Hanna powo:
Suliba érve gyorsan kiszálltam a kocsiból és elindultam a szokásos utamon,csak hogy most Hongbin is úgy gondolta hogy velem kell tartania. Az osztályba érve Kim szeme kikerekedett.
- Hát ti meg együtt jöttetek? Hongbin beteg vagy?- fogta meg Kim Hongbin homlokát és közben illegette magát.
- Mért ne lennék jól?- kérdezte Hongbin
- Olyan furcsa vagy oppa, nem ilyen szoktál lenni. – mondta Kim és rám nézett.
- Te tudsz valamit?- nézett rám.
- Honnan tudnám mi a baja,ismered egy retardált. – mondtam ki mire Hongbin vette a lapot.
- Mondja egy olyan lány akinek még barátja sincs. – erre majdnem elnevettem magam.
- Hanyagoljuk ezt szerintem. – ültem le a helyemre.
- Hanna nem baj ha ma Hongbin mellé ülök?- kérdezte Kim.
- Csak nyugodtan. – mondtam mosolyogva,de belül fortyogtam. Egész órán nem tudtam figyelni, hol az járt a fejembe hogy mit csinálnak mögöttem,hol pedig Hongbin rugdosta a székem lábát. Mikor kicsöngettek mosolyogva megfordultam és Hongbin-ra néztem. Mintha szívességet tenne úgy nézett rám.
- Megtennéd hogy nem rugdosod a székem?- kérdeztem mosolyogva,de belül üvöltöttem(ide nekem az Oszkárt).
- Persze,hogyne. – válaszolta majd még egyet rúgott a székembe. Mérgembe felálltam és kimentem az osztályból.
- Retardált. – szitkozódtam és közben felmentem az iskola tetejére. Ott volt egy kisebb kertféle pár paddal. Fent leültem ez egyikre és csak néztem a kék eget. Aztán hallottam hogy nyílt a tető ajtaja.
- Retardált?- kérdezte Hongbin komolya arccal de láttam a szemén hogy mosolyog.
- Parancsolsz?- néztem rá.
- Gyere csak ide. – intett felé mire felkeltem és oda mentem hozzá. Egy lépésre tőle megálltam és felnéztem rá. Elmosolyodott és a derekamnál fogva magához húzott. Fejét nyakamba fúrta,kuncogva öleltem át.
- Tudod vissza kellet ma fognom magam. – mondta a nyakamba.
- Még csak 1 óra volt meg. – ismertettem vele a tényeket.
- Nekem az is sok.
- És miért kellet vissza fognod magad?
- Ott ülsz előttem egy karnyújtásnyira és mégsem érinthetlek meg. Most is vissza kell fognom magam. – nézett rám.
- Miért kell?- kérdeztem mire felvonta a szemöldökét.
- Ohh rossz kislány vagy? – szorított ölelésén egy kicsit mire hátba vertem.
- Ez fáj.
- Ne haragudj. – puszilt meg.
- Ennyi?
- Kellene több is?
- Most hogy mondod,nem. – mondtam mire egyik kezével a fejemet közel húzta az övéhez és rám mosolygott. Reagálni sem volt időm mert már meg is csókolt,kezével szorosan tartott magához közel és esze ágában sem volt elengedni. De nem is bántam,én is átkaroltam a nyakát és úgy csókoltam. A csengő vetett véget csókunknak, lihegve bújtam közel hozzá.
- Édes Istenem nem akarok Kim mellé ülni. – mondta Hongbin, mire szélesen elmosolyodtam.
- Pedig nekem régen úgy tűnt hogy tetszik neked.
- A francokat,nem tetszett. Csak az agyadat akartam húzni vele. – mondta miközben az osztály felé mentünk. A terem előtt Kim állt,mikor meglátott minket felvonta a szemöldökét.
- Oké,mi van köztetek?- kérdezte mikor oda értünk hozzá.
- Semmi. – mondtam
- Ne hazudj nekem,együtt jöttök iskolába most is együtt vagytok…- kezdett bele Kim de Hongbin félbe szakította.
- Nem hiszem hogy bármiféle magyarázattal tartóznék neked. – mondta Hongbin jogosan,engem meglökve tolt be az osztályba.
- Hongbin…- kezdtem bele de félbeszakított.
- Nem érdekel mit gondol,mért kéne titkolni?- kérdezte majd rám mosolygott.
- Köztetek meg mi van?- jött oda Jun,Hongbin haverja. Hongbin csak megfogta a fejét és a hajába túrt,vett egy mély levegőt majd rám nézett. Az ijedséget láthatta rajtam,rám mosolygott és megfogta a kezem.
- A barátnőm. – mondta teljes nyugalommal, én meg a kelleténél jobban lesápadtam.
- Hanna te olyan szerencsés vagy. – ugrott a nyakamba Hyori
- Mi?Hogy?- eszméltem fel.
- Na jó majd később megbeszélitek most elviszem magammal. – fogta meg a kezem Hongbin és maga mellé ültetett. Félve néztem hátra,Kim nagyon mérgesen nézett hol rám hol pedig Hongbin-re.
- Véged van. – suttogtam neki.
- Otthon megbeszéljük egyetlenem. – kacsintott rám.
- Kész vége,feladom. – dőltem a padomra, barátom halkan kuncogva simogatta meg a hátam. Alig vártam a nap végét,mikor kicsöngettek az útorsó óráról fellélegezve pakoltam össze.
- Kint megvárlak,siess. – puszilt homlokon és kiment.
- Tudod még mindig nem hiszem el hogy ti össze jöttetek. – ült fel a padomra Kim.
- Mi?
- Tudod érdekes hogy te és ő együtt vagytok. Az meg a pláne hogy a húga vagy. – mondta Kim. Szemeim kistányér nagyságúra növekedett.
- Honnan?
- Már régóta tudom,kíváncsi voltam mikor akarod elmondani.
- Sokszor gondoltam rá,de Hongbin nem akarta. – ismertem be.
- És ezért el kell venned tőlem azt a srácot akit mindig is szerettem?- kérdezte nyugodtan.
- Tessék?
- Jól hallottad, mindig is tetszett Hongbin. Sőt régen mikor kicsit voltunk még megígérte nekem hogy ő lesz majd a férjem. De aztán lett egy testvére és engem teljesen elfelejtett, az évek teltek és én mindig is csak őt figyeltem. Láttam vele mindig egy lányt,te voltál az. Aztán évekkel később jött a középiskola,végre egy osztályba kerülhettem vele. De te itt is itt vagy, széppé és okossá váltam és még gazdag is vagyok. Én sokkal jobban illek oppa-hoz min t te. – tört ki belőle minden.
- Majd én eldöntöm hogy ki illik hozzám. – jött egy hang az ajtóból.
- De oppa,mit látsz ebben a lányban?- kérdezte Kim.
- Nem hiszem hogy bármit is meg kell magyaráznom neked, semmi közöm hozzád. Amikor azt az ígéretet tettem mind a ketten gyerekek voltunk. – jött oda hozzám és átkarolta a derekam.
- Ő mindig mellettem volt, soha nem kért cserébe semmit,nem lógott a nyakamon. De ha mégis akkor azt csak azért tette hogy felvidítson. – mondta és rám mosolygott.
- Ezt nem hiszem el. – mondta Kim majd kiviharzott a teremből.
- Utána kéne menni,nem?- kérdeztem
- Nem,nem kéne. Menjünk végre haza. – húzott ki Hongbin a teremből. Beszélni akartam Kim-el,hogy el tudjam mondani neki hogy ne haragudjon,de Hongbin túl sokat jelent nekem ahhoz hogy elhagyjam. Kocsihoz érve Hongbin szabályosan belökött a kocsiba,aztán ő is beszállt. Útközben megfogta a kezem és a vállamra hajtotta a fejét.
- Fáradt vagy?- kérdeztem.
- Csak egy kicsit,szólj ha haza értünk. – dörmögte és már le is hunyta a szemét. Mosolyogva néztem alvó arcát,olyan helyes. Most hogy jobban megnéztem észrevettem hogy milyen hosszúak is a szempillái. Teljesen bele merültem hogy őt nézem,arra eszméltem fel hogy a sofőr kinyitotta az ajtót.
- Megérkeztünk kisasszony. – mosolygott rám.
- Értem köszönöm. – mosolyogtam vissza, majd Hongbin felé fordultam akinek a szeme már nyitva volt.
- Megjöttünk.
- Akkor indulás. – fogta meg a kezem és beszaladt velem a házba.
- Megjöttünk!- kiabálta el magát Hongbin és már rántott is fel a lépcsőn. Meg sem állt a szobájáig.
- Te nem vagy normális. – lihegtem és eldőltem az ágyán.
- Kell egy kis mozgás. – mászott fölém.
- Ennyi azért mégsem kell. – mondtam és próbáltam kijönni valahogy alóla,de nem nagyon akart sikerülni.
- Nem mész innen sehova. – fogta mindkét kezem össze a fejem fölött,majd másik szabad kezével megsimogatta az arcom.
- Ne legyél olyan ijedt,nem csinálok semmit azon kívül hogy megcsókolom a barátnőm. – mosolygott le rám és megcsókolt. Át akartam karolni a nyakát de nem tudtam mert még mindig fogta a kezem,olyan volt mint valami kínzás.
- Engedj már el. – lihegtem két csók között.
- Nem nem. – csókolt meg,nyelvével végignyalta alsó ajkam bebocsátást kérve amit én készségesen elutasítottam. Hongbin kerek szemekkel vált el tőlem.
- Ez most komoly?- kérdezte meglepetten.
- Elengedsz végre?- kérdeztem
- El. – mondta komoran és már le is szállt rólam. Elsőre kicsit meglepett,majd jót kuncogtam az egészen,leszálltam az ágyról és elé léptem.
- Most megsértődtél?- kérdeztem és közben próbáltam vissza fogni a mosolyom.
- Nem. – válaszolta komoran. Felemeltem a fejét és a kezeit is,majd az ölébe ültem vele szemben. Kikerekedett szemekkel nézett rám,kuncogva fogtam kezeim közé az arcát és megcsókoltam. Pár pillanatig hezitált majd vissza csókolt,közben derekamra tette mind két kezét. Hongbin újra megnyalta az alsó ajkam,gondolkozás nélkül adtam bebocsátást nyelvének. Hajába túrva viszonoztam a csókját ő pedig ujjait a derekamba mélyesztette,kicsit mozdultam meg és Hongbin már nyögött is.
- Most álljunk le. – tolt el magától lihegve.
- Miért?
- Mert ha most nem hagyjuk abba,akkor nem tudom megállítani magam később. – mondta a szemembe nézve.
- Nem érdekel. – mondtam őszintén.
- Nem vállalok felelősséget magam miatt. – mondta és megcsókolt. Egy hirtelen mozdulattal maga alá döntött az ágyon és teljest test sólyával rám nehezedett.
Egyik kezét a fejem fölött támasztotta meg a másikkal pedig derekamat simogatta,aztán egyre haladt lentebb egészen a pólóm aljáig. Keze pólóm alá került és hasamat és derekamat simogatta,éppen haladt fölfele mikor kopogott valaki.
- Hongbin drágám gyertek le vacsorázni. – kiabált be anya.
- Pár perc. – kiabált vissza Hongbin és pedig csak figyeltem arcát.
- Jól áll ez az árnyalat. – hívta fel a figyelmem hogy elvagyok pirulva.
- Hülye. – löktem el az ágyon,és közben lemásztam az ágyról.
- Ácsi. – kapott a kezem után és visszarántott,vissza magához és belepuszilt a nyakamba.
- Menjünk már. – nevetve toltam el magamtól és kifutottam az ajtón. Már majdnem az étkezőbe értem mire elkapott.
- Tetszett a kis feneked. – suttogta a fülembe mire elpirultam.
- Hülye. – temettem kezem közé az arcom,hogy ne lássa mennyire elpirultam.
- Na gyere. – fordított maga felé majd felkapott a vállára mint valami krumplis zsákot.
- Látom jól elvagytok. – nézett végig rajtunk apa mosolyogva.
- Nagyon is. – tett le Hongbin az ebédlőben.
- El szem hiszem hogy együtt vagytok. – tette össze anya a kezét.
- Mi se. – ismertem be.
- Most mé? Én tökre elhiszem. – húzta ki magát Hongbin.
- Fiam mi van veled ma?- kérdezte apa félve
- Csak hülye. – mondtam mire Hongbin megharapta a fülem,de szerencsére csak kicsit.
- Hülye,csak miattad lettem. – suttogta a fülembe,engem meg kirázott a hideg.
- Ne már. – löktem el magamtól nevetve. Leültünk és megvacsoráztunk úgy ahogy szoktunk,vacsora után mindenki ment a dolgára.
- Hanna később gyere át a szobámba. – szólt rám Hongbin.
- Ömm oké. – mentem be a szobámra és levetettem magam az ágyamra. Gyorsan elmentem lefürödni,miután elvégeztem minden teendőim átmentem Hongbin-hoz. Az ágya feküdt csukott szemmel zenét hallgatva,halkan az ágyához settenkedtem majd egy hirtelen mozdulattal ráültem a csípőjére. Szemei kipattantak és csak nézett rám majd elmosolyodott és felült velem szembe.
- Veszélyes játékot játszol húgi. – tűrte hajamat a fülem mögé.
- Annyira azért csak nem. – karoltam át a nyakát.
- Pedig de,nagyon is. – csókolt meg forrón,nyakát átkarolva húztam közel magamhoz. Derekamba kapaszkodott,egyszer csak fordított a helyzeten és én kerültem alá. Csókunknak a levegő hiány vetett végett.
- Miért jöttél ilyen későn át? – feküdt le mellém és a kezét a fejem alá tette.
- Le kellet fürödnöm. De miért hívtál át?- kérdeztem.
- Hogy hova menjünk a hétvégén. Hova szeretnél menni?- kérdezte kedvesen.
- Nekem mindegy, bárhova mehetünk. – mosolyogtam vissza.
- Mi lenne ha elmennék a tengerpartra?- csillantak fel a szemei.
- Uhh menjünk. – mentem bele egyszerre.
- Akkor oda megyünk. – mosolygott rá és megpuszilt. Az a pár nap gyorsan eltelt. Pénteken már tűkön ültem,nagyon vártam már a hétvégét. Este már össze pakoltam minden cuccom ami kellhet,mondjuk olyat is bepakoltam ami tuti nem kell majd de hát ki tudja.
- Készülsz már? – állt az ajtómban Hongbin.
- Ühüm. És te?- kérdeztem a táskámra ülve.
- Tudod csak két napra megyünk,nem 1 évre. – röhögött ki mikor nem tudtam behúzni a cipzárt a táskámon.
- De mi van ha megyünk valahova és nem lesz egy göncöm se?- kérdeztem.
- Bármit is veszel fel gyönyörű vagy. – csókolt meg,persze azonnal elvesztem csókjában. Arcom lángolni kezdett mikor felhúzott a táskámról és átkarolta oldalam. Egyik kezei lecsusszantak a fenekemre és úgy húzott közel magához,a vég bennem és benne is kezdett egyre nagyobbra és nagyobbra nőni. Lassan eltolt magától és mélyen a szemembe nézett.
- Ezt nem most kéne. – liheget nagyokat. Nem válaszoltam csak bólintottam egyet, jól esett hogy figyel rám és nem csak magával törődik.
- Ne későn feküdj le!- szólt rám és kiment. Izgulva feküdtem be az ágyamba, kis barátom felugrott mellém majd elhelyezkedett.
- Holnap megyünk a tengerpartra, lég jó kislány és fogadj szót anyáéknak. – simogattam meg,aztán én is álomra hajtottam a fejem. Reggel az ébresztőórára keltem fel,elvánszorogtam a fürdőig és rendbe tettem magam. Ránéztem az órára és majdnem infarktust kaptam.
- 6 óra múlott? Hongbin ezt megjárod. – beszéltem magamba és átsettenkedtem az ő szobájába. Ő persze még mindig az igazak álmát aludta, nem érdekelt neki futásból ráugrottam.
- Mi a szar? – akadt ki.
- Hanna,aki megöl még ma. – néztem rá mérgesen.
- Igen?- kérdezte vissza rekedtes hangján, aztán rántott egyet és maga mellé fektetett.
- Nem tudtam kihagyni,nem tehetek róla. – puszilt meg mosolyogva és szorosan megölelt. – Na akkor még fél óra maradt hogy pihenjünk. – helyezkedett el kényelmesen.
- Nem. Felkelsz most!- parancsoltam rá mire csak morgott.
- Gyerünk ki az ágyból! Ya Hongbin!- rángattam a lábánál fogva.
- Hanna hagyj békén!- morgott rám.
- Nem,gyerünk. Ébresztő. – nem hagytam magam.
- Jó fent vagyok. Most örülsz?- kérdezte mérgesen.
- Igen. – mentem oda hozzá és kezeim közé arcát és megcsókoltam.
- Oké mindent meg bocsátok. – csókolt vissza. Gyorsan össze készült,megreggeliztünk és minden cuccunkat lepakoltuk a kocsiba. Hongbin kijelentette hogy ő vezet és nem kell senkinek sem velünk jönnie. Anya persze azonnal belement,de apa kicsit akadékoskodott. De a végére sikerült meggyőzni azzal ha valami gond van felhívjuk.
- Oké 2 óra és ott is vagyunk. – fújta ki magát Hongbin és közben az utat figyelte.
- Már alig várom. – mosolyogva néztem rá.
- Kérem a napszemüvegem. – nyújtotta a kezét.
- Várj mindjárt. – kezdtem el keresni a táskámba,mikor megtaláltam neki adtam.
- Kapcsoljak zenét?- kérdezte
- Ühüm valami jót. – néztem ki az ablakon.
- Szeretlek. – szólalt meg hirtelen Hongbin.
- Én is nagyon. – mosolyogtam rá. Az út hátra lévő részén én néztem a váltózó tájat,Hongbin pedig az útra figyelt. Mikor egy kis tengerparti ház elé értünk,kiszálltunk.
- Itt fogunk lakni?- néztem fel a két emeletes gyönyörű nyaralóra.
- Király mi?- nézett rám mosolyogva.
- Nagyon. – szaladtam be a házba.
- És a cuccokkal mi lesz?- kiabált utánam.
- Majd te behozod, te vagy a férfi. – kiabáltam vissza.
- Hé. – kapott el az egyik szobában. – Mi az hogy én hozzam be a cuccokat?- puszilt meg és maga felé fordított.
- Hát mert így van nem? – nevettem fel és átkaroltam a nyakát.
- Egy próbát megért. – mosolygott édesen rám. Ettől a mosolyától akár eltudtam volna olvadni akármikor. Kezét arcomra tette és csak nézett a szemembe, egy szót sem szóltunk csak figyeltük egymást.
- Még most sem hiszem el hogy itt vagy, velem. – mondta ki hirtelen,mire csak rá mosolyogtam. Szívem meg mint egy örült zakatolt, képes lettem volna ott meghalni szívelégtelenség miatt.
- Pedig de. – mondtam ki halkan, Hongbin pedig csak mosolygott rám, majd olyan lágyan és édesen csókolt meg mint még soha. Lassan csókolt,nem volt benne semmi mohóság. Csak lassan,hogy kiélvezhessünk minden együtt töltött percet. A csók után szorosan megölelt.
- Na együnk. – engedett el mire felnevettem.
- Mit?- tettem fel a fontos kérdést mire megtorpant és felém fordult.
- Hoztál kaját nem?- nézett rám kerek szemmel, én csak bambán néztem mire a fejére csapott. – Mért nem hoztál kaját? Most akkor azért is el kell menni. – hőbörgött.
- Mondtad? Nem! Akkor nem hőbörögj itt nekem! Beülünk a kocsiba és megyünk eszünk valamit. – utasítottam rendre,amire csak bólintott és már fogta is a kocsi kulcsot.
- Na,nem jössz?- állt meg az ajtóban. Kitártam a karom mire csak oldalasan elmosolyodott és vissza jött elém megfordult és letérdelt. Nem erre számítottam,de a hátára másztam és kivitettem magam. Persze közben megjutalmaztam mert kapott a nyakába pár puszit. Ettünk valami műanyag kaját(hambit) aztán a nyaralóba mentünk vissza. Hongbin kidőlt. Még ő fetrengett én addig kipakoltam a ruháinkat a szekrénybe, amint kimentem Hongbin már a kanapén aludt. Késő délutánra lehetett már ezért kiültem a teraszra és néztem a tengert. Gyönyörű volt a kék legtöbb árnyalatában játszott.
- Meg ne fázz!- terített rám egy plédet barátom.
- Felkeltél?- mosolyogtam rá. Leült mellém és átkarolt, oda bújtam hozzá jó közel és beszívtam illatát.
- Menjünk este valahova? Mondjuk sétálni a városba?- nézett le rám gyönyörű szemivel.
- Uhhh igen. – csillantak fel a szemeim és már álltam is fel hogy menjek keresni valami ruhát. – De ha nem találok semmi jó ruhát az a te hibád lesz. – néztem vissza rá ő meg csak kiröhögött.
- 1 hétre elegendő ruhát hoztál, nem igaz hogy nem találsz semmit. – röhögött még mindig.
- Áhh te ezt nem értheted. – hisztiztem kicsit.
- Kicsim mindegy mit húzol fel, úgy is gyönyörű leszel. – puszilt meg és közben belökött az ajtón és a fenekemre vert. – Na készülődj.
- Várj meg. – néztem ki még utoljára az ajtón. Szekrényemhez léptem és kikerestem egy ruhát. Még jó hogy betettem kettőt,kivettem a fehér ruhámat és felvettem. Hajamat kiengedtem és feldobtam egy kis sminket, magas sarkút húztam és kivettem a kis táskám. Beledobáltam pár cuccom,fújtam magamra még egy kis parfümöt és még utoljára bele néztem a tükörbe még utoljára aztán kiléptem az ajtón. Hongbin velem szemben állt és csak nézett, lassan oda léptem hozzá és rámosolyogtam.
- Gyönyörű vagy életem. – nézett a szemembe. Elpirultam a szavai hallatán és közel bújtam hozzá.
- Köszönöm. – mondtam halkan. Eltolt magától így végig tudtam én is nézni rajta. Fekete farmer és egy fehér póló volt rajta és rá húzott még egy fekete bőrdzsekit. Megfogta a kezem és kiindultunk. Az utcák meg
voltak világítva, mindenütt emberek voltak. Elhaladtunk egy kis ajándékos bódénál és megláttam egy egyen pulcsit. Nagyon megtetszett, Hongbinra néztem hogy ő mit szól ehhez de láttam hogy már meg is vette.
- Ezt akartad nem? – kérdezte mosolyogva.
- De…- kezdtem bele de belém folytotta a szót egy gyors csókkal.
- Milyen jó is a fiatalság. Vigyázz a gyönyörű barátnődere mindig és legyetek örökre együtt. – mosolygott ránk a bácsi akitől megvettük a pulcsikat.
- Úgy lesz ajusshi. – hajolt meg Hongbin aztán elmentünk.
- Tetszik a pulcsi?- kérdeztem félve mert nekem tetszett nagyon is de Hongbin nem ilyen hogy ilyeneket hordjon.
- Tetszik. – mondta semlegesen mire rá kaptam a fejem . – Tetszik mert ez a mi pulcsink, és ha hordjuk de valaki akar valamit akkor csak rám néz és tudja hogy veszett ügy. – fejezte be mire elnevettem magam.
- Féltékeny lennél ha valaki beszél velem?- incselkedtem kicsit.
- Nem csak leütném. – vont vállat és leült egy padra, nevetve ülte le mellé és egy puszit adtam neki.
- Szeretlek. – mondtam ki és közben az eget néztem csak ne keljen rá néznem mert meglátná milyen vörös is az arcom. Államnál fogva maga felé fordított és mélyen a szemembe nézett.
- Én is szeretlek,nagyon. – csókolt meg,szorosan magához húzott de nem bántam.
- Örültem mikor anya haza hozott, mikor még gyerekek voltunk. És talán akkor is valahol mélyen örültem hogy mellettem vagy mikor folyton bántottalak. – tört fel belőle. Lélegzet vissza folytva figyeltem és nagyokat pislogtam hogy ne sírjak.
- Én is örültem hogy hozzátok kerülhettem. Bár először tartottam tőle hogy milyen lesz, féltem hogy ugyan úgy fogtok bánni velem mint a többi család ahol eddig voltam. De szerencsére jó értelemben csalódnom kellet, mert kaptam egy remek családot. – sírtam el magam végül. Hongbin mosolyogva letörölte a könnyeim és magához ölelt.
- Mi lenne ha holnap elmennénk a partra? Úgy is emiatt jöttünk el. – mosolygott rám.
- Menjünk. – sipogtam.
- Akkor legyen, most pedig irány haza. – húzott fel a padról és derekamat átkarolva indultunk haza. Mindketten lefürödtünk persze külön-külön majd ágyba bujtunk. Szorosan magához húzott és hátamat simogatta míg el nem aludtam.
Reggel korán keltünk és a partra mentünk. Rajtam az egyen pulcsi volt és Hongbinon is, persze,de gyorsan le kellet vennünk mert nem akartunk belesülni.
- Csak ebben leszel?- nézett rám furán Hongbin.
- Igen. Miért?- kérdeztem és végig néztem magamon,bikiniben voltam.
- Ezt nem gondolhatod komolyan, vegyél fel valamit. – dobta hozzám a pólóját.
- Hogyne, te meg majd itt feszengsz a lányoknak mi?- tettem csípőre a kezemet.
- Na oké egyezzünk meg valamiben. Te nem mutogatod magad ahogyan én sem. – mondta Hongbin.
- Tengerparton vagyunk,ne szórakozz velem. Nem fogok nyakig felöltözni hogy neked jobb legyen. –szidtam le. Szólásra nyitotta a száját mikor három srác haladt el mellettem és jól megnéztek.
- Gyorsabban lehet haladni arra fele. – szólt rájuk Hongbin és magához húzott.
- Látod ezt mondom, minden nyomorék megnéz. – mérgelődött.
- Csak nem féltékeny az én barátom. – mosolyogtam rá és átkaroltam a nyakát.
- Ha így leszel egész nap nem lesz semmi gond. – puszilt a nyakamba.
- Nem lesz kicsit melegünk így?- kérdeztem mosolyogva. Semmit sem válaszolt hanem megemelt és a tengerbe vitt.
- Ez hideg. – sikítottam fel.
- Annyira nem is. – dőlt el velem együtt. Prüszkölve jöttem a felszínre és csapkodtam meg Hongbint.
- Te elme roggyant. Mi van ha nem tudok úszni?
- Akkor megmentettelek volna, Meg a tény hogy nem tudsz úszni előbb is kiderült volna nem? Mondjuk úgy pár éve?- nézett rám mosolyogva.
- Te hülye. – ütöttem meg megint.
- Szeretlek. – csókolt meg a vízben. Mosolyogva viszonoztam közben átkaroltam a nyakát.
- Együnk. – váltam el tőle mire elröhögte magát.
- Menjünk. – fogta meg a kezem és a partra mentünk, kerestünk egy kis standot és ott leültünk. Rendeltünk valami kimondhatatlan nevű ételt. Miután elfogyasztottuk visszamentünk a partra és kicsit kifeküdtünk a napra.
Egész nap jól éreztük magunkat, estefele visszamentünk a nyaralóba és ott folytattuk az estét. Néztünk valami filmet,aztán elmentem lefürdeni. Hongbinnak még dolga volt így ő elment valahova. Késén őrt vissza és elég szétszórt volt.
- Mondanom kell valamit,de ne szólj közbe. – mondta.
- Hongbin megijesztetsz. – vallottam be mert féltem mit kell mondania.
- Nyugalom. - simogatta meg az arcom majd letérdelt elém. Ösztönösem a szám elé kaptam a kezem és csak figyeltem.
- Tudom hogy még korai és hogy még a sulit sem fejeztük be,de nem érdekel. Félek hogy valaki elvesz tőlem és én ezt nem akarom. Egyenesen elutasítom.
Fú ennyire még nem izgultam mint most. – fogta meg a kezem és felém nyújtott egy kis dobozt.
- Hanna megtisztelnél azzal a kiváltsággal hogy a feleségem leszel?- kérdezte én meg megszólalni sem tudtam. A szívem csak úgy zakatolt,el sem tudtam képzelni hogy ez mind igaz. Csak néztem le rá bambán és bólintottam egyet.
- Ez igent jelent? –állt fel velem szembe.
- Igen. – ugrottam a nyakába.
- Szeretlek. – szorosan magához húzott és össze-vissza puszilt,ahol csak ért. Aznap este megvolt az első együtt létünk ami csodálatos volt. Reggel karjai között keltem fel, néztem ahogy mellettem alszik. Fellibbent agyamban a tegnap esti pillanatok és belepirultam, mosolyogva simogattam meg az arcát mire mocorogni kezdett.
- Jó reggelt. – húzott szorosan magához szorosan, lassan levegőt sem kaptam de nem bántam. Én is közel bújtam hozzá,csak egy kis takaró választott el egymástól minket.
- Nem bántad meg? Jól vagy?- söpörte el arcomból a hajamat.
- Nem, és jól vagyok. – feleltem mire maga alá gyűrt és hosszasan megcsókolt.
- Anyáéknak hogy mondjuk el?- csapott belém a felismerés villáma.
- Egyszerűen. – vont vállat és megint meg akart csókolni de én nem hagytam neki.
- De nem érted? A nevünk is ugyan az. A család is úgy ismer hogy a húgod vagyok. – ültem fel az ágyon hirtelen amibe bele is szédültem kicsit de ez most mellékes volt.
- mit akarsz ezzel mondani?- ült fel mellém ő is feszülten.
- Biztos hogy ezt akarjuk?- ijedtem meg ettől az egésztől.
- Persze, legalábbis én mindenképpen veled akarok maradni. És te?- kérdezte felém nézve. Az agyam járt mint a motolla,a kis fogaskerekek száguldoztak fejemben.
- Igen. – mondtam én is határozottan mire elmosolyodott.
- Akkor semmi baj, anyáék örülni fognak. A többi meg nem érdekel. Mindenki foglalkozzon a saját dolgával. – puszilt meg és elment felöltözni. Én is követtem a példáját és kerestem valami ruhát. Reggeli után beültünk a kocsiba és haza felé vettük az utat, addig semmi baj nem volt még a hát elé nem értünk. Ám mikor oda értünk a gyomrom borsó méretűvé zsugorodott, a torkon kiszáradt és a tenyerem is izzadt ha ez még nem lett volna elég. Hongbin mosolyogva szorította meg a kezem és egy puszit nyomott a fejemre.
- Nyugi nem lesz semmi baj. – mondta és bementünk a házba, az alkalmazottak üdvözöltek minket és a nappaliba vezettek bennünket ahol a szüleink voltak.
- Drágáim. – szaladt hozzánk anya és jó szorosan megölelt minket. – Milyen volt a nyaralás? Hongbin nem csináltál semmi furcsát igaz?- úgy kérdezte anya mintha mindent tudna.
- ami azt illeti nem tudom mire gondolsz fura alatt. – ült le a kanapéra apával szemben. Én persze pillanatok alatt össze állítottam egy össze esküvés elméletet.
- Például hogy megkéred az én egyetlen kislányom kezét. – mondta apa mire én majdnem megfulladtam a narancslében. Hongbin felnevetett és megveregette a hátam.
- Azt hiszem lebuktam. – mondta mosolyogva mire anya hangosan visítva rántott fel és ölelt meg. Mosolyogva viszonoztam és közben már nézte is kezem,vagyis inkább ami az ujjamon volt.
- Te pánk, az egy egyetlen kislányom elveszed tőlem?- verte fejbe apa de csak kicsit.
- Hát ha úgy vesszük családban marad. – mondta mire felnevettünk mind.
- És mikor lesz unokám?- kérdezte anya mosolyogva, na itt Hongbin fulladt meg majdnem.
- Még nem, az esküvőt is csak a suli után tartjuk meg. Az unokára még várni kell. – mondta diplomatikusan.
- De itt maradtok ugye?- kérdezte anya lehangoltan.
- Egy ideig még igen, de szeretnék külön élni majd a kis feleségemmel. – húzott magához.
- Ahogy gondoljátok,de azt tudnotok kell hogy ide mindig vissza jöhettek. – felelte apa mi meg csak bólintottunk. Anya felküldött mindet hogy pakoljunk ki meg egyebek és majd menjünk le ebédelni.
- Jobban ment mint hittem. – ült le Hongbin az ágyamra és nézte ahogy pakolok, és a kutyámmal játszok.
- Maja most már az anyád az én menyasszonyom. – magyarázott Hongbin kutyámnak én meg szórakozottan néztem rá.
- és ha ő nem akarja?
- Az nem érdekel. Én kijelentettem. – mondta vállat rántva, egy hirtelen ötlettől vezérelve halkan oda mentem és ráugrottam. Kicsit felhajolt hozzám és megcsókolt.
- Szeretlek. – váltam el tőle.
- Ez a dolgod. – mondta mire megütöttem. – Én is szeretlek. – nevetett fel.
Aki nem hisz a csodákban annak csak annyit mondhatok,hogy csodák márpedig léteznek. Soha nem tudhatod,hogy mikor talál rád,lehet hogy pont most. De az is lehet hogy 1 év múlva. A lényeg hogy a csodákban hinni kell és meg kell fogni minden apró lehetőséget és nem elengedni.
.
