Minden egy havas napon kezdődött,és minden akkor is ért véget mikor a hó elolvadt. Egy ifjú románc volt ami a hó olvadásával véget is ért. Talán kezdjük is az elején. Életem 18 évében megismerkedtem egy nálam két évvel idősebb sráccal.
Egyik este ismerkedtem meg vele,mikor munkából hazafelé menet belebotlottam egy srácba aki a földön ült. Először elmentem mellette,de vissza fordultam és újra rá néztem. Ott ült a földön egyedül és a hó is szállingózni kezdett. Most tudom,hogy mindenki azt gondolja milyen idióta vagyok mikor visszamentem hozzá,és megkérdeztem nem-e jönne velem haza. Nem válaszolt semmit csak némán bólintott és felkelt a földről és mint egy szófogadó kis gyere jött mellettem és végig követett. Mikor hazaértem beengedtem magam előtt és miután én is beléptem a küszöbön bezártam magam mögött az ajtót. Levetkőztem és feltettem teának való vizet és a nappaliba mentem a vendégemhez,aki ott ült a kanapén egyenes háttal. Mikor meglátott rám nézett és felállt.
- Maradj csak. - mosolyogtam rá és mellé ültem. - Mi a neved?- kérdeztem kedvesen. Nem válaszolt semmit,csak megvonta a vállát és nézett rám.
- Hát jó,és azt elárulod hány éves vagy?- próbálkoztam tovább.
- Egyedül élsz?- kérdezte,és pedig mámoros tekintettel figyeltem. Gyönyörű hangja volt,teljesen elfelejtettem,hogy mit is kérdez. Ő egy ideig nézett rám majd meglóbálta előttem a kezét. Mikor felfogtam,hogy hosszasan bámultam megembereltem magam,megköszörültem a torkom és válaszoltam.
- Igen. - vontam vállat. Gondolom bővebb válaszra várt mert még mindig engem nézett.
- A szüleim meghaltak egy éve,azóta egyedül élek ebben a házban ami a miénk volt. Dolgozok és suliba is járok. - mosolyogtam rá.
- Nem értem,hogy tudsz így mosolyogni. - mondta komoly arccal.
- Azzal jobb lesz minden ha sírok és magamba fordulok? Nem,élnem kell tovább az életem,nem akarom,hogy sajnáljanak. Nincs rá szükségem. - vontam vállat,felálltam és a tea vízért mentem. Poharakba öntöttem a forró vizet és beletettem a teafiltert. Vártam egy kicsit,majd tálcára pakoltam.
- Ne haragudj nem akartalak megbántani. - mondta halkan.
- Nem bántottál meg,gyere itt a teád. - tettem inkább elé.
- Húsz vagyok. - válaszolt halkan. Elmosolyodva kortyoltam a teám,és magamba örültem,hogy mégis válaszolt a kérdésemre.
- A neved is elárulod?-kérdeztem.
- Gunmin. - válaszolt a szemembe nézve.- És a tied?- feltett kérdésére félrenyeltem a teám és köhögésbe kezdtem. Felpattant és mögém lépve megütögette kicsit a hátam.
- Jobb már?- kérdezte.
- Igen köszönöm. - mosolyogtam fel rá. - Hyeri,a nevem. - mondtam.
- Szép neved van Hyeri. - mosolygott rám talán most először. A szívem kihagyott egy ütemet a mosolya láttán és szaporábban kezdett verni. Néztem a nagy barna szemeit,elvesztem bennük.
- Köszönöm. - préseltem ki magamból halkan.
- Igazán nincs mit.- ült vissza a helyére és engem nézett,lesütöttem a szemeim és a teámat kavargattam. Nem tudom meddig ülhettünk néma csendben mikor megcsörrent a telefonom. Székemet feldöntve keltem fel és mentem a kabátomhoz,mert ott maradt a telefonom. Kivettem a zsebemből,felvont szemöldökkel néztem a kijelzőm ugyanis a főnököm hívott. Vettem egy mély levegőt és felvettem,nem sokat beszéltünk,lerendezte egy mondattal. Ami az volt,hogy holnap is be kellene mennem,ami a szabadnapom lett volna. Mérgesen tettem le a telefonom és dobtam a kanapéra,aztán visszamentem a konyhába a vendégemhez.
- Rossz hír?- kérdezte.
- Igen,holnap is be kell mennem. -vontam vállat. - De te maradj itt nyugodtan,gondolom nincs hova menned.- halkultam el a végére.
- Nem akarok zavarni. - válaszolt.
- Nem zavarsz,legalább nem lennék egyedül itthon.- néztem a szemébe,elmosolyodott. Felkelt a helyéről és elém lépdelt,maga felé fordított és nyomott egy puszit a homlokomra. Lassan távolodott el tőlem,arcomat megsimogatta és a nappaliba ment. Dermedten ültem a helyemen egy ideig,aztán erőt vettem magamon és mentem fürdeni. Gyorsan lezuhanyoztam,és még hajat is mostam,felvettem a pizsomám és kimentem.
- Te is mehetsz,bekészítettem neked pár ruhát ami apáé volt,meg ott van a törölköző is. - töröltem a hajam.
- Rendben,köszi. - nézett rám és meg ragadt rajtam a tekintete,egy ideig én is néztem,de feladtam és én is végig néztem magamon. Rövidnadrág volt rajtam és egy póló. Nézett még egy ideig aztán felkelt és elém lépett.
- Nagyon az idegeimen táncolsz.- ment el mellettem,nem tudtam mire is gondolt. Megvontam a vállam és a nappaliba menet kiterítettem a törölközöm az egyik székre. Leültem és kapcsolgattam az adók között,de nem találtam semmi érdemlegeset sem. Nem sokkal később Gunmin is megérkezett,tisztán és apa ruháiba. A póló kicsit nagy volt,de attól még jól állt neki. Leült mellém és rám nézett.
- Éhes vagy?- kérdeztem mosolyogva.
- Kicsit. -vallotta be,felkeltem a helyemről és a konyhába mentem. Kerestem pár hozzávalót egy kis könnyű ám gyors vacsorához és nekiálltam megcsinálni. Fél órába telt és egy finom két személyre elegendő vacsorát rittyentettem. Elégedetten pakoltam az ételt a tányérokra és megterítettem az asztalt, aztán vissza mentem hogy szóljak a vendégemnek. Aki idő közben elbóbiskolt,óvatosan megsimogattam a kezét. Elkezdte nyitogatni a szemeit és felnézett rám.
- Gyere enni. - indultam el az asztalhoz és leültem a helyemhez,ő is követte a példám és leült velem szembe. Falatozni kezdett én pedig néztem ahogyan eszik,rám emelte a tekintetét felvont szemöldökkel.
- Ízlik?- kérdeztem mosolyogva.
- Uhum. - bólintott és evett tovább,mosolyogva álltan neki én is a vacsorámnak. Amikor készen lettem tele pocakkal dőltem hátra a széken. Gunmin felállt és elvette a tányérom és az övével együtt betette a mosogatóba.
- Lassan ideje le feküdni,holnap is dolgoznod kell. - nézett rám.
- Igaz is. - pattantam fel. - Megcsinálom az ágyad,gyere velem. - nyújtottam ki a kezem,de magam sem tudom miért. Amire viszont nem számítottam,hogy megfogta a kezem. Kerek szemekkel néztem hol a kezünket hol pedig őt,aztán erőt vettem magamon és elindultam a szüleim szobája felé. Már nem voltak ott a dolgaik,csak pár ruhadarab még a szekrényekben. Azokat nem volt szívem bedobozolni,elengedtem a kezét és elkezdtem megágyazni. Tiszta ágyneműt húztam fel és megigazítottam a párnákat,mikor készen lettem elégedetten hátrébb.
- Rendben,készen is vagyok. Érezd magad otthon vagy ilyenek. - fordultam felé.
- Mért engedsz be a házadba,mért vagy velem ilyen kedves?- kérdezte halkan,kérdésére lefagyott az arcomon a mosoly és csak néztem rá.
- Gondolom nem vagy pszihopata,vagyis remélem,hogy nem akarsz kinyírni álmomban. Meg ha az is lennél nem izgatna,ott voltál az utcán mikor jönnek a mínuszok. Nem lett volna szép ha kint hagylak. - vontam vállat.
- Nem nyírlak ki álmodban. - nevette el magát. - Köszönöm,hogy beengedtél és hogy gondoskodsz rólam. - puszilta meg a homlokom és magához ölelt. Vacilláltam mit is tegyek,de feladtam és inkább vissza öleltem. Szorosan hozzá bújtam,ő még szorosabbra fonta a karjait derekam körül és fejét a nyakamba fúrta. Beszívtam finom illatát és lehunytam a pilláim. Lassan eltávolodott tőlem én pedig mélyen lehajtottam a fejem,ugyanis nagyon zavarban voltam. Felemelte az arcom.
- Mért nem nézel rám?- kérdezte halkan közel hozzám.
- Zavarban vagyok. - mondtam,erre pedig még jobban zavarba jöttem.
- Előttem nem kell. - válaszolta. Rákaptam a tekintetem,nem sokat láttam az arcából mert az ajkaimra tapadt. Kikerekedett szemekkel néztem rá,közelebb húzott magához a derekamnál fogva. Az én kezeim meg tehetetlenül lógtak az oldalamnál,végül maguktól mozdultak és megfogtam a pólóját. Kapaszkodtam,mert féltem,hogy elernyednek a lábaim és összesek. A csók nem tartott sokáig,lassan elvált tőlem és fejemnek döntötte a homlokát. Én a levegőmet kapkodtam és próbáltam lassítani a szívem,de ez nem ment olyan egyszerűen.
- Ne haragudj. - suttogta.
- Mire?- kérdeztem én is olyan halkan mint ő.
- Hogy nem tudtam és nem tudom visszatartani magam. - válaszolta lehunyt szemekkel.
- Semmi baj,igaz hogy megleptél vele. De megtörtént. - válaszoltam,pipacs piros arccal.
- Nem,nem értesz. Nem tudom vissza fogni magam,ha a közelembe vagy. - csókolt meg újra,de most már nem gyengéden hanem mohon és birtoklón. Lassan tolt hátrafelé míg meg nem botlottam az ágyban és eldőltem. Őt nem zavarta a dolog rám nehezedett és csókolt tovább. Az agyam kezdett elborulni és csak ő érdekelt,semmi más. Nem érdekelt hogy csak most találkoztam vele. Kellett nekem és nem akartam,hogy ez a pillanat elillanjon. Lassan a ruháim is lekerültek rólam és róla is,vigyázott rám. Minden egyes mozdulata erről árulkodott,aztán óvatosan magáévá tett. Fáradtan szenderegtem a mellkasán és próbáltam feldolgozni a történteket. De bárhogy is próbáltam nem ment,mindig elvörösödtem ha az előbbi pillanatokra gondoltam. Lefeküdtem egy idegen sráccal a szüleim ágyában akik már nem élnek. Furcsa volt az egész,de mégis kellemes érzés,ahogyan a karjaimban tartott és időnként a hajamba csókolt. Nem sok idő telt el és elaludtam. Reggel arra keltem,hogy Gunmin a hátam simogatja,mocorogni kezdtem és laposakat pislogtam.
- Jó reggelt. - mosolygott rám.- Neked is. - mosolyogtam vissza.
- Nem bántad meg?- kérdezte.
- De. - mondtam,kikerekedett szemekkel nézett rám.
- Én.. én nem tudom mit mondjak. - emelkedett fel velem együtt.
- Nem bántam meg. - dugtam ki rá a nyelvem mosolyogva, Lemerevedett és csak nézett rám,majd felfogta mit is mondtam és maga alá lökött.
- Most szórakozol velem. Azt hittem valami beteg állat vagyok,mert akaratod ellenére letepertelek. Ez nem jó vicc. - csókolt meg mosolyogva,átkaroltam a nyakát és közel húztam magamhoz. Átfontam a lábaim a dereka körül ő pedig alfelét alfelemnek nyomta,éreztem hogy hímtagja kezd ébredezni. Elmosolyodtam és hagytam hogy a nyakam kezdje csókolni,halkan sóhajtoztam alatta. Nem sokáig foglalkoztunk az előjátékkal ismét magáévá tett,utána karjaiba vett és elmentünk zuhanyozni. Miután mindketten készen lettünk csináltam egy gyors reggelit és már mentem is öltözni. Nem volt időm reggelizni ezért csak Gunmin-nak csináltam.
- Itt leszel mikor haza érek?- kérdeztem az ajtóban félve a választól.
- Hol máshol lennék. - mosolygott rám a falnak dőlve.
- Rendben,sietek haza. - mosolyogta rá.
- Én pedig várlak. - húzott magához és megcsókolt,mosolyogva csókoltam vissza és markolásztam a pólóját. Mikor elengedett adott még egy apró csókot a homlokomra,majd utamra engedett.
A napom gyorsan eltelt az irodában,lefárasztott a sok papírmunka. Leszívta az agyam a sok idióta,aki nem értette meg,hogy mit miért kell csinálni. Fáradtan tologattam a kocsim a boltban és azon gondolkodtam mit is főzzek majd este. Semmire nem jutottam,még el nem mentem a zöldséges pultnál Gunmint. Elmosolyodtam és felé igyekeztem,kicsit meglöktem és mellé léptem.
- Lebuktál. - mosolyogtam rá.
- Le. - mosolygott rám és megölelt.
- Mit főzünk?- kérdeztem mosolyogva mikor elváltam tőle.
- Mit szeretnél enni?- kérdezte ő is mosolyogva és mögém lépve átkarolta a derekam.
- Nem tudom,te mit szeretnél. - nézte fel rá.
- Bármit amit csinálni akarsz. - vont vállat és a kocsimba nézett. - Látom te sem találtál semmit. - puszilt a nyakamba.
- Együnk pizzát. - jutott az eszembe hirtelen.
- Rendben,csináljunk. - adta meg magát és gyorsan összeszedtünk miden hozzávalót. A kasszánál fizettünk és együtt kézen fogva elindultunk hazafelé,persze most szakadt a hó is. Összefagyva értünk haza,én gyorsan levettem a hideg ruhákat és a radiátorra cuppantam,nagyon fáztam.
- Minek radiátor mikor én is itt vagyok?- kérdezte Gunmin és már magához is ölelt,mosolyogva hozzá bújtam.
- Igazad van,te mindig itt leszel velem igaz?- néztem fel rá. Nem mosolygott hanem elkomolyodott és nyomott egy puszit a homlokomra.
- Itt.- mondta,de nem nézett sem a szemembe sem rám. Kifelé nézett a távolba,nem tudtam mire vélni de ne sokáig tudtam vele foglalkozni. Rám nézett és megölelt.
- Kezdek éhes lenni. - puszilt mg utána pedig elindult a konyhába és nekiállt a tésztának,vagyis szeretett volna.
Gunmin powo:
Reggel mikor felkeltem Hyeri még mindig a karjaimban feküdt. Jó érzéssel töltött el,hogy ilyen közel tudhatom magamhoz azt akit már hosszú ideje szeretek. Mert már régen kinéztem már magamnak Hyerit,de nem volt hozzá bátorságom,hogy leszólítsam vagy randira hívjam. Tegnapig,mikor megtudtam,hogy nem sok van már vissza az életemből,próbáltam feldolgozni mit is jelent ez. Semmi nem érdekelt már,leültem a földre és csak néztem ki fejemből. Pár járókelő megkérdezte mi a bajom,de nekik sem beszéltem. Aztán megjelent Hyeri és felkarolt,haza vitt magával. Nem érdekelte ki vagyok,vagy mi vagyok csak segíteni akart. Mikor haza vitt magával nem mertem megszólalni,ha kérdezett sem válaszoltam. Aztán kezdem feloldódni,majd a végére már nem bírtam magammal és letepertem szó szerint. Nem érdekelt akkor semmi más csak ő,betegségemmel sem foglalkoztam. Csak az érdekelt hogy neki örömet okozzak. Aztán mikor megkérdeztem megbánta-e megijedtem, mikor azt mondta igen. Aztán mondta hogy csak viccelt,akkor és ott újra az enyém lett. Mikor öltözni indult,mert ment dolgozni éreztem hogy rosszul leszek. Próbáltam tartani magam,hogy ne tűnjön fel neki semmi. Ez jol is ment,miután elment lerogytam a földre ott ahol voltam és szaporábban vettem a levegőt,próbáltam nyugtatni magam de mindhiába. két órán keresztül rosszul voltam aztán eltűnt a rohamom. Órámra néztem aztán gyorsan öltözni kezdtem,bezártam magam után az ajtót és elindultam a kórházba.
- Lee Gunmin,vizsgálatra jöttem. - jelentkeztem be a recepción. Felnézett a hölgy és már küldött is a rendelőbe,nem sokat kellett várnom a doktor is megjött. Elmondtam újra amit én is tudtam már,hogy nem sok időm van már vissza. Persze megvizsgált rutinszerűen,de hogy minek azt magam sem tudom. Miután készen lettem az órámra néztem és tudtam,hogy késében vagyok és Hyeri hamarosan haza ér. Meg akartam lepni ezért úgy gondoltam ma én főzök én neki valamit,ha már befogadott és mert szeretem is. A zöldséges pultnál nézelődtem mikor nekem jött valaki,elmosolyodtam és szorosan megöleltem mikor kiderült hogy Hyeri volt az. Szorosan magamhoz öleltem és megbeszéltük mi is együnk. Otthon,mert nekem ott van otthon ahol ő is ott van. Nekem ő a mindenem. Mikor újra a karjaimba zártam feltett egy olyan kérdést amire nem tudtam nem hazudni,nem akartam de meg kellett tennem. Gyorsan ott is hagytam és a konyhába mentem és nekiálltam a tésztának.
- Valami baj van?- kérdezte Hyeri nagyokat pislogva.
- Semmi csillagom, semmi baj. - mosolyogtam le rá.
- Segítsek?- kérdezte mikor látta,hogy nem találom a dolgokat az idegen konyhába. Bólintottam egy aprót és ő már elő is vette a tálat és a pizzához való dolgokat. Figyeltem ahogy inkább átveszi ő a tészta gyúrást és egyebeket. A pultnak dőlve figyeltem serénykedését,néha rám nézett mosolyogva. A melegség jár át mikor rám néz vagy rám mosolyog,ha tudná mennyire szeretem és hogy ő az én világom ha már csak kevés ideig is de akkor is. Mögé léptem és átkaroltam a derekát,megállt és a válla felet rám nézett.
- Mi az?- kérdezte egem kémlelve.
- Nem ölelhetlek meg csak úgy?- kérdeztem.
- Olyan mintha egy pár lennénk. - mondta halkan,e mégis halottam. Jobban magamhoz húztam és a nyakába pusziltam.
- Azok is vagyunk,ha akarod. - válaszoltam mire ellökőt magától és rám meredt.
- Tessék?- kérdezte.
- Ha akarod egy pár lehetünk. - vettem erőt magamon. - Tudom hogy csak most ismertük meg egymást,de akkor is. - vakargattam a tarkóm zavaromba. Ritkán jövök zavarban,de neki sikerül zavarba hoznia még akkor is mikor még nem is tud róla. Nem válaszolt semmit,csak nézett rám nagy barna szemeivel. Aztán a nyakamba ugrott,csupán pár pillanatra merevedtem le aztán szorosan magamhoz öleltem. Nem kellettek szavak tudtam a válaszát,szenvedélyesen megcsókoltam. Ő persze volt olyan kedves és nem kent össze a kezével,de viszonozta a csókomat. Nagy cuppanással váltam el tőle és kisöpörtem az arcából egy rakoncátlan tincset utána hagytam had csinálja meg a vacsoránkat. Mikor készen lett és betett a sütőbe a nappaliba mentünk,tv nézése közben rosszul lettem,a fürdőbe mentem.
- Gunmin minden rendben?- kérdezte Hyerin az ajtó mögül.
- Persze csak már nagyon kellett wc-r jönnöm. Addig tartogattam még lehetett. - hazudtam és közben arcomat mostam meg és bevettem a gyógyszer,amit még a doki adott nekem. Ettől elvileg elmúlnak a rohamaim és a fájdalmat sem érzem.Mikor kellően lenyugodtam és az arcszínem is normálódott kinyitottam az ajtót és egy aggódó Hyeri fogadott.
- Semmi bajom,tényleg csak nagyon kellett már. - erőltettem magamra mosolyt.
- Akkor jó,nem akarlak téged is elveszíteni.- bújt hozzám,szorosabban fogtam magamhoz.
- Nem fogsz,mindig veled leszek. - suttogtam a nyakába. Éreztük a pizza illatát ezért kiszedtük és elkezdtük falatozni,miután végeztünk Hyeri elmosogatott és elment fürdeni. Kanapén hanyatt fekve néztem a tv-t és vártam,hogy Hyeri kijöjjön. Nem is kellett olyan sokat várnom kijött a kis rövidnadrágjában és a pólójában,vissza kellett fognom magam. Felültem a kanapén és csak néztem,lassan lépkedett felém és megállt előttem. Nem sokáig gondolkodtam mit is csináljak,az ölembe ültettem és csak öleltem.
- Menj fürdeni addig megágyazok neked is. - mosolygott rám és nyomott egy apró csókot az arcomra. Bólintottam és elindultam a fürdő felé,már be készített nekem ruhát amibe átöltözhetek. Elmosolyodtam,hogy ennyire gondoskodik rólam,beálltam a zuhany alá és csak engedtem magamra a meleg vizet. Elvettem egy férfi tusfürdőt és megmosakodtam vele,a törölközővel megtörölközve a kár szélére ültem és felöltöztem. Gyengének éreztem magam és elfáradtam a fürdés közben,mikor készen lettem kimentem Hyeri-hez és a kanapéra ülve átkaroltam. Nem tudom eddig ülhettünk így,de azt vettem észre hogy egyenletesen szuszog. Karba vettem és bevittem a szobájába,betakartam és nyomtam egy puszit az arcára. Felegyenesedve az éjjeli szekrényen észrevettem egy képet,ő volt és a szülei. Boldoga mosolyogtak a képen egymást átkarolva,szerető család képét festették elénk. Visszatettem a képet a helyére és körbe néztem a szobába,lányos szoba volt. Minden a helyén képek a falon barátokról vagy éppen kedvencekről. Nagy egész alakos tükör és egy szekrénysor,öltöző asztal. Miután a róla készült képeket is mind megnéztem,leszedtem egy képet a parafatáblájáról és eltettem. Ezen volt a legszebb a mosolya,gondolkoztam mit is csináljak. Úgy döntöttem mellé fekszem és vele alszom,befeküdtem mellé és átkaroltam. Aranyosan hozzám bújt és aludt tovább,egy ideig még néztem az alvó arcát aztán én is elaludtam. Reggel finom illatokra keltem fel,nagyokat nyújtózva mentem ki a konyhába ahol barátnőm tevékenykedett,mögé léptem és átkaroltam,nyomtam egy puszit a nyakába.
- Jó reggelt. - köszöntött vidáman.
- Neked is,jól aludtál?- kérdeztem halványan mosolyogva,
- Igen,bár volt egy vendégem az este folyamán akire nem számítottam. - nézett rám.
- Igen,ki volt az?- mosolyogtam.
- Nem tudom,nem emlékszem a nevére. - incselkedett velem.
- Megcsalsz. - folytattam a gyerekes játékunkat.
- Téged soha. - karolta át a nyakam nevetve.
- Jól is teszed. - csókoltam meg apró ajkait,rögtön viszonozta csókomat. Beleremegtem a csókba,de nem a jóleső érzés miatt hanem mert rosszul lettem. Le kellet ülnöm,vagy neki kellett volna dőljek valaminek,hogy állva tudjak maradni és Hyeri ne vegyen észre semmit. Az ülés mellett döntöttem,az utolsó erőmmel az ölembe kaptam és a kanapéhoz igyekeztem. Ölebe ültetve ültem le vele a kanapéra,itt kicsit kifújtam magam.
- Szeretlek Gunmin. - nézett rám a nagy barna csillogó szemeivel.
- Akarlak most.- mondtam azonnal és letepertem,eldöntöttem a kanapén és főlé hajoltam. Igaz nem volt sok erőm de nem ez volt most a fontosabb. Lassan vetkőztettem le,minden egyes pillanatot kiélveztem és kihasználtam. Mindegy egyes kis bőrfelületét végig csókoltam és simítottam.
- Ma én diktálok. - lökött le magáról és a csípőmre ült,felmordultam a tettén és a csípőjébe. Lassan kezdett mozogni felettem és lehajolt hozzám egy csókra,én a csípőjével ellentétes tempót diktáltam. Egyikünknek sem kellett sok idő,Hyeri rám dőlve élvezett el velem. Semmi erőm nem maradt,mozdulni sem tudtam arra sem volt erőm,hogy Hyerit a szobába vigyem. Magunkra rángattam egy plédet és így aludtunk el.
Álmomba minden rendben volt,én nem voltam beteg és Hyeri is velem volt. Mindenünk megvolt,egy kis családi házban éltünk csak mi ketten és a két gyerekünk. Egy fiú és egy lány,persze a fiú volt az idősebb és a kislány Hyerire hasonlított. Nagyon szerettük egymást,aztán minden összeomlott. Minden fekete lett és én egyedül voltam halálos betegen egy kórházi ágyon. Nem voltak gyerekeim,nem volt mellettem Hyeri sem,semmim nem volt csak a betegség. Zihálva ültem fel a kanapapén,arcomat kezeimbe temettem és magam mellé néztem. Hyeri még az igazak álmát aludta,kisimítottam egy hajtincset az arcából. Lehajoltam és adtam neki egy apró puszit az arcára és mellé feküdtem.
- Ha tudnád mennyire szeretlek,te vagy a mindenem.- suttogtam és közel húztam magamhoz. Jól esett a melegsége,segített vissza aludnom. Mikor magamhoz tértem már egyedül voltam a kanapén,a dohányzó asztalon egy kis cetli volt,reggelivel és narancslével.
"Elmentem dolgozni,
Csináltam reggelit edd majd meg.
Vigyázz magadra,sietek haza.
Szeretlek xoxo Hyeri"- mosolyogva olvastam el a rövid kis sorokat és kaptam be egy falatot a reggelimből. Majd előkerestem a gyógyszerem és bevettem a reggeli adagom. Egy hirtelen ötlettől vezérelve kerestem egy tollat és papírt. Leültem a konyhaasztalhoz és írni kezdtem,búcsú levelet írtam Hyerinek. Amiben mindent elmondok,azt hogy mióta is szeretem és mért nem lehetek majd vele a közel jövőben. Miután készen lettem a szobájába mentem és a képek mögé rejtettem a levelem neki címezve. Képével a kezembe a fürdőbe mentem és felöltöztem,a városba mentem. Csináltattam magamról egy elfogadható képet és előhívattam. Elégedetten mentem haza,a levél mellé tettem a képemet is,legalább legyen egy emléke rólam. A nap hátra lévő részében szenvedtem Hyeri hiánya miatt,miután megjött semmi bajom nem volt. Úgy lógtam rajta mint a kis majom az anyján,kezdtem félni attól hogy megun,de nem. Mosolyogva bújt hozzám és minden egyes csókom,puszim viszonozta. Nem tudtam betelni vele.
A hetek csak úgy elröppentek,már egy hónapja voltam Hyerivel és egyre rosszabbul voltam. Nehéz volt előle eltitkolni a betegségem,mert többször jött rám a roham és tovább is tartott. Ma reggel is a fürdőben lettem rosszul,elájultam és nem tudom mikor térhettem magamhoz. Lassan felkeltem és megmosta az arcom,undorodva néztem magamra. Már nem az voltam aki,az arcom beesett és hulla sápadt,és beesett. Teljesen lefogytam lassan olyan vagyok mint egy csontváz.a gyógyszerem is elfogyott így a fájdalmak is visszatértek és még elviselhetetlenebbek lettek. Az orvosom javasolta,hogy feküdjek be ott tudnak adni morfiumot,de nem akartam. Még nem,ameddig csak bírom Hyeri mellett akarok maradni,bár ez is már nagyon nehezen megy. Mikor kimentem Hyeri a konyhában volt és főzött.
- Megint sápadt vagy,menjünk orvoshoz kérlek. - lépett elém kezei közé fogta az arcom és úgy magyarázott.
- Semmi bajom,csak valami vírus lehet.- füllentettem és megöleltem.
- De nagyon lefogytál. - sopánkodott.
- Héé életem,semmi bajom. Majd ha kigyógyulok a vírusból újra lesz kocka hasam nyugi. - mosolyogtam rá.
- Nem az érdekel te hülye.- vert egy kisebbet a karomba és hozzám bújt. - Csak az érdekel,hogy te jobban legyél. - morogta a bajsza alatt.
- Tudom életem,tudom. - simogattam a haját fájdalmas tekintettel.
- Remélem is,mert ha nem megjárod. - fenyegetett meg.
- Ohh igazán. - toltam a pultnak és megcsókoltam,fenekébe markoltam,ő pedig a nyakamba kapaszkodott.
- Sietek haza. - vált el tőlem és kifelé igyekezett,utána kaptam és újra megcsókoltam. De ez a csók hosszabbra és tele érzelemmel sikerült,bele adtam minden érzésemet iránta.
- Várlak haza. - mosolyogtam rá,már kilépett mikor vissza szaladt hozzám és szorosan átölelt,majd nyomott egy apró csókot a számra.
- Szeretlek. - mosolygott rám.
- Én is téged életem értelme. - simogattam meg az arcát,aztán eltűnt. Nekem pedig megkezdődött a kínszenvedés,mindenem fájt. Leírni nem lehet azt a fájdalmat amit átéltem,éreztem hogy ez az utolsó napom,nem akarom hogy holtan találjon mikor hazajön,ezért összeszedtem magam és nagy nehezen de bementem a kórházba.
- Gunmin ugye,tudod ha morfiumot kapsz elmúlik a fájdalmad. Semmit nem fogsz érezni. - nézett le rám a doki.
- Tudom,nem baj. - küszködtem a szavakkal. Lassan adta be a morfiumot.
- Doki a képet,kérem adja oda ott van a kabátomba. - mondtam halkan.
- Ezt?- vette ki Hyeriről a képet.
- Igen.- suttogtam és a kezembe vettem. Néztem a mosolyát,az arcát, a kecse alakját.
- Van valaki akit értesíteni kell?- kérdezte a doktor.
- Senki,elbúcsúztam mindenkitől. - feleltem és örökre lezártam a szeme.
Boldogan mentem haza,mert a főnököm azt mondta,hogy egész héten otthon maradhatok. Alig várta,hogy haza érjek és el újságoljam Gunmin-ek ezt a jó hírt. Végre együtt lehetünk úgy,hogy még munkába se kel mennem. Most legalább tudok rá figyelni és talán el tudom rángatni magammal az orvoshoz. Az elmúlt napokban nagyon rossz színben van,lefogyott az arca beesett és semmi ereje. Hazafelé menet bementem a boltba és vettem pár dolgot a vacsorához,mikor átléptem a lakás küszöbét nagyon nagy volt a csend- Gondoltam Gunmin alszik ezért a szobámba settenkedtem és levetkőztem. A parafatáblám felé néztem és a képem mögött kikandikált egy fehér boríték,oda léptem és levettem. Kinyitottam és Gunmin képe volt benne,elmosolyodtam és jobban megnéztem a képet. Szép mosolya volt és sugárzott belőle a szeretett,de ez nem volt minden. A borítékban volt egy levél is nekem címezve. Leültem az ágyamra és kibontottam.
" Életem értelme!
Ha ezt a levelet olvasod bizonyára már nem vagyok veled,nem azért mert én úgy gondoltam hogy jobba lenne az életed nélkülem. Ilyen meg sem fordult a fejemben,de sajnos későn léptél be az életembe,vagyis én a tiedbe. Mert már nagyon régóta szerelmes vagyok beléd,csak hát híján voltam a bátorságnak. De ez mind összeomlott mikor közölték velem hogy halálos beteg vagyok,semmi nem létezett utána már,csak te. Te hoztál élete az utolsó napjaimba.Ez az egy hónap veled maga volt a mennyország,csodálatos volt minden veled eltöltött pillanat. Az első együttlétünktől kezdve az aranyos mosolyod,az édes csókjaid. Nem azért hazudtam neked,mert olyan jól esett. Sőt ellenkezőleg még most is bánt,hogy megtettem. De nem akartam,hogy sajnálatból maradj mellettem,nem akartam hogy betegként láss,nem akartam a szemedben látni azt a szomorúságot amit okozni fogok neked. De egyre kérlek egyetlenem,küzdj az álmaidért,az életért. Mindenért olyanért is amiért én már nem tudok. Én mindig veled leszek a szívedben,és fentről is vigyázok majd rád. Még a szüleidnek is bemutatkozom majd és elmondom milyen csodálatos lányuk is van.
Örökre szeretni foglak! Gunmin."
Patakokba folytak a könnyeim,mire a végére értem a levélnek. Nem tudtam elhinni,hogy z igaza lehet. Fél örült módjára futottam ki a szobámból és téptem fel a szüleim szobájának az ajtaját,hátha ott van. De nem volt ott,semmi nem volt ott ami az övé lett volna. Dermedten álltam az ajtóban és csak néztem ki a fejemből,lerogytam a földre mikor mindezt feldolgoztam és zokogtam. Végül eszembe jutott a kórház,biztos oda mehetett. Nem foglalkoztam azzal hogyan is nézek ki,csak szaladtam kórházról kórházra. De nem jártam sikerrel,végül az utolsó kórházban megmondták a kórtermének a számát. Rohantam ahogy csak bírtam,mikor felértem kifújtam magam és benyitottam.
Ott feküdt az ágyon csukott szemekkel és a gép amire kötve volt hangosan sípolt,fel sem fogtam mi történik körülöttem. Orvosok és nővérek hada próbálta vissza hozni az életbe,de nem sikerült nekik.
- Kisasszony maga kicsoda?- kérdezte az egyik nővér.
- A barátnője vagyok. - nyögtem ki nehezen és közben szerelmemhez lépkedtem,mindenki félre állt. Feladták,már nem tudtak rajta segíteni. Végig néztem rajta,szemem megakadt a kezén,egy kép volt össze gyűrve a kezében. Kivettem és kisimítottam,én voltam rajta,megfordítva a hátuljára az volt írva hogy: "szerelmem".
- Te menthetetlen idióta. Mért nem tudtad elmondani,mért kellett szenvedned?Ha? Szerinted nekem ettől jobb volt, Hát képzeld nem,sőt sokkal rosszabb. Mi lesz most velem nélküled?Mihez kezdjek egyedül? Te is itt hagytál,nélküled semmi értelme az életemnek te idióta!- kiabáltam vele zokogva. Mellkasára borulva öleltem őt magamhoz még utoljára,utoljára leheltem egy csókot az ajkaira,mai olyan hideg volt akár a jég.
- Kisasszony az úrfi azt mondta ezt majd küldjem el önnek,de gy vélem most is oda adhatom. - adott a kezembe egy nagy borítékot a doki,de nekem minden elhomályosodott,elájultam. Eszméletlenül Gunmin-el voltam. Egészséges volt.mosolyogva ölelt magához és csókolt meg.De az álom nem tartott sokáig,felkeltem és fehér falak vettek körbe. Eleinte nem tudtam hol is vagyok,de aztán minden eszembe jutott és a könnyeim ismét folyni kezdtek. Oldalra néztem ahol az a boríték volt amit még a doki adott nekem. Megtöröltem a szemem és kinyitottam,egy lap volt benne végrendelet felirattal. Elolvastam. Minden vagyonát rám hagyta,ami nem volt kevés. Senki másra csak rám,semmi kikötés nem volt. Csak annyi,hogy fogadjam el és használjam fel. Újra sírni kezdtem.
- Mégis mihez kezdenék én ennyi pénzel te marha?- kérdeztem sírva,persze választ nem kaptam. Felkeltem és kijelentkeztem a kórházból,aztán haza indultam. Megfordult a fejemben,hogy begyógyszerezem magam és akkor vele lehetek majd,de elvetettem ezt az ötletet. Hiszem azt mondta küzdjek az életemért és az álmaimért. Megteszem amire kér és küzdeni fogok,megmutatom majd neki,hogy képes vagyok rá és elérem a célom bármibe is kerül.
Gunmin halála óta két év telt el,de én még mindig ugyan úgy szeretem mint akkor. Vagy talán már annyira nem,mert az új szerelmemnek hódolok. Kisfiamnak akinek Ginmin az apja,nem gondoltam volna akkor hogy terhes vagyok,de mikor megtudtam eszem ágában sem volt elvetetni pedig sokan mondták. Mondván csak 18 éves vagyok,de nem érdekelt. Ő az én és Ginmin szerelmének a gyümölcse. Elvégeztem az iskolám és dolgozni kezdtem,nem sokan maradtak mellettem. A főnököm mindenben támogatott és most is támogat,ha olyan van ő vigyáz a kicsi Gunmin-re. Visszagondolva Gunmin a hóval jótt és annak olvadásával ment is el. De nekem olyan mintha még most is velem lenne,ha ránézek a fiam mosolygós arcára olyan mintha ő mosolyogna rám. Talán minden történetnek van jó és rossz oldala,ez is egy olyan volt.
