitao powo:
- Tao azt nézd,ki lehet az. – mutatott barátom az erdő irányába. Egy ember feküdt ott.
- Nézzük meg. – mondtam és elindultunk oda,egy lány feküdt a földön és csupa vér volt. „-Fegyverek tömkelege volt nála,vajon ki lehet ő? Mért itt fekszik? Mit követett el? „- hangoztak el a kérdések agyamban.
- Hé, fogd meg a kardját és hozd. – szólt rám barátom Mok.
- Mit csinálsz?- kérdeztem mikor láttam hogy felveszi a lányt és elindult a falu irányába.
- El kell látnunk a sebét,nem hagyhatjuk itt. Egy farkas is elviheti vagy akár egy medve. – oktatott ki. Morogva mentem utána és közben a kardot figyeltem. Egy díszes kard volt és ahhoz képest elég nehéz is, nem egy hamisítvány lehetett,ezt egy rendes szamuráj kard volt.
- Ő meg ki?- kérdezte nagyapám mikor megérkeztünk a faluba.
- Az erdő szélén találtuk, megsérült. – felelte Mok.
- Hozzátok be és hívjátok az orvost. – mondta komoran,követtük és Mok letette az ágyra majd elment az orvosért.
- Ki ez a lány?- kérdezte gondterhelten.
- Nem tudom,de ez volt nála. – adtam a kezébe a kardot amit szemügyre vett. Hírtelen felugrott a helyéről és a lányhoz sietett és pofozgatni kezdte.
- Ébredj hé!- kiáltott rá mire nyitogatni kezdte a szemeit. – Tudod ki tette ezt veled? A társaid hol vannak?- kérdezgette nagyapám a magához tért lányt. Én is közelebb léptem hozzá és láttam hogy fájdalmai vannak.
- Nagyapa most ne, előbb lássuk el a sebét. – fogtam meg a karját és vissza vezettem a karosszékébe. Mok nem sokkal később megérkezett az orvossal.
- Feküdj hasra. – mondta de ő felállt és levette a felsőjét,de ezt is nagy kínokkal. Egy fehér trikó volt rajta amit átáztatott a saját vére,lefeküdt az ágyra mire az orvos felvágta a pólóját. Érzéstelenítőt sem adott neki mondván hogy kemény lány ő és fiatal. Belevágott a húsába de ő meg sem nyikkant, nagyapa le sem vette róla a szemét és csak figyelte a lányt aki a pulcsiját szorongatta görcsösen. Mikor vége lett a rögtönzött műtétnek elájult a sokk miatt.
- Ha magához tért adj neki vizet. – hagyták rám a lányt. Sápadt volt és izzadt, egy rongyot kerestem és egy tálban hoztam be hideg vizet. Letöröltem az izzadságát és figyeltem az arcát. Érdekes vonásai voltak,mintha fél vér lenne de nem voltam benne biztos. Vagy 2 óra telt el mire magához tért, lassan körbe nézett majd megállapodott a tekintete rajtam. Pillanatok alatt pattant fel a helyéről és az ajtóhoz ment,feltépte és kiment rajta. Utána mentem de addigra szembe találta magát a nagyapámmal.
- Mégis mit képzelsz ki vagy te? Ez az én kardom. – pofozta fel nagyapa a lányt.
- Örült vénember. - indult meg felé,nagyapa csak várta. Lendítette a kezét mire nagyapa csak figyelte, nekiment de az öreg nem hagyta magát. Nem láttam még így küzdeni egy embert sem ilyen sebbel a vállán. Egyszer egy figyelmetlen helyzetben nagyapa a földre terítette.
- Szedjétek össze és vigyétek vissza. – parancsolt az emberekre nagyapa.
- A kardot de most. – állt fel.
- Kislány nem neked való egy ilyen dolog. – lépett közel hozzá. Ezt kihasználta és leterítette nagyapát,majd elvette a kardot és kihúzta.
- Majd azt én eldöntöm hogy mi való nekem és mi nem. Nem egy vénember fogja megmondani. – tartotta a nyakánál a kardot.
- Hogy hívnak?- kérdezte nagyapa tőle nyugodtan.
- Mi van?
- Hogy hívnak?Talán süket vagy?- oktatta ki.
- Mei, Ming Mei. – felelt a kérdésére.
- Rendben akkor Mei, engedj el és beszéljünk. – mosolygott rá nagyapa.
- Nem vagyok hülye. – állt fel és kezet nyújtott az öregemnek. – Ennyivel tartóztam. – húzta fel és vissza ment a házba engem figyelembe se véve.
- Fiam nem vagy a gyakorló társad. – veregette meg a vállam és a lány után ment.

Mei powo:
 A ruhám vettem fel a székről és fel akartam venni.
- Maradj itt még felépülsz. – lépett be a vénember.
- Inkább nem. – húztam át a számításait.
- Akkor úgy mondom hogy az a kard amit a kezedben tartasz én adtam a mesterednek. – mondta mire rá néztem.
- Hogy mondta?- kérdeztem vissza.
- Én adtam neki,mint jutalom a legjobb tanoncomnak. – mondta mire lerogytam a földre és mélyen meghajoltam.
- Sajnálom. – kértem elnézést,mert eszembe jutott egy beszélgetés a mesteremmel mikor megemlítette hogy a kardot kitől is kapta még régen..
- Látom jól megtanított a tisztelet kimutatására. – emelte fel a fejem és rám mosolygott. – Azért küldött hozzám hogy rendes életet élhess. Igazam van?- kérdezte mire csak némán bólintottam. – Értem, akkor hát addig maradj itt még a sebed be nem gyógyul. És ha utána is el akarsz menni hát legyen. – ment ki engem magamra hagyva a szobában. Leültem az ágyra és csak néztem ki a fejemből.
- Itt van pár ruha. – dobta valaki az ágyra. Rá néztem és ő volt az aki mikor magamhoz tértem mellettem ült. – Vedd át ezeket és gyere enni. – állt az ajtóban.
- Kösz,de kihagyom. – feleltem unottan és eldőltem az ágyon. Fáradt voltam és étvágyam sem volt, ha arra gondolok hogy feláldozták magukat értem a gyomrom össze szűkül. Éjszaka ébredtem fel izzadtan, felkeltem és a tükörhöz mentem ami a szobában volt. Megmostam az arcom és kimentem a levegőre,valami hangot halottam. Elindultam a hang irányába,egy edző pályaszerűségre érkeztem. Két srác volt az edzőpályán és egymással küzdöttek,és a vénember pedig figyelte őket. Leültem egy padra ami oda volt helyezve és figyeltem őket,a magasabbik fekete hajúnak tisztábbak voltak a mozdulatai,míg a másik néha csak csapkodott.
- Tao a legjobb harcosom,kiskora óta tanítom. – ült le mellém a vénember.
- Ajusshi hogy hívjam magát?- kérdeztem egy kisebb tanakodás után. Vénembernek csak nem hívhatom még itt vagyok.
- An mester,ha kérhetem. – mondta és közben nézte a srácokat.
- Mióta tanítja?- kérdeztem és a fekete hajú srácot néztem.
- Gyerek kora óta, ő az unokám. – mondta és mintha büszkeséget halottam volna a hangjában. – Mióta Tao apja elment én nevelem. – felelte és rám pillantott.
- Értem. – bólintottam és balra néztem, dárdák voltak felsorakozva. Felálltam és levettem egyet és forgatni kezdetem.
- A sebed nem fáj?- kérdezte An mester.
- Elviselhető. – mondtam,de nem volt az. Hasogatott és lüktetett a seb maga is.
- Ha így van hát gyere. – állt fel és követte a példám. – Nem küzdöttem meg a volt tanítványom tanítványával. – fordította felém a dárda hegyét.

Tao powo:
Nagyapa kirendelt egem és Mok-ot a gyakorlótérre hogy párbajozzunk egymás ellen.
- Mit gondolsz a lányról?- kérdezte Mok a harcunk közepén.
- Elkényeztetett és idegesítő,na meg tiszteletlen. – vertem vissza a támadását.
- Lehet hogy idegen neki a hely nem? Egy olyan helyen van ahol senkit nem ismer. – felelte mosolyogva.
- Nagyapára is rátámadott,ez meg bocsáthatatlan. – mondtam mérgesen és a földre terítettem.
- Hát ha így is van,most nézd a nagyapád. – mondta mire feléjük pillantottam. Mei ellen küzdött lándzsával,figyeltem minden egyes mozdulatukat. A sebe ellenére nagyon fürge és pontos volt egy rossz mozdulata nem volt. Mintha egész életében ezt csinálta volna.
- Ki ez a lány?- kérdeztem magamtól és elindultam feléjük indultam. Mei rosszul festett a sebe felszakadt és sápadtnak is látszott, mellette még nagyapa sem kímélte egy cseppet sem. De mért sajnálom én őt egyáltalán? Mért érdekel hogy mi lesz vele?
- Nem is vagy olyan rossz kislány. – mondta elismerően nagyapa.
- Köszönöm eme kedved bókot. Maga sem olyan vén mint azt én hittem. – felelte ő is elismerően de megszédült. Még időben értem oda és kaptam el.
- Engedj el. – morgott rám,de én nem engedtem el. Helyette ölbe kaptam és elindultam vele a ház felé ahol most elszállásoltuk. Egész úton vert és kiabált velem. A szobájában érve az ágára dobtam,lehet nem volt szép tőlem de felidegesített.
- Befognád már végre,hagyd hogy elássam a sebed és elmegyek!- kiabáltam rá mire szembe állt velem, le kellet rá néznem olyan kicsi volt.
- Te csak ne kiabálj velem, és ne mond meg hogy mit tegyek vagy mit ne. – vágott vissza és égtek a szemei. Hogy lehet egy ekkora lányban ilyen nagy bátorság?
- Na ide figyelj,én nem olyan vagyok mint nagyapa aki megszán. Felőlem el is mehetsz,de mivel az öreg utasított addig itt kell maradnod még a sebed be ne gyógyul. – fogtam meg a karját és próbáltam megfordítani hogy elláthassam a sebét de helyette ő terített az ágyra és rám ült.
- Én sem olyan vagyok mint azt te hiszed. Akár egy mozdulattal is megölhetlek minden szívfájdalom nélkül, úgy hogy azt ajánlom ne szórakozz vele. – hajolt közel hozzám és köpte a szavakat szemrebbenés nélkül, majd leszállt rólam és az asztalhoz ment ahol a kötszer volt. Levette a felsőjét és láttatni engedte a hátát és a melltartóját, akaratom ellenére és végig néztem. Zavaromba lesütöttem a szemeim, de erőt vettem magamon és felkeltem. Hozzá léptem és elvettem egy rongyot, bevizeztem és elkezdtem letörölni a vért a hátáról.
- Mégis mit művelsz?- kérdezte komoran és meg akart fordulni,de nem engedtem neki. Veszélyes lenne,ha most megfordulna.
- Nem látod?- kérdeztem egyértelműen.
- Te fogyatékos,hogy látnám ha háttal állok neked?- vágott vissza és a válla fölött nézett fel rám.
- Segítek. – köhintettem zavartan és lemostam a hátát,majd levettem a kötését is. A sebe egyik része szakadt csak fel,azt összeragasztotta sebragasztóval aztán bekötöttem a sebét. Az ágyhoz mentem és elvettem az egyik pólót amit hoztam neki és a kezébe adtam.
- Vedd fel. – utasítottam mire kinevetett.
- Tán a nagyfiú zavarban van?- lépett elém mosolyogva és megsimította az arcom.
- Nem csak a hideg kiráz a vézna tested láttán. – mondtam szemrebbenés nélkül mire elkerekedtek a szemei.
- Ezt még nem halottam,de bizton állítom hogy nem vagyok vézna. – vert egyet a karomba és az ágyához ment ahol lefeküdt aludni. Vártam amíg elalszik és betakartam, aztán kimentem és én is haza felé vettem az utam.
- Megjöttem. – mondtam és beléptem az ajtón.
- Elaludt?- kérdezte nagyapa az ebédlő asztalnál ülve.
- El. – ültem le mellé én is.
- A sebe hogy van?- kérdezte nagyapa.
- Mért kell itt maradnia,mért kell ápolnom? Mért kell neked is tanítanod?- fakadt ki belőlem evés közben.
- A napokban kaptam egy üzenetet Mei mesterétől aki még régen a tanítványom volt. Mei nem olyan lány mint a többi,a szüleit évekkel ezelőtt megölték a szem láttára. Kuan befogatta és kiképezte olyanná amilyenné ő is vált,bérgyilkossá. – mondta nagyapa nekem meg egy falat akadt meg a torkomon. – De nem akarta hogy ő neki is ilyen élete legyen ezért elküldte ide az egyik emberét az üzenetével. Azt kérte hogy fogadjam be és neveljem meg,tanítsam meg neki milyen a rendes élet ahol nem tapad vér a kezéhez. Ahol boldogan élhet és nem kell semmitől félnie. – magyarázott nagyapa én meg elképedve figyeltem. Hogy az a lány bérgyilkos lenne, aki most olyan békésen és védtelen aludt mikor ott hagytam. Akit a karjaimban hoztam vissza?- Eleinte nem akartam,de még is úgy gondoltam hogy neki még lehet esélye. Akkor kértem meg hogy a kardjával küldje ide a gyermeket hogy tudjam ki is az. – fejezte be a mondatot nagyapa.
- Bérgyilkos? Itt? Nagyapa elment az eszed? Egy bérgyilkost engedtél be ide? Mi lesz ha elmegy az esze és mindenkit megöl egy éjszaka alatt?- akadtam ki teljesen.
- Parancs nélkül nem öl. Ez az egyik legfontosabb szabály amit nekik be kell tartaniuk. – mondta nyugodtan nagyapa. – Meg különben is,ha meg akart volna ölni már rég halott lennél fiam. – veregette meg a vállam és elment. Tanakodva hagyott magamra.

Mei powo:
Reggel a madarak csicsergésére ébredtem fel,megmosakodtam és összekötöttem a hajam. Aztán a gyakorló pályára mente, lassú futással kezdtem. Nem zökkenhetek ki kondiban kell maradnom. Nem is figyeltem mióta futhattam,arra eszméltem fel hogy valaki fut mellettem.
- Jó reggelt. – mosolygott rám egy fiatal srác.
- Reggelt. – köszöntem vissza.
- Mok vagyok,én hoztalak ide. – mosolygott rám.
- Áhh értem. – futottam tovább aztán a padnál megálltam és felvettem egy rongyot és megtöröltem magam.
- Tessék. – adott egy pohár vizet.
- Kösz. – vettem el és kiürítettem a tartalmát.
- Nem vagy beszédes. – állapította meg mosolyogva.
- Te meg sokat beszélsz nem gondolod?- keltem fel a helyemről és a lakrészem felé vettem az irányom,persze ő is követett. Bementem a házba ahol már Tao várt.
- Nagyapa azt akarja hogy velünk egyél,gyere. – mondta és már el is ment mellettem.
- Ezt nem hiszem el. – indultam el utána és persze az a srác is jött velem. Beléptem a kis házba ami otthonos volt,nekem nagyon szokatlan. Mi megreggelizünk a szobánkba  és vissza megyünk edzeni,nincs időnk ide oda mászkálni hogy együtt együnk. Leültem az asztalhoz és enni akartam,de a kezemre vert Mok.
- Ne legyél tiszteletlen. – mosolygott rám nekem meg megfordult a fejemben hogy kinyírom ha még egy ilyet csinál.
- Hagyd csak had egyen,még nem szokta meg az itteni szokásokat. – mosolygott rám az öreg. Bólintottam és ettem tovább, mikor befejeztem elmostam a tányérom,meghajoltam és vissza mentem a pályára. Levettem egy kardot és kitettem pár bábut is. Lehunytam a szemem és koncentráltam,majd egyesével levágtam a kiszemelt tárgyat a bábuk tetejéről. Túl könnyű volt. Elő vettem a pisztolyom és megismételtem ugyan ezt.
- Nem vagy sem. – szólal meg mögülem egy hang én meg rá fogtam a fegyverem. – Nyugi csak én vagyok az. – emelte fel a kezeit megadásképpen vagy tudom is én minek.
- Ne gyere még egyszer a hátam mögé. – sziszegtem és eltettem a fegyverem.
Az erdő felé néztem nem is értem miért,3 gyerek játszott ott. Neszt halottam az erdő széléről és a legrosszabbra számítottam, megindultam feléjük és elő húztam a fegyverem is.
- Te maradsz. – emeltem fel a kezem és mentem tovább a gyerekek felé. Nem volt időm oda érni a farkasok elő ugrottak. Letérdeltem és lőttem,felnyikkantak és halottam estek össze,a gyerekek felé mentem de megelőzött két felnőtt.
- Szörnyeteg,hogy voltál képes megölni őket? És ha a gyerekeket találod el?- kiáltott rám egy férfi és megindult felém.
- Soha nem tévesztek,és ha nem ölöm meg őket,a gyerekek halnak meg. – Mentem el mellette és a farkasok felé mentem,egy még élt és szenvedett. Közel léptem hozzá mire morgott egyet. – Hamarosan jobb lesz. – mondtam és lőttem.
- Te nem vagy normális. – jött felém és megfogta a kezem, rá néztem és a háta mögé csavartam a kezét.
- Nem szeretem mikor ilyen seggfejek mint te, nagy a pofájuk. De ha az életük a tét akkor meg rinyálnak. – löktem a földre és elmentem mellette,de a kis szemét elkapott hátulról. Elmosolyodtam és átlendítettem magamon és a földre dobtam,kihúztam a késem és a nyakához tartottam.
- Nem te lennél az első akit megölök, ha még egyszer az utamba kerülsz megöllek. Értem?- kérdeztem komolyan.
- Értettem. – mondta mire leszálltam róla és eltettem a késem,a gyerekekhez léptem.
- Ne menjetek ennyire közel az erdőhöz. Veszélyes. – mondtam mire az egyik kisfiú felém lépett.
- Köszönöm noona. – ölelt meg,mire én tétlenül néztem magam elé. Eltávolodott tőlem magamra erőltettem egy béna mosolyt és megsimogattam a fejét. Felálltam és elindultam.
- Meg ne szólalj. – néztem rá Mok-ra aki szólásra nyitotta a száját.
- Nem is vagy te olyan gonosz. – csipkelődött velem, kínomban elröhögtem magam és a vállába vertem.
- Befogod vagy én fogom be. – szóltam rá.
- Együnk valamit?- tanakodott hangosan.
- Most ettél. – röhögtem ki,de utána mentem és ettem egy almát.

Mindenkinek kijár a szerelem ~ Hongbin part3

Hanna powo:

Suliba érve gyorsan kiszálltam a kocsiból és elindultam a szokásos utamon,csak hogy most Hongbin is úgy gondolta hogy velem kell tartania. Az osztályba érve Kim szeme kikerekedett.

- Hát ti meg együtt jöttetek? Hongbin beteg vagy?- fogta meg Kim Hongbin homlokát és közben illegette magát. 

- Mért ne lennék jól?- kérdezte Hongbin 

- Olyan furcsa vagy oppa, nem ilyen szoktál lenni. – mondta Kim és rám nézett.

- Te tudsz valamit?- nézett rám.

- Honnan tudnám mi a baja,ismered egy retardált. – mondtam ki mire Hongbin vette a lapot.

- Mondja egy olyan lány akinek még barátja sincs. – erre majdnem elnevettem magam.

- Hanyagoljuk ezt szerintem. – ültem le a helyemre. 

- Hanna nem baj ha ma Hongbin mellé ülök?- kérdezte Kim. 

- Csak nyugodtan. – mondtam mosolyogva,de belül fortyogtam. Egész órán nem tudtam figyelni, hol az járt a fejembe hogy mit csinálnak mögöttem,hol pedig Hongbin rugdosta a székem lábát. Mikor kicsöngettek mosolyogva megfordultam és Hongbin-ra néztem. Mintha szívességet tenne úgy nézett rám.

- Megtennéd hogy nem rugdosod a székem?- kérdeztem mosolyogva,de belül üvöltöttem(ide nekem az Oszkárt).

- Persze,hogyne. – válaszolta majd még egyet rúgott a székembe. Mérgembe felálltam és kimentem az osztályból.

- Retardált. – szitkozódtam és közben felmentem az iskola tetejére. Ott volt egy kisebb kertféle pár paddal. Fent leültem ez egyikre és csak néztem a kék eget. Aztán hallottam hogy nyílt a tető ajtaja.

- Retardált?- kérdezte Hongbin komolya arccal de láttam a szemén hogy mosolyog.

- Parancsolsz?- néztem rá.

- Gyere csak ide. – intett felé mire felkeltem és oda mentem hozzá. Egy lépésre tőle megálltam és felnéztem rá. Elmosolyodott és a derekamnál fogva magához húzott. Fejét nyakamba fúrta,kuncogva öleltem át.

- Tudod vissza kellet ma fognom magam. – mondta a nyakamba.

- Még csak 1 óra volt meg. – ismertettem vele a tényeket.

- Nekem az is sok.

- És miért kellet vissza fognod magad?

- Ott ülsz előttem egy karnyújtásnyira és mégsem érinthetlek meg. Most is vissza kell fognom magam. – nézett rám.

- Miért kell?- kérdeztem mire felvonta a szemöldökét.

- Ohh rossz kislány vagy? – szorított ölelésén egy kicsit mire hátba vertem.

- Ez fáj. 

- Ne haragudj. – puszilt meg.

- Ennyi?

- Kellene több is?

- Most hogy mondod,nem. – mondtam mire egyik kezével a fejemet közel húzta az övéhez és rám mosolygott. Reagálni sem volt időm mert már meg is csókolt,kezével szorosan tartott magához közel és esze ágában sem volt elengedni. De nem is bántam,én is átkaroltam a nyakát és úgy csókoltam. A csengő vetett véget csókunknak, lihegve bújtam közel hozzá.

- Édes Istenem nem akarok Kim mellé ülni. – mondta Hongbin, mire szélesen elmosolyodtam.

- Pedig nekem régen úgy tűnt hogy tetszik neked. 

- A francokat,nem tetszett. Csak az agyadat akartam húzni vele. – mondta miközben az osztály felé mentünk. A terem előtt Kim állt,mikor meglátott minket felvonta a szemöldökét.

- Oké,mi van köztetek?- kérdezte mikor oda értünk hozzá.

- Semmi. – mondtam 

- Ne hazudj nekem,együtt jöttök iskolába most is együtt vagytok…- kezdett bele Kim de Hongbin félbe szakította.

- Nem hiszem hogy bármiféle magyarázattal tartóznék neked. – mondta Hongbin jogosan,engem meglökve tolt be az osztályba.

- Hongbin…- kezdtem bele de félbeszakított.

- Nem érdekel mit gondol,mért kéne titkolni?- kérdezte majd rám mosolygott.

- Köztetek meg mi van?- jött oda Jun,Hongbin haverja. Hongbin csak megfogta a fejét és a hajába túrt,vett egy mély levegőt majd rám nézett. Az ijedséget láthatta rajtam,rám mosolygott és megfogta a kezem.

- A barátnőm. – mondta teljes nyugalommal, én meg a kelleténél jobban lesápadtam.

- Hanna te olyan szerencsés vagy. – ugrott a nyakamba Hyori

- Mi?Hogy?- eszméltem fel.

- Na jó majd később megbeszélitek most elviszem magammal. – fogta meg a kezem Hongbin és maga mellé ültetett. Félve néztem hátra,Kim nagyon mérgesen nézett hol rám hol pedig Hongbin-re.

- Véged van. – suttogtam neki.

- Otthon megbeszéljük egyetlenem. – kacsintott rám.

- Kész vége,feladom. – dőltem a padomra, barátom halkan kuncogva simogatta meg a hátam.  Alig vártam a nap végét,mikor kicsöngettek az útorsó óráról fellélegezve pakoltam össze.

- Kint megvárlak,siess. – puszilt homlokon és kiment.

- Tudod még mindig nem hiszem el hogy ti össze jöttetek. – ült fel a padomra Kim.

- Mi?

- Tudod érdekes hogy te és ő együtt vagytok. Az meg a pláne hogy a húga vagy. – mondta Kim. Szemeim kistányér nagyságúra növekedett.

- Honnan?

- Már régóta tudom,kíváncsi voltam mikor akarod elmondani. 

- Sokszor gondoltam rá,de Hongbin nem akarta. – ismertem be.

- És ezért el kell venned tőlem azt a srácot akit mindig is szerettem?- kérdezte nyugodtan.

- Tessék?

- Jól hallottad, mindig is tetszett Hongbin. Sőt régen mikor kicsit voltunk még megígérte nekem hogy  ő lesz majd a férjem. De aztán lett egy testvére és engem teljesen elfelejtett, az évek teltek és én mindig is csak őt figyeltem. Láttam vele mindig egy lányt,te voltál az. Aztán évekkel később jött a középiskola,végre egy osztályba kerülhettem vele. De te itt is itt vagy, széppé és okossá váltam és még gazdag is vagyok. Én sokkal jobban illek oppa-hoz min t te. – tört ki belőle minden.

- Majd én eldöntöm hogy ki illik hozzám. – jött egy hang az ajtóból.

- De oppa,mit látsz ebben a lányban?- kérdezte Kim.

- Nem hiszem hogy bármit is meg kell magyaráznom neked, semmi közöm hozzád. Amikor azt az ígéretet tettem mind a ketten gyerekek voltunk. – jött oda hozzám és átkarolta a derekam.

- Ő mindig mellettem volt, soha nem kért cserébe semmit,nem lógott a nyakamon. De ha mégis akkor azt csak azért tette hogy felvidítson. – mondta és rám mosolygott.

- Ezt nem hiszem el. – mondta Kim majd kiviharzott a teremből.

- Utána kéne menni,nem?- kérdeztem 

- Nem,nem kéne. Menjünk végre haza. – húzott ki Hongbin a teremből. Beszélni akartam Kim-el,hogy el tudjam mondani neki hogy ne haragudjon,de Hongbin túl sokat jelent nekem ahhoz hogy elhagyjam. Kocsihoz érve Hongbin szabályosan belökött a kocsiba,aztán ő is beszállt. Útközben megfogta a kezem és a vállamra hajtotta a fejét.

- Fáradt vagy?- kérdeztem.

- Csak egy kicsit,szólj ha haza értünk. – dörmögte és már le is hunyta a szemét. Mosolyogva néztem alvó arcát,olyan helyes. Most hogy jobban megnéztem észrevettem hogy milyen hosszúak is a szempillái. Teljesen bele merültem hogy őt nézem,arra eszméltem fel hogy a sofőr kinyitotta az ajtót.

- Megérkeztünk kisasszony. – mosolygott rám.

- Értem köszönöm. – mosolyogtam vissza, majd Hongbin felé fordultam akinek a szeme már nyitva volt. 

- Megjöttünk.

- Akkor indulás. – fogta meg a kezem és beszaladt velem a házba.

- Megjöttünk!- kiabálta el magát Hongbin és már rántott is fel a lépcsőn. Meg sem állt a szobájáig. 

- Te nem vagy normális. – lihegtem és eldőltem az ágyán.

- Kell egy kis mozgás. – mászott fölém.

- Ennyi azért mégsem kell. – mondtam és próbáltam kijönni valahogy alóla,de nem nagyon akart sikerülni.

- Nem mész innen sehova. – fogta mindkét kezem össze a fejem fölött,majd másik szabad kezével megsimogatta az arcom.

- Ne legyél olyan ijedt,nem csinálok semmit azon kívül hogy megcsókolom a barátnőm. – mosolygott le rám és megcsókolt. Át akartam karolni a nyakát de nem tudtam mert még mindig fogta a kezem,olyan volt mint valami kínzás.

- Engedj már el. – lihegtem két csók között.

- Nem nem. – csókolt meg,nyelvével végignyalta alsó ajkam bebocsátást kérve amit én készségesen elutasítottam. Hongbin kerek szemekkel vált el tőlem.

- Ez most komoly?- kérdezte meglepetten.

- Elengedsz végre?- kérdeztem 

- El. – mondta komoran és már le is szállt rólam. Elsőre kicsit meglepett,majd jót kuncogtam az egészen,leszálltam az ágyról és elé léptem.

- Most megsértődtél?- kérdeztem és közben próbáltam vissza fogni a mosolyom.

- Nem. – válaszolta komoran. Felemeltem a fejét és a kezeit is,majd az ölébe ültem vele szemben. Kikerekedett szemekkel nézett rám,kuncogva fogtam kezeim közé az arcát és megcsókoltam. Pár pillanatig hezitált majd vissza csókolt,közben derekamra tette mind két kezét. Hongbin újra megnyalta az alsó ajkam,gondolkozás nélkül adtam bebocsátást nyelvének. Hajába túrva viszonoztam a csókját ő pedig ujjait a derekamba mélyesztette,kicsit mozdultam meg és Hongbin már nyögött is.

- Most álljunk le. – tolt el magától lihegve.

- Miért?

- Mert ha most nem hagyjuk abba,akkor nem tudom megállítani magam később. – mondta a szemembe nézve.

- Nem érdekel. – mondtam őszintén.

- Nem vállalok felelősséget magam miatt. – mondta és megcsókolt. Egy hirtelen mozdulattal maga alá döntött az ágyon és teljest test sólyával rám nehezedett.

Egyik kezét a fejem fölött támasztotta meg a másikkal pedig derekamat simogatta,aztán egyre haladt lentebb egészen a pólóm aljáig. Keze pólóm alá került és hasamat és derekamat simogatta,éppen haladt fölfele mikor kopogott valaki.

- Hongbin drágám gyertek le vacsorázni. – kiabált be anya.

- Pár perc. – kiabált vissza Hongbin és pedig csak figyeltem arcát.

- Jól áll ez az árnyalat. – hívta fel a figyelmem hogy elvagyok pirulva.

- Hülye. – löktem el az ágyon,és közben lemásztam az ágyról.

- Ácsi. – kapott a kezem után és visszarántott,vissza magához és belepuszilt a nyakamba. 

- Menjünk már. – nevetve toltam el magamtól és kifutottam az ajtón. Már majdnem az étkezőbe értem mire elkapott.

- Tetszett a kis feneked. – suttogta a fülembe mire elpirultam.

- Hülye. – temettem kezem közé az arcom,hogy ne lássa mennyire elpirultam.

- Na gyere. – fordított maga felé majd felkapott a vállára mint valami krumplis zsákot.

- Látom jól elvagytok. – nézett végig rajtunk apa mosolyogva.

- Nagyon is. – tett le Hongbin az ebédlőben.

- El szem hiszem hogy együtt vagytok. – tette össze anya a kezét.

- Mi se. – ismertem be.

- Most mé? Én tökre elhiszem. – húzta ki magát Hongbin.

- Fiam mi van veled ma?- kérdezte apa félve

- Csak hülye. – mondtam mire Hongbin megharapta a fülem,de szerencsére csak kicsit.

- Hülye,csak miattad lettem. – suttogta a fülembe,engem meg kirázott a hideg.

- Ne már. – löktem el magamtól nevetve. Leültünk és megvacsoráztunk úgy ahogy szoktunk,vacsora után mindenki ment a dolgára.

- Hanna később gyere át a szobámba. – szólt rám Hongbin.

- Ömm oké. – mentem be a szobámra és levetettem magam az ágyamra. Gyorsan elmentem lefürödni,miután elvégeztem minden teendőim átmentem Hongbin-hoz. Az ágya feküdt csukott szemmel zenét hallgatva,halkan az ágyához settenkedtem majd egy hirtelen mozdulattal ráültem a csípőjére. Szemei kipattantak és csak nézett rám majd elmosolyodott és felült velem szembe.

- Veszélyes játékot játszol húgi. – tűrte hajamat a fülem mögé.

- Annyira azért csak nem. – karoltam át a nyakát.

- Pedig de,nagyon is. – csókolt meg forrón,nyakát átkarolva húztam közel magamhoz. Derekamba kapaszkodott,egyszer csak fordított a helyzeten és én kerültem alá. Csókunknak a levegő hiány vetett végett.

- Miért jöttél ilyen későn át? – feküdt le mellém és a kezét a fejem alá tette. 

- Le kellet fürödnöm. De miért hívtál át?- kérdeztem.

- Hogy hova menjünk a hétvégén. Hova szeretnél menni?- kérdezte kedvesen.

- Nekem mindegy, bárhova mehetünk. – mosolyogtam vissza.

- Mi lenne ha elmennék a tengerpartra?- csillantak fel a szemei.

- Uhh menjünk. – mentem bele egyszerre. 

- Akkor oda megyünk. – mosolygott rá és megpuszilt. Az a pár nap gyorsan eltelt. Pénteken már tűkön ültem,nagyon vártam már a hétvégét. Este már össze pakoltam minden cuccom ami kellhet,mondjuk olyat is bepakoltam ami tuti nem kell majd de hát ki tudja. 

- Készülsz már? – állt az ajtómban Hongbin.

- Ühüm. És te?- kérdeztem a táskámra ülve.

- Tudod csak két napra megyünk,nem 1 évre. – röhögött ki mikor nem tudtam behúzni a cipzárt a táskámon.

- De mi van ha megyünk valahova és nem lesz egy göncöm se?- kérdeztem.

- Bármit is veszel fel gyönyörű vagy. – csókolt meg,persze azonnal elvesztem csókjában. Arcom lángolni kezdett mikor felhúzott a táskámról és átkarolta oldalam. Egyik kezei lecsusszantak a fenekemre és úgy húzott közel magához,a vég bennem és benne is kezdett egyre nagyobbra és nagyobbra nőni. Lassan eltolt magától és mélyen a szemembe nézett. 

- Ezt nem most kéne. – liheget nagyokat. Nem válaszoltam csak bólintottam egyet, jól esett hogy figyel rám és nem csak magával törődik.

- Ne későn feküdj le!- szólt rám és kiment. Izgulva feküdtem be az ágyamba, kis barátom felugrott mellém majd elhelyezkedett. 

- Holnap megyünk a tengerpartra, lég jó kislány és fogadj szót anyáéknak. – simogattam meg,aztán én is álomra hajtottam a fejem.  Reggel az ébresztőórára keltem fel,elvánszorogtam a fürdőig és rendbe tettem magam. Ránéztem az órára és majdnem infarktust kaptam. 

- 6 óra múlott? Hongbin ezt megjárod. – beszéltem magamba és átsettenkedtem az ő szobájába. Ő persze még mindig az igazak álmát aludta, nem érdekelt neki futásból ráugrottam. 

- Mi a szar? – akadt ki.

- Hanna,aki megöl még ma. – néztem rá mérgesen.

- Igen?- kérdezte vissza rekedtes hangján, aztán rántott egyet  és maga mellé fektetett. 

- Nem tudtam kihagyni,nem tehetek róla. – puszilt meg mosolyogva és szorosan megölelt. – Na akkor még fél óra maradt hogy pihenjünk. – helyezkedett el kényelmesen. 

- Nem. Felkelsz most!- parancsoltam rá mire csak morgott.

- Gyerünk ki az ágyból! Ya Hongbin!- rángattam a lábánál fogva.

- Hanna hagyj békén!- morgott rám.

- Nem,gyerünk. Ébresztő. – nem hagytam magam.

- Jó fent vagyok. Most örülsz?- kérdezte mérgesen. 

- Igen. – mentem oda hozzá és kezeim közé arcát és megcsókoltam. 

- Oké mindent meg bocsátok. – csókolt vissza. Gyorsan össze készült,megreggeliztünk és minden cuccunkat lepakoltuk a kocsiba. Hongbin kijelentette hogy ő vezet és nem kell senkinek sem velünk jönnie. Anya persze azonnal belement,de apa kicsit akadékoskodott. De a végére sikerült meggyőzni azzal ha valami gond van felhívjuk. 

- Oké 2 óra és ott is vagyunk. – fújta ki magát Hongbin és közben az utat figyelte. 

- Már alig várom. – mosolyogva néztem rá. 

- Kérem a napszemüvegem. – nyújtotta a kezét.

- Várj mindjárt. – kezdtem el keresni a táskámba,mikor megtaláltam neki adtam. 

- Kapcsoljak zenét?- kérdezte 

- Ühüm valami jót. – néztem ki az ablakon. 

- Szeretlek. – szólalt meg hirtelen Hongbin.

- Én is nagyon. – mosolyogtam rá. Az út hátra lévő részén én néztem a váltózó tájat,Hongbin pedig az útra figyelt. Mikor egy kis tengerparti ház elé értünk,kiszálltunk.

- Itt fogunk lakni?- néztem fel a két emeletes gyönyörű nyaralóra.

- Király mi?- nézett rám mosolyogva.

- Nagyon. – szaladtam be a házba.

- És a cuccokkal mi lesz?- kiabált utánam. 

- Majd te behozod, te vagy a férfi. – kiabáltam vissza.

- Hé. – kapott el az egyik szobában. – Mi az hogy én hozzam be a cuccokat?- puszilt meg és maga felé fordított. 

- Hát mert így van nem? – nevettem fel és átkaroltam a nyakát. 

- Egy próbát megért. – mosolygott édesen rám. Ettől a mosolyától akár eltudtam volna olvadni akármikor. Kezét arcomra tette és csak nézett a szemembe, egy szót sem szóltunk csak figyeltük egymást. 

- Még most sem hiszem el hogy itt vagy, velem. – mondta ki hirtelen,mire csak rá mosolyogtam. Szívem meg mint egy örült zakatolt, képes lettem volna ott meghalni szívelégtelenség miatt. 

- Pedig de. – mondtam ki halkan, Hongbin pedig csak mosolygott rám, majd olyan lágyan és édesen csókolt meg mint még soha. Lassan csókolt,nem volt benne semmi mohóság. Csak lassan,hogy kiélvezhessünk minden együtt töltött percet. A csók után szorosan megölelt.

- Na együnk. – engedett el mire felnevettem.

- Mit?- tettem fel a fontos kérdést mire megtorpant és felém fordult.

- Hoztál kaját nem?- nézett rám kerek szemmel, én csak bambán néztem mire a fejére csapott. – Mért nem hoztál kaját? Most akkor azért is el kell menni. – hőbörgött. 

- Mondtad? Nem! Akkor nem hőbörögj itt nekem! Beülünk a kocsiba és megyünk eszünk valamit. – utasítottam rendre,amire csak bólintott és már fogta is a kocsi kulcsot. 

- Na,nem jössz?- állt meg az ajtóban. Kitártam a karom mire csak oldalasan elmosolyodott és vissza jött elém megfordult és letérdelt. Nem erre számítottam,de a hátára másztam és kivitettem magam. Persze közben megjutalmaztam mert kapott a nyakába pár puszit. Ettünk valami műanyag kaját(hambit) aztán a nyaralóba mentünk vissza. Hongbin kidőlt. Még ő fetrengett én addig kipakoltam a ruháinkat a szekrénybe, amint kimentem Hongbin már a kanapén aludt. Késő délutánra lehetett már ezért kiültem a teraszra és néztem a tengert. Gyönyörű volt a kék legtöbb árnyalatában játszott. 

- Meg ne fázz!- terített rám egy plédet barátom.

- Felkeltél?- mosolyogtam rá. Leült mellém és átkarolt, oda bújtam hozzá jó közel és beszívtam illatát.

- Menjünk este valahova? Mondjuk sétálni a városba?- nézett le rám gyönyörű szemivel.

- Uhhh igen. – csillantak fel a szemeim és már álltam is fel hogy menjek keresni valami ruhát. – De ha nem találok semmi jó ruhát az a te hibád lesz. – néztem vissza rá ő meg csak kiröhögött. 

- 1 hétre elegendő ruhát hoztál, nem igaz hogy nem találsz semmit. – röhögött még mindig. 

- Áhh te ezt nem értheted. – hisztiztem kicsit. 

- Kicsim mindegy mit húzol fel, úgy is gyönyörű leszel. – puszilt meg és közben belökött az ajtón és a fenekemre vert. – Na készülődj. 

- Várj meg. – néztem ki még utoljára az ajtón. Szekrényemhez léptem és kikerestem egy ruhát. Még jó hogy betettem kettőt,kivettem a fehér ruhámat és felvettem. Hajamat kiengedtem és feldobtam egy kis sminket, magas sarkút húztam és kivettem a kis táskám. Beledobáltam pár cuccom,fújtam magamra még egy kis parfümöt és még utoljára bele néztem a tükörbe még utoljára aztán kiléptem az ajtón. Hongbin velem szemben állt és csak nézett, lassan oda léptem hozzá és rámosolyogtam. 

- Gyönyörű vagy életem. – nézett a szemembe. Elpirultam a szavai hallatán és közel bújtam hozzá. 

- Köszönöm. – mondtam halkan. Eltolt magától így végig tudtam én is nézni rajta. Fekete farmer és egy fehér póló volt rajta és rá húzott még egy fekete bőrdzsekit. Megfogta a kezem és kiindultunk. Az utcák meg

voltak világítva, mindenütt emberek voltak. Elhaladtunk egy kis ajándékos bódénál és megláttam egy egyen pulcsit. Nagyon megtetszett, Hongbinra néztem hogy ő mit szól ehhez de láttam hogy már meg is vette.

- Ezt akartad nem? – kérdezte mosolyogva.

- De…- kezdtem bele de belém folytotta a szót egy gyors csókkal. 

- Milyen jó is a fiatalság. Vigyázz a gyönyörű barátnődere mindig és legyetek örökre együtt. – mosolygott ránk a bácsi akitől megvettük a pulcsikat. 

- Úgy lesz ajusshi. – hajolt meg Hongbin aztán elmentünk.

- Tetszik a pulcsi?- kérdeztem félve mert nekem tetszett nagyon is de Hongbin nem ilyen hogy ilyeneket hordjon.

- Tetszik. – mondta semlegesen mire rá kaptam a fejem . – Tetszik mert ez a mi pulcsink, és ha hordjuk de valaki akar valamit akkor csak rám néz és tudja hogy veszett ügy. – fejezte be mire elnevettem magam. 

- Féltékeny lennél ha valaki beszél velem?- incselkedtem kicsit. 

- Nem csak leütném. – vont vállat és leült egy padra, nevetve ülte le mellé és egy puszit adtam neki.

- Szeretlek. – mondtam ki és közben az eget néztem csak ne keljen rá néznem mert meglátná milyen vörös is az arcom. Államnál fogva maga felé fordított és mélyen a szemembe nézett. 

- Én is szeretlek,nagyon. – csókolt meg,szorosan magához húzott de nem bántam. 

- Örültem mikor anya haza hozott, mikor még gyerekek voltunk. És talán akkor is valahol mélyen örültem hogy mellettem vagy mikor folyton bántottalak. – tört fel belőle. Lélegzet vissza folytva figyeltem és nagyokat pislogtam hogy ne sírjak. 

- Én is örültem hogy hozzátok kerülhettem. Bár először tartottam tőle hogy milyen lesz, féltem hogy ugyan úgy fogtok bánni velem mint a többi család ahol eddig voltam. De szerencsére jó értelemben csalódnom kellet, mert kaptam egy remek családot. – sírtam el magam végül. Hongbin mosolyogva letörölte a könnyeim és magához ölelt. 

- Mi lenne ha holnap elmennénk a partra? Úgy is emiatt jöttünk el. – mosolygott rám. 

- Menjünk. – sipogtam.

- Akkor legyen, most pedig irány haza. – húzott fel a padról és derekamat átkarolva indultunk haza. Mindketten lefürödtünk persze külön-külön majd ágyba bujtunk. Szorosan magához húzott és hátamat simogatta míg el nem aludtam. 

Reggel korán keltünk és a partra mentünk. Rajtam az egyen pulcsi volt és Hongbinon is, persze,de gyorsan  le kellet vennünk mert nem akartunk belesülni. 

- Csak ebben leszel?- nézett rám furán Hongbin.

- Igen. Miért?- kérdeztem és végig néztem magamon,bikiniben voltam.

- Ezt nem gondolhatod komolyan, vegyél fel valamit. – dobta hozzám a pólóját. 

- Hogyne, te meg majd itt feszengsz a lányoknak mi?- tettem csípőre a kezemet.

- Na oké egyezzünk meg valamiben. Te nem mutogatod magad ahogyan én sem. – mondta Hongbin.

- Tengerparton vagyunk,ne szórakozz velem. Nem fogok nyakig felöltözni hogy neked jobb legyen. –szidtam le. Szólásra nyitotta a száját mikor három srác haladt el mellettem és jól megnéztek. 

- Gyorsabban lehet haladni arra fele. – szólt rájuk Hongbin és magához húzott. 

- Látod ezt mondom, minden nyomorék megnéz. – mérgelődött. 

- Csak nem féltékeny az én barátom. – mosolyogtam rá és átkaroltam a nyakát.

- Ha így leszel egész nap nem lesz semmi gond. – puszilt a nyakamba.

- Nem lesz kicsit melegünk így?- kérdeztem mosolyogva. Semmit sem válaszolt hanem megemelt és a tengerbe vitt. 

- Ez hideg. – sikítottam fel. 

- Annyira nem is. – dőlt el velem együtt. Prüszkölve jöttem a felszínre és csapkodtam meg Hongbint. 

- Te elme roggyant. Mi van ha nem tudok úszni?

- Akkor megmentettelek volna, Meg a tény hogy nem tudsz úszni előbb is kiderült volna nem? Mondjuk úgy pár éve?- nézett rám mosolyogva. 

- Te hülye. – ütöttem meg megint. 

- Szeretlek. – csókolt meg a vízben. Mosolyogva viszonoztam közben átkaroltam a nyakát.

- Együnk. – váltam el tőle mire elröhögte magát. 

- Menjünk. – fogta meg a kezem és a partra mentünk, kerestünk egy kis standot és ott leültünk. Rendeltünk valami kimondhatatlan nevű ételt. Miután elfogyasztottuk visszamentünk a partra és kicsit kifeküdtünk a napra. 

Egész nap jól éreztük magunkat, estefele visszamentünk a nyaralóba és ott folytattuk az estét. Néztünk valami filmet,aztán elmentem lefürdeni. Hongbinnak még dolga volt így ő elment valahova. Késén őrt vissza és elég szétszórt volt. 

- Mondanom kell valamit,de ne szólj közbe. – mondta.

- Hongbin megijesztetsz. – vallottam be mert féltem mit kell mondania. 

- Nyugalom. -  simogatta meg az arcom majd letérdelt elém. Ösztönösem a szám elé kaptam a kezem és csak figyeltem. 

- Tudom hogy még korai és hogy még a sulit sem fejeztük be,de nem érdekel. Félek hogy valaki elvesz tőlem és én ezt nem akarom. Egyenesen elutasítom.

Fú ennyire még nem izgultam mint most. – fogta meg a kezem és felém nyújtott egy kis dobozt.

- Hanna megtisztelnél azzal a kiváltsággal hogy a feleségem leszel?- kérdezte én meg megszólalni sem tudtam. A szívem csak úgy zakatolt,el sem tudtam képzelni hogy ez mind igaz. Csak néztem le rá bambán és bólintottam egyet. 

- Ez igent jelent? –állt fel velem szembe. 

- Igen. – ugrottam a nyakába.

- Szeretlek. – szorosan magához húzott és össze-vissza puszilt,ahol csak ért. Aznap este megvolt az első együtt létünk ami csodálatos volt. Reggel karjai között keltem fel, néztem ahogy mellettem alszik. Fellibbent agyamban a tegnap esti pillanatok és belepirultam, mosolyogva simogattam meg az arcát mire mocorogni kezdett. 

- Jó reggelt. – húzott szorosan magához szorosan, lassan levegőt sem kaptam de nem bántam. Én is közel bújtam hozzá,csak egy kis takaró választott el egymástól minket. 

- Nem bántad meg? Jól vagy?- söpörte el arcomból a hajamat. 

- Nem, és jól vagyok. – feleltem mire maga alá gyűrt és hosszasan megcsókolt. 

- Anyáéknak hogy mondjuk el?- csapott belém a felismerés villáma.

- Egyszerűen. – vont vállat és megint meg akart csókolni de én nem hagytam neki. 

- De nem érted? A nevünk is ugyan az. A család is úgy ismer hogy a húgod vagyok. – ültem fel az ágyon hirtelen amibe bele is szédültem kicsit de ez most mellékes volt. 

- mit akarsz ezzel mondani?- ült fel mellém ő is feszülten. 

- Biztos hogy ezt akarjuk?- ijedtem meg ettől az egésztől. 

- Persze, legalábbis én mindenképpen veled akarok maradni. És te?- kérdezte felém nézve. Az agyam járt mint a motolla,a kis fogaskerekek száguldoztak fejemben. 

- Igen. – mondtam én is határozottan mire elmosolyodott. 

- Akkor semmi baj, anyáék örülni fognak. A többi meg nem érdekel. Mindenki foglalkozzon a saját dolgával. – puszilt meg és elment felöltözni. Én is követtem a példáját és kerestem valami ruhát. Reggeli után beültünk a kocsiba és haza felé vettük az utat, addig semmi baj nem volt még a hát elé nem értünk. Ám mikor oda értünk a gyomrom borsó méretűvé zsugorodott, a torkon kiszáradt és a tenyerem is izzadt ha ez még nem lett volna elég. Hongbin mosolyogva szorította meg a kezem és egy puszit nyomott a fejemre. 

- Nyugi nem lesz semmi baj. – mondta és bementünk a házba, az alkalmazottak üdvözöltek minket és a nappaliba vezettek bennünket ahol a szüleink voltak. 

- Drágáim. – szaladt hozzánk anya  és jó szorosan megölelt minket. – Milyen volt a nyaralás? Hongbin nem csináltál semmi furcsát igaz?- úgy kérdezte anya mintha mindent tudna. 

- ami azt illeti nem tudom mire gondolsz fura alatt. – ült le a kanapéra apával szemben. Én persze pillanatok alatt össze állítottam egy össze esküvés elméletet. 

- Például hogy megkéred az én egyetlen kislányom kezét. – mondta apa mire én majdnem megfulladtam a narancslében. Hongbin felnevetett és megveregette a hátam. 

- Azt hiszem lebuktam. – mondta mosolyogva mire anya hangosan visítva rántott fel és ölelt meg. Mosolyogva viszonoztam és közben már nézte is kezem,vagyis inkább ami az ujjamon volt. 

- Te pánk, az egy egyetlen kislányom elveszed tőlem?- verte fejbe apa de csak kicsit. 

- Hát ha úgy vesszük családban marad. – mondta mire felnevettünk mind. 

- És mikor lesz unokám?- kérdezte anya mosolyogva, na itt Hongbin fulladt meg majdnem. 

- Még nem, az esküvőt is csak a suli után tartjuk meg. Az unokára még várni kell. – mondta diplomatikusan. 

- De itt maradtok ugye?- kérdezte anya lehangoltan.

- Egy ideig még igen, de szeretnék külön élni majd a kis feleségemmel. – húzott magához. 

- Ahogy gondoljátok,de azt tudnotok kell hogy ide mindig vissza jöhettek. – felelte apa mi meg csak bólintottunk. Anya felküldött mindet hogy pakoljunk ki meg egyebek és majd menjünk le ebédelni. 

- Jobban ment mint hittem. – ült le Hongbin az ágyamra és nézte ahogy pakolok, és a kutyámmal játszok. 

- Maja most már az anyád az én menyasszonyom. – magyarázott Hongbin kutyámnak én meg szórakozottan néztem rá. 

- és ha ő nem akarja?

- Az nem érdekel. Én kijelentettem. – mondta vállat rántva, egy hirtelen ötlettől vezérelve halkan oda mentem és ráugrottam. Kicsit felhajolt hozzám és megcsókolt.

- Szeretlek. – váltam el tőle.

- Ez a dolgod. – mondta mire megütöttem. – Én is szeretlek. – nevetett fel. 

Aki nem hisz a csodákban annak csak annyit mondhatok,hogy csodák márpedig léteznek. Soha nem tudhatod,hogy mikor talál rád,lehet hogy pont most. De az is lehet hogy 1 év múlva. A lényeg hogy a csodákban hinni kell és meg kell fogni minden apró lehetőséget és nem elengedni. 

.