************
Mindenütt vér,mindent vért borít mióta csak az eszemet tudom. Nem is emlékszem a rendes életemre,ahol még boldog voltam. Csak annyira emlékszem gyerek koromból hogy elraboltak a szüleimmel együtt. Valami beteg állta tehette, a szemem láttára ölték meg az apámat és erőszakolták meg az anyám,aztán vele is végeztek. Utána következtem volna én,de jött egy férfi aki mindenkit megölt,kivéve egy embert, azt aki a fejes volt. Elvitt magával és befogadott, és itt kezdődik el az én vérrel borított történetem. Kiképeztek hogy én is olyan legyek mint ők,akik befogadtak. Külömbféle harc stílusokat sajátítottam, érzékeim erősödtek az évek során. Én is olyan kiemelkedő lettem mint aki befogadott és felnevelt a többi harcossal együtt.
- Mei eljött az idő. – jött értem egyik társam,én már fekete ruhában vártam felszerelve a fegyvereimmel.
- Megérkeztünk Kínába?- kérdeztem és kinéztem a repülő ablakán. Amint leszálltunk mindenki nyújtózkodik kezdett majd félkörbe rendeződtünk.
- Na most az a helyzet hogy ez egy maffia tanya. Tehát legyetek óvatosak. – mondta mire a srácok kiröhögték.
- Ezt nem nekik kellene mondani?- röhögött még mindig az egyik hülye gyerek.
- Lehet,de ezt a szarságot el kell pofázni minden egyes alkalommal,de hogy minek azt én sem tudom. – felelte diplomatikusan Danial.
- Oké engem nem érdekel kivel mi lesz vagy mi nem. De a lényeg az-az hogy enyém a nagykutya. – mondtam unottan és a fegyvereim tettem a helyére.
- Csak ha előbb oda érsz mint én. – kacsintott rám Danial.
- Ha az utamba állsz kinyírlak. – vetettem rá a tekintetem.
- Jól van jól van,vettem az adást. – veregette meg a vállam.
- Na akkor hajrá,ne hozzatok ránk szégyent. – adta ki a parancsot Danial és már mentünk is. Jól védett kis hely ez,mosolyogva vettem fel a maszkom.
- Ilyenkor elég ijesztő vagy. – jegyezte meg mellettem haladva Danial.
- Te mondod?- néztem rá sandán. Felnevetett és megölt egy őrt, én is követtem a példáját és lemészároltam őket mint az állatokat. Maszkom idő közben levettem mert melegített.
- Te kis ribanc, meglőlek. – jött felém egy nagy darab gorilla.
- Azt csak szeretnéd fasz fej. – mosolyodtam és egy csapással végeztem vele. A vére arcomra fröccsent, fintorogva töröltem letöröltem a vérét és tovább haladtam. Még vagy 4 ilyen gyökér támadott még meg de mint sem számított. Elértem a nagykutya szobájáig,berúgtam az ajtót ahol volt még két őr. De ahogy elnéztem ők képzettebbek voltak mint az eddigiek. Danial is mellém lépett.
- Melyik melyikünké?- kérdeztem mosolyogva.
- Melyiket szeretnéd?- kérdezte vissza és átkarolta a vállam.
- Mindkettőt. – csillant fel a szemem.
- Kicsi lány azt hiszed élve kijutsz innen?- nevetett fel az egyik őr. – Itt fogsz megdögleni mint egy nyüves dög. – kiáltotta el magát.
- Ez minek kiabál?- kérdeztem unottan.
- Talán fél?!- tanakodott Danial.
- Meglehet. – helyeseltem.
- Kinek képzelitek ti magatok? Ti ketten azonnal öljétek meg őket. – kiáltott a főnök mi meg unottan néztünk egymásra. Az a két gorilla szamuráj kardot rántott ellenünk és nekünk iramodtak. Danial elrántott a helyemről ezért én kaptam meg a kisebb termetű őrt. Nekem esett és elkezdett hadonászni mint valami fogyatékos, kardot rántottam én is. Nem kellett sok és halottam rogyott a földre fej nélkül, Danial is akkor végzett a rá eső munkával mikor én.
- Gyorsan végezz vele,haza akarok menni enni és aludni. – mondta Danial és leült a kanapéra ami a szobában volt.
- Te kis szarrágó mégis mit képzelsz magadról?- köpte felé a szavait a főnök és megindult felé.
- Itt van dolga velem. – húztam be neki,ő meg hátra tántorodott. Nekem iramodott és a kezét emelte, kitértem előle és gyomorszájon rúgtam. Köhögve rogyott a földre de én nem kíméltem. Neki estem és ott ütöttem ahol csak értem. Ütöttem mert nem lehetett normális gyerekkorom, nem lehettem együtt a családommal, minden miatta volt. Félholtra vertem mikor Danial leszedett róla.
- Elég lesz. – mondta és megtörölte a véres arcom.
- Ez a szemétláda tehet mindenről. – szorítottam össze a fogam.
- Tudom,de már nem is él, öld meg végre és húzzunk haza a picsába. – mondta és a pisztolyát nyomta a kezembe. Fejéhez tartottam és meghúztam a ravaszt,nem könyörgött az életéért elfogadta hogy meghal. A vér rám fröccsent ismét. Kiindultam az ajtón és elindultunk ahol a magángép parkolt. Kint már majdnem mindenki ott volt.
- Még ketten hiányoznak. – mondta az egyikük és a vérző karját fogta.
- Veled meg mi történt, elaludtál?- veregettem meg a vállát mosolyogva.
- Golyózápor vágod? Egy kibaszott golyózáporba kerültem egy tetves kis stukkerrel még ők gépfegyverrel akarták szétlőni a burám. - tört ki belőle mi meg kiröhögtük.
- Ilyen a kezdők szerencséje. – röhögött fel a másik társam.
- Bekaphatjátok. – mondta mérgesen és vissza ment a gépre.
- Hol van az a két gyökér?- mérgelődött Danial.
- Ott jönnek. – mutatott egy irányba Chul.
- Ti meg hol a rákba voltatok? – kérdeztem mérgesen mert már mehetnékem volt.
- El kellet mennem a klotyóra. – mondta Dongsun.
- Te beteg álltat, itt van a gép. – mutattam a járműre.
- De Danial azt mondta meg ne próbáljak a gépen wc-re menni. – mondta és ő is felszállt a gépre, a többiek is követték a példáját. Amint felszálltam a gépre leültem a helyemre és el is aludtam. Koreában ébredtem csak fel,fáradtan szálltam le a gépről. Elmentem jelenteni és a jelentés végén a szobámba vettem az irányom. Nem kellett a nevelőm meglátogatnom mert neki adtam le a jelentésem. Fáradtan léptem be a régi stílusú szobámba,mondjuk az egész ház az volt. Letettem kardom és pisztolyom a helyére az össze többi dolgommal együtt. Véres ruháim ledobtam a fürdőben és a zuhany alá álltam,folyattam magamra a meleg vizet és hagytam hogy lemossa a mocskot. Kiszálltam a zuhanykabinból és kerestem egy pizsomát és lefeküdtem aludni,majd holnap reggel eszek. Mikor már épp elaludtam volna hangzavarra lettem figyelmes,azonnal a szerényhez mentem ahol a kardom és a pisztolyom volt. Kardomat a hátamra erősítettem és pisztollyal a kezemben lépdeltem az ajtómhoz. Nesztelenül húztam el az ajtót és néztem ki rajta. Előttem az egyik társam feküdt,amilyen gyorsan csak tudtam behúztam a szobámba.
- Mi történt?- kérdeztem azonnal.- Egy másik klán támadott meg minket. – küszködött a szavakkal,haldoklott és ezt ő is tudta velem együtt.
- tedd meg. – fogta meg a kezem. Erőt vettem magamon és bólintottam,vettem egy mély levegőt fölé helyezkedtem. Kezeim közé vettem a fejét és biztatóan rá mosolyogtam,visszamosolyogott rám aztán lehunyta a szemeit. Rántottam egy erőtejeset a nyakán, ő pedig halottam rogyott még jobban össze kezeim között. Dühös lettem és ölni akartam,felvettem egy tiszta fekete szett (nem látszik rajta a vér) és felszereltem magam minden jóval. Nem foglalkoztam már azzal hogy ki hall meg vagy ki nem, kicsaptam az ajtómat és kiléptem rajta. Egyenesen a mesteremhez mentem,ott volt a legnagyobb a harc. Gondolkozás nélkül támadtam meg az ellenséget, semmi érzelem nem volt bennem belük szemben. Csak holtan akartam látni őket, mindegy egytől egyig.
- Mei át ide értél. – állt nekem háttal mesterem.
- Ki nem hagytam volna, melyik kis szarházi kezdte el ezt az egészet? – köptem a szavakat.
- Az a nyurga kis pénzes seggfej. – mutatott egy emberre aki halál nyugodtan ült a széken ami a szobában volt. Senki nem támadt a parancsra vártak, idő közben Danial is megérkezett körünkbe és még pár emberünk. A legjobbak,a többiek elestek.
- 30 ember 6 ember ellen,kicsit nem jó arány. – kelt fel a helyéről a rohadék.
- Ja,túl könnyű. – röhögött fel Danial és ez rosszat jelentett, én is hideg vérrel gyilkolok de ő még nálam is rosszabb. Ő nem végez velük egyszerre,úgy mond eljátszik velük és mikor megunja megöli őket.
- Azt majd meglátjuk. – gonoszan kacarászva ült vissza a helyére. – Öljétek meg őket. – mondta és elő vett egy könyvet hogy azt olvassa.
- Mei te velem leszel. – mondta mesterem és mögém állt. Mindenki párokba rendeződött,az a harminc ember körbe vett minket és nekünk estek. Fél szemmel Danial felé néztem aki gonosz mosollyal a fején harcolt,ez engem is feltüzelt. Mesterem elrántott és kivédte a támadást ellenem,én pedig ellene. Rám nézett és bólintott, eljött az idő hogy komolyan vegyük ezt az ügyet. Minden pillanatok alatt történt, percek alatt végeztünk azokkal akik az életünkre törtek. A többiek harcoltak még,mentünk mi is és segítettünk nekik. Danial kicsit bele élte magát és kicsit össze szabdalta az áldozatait,aztán megindult a fejes felé aki lesápadt.
- Na mi van kis szarházi, hol vannak a nagy harcosaid?- ült le Danial a hulla sápadt srác mellé.
- Hagy békén,őt én intézem el. Ti menjetek kifelé. – szólalt meg a mesterünk komoly hangon. Mindenki kiment de én bent maradtam.
- Mei te is menj ki. – fordult felém meg enyhült arckifejezéssel.
- Rendben,az ajtónál leszek. – mondtam és közben a srácra néztem és kimentem.
Danial fortyogott a dühtől, mikor becsuktam az ajtót épp az egyik társunknak ment neki. Megkövülve figyelték hogy mi lesz,nem mertek közbe avatkozni,tudták hogy semmi esélyük nem lenne ellene. Nagy irammal mentem oda és vertem fejbe mire rám kapta a tekintetét.
- Állj le de most azonnal!- kiabáltam rá. Nem mondott semmit elengedte a srácot és elment.
- Köszi Mei. – köszönte meg én csak bólintottam és visszamentem a többiekhez.
- Jung te tudsz valamit erről az egészről?- kérdeztem társam.
- Annyit amennyit te is. – ült le a földre és letörölte magáról a vért.
- Akkor semmit. – ültem le mellé.
- Nem tudod hol van Chul? – kérdezte Jung hirtelen.
- Megöltem, elég rendesen eltalálták. Nem lehetett megmenteni,nem akartam hogy szenvedjen. A szobámban van. – kötöttem fel a hajam közben.
- Értem,kösz. – feküdt el az ölemben, megpaskoltam a fejét egy kicsit és bólintottam. Vagy tíz perce ülhettünk ott mikor egy lövést halottunk, mindenki a másodperc tört részével pattant fel velem az élen, feltéptem az ajtót és berohantam a szobába. Mesterem a földön feküdt vérző sebbel, körbe néztem de csak az ablak volt az egyetlen menekülési lehetősége. Oda mentem és ki néztem,de bár ne tettem volna. Vagy 50 ember volt kint akik ott várták a parancsot.
- Kibebaszott nagy szarban vagyunk és akkor még szépen fogalmaztam. – mondtam és idő közben Danial is megérkezett.
- Mi a fasz?!- hőkölt hátra ő is.
- Mei menekülj, neked még lehet esélyed a rendes életre lányom. – szólalt meg mesterem rekedtes hangom,ezzel engem kirántva a látottak miatti sokkból.
- Nem mehetek. – térdeltem le mellé.
- De igen menned kell, meg kell keresned egy mester. Aki az én mesterem volt még régen,tanulj ott és élj csendben tovább. – utasított.
- Nem hagylak itt. – makacsoltam meg magam. – Nem mehetek el úgy hogy ti meg itt maradok. – néztem a srácokra is.
- Jung majd gondodat viseli. – tette kezét vállamra Danial.
- Nem. – mondtam,tudtam mi lesz a vége. Ők fel áldozzák magukat értünk, ebbe nem mehettem bele.
- Ez egy parancs,el kell menned és élned kell helyettünk is. – emelte fel a hangját mesterem és egyben mostoha apám is.
- Gyere ide te. – rántott magához Danial és megcsókolt,visszacsókoltam. Ez volt a mi búcsúnk egymástól. Jung is felállt és meghajolt mesterünk előtt, a többiektől is elbúcsúzott ahogy én is.
- Köszönöm apa. – adtam egy puszit a homlokára és rá mosolyogtam.
- Mindig a lányomnak tartottalak,soha nem voltál más lánya. Csak is az enyém. – simította meg a kezem és nagy nehezen felállt, kezembe nyomta a kardját és az enyémet pedig ő vette el. Vettem egy nagy levegőt és a vészkijárat felé vettük az utunkat, maszkunkat a fejünkbe húztuk ezzel is elrejtve magunkat az erdőben. Nehezen jutottunk kis mert sokan voltak,halottunk a lövéseket. Jung megfogta a kezem és húzott maga után.
- Ott van kettő,kapjátok el. – kiáltotta valaki és utánunk iramodtak. Éreztem egy lövést ami a vállamba fúródott.
- Baszus. – szisszentem fel.
- Ezek lőnek ránk. – állapítottam meg Jung.
- Érzem. – feleltem neki,mire még jobban futni kezdtünk. Egy úthoz értünk, Jung itt meg állt.
- Te indulj el arra én pedig arra, ha tul éljük találkozunk majd egyszer. – mosolygott rám. – De ha nem,akkor is találkozunk a következő életünkben és akkor is társak leszünk. – simogatta meg az arcom és elfutott. Válaszom meg sem várta.
- Te nagy hülye. – futottam arra amerre mondta, a sebem hasogatott és nagyon vérzett. Nem tudom meddig futhattam, de mikor hátra néztem nem volt senki a nyomomban, lassítottam de az irányom nem változtattam meg. Elértem egy falus szerűséghez és az erőm ott hagyott cserben.
Zitao powo:
- Tao azt nézd,ki lehet az. – mutatott barátom az erdő irányába. Egy ember feküdt ott.
- Nézzük meg. – mondtam és elindultunk oda,egy lány feküdt a földön és csupa vér volt. „-Fegyverek tömkelege volt nála,vajon ki lehet ő? Mért itt fekszik? Mit követett el? „- hangoztak el a kérdések agyamban.
- Hé, fogd meg a kardját és hozd. – szólt rám barátom Mok.
- Mit csinálsz?- kérdeztem mikor láttam hogy felveszi a lányt és elindult a falu irányába.
- El kell látnunk a sebét,nem hagyhatjuk itt. Egy farkas is elviheti vagy akár egy medve. – oktatott ki. Morogva mentem utána és közben a kardot figyeltem. Egy díszes kard volt és ahhoz képest elég nehéz is, nem egy hamisítvány lehetett,ezt egy rendes szamuráj kard volt.- Ő meg ki?- kérdezte nagyapám mikor megérkeztünk a faluba.
- Az erdő szélén találtuk, megsérült. – felelte Mok.
- Hozzátok be és hívjátok az orvost. – mondta komoran,követtük és Mok letette az ágyra majd elment az orvosért.
- Ki ez a lány?- kérdezte gondterhelten.
- Nem tudom,de ez volt nála. – adtam a kezébe a kardot amit szemügyre vett. Hírtelen felugrott a helyéről és a lányhoz sietett és pofozgatni kezdte.
- Ébredj hé!- kiáltott rá mire nyitogatni kezdte a szemeit. – Tudod ki tette ezt veled? A társaid hol vannak?- kérdezgette nagyapám a magához tért lányt. Én is közelebb léptem hozzá és láttam hogy fájdalmai vannak.
- Nagyapa most ne, előbb lássuk el a sebét. – fogtam meg a karját és vissza vezettem a karosszékébe. Mok nem sokkal később megérkezett az orvossal.
- Feküdj hasra. – mondta de ő felállt és levette a felsőjét,de ezt is nagy kínokkal. Egy fehér trikó volt rajta amit átáztatott a saját vére,lefeküdt az ágyra mire az orvos felvágta a pólóját. Érzéstelenítőt sem adott neki mondván hogy kemény lány ő és fiatal. Belevágott a húsába de ő meg sem nyikkant, nagyapa le sem vette róla a szemét és csak figyelte a lányt aki a pulcsiját szorongatta görcsösen. Mikor vége lett a rögtönzött műtétnek elájult a sokk miatt.
- Ha magához tért adj neki vizet. – hagyták rám a lányt. Sápadt volt és izzadt, egy rongyot kerestem és egy tálban hoztam be hideg vizet. Letöröltem az izzadságát és figyeltem az arcát. Érdekes vonásai voltak,mintha fél vér lenne de nem voltam benne biztos. Vagy 2 óra telt el mire magához tért, lassan körbe nézett majd megállapodott a tekintete rajtam. Pillanatok alatt pattant fel a helyéről és az ajtóhoz ment,feltépte és kiment rajta. Utána mentem de addigra szembe találta magát a nagyapámmal.
- Mégis mit képzelsz ki vagy te? Ez az én kardom. – pofozta fel nagyapa a lányt.
- Örült vénember. - indult meg felé,nagyapa csak várta. Lendítette a kezét mire nagyapa csak figyelte, nekiment de az öreg nem hagyta magát. Nem láttam még így küzdeni egy embert sem ilyen sebbel a vállán. Egyszer egy figyelmetlen helyzetben nagyapa a földre terítette.
- Szedjétek össze és vigyétek vissza. – parancsolt az emberekre nagyapa.
- A kardot de most. – állt fel.
- Kislány nem neked való egy ilyen dolog. – lépett közel hozzá. Ezt kihasználta és leterítette nagyapát,majd elvette a kardot és kihúzta.
- Majd azt én eldöntöm hogy mi való nekem és mi nem. Nem egy vénember fogja megmondani. – tartotta a nyakánál a kardot.
- Hogy hívnak?- kérdezte nagyapa tőle nyugodtan.
- Mi van?
- Hogy hívnak?Talán süket vagy?- oktatta ki.
- Mei, Ming Mei. – felelt a kérdésére.
- Rendben akkor Mei, engedj el és beszéljünk. – mosolygott rá nagyapa.
- Nem vagyok hülye. – állt fel és kezet nyújtott az öregemnek. – Ennyivel tartóztam. – húzta fel és vissza ment a házba engem figyelembe se véve.
- Fiam nem vagy a gyakorló társad. – veregette meg a vállam és a lány után ment.
Mei powo:
A ruhám vettem fel a székről és fel akartam venni.
- Maradj itt még felépülsz. – lépett be a vénember.
- Inkább nem. – húztam át a számításait.
- Akkor úgy mondom hogy az a kard amit a kezedben tartasz én adtam a mesterednek. – mondta mire rá néztem.
- Hogy mondta?- kérdeztem vissza.
- Én adtam neki,mint jutalom a legjobb tanoncomnak. – mondta mire lerogytam a földre és mélyen meghajoltam.
- Sajnálom. – kértem elnézést,mert eszembe jutott egy beszélgetés a mesteremmel mikor megemlítette hogy a kardot kitől is kapta még régen..
- Látom jól megtanított a tisztelet kimutatására. – emelte fel a fejem és rám mosolygott. – Azért küldött hozzám hogy rendes életet élhess. Igazam van?- kérdezte mire csak némán bólintottam. – Értem, akkor hát addig maradj itt még a sebed be nem gyógyul. És ha utána is el akarsz menni hát legyen. – ment ki engem magamra hagyva a szobában. Leültem az ágyra és csak néztem ki a fejemből.
- Itt van pár ruha. – dobta valaki az ágyra. Rá néztem és ő volt az aki mikor magamhoz tértem mellettem ült. – Vedd át ezeket és gyere enni. – állt az ajtóban.
- Kösz,de kihagyom. – feleltem unottan és eldőltem az ágyon. Fáradt voltam és étvágyam sem volt, ha arra gondolok hogy feláldozták magukat értem a gyomrom össze szűkül. Éjszaka ébredtem fel izzadtan, felkeltem és a tükörhöz mentem ami a szobában volt. Megmostam az arcom és kimentem a levegőre,valami hangot halottam. Elindultam a hang irányába,egy edző pályaszerűségre érkeztem. Két srác volt az edzőpályán és egymással küzdöttek,és a vénember pedig figyelte őket. Leültem egy padra ami oda volt helyezve és figyeltem őket,a magasabbik fekete hajúnak tisztábbak voltak a mozdulatai,míg a másik néha csak csapkodott.
- Tao a legjobb harcosom,kiskora óta tanítom. – ült le mellém a vénember.
- Ajusshi hogy hívjam magát?- kérdeztem egy kisebb tanakodás után. Vénembernek csak nem hívhatom még itt vagyok.
- An mester,ha kérhetem. – mondta és közben nézte a srácokat.
- Mióta tanítja?- kérdeztem és a fekete hajú srácot néztem.
- Gyerek kora óta, ő az unokám. – mondta és mintha büszkeséget halottam volna a hangjában. – Mióta Tao apja elment én nevelem. – felelte és rám pillantott.
- Értem. – bólintottam és balra néztem, dárdák voltak felsorakozva. Felálltam és levettem egyet és forgatni kezdetem.
- A sebed nem fáj?- kérdezte An mester.
- Elviselhető. – mondtam,de nem volt az. Hasogatott és lüktetett a seb maga is.
- Ha így van hát gyere. – állt fel és követte a példám. – Nem küzdöttem meg a volt tanítványom tanítványával. – fordította felém a dárda hegyét.
Tao powo:
Nagyapa kirendelt egem és Mok-ot a gyakorlótérre hogy párbajozzunk egymás ellen.
- Mit gondolsz a lányról?- kérdezte Mok a harcunk közepén.
- Elkényeztetett és idegesítő,na meg tiszteletlen. – vertem vissza a támadását.
- Lehet hogy idegen neki a hely nem? Egy olyan helyen van ahol senkit nem ismer. – felelte mosolyogva.
- Nagyapára is rátámadott,ez meg bocsáthatatlan. – mondtam mérgesen és a földre terítettem.
- Hát ha így is van,most nézd a nagyapád. – mondta mire feléjük pillantottam. Mei ellen küzdött lándzsával,figyeltem minden egyes mozdulatukat. A sebe ellenére nagyon fürge és pontos volt egy rossz mozdulata nem volt. Mintha egész életében ezt csinálta volna.
- Ki ez a lány?- kérdeztem magamtól és elindultam feléjük indultam. Mei rosszul festett a sebe felszakadt és sápadtnak is látszott, mellette még nagyapa sem kímélte egy cseppet sem. De mért sajnálom én őt egyáltalán? Mért érdekel hogy mi lesz vele?
- Nem is vagy olyan rossz kislány. – mondta elismerően nagyapa.
- Köszönöm eme kedved bókot. Maga sem olyan vén mint azt én hittem. – felelte ő is elismerően de megszédült. Még időben értem oda és kaptam el.
- Engedj el. – morgott rám,de én nem engedtem el. Helyette ölbe kaptam és elindultam vele a ház felé ahol most elszállásoltuk. Egész úton vert és kiabált velem. A szobájában érve az ágára dobtam,lehet nem volt szép tőlem de felidegesített.
- Befognád már végre,hagyd hogy elássam a sebed és elmegyek!- kiabáltam rá mire szembe állt velem, le kellet rá néznem olyan kicsi volt.
- Te csak ne kiabálj velem, és ne mond meg hogy mit tegyek vagy mit ne. – vágott vissza és égtek a szemei. Hogy lehet egy ekkora lányban ilyen nagy bátorság?
- Na ide figyelj,én nem olyan vagyok mint nagyapa aki megszán. Felőlem el is mehetsz,de mivel az öreg utasított addig itt kell maradnod még a sebed be ne gyógyul. – fogtam meg a karját és próbáltam megfordítani hogy elláthassam a sebét de helyette ő terített az ágyra és rám ült.
- Én sem olyan vagyok mint azt te hiszed. Akár egy mozdulattal is megölhetlek minden szívfájdalom nélkül, úgy hogy azt ajánlom ne szórakozz vele. – hajolt közel hozzám és köpte a szavakat szemrebbenés nélkül, majd leszállt rólam és az asztalhoz ment ahol a kötszer volt. Levette a felsőjét és láttatni engedte a hátát és a melltartóját, akaratom ellenére és végig néztem. Zavaromba lesütöttem a szemeim, de erőt vettem magamon és felkeltem. Hozzá léptem és elvettem egy rongyot, bevizeztem és elkezdtem letörölni a vért a hátáról.
- Mégis mit művelsz?- kérdezte komoran és meg akart fordulni,de nem engedtem neki. Veszélyes lenne,ha most megfordulna.
- Nem látod?- kérdeztem egyértelműen.
- Te fogyatékos,hogy látnám ha háttal állok neked?- vágott vissza és a válla fölött nézett fel rám.
- Segítek. – köhintettem zavartan és lemostam a hátát,majd levettem a kötését is. A sebe egyik része szakadt csak fel,azt összeragasztotta sebragasztóval aztán bekötöttem a sebét. Az ágyhoz mentem és elvettem az egyik pólót amit hoztam neki és a kezébe adtam.- Vedd fel. – utasítottam mire kinevetett.
- Tán a nagyfiú zavarban van?- lépett elém mosolyogva és megsimította az arcom.
- Nem csak a hideg kiráz a vézna tested láttán. – mondtam szemrebbenés nélkül mire elkerekedtek a szemei.
- Ezt még nem halottam,de bizton állítom hogy nem vagyok vézna. – vert egyet a karomba és az ágyához ment ahol lefeküdt aludni. Vártam amíg elalszik és betakartam, aztán kimentem és én is haza felé vettem az utam.
- Megjöttem. – mondtam és beléptem az ajtón.
- Elaludt?- kérdezte nagyapa az ebédlő asztalnál ülve.
- El. – ültem le mellé én is.
- A sebe hogy van?- kérdezte nagyapa.
- Mért kell itt maradnia,mért kell ápolnom? Mért kell neked is tanítanod?- fakadt ki belőlem evés közben.
- A napokban kaptam egy üzenetet Mei mesterétől aki még régen a tanítványom volt. Mei nem olyan lány mint a többi,a szüleit évekkel ezelőtt megölték a szem láttára. Kuan befogatta és kiképezte olyanná amilyenné ő is vált,bérgyilkossá. – mondta nagyapa nekem meg egy falat akadt meg a torkomon. – De nem akarta hogy ő neki is ilyen élete legyen ezért elküldte ide az egyik emberét az üzenetével. Azt kérte hogy fogadjam be és neveljem meg,tanítsam meg neki milyen a rendes élet ahol nem tapad vér a kezéhez. Ahol boldogan élhet és nem kell semmitől félnie. – magyarázott nagyapa én meg elképedve figyeltem. Hogy az a lány bérgyilkos lenne, aki most olyan békésen és védtelen aludt mikor ott hagytam. Akit a karjaimban hoztam vissza?- Eleinte nem akartam,de még is úgy gondoltam hogy neki még lehet esélye. Akkor kértem meg hogy a kardjával küldje ide a gyermeket hogy tudjam ki is az. – fejezte be a mondatot nagyapa.
- Bérgyilkos? Itt? Nagyapa elment az eszed? Egy bérgyilkost engedtél be ide? Mi lesz ha elmegy az esze és mindenkit megöl egy éjszaka alatt?- akadtam ki teljesen.
- Parancs nélkül nem öl. Ez az egyik legfontosabb szabály amit nekik be kell tartaniuk. – mondta nyugodtan nagyapa. – Meg különben is,ha meg akart volna ölni már rég halott lennél fiam. – veregette meg a vállam és elment. Tanakodva hagyott magamra.
Mei powo:
Reggel a madarak csicsergésére ébredtem fel,megmosakodtam és összekötöttem a hajam. Aztán a gyakorló pályára mente, lassú futással kezdtem. Nem zökkenhetek ki kondiban kell maradnom. Nem is figyeltem mióta futhattam,arra eszméltem fel hogy valaki fut mellettem.
- Jó reggelt. – mosolygott rám egy fiatal srác.
- Reggelt. – köszöntem vissza.
- Mok vagyok,én hoztalak ide. – mosolygott rám.
- Áhh értem. – futottam tovább aztán a padnál megálltam és felvettem egy rongyot és megtöröltem magam.
- Tessék. – adott egy pohár vizet.
- Kösz. – vettem el és kiürítettem a tartalmát.
- Nem vagy beszédes. – állapította meg mosolyogva.
- Te meg sokat beszélsz nem gondolod?- keltem fel a helyemről és a lakrészem felé vettem az irányom,persze ő is követett. Bementem a házba ahol már Tao várt.
- Nagyapa azt akarja hogy velünk egyél,gyere. – mondta és már el is ment mellettem.
- Ezt nem hiszem el. – indultam el utána és persze az a srác is jött velem. Beléptem a kis házba ami otthonos volt,nekem nagyon szokatlan. Mi megreggelizünk a szobánkba és vissza megyünk edzeni,nincs időnk ide oda mászkálni hogy együtt együnk. Leültem az asztalhoz és enni akartam,de a kezemre vert Mok.
- Ne legyél tiszteletlen. – mosolygott rám nekem meg megfordult a fejemben hogy kinyírom ha még egy ilyet csinál.
- Hagyd csak had egyen,még nem szokta meg az itteni szokásokat. – mosolygott rám az öreg. Bólintottam és ettem tovább, mikor befejeztem elmostam a tányérom,meghajoltam és vissza mentem a pályára. Levettem egy kardot és kitettem pár bábut is. Lehunytam a szemem és koncentráltam,majd egyesével levágtam a kiszemelt tárgyat a bábuk tetejéről. Túl könnyű volt. Elő vettem a pisztolyom és megismételtem ugyan ezt.
- Nem vagy sem. – szólal meg mögülem egy hang én meg rá fogtam a fegyverem. – Nyugi csak én vagyok az. – emelte fel a kezeit megadásképpen vagy tudom is én minek.
- Ne gyere még egyszer a hátam mögé. – sziszegtem és eltettem a fegyverem.
Az erdő felé néztem nem is értem miért,3 gyerek játszott ott. Neszt halottam az erdő széléről és a legrosszabbra számítottam, megindultam feléjük és elő húztam a fegyverem is.
- Te maradsz. – emeltem fel a kezem és mentem tovább a gyerekek felé. Nem volt időm oda érni a farkasok elő ugrottak. Letérdeltem és lőttem,felnyikkantak és halottam estek össze,a gyerekek felé mentem de megelőzött két felnőtt.
- Szörnyeteg,hogy voltál képes megölni őket? És ha a gyerekeket találod el?- kiáltott rám egy férfi és megindult felém.
- Soha nem tévesztek,és ha nem ölöm meg őket,a gyerekek halnak meg. – Mentem el mellette és a farkasok felé mentem,egy még élt és szenvedett. Közel léptem hozzá mire morgott egyet. – Hamarosan jobb lesz. – mondtam és lőttem.
- Te nem vagy normális. – jött felém és megfogta a kezem, rá néztem és a háta mögé csavartam a kezét.
- Nem szeretem mikor ilyen seggfejek mint te, nagy a pofájuk. De ha az életük a tét akkor meg rinyálnak. – löktem a földre és elmentem mellette,de a kis szemét elkapott hátulról. Elmosolyodtam és átlendítettem magamon és a földre dobtam,kihúztam a késem és a nyakához tartottam.
- Nem te lennél az első akit megölök, ha még egyszer az utamba kerülsz megöllek. Értem?- kérdeztem komolyan.
- Értettem. – mondta mire leszálltam róla és eltettem a késem,a gyerekekhez léptem.
- Ne menjetek ennyire közel az erdőhöz. Veszélyes. – mondtam mire az egyik kisfiú felém lépett.
- Köszönöm noona. – ölelt meg,mire én tétlenül néztem magam elé. Eltávolodott tőlem magamra erőltettem egy béna mosolyt és megsimogattam a fejét. Felálltam és elindultam.
- Meg ne szólalj. – néztem rá Mok-ra aki szólásra nyitotta a száját.
- Nem is vagy te olyan gonosz. – csipkelődött velem, kínomban elröhögtem magam és a vállába vertem.
- Befogod vagy én fogom be. – szóltam rá.
- Együnk valamit?- tanakodott hangosan.
- Most ettél. – röhögtem ki,de utána mentem és ettem egy almát.
